Hevesmegyei Népújság, 1958. február (9-32. szám)
1958-02-25 / 29. szám
t 1958. február 25. keM-IFSÖg ■raort mnrwmMMwmmw' mm* NEPÜJSÄG Két hét a parádi gyógyüdülőben A HUMORISTÁK terjesztették el azt a hiedelmet, hogy a gyomorbeteg emberek teljesen elvesztik kedélyüket, mo- rózussá, idegessé vállnak. Ezt a hiedelmet ezennel határozottan megcáfolom és állításom védelmére megemlítem azt a tényt, hogy két hétig a parádfürdői állami kórház vendége voltam és így volt időm és módom a humoristák állításainak ellehkezőjéről meggyőződni. Ez a kórház igen érdekes intézet. Félig kórház és félig üdülő. Az itt lévő orvosok újfajta módon próbálják gyógyítani az idekerült betegeket. Megkapják mindazt a gyógymódot, ami a betegség gyógyításához szükséges, de ezenkívül nemcsak a testet, hanem a lelket is gyógyítják. Ha az idegen, a délután négy órakor végetérő csendkúra után vetődik az intézetbe, joggal azt hiheti, hogy eltévedt, és egy üdülőben jár.. A kórház társalgójában elegánsan felöltözött embereket lát, akik vidáman kártyáznak, társasjátékot játszanak, vagy éppen a kórház külön espres- sójában mambóznak. Nyoma sincs itt betegségnek, vagy rossz kedvnek. A kedélybetegség, mint a gyomorbaj kísérő- jelensége csak akkor jelentkezik, amikor a kórház csinos, kis kulturosnője bejelenti, hogy vége a dalnak és a táncnak, menni kell lefeküdni. Az ország minden tájáról vannak itt ilyen „egészséges” betegek, akik olyan természetesen sétálnak ebben a luxusüdülőben, mintha itt születtek volna. Pedig hát ezelőtt 13 évvel még a műutat is csak a Károlyi grófok vendégei használhatták. Ma már persze mindenkinek természetes, hogy itt üdül, sőt annyira természetes, hogy a legkisebb hibáért is méltatlankodik és kikéri magának, hogy amikor például az étlapon töltöttcsirke van kiírva, ne adjanak neki borjúsültet. Az ország keresztmetszete egy ilyen üdülő. Van itt mindenféle ember, különböző jellemek, különböző típusok, akik csak egy dologban egyeznek, akiknek egy a közös témájuk és ez a betegség. A társalgás idején érthetetlen latin szavak röpködnek a levegőben, olyan szakértelemmel tárgyalják betegségüket, mint egy orvos. Ottlétem alatt üdült itt bányász és hajóskapitány, repülőtiszt és autószerelő, paraszt és tisztviselő rendőr és színész, öreg nyugdíjas és fiatal diáklány. Mindnek egy téma állt életének középpontjában: az ulcus azaz, ahogy a laikusok mondanák, a gyomorfekély. Amikor megrakott bőröndömmel lihegve megérkeztem az üdülő halijába, még arra sem volt időm, hogy megkérdezzem, vájjon jó helyen járok-e, máris rámtört egy pizsamás alak és kikérdezett, hogy milyen nyavalyával szerencséltetem az intézetet. Meg- .hatott a kedves figyelmesség és folyékonyan elmondtam személyi adataim őt érdeklő részét, tehát, hogy vérem a legújabb mérések szerint 9 egység thymolt tartalmaz. Ez már bizonyos rangot jelent itt, mert az átlag honpolgárnak csak 3—4 egység adatik meg. De kiderült, hogy az illetőnek mindez csak ürügy volt arra, hogy megmutassa a hasán húzódó 20 centis vágást és elmondhassa, hogy neki csak egynegyed gyomra van, mely .... és beszélt egy negyedóráig. És általában minden emberről előbb tudtam meg, hogy mennyi a vérsüllyedóse, vagy a gyomorsava, minthogy mi a foglalkozása. Persze akadt itt egyéb szórakozás is és pedig a kártya. A társalgó nap mint nap heves kártyacsaták színhelye volt. Egy részleg a jelenlegi divatnak megfelelően kanasz- tázott. Vessenek meg érte a kanaszta szekta tagjai, de nekem ez a játék nern tetszett, < zért szívesebben időztem az ultisok népesebb és hangosabb táborában. Ezek egyik vezető egyénisége a gyöngyösi Keresztúri Zoltán volt. Elég sűrűn fájlalta a gyomrát és úgy hírlett, hogy Pestre kell mennie további kezelésre. De azonnal elmúlt Zoli gyomorfájása, amint összeült az a három ember, aki az ulti műveléséhez feltétlenül megkívántatik. Tudatából kiestek betegségének latin szavai és minden erejével a negyvenszáz ultira koncentrált, lehetőleg pirosból. Az üdülő szabályai tiltják hogy a betegek pénzben játszanak. Na de hát mit ér a halászlé paprika nélkül, vagy az ulti pénz nélkül. Ezért hát a 10 filléreseket az asztal alatt kellett továbbítani. Zolinak általában jól ment a játék. Ha például jó napja volt, nem vesztett többet 3—4 forintnál. Nem is tudok rá másképp emlékezni, mint kártyával a kezében, úgy ahogy a kép is ábrázolja. „ AZ INTÉZET legérdekesebb fickója címet feltétlenül Csi- csák Józse* nyerte volna. Kis, alacsony, bozontos üstökű gyerek, aki nem néz ki többnek 14 évesnél. Mindenki meglepő" dik, amikor megtudja, hogy elmúlt 18 éves is. Én már sok emberrel találkoztam, de ilyen szemtelennel még sohasem. Nem tudott két ember úgy megállni a folyosón, hogy oda ne menjen hozzájuk. és bele ne szóljon a beszélgetésbe. Különösen azokat a pillanatokat szerette, amikor egy férfi és egy nő beszélgetett láthatólag olyan témákról, melyhez nem feltétlenül szükséges egy harmadik jelenléte. Egy esetben Ferenczy doktor az intézet fiatal orvosa, a Moszkvai VIT- ről tartott élménybeszámolót. Másnap már az újonan jöttéknek rövid előadásban számolt be, hogy mit látott, amikor a Szovjetunióban járt. Emellett a Jóska nagyon ele- veneszű, értelmes fickó és ha valaki ezt a belészorult rendkívül sok vitalitást helyes irányba tudná terelni, talán lenne valami a gyerekből. így azonban csak szemléltető bizonyíték marad azok számára, akik legyintve csak annyit mondanak a mai ifjúságról, hogy „hej ezek a mai fiatalok ... ”’ Ttf í'^oi Csatári Lajos az egercsehi bányából. Sovány, intelligens arcú komoly fiatalember. 1956 óta beteg és az ellenforradalmi események is a parádi üdülőben érték. Innen novemberben még beteg állapotban önként jelentkezett karhatalmi szolgálatra. Most újra békétlenkedni kezdett a gyomra, hát visszajött befejezni a másfél évvel ezelőtt megszakított üdülést. Ö a csendes emberek táborába tartozik. Nagyon sokat olvas, általában alig hallani a hangját. Legfeljebb akkor tüzese- dik neki, ha a beszélgetés a politikára terelődik. Ebben az esetben éppúgy, mint Keresztúri az ulti ideje alatt, se nem lát, se nem hall, éi’vvel, vitatkozik és tételeket állít fel, ha nem is mindig jókat. Na, de a téves elgondolások is éppolyan mulandók, mint az ulcus. Csak jó orvosok kellenek hozzá .. . ÉS HADD ADJAK híradást Braun Herta szüleinek Egerbe. Diákkislányuk láthatóan jól éi'zi magát és szépen gyógyul. Egyszer megkérdeztem tőle, hogy nem hiányzik-e majd ez az idő az iskolából. Akkor azt felelte, hogy majd tanul. Nem tudom, hogy a dicséretes elhatározásból lett-e valami, ezt majd a Szilágyi gimnázium tanárai döntik el. Az azonban biztos, hogy igen hasznos volt az itt eltöltött idő. És hogy a kislány kedélyeivel sincs baj, annak igazolására álljon itt ez a fénykép, mely a pressóban készült egy táncest alkalmával __ Tö bb mint kétszázan pihennek itt a Mátra festői völgyében és a legközvetlenebb formában győződnek meg arról, hogy ma már a dolgozóké ez az ország. Egy ember napi ellátása hetven forintba kerül. Megkapják a legritkább és csak valutáért beszerezhető külföldi gyógyszereket, a naponta ötszöri vitamindús étkezést, hetenként kétszer játszik az üdülő mozija és mindez ma nem egy szűk osztály elérhetetlen privilégiuma, hanem Árkosi Rezsőé, aki Várpalotán bányatechnikus, Kovács Mihályé, aki Pécsett éjjeliőr, vagy Máyer Józsefé, aki Szolnokon vasutas. Egyik beteg, mikor megtudta foglalkozásomat, egy darabig kerülgetett, majd szóba elegyedtünk. Hosszas beszélgetés után elmondta, hogy csak nem jól van ez így, mert például az újságok ma is hazudnak. Nem írom ki a nevét kedves uram, nem akarom megszégyeníteni. Most is csak any- nyit kérdek, ha ezt a cikket egy évvel ezelőtt olvassa, nem azt állította volna-e, hogy ez csak propaganda? Nos, most saját szemével győződött meg arról, hogy az emberekről való szociális és egészségügyi gondoskodás nemcsak a szakszervezeti szobák transzparensein létezik, hanem valóságban is. És ezt most a saját bőrén, azaz a saját gyomrán tapasztalta. Bár ahogy én magát ismerem, hazatérve azt állítja, hogy ez is csak porhintés az emberek szemébe. IGAZA VAN/ De a parádi kórházban évente 10—12 ez.cr ember szemébe hintik a pori és nagyon sok ilyen porhintő létesítmény dolgozik már manapság. HEKUST FERENC Akiknek szívesen tapsoltunk í az Egri Gárdony . Színhúz , Sy 0*11 ’ című ni ^operettjének előadásán Varga Gyula: • Poire impresszárió és Fekete Alajos: kormányzó alakításának Jó aredménnyel zár a Hatvani Cukorgyár 1921-ben megalakuld Grúziában a szovjet hatalom. 1928-ban halt. meg Landler Jenő. 187.'!-ban született E. Caruso olasz tenorista. NÉVNAP Ne feledjük: szerdán SÁNDOR — 80 UJ KÖTET könyvet kapott az egerszóláti népkönyvtár és Bárány Alberlné személyében új könyvtárost. Az eddig eléggé gyengén működő könyvtár a Megyei Könyvtár véleménye szerint most már a jól megválasztott könyvtáros vezetésével jobb eredményeket fog felmutat[ ni. — A NOVAJI általános iskola úttörő csapata vasárnap este telt ház előtt nagy sikerrel mutatta be a Jancsi és Juliska című mesejátékot. — HEVESEN február 27-én a hevesi járási összevont felsőtagozati osztályokban tanító pedagógusok részére továbbképzés lesz. — MÁRCIUS 1-én az egri járási általános iskolai igazgatók és úttörővezetők közös értekezleten tárgyalják meg az úttörőcsapatok munkáját és problémáit. — AZ EGRI járási testnevelő tanárok továbbképzése február 27-én lesz Felnémeten. — TŰZ ÜTÖTT ki Nova- jon egy dolgozó paraszt portáján, azonban a helyszínre siető tűzoltók és a község dolgozói rövid idő alatt eloltották a tüzet. — MÁRCIUS 6-19-ig Heves megyében 18 úttörőcsapatvezető kap kiképzést a csillebérci nagytáborban. — KÉT KÉTSZOBÁS NEVELŐI LAKÁST építenek a közeljövőben Pétervásárán. így sikerül majd megszüntetni a vándorlást okozó lakáshiányt. — BÜKKSZENTERZSÉBE- TEN február 20-án nagy sikerrel rendezték meg a községben a hagyományos cigánybált. — JÓL SIKERÜLT eladást tartett Kiskörén a Megvet Növényvédő Á”nmás kiküldötte és a helyi Dózsa Tsz kertésze a gyümölcsfák ápolásáról.- A MÚLT ÉVBEN a gyöngyösi Fodrász K+sz-nél kilenc darab hajszárító burával növelték a női hajfodrászat kapacitását a dolgozó nők gyorsabb kiszolgálása érdekében. Báloztak az óvodások A Györgyényi utcai óvodások vasárnap délután jól sikerült műsoros farsangi bált rendeztek a Járási Tanács kultúrtermében. Kínai étterem nyílik Prágában 1958. első felében Prágában megnyílik az első kínai étterem. A kínai étterem vala-* mennyi berendezési t.árgvát, az étkészleteket, a csillárokat és a többi szükséges felszerelést, kivétel nőikül Kínából szállítják. Szerkesztői üzenetek Dudás Béla, Bükkszenterzsébet Levelét megkaptuk, a azt lapunkban fel Is dolgoztuk. Kérjük, írjon máskor is községéről, minden eseményről. Blaskó Jánosáé, Vámosgyörk: panaszos levelére válaszoljuk; hogy ebben az ügyben forduljon a községi tanácshoz, ugyanis január l-lől a községi tanács végez U-U a villany bekapcsolását, A Hatvani Cukorgyár nemrégen fejezte az 1957. évi munkáját. Magyari István igazgató-helyettes véleménye szerint a gyár fennállása óta nem volt példa olyan szép eredményre, mint amilyet az elmúlt kampány alatt értek el. Naponta 232 vagon répát dolgoztak fel és naponta 35 vagon cukrot adtak a népgazdaságnak. Igaz, kedvezett az időjárás is, jó volt a répa és ezáltal a dolgozóknak is jobb lett a kereseti lehetőségük és nagyobb a munkakedvük. Dolgoztak is | lelkesen, nagy odaadással. Amikor ott jártunk, akkor is serény munka folyt mindenfelé. A gépeket, a csőhálózatot javították, mert a cukor gyártása nagyon igénybe veszi a gépi berendezéseket. A tavalyi szép eredményt az alapos karbantartásnak is köszönhették. A termelési osztály jelenleg is kemény munkát végez, a földművesszövetkezetekkel karöltve kell biztosítaniok az 1958-as év feldolgozási alapanyagát. A répaszerződtetés 97 százalékban meg is történt, de szükséges lenne, hogy a dolgozó parasztok még többet szerződnének. (l-y) Ügyészségen hallottuk: Üzemi szarka, üzérkedő, sikkasztó letartóztatásban Veres István 60 éves, vagyontalan, besenyőtelki lakos, mint a Berentei Erőmű raktárosa, nagyobb mennyiségű különböző szerszámot és egyéb tárgyakat ellopott. A lopott tárgyak értéke körülbelül 4000 forint, őrizetbe vették és büntető eljárás indul ellene. Ugyancsak büntető eljárás indul szabadlábonhagyás mellett Liktor János 58 éves földműves, bükkszentmártoni lakos ellen, aki az egercsehi bányászoktól 19.50 forintért vásárolta fel a szenet, majd Felnémet községben mázsánként 50 forintos áron adott túl rajta. Hasonló üzérkedés miatt indítottak eljárást Jakab Mátyás I és Kerepesi Gábor verpeléti lakosok ellen. Jakab az eddigi 1 megállapítások szerint 1947 évtől folyamatosan Nagybá- tony éé Monosbél községekben 1958. február 1-ig 26 vagon szenet vásárolt fel, amit Ver- pelét községben mázsánként 45—50 forintos árban értékesített. Kerepesi 1957. szeptember havától ezideig Monosbél községben hét vagon szenet vásárolt, amit Verpelét és Fel- debrő községekbe szállított, — ahol 45—50 forintos áron adott túl rajta. A szilvásváradi KTSZ sérelmére 23 ezer forintot sikkasztott Sütő János 48 éves KTSZ- mészégető, szilvásváradi lakos. EGRI VÖRÖS CSILLAG Csenden otthon EGRI BRODY San Salvatore EGRI BEKE Nincs előndás EGRI SZABADSÁG Nincs előadás MUNKÁSOTTHON MOZI EGER llyppollt, a lakáj. GYÖNGYÖSI PUSKIN Kát vallomás GYÖNGYÖN! SZABADSÁG .Makrancos felest'* HATVANI VÖKÖN CSILLA*' Halló itt Gabriella Büntető eljárás indult ellene. Megvesztegetés bűntette miatt indítottak eljárást Kővári Miklósné recski lakos ellen. Nevezett Bakos Antal pétervá- sári járási tanács igazgatás- rendészeti előadót 200 forinttal akart megvesztegetni azért, hogy államosított lakását mentesítse. Nyomozást rendeltek el Elő- házi Antal, Kelemen János, Magyar István, Kelemen László és Molnár József abasári lakosok, valamint Kiss József- né, özv. Nádudvari Jánosné, gyöngyösi lakosok ellen közokirat hamisítás bűntette miatt. Nevezett személyek eltüntették 1956. évi bornyilvántartási szemleívüket, s azt vallották, hogy azok az ellenforradalmi idők alatt semmisültek meg. így a boradót nem tudták rajtuk behajtani. A pénzügyőrség azonban ellenőrzést tartott náluk és megtalálta a letagadott szemleíveket. Kádár János FMSZ hentes, mint a tiszanánai szövetkezet hentese — sikkasztás bűntettét követte el. Nevezett a norma szerint megállapított vágási és zsírsütési veszteséget az előírtnál körülbelül 40—50 százalékkal túllépte, ugyanakkor a levágott állatok bőrét saját céljaira értékesítette. Az eddig megállapított kár ösz- szege körülbelül 10 ezer forint. HATVANI KOSSUTH Két vallomás pEtervásara Benderáthl eset HEVES Ember a vágányon FÜZESABONY Csillagos szárnyak műsorát Egerben este 7 órakor: SYBILL (Arany János bérlet) Hatvanban este 6 órakor Saenteltvla és kokain (Honvédségnek)