Népújság, 1958. június (13. évfolyam, 110-134. szám)
1958-06-22 / 128. szám
4 NÉPÚJSÁG 1958. június 23., vasárnap UH* KÖLTŐK ÉS VERSEK HÁROM GYÖNGYÖSI KÖLTÖ: MOLNÄR GÉZA* Mi szabjuk, magunkra . , . Most is azt csinálom, mint szabó koromban A változás, csak az, hogy együtt, közösen, Vesszük a méretet s az ollót a kézbe, Majd a méretszerinti rajzon, Már mi, magunk vágunk — Életünk nagy, kiterített, világos szövetébe. Jól vigyázzunk! Hulladék belőle kevés / legyen. Hisz a magunkét szabjuk s magunkra. Miután kiszabtuk? Már varrjuk is, — De megint vigyázz! Itt, oldalt, egy kicsit... Laza és nagy még az öltés, — Vegyük apróbbra, így lesz tartósabb. De mit mondsz Te, hozzá nem értő? Lehetne hosszabb? Ne szólj bele! Amit összefecsegsz, semmi más, — Mint rosszakaratú, irigy bírálgatás, Mert bővebbre telt, s anyaga jobb, mint volt a régi! Utolsó próba: A kabát ujja, nézd csak...? Még kicsit hátra húz, Igazítsunk rajta — itt is még, alul, Most a tökéletes, milyen szép a forma. Jólsikerült, ezen mit is csodálkozunk... Még az se’ lenne jó, mit magunknak szabunk? Mások is csodálják... s mondják, mint az álom... Mi újra mondjuk, ne csodálkozzatok! Mi szabtuk s magunkra, hát jól kell, hogy álljon! SASS MARTON: Nyák Nézd, a határ mily súlyos, mily szépek az érett gerezdek! Érleli őket a nap; a derült kék ég alatt! Nézd, a leány dereka, hogy hajlik, hullámzik a szélben! Férfierőt fakasztó, dagasztó ez a nyár a teljében! Zeusz is nevetve, nyelvével csettintve változik parasztnak, Derékon, hogy kapja a lányt, ahogy térül és fordul; Csókjával, hogy szórja tele majd két kemény mellét, mely majd kipattan, hogy az élet keblébői kicsordul! FORGÁCS KÁROLY: Hévér Te hévér vagy, bár a leltárban neved: fogas rúdemelő. Hetven mázsát együtt emelni: nem is kell olyan nagy erő. Nekivetem vállad a vasnak, sarkad a földbe ékelem, hajtókarod hajtom és vastag kedvvel s amit az értelem bölcs gondolattal kiszámított: az oszlop sarkát kimozdítod. FEKENCZY JÓZSEF: JfíájuJ Hazafelé ballagtunk este, Felhőtlen, fülledt nyáreste volt. Putnok felől a vasútkanyarban Fáradtan vonat zakatolt. Bódult illatban aludt a kert, Csak a tücskök hangoltak néha, néha még. S feketén őrködtek álma fölött, A virágbaborult öreg gesztenyék. Sápadtak voltak a kerti padok, Mint fehérrefestett kórházi ágyak, A bokrok alatt titkok osontak, Fölötte meleg dallamok szálltak. Az esti szél remegve hozta Távoli muzsika szavát: „Szeretnék május éjszakáján Letörni minden orgonát.’’ Megállt a szél, megszűnt a dallam, Lassanként minden, minden elpihen, Halkan ballagtunk, ketten együtt, S illatból fátylat font körénk a csend. CZEGLÉDI LASZLÓNÉ: Lacika a moziban Anyu! miért van sötét? Igen? Ez mozi? És mondd, az a lovacska, Anyu, mondd: igazi? Nézd, ott egy bácsi! Hogy siet! És mekkora! És az a kicsi? Az gyerek! Nagyon érdekes! — gyere, Menjünk már haza, SZITA ZSUZSA: Kedvencemről Parány lényének, fehér bársonyán, kék-ezüst csillogás fut át, majd rózsaszínen megtörik a fény, halkan, neszező, pelyhes fülén. Két vibráló, tűzpiros rubingolyó lágy-rémülettel, sírva-ragyogó szemablakából, lelke kitekint: „Jó, vagy rossz a világ idekint?” Háromhetes nyuszigyerek balgán kedves. Jobb füle mókásan bókol, Jajt pihegő szája nedves. Félve csordul játszi szíve, megtelt kelyhe, és remegve bele csókol smaragdfüves tenyerembe. PAPP MIKLÓS: Kiáltás Bombát hoznak halálos gépek, hörög valami, dermed a testem, óriás pókok karjai nőnek, s nézik szemem, egyre, meredten, nem, nem, nem akarom, nem, élnem kell és jövőbe szólni, nem akarok őrült romok közt sorsunk jajgatva átkozódni, világ-fagyasztó vijjogásuk átkiáltom kiáltó szóval: pusztuljon, aki halált akar, vesszen tűzzel, gázzal, golyóval... mindenki szól rajtam keresztül s megsimogatnak rügyes ágak, s dundi keze szöszke fiúknak: béke, élet kell a világnak! FARKAS ANDRÁS: Játék közben A folyton játszó kisgyerek Kártyából épít várakat, A tacskó szenvedély örül, Ahogy az épület dagad. Így alkotom én is betűk, Szavak papírján váramat, És várom összeomlani A mondatot egy perc alatt. A kisfiú csak könnyedén Az alsó lap szélébe bök És kártyavára lent hever, Feledve formát és időt, De én le nem rombolhatom Betűk-szavak légvárait. Mert ahhoz ölnöm kellene, S erőmből arra nem telik. A kisfiú csak álmodik Hihetőt és elevenet, S ha új izgalma jön, csinál Üj várat — Bárminőt lehet, De én a telkemből szabott, Véremben hullámzó szavak Légvárát nem robbanthatom! Tűrnöm kell azt, hogy álljanak. El kell viselnem boltomig Ezer kísérlet jegyeit. A tegnapot már szégyellem, A holnap izgat-lelkesít, S nem bánom, ha nem látja meg Lelkem gúláját senkisem, De én véremben és agyam Vetítővásznán elviszem. PATAKY DEZSŐ: Csendes eső — napsütés Alig borult el keletről, pitty-potty, hull a házereszről csöpp után csöpp, — tócsa poccsan, szalma ázik a lucsokban. Vízzel szusszanok a kertek, tajtékot száz tajték kerget s harsogva surran a patak — mint az elfutó gondolat. Csibe csippan... az öreg tyúk sietve szekér alá bútt, onnan les fel az égboltra: harmatát még meddig ontja? Vackán mocorog a vén eb, bosszúsága van szegénynek — mérgesen lapul a kőre, csupaadta víz a szőre. Csak a kacsák kiáltozzák: „szép ez!” — és az udvar hosszát mérik, csőrük vízbe tátog, mind ujjongat, hápog, hápog. Ám a fürge szél megmoccan — az eb foga összekoccan — csúnya felhő félve szalad s mögülük kibúvik a Nap. A kis kert párát ereget, felágaskodnak a hegyek, s már az iramló buborék csöpp hátán megvillan az ég... nevessünk 9 fß/Aafr-tWi! ... hogy egy ember napi vízfogyasztása, beleértve a tisztálkodást is, átlagosan 20— 25 liter. . ... hogy a bogarak „Matu- zsálemje” a vetési pattanóbogár, lárvája négy év alatt fejlődik ki és még utána 5 évig él. ... hogy érdekes kísérleteket végeztek, mennyire bírja a juh az álmatlanságot. Az egyik csoport juhnak nem adtak enni, a másikat kellően etették, de nem hagyták aludni őket. A kísérlet eredménye: az álmatlanul tartott juhok hamarabb elpusztultak, tehát jobban bírják az éhezést, mint 'az álmatlanságot. ... hogy Japánban olyan selyemhernyó-fajtát tenyészte- . nek, amely eperlevél helyett 1 beéri a- tölgy- és a gesztenye- |fa levelével is. ■ . . hogy a Viktória Regia | nevű vízinövény malomkő .nagyságú levelei egy 8—10 'éves gyereket is elbírnak a | vizen. [ ... hogy Európa csapadékában legszegényebb vidéke Spanyolország délkeleti partvidé- 'kén, Almeria és a Palos-fok .között terül el. Az évi csapadék mennyisége itt 75—195 [ milliméter között van. . ... hogy a világ legkisebb | madárfajtája, a kolibri, 500 .változatban fordul elő. Legki- 'sebb a kubai Helena-fajta, [ melynek hossza a farkával i együtt 5 centiméter. VASÚTON Simek kellemetlen szomszédot kapott a vonaton. A szomszéd állandóan beszélgetni akar, kérdez, kíváncsiskodik. Simek végül is megunja. — Ugyan, kérem, maradjon már csendben. Látja, én egy órája nézem, hogy ég a maga kabátzsebe, amelybe az égő szivarcsutkát beledugta és mégsem szólok semmit. «O» SZOMSZÉDOK — Uram, azonnal távolítsa el házából a kutyáját. Tegnap a lányom kénytelen volt énekóráját félbeszakítani, annyira vonított az állat. — Nagyon sajnálom, de az ön lánya kezdte. «O» ÜGYES VÁLASZ — Asszonyom, a maga kislánya az én Pistikém fejéhez vágta a babáját. — Oh, nem tesz semmit. A baba törhetetlen anyagból van. <0- BRR... — Mit gondolsz, ki viseli Pesten a legnagyobb kalapot? — Fogalmam sincs róla. — Pedig egyszerű! Akinek a legnagyobb feje van. “O” JOGOS MÉREG Az öngyilkosjelölt a vasúti sínen fekszik. Kihúzza a zseb- óráját és méregbe gurul. — Hallatlan. Már megint húsz percet késik ez a vonat. «O» BALLADA — Nézze meg, uram, ezí a revolvert. Ez mentette meg egyszer az életemet. — Hogy történt? — Egy fillérem sem volt. Éhesen mászkáltam az utcán, s egyszer csak eszembe jutott ez a revolver. Hazamentem érte. — Úristen! Rabolt? — Dehogy. Betettem a revolvert a zálogházba. «O» VÁLOGATOTT MECCS NAPJÄN — Kovács Istvánnal szeret- nék beszélni. Én a nagyapja vagyok. — Sajnos, későn tetszett jön* ni, Kovács elvtárs elment már az ön temetésére. üüii 1 ...hogy azért a nőkben is van [hiba. Tudom, hogy egyes hölgyek azt állítják, hogy miniden rossz okozója a férfi és én i ezekkel nem is tudnék kellő 'eréllyel szembeszállni. Eme [harcias amazonok azt állítják, . ha férfi nem volna a világon, [minden a legnagyobb rendben menne, hisz minden rosszat ed- 1 dig a férfiak csináltak. Azt [azonban kötelességemnek érzem, hogy nemem védelmére 'kelve tiszteletteljesen bár, de 'felhozom azt a tényt, hogy | azért egy-két jó dolgot is sikerült már végrehajtani. KezdeÍ 'nem kell ott, hogy Prometheus is férfi volt, aki tudvalevőleg annak idején az istenektől lehozta a tüzet a földre. Az persze lehet, hogy egy nő küldte a tüzért, hogy legyen minél melegednie és hosszú évezredeken át mivel játszania. Büntetésből azonban egyedül Pro- metheust kötötték a sziklához a ragadozók martalékául. A későbbi idők folyamán még volt a férfinemnek egy-két sikeres fegyverténye a bronzolvasztás feltalálásától, a gőzmozdony megszerkesztésén keresztül az első atomreaktor felépítéséig. Az persze szintén lehet, hogy Stephenson azért találta fel a gőzmozdonyt, hogy az ezért kapott újítási díjon feleségének kiegészítse ruhatárját, ez azonban nem tudja ér- [idemeit teljesen elhomályosíta- i1 ni. i’ Persze hiába beszélek én itt, ‘[mert mit érdekli az Kovács \ Jeromosáét, hogy Einstein éj- <[ szakákon át görnyedt a fehér '[papírok felett, amíg rájött a [ < relativitás elméletére. Kovács Jeromosáé ennek ellenére csak '1 azt állapítja meg, hogy az <[egész férfi egy fabatkát sem [,ér, mert Jeromos tegnap is 3U ['11 után öt perccel jött haza, '[hogy úgy. mondjam, kissé illu- [iminált állapotban. És ez valóbban nem szép a Jeromostól. ■ Na, de azért a nőkben is van [ hiba. Mert maradjunk csak , Kovács Jeromosáénál, aki mi- ' [ att Kovács Jeromost a fél város [férfitársadalma egyfolytában '[irigyli. Mert Kovácsáé csinos [iés kedves, szellemes és köny- i'mjed, bájos és elragadó, szekrény és csendes, szóval a légii eszményibb nő. '' Kovácsáé az utcán úgy közlekedik, olyan, mintha most '[lépett volna ki a divatlapból. [’Ruhája frissen vasalt, arca \jól ápolt, szinte öröm ránézni. iMilyen jó is ennek a Jeromosnak. Csakhogy ez az idétlen Jeromos ezt nem tudja. Mert! Mert Kovácsné otthon slam- pos és ideges, morcos és nehézkes, és egyfolytában csak zsörtölődik. Ahogy hazaér, a habkönnyű ruhákat óvatosan elrejti a szekrénybe és belebújik meghatározhatatlan színű bar- het pongyolájába, haját szorosan leköti kendővel, arcát pedig vastagon krémmel fedi, hogy másnap újra csinos legyen az utcán. Társaságban Kovácsné hozzábújik Jeromoshoz és követelőén súgja a fülébe: — ölelj meg Jeromos, nézz tüzesen a szemembe Jeromos, mert Kulhanekné idenéz. És tüntetőleg dörgölődzik Jeromoshoz, hadd lássa a világ, hogy ők mennyire szeretik egymást. Bezzeg otthon az asszony már egyáltalán nem súgja, hanem üvölti: — Eredj már te vén szamár, lekened a krémet az arcomról... Kovácsné az étteremben csipegeti az ételt, bájosan turkál a tányérban és olyan előkelőén bánik az evőeszközökkel, mintha az angol király udvarában tanulta volna az étkezés művészetét. Kedvesen kínál- gatja Jeromost, a legfinomabb falatokat ilyen szavak kíséretében teszi a tányérjába. ■— Ezt edd meg kisfiam, ez nagyon finom... Otthon? Otthon megáll a kredenc előtt, kivesz a lábasból egy darab húst és majszolni kezdi. Persze csak úgy állva és kézzel. És amikor Jeromos vacsorát kér, már korántsem olyan bájos: — Ott van a relniben, melegítsd meg magadnak. Mert mit gondolsz. Egésznap mosok, vasalok, nevelem a gyerekedet és még este odaálljak neked vacsorát melegíteni. Persze, neked csak cseléd kellett, nem élettárs... Ne dörgölődz fiam... kinőttünk már abból a korból. Inkább nézd meg a Kulhanekékat. akik most vettek Moszkvicsot és az a trampli Kulhanekné, még a piacra is autón jár, én meg egész nap lótok-futok... Persze egy idő után Jeromos is kezdi únni a dolgot és ezt a véleményét közli is nejével, de bár ne tenné, mert erre megindul az asszonyból a panaszáradat, az elrabolt ifjúságról, meg minden egyébről, amit ilyenkor a hozzá hasonló asszonyok elmondanak, amelyből eljutnak addig a következtetésig. hogy a férfinemet leghelyesebb volna kiirtani. — De persze téged nem érdekel, hogy mit gürcöl melletted a kicsi feleséged, aki elformálódik ebben a hajszában. Te csak a magad dolgával vagy elfóglalva... — Éppen befejezés előtt áll a munkám, hogy feltaláljam az örökmozgót — védekezik erre Jeromos. — Mit érdekel engem a te örökmicsodád, inkább azzal törődnél, hogy Kulhanekék Prágába mennek üdülni m replikázik az asszony. — De kisanyám, ha ez sikerül, világhíres leszek, 10 000 év múlva is tanulják a gyerekek a nevemet, megoldom az emberiség minden problémáját, boldoggá teszem az embereket... — Téged a feleséged boldogsága érdekeljen... Hajaj! Látod. ilyenek vagytok ti férfiak. És teszem azt, hogy Kovács tényleg feltalálja az örökmozgót és e feletti örömében, mint már említettem, 3/, 11 után 5 perccel tér haza, miután megivott két kisfröccsöt, abból olyan botrány lesz, hogy a gyengébb idegzetű olvasók miatt nem is merem leírni. De amikor Jeromosnak a mellére tűzik a kitüntetéseket, ott áll mellette és mindenki érezheti, hogy ő volt a múzsa, ő volt, aki embert csinált ebből a Jeromosból. És az emberek meg is értik, hogy egy ilyen tüneményes asszony mellett öröm az alkotás. Na és otthon? Kezdődik minden elölről. És ha Kovács Jeromos egyszer elveszítené a türelmét, ■nem volna ember, aki mellé állna, mert egy ilyen csinost, kedves, bájos és elragadó asz- szonynak, mint az ö felesége, csak igaza lehet. Mindezt csak azért bátorkodtam elmondani, hogy szerencsétlen és sokat üldözött nemem védelmében indokolhatóan megkockáztathassam azt a kijelentést, hogy azért néha a nőkben is akad hiba. Ezúttal nem úgy fejezem be, ahogy szoktam, hogy: csak ezt akartam mondani. A helyes befejezés így hangzik: Csak ennyit mertem monf dani... HERBST FERENd
