Népújság, 1958. június (13. évfolyam, 110-134. szám)

1958-06-13 / 120. szám

Bombay-i utcakép yiLÁö PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XIII, évfolyam, 120. szám ARA: 50 FILLÉR 1958. június 13., péntek Mindenki képessége szerint... Nincs a világon olyan ember, akiben ne élne ki­sebb, vagy nagyobb mérté­kű és természetes becs­vágy, ak| nem szeretne elő­rehaladni a maga által ki­választott, vagy számára kiszabott életpályán, A jó értelemben vett és jószán­dékú becsvágy nem elíté­lendő, sőt igen fontos, és mind az egyén, mind a kö­zösség számára hasznos do­log. Mögötte — kimondva, vagy kimondatlanul — az embereknek az a törekvése húzódik, hogy méginkább hasznossá tegyék magukat a társadalomban, mégin­kább többet adjanak ma­gukból a közösségnek és egyáltalán: lehetőségeket keressenek és biztosítsanak a maguk számára, képessé­geik szélesebbkörű kibonta­koztatására egy-egy adott munkaterületen. A ml tár­sadalmunk nemcsak hogy lehetőséget ad erre----az em berek képességei szerinti előrehaladására —, hanem nagy ösztönző erővel elő is segíti, hogy az emberek jó­szándékú becsvágya kibon­takozzék és eredményesen szolgálni tudja a közösség előrehaladását. A becsvágynak azonban — fogalmazzuk meg így is a gondolatot — feltétlenül és mindenkor párosulnia kell a megfelelő tudással, a megfelelő képességekkel. A tudást, a munkára való fel- készültséget — bár nem könnyű — nagy kitartással és szorgalommal meg lehet szerezni. Az egyszerű mun- ( kásokból, parasztokból lett vezetők nagy része — im­már több mint egy évtize­des tapasztalat mutatja — meg is szerezte ezt, meg­állja helyét a rábízott mun­katerületen. s előrehaladá­sát a sokirányú megalapo­zottság kíséri. Számtalan példát lehetne azonban felsorolni arra, hogy milyen nagy — erköl­csi-anyagi — károk kelet­keznek abból, amikor em­berek képességeiket meg­haladó beosztásba vagy munkakörbe kerülnek —, akár egy minisztériumról, akár egy kisipari termelő- szövetkezetről legyen is szó. Az az elv, hogy „ha adott az isten hivatalt, majd ad hozzá észt is” — bár voltak sokan, akik így vagy úgy hittek, reménykedtek is eb­ben —. eddig még sohasem vált be. Bizony, nem adott észt, — s miután csak egy részük ismerte fel annak szükségességét, hogy nekik kötelességük „felnőni” a na­gyobb feladatokhoz —, adott sokuknak pöffeszkedő gő­göt, a pozíciót foggal-kö­römmel védő rosszindulatot, s ezzel együtt sok keserűsé­get azoknak, akik az ilyen típusú emberektől várták ügyeik intézését, akik ilyen emberek jó vagv rossz han­gulatától függtek A szocializmus építésének egyik nagyon fontos alap­elve az, hogy mindenki ké­pességeinek megfele'őcn vegye ki részét a munkából. Ez az alapelv nálunk is eleven valósággá lett és az lesz a jövőben méginkább Mindenki képességei sze­rint! ... — s ha ez párosul a szocialista haza szereteté- vel —, nincs és nem is le­het gend, fennakadás a nagy országépítő munká­ban. Megalakult az egri művelődési ház tánccsoportja Ismét megalakult az egri művelődési ház tánccsoportja. Az együttesnek jelenleg 353 tagja van. A tánccsoport ve­zetője, Born Miklós, a bé­késcsabai Balassi táncegyüt­tes vezetője. — BOLDOG KÖZSÉGBEN június 16-án adják át a múlt évben megkezdett, sok viszontagsággal megépített földművesszövetkezeti ital­boltot a forgalomnak. A bol­tot a szövetkezet saját ere­jéből építette. ★ — 27 TAGÚ, DIÁKOKBÓL és tanárokból álló csoport in­dult Egerből Kelet-Németor- szágba. A közeljövőben Ma­gyarországra érkezik a kelet­német diákok nyaralócsoport­ja. Ma: a hevesi Állami GAZDASÁG PARTSZERVEZETÉNEK CÉLKITŰZÉSE Mezőgazdasági tanácsadó : A RÉPAMAGTERMESZTÉS ŰJ MÓDSZEREIRŐL Gyurkó Géza: ISMERJÜK MEG EGYMÁST ★ Farkas András: KÓDEXEK ÉS ŐSNYOMTATVÁNYOK KÖZÖTT ★ HÍREK — SPORT A riksák százai láthatók még Bombay utcáin. Ezeket a riksákat, amint a képen is lát­ható, emberek húzzák. A Kínai Népköztársaságban is használják ezt a közlekedési eszközt, de ott már nagyrészt kerékpárvontatású a riksa. A május havi tervét túlteljesítette az egri 32-es Autóközlekedési Vállalat Az egri 32-es Autóközleke­dési Vállalat elmúlt havi fi­zetett kilométeres tervteljesí­tését 102.8 százalékra, míg egy kilométeres bevételi tervét 102.4 százalékra teljesítette. A teherautók elmúlt havi fuvaróra teljesítménye 105.5 százalék volt, egy kilométer óra bevételi tervüket 11.7 szá­zalékra teljesítették, de szép eredménnyel dicsekedhetnek az autóbuszon dolgozók is, mert a szállító óra havi ter­vüket 109 százalékra, egy ki­lométeres bevételi tervüket 100.4 százalékra sikerült telje- síteniök. A taxi közlekedési dolgozók elmúlt havi fuvaróra tervteljesítése 104.2 százalékot, egy kilométer bevételi tervük pedig 119.8 százalékot mutat. A termelési vonatkozásban ilyen szép eredményekkel di­csekedhetnek, nem kis része van ebben többek közt a teher­gépkocsivezetők közül Körömi Gábornak, aki 110 százalékra, a taxi gépkocsivezetők közül Dóra Istvánnak, aki 107 száza­Élénk harcot mutat a május havi kiértékelés a Váltó­és Kitérőgyárban. A Gyöngyösi Váltó- és Ki­térőgyárban május havi mun­kaverseny értékeléséből kitű­nik, hogy szinte havonként változnak az első helyre jutó brigádok névsorai, mert pél­dául az április havi kiértéke­léskor a KISZ I-es számú brigádja az elsők között volt, 100 százalékos tervteljesítés­sel, most az első helyről le­csúszott, mert tervét 97,7 szá­zalékra tudta csak teljesíteni. Annál örvendetesebb, hogy az április hónapban az utol­sók közt kullogó KISZ IV-es számú brigád 100 százalékos május havi tervteljesítéssel a/ elsők közé küzdötte fel magát, de az elsők között találjuk többek között a Geo I-es, Geó Il-es és Geo III-as szá­mú brigádokat is. szintén 100 százalékos tervteljesítésssel. A munkaversenyben május hónapban az utolsó helyre ke­rült a Váltó-szerelő brigád 44,4 százalékos, az Egyengeű- brigád 33,3 százalékos, a Fes­tő-brigád 66,6 százalékos má­jus havi tervteljesítéssel. terjesztenek jóváhagyás vé­gett. Az üzemi tanács a jövő hét hétfőjén vitatja meg a ta­karékossági tervet. Két hír az Egri Autóipari Forgácsológyárból — Az Egri Autóipari For­gácsológyár a legkülönfélébb autóalkatrészek mellett még ebben a hónapban 12 garni­túra dömper kiszerelő szerszá­mot készít el export igénylé­sére. Az első sorozatok leszál­lítása után 20 darab motor- szerelő kocsit készít kínai megrendelésre. — A vállalat szervei a na­pokban állították össze a ta­karékossági intézkedési tervet, amelyet az üzemi tanács elé lókra, az autóbuszvezetők kö­zül Katai Istvánnak, aki 138 százalékra teljesítette elmúlt havi tervét. Az ő munkájuk mellett még meg kell’ említeni a kisegítő gépállomások közül Deák Ist­vánt, aki 111 százalékra, gép­kocsi karbantartók közül Tu- lák Istvánt, aki 110 százalék­ra. a karbantartó szakmunká­sok közül Kelemen Gyulát, aki 149 százalékra, a segéd­munkások közül pedig Csir- maz Mihályt, aki 130 százalék­ra teljesítette tervét. A darabárus rakodó mun­kások közül dicséretet érdemel Túrán György, aki május havi tervét 112 százalékra teljesí­tette. Egész évben nyíló lótuszvirágok, elevenszülő-halak az egri strand melegvizű halastavában Aki az egri strandon jár. el sem kerülheti a kisven­déglő épülete előtti nem nagy, de igen értékes és szép me­legvizű halastavat. Az apró halastó felszínét kora nyártól, késő őszig vi­rágzó lótuszok borítják. Na­gyon érdekes, hogy ezek a virágok — a tél beköszöntő­vel mind elpusztulnak a fagy­ban, de ha eljön a tavasz, a fenékre hullott magvakból igen rövid idő alatt újak haj­tanak ki, s a nagy zöld leve­lek szinte beterítik a langyos víz tetejét. A lótuszvirág — így ismerős a köznyelvben — a meleg hónapok alatt min­dig nyílik. Ha az érdeklőid és főleg türelmes szemlélő bimbófakadáskor figyelemmel kíséri a virágot, úgyszólván szabad szemmel végig kísér­heti a halványsárga szirmok kibontakozását. A nyíló lótuszvirágok d is növényzete között többféle melegvízi díszhal — zöld si- phofolus, guppi, molinesia — él. Az apró siphofolusból és a guppiból a halastóban és 3 nagy platánfák melletti pata­kocskákban több ezer darab él. Ezek a halfajták elevenen szülők, tehát nem peték útján szaporodnak és bizonyos mér­tékig ragadozók is, amennyi­ben egymás Ivadékát, de még sajátjukat is megeszik Az apró ivadékok ezért leginkább a víz mélyén, a növényzet ál­tal védett helyeken tartózkod­nak. A falánk halak jelenlé­te, pontosabban jó étvágya 4z oka annak is, hogy az arany­halak nem tudnak megfelelő mértékben szaporodni a tó­ban, mert petéik elpusztul­nak. Két ragon vasat, papírt, samotot gyűjtenek össze az üreggyári fiatalok A Parádsasvári Üveggyár kiszistái legutóbbi taggyűlé­sükön elhatározták, hogy csatlakoznak az országszerte megindult takarékossági moz­galomhoz. Vállalták, hogy két vagon vasat, papírt, samotot gyűjtenek össze, melyből a vállalás után másfél vagonnal már össze is gyűjtöttek. Vállalást tettek arra is, hogyha vasárnap, ünnepnap, vagy munkaidő után érkez­nek szállítmányok az üveg­gyár részére, önkéntes mun­kával elvégzik a vagonok ki­rakását. Soka! javított a terméskilitásokon az estt A hosszú aszályos, tavaszi, koranyári hetek után végre beköszöntött az esős idő. Má­sodik napja megyénk minden területén hullott csapadék. Esőre elsősorban a tavaszi ka­lászosoknál és a kapásokná' volt nagy szükség. A most lehulló csapadék használt a kapásoknak, igen nagy mér­tékben megjavítja terméskilá­tásainkat. Használt az eső még az őszi kalászosoknál is. A szemképződés erőteljeseb­ben indul meg a csapadék hatására. A gyenge közepesnek mond­ható első kaszálás után jobb második kaszálásra számítha­tunk, az eső következeiében a pillangósoknál is s ez igen fontos állattenyésztésünk szempontjából. Sokat segített a csapadékos idő az állati kártevők elleni védekezésben is. Részben azért, mert a csapadék hatá­sára meggyorsul a növényed fejlődése, — így kevesebb kártételt okozhatnak a rova­rok, részben azért, mert az cső maga is elpusztítja egy részüket (pl. a répalevél te- tűt). Sajnos a burgonyabo­gárnak nem ártott meg a hű­vös eső, a védekezést itt to­vább kell folytatni. Nem árt különösebben az sem, hogy az eső hűvös idő­vel jár együtt, — még a sok napfényt kedvelő rizsnek sem, mert a keléshez szükséges napfényt ez a növény is meg­kapta. így, ha tart is néhány napig az esős, hűvö3 idő, to­vábbra is jó rizstermésre van kilátás. Mindent összefoglalva, a nehezen várt csapadék igen sokat javított az idei termés- kilátásokon. A női munkacsapat az élen a dormándi Vörös Hajnal Tsz-ben A dormándi Vörös Hajnal Termelőszövetkezetben kevés a férfi munkaerő, viszont munka akad bőven. Különö­sen a növényápolási munkák idején van szükség a sok szorgalmas kézre. A szövetke­zet tagsága úgy segített a munkaerőhiányon, hogy egy 17 tagú női munkacsapatot szer­veztek, amelynek tagjai között felosztották a kapálni valót. A női munkacsapat tagjai derekasan helytálltak a nö­vénytermelési munkában. Vége az évnek a gyöngyösi balettiskolában is A gyöngyösi városi kultúi- ház balettiskolája szombaton és vasárnap tartja évi záró­vizsga előadását. Szombaton este 6 órai kezdettel a diá­koknak, vasárnap délután 4 órakor pedig a felnőtteknek mutatják be, mit tanultak az év alatt. szinte napok alatt végezték el a 20 hold borsó kapálását. 14 hold cukorrépa sarabolását, egyelését, és igen sokat segí­tettek a férfiaknak a takar­mány begyűjtésnél is. A szö­vetkezetnek van négy hold do­hánya. négy hold mákvetése és hat hold dinnyéje is, ezek növényápolását — a palántá- lásoktól kezdve a másóJik ka­pálás befejezéséig — mind ők végezték. Segítettek a 20 hold kukorica, a nyolc hold napra­forgó kapálásánál is, és a kertészetben, ha arra volt szükség. Szorgos munkájukért dicséret illeti a munkacsapat valamennyi tagját. Artézi kutat kan Kisköre Kiskörén az egyik községi tanácsülésen a dolgozókkal közös egyetértésben 20 száza­lékot szavaztak meg a község­fejlesztési alapra így vált le­hetővé, hogy nagyobb beruhá­zást is létesíthessenek. A köz­ségben régi probléma az ivó- vízellátás, ebben az évben a községfejlesztési alapból akar­ják ezt megoldani, már meg is kötötték a szerződést az egyik budapesti kútfúró vállalattal. Hevesvezekényben 3500 forintot szavaztak meg a községi ejlesztési alapból játszótér építésére. Tarna- őrsön 10 000 forintot költe­nek erre, és szinte minden községet lel lehet hozni példának, mert a község­fejlesztési beruházásoknál a járdaépítés, kútfúrás, vá­sártér rendezés mellett majdnem mindenütt ott szerepel a régi játszóterek rendbehozására, parkosítá­sára vagy újak építésére előirányzott összeg. íme, írásban és számokban is kifejezésre jutott hogy leg­féltettebb kincsünk a gyer­mek.

Next

/
Thumbnails
Contents