Népújság, 1958. július (13. évfolyam, 135-161. szám)

1958-07-04 / 138. szám

2 NEPCJSáG 1938. júliusi 4., péntek A revizionizmus elleni harc alapvető kérdései a jelenlegi szakaszban Az SZKP Központi Bizott­ságának elméleti folyóiratá­ban, a „Kommunyiszt” 1958. 8. számában megjelent B. Ponomarjov fenti című cik­ke. Az alábbiakban rövidítve közöljük a cikket. AZ UTÓBBI ÉVEK során a revizionizmus jelentősen fel­élénkült, s ezt az osztályharc nemzetközi méretű élesedésé­vel magyarázhatjuk. A szocia­lizmus fölénye a kapitalizmus felett, a szocialista eszmék elterjedése világszerte, a gyar­mati rendszer széthullása, válságjelenségek a kapitalista országok gazdasági életében, mind-mind azt bizonyítják, hogy folytatódik a kapitalista rendszer gyengülése. A nemzetközi reakció, ami­kor csapást akar mérni a szocializmusra, elsősorban an­nak elméleti alapjára, a marxizmus—leninizmusra, va­lamint lelkesítőire és szerve­zőire •— a kommunista pár­tokra ■— összpontosítja táma­dását. Az imperialisták azon­kívül hogy egész sor kapita­lista országban megtorló in­tézkedéseket foganatosítanak a kommunisták ellen, ideoló­giai fronton is támadásba len­dülnek. E harcukban a revi- zionizmust fegyverként hasz­nálják fel és igyekeznek ha­tást gyakorolni a kommunista mozgalomban levő gyenge, in­gatag elemekre. Lenin mélyrehatóan feltár­ta a revizionizmus gyökereit. A kapitalista világ munkás- mozgalmában jelentkező revi­zionizmus szociális forrását mindenekelőtt az egyes orszá­gok munkásarisztokráciája al­kotja. Ez a réteg abból az extraprofitból él, amelyet a tőkések a gyarmati és függő országok népeinek kizsákmá­nyolásából szereznek. A REVIZIONIZMUS fel- élénkülését az utóbbi években kialakult alábbi körülmények tették lehetővé: 1. A rendkívül nagy gazda­sági konjuktúra, amely a ka­pitalista országokban a há­ború utáni időszakban jelent­kezett. A burzsoá propaganda mindent felhasznált arra, hogy elterjessze a kapitaliz­mus „örök virágzásáról” és jellegének megváltozásáról szóló illúziókat. Ebben a kapi­talistákat a jobboldali szoci­áldemokrata vezetők is segí­tették. 2. A burzsoázia fokozta ide­ológiai harcát a kommunizmus eszméi ellen. E küzdelemben olyan módszerekhez folyamo­dott, mint a kommunista pár­tok elnyomása (33 kommu­nista pártot kényszerítettek a föld alá!) és a Szovjetunió, valamint a népi demokratikus országok állandó, veszett meg- rágalmazása. A burzsoá pro­paganda arra törekedett, hogy a Szovjetunióban a személyi kultusz időszakában elköve­tett hibákat a szocializmus lé­nyegének, a nemzetközi reak­ció támogatásával Kirobban­tott magyarországi ellenforra­dalmi összeesküvést pedig szocializmus-ellenes népi fel­kelésnek minőitse. Ez a pro­paganda befolyásolta a mun­kásosztályt, sőt még a kom­munisták ingatag csoportját is, s ezzel módot nyújtott egy másik“ szocializmusról szóló revizionista koncepció megje­lenésére. 3. A revizionizmus felélén­külését azzal is magyarázhat­juk, hogy a kapitalista orszá­gok munkásosztályába jelen­tős számban bejutották az el­szegényedett parasztgazdák, kézműiparosok stb. 4. Számos kommunista párt­ban sok kommunista ideoló­giailag nem bizonyult szilárd­nak. Néhány kommunista pártban pedig hiányoztak a harcos forradalmi hagyomá­nyok. A kommunista és mun­káspártok taglétszáma nyolc- százszorosára növekedett, s ez nagyon fontos tényező. E vi­haros növekedésben azonban nem kis veszély rejtőzött: a kommunista pártokba sok olyan burzsoá elem került, akik ideológiailag egyáltalán nem voltak szilárdak. Ezek az egyének sok helytelen né­zetet hoztak magukkal, s ezenkívül nagyon könnyen en­gedtek az ellenséges ideológiai behatásoknak. A revizionizmus felélénkü­lése egyes népi demokratikus országokban néhány más je­lenséggel is kapcsolatban áll. Először: az iparosítás nagy mértékben növelte a munkás­osztályt, és az újonnan jöttek a kisburzsoá-rétegből, az egy­kori burzsoáziából, s a keres­kedők közül kerültek ki. Egy részüket megfertőzte a burzsoá ideológia, továbbra is tőkésként garázdálkodhattak és térdreborultak a Nyugat előtt. A revizionisták az ilyen emberek között könnyen tá­mogatásra találtak, s rajtuk keresztül behatoltak a mun­kásosztály egészséges részébe is. Másodszor: ezekben az or- zágokban még élnek a meg­döntött kizsákmányoló osztá­lyok képviselői, akik továbbra is Nyugat felé orientálódnak. Az ellenforradalmi elemek a nemzetközi reakció nyomását felhasználva, fokozzák harcu­kat a népi hatalom ellen. Harmadszor: az opportunis­ta elhajlások megjelenésének egyik okát a szocialista építés nehézségeiben kereshetjük. A kommunista pártokban levő 'ngatag elemek úgy gondol­ták, hogy a szocializmust harc és akadály nélkül felépíthet­jük. A nehézségek azután pá­nikot és ingadozást okoztak soraikban. A JELENKORI REVIZIO­NIZMUS a második világhábo­rú után alakult ki. Tevékeny­sége 1956. óta egyre inkább erősödik. A jelenkori revizio­nisták magukévá teszik a jobb­oldali szocialisták irányvona­lait és a szociáldemokraták ideológiáját. Sok esetben is­métlik a régi szociáldemokra­ták — Bernstein, Kautsky stb. — megállapításait. A jelenkori revizionizmus jellemző vonása, hogy védel­mezi az imperializmus korsza­kában levő kapitalizmust. A revizionisták azt hirdetik, hogy korunkban a kapitaliz­mus már nem a kizsákmányo­láson alapuló társadalmi rend­szer, s a kapitalizmus fejlődé­sének „új szakaszát” emlege­tik. Az élet azonban rácáfol ezekre az elképzelésekre. A kapitalista országokban egyre inkább kibontakozó válság alapjaiban ingatja meg a „ka­pitalizmus felvirágzásáról” szóló revizionista „elmélete­ket”. A revizionisták a munkás- osztály eszmei és szervezeti le­fegyverzése érdekében igye­keznek eltüntetni a marxista- leninista tanítások forradalmi lényegét. Éppen ezért szembe- szállnak a proletár-forradalom és diktatúra történelmi szük­ségszerűségével, s kijelentik, hogy a szocializmusba való átmenet osztályharc nélkül, evolúciós úton is végbemehet. A forradalmi marxizmus nincs a szocialista forradalom békés megvalósítása és a reformok ellen. Ugyanakkor azonban — ahogy ezt Lenin tanította — hangsúlyozza, hogy a refor­mok csupán „a forradalmi osz­tályharc melléktermékei”, s ennek megfelelően felhaszná­lásuk meghatározott körülmé­nyektől függ. Olyan viszonyok között, amikor a kizsákmá­nyoló osztályok a néppel szem­ben erőszakhoz folyamodnak, szükséges, hogy a másik lehe­tőséget — a szocializmusba való nem békés átmenetet — is figyelembe vegyük. Az osz­tályharc kiélesedésének foka és formája nem ánnyira a pro­letariátustól, mint a reakciós körök ellenállásának erejétől függ. A pártélet hírei A marxizmus—leninizmus esti egyetem 1958/59-es első évfolyamára már 35-en jelent­keztek. Az egyetemre főleg ér­telmiségi párttagok és párton- kívüliek kérték felvételüket. A jelentkezés még nem zárult le, az egyetemre július 15-ig lehet jelentkezni. A megyei pártbizottság Ágit. Prop. PTO és Ipari Osztályá­nak munkatársai az elmúlt he­tekben brigádvizsgálatok alap­ján mérték fel a megye ipari munkásságának helyzetét. A brigádvizsgálatokat a hat­vani és a gyöngyösi járás ipari üzemeiben végezték. A vizsgá­latok alapján több intézkedést foganatosítanak a tapasztalt hibák felszámolásává. Az egri járási végrehajtó bi­zottság a legközelebbi ülésén foglalkozik a járás ktsz-einek gazdasági és politikai munká­jával. A végrehajtó bizottság elé kerülő jelentés elkészítését két brigád végzi. A brigádok az egercsehi és a bélapátfalvi ktsz-eket vizsgálják felül. A brigádmunkában a végrehajtó bizottság munkatársain kívül pénzügyi és gazdasági szakem­berek is részt vesznek. A verpeléti községi pártszer­vezet foglalkozott a helyi Dó­zsa Termelőszövetkezet politi­kai és gazdasági munkájával. A taggyűlés előtt a pártszerve­zet vezetősége megtárgyalta a Dózsa Tsz-ben folyó politikai munkát. Mind a vezetőségi ülésen, mind a taggyűlésen számos javaslatot tettek a Dó­zsa Tsz pártszervezetének mun­kájára vonatkozóan. A hevesi járási végrehajtó bizottság szerdán ülést tartott. Az ülés során többek között megtárgyalták a pélyi egysé­ges pártvezetőség munkáját is. A vita során a végrehajtó bi­zottság tagjai igen sok hasznos javaslattal jártultak hozzá a pártszervezet további munká­jának megjavításához. A nagyüzemek pártszerve­zetei július első felében mun­kásnagygyűléseket szerveznek. A munkásgyűlések során a Magyar Népköztársaság há­roméves tervéről tartanak elő­adásokat, és utána vita lesz. A munkásgyűléseken megyei elő­adók, vagy az üzemek vezetői mondanak beszédet. ítélet a gyöngyösi üzérkedők ügyében A gyöngyösi járásbíróság július 1-én hirdetett ítéletet a gyöngyösi TÜZÉP-nél dolgo­zó láncolással, üzérkedéssel és hivatallal való visszaélés bűn­tettével vádolt személyek ügyében. A bíróság a követ­kező ítéleteket hozta: Kardos József né elsőrendű váldottat egy év, négy hónapi börtönbüntetésre, 2500 forint pénzbüntetésre, 2500 forint va­gyonelkobzásra, Hanuska Jó­zsef másodrendű vádlottat 10 hónapi börtönbüntetésre és 1000—1000 forint pénzbüntetés­re, illetve vagyonelkobzásra, Kocsis István harmadrendű vádlottat 8 hónapi börtönbün­tetésre, 1000—1000 forint pénz- büntetésre, illetve vagyonel­kobzásra, Fekete Sándor ne­gyedrendű vádlottat 3 hónapi börtönbüntetésre, Kertai Zol­tán ötödrangú vádlottat egy évi börtönbüntetésre, 1000— 1000 forint pénzbüntetésre, il­letve vagyonelkobzásra és Nagy Györgyné hatodrendű vádlottat 6 hónapi börtönbün­tetésre, 600 forint pénzbün­tetésre, 600 forint értékű va­gyonelkobzásra ítélte a bíró­ság. Az ítélet nem jogerős. Az Országos Üttörő Spartakiád előtt Budapesten, július 14-től jú­lius 19-ig kerül megrendezés­re az Országos Üttörő Sparta­kiád. Áz egri úttörők a terü­leti versenyen a következő számokban értek el kiváló eredményeket: Négytusa leány —fiú; 4x100-as síkfutás; aszta litenisz; úszás; röplabda, le­ány. Az elért helyezések sze­rint bekerültek az országos döntőbe, 28 fővel. A csapatok július 7-én egyhetes edzőtá­borba indulnak Szilvásvárad­ra, ahol Jávori József és Lisz- tóczki Péter testnevelő taná­rok vezetésével készülnek a döntő küzdelemre, = hegyi­Finn lap szovjeiellenes közleménye a TASZSZ cáfolata Hruscsov újabb üzenetet intézett Eisenhowerhez WASHINGTON (MTI) Az AFP és a Reuter jelentése szerint Sztriganov, a Szovjet­unió washingtoni ügyvivője szerdán Hruscsov Eisenhower elnökhöz intézett újabb üze­netét adta át a külügyminisz­tériumban. Adenauernek bocsánatot kellett kernie Krupptól BERLIN (MTI) Adenauer kancellárnak bocsánatot kel­lett kérnie a Krupp-cégtől és más nyugatnémet nagyipari vállalatoktól, amelyeknek kép­viselői a múlt hetekben a Szovjetunióban jártak. Ade­nauer ugyanis a moszkvai nyugat-német nagykövetség előtt lezajlott tüntetés napjan egy előadásában kijelentette; „Megkövetelem, hogy ezek az urak azonnal hazatérjenek”. A kijelentésért, amelyet a nagyipari cégek sértőnek ta­láltak, Adenauernek levélben kellett bocsánatot kérnie. A Reuter hírügynökség a genfi atomszakértői értekezlet munkájáról A szovjet diplomata kijelen­tette, hogy az újabb üzenet kormánya jelentős kezdemé­nyezése a nemzetközi feszült­ség enyhítése és a béke meg­szilárdítása céljából. (MTI) A képviselőház Eisenhower ellen szavazott WASHINGTON (AP) Az Ecvesült Államok képviselő- házának költségvetési bizott­sága elhatározta, hogy Eisen­hower elnök külföldi segély­javaslatából 135 millió dollárt lefarag annak ellenére, hogy Eisenhower elnök még az utolsó pillanatban is kérte a parlamentet a költségvetési bi­zottság határozatának elvetésé­re, a képviselőház szerdán megszavazta az eredetileg kért összeg 135 millió dolláros csökkentését. Hruscsov és Novotny beszédet mondott a Kremlben adott estebéden MOSZKVA (TASZSZ) An­tonin Novotny és kísérete tiszteletére július 2-án, este a Kremlben az SZKP Központi Bizottsága, a Szovjetunió Leg­felső Tanácsa és a Szovjet­unió minisztertanácsa estebé­det adott. A szívélyes légkörben lezaj­lott estebéden Hruscsov és Novotny beszédet, Vorosilov, Mikoján és Vaclav Kopecky pedig pohárköszöntőt mon­dott. (MTI) Eisenhower aláírta az atomliiok kicserélését engedélyező törvényjavaslatot GENF (MTI) Mint a Reuter jelenti, a keleti és a nyugati atomszakértők csütörtökön kü- lön-külön megbeszéléseket folytatnak majd egymás között és kikérik kormányuk véle­ményét a kétnapos megbeszé­lésen eddig elért eredmények­ről. PHENJAN (Uj Kína) A ko­reai katonai fegyverszüneti bizottság július 2-án ülést tartott, melyen a koreai—kínai fél rangidős tagja visszautasí­totta az Egyesült Államoknak azt az alaptalan követelését, hogy adják vissza azt a dél­koreai polgári repülőgépet, amely február 16-án behatolt Észak-Korea légiterére. Az értekezlet egyik szóvivő­ié kijelentette, hogy a 48 órás megszakításnak nincs más kü­lönösebb oka, mint az, hogy a küldötteknek lehetőségük le­gyen az eddig elvégzett munka áttekintésére. A koreai—kínai fél képvise­lője elítélte az Egyesült Álla­mok és Lj Szín Man törekvé­seit, amelyek új háborút akarnak kirobbantani Koreá­ban, megsértve a fegyverszü- r-H egyezményt. A képviselő emlékeztetett arra, hogy az Egyesült Államok következe­tesen ellenzi a koreai kérdés békés megoldását. A párizsi sajtó De Gaulle jobbkezének szerdai hivatalos kammunistaellenes kijelentéseiről Török vezetők megbeszélése a ciprusi ügy legújabb fejleményeiről ISZTAMBUL (AFP) Zorlü külügyminiszter és Muhurrem Nuri Birgi, Törökország lon­doni nagykövete szerdán reg­gel újabb értekezletet tartott Isztambulban. Mint jó forrásból közölték, Izraeli—szír határvillongások KAIRÓ (AFP) Az EAK had­seregének szóvivője kijelentet­te, hogy szerdán izraeli rész­ről Dardara vidékén páncél­autókkal megtámadták a Tel- hillali szír állást és au'^-iata- fegyverekkel tüzet nyitottak. A szóvivő szerint szerdán este ismételten támadást in­téztek a szír állások ellen, de n nemzetközi fegyverszüneti bizottság koreai—kínai képviselői visszautasították az Egyesült államok köveielését a keddi és a szerdai tanács­kozásokon eszmecserét foly­tattak a ciprusi ügy legújabb fejleményeiről, a török—görög, illetve a török—angol viszony­ról, s végül a ciprusi ügy nem­zetközi visszhangjáról. (MTI) akkor már a páncélkocsikat izraeli gyalogság is elkísérte. A kairói rádió szerint három izraeli páncélos járművet meg­semmisítettek. A szóvivő az incidenseket kommentálva kijelentette, hogy „az imperialisták felbérelik Iz­raelt az Egyesüli Arab Köz­társaság megtámadására.” WASHINGTON (Reuter) Eisenhower elnök szerdán aláírta azt a törvényjavaslatot, amely felhatalmazza az Egye­sült Államokat, hogy atom­fegyverekre vonatkozó titkot cseréljen ki NATO-beli szövet­ségeseivel. (dőjárásjelentés Záporok, zivatarok. Várható időjárás pénteken estig: Felhőátvonulások, több helyen eső, zivatar, mérsékelt délnyugati, nyu­gati szél, a nappali hőmérséklet nyugaton csökken, keleten alig , változik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken: Nyugaton I 20—23, keleten 24—27 fok között. I ÍMTD De Gaulle jobbkezének, André Mallrauxnak, az író- miniszternek, szerdai hivata­los kommunistaellenes kiielen- tései szemmelláthatóan za­varba hozták a párizsi sajtót. Jellemző módon sem a Figaro, sem az Aurore nem közli Mall- raux beszédének azt a rés_ét, amelyben „a kommunista párt országos síkon való semlege­sítéséről” beszélt. A jobboldali lapok nem közük Mallraux­nak azt a véleményét sem. hopv „a demokrácia mindenütt megbénul, ahol erős a kom­munista párt.” A gaulleista lapok, a Párisién hiberé és Combat, de még a kommunistáéi lenessé? ben min­denkin túltevő szocialista Po- poulaire is csupán az AFP szá­raz beszámolójára szorítkozik és nem fűznek kommentárt Mallraux kommunistaellenes i kijelentéseihez. A baloldali sajtó, a Libera­tion és az Humanité feltűnő helyen közli a De Gaulle szó­vivőjének tekinthető m! '!—tér támadását a kommunista párt ellen. Az Humanité kiemeli; „íme, itt tartunk De Gaulle személyes diktatúrája megte­remtésének egy hónapja után. Mallrauxnak az a szándéka, hogy az ország politika életé­ből kiküszöböljön hat millió francia demokratát, aki bizal­mát és hűségét nyilvánítja a kommunista párt iránt. Az Humanité Mallraux tá­madását kapcsolatba hozza Dulleg amerikai külügyminisz­ter Párizsba érkeztéveL megállapították, hogy a finn reakciósok durva választási mesterkedéséről van szó. A TASZSZ cáfolata A TASZSZ-t felhatalmazták arra, hogy határozottan cáfol* ja meg ezt az aljas hazugsá­got, amelyet nyilván azért ta­láltak ki, hogy megbontsák a Szovjetunió és Finnország ba­ráti kapcsolatait. Aligha akad Finnországban olyan józaneszű ember, aki elhiszi az említett finn lapban közölt ostoba ko­holmányt (MTI). ség nyílik arra, hogy segítsé­get kérjenek a vörös hadse­regtől, „akkor” a vörös hadse­reg kész lesz erre”. A lap fenti cikkét felhasz­nálta arra is, hogy kommunis­taellenes és szovjetellenes hisztériát keltsen és felszólítsa a finn állampolgárokat, hogy a közelgő választásokon ne szavazzanak a kommunisták­ra. A Finn Kommunista Párt vezetői a Kansan Uutiset cí­mű lapban nyílt levélben le­leplezték a Helsingin Sanomat provokációs koholmányát és Helsinki (TASZSZ). A Helsingin Sanomat című lapban, amely régóta uszít a Finn Kommunista , Párt és a Szovjetunió ellen, a cikk azt a mesét tálalja fel, hogy a Finn Kommunista Párt veze­tői azután, hogy 1957. febru­árjában visszatértek moszkvai látogatásukról, „a legmegbíz- hátóbb kommunisták” részvé­telével titkos összejövetelt tar­tottak. Ezen állítólag kijelen­tették, amennyiben a Finn Komunista Párt olyan hely­zetet teremt az országban, a- melyben alkalom és lehető-

Next

/
Thumbnails
Contents