Népújság, 1958. május (13. évfolyam, 84-109. szám)

1958-05-13 / 93. szám

/ NÉPÚJSÁG 1958. május 13. kedd Dr. BIHARI JÓZSEF: Eger egy múlt századbeli orosz útleírás tükrében teményt erősen kikezdték a molyok”. [Vfegcsodálja Eger tem­1T-1- plomait is, amelyeknek „különösen faragványaik cso­dálatos szépek”. A püspöki palotát és általában a papla­kokat gyönyörűnek találja, de a többi lakóház „alacsony, szennyes, omladozó”. Rámu­tatva Eger akkori püspökének, báró Fischernek igen szomo­rú életmódjára, kiemeli, hogy alattvalói közül senki sem emlegeti dicsérettel jótékony­sága miatt. „És most követ­kezik a legcsattanósabb meg­jegyzése, amely így hangzik: „Találkoztam őeminenciájával a főutcán és megfigyeltem, hogy az összes őt körülvevő lények közül csakis és kizá­rólag a lovak tűntek jóllakot­taknak”. Egert kis Rómának nevezi, ahol az összes hivatalokban papok pöffeszkednek és el­nyomásuk mértékére jellemző, hogy még a kormányhatósá­gok is szüntelen harcban áll­nak a püspöki hatalommal, „és minden adódó alkalom­mal azon vannak, hogy leg­alább kis könnyítést nyújt­hassanak a népnek. Érdekesen írja le az újonc­szedést, amelynek éppen szemtanúja volt Egerben. — A szegény, elnyomott nép, mely torkig van már földes­uraival, könnyen felül a hu­szárok csalogató ígéreteinek, felveszi a csákót, megkapja előre egyévi zsoldját és nyom­ban felesküszik”. Megemlékezik Eger „ás­ványvizű” folyóiról is, mely­nek vize 30 fokot ér el és ke­resztül folyik a városon. Di­cséri a fürdőépületeket, ame­lyek tágasak és tiszták; „a vízvezeték egész sor szobán halad keresztül. Azokban a fürdőkamrákban, amelyekben a padlózat ritkán összeillesz­tett deszkákból áll, leengedik a vízvezetékből a vizet és a szoba csaknem embermagas­ságban megtelik meleg, átlát­szó vízzel. Nincs kénes illata, de sajátosságai majdnem ugyanazok, mint a budai vi­zeké, csak nem hatnak olyan erősen. A kiütést szintén el­mulasztják, de gyógyító hatá­suk lassabban jelentkezik. Két fürdőt vettem, egy forintot fi­zettem érte összesen”. F ürdő után a püspöki parkba látogatott el, amely­nek legszebb dísze egy nyí­rott hársfasor. Ennek azonban csak egyik részét közelítheti meg közönséges halandó, a „másik rész a hidegvizű for­rás mögött kizárólag őemi­nenciája magányos sétáira” van fenntartva. Az utóbbit szőlőkutak, virágágyak, kis hi­dak, mesterséges apró he­gyek és különböző kis, fából készített házacskák teszik még vonzóbbá. A főkertész végigvezeti a nagy narancso­son is, ahol többezer narancs- és citromfát látott érett gyü­mölccsel terhesen. A vadászó és műértő püspök nagy gon­dot fordít a 60 évvel ezelőtt megteremtett kert karbantar­tására, amelyben ritka ame­rikai növények között egy ritkafaj birsalmafa, sok spa­nyoleper és főzelékfajta kel­tette fel még útleírónk figyel­mét. Közönséges gyümölcsfát nem is látott, mert ezek a park végén voltak, ahová már nem látogatott el, „hogy ne kényszerüljön túllépni a meg­engedett határidőt. Néhány szót szentel a város lakosai foglalkozásának is : Egerben viaszgyertyákat ké­szítenek. A külvárosokban pedig kecskebőrből vörös, sárga és fekete szaffianánbőrt készítenek ki. Az első kétfaj­tát női csizmákhoz használ­ják, színük azonban hamar lekopik”. Végül úgy jellemzi Egert, hogy az a gőg, fennhéjázás és a lealacsonyító ellentétek vá­rosa, amelyben csak a püspök és kanonokjai érzik jól magu­kat, ezért minden sajnálkozás nélkül hagyja el. x B ronyevszki j útleírásában döbbenetes erővel tárul elénk a múlt századbeli feudális, úri Magyarország minden mocs­ka, piszka. Járhatatlan utak, rosszul megművelt földök, járványos betegségek, a nép nyomora és szenvedése jelzi az urak garázdálkodását. Tedd hozzá a mostoha termé­szet kellemetlenségeit, ismerd meg a pórnép nyomorúságát, hozzá a nemesség gőgjét és pontos képpel rendelkezel Magyarországról, e valaha oly dicső országról” — fog­lalja össze szerzőnk mon­danivalóját hazánkról, amely­nek térképén a múlt század- eleji Eger sem jelentett de­rűsebb színfoltot. Persze a későbbiek folyamán sokat vál­tozott a város képe. Az „ala­csony, omladozó” lakóházakat modern épületek váltották fel, de falai közé csak 1945 után költözött be a szabadság, ami­kor a papok uralmát a nép uralma váltotta fel. A» emberi együttér%és, a segíteni akarás felemelő példája 1958. május 13, kedd: 1878-ban halt meg J. Henry, amerikai fizikus. NÉVNAP Ne feledjük: szerdán BONIFÁC iuml — ADÁCSON 28 fokos vi­zet ad az egyik artézi kút. A Hazafias Népfronth-lyi bi­zottsága most javaslatot ter­jeszt a községi tanács elé, hogy társadalmi munkával létesítsenek strandfürdőt a kút vizének felhasználására. — A gyöngyösi városi és já­rási pártbizottság szombaton a tisztiklubban aktíva értekezle­tet tartott. Az értekezleten meg­tárgyalták az időszerű politi­kai és gazdasági helyzetet. Az aktívaülés résztvevői több kér­dést tettek fel, ezekre Grégász József elvtárs, a megyei párt- bizottság küldötte adott rész­letes választ. — BEFEJEZTE a vetést az atkári gépállomás a körzeté­hez tartozó termelőszövetke­zeteknél. — Nagyszabású felvonulást rendezett a gyöngyösi K1SZ- szervezet pénteken este. A fia­talok a pártot és a szovjet ba­rátságot éltető jelszavakkal vo­nultak fel. — MEGKEZDTÉK a cu­korrépa sarabolását a visznek! Béke Tsz-ben. Képkiállítás a TTIT egri klubjában Két érdekesnek ígérkező esemény szerepel az egri TTIT e heti programjában. Ma este 7 órakor „nyelvrokonaink a Szovjetunióban” címmel dr. Kálmán Béla egyetemi tanár tart kétségkívül érdekesnek Ígérkező előadást a TTIT klubban, holnap este 7 órakor pedig ugyancsak a klubban, Jakuba János festőművész ké­peiből nyílik kiállítás. A kiál­lítás megnyitója alkalmából Jakuba János és Gergely Pál festőművészek beszélgetését lesz alkalma végighallgatni a részt vevőknek „Valóság és művészi ábrázolás” címmel. Kiültették a paradicsom, paprika palántákat A jó idő meghozta a lehető­séget arra is, hogy megkezd­jék a paradicsom, paprika pa­lánták kiültetését. A meleg- ágyi palántá^ elég fejlettek most már Gyöngyösön és a környező falvakban, így a na­pokban megkezdték a kiülte­tésüket. — Noha késett ez a munka is, a kertészetekben jó termésre számítanak mind a két növénynél. Énekkarok bemutatója Egerben A városi KISZ-bizottság és a városi tanács művelődési csoportja a Hámán Kató if­júsági kulturális seregszemlé­re benevezett énekkarok rész­vételével május 15-én három órakor a városi művelődési házban tartja az énekkarok városi bemutatóját. Fellépnek az első, második, harmadik, ötödik, és kilencedik számú ál­talános iskolák. A Gárdonyi Géza Tanítóképző és a Dobó István gimnázium énekkara, valamint a III. sz. ált. isk. út­törő zenekara. A bemutatott műveket bíráló bizottság érté­keli és a legjobb csoportokat jutalmazza. Kiss István, népművelési felügyelő. CÁ ml bellink Lejárt? Tavaszt hajtanak a fák és a tavaszi szél új, ifjú embereket röpít az élet felé! Utoljára szólalt meg az óra végét jelző csengő: „Kicsen­gettek." A osengőszóval keve­redve, egy dal csendül fel, — egy dal, mely olyan ismerős! „Most búcsúzunk és elmegyünk a mi időnk lejárt!...” Olyan meleg érzéssel léptem át a Dobó gimnázium küszö­bét: hazajöttem! Két éve én is itt ballagtam, meghatottan, — úgy mint ezek a fiúk! Sötét ruhában, diáksapkában jönnek a folyosón végig. A kezükben virág, az arcukon mosoly, csak a szemük borult egy kicsit a meghatottságtól. Milyen furcsa, magamról tu­dom, hogy az ember ilyenkor a meghatottságon kívül más fájdalmat nem érez. Szinte örül, hogy vége, hogy elkerül innen, dolgozhat, tanulhat to­vább. Ilyenkor kifelé vágyunk, mint a kalitkából a madár. Repülni szeretnénk, kiálta­ni, hogy: felnőttem, látjátok, már nagy vagyok, érett em­ber. — Csak később, mikor jönnek az első csalódások, az első megpróbáltatások, akkor érezzük, hogy nem vagyunk, nem lehetünk többé „Dobós" diákok. Elmúlt az utolsó óra: Kicsengettek! Pedig, hogy visz- szamennénk sokszor a gimná­zium öreg, kedves falai közé, tanárainkhoz, hogy segítsenek. Mert nehéz a saját lábunkra állni. Nehéz megszokni, hogy a saját erőnkre, akaratunkra van szükség, hogy megtaláljuk a helyünket az életben, hogy meglássuk a jót, örülni tud­junk az életnek, érezzük ma­gunkban a fiatalságot, az erőt. Vajon mire gondoltok most ballagás közben? Érzitek-e, hogy soha, soha többé nem lehettek már gim­nazisták? Hogy mennyire igaz a dal: „Az élet szólít, menni kell...” Igen, menni kell, föl hát a fejjel, fiúk, sokkal köny- nyebb az élet úgy, ha rámo­solyogtok bátran, meglátjátok, bogy „0" is visszanevet rög­tön. Már régen elmentek előt­tem a ballagó diákok, a büsz­ke, kisírt szemű mamák is eltűntek, csak most látom, — egyedül állok a folyosón, sír­ni szeretnék, valami úgy foj­togat. Nem tudom, megha­tottság-e ez az érzés, vagy valami más? A nap lassan lemegy az égen, ballagok csendesen haza­felé. És holnap, kezdődik az élet új szakasza, új lüktető rit­musa, új vágyak, új álmok. Ez­zel a kis verssel indulok én is haza, ezt a kis versem most nektek adom: Elmentél és nem maradt semmi, Mi tőled emlék marad. Csak egy kis fájó, lüktető érzés Itt balra, a blúzom alatt. STECZ ZSUZSA Lőrinci látván honvéd­százados az ellenforradalom idején fegyverrel a kezében hősi halált halt Budapesten a Párt ház védelmében. Fia­tal volt, tele életkedvvel, hittel, szeretettel, az élet, családja iránt. Tervezgetett ő is életéről, a gyermeke jövőjéről és a verpeléti csa­ládi házról, melynek áll már a négy fala, rajta a te­tő, amelyik ha elkészül, mi­lyen kellemes féozke is lesz a boldog családnak. Az ellenforradalom golyó­ja akkor oltotta ki életét, amikor az életet, a jövőt vé­delmezte. özvegyen mafadt felesége, árván kicsiny gyer­meke, séféiben az annyi­szor megálmodott családi ház... Az elmúlt hetek, hónapok, az ellenforradalom óta el­telt másfél év, nem tudta felejtetni a Lőrinci család bánatát. Barátok és idege­nek küldtek vigasztaló szót és a segiteniakarás, az együttérzés szép példáját az elmúlt hét szombatján is tapasztalhatták... Még az elmúlt hetekben történt, a Heves megyei Ta­nácsi Építőipari Vállalat — Tatarozó Vállalat — Kiez- szervezetének taggyűlése el­határozta, hogy társadalmi munkával lakhatóvá teszik Lőrinciék félbenmaradt há­zát. Csatlakozott a fiatalok kezdeményezéséhez a párt- szervezet és a szakszervezet És az elmúlt hét szom­batján — szombat, szabad nap a vállalatnál — kora reggel 28 ember Indult Ver- pelétre, s este fél 6-ig dol­goztak a ház építésén. A segíteni akarók között ott volt Varga György kőmű­ves, aki már túljár az öt- venen, Prokai Ferenc, a vállalat igazgatója, Dallos Ferenc, a párttitkár és Iá- > nyok, fiúk, fiatalasszonyok, akik pihenő napjukat aján­lották fel, hogy segíthesse­nek. Még két alkalommal men­nek el Verpelétre és befeje­ződik a ház építése. Társadalmunk nem hagy­ja magára azt, aki hűen, be­csülettel szolgálja a haladás, a nép ügyét. A hősnek ki­járó tiszteleten fcúl a párt és tanácsi szervek anyag­gal, a Tatarozó Vállalat dol­gozói pedig munkájukkal ts adóznak az elesett hős em­lékének. Az emberi 'együttérzés, a segiteniakarás felemelő pé- dája ez. (papp) MUNKÁSOTTHON MOZI, EGER Papa, mama, ő meg én EGRI VÖRÖS CSILLAG Vasvirág EGRI BRODV örölrf visszatérés EGRI BEKE Nincs előadás EGRI SZABADSÁG Nincs előadás GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Trapéz GYÖNGYÖSI PUSKIN Nem volt hiába HATVANI VÖRÖS CSILLAG Vetélytársak HATVANI KOSSUTH Boszorkány FÜZESABONY Elyeszett vőlegény , PÉTERVASARA Hét lányom volt HEVES Királylány a feleségem Egerben este fél 8 órakor: CSOKOS ASSZONY (Bérletszünet) Fiatalok bóketüntetése Gyöngyösön és Hatvanban Nagyszabású b"'”'-tüntetést rendeztek Gyöngyösön és Hat­vanban a várcs fiataljai a Né­pek Barátsági Hónapja meg­nyitása, valamint a Győzelem Ünnepe alkalmából. Gyöngyö­sön két és fél ezren, Hatvan­ban több mint másfélezren vo­nultak fel, a kiszisták, a KISZ-en kívüli fiatalok, hogy tüntessenek a béke és barát­ság mellett, az atomháború őrültjei ellen. A két város fi­ataljainak nagyszabású tünte­tése dem- "/ megnyilat­kozása volt a fiatalok békevá­gyának. Rézgálic- és raffiavásár Heves megyében Befejezéshez közeledik a ta­vaszi mélykapálás az egri és gyöngyösi történelmi borvidé­ken. A termelőszövetkezeti és egyénileg dolgozó parasztok a szőlőterület egyötödét istálló­trágyával, egyharmadát pedig műtrágyával javították fel. — Gondosan felkészültek a kö­vetkező feladatokra is, hogy a tavalyihoz hasonló jó termést takaríthassanak be; eddig hat­van vagon rázgálic és 11 va­gon raffia érkezett az üzletek­be. amit nagy tételekben vá­sárolnak a szőlőtermelők. Apc község gondjai Az utóbbi időben igen szép híreket hallottunk községünk­ről, Apcról, de azért hiba is akad a faluban éppen elég. Olvashattunk arról, hogy köz­ségünk országos viszonylatban az elsők között van a takaré­kosságban. Gombamódra épül a sok egészséges lakás. Petöfibánya Apccal teljesen összeépül már. Több éve kér­jük azt, hogy a községek kö­zött vezető, még ki nem épí­tett utat kövezzék ki. Ugyanis ezzel a bekötőúttal nemcsak azt nyernénk, hogy a dolgozók, akik éjjel-nappal járnak „Pető­fire”, rendes úton közlekedhet­nének, hanem a munkásokat szállító autóbuszoknak sem kellene Selyp és Zagyvaszántón át menni Apcra és a távolab­bi helyekre. Igen jelentékeny idő- és üzemanyag-megtakarí­tást eredményezne. Az útépí­téshez szükséges terméskő egy kilométerre van a jelzett úthoz. A másik megoldatlan prob­lémánk az, hogy a vasútállo­másunk messze van a falutól. A gyermekeinknek és a mun­kásoknak rossz időben, sár­ban, vízben kell megtenni ezt az utat. Autóbuszt kellene be­állítani, legalább a gyerekek­nek az iskolába való viteléhez. A buszok a jelzett időpontok­ban kihasználatlanul állnak az apci állomáson. A község és az állomás kö­zött évtizedeken át volt vil­lanyvilágítás. Azonban a má­sodik világháborúban a Zagy­ván egy ideiglenes híd építé­séhez néhány oszlopot kivág­tak, s ahelyett, hogy az oszlo­pokat pótolták volna, lebontot­ták a kétkilométeres vezeté­ket. így még ma is villany nélkül van ez az út. Jó lenne, ha ezeken a hibá­kon a községi tanács és a já­rási tanács vezetői gondolkod­nának és ha módjukban áll, segítenének ezeken. (Sidi Ferenc) A z úgynevezett eredeti, , ősi, egzotikus magya­rok felkutatása végett több külföldi utazó megfordult ha­zánkban már a 18. és 19. szá­zadban is, de Bronyevszkij Vlagyimir Bogdanovics, fiatal orosz tengerészhadnagy az el­ső olyan útleíró, akinek fi­gyelmét elsősorban a társa­dalmi viszonyok, ezek rugói és kihatásai kötik le. Hozzánk egy véletlen folytán jutott el 1810. tavaszán. Csapattestét Triesztből hirtelen Kronstadt- ba rendelték és mivel az át­csoportosítás sürgős volt, Ausztria, Magyarország és Lengyelország útbaejtésével kellett visszatérniök Oroszor­szágba. Alig lépett magyar földre, máris azt állapítja meg, hogy az évszázados ide­gen, úri és papi elnyomás az egykor szabad magyar népet nyomorékká tette. „Beteges arcszínű, alázatos, megtört pa­rasztság, sár, piszok minde­nütt, jókarban csak az ura­sági kastély — és a tömlöc, előtte példás rendben a fe- nyítőeszközök. De még a kas­télyok kapuit is sokhelyütt a gaz veri fel — tulajdonosaik Bécsben, Párizsban verik el jobbágyaik véres verítékéből szerzett milliókat”. Bronyevszkij világosan fel­tárja az akkori Magyarország borzalmas elmaradottságának okait és mélyen belát a ve­zető osztály bűneibe, esztelen politikájába. Utazása idején a mágnások és főpapok ha­zánkban az urak, a nemes­séggel együtt ők tartják ke­zükben a föld nagyrészét, míg a paraszt az igát húzza és a végtelenségig kizsákmányol­ják. Ez az útleírás kemény vádbeszéd a bűnösök ellen, sugárzik belőle a szeretet az elnyomottak, a kizsákmányol­tak iránt, akik „Megművelik ezt a szép országot és maguk­nak még csak annyijuk sem marad, mint a madaraknak . A magyar paraszt állati sor­sa, a rettenetes földbirtokvi- 'ti szonyok, a nemesség gőgje, az ,j egyház „ dölyfös gazdagsága megdöbbentette Bronyevszkijt és naplójában szokatlan erő­vel és őszinteséggel ad kifeje­zést érzelmeinek. Valóban minden sora kiáltó vádirat minden kizsákmányolás, nem­zetiségi elnyomás, népbutítás ellen. Benne a szociális igaz­ságok egy korai meglátóját tisztelhetjük már, éppen ezért nem lesz érdektelen megnéz­nünk, mit látott ez az éles­szemű utazó a múlt század elején városunkban, Egerben... lí ázós, göröngyös úton haladva, Kaiból érke­zett Egerbe, melyről megjegy­zi, hogy a püspök birtoka, aki körülbelül évi 200 000 rubel jövedelemmel rendelkezik. Péntek lévén, a püspök szi­gorú húsfogyasztási tilalma miatt ő is böjti ebédre kény­szerül, utána pedig megszem­léli a várost. Útját a szétrom­bolt Vár romjainak a megte­kintésével kezdte. Tudja, hogy József császár nem akarta a főpapság és nemesség kezén hagyni az erőséget, ezért pa­rancsolta meg a vár lerom­bolását és hogy az akkori püspök elődje a lebontott épí­tőanyagokból felépíttette a gyönyörű papneveldét és ki- köveztetett néhány utcát. A szeminárium épületéről, amely tudomása szerint négymillió rubelbe került, igen elismerő­leg nyilatkozik. „ízléses díszí­téssel, nyugodt, rendeltetésé­hez illő stílúsbarí épült. A konferencia-terem és a könyv­tárterem, mondhatni egészen nagyszerűek. Az utóbbinak mennyezetkéDe a tridenti zsi­natot ábrázolja, ahol az egyik püspök — valószínűleg az egri — hatalmas kézzel mennykö­vet szór eretnek iratokra, az első allegorikus módon ábrá­zolja a tudományt és a kilenc múzsát. A gyönyörű festmé­nyek nyugodtan hasonlíthatók össze a legjobb itáliai művé­szek alkotásaival és rmnt ne­kem mondták, egy Wienben tanult magyar művész alkotá.- sai. Az asztronómiai műsz'e- rek. amelyeket az obszervató­riumban megmutattak nekem, nagy összegekbe kerültek. A természettudományi múzeum is meglehetősen gazdag, kár, hogy a gyönyörű madárgyűj­

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents