Hevesmegyei Népújság, 1958. február (9-32. szám)
1958-02-25 / 29. szám
1958. február 25. kedd NÉPÚJSÁG Lakásigénylők Figyelmébe — Lakótömbök építése társulási alapon Városaink egyik legégetőbb problémája a lakáskérdés. Temérdek az igénylő, ezzel szemben nagyon korlátozott az igények kielégítésének lehetősége. Sok az eszkimó, kevés a fóka. A lakáshivatal a legjobb akarat mellett is sok esetben tehetetlen. Semmiféle furfang- gal sem lehet már újabb lehetőségeket teremteni. Nincs itt más megoldás: UJ lakásokat kell építeni, mégpedig minél sürgősebben. Ebben az irányban némi haladás már észlelhető. A Hajdúhegyen létesült települések néhány tucat jcbbmódú családnak biztosítottak ugyan lakóhelyet, de ez a szám elenyésző a lakást keresők számához képest. A lakásínségen nem sokat segít. Az Egészségház utcában épülő lakótelepek befogadó képessége korlátolt, amellett a még folyó építkezés vontatott is. Nagyobbmér- vű lakásépítésre ezidőszerint aligha számíthatunk, mert hiányzik a megfelelő fedezet. Lakótelepeket eddig országszerte állami, megyei, járási, vagy városi vállalkozás keretében, közpénzből építettek és építenek, ám erre a célra kevés fedezet jutott és jut ma is. Némileg kielégítő ma főképpen a bányászok, a nehézipari munkások helyzete, akiknek részére a trösztök, a vállalatok saját forrásaikból egyre több és több modern, összkomfortos lakást biztosítanak. Egerben effajta megoldásról nagyüzemek hiányában szó sem lehet. Felvetődik azonban A gondolat, nem lehetne-e lakótelepeket létesíteni szövetkezeti, vagy társulási alapon? Saját tapasztalatomból tudom, hogy tucatjával vannak szükséglakásokban szorongó népes családok, akiknek nincs annyi pénzük, hogy maguknak megfelelő családi házat építsenek, de annyi van, hogy egy új lakótelepen létékfténéfő' 3—4 emeletes bérházban ..egy öröklakást biztosíthassanak maguknak. Ha komoly akció indulna meg a társulási alapon történő lakásépítés iránt, sokan jelentkeznének olyanok, akik 40— 50 ezer forinttal, vagy még többel rendelkeznek, ha pénzükért jogcímet tudnának szerezni megfelelő, összkomfortos örökbérletre. Ha csak 50 ezer forintot számítunk csalá- donkint, ez már 100 jelentkezőnél öt millió forintot jelentene, melyhez ha az állam ugyanannyi hosszúlejáratú, kamatmentes kölcsönt folyósítana, a tíz millióból száz családnak jutna tisztességes lakás, az általuk elhagyott lakásoknak legalább 80 százalékába pedig pénztelen, fiatal házasok tudnának elhelyezkedni. vitele gazdaságosan megindítható, a városi tanács a jelentkezőket közgyűlésre hívná össze, mely a saját kebeléből az építés megindítása és lebonyolítása céljából végrehajtó bizottságot választana, mely a városi tanács ellenőrzése mellett teljes felelősség vállalásával kezébe venné a további intézkedéseket. Kérdezhetné valaki: mi történik azokkal a fiatal házasokkal, akiknek nincs megtakarított pénzük, hogy az ilyen akcióba bekapcsolódhassanak? Ott lebegjen-e fejük felett a saját otthonnak elérhetetlen ábrándja, az ide- oda hányattatásnak testet-lel- ket ölő rémképe? A sokat idézett mondás: „az igazi szerelem beéri a pici kunyhóval is, amilyen romantikus éppolyan hamis. A fiatal férj irtózni kezd otthonától, melyben semmi örömet nem talál. És itt kezdődik a lejtő. Az otthon megg'yűlölésével, a jobbrafordulás lehetőségében való hit elvesztésével. Az ilyen meghasonlott embereknek a hitvallása így hangzik: „az a mienk, amit megeszünk, megiszunk, elmulatunk, minek spóroljunk? Úgyse tudunk annyit összehozni, hogy valaha is saját házunk legyen. Legalább élvezzük ki az életet, ha már idegen házban kell nyomorognunk”. Mindjárt más képet nyerünk, ha a társulás alapján való öröklakás biztosítása megvalósulhat. Ha a fiatal házaspár tudja, hogy tisztán rajta múlik, hogy hamarosan sajátjában lakjék: bizonyára nem az italboltot, hanem a takarékpénztárat fogja felkeresni az ifjú férj, hogy fizetés napján a múltról megtakarított százasokat elhelyezze. S aki ezen az úton egyszer elindult, nem fogja keresetét heje-hujára elherdálni. Ezen az úton elindulva, sikerülne egy-két évtizeden beiül az egri lakásínséget teljesen felszámolni, s a dolgozók életszínvonalát ezzel is felemelni. Ennek a társulási akciónak szociális nevelő hatása kétségbe nem vonható. Takarékosságra ösztönözve, elejét venné az otthon kerülésének, biztosítaná a házastársak kölcsönös szeretetét és békés együttélését, ami a gyermeknevelés szempontjából felmérhetetlen értéket jelent. Ez a kérdés megérdemli, hogy a legszélesebb nyilvánosság előtt megvitatást nyerjen. Szóljon hozzá mindenki, akinek van életrevaló ötlete, hogy a hozzászólásokból megvilágo- suljon az út, mely a cél eléréséhez vezet. Dr. Kalovits Alajos, Eger x A Szerkesztőség kéri az olvasókat, írják meg véleményüket, közöljék ötleteiket, javaslataikat a társulási alapon történő lakásépítkezéssel kapcsolatban. Hiszen csaknem minden városban kutatnak a lehetőségek után, hogy valami módot találjanak a lakáshiány megszüntetésére. Mivel megyénk városaiban sem valami rózsás a lakás- helyzet, feltétlenül kell ezzel a kérdéssel foglalkozni, s az illetékes szerveknek a lakás- igénylőkkel összefogva kell megnyugtató megoldást találni. Állami segítség nélkül építkezik az adácsi Előre Tsz Az erősebb, gazdaságilag megalapozottabb termelőszövetkezetek arra törekednek, hogy állami támogatás nélkül, saját pénzügyi alapjukból fejlesszék gazdaságukat. Az adácsi Előre Termelőszövetkezet tagsága sem veszi igénybe az 50 férőhelyes tehénistálló építésénél az állam támogatását. Saját erőből építik meg a tehénistállót, ami 393 ezer forintba kerül. A gyöngyösoro&zi Február 24 Tsz pedig egy sertésfiazta- tót alakít át tehénistállóvá saját erőből. A kapus újítása KÉP SZÖVEG NÉLKÜL Időjárásjelcntés Felhőátvonulások, Ukrajna, továbbá a Ladoga-tó környékén és Csehszlovákia felett ciklonok vannak. Hatásukra Európa nagyrészén változékony, csapadékos az időjárás. Európa leghidegebb része jelenleg a Fehér- tenger és a Botteni-öböl környéke, ahol az éjszaka folyamán mínusz huszonöt fokos, sőt helyenként mínusz harminc fok alatti hőmérsékletet mértek. Várható időjárás kedden estig: Felhőátvonulások, , több helyen eső, havaseső, havazás, egy-két helyen esetleg zivatar. Mérsékelt, időnként élénk nyugati, észak- nyugati szél. A hőmérséklet keleten kissé emelkedik, nyugaton csökken. Várható legalacsonyabb hőmérséklet ma éjjel: mínusz egy — mmesz néffv, legmagasabb nanpali hőmérséklet kedden északkeleten nulla—plusz három, máshol plusz három—plusz hat fok között. (MTI). Növelik állatállományukat a hatvani járás tsz-ei Saját tapasztalataik alapján ez évben nagy gondot fordítanak a hatvani iárás termelő- szövetkezetei is az állatállomány fejlesztésére. A boldogi Béke Tsz például, amely három hónapja alakult, már tehénállományt akar létesíteni, s a közeljövőben öt szarvas- marhát vááárol. A kerekha- raszti Alkotmány Tsz 11, a horti Petőfi 5, az ecsédi Üj Barázda Tsz pedig 10 tehenet vásárol állatállománya fejlesztésére. Könyvespolc DR. KESSLER HUBERT: AZ ÖRÖK ÉJSZAKA VILÁGÁBAN E könyvben a miénktől ugyancsak eltérő világgal, a barlangok világával ismerkedhet meg az olvasó. A barlangok világában más viszonyok, más formák, más életkörülmények uralkodnak,..mint..a mai megszokott világunkban. Ez az örök éjszaka világa, de itt is — az örök éjszakában is. kialakult egy különleges élővilág. Európa-hírű barlangkutatónk hatalmas tudományos és élmény-anyagából állította össze népszerűén megírt művét. A szép kiállítású könyv mintegy 80 képet és rajzot tartalmaz. — MAKLARTALYÁN, vasárnap de. 9 órakor a kultúr- otthonban ifjúsági nagygyűlés lesz, ahol dr. Csicsai József elvtárs tart élménybeszámolót a Szovjetunióban szerzett tapasztalatairól.- A GYÖNGYÖSI Kádár Ktsz 1957. évi nyeresége 139 ezer forint volt. A ktsz húsz tagja között mintegy 16 ezer forint nyereségrészesedést osz- totak ki. Félév a i LEZÁRULT A FÉLÉV, február 15-én kiosztották a bizonyítványokat a megye összes középiskolájában. A bizonyítvány és az egyes iskolák tanulmányi átlaga egyben értékelése a tanulóifjúság és a pedagógusok munkájának. A pedagógus számára iránymutatás, hogy próbáljon új, jobb módszereket alkalmazni a jobb eredmények elérésére. A tanulóifjúság számára részben ösztönzést jelent, részben serkenti arra, hogy a tanulásra szánt időt jobban használja ki, s változtasson a tanulás módján, ha az eddig nem volt megfelelő. A félévi középiskolás átlag pozitívuma az, hogy megszilárdult a tanulmányi- és munka- fegyelem. A tanulóifjúság nagy többsége jól felkészült az órákra, komolyan viselkedett a tanítási idő alatt. A tanulási idő elmélyülését bizonyítja.. hogy fellendültek a szakköri foglalkozások. Annak ellenére, hogy komolyan tanultak a fiatalok, a megyei tanulmányi — átlag 3.1 százalék — viszonylag gyengébb, mint tavaly év végén, s körülbelül megegyezik a tavaly félévivel. Ez azonban mégsem negatív dolog, mert az iskolák komoly harcot folytattak a liberalizmus ellen, s ez az eredményben érezhető csökkenést okozott, így például az egri Szilágyi Erzsébet és Dobó gimnáziumokban. A tanulmányi eredményt felülvizsgálva feltűnik, hogy a gimnáziumok első osztályainak eredménye nagy visszaesést mutat az általános iskolai nyolcadik osztályos eredményekhez képest. A megye területén ez alól egyetlen kivétel az Egri Közgazdasági Technikum, ahol az elsőévesek megállták a helyüket. A MEGYEI MŰVELŐDÉSI osztály foglalkozik az okok kiderítésével és azok megszüntetésével. Az egyes középiskolák első osztályaiban készség- felméréseket végeznek a szak- felügyelők segítségével. E felmérés tapasztalatait megbeszélik, s eljuttatják az érintett iskolákhoz. A vizsgálatok eredménye három irányú. Az általános iskola túl sok anyagot vesz fel, s így nem jut idő az anyag begyakorlására. Például a matematika és a magyar helyesírás alapjainak nem elég a szabályait megtanulni, hanem azok alkalmazását a gyakorlatban alaposabban el kellene sajátíttatni. Erre azonban nincs idő. A gimnázium tantervében is van hiba, mert az első osztályos anyagban nincs meg a fokozatos áthajlás a középiskola első osztálya és az általános iskola nyolcadik osztálya anyagai között. így például két jelentős tárgy könyvei, a matematika és a kémia könyvek egészen rosszak. Ezzel kapcsolatban a feladat: a gyakorlott szaktanárok által fokozatosan — helyenként ismétlő — kiegészítő, átvezető oktatás megvalósítása. Régi „ügy” a tanulók túlterhelésének kérdése. Ez a túlterhelés részben iskolán kívüli elfoglaltságra, részben a tananyag nagyságára vonatkozik. Ezzel a kérdéssel is foglalkozik a megyei szakfelügyelői munkaközösség és a gyakorló pedagógusok nagy többsége. A túlterheltség egyik oka a gyerekből kiindulva az, hogy egyszerűen nem jó módszerrel tanulnak, s a tanulásra fordított idővel nem tudnak gazdaságosan bánni. A túlterhelésen a pedagógusok is tudnának néhány dologban segíteni, például úgy, hogy a meglévő anyag mellett a helyesebb tanítási módszereket alkalmazzák és nagy gondot fordítsanak a házi feladatok fokozottabb és alaposabb ellenőrzésére, s az óravégi összefoglalásra, rögzítésre. Az iskolai tanulmányi eredményen kívül más pozitívuma is van az elmúlt félévnek. Az ifjúságban egészéges érdeklődés ébredt a politikai munka iránt. Ez a nagyobbrészt' jól működő iskolai KlSZ-szerve- zetek munkáját jelzi. Eredményesek és hasznosak voltak az egri Dobó István gimnázium KISZ-szervezete által rendezett politikai vita- délutánok, melyeket marxistakor néven szerveztek. Az iskola vezetőségének és a pedagógusoknak ezzel kapcsolatban az a feladata, hogy ne maguk végezzék, hanem csak jelöljék ki a feladatokat a KlSZ-szer- vezetek számára, adj anak módszereket a munkához, röviden — tegyék öntevékennyé az iskolai KISZ-szervezeteket. Az iskolai munkától elválaszthatatlan a pedagógusok szakmai és ideológiai továbbképzése. Ebben a tanévben minden szak területén homely lehetőségek állnak a pedagógusok rendelkezésére. Önkéntes jelentkezés alapján indult a továbbképzés, s a pedagógusok maguk is érezték, noay szükség van erre, s a vártnál jóval többen jelentkezteK is. De nem is annyira a politikai továbbképzésre, mint inkább arra az önnevelésre van szüksége a pedagógusoknak, hogy azok, akik még eddig nem tették meg, jussanak el ahhoz a felismeréshez — ma már nem elég a lojalitás, hanem az elvek mellett határozottan ki kell ódini. Azért is, mert a becsület így kívánja, de azért is, mert a tanulók észreveszik a pedagógus elvbeli ingadozását. EGÉSZBEN VÉVE: az idei tanév első fele jól zárult. S ha a következő félévben a jobb módszerek alkalmazásával, az adott feltételek kihasználásával, a tanulóifjúság és a pedagógusok újult erővel dolgoznak, akkor biztosak lehetünk abban, hogy Heves megye középiskoláiban az év végén súlyosabban lebillen a mérleg. Tavaszvárás a gépállomáson, a termelőszövetkezetben, az állami gazdaságban Ne várjunk mindent az államtól. Van rengeteg, sürgősebb megoldásra váró probléma, ami vailósággal eszi a pénzt, de kikerülni mégsem lehet. Segítsünk magunkon társadalmi úton, adjuk össze, ami erőnkből telik. Az államtól legfeljebb visszafizetendő kölcsönt kérjünk, ne pedig ajándékot! A város, vagy a megye adná a telket, a városi mérnöki hivatal (száz igénylőt véve alapul) elkészítené a műszaki terveket, a pénzügyi szakosztály kimunkálná a költségelőirányzatot, melynek keretében számszerűleg állapítaná meg a különböző iakástí- pusok árát, nemkülönben az igénybevett állami kölcsön amortizációját is magában foglaló törlesztési tervet. Ezeknek az előzményeknek a kialakulása után a városi tanács hivatalos közleményt bocsátana ki, melyben ismertetné a feltételeket, melyek alapján egy-, két-, háromszobás, földszinti, vagy emeleti (lakások örökbérletként megszerezhetők, s azokra te- lekkönyvileg biztosított tulajdonjogot nyerhetnek.) Ez a tulajdonjog adás-vétel tárgya is lehet, azt a tulajdonos bármikor és bárkire átruházhatja. Ha a tanács felhívására any nyi fizetőképes igénylő jelentkezik, amennyivel a terv ki(Tudósítónktól.) Mélyre süpped a sáros föld az ember lába alatt. A februári szél még hidegen fütyül végig az őszi vetések felett, de a megenyhült időjárás, a néha-néha előbukkanó napsugár már az új tavasz csalhatatlan előhírnöke. Halad az idő, szikkad a föld, telnek, múlnak a napok. A paraszt- ember szólásmondása szerint kifelé haladunk a télből, s várjuk a ránkköszöntő tavaszt. Ezt a tavaszvárást nemcsak az éledő természet mozgásából, a földművelő emberek szorgos készülődéseiből is észrevehetjük. Tegyünk csak egy rövid sétát a pusztaszikszói határban. Beszélgessünk el olyan emberekkel, akik már csak a kedvező időre, az első jeladásra várnak, akik már felkészültek a tavasz méltó fogadására. A füzesabonyi gépállomáson Mezei Gyula igazgató örömmel újságolja, hogy a hónap végére befejezik a gépek téli nagyjavítását. A tél folyamán gondos munkával, 69 erőgépet javítottak ki és tettek üzemképes állapotba. Tavaszi szántásra már csak néhány egyéni gazdánál számítunk, — mondja Mezei elvtárs. A földterületek túlnyomó többségét még az ősszel megszántottuk. Most tavasszal, főleg a tsz- ek adnak sok munkát a gépállomásnak. Jól felkészültünk hát arra, hogy megfefelően tudjunk tárcsázni, simítózni, kultivátorozni a szövetkezeti gazdaságok földjein. Nem kevesebb, mint 4 000 katasztrá- lis hold földterület tavaszi munkáit kell ellátni traktorosainknak. Mennyi idő szükséges e nagy munkához? — tesszük fel a kérdést. Ha az idő engedi és traktorosaink is komolyan munkához látnak, akkor egy hét alatt teljesíteni tudjuk a munkáltatók minden igényét. Lehet-e már szántani? Van olyan hely és talaj, ahol már lehet. Kálban például már egy héttel ezelőtt három gép is munkához látott. Ezek közül kettő az erdőgazdaság, egy pedig az egyéniek részére dolgozik. Végül arra is választ szeretnénk kapni, hogyan segíti az idén a gépállomás a termelőszövetkezeteket? Ez a segítség már a télen megkezdődött, amikor a Szabad Nép Tsz-nek egy Zetort, a besenyőtelki Honfoglalásnak egy traktort javítottunk ki. A jó kapcsolat, segítségadás másik formája, a szerződések kötése, amelyen éppen most fáradozunk. Még egy jó hír: az idei talajmunkáknál ha csak lehet, félreteszik a kormos traktorokat, s a nagy gumikerekű Univerzál-gépek, a Zetorok és társai végzik el a munka oroszlánrészét. Minden Uni- verzál gépet felszereltek ekével, s természetes, hogy ez a mozgékony, kissúlyú gép jobb minőségű munkát is tud végezni. Ki ne fogadná örömmel ezt a kellemes hírt? A Szabad Nép Tsz tanyáján egyelőre még a téli hangulat uralkodik. Jóllehet ettől függetlenül itt is gondolnak a tavaszra. A szövetkezet férfitagjait éppen az istállóban találjuk meg, itt beszélgetnek, pípázgatnak, tervezgetik a jövő év nagy feladatait. Munka az akad bőven, — kezdi Gál István bácsi. Amint a tervünk is mutatja, 20 ka- tasztrális hold étkezési borsót, 50 hold tavaszi árpát, 30 hold lucernát és csaknem ! «■ugyanennyi vörösherét kell a földbe tenni, mihelyt az idő megengedi. Megérkezett már a borsó vetőmagja, s szeretnénk a háromholdnyi mákvetésünket is még lehetőleg a hónap végéig befejezni. A szövetkezet tagsága nap mint nap figyeli, szikkad-e már a talaj, mert az ősziek fejtrágyázását is fontosnak tartják. Búzavetésük jól vészelte át a telet, s most máris hozzálátnak a fejtrágyázáshoz. A tavaszi tervek között szerepéi egy katasztrális hold teljes erdősítése. — Nemcsak irtani, hanem ültetni is kell a fákat — ez a tagság véleménye, ezért telepítenek kanadai nyárfákat és kőriseket. Lesz-e elég erejük a sok munkához? Minden bizonnyal lesz, mert van egy Zetorjuk, három pár lófogatuk, ezenkívül minden gazdasági szerszámuk és felszerelésük, kijavított állapotban kellő segítséget ad a. jó munkához. A Pusztaszikszói Állami Gazdaságban éppen most fejezték be a tavaszi gépszemlét. Az összes Zetorok, vontatók, munka- és erőgépek, hengerek, tárcsák, boronák és simítok munkára kész állapotban várják a jobb időt. A gépszemlével egyidőben megkezdték a pétisó kiszórását az őszi vetésekre, a pillangós takarmányok gyenge hajtásaira. Szalai György igazgató a korai vetést tartja a legfontosabbnak. A gazdaság gépi felszerelése alkalmas is ennek gyors elvégzésére, hiszen ha minden gép hozzálát, egy hét alatt be is fejezik a vetést. Mit tartalmaznak a tavaszi vetéstervek? El kell vetni 22 hold mákot, 450 hold árpát, 350 hold borsót, ezenkívül a takarmányfélék, s a kukorica vetése sem maradhat ki a rájuk váró feladatok közül. A gazdaság gépparkja folyamatos munka esetén naponta 120 hold földön végzi el a vetést, s ha ezt vesszük tekintetbe, akkor egy hét bőven elegendő a tavaszi vetésekre.