Hevesmegyei Népújság, 1958. február (9-32. szám)

1958-02-19 / 24. szám

1958. február 19. szerda

NÉPÚJSÁG

3

Tanult munkásokat követel az élet

OLYAN KORBAN élünk, mely maholnap az egyszerű munkástól is technikumi végzettséget követel, amikor a bonyolultabb gén kiélés» középiskolai, sőt egyetemi végzettséget kíván. Tanulni keil.

A munkás is többre vágyik. Mi a kulcsa álmai megvalósításának? Fizikai erejének pazarlása talán? — Nem, mert ezzel csak ideig-óráig tudná biztosítani a nagyobb keresetet. A kulcs itt is: tanulni kell.

A segédmunkás szakmunkássá akar válni, többet keresni az öt-hat forintos órabérnél. Az út ugyanaz — tanulni kell, tovább tanulni.

De nemcsak kell, hanem érdemes is.

A törekvő, többet adó munkásra előbb-utóbb felfigyel a gyár vezetősége, s ha a tanulás során gyűjtött tapasztalatait felhasználva, jobban és köny- nyebben végzi munkáját, felismerik igazi értékét és képzettségének megfelelő munká* bíznak rá. Azt nem is kell mondani, hogy ez magasabb keresetet jelent.

Érdemes tanulni azért is, — mert most könnyen lehet. Néhány évtizede még az öreg munkások dugva végezték a kényesebb munkafolyamatokat, nehogy a fiatalok ellessék a fogásokat és ők feleslegessé váljanak. Most a legképzettebb műszakiak, szaktársak adják át tapasztalataikat a tanulni vágyóknak. Ma nem kell ellopni a szakma titkait.

ÉRDEMES TANULNI, mert a tudás adja az ember értékét. Ma is érvényes az a szólás- mondás, hogy „mindent el lehet venni az embertől, csak a tudást nem”.

S a tanulás előbb-utóbb meghozza gyümölcsét. A Fí- nomszerelvénygvárban, amikor át akartak térni a Moped gyártására, a betanított segédmunkások egyrészét, két- három hónapos tanfolyamra küldték el a Danuvia gyárba. A gyár is nyert vele, mert elsajátították az új gyártási technikát, de a tanfolyamot végzettek is nyertek, mert néhány évi gyakorlat után megkapják a szakmai képesítést, de addig is magasabb órabért kapnak, mint betanított segédmunkás korukban.

De hát van-e lehetőség a tanulásra? S miként képezze magát a munkás?

A munkás továbbképzésének formáinál elsősorban az önképzést, a magántanulást említhetjük.

Ma már nincs olyan üzem, és nagyobb település, hogy megfelelő szakkönyvek ne

állnának a tanulni vágyó munkások rendelkezésére. Ez örvendetes dolog, de az már nem, hogy ezeket a szakkönyveket kevesen használják.

A LEGIDEÁLISABB tanulási forma természetesen a középiskola, technikum és az ipari tanuló iskola, de ezek a formák inkább a fiataloknál jöhetnek számításba. S itt kell megemlíteni, szomorú dolog, hogy a végzett középiskolások nem szívesen fognak szerszámot a kezükbe. Láttam egy fiatalembert, aki szégyenlősen dugdosta olajfoltos kezét lányismerőse társaságában, szé- gyelte, hogy középiskolával „csak” szakmunkás. De a szórakozó helyeken a jó keresetéből vett öltönnyel már' nem volt így, azt cseppet sem szé- gyellte. De miért is kellene szégyenkeznie a tanult munkásnak? Mikor nálunk megbecsülik, és nagyra értékelik a középiskolát végzett szakmunkásokat. Az érettségizett fiatalok százait hívják a gyárak, mert a technika századában jól képzett szakmunkások kellenek, nemcsak kézzel, de észszel dolgozó emberekre is van szükség, akikre a legbonyolultabb munkafolyamatoknál is számítani lehet.

Igen gyakori formája a szakmai továbbképzésnek a különböző tanfolyamokon való részvétel is. Jónéhány üzemben, az Egri Lakatosárugyár- ban, a Selypi Cementgyárban, a bányákban, különböző továbbképző tanfolyamokat tartanak ugyan, de ez nem mondható el minden üzemről.

Igaz, hogy egy-egy ilyen tanfolyam haszna nehezen mérhető le, de előbb, vagy utóbb jelentkezik a termelékenység növekedésében, a minőség javulásában és az oktatókra, a tanfolyam költségeire kiadott pénz kétszeresen megtérül, hiszen a tanfolyamot végzett munkásnak is, de az üzemnek is haszna lesz belőle.

Az érem másik oldalát nézve, arra is feleletet kell adni, akarnak-e tanulni a munkások?

Kereken kijelenteni, hogy nem akarnak, badarság lenne;* de hogy sokan nem nézik semmibe a tanulást, az bizonyos. Ennek oka a bérpolitikában is keresendő, mely lehetővé tette, hogy egyes helyeken a segédmunkás megkeressen any- nyit, mint a szakmunkás. De legfőbb oka a tanulás iránt mutatkozó közömbösségnek, hogy az utóbbi évtizedben nagy mértékben feltőltődött a munkásosztály olyan emberekkel, akik nem vitték magukkal a tanulás iránti vágyat. Csak dolgozni és keresni akartak. A faluból felkerült ipari munkások többségére gondolok, akik földjük mellett nem tartották szükségesnek a tanulást, legalább is nagy részük nem.

Aztán, ha az ilyen munkás mégis rászánta magát, hogy átképző tanfolyamra járjon, s mikor a rövid idő alatt szerzett, bizonyára hiányos ismereteivel — „mesterré vált”, nem értette úgy szakmáját, mint a régiek. Kevesebbet is keresett, gúnyolták is, ez elvette a kedvét a továbbtanulástól.

így erősödött az a téves nézet, hogy minek tanulni, úgy sem hoz többet a konyhára. S csökkent azoknak a munkásoknak a száma, akik tanfolyamokra jelentkeztek, vagy esténként magánszorgalomból tanultak.

A KÖZÖMBÖSSÉG így tört utat magának s csábította el a könyvek mellől a munkást. De hozzájárult az is, hogy az üzemekben vérszegény volt a fel- világosító munka, a tanulásra való ösztönzés. Ebből adódott aztán, hogy ha volt elég jelentkező, indítottak tanfolyamot, ha nem, hát maradt minden a régiben.

Most itt a szomorú eredmény.

A magyar ipar nem nagyon tud versenyre kelni a fejlettebb országokkal, nehezen tud átállni egy-egy újabb gyártmány sorozatgyártására.

Mindez művelt1 munkásokkal könnyebb lenne, ebből következik az a feladat, hogy biztosítani kell a tanulási feltételeket, de elsősorban megmagyarázni a tanulás hasznosságát, felvilágosítani a „szégyenlős” középiskolásokat, hogy a szakmunka sém alább- való az íróasztali munkánál, hogy a népgazdaság érdeke a rohamosan fejlődő technika egyenesen megköveteli, hogy a középiskolások nagy része szakmunkát végezzén.

A tanulás iránti közöny megtörése nehéz feladatnak mutatkozik; de végre kell hajtani, ha haladni akarunk.

Hasznot, több keresetet, az életszínvonal emelését hozza magával a szakmai képzettség növelése. A munkásság jelképe között nagyon szépen megfér a könyv is, sőt most már végérvényesen oda kell tartoznia.

A magyar munkás jó hírnevének megőrzéséhez, immár nem elég' a lelkiismeretes, szorgalmas munka, művelt, jól képzett munkásnemzedékre van szükségünk, ezt követeli az élet.

Kovács Endre

Hatvani postások a Népújság terjesztéséért

Szép eredményeket értek el a hatvani postások a napilapra való átállás szervezési mun* kálataiban. A posta dolgozói, hírlapfelelősök és kézbesítők 115.2 százalékra teljesítették előirányzatukat. Most bemutatjuk olvasóinknak a sajtóval foglalkozó hatvani postásokat

'AUTÓBUSZON utaztam Bu- lapestről Egerbe. Gyöngyösön ;gy bőbeszédű asszonyság te- epedett mellém, aki bérletes /olt ezen a vonalon. Éppen a savanyúuborka tartósításának halhatatlan módját ecsetelte nagy részletességgel, amikor a saíauz a szokottnál hosszabban csengetett.

A kocsi megállt s a íegyke- selő harsányan kiáltotta:

— Kápolna, Piroska-megál!ó!

— Mi a szösz? — szakadt ki i számon önkéntelenül. Ta- /aly ez még csak szimpla Kápolna volt.

Egy se nem csinos, se nem ;zép fiatal nő szállt fel, akit mégis, legalább hatan kórusban köszöntöttek.

— Szervusz, Piroska! óriási /iccét tudunk.

Az új utas kiskabátját a kalauz segítette le, ő maga előre ült, ahol társasága már fenntartott hellyel várta. Félfüllel már én is a tréfát hallgattam, amikor szomszédom újból megszólalt.

— Ezek a gyerekek mindig akkorra tartogatiák tréfáikat, imikor Piroska felszáll. Figyelje csak, az a kis Barna Annus, hogy magyaráz?

Én figyeltem volna, de ő tovább mondta a magáét.

— Maga ugye, nem ismeri Piroskát? Itt tanít Kápolnán. Minden nap hatvan kilométert utazik azért, hogy egy fiatal- asszonyon. segítsen. Látja, ez Itt nem a hivatalos megálló, de a kalauz mindig lecsengeti

a kocsit, hogy Piroskának ne kelljen gyalogolnia.

Érdeklődő arckifejezésem látva tovább folytatta:

— Tavaly a tanítás idején még lent lakott Kápolnán, csak a nyarat töltötte otthon. A szünidő különösen nevezetesnek ígérkezett, hiszen esküvőjére készült. Édesanyja megvásárolt mindent, ami egy kis lagzihoz kell. Úgy emlékszem, július utolsó vasárnapjára hirdette őket az újság. A fiú soffőr. — Ezt súgva mondta, mintha titkolni kellene, hogy egy tanárnő férjének gépkocsivezető a becsületes foglalkozása.- MÁR A BALATONI beutalójuk is megvolt. A szépnek ígérkező nászút hírével Piroska szinte táncolva szaladt a főutcán vőlegényéhez. A kórház környékén belebotlott egy ügyetlenül tébláboló fiatalemberbe, egyik kedves barátnője férjébe. A férfi éppen másféléves fiacskáját mosdatta az artézi kút alatt. Hát ilyenek a férfiak. Az én emberem sem különb. A kánikula meg a jéghideg víz együtt jó, hogy valami komolyabb bajt nem csinált. Piroska jól összeteremtette a balkezes apát, aztán elvette tőle a gyereket. Miközben törülgette, a férfi elpanaszolta, hogy feleségét súlyos betegséggel operálják, ő meg a gyerek miatt nem lehet ott kedvese mellett...

Hát most képzelje el, milyen lelkiállapotban lehetett szegény ember! Piroska sem a sajnálkozás szokásosa szavait

Juhász János, Fodor János, Takács József, Szekszius Károly, Tóth János és Kczsa István kézbesítők, Kővári Géza, hivatalvezető, Parádi László hivatalvezető helyettes

A két legjobb m;

II *

eredményt el- fm

ért

kézbesítő: Fehér János

A sajtóval kapcsolatos teendő két Deák István és Papp Gyula, a két hírlapfelelős irányítja

Laczik János M

Kőbányássok. . .

nem mondta, se nem biztatta, csak felvette a gyereket és küldte ismerősét, hogy menjen el nyugodtan. Még ott helyben egy nagyobb dologban is határozott, de nem tudta, hogyan mondja meg vőlegényének:

— Szombaton nem lesz esküvő, sem nászút a Balatonhoz.

A vőlegény persze patáliát csapott: — Ez nem az ő kötelessége, ezt nem teheti meg. mindenki rajtuk fog nevetni1 Az a férfi sem kívánhatja, hogy életük legszebb napjairól lemondjanak. Éppen most, mikor minden a legnagyobb rendben van.

Piroska azonban nem hagyta magát lebeszélni. Majdnem sírva kérte vőlegényét, hogy magához vehesse a gyermeket. — Hogy néznék évek múlva a kicsiny szemébe, amikor az emberségről magyaráznék neki. Ha kijön az anyja a kórházból, még akkor is kell, hogy mellette legyen valaki, hiszen hetvennégyéves anyján kívül nincs senkije a szerencsétlennek.

A sarokbaszorított vőlegény legutolsó érve az volt, hogy Piroskának augusztus végefelé már munkába kell állnia a pótvizsgák, meg a pótbeíratá- sok és egyéb előkészületek miatt. A lány még aznap elküldte kérő levelét az igazgatónak és postafordultával jött a válasz a tanári testület döntéséről: Maradjon Egerben szeptemberig, majd ők felváltva helyettesítik, • ...........

„J

ÖSZERENCSÉT” — ez a szép bányaköszöntés fogadja a látogatót a felnémeti ásványbánya bejáratánál. Mozdonyfütty és a légfúrók ismert, kopogó hangja zavarja fel a völgy békés csendjét. Két- felől a hegyoldalban báAz esküvő eredetileg kitű- I zött napján sok levelet és j dísztáviratot kapott Piroska, j O azonban még jobban örült annak, hogy a fiatal mama j műtétje sikerült és időben ki- j hozhatta a kórházból. Míg meg nem kezdődött a tanítás, ! állandóan velük volt. Mosott, j főzött és a kis legényt úgy gondozta, hogy az anyja sem ' különbül. j

— Ma persze házasok? —.1 vetettem közbe.

— Hogyne. Természetesen, j Nagyon szépen élnek. Ebben | is segített igazgatója. Piroska ] tanítási óráit úgy osztotta be, j hogy még most is csak dél- | után kezd. Az ilyen ember, : akiben ekkora szív van, az | megérdemli... |

Szomszédom többször elme- : sélhette már ezt a történetet I s most mégis láthatóan elérzé- I kenykedett.

Ekkor néztem meg jobban Piroskát. A fiatal tanárnő ép- \ pen leszálláshoz készülődött. A nevetgélő társaságból valakinek hirtelen eszébe jutott és megkérdezte:

— Aztán mi van a védence- i

iddel? I

— Képzeljétek, gyerekek. Joli ma reggel már önállóan megágyazott és szánkózni vitte Petikét a Nagy-partra...

A BUSZ LASSÍTOTT s megállt Eger szélén a lajos- városi templom előtt.

— Piroska-leszálló! :— mondta be tréfásan a kalauz, s a fiatalasszony fürgén lelépett a kocsiról.

Pár perc múlva magunk is szedelődzködni kezdtünk.

András Ida

nyászok dolgoznak. Fejtik, bányásszák a szürkés-fehér mészkövet a 80 méter magas sziklafalból. Telnek a csillék, folyik a munka. Most éles sípszó hangja hasít a levegőbe. Az emberek abbahagyják a munkát és sietve szaporáz- zák lépteiket a munkahelyről.

— Robbanások kezdődnek —

mondja Nagy Miklós üzemvezető. Már csak a lőmesterek vannak a fejtésnél, aztán ők is elsietnek biztosabb helyre. Néhány másodperc, s rettenetes robbanás rázza meg a levegőt, aztán egymásután robbannak fel a töltetek. Idegen fülnek igen szokatlan ez a „harcijáték”. A szörnyű mészkőfal megremeg és a félméter nagyságú mészkövek könnyű labdaként szállnak a levegőben. Sűrű lesz a portól a levegő és mészkőeső hull a földre. «-—Jó lenne, ha befejeznék!

— egy bányász megérti a gondolatot és mosolyogva gyújt rá egy cigarettára. Van még hátra egynéhány — mondja — ezt biztosan meghallják Egerben is. Ismét két hangos fütty. Vége a robbantásoknak. Mindenki visszamegy és folytatódik a munka.

Farkas Károly lőmester már is újabb robbantásokon töri I a fejét. Dolgoznak a fúrók. A I falakba öt-hat méter hosz- i szú, három-négy centi széles i lyukakat fúrnak, ennek az al- > ját „kikamrázzák” és ide he- i lyezik el a paxitot.

1 A bányában 200 ember dol- 1 gozik. Januárban 15 és fél- [ ezer tonna mészkövet szállítottak el. A szép eredményre | büszkék lehetnek a bányászok, I de különösen Horváth Zoltán, Bóta József és Csegődi Miklós [ fejtők akik az elmúlt hónapban 140 százalék körül teljesítettek. Keresetük két és félezer körül mozgott.

AZ ERDEI KISVASÜT mozdonya prüszkölve kapaszkodik felfelé. Üres csillék egész sorát húzza mhga után, aztán rááll a megrakott szerelvényre és megindul Felnémet felé.

Mészkő, mészkő. Mészkőből van itt minden, amíg csak a szem ellát. De minek is nekünk ez a töméntelen kő? Hová igyekeznek a mészkővel rakott vagonok? A bánya könyvei erre is választ adnak. Első tétel: Péti Nitrogénművek. A műtrágyagyártás elengedhetetlen anyaga. A hatvani, szerencsi, szolnoki cukorgyárak kémek mészkövet, azután Diósgyőr, Ózd, Sztálin- városnak szállítják a. vasolvasztáshoz. Ezeken kívül még a papírgyárak is innen kapják mészkőszükségletüket. Természetesen a fej tők már osztályozva rakják a csilléket és a számoskövek az építkezéshez kerülnek.

A munka zajától hangos a völgy. Omlik a kő és ismét újabb csillék telnek meg. Az erősebb hangokat visszhangozzák a szomszédos hegyek. Az egyik helyen tárlót vájnak a bányászok. Lehetnek már vagy ötven méterre a föld gyomrában. Itt is zúg a légfúró és a sűrű mészkőporban imbolyogva csillognak az apró fények, a bányászlámpák fényei. A bányászok mondják, hogy 90 folyóméter szállítóvágatot hajtanak ki és ebből egy 36 méteres függőaknát. Kiképzik a második szintet. Újabb tervek, újabb problémák és napról-napra több a mészkő.

Dél felé jár az idő, melegszik a munka. Egy asszony friss vizet visz a munkahelyekre, aztán, ha kifogy, újra tölti az edényeket.

A kis vonat másodszor fordult és megint hozott vagy 4J üres csillét. Éppen jókor, meri megteltek már az előbbiek.

FUJ, PÖFÖG, FÜTYÜL ^ mozdony és indul a szerek vény. Jó negyedóra és újrí'i a nagy rakodón van. Itt vív gonokba öntik a mészkövet éd> viszik, szállítják az ország minden tája felé.

SZALAY ISTVÁN