Népújság, 1958. április (13. évfolyam, 59-83. szám)
1958-04-05 / 63. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! Ünnepségek felszabadulásunk 13. évfordulóján Díszünnepsóg az Operaházban Mint arról tegnapi lapszámunkban beszámoltunk, csütörtökön este, felszabadulásunk évfordulója előestéjén az Operaházban díszünnepséget rendezett az MSZMP Központi Bizottsága, a forradalmi munkás—paraszt kormány, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és a Szakszervezetek Országos Tanácsa. Részt vett az ünnepségen a szovjet párt- és kormányküldöttség valamennyi tagja, élén N. Sz. Hruscsov elvtárssal. A díszünnepséget Dobi István élvtárs, az Elnöki Tanács elnöke nyitotta meg. Meleg szeretettel köszöntötte az ünnepség részvevőit, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormánynak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának és Központi Bizottságának tagjait, a Hazafias Népfront vezetőit, a magyar politikai, gazdasági, kulturális és tudományos élet itt megjelent kiválóságait, t egyenként a Budapestre érkezett Dr. Münnich Ferenc: szovjet párt- és kormányküldöttség tagjait. Üdvözlő beszédében a többi között a következőket mondotta: — Örökre szivünkbe zártuk a szovjet nép hős fiainak emlékét, akik a legtöbbet, vérüket és életüket áldozták népünk szabadságáért. — Az elmúlt tizenhárom esztendő szorgos munkája meghozta a gyümölcsét. Tudjuk valamennyien, mekkora segítséget nyújtott ehhez a testvéri Szovjetunió, valamennyi baráti népi demokratikus ország _ Eredményeink új erőt adnak további békés építő munkánkhoz. Ezután felkérte dr. Münnich Ferenc elvtársat, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány Minisztertanácsa elnökét, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagját, tartsa meg ünnepi beszédét. Megvan minden biztosíték arra, hogy szabadságunkat, függetlenségünket megvédelmezzük és újabb eredményeket érjünk el a szocializmus építése során Tisztelt ünneplő közönség! Kedves Elvtársak! Szeretett vendégeink! Tizenhárom esztendővel ezelőtt, 1945. április 4-én adta hírül a Szovjetunió népeinek és az egész világnak a szovjet hadsereg főparancsnoksága, hogy Magyarország területéről kiverték az utolsó Hitlerista és magyar fasiszta csapatokat. Ti- zenharmadszor ünnepeljük most április 4-nek évfordulóját, a magyar nép legnagyobb ünnepét. Legnagyobb ünnepünk ez, mert április 4-nek, felszabadulásunknak köszönhető, hogy sok évszázados belső és idegen elnyomatás után Magyarország ismét független állam lelt, lehetővé vált, hogy a magyar dolgozó nép visszatérjen arra az útra, amelyen 1919-ben egyszer már elindult, folytassa, amit a Magyar Tanácsköztársaság elkezdett. Mai ünnepi gyűlésünk fényét emeli, hogy körünkben üdvözölhetjük a Szovjetunió pártós kormányküldöttségét, s a küldöttség vezetőjét, Hruscsov elvtársat, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkárát, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökét. Ezen a napon emlékeznünk kell a múltra, mert sok emberrel van úgy, hogy a régi rosszról — bajról hamar elfeledkezik és mert a ma fiataljai személyes tapasztalatból semmit sem tudhatnak, például az 1919-es forradalmat követő szörnyű ellenforradalomról, de még az 1930-as évek pusztító világgazdasági válságról sem. A felszabadulás , előtt Magyarország Európa egyik elmaradott területe volt. A magyar nép kettős elnyomatás: a magyar földesúri-kapitalista, valamint a Habsburg-hatalom, később pedig a nácizmus igájában sínylődött. Ennek következménye volt a dolgozó tömegek teljes politikai jog- fosztottsága és a mélységes gazdasági nyomor. Magyarország sem politikailag, sem gazdaságilag nem volt független. Félg'-rrm^ti függőségére jellemző számadat, hogy az ipari és a bányászati részvénytársaságok részvényeinek mintegy húsz százaléka, a pénzintézetek részvényeinek mintegy harminc százaléka külföldi tőkések kezében volt. A magyar uralkodó osztályok hazánk legősibb ellenségeivel is összepaktáltak, elárulták az ország és a nép érdekeit, hogy védjék és megőrizzék a kizsákmányolás lehetőségeit. Az ország legnépesebb társadalmi osztályai: az ipari és a mezőgazdasági proletariátus a lakosságnak több mint negyvenhárom százalékát tette ki, de az összes jövedelemnek kevesebb, mint huszonhárom százalékát kapta meg. Ugyanakkor a tőkések és a földbirtokosok, valamint nagyjövedelmű alkalmazottaik, a hajcsárok, az összes egyéni jövedelem harminc százalékát élvezték, holott arányszámuk a lakosság egészében még a kilenc százalékot sem érte el. Ha a régi újságok lapjait forgatjuk, még az akkori — zömében kapitalista — sajtó híradásaiból is elénktárul a munkásosztály, a dolgozó parasztság és az értelmiség helyzete. A munkások életét akkor a létbizonytalanság jellemezte. Robotoltak a munkások, de munkájuk eredménye a tőkés zsebébe vándorolt. S még boldognak mondták, aki robotolhatott. Filléres és kétfilléres béremelésekért folytak az elszánt sztrájkharcok, de akik szót emeltek a nyílt és durva kizsákmányolás ellen, jobb esetben egyhamar a gyárkapun kívül, az utcán találták magukat, de azzal is számolniok kellett, hogy a kizsákmányoló uralkodó osztály rájuk uszítja pribékjeit és börtönbe hurcolja őket. Nem egy híradást olvashattunk akkor arrél, hogy munkások és kisgyermekükkel karjukon munkásasszonyok hogyan menekültek tömegesen az öngyilkosságba, a kibírhatatlanul szörnyű élet szenvedései elől. Az egyházi és a világi főurak, földbirtokosok százezer holdjain szinte az állatokkal egy sorban tengődtek a parasztok milliói. Robotoltak, de az aratásból nekik csak a végtelen fáradság és a család kenyerére rendszerint kevés, néhány kereszt búza jutót);. Aratott akkor bőven a hat Iái. Magyarország szomorú rekord birtokosa volt a múltban. Az európai átlagnál jóval magasabb volt a gyermek- halandóság. Szedte áldozatait a „Morbus Hungaricus”, a „magyar betegség”, a tüdővész, amely hamar leverte lábáról az összezsúfolt kunyhókban összezsúfolva sínylődő, rosszul táplálkozó dolgozó emberek tíz- és százezreit. A Tanácsköztársaság emléke a legvadabb terror Időszakában is élt a magyar nép szívében A Horthy-fasizmus a maga rendszerét hazafias rendszernek akarta feltüntetni. Terjesztette a nacionalizmust, a sovinizmust, az antiszemitizmust, a gyűlöletre izgatta a magyar, dolgozókat más népek dolgozóival szemben, az országon belül még a katolikusokat és a protestánsokat is szembe akarta fordítani egymással, hogy megossza az erőket, a nép ereje az egymás közti villongásban merüljön ki, ne egyesülhessen az uralkc dóosztály megdöntésére, a nép hatalmának megteremtésére Irányuló forradalmi harcban. A Horthy-fasizmus kiszámított tervszerűséggel, állandóan rágalmazta az 1919-es Magyar Tanácsköztársaságot, de emlékét soha nem-tudta kiölni a dolgozó emberek szívéből. Rágalmazta a Szovjetuniót, az elnyomott magyar milliók mégis mindig szeretettel, reménykedéssel és bizalommal tekintettek a megvalósult munkáshatalom országa felé. A munkásosztály, s kommunisták által vezetett függetlenségi és felszabadulási harchoz csatlakoztak más haladó erők is, mert egyre inkább megértették, hogy a kommunisták az igaz hazafiak. A magyar kommunisták, a magyar nép legjobbjainak ereje azonban kevésnek bizonyult a szabadság és függetlenség kivívásához. Dolgozó népünk 1919 után akkor lett ismét szabad, amikor a szovjet hadsereg szétverte Hitler rabló seregét. Ezért fogadták felszabadító barátokként, ezért üdvözölték meleg szeretettel hazánk földjén a Szovjetunió katonáit a magyar munkások és dolgozó parasztok, a haladás hívei. A második világháború dú- lásaival tetézett, átkos örökséget vett át az úri Magyarországtól a dolgozó j^ép, amikor végre elindulhatott a maga útján és a kommunisták vezetésével megvívott politikai harcok eredményeként megszerezte a hatalmat. Eredményekben gazdag 13 esztendő van mögöttünk Az imperialisták által 1956. őszén kirobbantott ellenforradalmat megelőző időszakban sok vita folyt a felszabadulás óta eltelt esztendők eredményeinek és hibáinak értékeléséről s ma is vannak még — igaz, egyre szűkülő rétegek —, amelyek nem tudnak egyértelmű, világos értékelést kialakítani. Mi tudjuk, megmondtuk, s ma is megmondjuk, hogy az előző párt- és kormányvezetés súlyos hibák egész sorozatát követte el mind a politikai munkában, mind pedig a gazdasági építést szervező és irányító munkában. Mi változatlanul arra törekszünk, hogy ezeken a hibákon okulva, feltétlenül elkerüljük megismétlődésüket. Ugyanakkor viszont a tények tömege támasztja alá azt a megállapítást, hogy a felszabadulást követő tizenhárom esztendőt elsősorban a kivívott hatalmas sikerek, a nagyszerű eredmények jellemzik. Ma, a felszabadulásunk 13. évfordulóján jogosan állapíthatjuk meg, hogy a dolgozó tömegek soha nem éltek olyan jól, mint napjainkban, örömmel mondhatjuk el, hogy népünk műveltebb és egészségesebb, mint bármikor azelőtt. Ipari termelésünk növekedésének üteme hatszor gyorsabbá vált, mint a Horthy-Ma- gyarországon. Ennek nyomán az ipari munkások száma az 1938-as hétszáztizenkettőezerről, 1955-ben egymilliókettő- száznyolcvanezerre emelkedett. Megszüntettük a dolgozó embereket fenyegető létbizonytalanságot, a munkanélküliséget, sőt a családok jókora részében több kereső is van, ami szintén hozzájárul a családok jövedelmének emelkedéséhez. A magyar dolgozók jobban táplálkoznak, több élelmiszert fogyasztanak, több iparcikket vásárolnak, mint valaha is annak előtte. Valóságos kulturális forradalom ment végbe hazánkban — akkor is így van ez, ha a közelmúlt esztendők kultúrpolitikájának néhány intézkedését jogosan lehet bírálni. Kötelezővé tettük az általános iskolai oktatást; a középiskolás diákok száma a háborúelőttihez képest megháromszorozódott, az egyetemi és főiskolai hallgatók száma pedig a négyszeresére emelkedett. S ami számunkra különösen fontos? ma már nem fehér holló az egyetemeken és a főiskolákon a munkás, vagy paraszt származású fiatal. 1938-ban kétmillió nyolc- százezer ember, az össznépes- ség harmincegy százaléka volt jogosult a társadalombiztosítási szolgáltatásokra, de emlékszünk, hogy ennek költségeit felerészben a dolgozóknak kellett fizetniök. 1957-ben a társadalombiztosításba bevontak létszáma már hatmillióhatszázezerre emelkedett, s ez az ország lakosságának hatvankettő százaléka. A magyar társadalombiztosítás kiadásai 1949-ben nem egészen kettő milliárd forintot tettek ki, ez az összeg 1957- ,ben meghaladta a hét milli- árdot. Nálunk, a dolgozó nép hazájában, ezeket a kiadásokat a közösség, a nép állama viseli, — a kapitalista országok legtöbbjében teljes tönkre- menést, szinte a végleges nyomort jelenti, ha a családot eltartó kereső huzamosabb ideig betegeskedik. A magyar és a szovjet nép barátságának mély gyökerei vannak — Kedves elvtársak! Mint ahogy a magyar nép erői annakidején kevésnek bizonyultak hazánk szabadságának kivívásához, éppen úgy elégtelenek lettek volna a gazdasági felemelkedéshez is. A felszabadulás óta ezen a téren elért eredmények megteremtéséhez is rendszeres és állandó, önzetlen baráti segítségnyújtást és támogatást kaptunk nagy barátunktól, a Szovjetuniótól. A magyar és a szovjet nép barátságának értéke történelmi hagyományokból táplálkozik és mély gyökerei vannak. A magyar munkások és parasztok az 1905-ös orosz forradalom eszméin lelkesedve indultak harcba az uralkodó földbirtokos-kapitalista osztályok és a Habsburgok ellen. Még nagyobb hatást gyakoroltak országunk legjobbjaira a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmének hírei, a leninizmus termékenyítő eszméi. A magyar nép fiai ezerszámra áldozták életüket, amikor az intervenciósok, a szövetkezett kapitalista hatalmak meg akarták fojtani a világ első szocialista országát. Tovább mélyült a szovjet— magyar barátság 1919-ben, a- mikor Tanácsköztársaságunk a minden oldalról megtámadt Szovjetország első szövetségesévé lett. A szovjet—magyar barátság történetének további dicsőséges lapjai 1945-ben, s az utána következő esztendőkben íródtak. Példa nélkül áll a magyar történelemben — de bízvást hozzátehetjük, — hogy a múltban nem volt erre eset az egész emberiség történelmében sem. hogy hadsereg azzal a szándékkal érkezzék az ország területére, azért folytasson ott harcot, azért áldozza fiainak vérét és életét, hogy a győzelem eredményeként az az ország a népé legyen, az az ország független és szabad' legyen. A történelemben először, a szovjet hadsereg, a. Szovjetunió művelte ezt, mert a Szovjetunió politikája a leninizmus tanításain, a proletár internacionalizmuson, a más országok népeivel épülő szoros barátságon, más országok szuverénitásának tiszteletben- tartásán, a teljes egyenjogúságon épül. A testvéri barátság, a segítségnyújtás nagyszerű bizonysága volt, hogy a Szovjetunió — kérésünkre — 1956. novemberében segítséget nyújtott a forradalom magyarországi erőinek, támogatta a Magyar Szocialista Munkáspárt és a magyar forradalmi munkás- paraszt kormány által tömörített . tömegeket abban, hogy fegyveresen leverjék az impe- rialisák által szervezett, — pénzzel és fegyverrel ellátott, uszító pronagandával támogatott ellenforradalmat. A veszélyben forgó néphatalom megvédéséért vívott harcunkban erkölcsi—poitikai és anyagi erővel is oldalunkon állt a Szovjetunió és a szocialista tábor valamennyi országa. Van biztosíték arra. hogy raegvcde'me/.- zük fü«rsretlensé«ríitikét, szabadságunk ál — Kedves Elvtársak! Tizenhárom esztendővel ezelőtt nyertük vissza függetlenségünket és szabadságunkat, s a mai évfordulón elmondhatjuk: tnegvaji minden biztosítéka annak, hogy ezt a függetlenséget és szabadságot megvédeimezzük. soha többé el ne veszítsük. Biztosítéka ennek az, hogy a párt, a kormány, a dolgozó nép levonta és helyesen alkalmazza a tizenhárom esztendő tanulságait. Pártunk erős és egységes, s mind szorosabbá váló kapcsolatok fűzik össze ,a magyar dolgozó néppel. A Magyar Népköztársaság, a proletárdiktatúra állama erős, szilárdabb, mint volt. A dolgozók akaratának megfelelően el vagyunk szánva arra, hogy nem tűrünk el semmiféle kísérletet, amely a néphatalom gyengítésére, aláásá- sára irányul. Az ellenforradalom nagy tanulságot jelentett a dolgozó tömegek számára. A magyar munkások, dolgozó parasztok, a nép ügyéért tevékenvkedő értelmiségiek nem kívánják vissza a kapitalista múltat. — 1956. őszén látták, hogy a füg(Folytatás a 2. óljaim*
