Népújság, 1958. április (13. évfolyam, 59-83. szám)

1958-04-04 / 62. szám

\ fc P t J Í5 z\ O

április

Bányászból lett igazgató

BAJÁK ISTVÁN, a Mátra- vidéki Szénbányászati Tröszt igazgatója nagy napra készül: átvenni a Minisztertanács és a SZOT Vörös Vándorzászlaját a Tröszt bányászai nevében és kiosztani azt a több mint száz kitüntetést, melyre alaposan rászolgáltak munkatársai — a mátravidéki bányászok.

Az út, amelyre visszatekinthet a bányászigazgató, hosszú és töretlenül felfelé ívelő volt.

★

A dorogi 2-es aknánál, a munkára várakozó bányászok közt ott volt az ifjabb Baják is, a Pista gyerek. Sokat kitalpalt oda, míg a 2—300 munkanélküli közül mégis bekerülhetett a bányába — természetesen csillésnek. 18 éves volt akkor, s .pja nyomdokait akarta követni, aki 15 évet töltött a bányában. Mégis 12 évnek kellett eltelni ahhoz, hogy vájár lehessen. Tizenkét évi csilléskedés, segédvájárkodás. katonáskodás után lehetett csak ,,igazi“ bányász, mert nem volt aki „protezsálta” volna. Mégis igazi bányász lett a szó szoros értelmében, bányásztársait becsülő, szerető ember, aki a veszélyben is kitart társai mellett Már aknász volt — mert a felszabadulás után a vájárból felvigyázó, majd harmadvezető aknász lett rövid másfél év alatt —, amikor este fél kilenc felé sietni látták a 10-es akna felé.

A BÁNYA KIGYULLADTs

benne többszázan forogtak életveszélyben. Baják aknászt látták társai, amint a gomoly- gó füstöt árasztó aknába szállt le, hogy társaival együtt mentse, aki még menthető. Hajnali három óráig tartott a küzdelem az emberekért. Hajnali háromig Baják István és a többi bátor dorogi mentő másfélszáz bányászt mentett meg a haláltól. S az aknában csak a munka hősi halottai maradtak — kikhez már későn érkeztek. S' talán az volt a legnehezebb :azon az éjszakán, amikor társaik élettelen testével jelentek meg a ,még mindig égő akna bejáratáriái. Ezért az éjszakáért a miniszterelnök sze- imélyesen adta át a Népköztársaság Érdemérem ezüst fokozatát.

Azóta már újabb kitünteti sek sorakoznak az érdemérem f mellett. A Szocialista Munka ■ ért Érdemérem. A Munka Érdemrend. a Szolgálati Érdem- I érem, a két miniszteri kitüntetés. a Bányászat Kiváló Dol- i gozója, s mindegyik kitüntetés ■mögött nemcsak szóban, de tettekben is ott volt az érdem.

Sok felfelé ívelő emberi sorsról írtak már a regényekben, de nagyon kevés olvanról, ahol a becsületes munka az emberek szerétete emelte volna soha nem látott magasságokba a történetek hősét. Mert Baják István sorsát, vagy úgymond. jósorsát ez irányította, s az a lehetőség hogy a szocializmus építésében nemcsak lehetséges, de természetes, hogy egyszerű bányászból akár trösztigazgató legyen — ha tehetsége van hozzá.

ÍGY került először Egercsehibe igazgatónak, majd újabb iskolák, tanfolyamok elvégzése után a minisztériumba hívatták:

— Baják elvtárs nem mehet vissza Csehibe — kezdte a személyzeti osztály vezetője. — Kicsi az a bánya...

— Már attól féltem — emlékezik vissza mosolyogva Baják elvtárs — hogy eldugnak valami hivatalba. Nagyon megszerettem már akkor a csehi bányászokat, Bíró Nációkat, U t a s s y Mátyást, Nagy hinó Sándort, meg a többieket... de azt közölték, hogy az akkor még Petőfibánva Nemzeti Vállalat igazgatójának ne’ veznek ki. Rosszul állt akkor a bánya ügye, akadozott a termelés, nem ismertem a körülményeket, úgy álltam munká- ba. /

Amint később kiderült mégsem a bánya rendbehozatala volt a legnagyobb próba, amit a bányászból lett igazgatónak ki kellett állnia, ötévi küszködés — mióta a tröszt élén dolgozik — nem viselte _ meg annyira, mint 1956 utolsó hónapjai.

Az ellenforradalom első napjaiban meg tudták tartani a rendet. A bánya egészen október 27-ig rendesen dolgozott, csak mikor sor került a „munkástanács“ megválasztására, akkor adták a könnyen hívők ajkára a jelszót: Ne dolgozzunk!

A bányászok mégis leszálltak, s bár kevesebb szenet küldtek a felszínre, a bánya élt, az emberek dolgoztak. S köztük megjelent az igazgató, aki, mert bányász volt, csak névleg lehetett ebben az időben a bányák vezetője. A minisztériumból csak biztatás jött: „Tartsatok ki valahogy!" De hogyan — ez a kérdés gyötörte akkor is, amikor lefegyverezték a kommunistákat, a- mikor autót követeltek, hogy a környező községekben is felszítsák a gyűlölet tüzet a hirtelen támadt agitátorok.

AZTÁN A SZÁNDÉKOS rongálok ellen kellett fellépni, akik tönkretették a gépeket, ácsolatokat vágtak ki, hogy árthassanak, a sovinizmussal, a demagógiával a konszolidáció minden ártalmas kísérőjével kellett küszködni. Nehéz volt a munkafegyelem újbóli megszilárdítása, nehéz volt az emberek gondolkozásmódját megváltoztatni, vitába szállni a percenként előzúduló káros nézetekkel.

Mégis, ilyen év után a becsületes munka elismerését jelentő szimbólumot, a Vörös Vándorzászlót kapta meg a tröszt. Élüzem lett a szűcsi akna és a mátravidéki bányászok tetteit dicsérik a termelés felfelé ívelő grafikonjai.

Mindezt egy év alatt teremtették meg s az igazgató dicséretére váliék, ő sokkal nagyobb részt vállalt a munkából, mint a dicsőségből. S annak a négy és félezer bányásznak a gondja-baja —, akinek ezek a szép tettek köszönhetők — az igazgatóé is volt.

Az elfoglalt ember milliónyi gondja közül a bányászokat

közvetlenül érintő ügyeket szereti legjobban intézni. Minden csütörtökön fogadónapot tart, ahol szinte egymásnak adják a kilincset a látogatók. Áthelyezés betegsegélyezési ügyek, lakáskérelmek szerepelnek leggyakrabban. no meg újabban az autóvásárlási kérelmek. S ezeket különös gonddal intézi, mert nagy dolog az, hogy bányászainak autóia lesz. Most is három ilven kérést kell elintézni, vájárok, villanyszerelők saját autón fordulnak a tárnák elé a műszak előtt —s ennek a tudata pótolja azért, hogy nekj még nincsen autója.

AZ EMBEREKÉRT, a bányászért mindent megtesz, — mert az az elve hogy az emberekről való gondoskodás százszorosán megtérül. Ezért figyeli különös gonddal minden bányajáráson, hogv megvannak-e a munka feltételei ió-e a levegő, s azonnal in- *é?.ked<k. ha a munkavédelmi előírásokat nem tartják be.

Gyöngyösön, a 12-es aknánál a rossz vízellátásra panaszkodtak a bányászok, az egyik frontfejtésnek nem volt menekülő-útja, s addig nem engedte megkezdeni a termelést, míg a szükséges munkát el nem végezték — nem akar- ia hogy a dorogi emlékezetes éiszaka az ő bánvászainak életében is előforduljon.

Ezért légiókban fái neki ha rosszakarattal félr^magva- - ázzak intézkedéseit, ha csa- 'ódni kell az emberekben.

MIKOR TERVEI FELŐL ér

deklődtünk. azt felelte, hogy munkalehetőséget és kereseti lehetőséget akar biztosítani minden bányászának és minél több időt szakítani a bányaiázásokra. hogv ott élhessen emberei, társai között, ismerje örömüket, bánatukat, hogy soha ne halljanak panaszt rá, a bányászból lett igazgatóra.

KOVÁCS ENDRE

22 árva otthonra talált

KINT A VAROS SZÉLÉN

laktunk gyermekkoromban, ahonnan csak egy ugrás a pázsit, a külvárosi gyerekek paradicsoma. Az iskola is ott volt a közelben, — nagy pirostéglás épület/ s tavasszal úgy fogytak el belőle a gyerekek, ahogy keltek a kislibák és zöldült a legelő. Emlékszem, elsőnek mindig egy fakó szőkehajú, aprócska kisfiú maradt ki. A kígyósi tanyákról járt be. Egész esztendőben alig hallottuk a hangját, csöndesen húzódott meg az utolsó padban, s a szünetekben csak messziről bámulta vidám ug- rándozásunkat. Soha sem ké- rezkedett közénk játszani, s mi soha sem hívtuk. Kegyetlenek voltunk vele, úgy képzeltük, ' jogunk van rá, mert élt az apánk, az anyánk, ő meg azt sem tudta, melyik bokorban lellték. Lelenc volt. Nem törődtünk vele, s mikor tavasszal otthon maradt, észre sem vettük, hogy üres lett egy hely az osztályban.

Erre a félénk, mindig szomorú gyerekre gondoltam a múltkor, ahogy ott ültem az ecsédi Új Barázda Tsz-ben, a szövetkezet legfiatalabb tagjával szemben Szemében önkéntelenül is annak a régi kisfiúnak a tekintetét kerestem — s jól esett, hogy nyomát sem találtam a félénkségnek. A tizenhat évesek végtelen öntudatával felelge- tett a kérdéseimre. Beszélgettünk, s a szavak nyomán kirajzolódott a történet, hogyan lelt otthonra a termelő- szövetkezetben 22 apátián, anyátlan árva.

NEHÉZ VOLNA MÁR meg

mondani, hogyan csírázott ki a gondolat, hogy meghívják őket a tsz-be. Talán az ősszel ott szüretelő gyerekek mondták ki először, talán az öregek gondoltak arra, milyen nagy segítség volna a sok földdel küszködő szövet.kezet10 hold új gyümölcsös IS ezer mázsa zöldségféle

Boconád községben is egyre nagyobb teret hódít a belter- jesebb gazdálkodásra való áttérés gondolata. A község dolgozó parasztjai az idén újabb gyümölcsösök telepítését vették tervbe, s nagyobb gondot fordítanak a kertészeti növények termelésére. Üj telepítésre és a régi gyümölcsösök pótlására 2700 gyümölcsfa-csemetét vásároltak a kora tavaszon. Üj gyümölcsöst összesen 10 holdon telepítenek.

Jelentős mennyiségű zöldség termelésére is leszerződtek, összesen 18 /ézer mázsa paradicsom, paprika, uborka és egyéb zöldség termelésére kötöttek szerződést a földművesszövetkezettel. 600 holdnyi szerződött területükre eddig összesen 1100 mázsa műtrágyát vásároltak, hogy nagyobb eredményeket érjenek el.

Tanácstagokat

választottak

Pétervására, Mátraderecske, Bodony, Bükkszék és Szent- domonkos községekben időszaki tanácsválasztások voltak, összesen 10 új tanácstagot választottak meg. A választókerületekben a választó- polgárok 98 százaléka szavazott le, s a Hazafias Népfrontbizottságok jelöltjeire a szavazatok 98 százalékát kapták. A megválasztott tanácstagok között a dolgozó parasztokon kívül iskolaigazgató, erdőmérnök, építő technikus, üzemi munkás is van.

nek a sok lelkesen dolgozó fiatal, tény az, hogy az egyik téli vasárnap felkerekedtek a szövetkezet vezetői, ellátogattak a lőrinci gyermekotthonba, s megkérdezték az otthon vezetőjét, mit szólnának ahhoz, ha a 16—18 éves fiúkat felvennék a tsz teljes jogú tagjai közé. Nem volt ellene kifogás, csupán az a kikötés született, hogy túl nehéz munkára ne fogják be a fejlődő gyerekeket. Beszéltek a fiúkkal is, s az ötlet egyből lelkes visszhangra talált közöttük. Ök maguk válogatták össze a jelentkezőkből, hogy kik menjenek együtt. Olyan fiatal, aki esetleg megbonthatta volna a rendet, nem került közéjük, összesen hu- szonketten írták alá a belépési nyilatkozatot. Míg a fiúk az otthonban megvitatták ki menjen és hogyan lesz otthon, Ecséden a tsz tagok arra használták fel a téli hónapokat, hogy rendbehozzák a székházat, átalakítsák, hogy megfelelő otthona legyen azoknak, akik immár a tsz gyermekei lesznek. Hálószobát rendeztek be, könyvtárat, ahol olvasgathatnak, konyhát, s az üveges verandát kinevezték ebédlőnek.

'Március első hetében aztán megjelentek apró csomagjaikkal az új lakók, a tsz új tagjai. Azóta még csak három hét telt el, de már is gazdaként mozognak a fiatalok. Első dolguk az volt, — míg az időjárás miatt nem kezdhették meg a kinti munkákat, — hogy rendbehozták a központ, — s egyben saját lakásuk udvarát. Kiirtották az ősbozótot, rendberakták a szerszámokat, még a konyhát is ellátták vagy félévre való aprófával.

A KONYHÁNAK EGYÉBKÉNT külön története van. Mikor már mindent elintéztek, még mindig maradt egy nagy gond, hol fognak enni a gyerekek. Az otthon mesz- szire van, onnan nem lehet ebédhordásra számítani, s különben is, mióta aláírták a nyilatkozatot, önálló emberek. A tsz-tagok sem bíriák'élelmezni saját költségükön a 22 jógyomrú gyereket. Megoldást kellett keresni, s találtak is. Lehet, hogy vitára adhat okot az elintézés, — de átmenetileg, mig megkapják az első évi részesedést, nehéz lenne jobbat találni. A fiatalok, éppúgy, mint a tsz többi tagiai, megkapták a háztáji földet, 22-en összesen 10 holdat. Az elnök segítségével szerződést kötöttek a Magtermeltető Vállalattal arra, hogy

Hogy hű liaicosai legyenek az eszmének...

AZ ASSZONY, az édesanya itt' ül előttem.

Tekintete, mozdulata fáradt már, nyolc gyermeket bocsátott szárnyára.

Bátorban, a kis egyszobás fészek üres, a magány és az emlékezés honol ott csupán.

A két öreg, Nagy M. István és asszonya egyedül maradt.

A gyerekek, egy nagy család — a hazáé lettek.

— Én a hazának is neveltem őket — mondja szelíden elmélázva az édesanya.

S gondolkozik egy sort, — mintha mérlegelné: jól cselekedett-e.

Majd tűzbejön, szava ércesebb, arcán pír gyűl, s beszél.

— Igen, a hazának — mondja —, mind a nyolcat. Ezt fogadtam meg, amikor a férjem az egri vár börtönében sínylődött.

Arra az időre, a „kiskom- mün”-re emlékezik, s tekintete rátéved a konyha vendégmarasztaló falvédőjére. S mintha arról jutna eszébe, már fordul is a kamrába.

— Biztos éhes! Saját nevelésű malac volt — mutat négy ujjnyi füstölt szalonnára, s teszi mellé a hófehér kenyeret is.

Aztán mesélni kezd. Az 1919-es Tanácsköztársaságról, amelyben férje a községi direktórium elnöke volt és járási megbízott. Járta Pestet, Péter- vásárát, ahol baj volt, intézkedett. Azután az egri várban eltöltött börtönbüntetéséről, a forradalmároknak kijutó gyötrelmekről beszél.

ARCA ÜGY VÁLTOZIK, - ahogy halad az elbeszéléssel. Most egyszerre haragos, tekintete szúrós lesz.

— Még Pestről is visszazavarták az uramat, mikor odament munkát keresni. Itthon mindenütt elüldözték, ezért ment fel Pestre. De ott is azt mondták neki: bot kell neked, nem kenyér, te gaz kommunista. Pedig gyalog ment fel a lelkem, s gyalog is jött haza.

— Na, vágjon még a kenyérből, de a szalonnából is — kínálja szívélyesen az ennivalót.

Ráncos keze egy pillanatra megpihen az asztalon, majd az abroszról felcsíp egy morzsát. Mutatja.

— Egy falat kenyérért is meg kellett küzdenünk abban az időben. A fiamat nem fogadták fel még szolgálni sem. Amikor elszegődött a Wagner földesúrhoz, az másnap hazaküldte. így mondta: Nem kell a gyerek, nehogy megfertőzze a béreseket a kommunizmus.

— Tengődtünk, csak a hitünk volt az erős. De az erős volt ám! Tudtuk, hogy eljön újra a mi időnk.

Erről beszélt gyermekeinek a hosszú téli estéken is. Titokban, csendben. Az értelmes, a nincstelen-ségben nőtt gyermekek mohón, tágranőtt szemmel hallgatták a szót arról az időről, amikor a szegény volt a gazdája az országnak és arról az időről, amikor ez majd újra így lesz. Amikor nem a nagyparasztok borízű hangja dörög végig a falun és a levest zsírral főzik, egy inget nem nyolc gyerek hord ronggyá, s télen sem kell a kuckóban ülni, — mert mindenkinek lett bocsko- ra, fényes, nyikorgós csizmája.

S ahogy erről beszélt, közben ráütött egyik fiának a kezére, mert az nem akart adni testvéreinek az összemajszolt kenyérkéből.

AZ ÉRTELEM gyarapodott, de a has üres maradt ezeken a téli estéken.

— Az értelem... — mereng el az asszony. Én tudatosan neveltem kommunistáknak a gyermekeimet! — teszi hozzá. — Nem Jancsi és Juliskáról, hanem az édesapjuk hősi harcáról, a kommunista eszmékről beszéltem nekik. Arról, hogy az urak az ellenségeink, és egyszer majd üt az óra, majd a miénk lesz a Bükk, miénk lesz a haza.

És minden gyermek kommunista lett. Nagyné és férje 1945 óta tartoznak a párt sorába. A gyerekek közül a legidősebb, István lett először párttag. Aztán, ahogy nőttek, mindannyian. Egyedül a legfiatalabb, a család egyetlen leánygyermeke, — Marika nem párttag, mert csak 17 éves és nincs itt még az ideje, hogy felvehessék.

— Arra nagyon büszke vagyok — szól újra Nagyné —, hogy fiaim megállták a helyüket az ellenforradalmi zűrzavarban. Pedig ordítozták a faluban is, hogy kiirtják a kommunistákat, s internálják a családot, de mi nem mentünk könyörögni hozzájuk, — mert erősen él bennünk az eszme. És vállaltunk is már áldozatot azért. Amikor talp- raállt a párt, az elsők között voltunk az MSZMP-ben. A család minden tagja.

— Mint anya, úgy érzem, megtettem a kötelességemet a haza iránt. Igaz, az eszméhez hű embereket neveltem.

S arról már nem beszél, — hogy fiai megbecsült tagjai a társadalomnak, megtalálták helyüket az életben, hiszen ez már olyan közérthető dolog.

De amikor az új ruhában cipőben büszkélkedve járó unokák meglátogatják, a téri tett asztal mellett, a rádió halk zenéiénél, újra feleleveníti a múltat, a 19-es „kis- kommün” nagyszerű, s a meg toriás keserű emlékeit.

Elmondja: nem így volt ez, gyerekek, régen, mint ahogy most van, s ilyenkor az élet megpróbáltatásaitól ráncos arcán újra kigyúl az emlékezés tüze, s a kék, megtörtfényű szem újra kitisztul.

NAGY ISTVÁNNÉ azt akarja, hogy unokái is hű harco sai legyenek annak eszmének, amely 1919 óta az ő családjukban is él.

TÓTH JÓZSEF

ezen a tíz holdon vetőburgonyát termelnek. A 10 hold munkáját persze szabad időben végzik el, mikor a többiek is a háztájiban foglalatoskodnak. A szerződés értelmében előleget kaptak, s ebből rendezték be a kis háztartást. Ebből fizetik a közös szakácsnőt, s ebből pótolják annak a fiúnak a keresetét, akit közösen választottak meg arra, hogy a kis „család” pénzügyeit intézze. Ő a felelős azért, hogy ne legyen pazarlás, 6 állítja össze a vélemények meghallgatása után a napi menüt. Már az első hetekben bebizonyosodott, tudnak vigyázni a pénzre, olcsóbban, nagyobb adagokat állítanak elő, mint az otthonban.

Az első, közösben végzett munka a gyümölcsös rendbehozása volt. Két nap alatt tették rendbe a négy holdnyi gyümölcsöst, természetesen az idősebb, tapasztalt tagok vezetésével, s ez az első munka bizonyította be, hogy csakugyan komolyan veszik a dolgot. A történetet nem a fiúk mesélték el. Mielőtt hozzáfogtak a munkához, megmondták mindegyiknek, hány fa letisztogatásáért, metszéséért jár egy munkaegység. Arról, hogy ez a munkaegység pénzben mennyit ér, már előbb is tájékozódtak, igyekezett is mindegyik.

MIKOR A MUNKAEGYSÉGEK beírására került a sor, kiderült, hogy több fát tisztogattak meg, mint amennyi egyáltalán van a gyümölcsösben. Ilyesmi előfordult már más szövetkezetben is, de az elintézés módja ez esetben, azt hiszem kicsit eltért a szokásostól. Az elnök a számít- gatások után azt javasolta a fiúknak, írják össze reggelig pontosan az adatokat. Hogy a számítgatás hogyan történt, arról már nem beszél a fáma, csak annyit árultak el, hogy nem volt éppen a legszelídebb módszer ahogy .megagitálták” egymást, de tény az, hpgy reggelre pontosán össze volt írva, ki menynyit teljesített. S azoknak, akik megpróbálták felhígítani a munkaegységet, maguk a fiúk helyezték kilátásba, hogy még egy ilyen eset, és mehetnek vissza az otthonba.

Telnek a napok, s a szövetkezetiek egyre töb szeretettel nézik lelkes fiatal munkatársaikat, s ha kell, hát apai szigorral lépnek közbe. Most már nem ritka eset, hogy egy-egy családhoz meghívják vasárnapra a fiatalokat, az estéket pedig együtt tölti velük az elnök. Ilyenkor kinyiinak a legzárkózottabb lelkek is és terveikről mesélnek. Van, aki jól érzi magát, de azért szeretne ipari tanulónak menni. A tsz-ben azt mondiák. menjen, ha ahhoz van kedve, de azért jól jön majd neki az iparitanuló élet megkezdéséhez az idei esztendő jövedelme. Van, akit a szövetkezet küld el iskolába, mezőgazdasági technikumra, vagy traktorosnak, van aki a szövetkezetei egy egész életre választotta, ott akar letelepedni Ecséden, s egyik másik — bizony mi tagadás — már úgy nézegeti az ecsédi lányokat, melyikből lenne jó feleség.

Színes, kedves terveket szövögetnek az évvégi keresetről. Ügy számítják — s ez reális számítás — hogy 14—16 ezer forintot keresnek fejenként. Mi mindent lehet vásárolni ezen?! Van aki jövőjének megalapozására használja, van aki régi álmát váltja valóra: esztendőre motoron megy ki a határba. De egyben mindannyian megegyeznek, addig még megbeszélik az elnökkel, aki apát helyettesít náluk, hogyan költsék el, hogy haszna is legyen a keresetnek. Természetesen jövőre már ebből fedezik az egész évi kosztat, zsebpénzt.

MINDENESETRE addig még van idő, sok munkára lesz még szükség, sokszor fájdul meg a derekuk a kaps fölött. De nem baj! Megéri i fáradságot, mert a felnőttel! vezetésével otthonát építi most ez a 22 gyerek Deák