Népújság, 1958. május (13. évfolyam, 84-109. szám)

1958-05-14 / 94. szám

1958. május 14., szerda NÉPÚJSÁG Nem hiányzik a leltárból? — kallódó gépek a detki gépállomáson ­JÁRJUK A HATÁRT. A későtavaszi napfényben fürdő földeken emberek szorgos- kodnak. Mindenki a határban van. Odahaza csak a gyere­kek, meg a munkaképtelen öregek maradtak. Ök vi­gyáznak a házra, falura, ki­csinyekre. ök etetik a jószá­gokat, ők takarítanak, főz­nek, már ahogyan erejükből és tudásukból futja. Az egyik darab szőlőben keménykötésű, csontosarcú, erősen lebarnult véesi atyafi kötözi a szálvesszőket. Nehe­zen indul vele a beszélgetés, mert azt mondja sok a dolog. Mégis tőle tudjuk meg, hogy nem is olyan veszélyes a ké­sei tavasz, mert a vécsiek még az ősszel leszántották a határt. Jórészt gépekkel, teszi hozzá büszkén. Megvallom, mi is büszkék voltunk a detki gépállomásra, mert amerre jártunk, csupa elismerő véleményt hallot­tunk rájuk, ez pedig nem kis dolog. Sajnos azonban határjárá­sunk végeztével mégis akként kellett összegeznünk a látot­takat, hogy „nem mind arany, ami fénylik”. Majkapuszta mellett, a Rá­kóczi Tsz egyik őszibúzatáb­lájának a közepén, egy ki tudja mióta ottfelejtett gyű­rűshengert leltünk. Eszi a rozsda, de nem törődik azzal senki. Vajon, amikor a detki gépállomáson leltároztak, ho­gyan számoltak el a henger­rel? Megyünk tovább. Amikor az erdőszélre értünk, legna­gyobb meglepetésünkre egy vetőgéproncsnak ütköztünk. A látottak szerint nehány esz­tendeje maradt itt a vetőgép. Azóta alaposan kikezdte az idő vasfoga. Fontosabb alkat­részeit pedig valakik lesze­relték és elhurcolták. Azon csodálkozunk, hogy a leltáro­záskor ezt sem vették észre? Amikor a faluba tartottunk és a tóhoz értünk, nem akar­tunk hinni a szemeinknek. A kékvizű tó kellős közepén egy elevátor szomorkodik, akár a magárahagyott kútágas. Az elevátor még a csépléskor ma­radt ott. A vécsiek szerint már nem is érdemes elhúzat- ni, mert megint közeleg a cséplés. Az a szerencse, hogy az elevátor nem a szárazföl­dön van hagyva, mert nyil­ván erről is leszerelték volna a fogaskerekeket, láncokat, deszkarészeket. HALMAJUGRA és Visonta között a szőlőtelep előtt, egy újabb gyűrűshengerre akad­tunk. Szegény gyűrűshenge­rek! Szerencsétekre úgylát- szik, olyan anyagból készül­tetek, hogy „a pokol kapui sem tudnak erőt venni raj­tatok”. A visontai Petőfi Tsz. udva­rán egy vetőgép következik. Ennek az a rendeltetése, hogy a tyúkok hálnak rajta, mint­ha erre a célra készítették volna. Egyébként ennek a gép­nek külön története van. A detki gépállomás azt mondja, hogy semmi közük hozzá, mert nem az övék. A tsz. azt válaszolja, akkor a miénk sem, így aztán nincs gazda. De ha ez valóban igaz, mit keres rajta a detki gépállo­más leltári száma? EZ ÉV TAVASZÁN hang­zott el a kormány felhívása a takarékosságról. Azóta a felhívásból tömegmozgalom lett, de a detki gépállomáson mintha még most sem ébred­tek volna fel téli álmukból? Kétségtelenül igaz, hogy sok­rétű és szép munkát végez­tek és végeznek ma is. Ez azonban nem lehet mentség arra, hogy a drága gépeket hagyják veszendőbe menni szerte a határban. Erki János Kazán, a legendás tatár város (Egy nyugati újságíró érdekes beszámolója a Szovjetunióban tett utazásáról) (III. folytatás.) A KŐOLAJ KITERMELŐ Vállalat vezetői tatár és orosz szakemberek. Itt ismerkedtem meg az azerbajdzsáni Rusz- tambeko professzorral. Elmon­dotta nekem, hogy a kauká­zusi és az azerbajdzsáni olaj­fúrások jelentették az ilyen­irányú szovjet szakemberek képzésének kezdetét is. A jö­vendő gazdagság és a jólét forrása a Tatár Szocialista Köztársaság számára a petró­leum, mely néhány év alatt teljesen át fogja formálni a nyugati országokhoz képest viszonylag még elmaradott or­szág képét. Már most erősen észrevehető az a fejlődés, amely az olajfúrások te­rületén levő új településűk és lakóik, valamint a régi falvak és városkák között van. Feltevésem szerint a régi, fából épült paraszt házacskák helyébe egy-két éven belül új finn-típusú, egy-kétemeletes munkásházak épülnek. Bugulma a petróleumzóna központja, talán itt a legéle­sebb az ellentét a régi és a születő új között. A cárok ide­jében épült, vastagfalú, régi házak és a fakunyhók mellett a petróleumbányák munkásai­nak modern, krémszínű lakó­házai emelkednek. Szép és kényelmes, az újonnan kibő­vített és bárral ellátott Nyesz- taniki Hotel és a tőle nem messze fekvő Tatársztan-étte- rem, hatalmas, üvegezett ter­meivel. MINDKÉT HELY KITŰNŐ konyhával rendelkezik, jóízű főztjeiket csinos, fehérköté- nyes, bóbitás pincérlányok szolgálják fel. Számomra kü­lönös volt, de a város erősen ipari jellegével könnyen meg­magyarázható az a tény, hogy itt az emberek sokkal jobban étkeznek, mint Moszkvában. Emellett a kiszolgálás is ösz- szehasonlíthatatlanul gyor­sabb és készségesebb. Március 8-án érkeztünk ide. Már nagyban folytak a Nem­zetközi Nőnap alkalmával ren­dezett ünnepségek. Az ünnepi beszédet a Tatár Tudományos Akadémia egyik munkatársnő­je tartotta. Az előadást rövid hangverseny követte, majd ér­dekes, eredeti tatár táncokat és társasjátékokat láthatott az egybegyűlt közönség, s így mi is. A bál után, késő éjjel, csikorgó hidegben hajtattunk vissza a szállodába a hóval borított városon keresztül. A másnapot a kulturális létesít­mények megtekintésére szán­tuk, délelőtt részt vettünk egy filmmatinén, este pedig a bu- gulmai színház előadását lát­tuk. A társulat vezetője Ples- nyikov, a Tatár Szocialista Köztársaság érdemes művésze, aki jó érzékkel és ítélőképes­séggel válogatja meg az elő­adandó darabokat a közönség ízlésének megfelelően. Ottlé­tünkkor éppen a „Veszélyes találkozás” című mai, szovjet témájú dráma volt, műsoron. Az előadás után megismerked­tünk a város kulturális életé­nek vezetőivel és az olaj bánya vezető embereivel, akikkel szí­vélyes beszélgetést folytattunk és mély barátságot kötöttünk. Másnap a bugulmai olajku­tató intézet Zim-kocsiján ki­mentünk az olajkutakhoz Bavliba, ahova maga az igaz­gató kísért bennünket. Bavli az olajfúrás „legrégibb” köz­pontja, mely már 1948-ban működött. Azóta a környéken új városok és települések sora épült. A tatárországi petróleum lé­tezését már 1928-ban Gukkin akadémikus, az egyik leghíre­sebb szovjet geológus sejtette. (Tudósítónktól) HA TALÁLÓ HASONLAT­TAL akarnánk élni, legin­kább a népvándorláshoz le­hetne hasonlítani azt a nagy sürgés-forgást, azt a sokadal- mat, amely minden hónap el­ső napjaiban a füzesabonyi vásár-téren látható. Itt ren­dezik' meg a régi szokás sze­rint a hónapos vásárokat, amelyen a Tisza • vidékétől kezdve egészen a bükkaljai és mátrai községek lakossá­gáig mindenki képviselteti magát. Szinte ünnepnapnak számít a vásár napja a magyar em­ber életében. Ilyenkor még a mezei munka is várhat egy napot, mert a jó vásárokat senki sem akarja elszalaszta­ni. Tudvalevő dolog, hogy a vasárnap szavunk, amely az ünnep napját jelöli meg, ere­detileg a vásár nap szóból, elnevezésből származik. így talán világosan érthető a vá­sár és az ünnepnap összefüg­gése. Tudni kell a vásárok törté­netéről azt is, hogy minden vásárnak meg van a maga sajátos jellege, arculata. Az őszi vásárokat például fok­hagyma, vagy dióvásárnak is nevezik attól függően, hogy mikor, milyen áruféleség van túlsúlyban. Nyár elején pél­dául a cseresznyevásár, ilyen­kor tavasszal pedig a malac­vásár elnevezés illik rá leg­jobban. Kezdjük hát a malacvásár­ban, ahol a röfögések, visí- tozások, heves alkudozások zajától hangos a környék. Ez most a legforgalmasabb rész az egész sokadalomban, hisz mindenki ilyenkor szerzi be a hízónakvalót. Csaknem minden pillanatban, hol itt, hol ott cserél gazdát egy-egy Feltevése szerint a kaukázusi és az azerbajdzsáni petróleum­rétegeknek észak felé az Ural —Volga vidékén kellett foly­tatódni. Az általa kezdemé­nyezett kutatások nemcsak, hogy igazolták ezeket a felte­véseket, de nyilvánvalóvá vált egyben, hogy a tatár-baskir olaj mezők a világ leggazda­gabb lelőhelyei. A KUTATÁS MÉG MOST is tovább folyik. Miropolszkij professzor szerint az olaj mellett még szénnek is kell lenni; a tudósok és mérnökök egyrésze most a fekete gyé­mánt megleléséért küzd. A kitermelés a legmodernebb technika segítségével folyik. A vidéken Nyina Matvejevna mérnöknő kalauzolt minket. Legnagyobb csodálkozásomra sehol sem éreztük a nafta sza­gát. Az olajmunkások sílécek­kel közlekednek egyik olaj- kúttól a másikig. (Folytatjuk) ...hogy Henry Koch, fiatal amerikai orvos, a tucsoni egye­temen úgynevezett triidothyro- nin nevű pirulát készít, mély­nek segítségével percek alatt kijózanítja a legrészegebb em­bert is — segít a megrögzött alkoholistákon, s megszünteti a fejfájást, az ivás másnapján. New York-ban a nyilvános­ság előtt kísérlete teljes sikert aratott. Az ember az első pillanat­ban nevetve, vagy kételkedve fogadja a hírt, több gondolata születik, de az egyik a mási­kat cáfolja meg. Először is köszönteni illik a fiatal amerikai orvos fárado­zását, aki gyógyszerével talán milliókat fog hamarosan visz- szaadni a családjának és az egészségnek, örvendetes — d,e a másik gondolatunk az, hogy az alkoholisták ezekután még bátrabban, merészebben, mér- téktelenebbül fognak inni, — mert tudják azt, hogy van egy orvoság, amely perceken belül józanít... S hogy mennyire segít ez a gyógyszer az alkoholizmus le­küzdésében: még titok — mert van erre egy régi jó orvosság: a mértékletesség, — csak ez keserű pirula a részegeskedők- nek. Talán majd az új orvos­ság... ___________F. 1. Be fejezték a kukoricavetést a gyöngyösi járásban A gyöngyösi járás dolgozó parasztjai, termelőszövetkezeti dolgozói, kihasználták a mele­gedő időjárást, s most a leg­utolsó tavaszi vetésű növényt, a kukorica vetését is befejez­ték. Felkészülten várják a növényápolás megkezdését, mert a vetés okozta késedel­met alapos növényápolási munkával tudják csak behoz­ni. Nyári istállót épít a viszneki Béke Tsz Igen nagy gondot fordítanak a viszneki Béke Termelőszö­vetkezetben az állatok — fő­ként a szarvasmarha-állomány ellátására és elhelyezésére. Ez érthető, hiszen a szövetkezet jövedelmének többségét az ál­lattenyésztés adja. Az elmúlt évben nagy beruházással is­tállót építettek, most saját erőből — mintegy 30 ezer fo­rintos beruházással — nyári szállás építését kezdték meg a növendékmarhák számára. KICSI MÉG A LÁNY... VAGY A MOTOR NAGY? Fontos népgazdasági érdek, hogy megyénk területén is nö­veljük a napraforgó vetésterü­letét. A napraforgóolaj nem­csak fontos élelmezési cikk, iparunknak is nélkülözhetet­len alapanyaga. Ha a hazai termésből nem tudjuk biztosí­tani a készleteket, kénytelenek lennénk valutáért külföldön vásárolni, s más — nálunk nem termelhető — cikkek elől vonnánk el a valutát. De ugyanakkor érdeke a ter­melőnek is a napraforgó ter­mesztése, mert kormányunk az értékesítési szerződéssel vá­sárolható cikkeket kiterjesz­tette a napraforgó szerződés- kötésre is. A szerződésre le­kötött minden mázsa napra­forgó után 80 forintos kamat­A vásárban kis mangalica, vagy éppen egy süldő. Az egyik ilyen el­kerített malacketrec előtt ba­juszos, barnaképű bácsika álldogál. Látszik rajta, hogy jász atyafi, valamelyik jász­községből hozta eladni a kis­malacokat. Fiatal vasutas há­zaspár alkuszik nála. — Hatszáz forint párja — jelenti ki határozottan a jász — alább egy fillérrel sem adom. — Aztán megkezdődik a nagv alkudozás. A vevő ter­mészetesen minél olcsóbban akar hozzájutni. Látja, hogy szép jószágok, fáj is rá a fo­ga, de azért csupa kétely, bi­zalmatlanság. — Mondja öregem, azután jófajta ez? Szeret enni? Meg­nő ez nagyra, milyen a faj­tája? — Méghogy ez a malac? Látná csak az anyját. A kör­nyéken nem talál olya; nagy disznót. Mit mondjak magá­nak, akár egy szamár, akko­ra. Ha megveszi, nem fogja megbánni, az biztos, erre mér­get vehet. — Jó, jó — így a a vevő — de azért ennyiért mégiscsak sok. Öt darab szá­zas, egyezzünk meg, többet nem adok érte. — És így fo­lyik az alku egészen addig, míg végül is megfelezik azt a száz forintot. A vasutas fizet, s már sietnek a cédulaház irá­nyába, hogy elsők legyenek a paksus átírásánál. HATALMAS TERÜLETET foglal el a bútor és a ruha­vásár. A csillogó, frissen fé­nyezett konyhaszekrények, há­lószoba bútorok körül leg- többnyire leányos mamák sürgölődnek, nézegetik, vajon megfelel-e a garnitúra, köz­ben titokban & féltőn szo­rongatják zsebükben az össze­gyűjtött ezreseket. A ruhane­műk sorában a fényesszárú gazdacsizmáktól kezdve egé­szen a kiskendőkig és a ba­zárárukig minden az égvilá­gon kapható. A tiszafüredi földművesszövetkezet autó­buszra szerelt mozgó áruhá­zánál nagy a tolongás. Jelen van még a karcagi földszöv. vásározó részlege is. Sok mil­lió forint értékű árukészlet­ben • álogathatnak itt a falusi vevők. Van is nagy keletje a könnyű és olcsó nyári ruhák­nak, cipőboltokban pedig a nyári szandálcipők, papucsok iránt mutatkozik meg a nagy érdeklődés. Nincs hiány a kisgépekben, mezőgazdasági felszerelések­ben sem. A vásár egyik ré­szén garmadával áll a kasza­nyél, gereblyenyél, udvari seprő, magtartó borona, kis- hordó, kocsilőcs és még sok­sok minden, ami egy gazda­ságban nélkülözhetetlen. Min­denki kedvére válogathat, -'á- sárolhat, hisz úgyis sok min­denre szüksége lesz majd a nyáron. »Ha valahol alkudozás van a világon, akkor a lóvásárban igazán van. A nyihogó sár­gák, pejek és almásderesek között serényen folyik az al- kú, pedig már kupecek nin­csenek a vásárban. Szerencsé­re az a fajta már a „kihalt élőlények” csoportjába tarto­zik. Igen sok kocsi rúdiávil az ég felé néz, magasan fenn­tartva, s a rúd végére kötőt* szalmacsomó jelzi, hogy itt a kocsi is eladó. Egy fiatal, nagyúti gazda kocsiját egész embersereg áll­ja körül. A kocsi oldalánál két gömbölyű, viháncoló csi­kó ropogtatja a szénát. Szem­re is megjárja mind a kettő. Most háromévesek, talán még az irigység sem találna ben­nük hibát. A körülállók azért találnak. Ha kell, ha nem, hi­báztatják a lovakat, de ter­mészetesen csak addig, amíg meg nem veszik. Egy süveges, alföldi magyar nagyon alku- t "k. Látni, hogy tetszik neki a két jószág. De azért csak és éppen azért, mert fáj rá a foga, ő is becsmérli. — Gyengék még ezek. — Még­hogy ilyet mondani — veri vissza a támadást a gazdá­juk, — most vannak a leg­jobb erőben, meg ezután lesz­nek majd igazán. Kend sem bírt még annyit tizenöt éves korában, mint huszonhatban. — Az igaz, de hadd nézzem meg csak a fogát. — Tessék, itt a keresztlevele — húzza szét az egyik csikó száját gaz­dája. Ez nem csal. Ha én mondom, elhiheti, hog” há­rom esztendősök. Saját neve­lés, — teszi hozzá egy kis büszkeséggel. A tömegből hir­telen megszólal eay hang, már csak a vicc kedvéért is közbeszól: — Nem kehes? — Kehes az öreganyja, hova hova gondol, minek néz ma­ga engem, mindenféle kehes dögöket nevelek én? Be sem "■veszteném az istállói; ? — A KIFOGÁSOK özöne azért tovább folytatódik. — Bizto­san rúgós, harapós, vad. Hát­ha nem indít, var m húz jól. — Nézze bátyám, tegyünk egy próbát. Kössék ip a két mentes előleget kapnak a ter­melők a termelési költségek fedezésére. Ezenkívül a szer­ződésre beszállított napraforgó mázsájáért 10 forinttal maga­sabb árat — mázsánként 285 forintot kap a termelő, míg a szabadon felvásárolt napra­forgóért csak 275 forintot. Kormányzatunk által nyúj­tott kedvezmények előnyösek, tehát a termelőknek érdekük, hogy napraforgó vetésterüle­tüket növeljék, s a termelt magot szerződéssel értékesít­sék. Tekintettel arra, hogy a szerződéskötés határideje le­jár, hasznos, ha a termelők a hátralevő egy-két napot még kihasználják a szerződések megkötésére. hátsó kereket. — Lánc kerül a hátsó kerekekre, s a két sárga így is becsületesen meg­indítja. De talán mintha rosszul lépne a jobb hátsó lá­bára az a baloldali. — A gazda kifog, szalajtatja. — Jó lovak az biztos, de tizenöt- ezerért, ez már aztán sok. — Nézze, ha magának sok, akkor maga nem is akar lova* ven­ni. Ezzel kellett volna kez­denie. A vevőt bántja ez a kis sértés. Az eladó markába csap. Adja tizenháromért. Adja, vagy nem adja? Csat­tog a két tenyér, az idő telik, míg végül megegyeznek. Az új gazda büszkén vezeti ha­za a két jószágot, nem jár vele rosszul. A régi pedig má­sik ló után néz, hisz ő is jó vásárt csinált. * ^ NAGY A FORGALOM a sátrak között. Az enyhe ta­vaszi szél kellemes sült kol­bász és sült pecsenye szagot terjeszt. A vásárok elmarad­hatatlan kelléke a lacikony­ha itt is jelen van. A forró zsírban szaporán serceg a friss sült, de azonnyomban máris gazdára talál az éhes vásárosok között. A konyha tulajdonosa Tóth Laci bácsi minden vásáron megielemk és ízletes hentesárukkal csil­lapítja a nagy alkudozásban kié' ozett embereket. átora mellett két idősebb ’ ' sí o- gyasztja a friss, ropogós kol­bászt, még a száluk szélén is végigfolyik a zsír. Természe­tesen, mit sem ér a kolbász egymagában, utána •ivómban a füzesabonyi fö’dművesszö- vetkezet italmérése előtt to­longanak, hoev egy kis jó­fajta borral öblítsék le az íz­letes falatokat. S áll a vásár, késő délutá­nig... Mezőgazdasági tanácsadó Termeljünk minél több napraforgót

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents