Népújság, 1958. június (13. évfolyam, 110-134. szám)

1958-06-13 / 120. szám

2 NÉPÚJSÁG 1958. június 13., péntek II Hevesi állami Gazdaság Pártszervezetének célkitűzése: a politikai munka fokozása és a termelési feladatok segítése EGY TERV ANNYIT ÉR, amennyit megvalósítanak be­lőle. így tartja ezt Tháli Imre elvtárs, a Hevesi Állami Gaz­daság pártszervezetének titká­ra is. Amikor pedig arról esik szó, hogy a pártszervezet mi­ként hajtja végre az éves terv­ben lefektetett célkitűzéseket, bebizonyosodik, tervük nem papírra fektetett tennivalók összessége, hanem a gyakor­latban megvalósuló célkitűzé­sek sora. Nehéz dolog volt éves ter­vet készíteni a pártszervezet számára. Igen sokrétű feladat hárul a kommunistákra mind gazdasági, mind politikai té­ren és előre meghatározni a tennivalókat, ezt jelentette a tervkészítés. Hogy mennyire szívügyének tekintette vala­mennyi pártvezetőségi tag az eredményeket szülő terv készí­tését, mutatja: minden párt­vezetőségi tag helyénvaló, ér­tékes javaslatokat tett a mun­katerv elkészítéséhez. Amikor összegezték a pártszervezet előtt álló feladatokat, a járási pártbizottság első titkára, Sül­lős Gyula elvtárs is alapos se­gítséget adott a pártvezetőség­nek. Már több mint két hónap múlt el a tervkészítés óta, — amit nemcsak pártvezetőségi ülésen, hanem taggyűlésen is megvitattak — és számos tény mutatja a tervek valóraválását. A pártvezetőség két fő cél­kitűzést: a politikai munka fokozását és a termelési fel­adatok segítését tűzte ki az éves terv fő feladatául. — Pártszervezetünk komoly mértékben segítséget ad ah­hoz, amit tervük is tükröz, hogy a termelési érték egy és fél százalékkal növekedjék, és az összes költségek 2.5 száza­lékkal csökkenjenek — mondja Tháli elvtárs. A TERMELÉSI FELADA­TOKAT a 100 forint összmun­kabérre eső, a termelési ér­ték 5 százalékos növelésével és ezzel együtt a munkafegye­lem további szilárdításával, a takarékossággal, a szervezett munkával akarják elérni. Az elfekvő állóeszközöket 5 szá­zalékkal, a fogyóeszközöket 10 százalékkal csökkentik. A munkatervből adódó bri­gád- és üzemegység feladato­kat a márciusi taggyűlésen megvitatták a kommunisták és a KISZ is külön tárgyalta a pártszervezet munkatervéből rája háruló feladatokat. új műtrágyaszóró gépeket szer­kesztettünk, amelynek teljesí­tőképessége háromszorosa a régi műtrágy aszótokénak.. Egy gép naponta 35—40 holdat is beszór műtrágyával, a ventil- látoros megoldás segítségével. Szerkesztett az újítóbrigád egy olyan erőgépet is, amely al­kalmas a szovjet palántaülte- tő-gép vontatására. Ez a pa- lántaültető-gép már négy éve kihasználatlanul állt a Kerti­mag Gazdaságban, mert nem volt hozzá lassújáratú erőgép. A pártszervezet kezdeménye­zésére egy régi típusú erő­gépet alakítottak át, amellyel az ültetőgép nagyszerűen mű­ködik. A gazdasági téren tett in­tézkedések egész sorát lehet­ne még leírni. Az elfekvő anyagok listájának elkészíté­se, a tej önköltségének csök­kentése, mind-mind a párt- szervezet munkatervének meg­valósuló pontjai. Ha valami problémán másképp nem le­het segíteni, a pártvezetőség a munkaterv szerint, a kommu­nisták átcsoportosításával in­tézkedik. A Császi üzemegy­séghez is nemrég helyeztek át több párttagot, mert ez az üzemegység a legnagyobb, és legkevesebb volt a párttagok létszáma. Ez gyenge politi­kai munkát, a termelés terén pedig lazaságokat eredménye­zett. Most a kommunisták minden munkahelyen ott van­nak, ami hasznos dolog, mert például a böjti istállónál Ma­gyar László párttag is min­dennapi rendszeres felvilágo­sító munkával nagyot változ­tatott a politikai nézeteken, hangulatokon. A PARTSZERVEZET mun­katervének végrehajtása so­rán azonban akadnak hibák is. Rossz a szakszervezet munkastílusa, és ezen nem változtatott még a pártvezető­ség. Az üzemi bizottság és személyesen Lévai János ü. b. elnök is az olcsó népszerű­ségre törekszik. A kedvezőbb munkaruha-juttatások és a bérlazulást eredményező bér- követelések mellett foglal ál­lást, ami a dolgozók előtt nép­szerű, de az állam és a gazda­ság számára káros. A gazda­ság ugyanis igyekszik a leg­többet adni a bér és a mun­karuha tekintetében, de van­nak — mint mindenütt — túl­zott követelések, és sajnos ezeknek a pártját fogja Lévai János. A múlt évben 138 eset­ben végre is hajtottak bér javí­tást, de a szakszervezet egyet­len olyan javaslattal sem állt elő, hogy itt, vagy ott laza a norma, jogtalan munkabér üti a dolgozók markát. A TAGJELÖLTEK ÉS A párttagok pártmegbízatása kö­rül sem sok a dicsérendő do­log. Az helyes, hogy minden hónapban felvesznk 2—3 tag­jelöltet, de gondoskodni kel­lene arról, is, hogy ezek az elvtársak, a KISZ segítése, a politikai munka, a tömegszer­vezetek pártirányítása, vagy éppen a gazdasági kérdések ellenőrzése terén pártmegbí­zatáshoz jussanak. Az nem elég — bár helyes dolog —, hogy a pártszervezet a kam­pány munkák — mint a nö­vényápolás, aratás — előtt tag­gyűlést hív össze a feladatok megbeszélésére. Egyénenként is hasznos volna kijelölni, — hogy melyik kommunista fe­lelős ezért, vagy azért a mun­káért. És a megbízatások el­lenőrzéséről sem szabad meg­feledkezni. A pártcsoportok működése terén van javulás, mert a munkaterv szerint kicserélték azokat a pártcsoportvezetőket, akik csak a tagdíjak elosztá­sával törődtek. Olyan elvtár­sakat választottak most he­lyükbe, mint Csáti László, vagy Balázs László, akik a po­litikai munkát is irányítják területükön. Ami további feladat — nem­csak a Hevesi Állami Gazda­ságban, hanem a többi gaz­daságban is —az, hogy segítsék hathatósan a termelőszövetke­zeteket. Eredmény számos van: a járás tsz-einek gazdasági, politikai segítséget adnak a nagyüzemi termelés tekinte­tében, sőt a télen takarmány­nyal, nemrégen fogatokkal, munkagépekkel siettek a mun­kában elmaradott tsz-ek segítségére. Sőt, a tsz-tagok üzemi látogatását is kezdemé­nyezte, elősegítette a gazdaság pártszervezete. ÖSSZEFOGLALVA: jól dol­gozik, feladatának eleget tesz a Hevesi Állami Gazdaság pártszervezete. Ha a következő időkben, a szakszervezeti mun­ka irányának megváltoztatása és a pártmegbízatások rend­szerének bevezetése is jellem­zi munkájukat, példaképül áll­hatnak a gazdaságok párt- szervezetei előtt. —TÓTH— Amikor megkezdődött a munka, a tervfeladatok vég­rehajtása, a kommunisták szétnéztek minden üzemegy­ségben, mit lehetne jobban, ésszerűbben, gazdaságosabban csinálni. Az üzemanyag fo­gyasztás csökkentésére példá­ul bevezették az üzemanyag jegyrendszert. Eddig nem ké­szítettek a traktoristák pon­tos kimutatást a felhasznált üzemanyagról, ami egyet je­lentett a nyersanyag, a gép­zsír, és az egyéb anyagok gondatlanabb felhasználásával. De azt is bevezették, hogy üzemanyag jegyet csak akkor ad ki a műhely, ha az idő­szerű karbantartást elvégezték a gépen. így ellenőrzik az anyagkiadásnál a gépek rend- bentartását is. Nagy vitát váltott ki a trak- toristák között a kommunis­ták kezdeményezésére hozott utalványozási rendszer beve­zetése. Két-három hónappal ezelőtt igen könnyű volt al­katrészhez jutni. A rossz gép­hez felhasznált anyagról utó­lag állították össze az alkat­rész listát, csak szóban kér­ték ezt vagy azt az alkat­részt. Most előre állapítják meg, hogy melyik géphez mi kell és az eredmény: a tava­lyi hasonló időszakbeli alkat­rész felhasználáshoz viszonyít­va, az idei felhasználás har­madára csökkent. Mészáros József, Tatai And­rás és a többi kommunisták elmagyarázták, hogy a gazda­ság számára takarékossági szempontból szükséges ez az intézkedés. A GABONA TERMELÉSÉ­NEK olcsóbbá tétele érdeké­ben — mondja Tháli elvtárs — Megalakult Gyöngyösön a Szakmaközi Bizottság A SZOT XIX. kongresszusá­nak határozata értelmében na­gyobb városokban létre kell hozni a szakmaközi bizottsá­got. A fenti határozat szerint Gyöngyösön, a Szakszerveze­tek Heves megyei Tanácsa létrehozta a gyöngyösi Szak­maközi Bizottságot, melynek feladata a város kulturális és sportéletének irányítása, segí­tése és az olyan üzemek ösz- szefogása, amelynek Heves me­gyében nincsen területi bi­zottsága és létszámánál fogva önálló szakszervezettel nem rendelkezik, ennek következ­tében szervezeti életet sem él. Kádár János elvtárs, a SZOT XIX. Kongresszusán köszöne­tét mondott a magyar szerve­zett dolgozók milliós tömegé­nek ezért a fáradságos mun­káért, amit a másfél év alatt az ellenforradalom által oko­zott károk helyrehozatalában és az ideológiai zűrzavar tisz­tázásában kifejtettek. Az újonnan létrehozott Szakmaközi Bizottság ko­moly, felelősségteljes munkát végez és összetételénél fogva biztosíték arra, hogy meg fog­ja oldani a reábízott felada­tokat. A SZAKMAKÖZI bizottság első ülését, amelyen megje­lent Furucz János elvtárs, az SZMT elnöke és megszabta az elkövetkezendő idők feladatait, munkamódszerét, és annak a reményének adott kifejezést, hogy a Szakmaközi Bizottságot megszeretik Gyöngyös város dolgozói. Jó munkája eredmé­nyeként a legszélesebb dolgo­zó rétegekben elhinti a biza­lom, a megbecsülés, a párt és a kormány iránti szeretetet és állandóan neveli dolgozóinkat de segít a feladatok megoldá­sában is. Komoly kérdésekkel foglal­kozott a Szakmaközi Bizottság; mint például régi tradícióval rendelkező székház visszavé­tele, a sportnak, mint tömeg- mozgalomnak kiszélesítése, kü­lönböző, az egész várost ösz- szefogó sport-rendezvények, üzemek egymás közötti ver­senyek rendezése, sportpályák ügye, stb. HATÁROZATOT hoztak ar­ra, hogy a vezetőség tagjai a Szakmaközi Bizottság Török Ignác úti helyiségében napon­ként 18—20 óráig panasznapot tartanak, ahol a dolgozókat foglalkoztató panaszokat, kéré­seket meghallgatják, a veze­tőség elé viszik, és azokban konkrétan intézkednek, termé­szetesen, ha a panasz olyan méretű, hogy az meghaladja a Szakmaközi Bizottság hatás­körét, az illetékes felsőbb szer­vekkel tudatják és elintézésé­hez segítséget kérnek. Gyön gyös város dolgozói komoly fi­gyelemmel kísérik a Szakma­közi Bizottság munkáját és elvárják annak tagjaitól, hogy a szervezett dolgozók kíván ságalnak megfelelően vegyék ki részüket a közösségi mun­kából. HALASZ ERNŐ A Bolgár Kommunista Párt VII. Kongresszusának határozata SZÓFIA (BTA): A Bolgár Kommunista Párt VII. Kong­resszusa 1958. június 7-én a Központi Bizottság beszámoló­ja alapján egyhangúlag hatá­rozatot fogadott el. A határo­zat többek között kimondja: A kongresszus egyhangúlag helyesli a Központi Bizottság politikai vonalát, valamint a VI. és VII. kongresszus közötti időszakban végzett tevékeny­ségét. Egyhangúlag csatlakozik a nemzetközi helyzet ama érté­keléséhez, amelyet az SZKP XX. kongresszusa, valamint a kommunista és munkáspártok képviselőinek 1957. év végén megtartott moszkvai értekez­lete adott. A kongresszus úgy véli, hogy a Bolgár Kommunista Párt és a bolgár kormány külpolitiká­jának az alapvető iránya, a legfontosabb feladatai tovább­ra is a következők: Minden erővel szilárdítani kell országunk függetlenségét és szuverenitását, szélesíteni kell a más országokkal fenn­álló diplomáciai, gazdasági és kulturális kapcsolatokat, emel­ni kell a Bolgár Népköztár­saság nemzetközi tekintélyét. Minden erővel azon kell munkálkodni, hogy tovább erősödjék és fejlődjék külpoli­tikánk sarkköve, az éltető bol­gár-szovjet barátság. Tevékenyen elő kell segíte­ni a Bolgár Népköztársaság és a többi szocialista ország gaz­dasági és kulturális kapcsola­tainak elmélyülését, hozzá kell járulni a Szovjetunió vezette szocialista tábor egységének további megerősítéséhez. Aktív békepolitikát kell folytatni és minden erőfeszí­tést arra kell összpontosítani, hogy a Balkán a béke és biz­tonság övezetévé váljék. Tevékenyen hozzá kell já­rulni az egész világ békéjéért vívott harchoz, elő kell segí­teni, hogy létre jöjjön a meg­egyezés a leszerelés, az atom- és hidrogénfegyver eltiltása és egyéb időszerű nemzetközi problémák kérdésében. Teljes szolidaritást kell vál­lalni és erkölcsi támogatást kell nyújtani az imperialista elnyomás ellen a szabadságért és a függetlenségért küzdő ázsiai és afrikai népeknek, szoros kapcsolatokat kell te­remteni a Közel- és Közép- Kelet országaival. A béke és a kölcsönös meg­értés politikáját kell folytatni a kapitalista országokkal a szuverénitás és a belügyekbe való be nem avatkozás kölcsö­nös tiszteletbentartása alap­ján. A határozat a továbbiakban kiemeli azokat a nagy sikere­ket, amelyet a bolgár nép a kommunista párt vezetésével a szocialista társadalom épí­tésében elért, majd megálla­pítja az ország gazdasági és kulturális életének fejlesztésé­re irányuló feladatokat. Továbbiakban a határozat részletesen foglalkozik a párt­építés kérdésével, a pártmun­ka és az ideológiai harc szá­mos problémájával, s kije­lenti : A kongresszus a párt első­rendű és legfontosabb felada­tának tartja a revizionizmus és burzsoá nacionalizmus el­leni harcot. A határozat jelentős helyet szentel a bulgáriai szocialista forradalom jellege kérdésének. A Ciprusi helyzet 4 görög kormánnyal közölték a ciprusi kérdés rendezésének angol tervét ATHEN: Az AFP megbíz­ható forrásra hivatkozva, je­lenti, hogy Anglia szerdán kö­zölte a görög kormánnyal a ciprusi kérdés rendezéséről szóló tervét. A tervezet tartal­ma egyelőre szigorú titok. De ugyanez a forrás hozzáfűzte, hogy a görög vezetők „figyel­mesen tanulmányozzák” az angol javaslatokat és június 17-e előtt, azaz az angol kor­mánynak a ciprusi ügyről teendő alsóházi nyilatkozata előtt közlik észrevételeiket Londonnal. A török miniszterelnök fogadta az ankarai angol nagykövetet Adnan Menderesz, török mi­niszterelnök fogadta Sir Ja­mes Bowkert, Nagy-Britannia ankarai nagykövetét. A meg­beszélésről semmit sem közöl­tek. fl ciprusi görögök elköltözködnek a török többségű helyiségekből A ciprusi görögök megkezd­ték a sziget török többségű helységeiből való kiköltözést. Nevezetesen kiürítik Nicosia török negyedét és a sziget északi részében levő Lefkat. E városban angol csapatok vé­delme alatt folyik a kiköltö­zés. őrizetbe vettek néhány, gyújtogatással gyanúsított tö­rök ifjút. A letartóztatottak szülei csoportosan vonultak a rendőrőrszoba elé és követel­ték fiaik szabadonbocsátását A rendőrök a tiltakozó anyá, fenyegető magatartása miatt könnyfakasztó bombákkal osz­latták őket szét. Tovább romlik a helyzet a szigeten Baar Sir Hugh Foot, a brit kormányzó, kedden megnyug­tató kijelentéseket tett. Álta­lában azt hiszik, hogy a szi­geten tovább romlik a hely­zet. Ennek ellenére újabb in­cidensekről érkeztek hírek. Famagusztában például fel­gyújtották egy görög keres­kedő faraktárát. Pátoszban pedig két görög üzlet lett a lángok martaléka. (MTI) Tervek Libanon és az Arab Szövetségi Állam együttműködésére BEIRUT (TASZSZ) A Te­legraph című lap hitelt ér­demlő forrásokra hivatkozva közli, hogy komoly lépése« vannak folyamatban annak érdekében, hogy Libanon, va­lamint az iraki és jordániai szövetségből keletkezett Arab Szövetségi Állam kölcsönös együttműködési egyezményt kössön egymással. Mint a lap írja, Bagdadban libanoni kül­döttség tartózkodik és tárgya­lásokat folytat erről a kérdés­ről. Hz Egyesült Államok libanoni nagykövete felszántotta a libanoni hadsereg parancsnokát verjék le a felkelést KAIRO (Üj Kína) Robert Mclintock, az Egyesült Álla­mok beiruti nagykövete fel­szólította Fouad Sehab tábor­nokot, a libanoni hadsereg fő- parancsnokát, hogy verjék le a felkelést, — jelenti az A1 Ahram című lap. A megbeszélésen, amelyet Mclintock kívánságára tartot­tak, a nagykövet kijelentette, hogy véleménye szerint a li­banoni hadsereg nem teljesí­tette kötelességét, a felkelés elfojtását illetően. „A hadse­reg állásfoglalása nem vilá­gos’1 — mondotta. A nagykövet hozzátette, hogy az amerikaiak élete és érdekei nincsenek biztonság­ban Libanonban és azért fel kellene kérnie kormányát, hogy katonai erőket küldjön Libanonba az amerikai állam­polgárok és az amerikai va­gyon „megvédésére”. Jelentések beszámolnak ar­ról, hogy a libanoni hadsereg tagjai, akik között sok moha­medán van, nem nagyon lel­kesednek azért, hogy a nép ellen harcoljanak. II Szputnyih rakétáiénak működéséről, nagyságáról — mibe kerül a rakéta? A harmadik szovjet mester­séges hold felbocsátása óta a szakemberek behatóan tanul­mányozzák: milyen erő szük­séges ahhoz, hogy ilyen nagy súlyt, mint a Szputnyik III., a világűrbe röpítsen. Erről Nagy István Györgyí a Magyar Űr­hajózási Bizottság tudományos kutató tagja, a következő tá­jékoztatást adta: — Egy csaknem másfélton­nás, vagyis egy nagyobbfajta személygépkocsi tömegével fel­érő testet másodpercenként nyolc kilométeres sebességre felgyorsítani csak óriásrakétá­val lehet. Nem valószínű, hogy erre a célra valamilyen új­szerű szerkezettel, például atomhajtással kísérleteztek volna. Ä rakétahajtást tovább­ra is vegyi üzemanyagokkal oldják meg. Az ilyen rakéta 200—250 tonna súlyú lehet. A harmadik szputnyik szállító* rakétáját ötven—hatvan méter hosszúra becsülhetjük, vagyis két, egymás tetejébe állított rakétalépcső magasabb, mint az Országház. — A rakétában minimálisan 150 tonna hajtókeverék van, vagyis nyolc—tíz vasúti tar­tálykocsit töltene meg az az üzemanyag, ami néhány perc alatt elég. DJAKARTA (Reuter) Az in­donéziai hadsereg főparancs­nokságának jelentése szerint a kormány csapatai Észak-Cele- besznél stratégiai fontossági! szigeteket foglaltak el a láza­dóktól. TUNISZ (Reuter) A Nkru- mah Ghánái miniszterelnök és Burgiba tunéziai elnök ta­nácskozása után kiadott hiva­talos közlemény megállapítja. A továbbiakban a kutató el­mondotta, hogy milyen nehéz az irányítás megoldása. A szputnyik irányításában egy félfokos pontatlanság száz ki­lométerenként már egy kilo­méteres eltérést jelent. Hozzá­vetőleges becslés szerint egy- egy ilyen rakéta körülbelül százmillió forintba kerül. Ghana teljes mértékben támo­gatja Tunéziának azt a köve­telését. hogy vonják ki a fran­cia csapatokat az ország terü­letéről. HANNOVER (Reuter) Han­noverben több mint negyven­ezer ember tüntetett a nyugat­német hadseregnek atomfegy­verekkel való felszerelése el­len. HÍREINK

Next

/
Thumbnails
Contents