Hevesmegyei Népújság, 1958. február (9-32. szám)
1958-02-19 / 24. szám
1958. február 19. szerda NÉPÚJSÁG 5 Az első lépés a közös felé Hatvani mozaikok Hatvan egyik legnagyobb vasúti és jelentős ipari központja az országnak, a megyénknek pedig városa. Egy kis körsétára indultunk Hatvanban, hogy közelebbről is megismerkedjünk egymássá.!... Ez a kis irás természetesen nem ad teljes képet, mint ahogy nem is adhat, inkább csak bepillantás a város életébe. (Tudósítónktól) SZABÓ GYÖRGY 2 holdas gazda olyan ember, akit úgv szoktak jellemezni, se nem öreg, se nem fiatal. Mondhatnánk úgy is, hogy megállt felette az idő, mint ahogy megállt minden olyan ember felett, aki szereti hivatását, lelkesedik az ügyért, aminek életét szentelte, kezdeményez, végrehajt, utasít, mert ezt várja tőle a nép és ő eszerint cselekszik. Szabó gazda közéleti ember lett a mi rendszerünkben. Hivatása nem nagy, ebben a minőségben nem tud országra szóló tetteket produkálni. Még is olyan szorgalommal és óraműpontossággal végzi a reábízott teendőket, mintha nem is egy szőlészeti szakcsoport, hanem egy főosztály élén állna. Abasáron Szabó György lakásán írom e sorokat. A takaros szobában négyen ülünk Rudas Sándor v. b. titkár, Mezei Antal főmezőgazdász, a házigazda és én. Beszédünk témája természetesen a szakcsoport körül forog, amely 1954- ben alakult 28 taggal. Azóta felszaporodtak, jelenleg 86 taggal rendelkeznek, valamennyi kisember, kiváló szőlő- termelő. És ez kulcskérdés Abasáron, mert itt a szőlő a főtermény. A megalakuláskor az a cél vezérelte őket: fel kell lendíteni az abasári borok hírnevét, mert az utóbbi években baj van ezzel a kérdéssel, ez pedig nem mindegy az abasá- riaknak. Ahogy az lenni szokott, kezdetben ők is botladoztak, ^ de nem adták fel a reményt. Szabó György, a szakcsoport elnöke azt tartotta legrosz- szabbnak, hogy egyes emberek átjáróháznak tekintik a csoportot. A múlt év júniusába."! azonban elhatározták, hogy 100 forint értékben tagdíjat rendszeresítenek. Azóta a tagság stabil, az út felfelé ível. A befizetett tagdíjak pedig jelentősen növelik a közös alapot. MIT SZOLGÁL náluk a közös alap? Elsősorban gazdaságuk továbbfejlesztését. Az elmúlt évben 25 holdon szőlőt telepítettek, ez évben pedig bekarózzák. Emellett a tavasz- szal nekilátnak újabb 26 hold betelepítéséhez, amihez a területet géppel forgatták meg. Ezen a munkán nem kevesebb, mint 150 ezer forint megtakarítást értek el, mert a gép olcsó, az emberi munka pedig méregdrága lett volna. Az oltványt saját maguk készítik olyan kiváló fajtákból, mint a VWWW AWv^AAA^VAAAWvW>A leányka, olaszrizling, hárslevelű, saszla, furmint. Ezek a szőlőfajták ismét fellendítik a falu szőlőkultúráját. Szabó elvtárs elmondotta, hogy másik legfőbb eondjuk egy nagymennyiséget befogadó közös pince létesítése. Abasáron van is ilyen pince. A krónika szerint Aba Sámuelé volt, de rendkívül el van hanyagolva és a helyreállítás mintegy 140 ezer forintba kerül. A szakcsoport mégis vállalta a költséget, ami azt jelenti, hogy még ez évben elvégeznek 45 ezer forint értékű munkát. A műemlékszámba menő pince tetőterasszal lesz ellátva, ahol majd kiállítják kiváló boraikat, szőlőiket, hadd tanuljanak, hadd művelődjenek azok, akiket érdekel. Ez jelentősen növeli a költséget, de a szakcsoport nem hátrál. Megvan az egyetértés, az ösz- szetartás, a közös erő és megy a munka. Érdemes megemlíteni, hogy a múlt esztendőben közel egymillió forint volt az egyszámla forgalmuk. Számításaik szerint az év végére még több lesz, a közös alap pedig 60 ezer forinttal növekedik. Ez ma már nemcsak a közös beszerzést szolgálja, hanem kölcsönt is tudnak nyújtani a | tagoknak. Ezt azonban csak abban az esetben teszik, ha a tagok gazdasáeuk fejlesztésére, termelőeszközeik pótlására használják fel. Persze a sok hasznos feladat között arra is jut idő, hogy művelődjenek. A közös alap terhére most rendeltek 2000 forint értékben szakkönyveket. Ezenkívül tanfolyamra járnak, szórakoznak. AMIKOR a MÁTRAI kacs- karing'ós úton visszafelé motoroztunk, arra gondoltam, szépek az eddigi eredmények, s ez bizonyára még többre sei- | kenti őket. ,,Kedves egészségére” ...kívánják az embernek, bármit tesznek eléje, mégha csak egy szimpla gőzölög is a pohárban. Nagyon jólesik, nemcsak az erős és forró fekete, “ de a kedves előzékeny kiszolgálás is, amit a hatvani földművesszövetkezet cuki ászdá- jában kap a vendég. lottam panaszkodni az embereket. amiért vízhiány miatt többet van zárva, mint nyitva a fürdő kapuja. Nemcsak a víz kevés Hatvanban, a fürdőszobás lakás is. Az emberek pedig a test kultúrájára is sokat adnak és szeretnének gyakrabban a vízbe merülni, nemcsak a sárba... Mégis mozog a föld NE GONDOLJON senki a nagy mesemondóra, aki ezt a címet adta a regénynek, még csak nem is földrengéssel kapcsolatos a dolog. Verpeléten jártunk és a Dózsa Termelő- szövetkezet udvarán állapítottuk meg ezt... Rocskár Pali bácsi, a növénytermelő brigád vezetője elmondta, hogy a borok tárolására egy modern borpincét építenek és ezért kb 1200 köbméter földet mozgatnak meg. A meglevő pincéjük nem alkalmas a borok érlelésére, kicsinek, szűknek bizonyul, s azonkívül hátránya, hogy nincsen mélyen a föld alatt, s ezért nagy benne a hőmérsékleti ingadozás. Az új pince 35 méter hosszú, s majdnem hat méter széles lesz. A mélységét öt méterre tervezik, és vastag földréteget hordanak még rá. A legújabb és végleges elhatározásuk, hogy bolthajtásos lesz a pince, és külön érdekessége, sőt büszkesége lesz ennek a nagy tervezésnek az, hogy egy szakember irányítása m elleti, a saját erejükből és saját kőműves brigáddal akarják megépíteni. Dolgoznak is serényen az emberek, fürgén fordulnak a fogatok, s a 15—20 férfi erős keze ugyancsak megdöngeti a téli álmát alvó föld oldalát. Sietnek, az idei szüretet már az új modernül megépített és felszerelt pincével akarják várni. Szívügyük és nagy gondjuk a szőlő, nem csoda, hiszen világhírességüket is annak köszönhetik. Köztudomású viszont, hogy a verpeléti talaj homokos, káliumban szegény. Ezért ezen a vidéken különösen nagy jelentősége van a 3004-es rendeletnek. Pali bácsi szerint ők azelőtt is felhasználtak holdanként egy mázsa műtrágyát. AZ UTÓBBI IDŐBEN már egy mázsán felül is. Meg is látszott ez az átlageredményen és az évvégi zárszámadáson is. 42 kataszteri hold az összes szőlő, ebből 20 hold már kapott szerves és szervetlen trágyát, a másik 22 hold ezután kapja meg a maga nátriumjút, kálium j át. Folynak a trágyaszállítások a mezőre, a táblák szélére, a cukorrépa, a burgonya alá is. Később a szőlőre is sor kerül. Február közepe után rendszeresen foglalkoztatják az asz- szonyokat is, mikor a szőlőben a metszésre kerül sor. Minden dolgos kézre szükség van, ha eljön a jóidő. Télen tervet készítetek és amint felengedett a fagy, máris hozzáláttak a munkához. Januárban és februárban fanyeséssel foglalkoztak, aminek az eredménye sok szép jc szerszámfa lett. Mivel a Dózsa Tsz is áttért a minőségi magtermelésre, különösen sok gondot fordítanak az agrotechnikára, vegyszeres gyomirtásra és a talajelőkészítésre. A napokban várják a tavaszi vetőmagokat,. a tavaszi árpát stb. A csapatok és a föld megosztásával is elkészültek. Újra bevezették a területi felosztást, így sok időt, fáradságot takaríthat meg a tagság, azonkívül lényegesen többet is kereshetnek. A vezetők részéről könnyebb lesz ezáltal az ellenőrzés. Ez az „újítás” serkentőleg hatott az emberekre, máris úgy láttak hozzá a munkához, hogy azon a földön a termésért ők felelnek egy esztendeig. Dobroviczky János állattenyésztő, büszkén beszél az egyre szaporodó igazán szép állatállományról, a 18 fejőstehénről és a szerződésre nevelt 14 bikáról, hat üszőről, 50 sertésről és 60 ürüről. 22 kocából már öt lefialt, volt olyan is, amelyiknek 12 kismalaca lett. Dicsérik is, mert igén jó fajta, s így lehetett 7,5 db a fialási átlag. Az istállók táján is nagy építkezésbe kezdtek, a kocák, hízók nem férnek el a régi helyeken. Elmondhatják a verpelétiek, hogy „kicsi az ól, nagy a disznó”, azaz, hogy szűk a hely az istállókban, ólakban és nemcsak nagyok az állatok, sokan is vannak. SAJÁT GÉPVÁSÁRLÁSRA tértek át a verpeléti Dózsa Tsz tagjai, tavaly egy 35-ös Hoffert vásároltak, tavaszra pedig egy univerzális gépet akarnak venni, amellyel növényápolási munkát is végeznek. Terveznek, dolgoznak a verpeléti Dózsa Termelőszövetkezet tagiai és velünk együtt nagyon várják a tavaszt. LÖRINCZYNÉ Több műtrágya — nagyobb terméseredmény A füzesabonyi járás termelőszövetkezeteiben elkészültek az éves tervek. Igen sok hasznos elgondolást vetettek papírra ezekben a tervekben. Többek között elhatározták, hogy javítják a műtrágya-felhasználás arányát. Tavaly ka- tasztrális holdanként 60 kilogramm műtrágyát használtak fel, az idén 1 mázsára növelik ezt a mennyiséget. Nagy az izgalom és a forgalom a hatvani To- tózóban. Különösen a. óta. hogy híre futott Oláh János ecsédi egyénileg dolgozó paraszt nagy szerencséjének. Ma. 19-én fizetik ki Hatvanban a boldog nyerőt. 124 ezer forintot nyert Oláh gazda a hatvani Totózóból vásárod szelvényével és a felesége kezével... (az asszony állította ki a szelvényt). Januárban 50 ezer lottószelvényt és 25 ezer totó- szelvényt adtak el a totó-lottó irodában. Februárban, biztosan még többet fognak vásárolni az emberek, hátha másoknak is kedvez a szerencse... A mozik táján is zajlik az élet, néha még az ablakok is beleremegnek. „A test ördöge” című filmnél valósággal ostromolták a Vörös Csillag filmszínházat. Általában telt házak nézik végig a — Kossuth-moziban is — a legtöbb filmet. Egymásnak adják a kilincset a hatvaniak a könyvesboltban. Közkívánatra Latabár Kálmánt várják február 17- én. Újra végig akarják kacagni az Ipafai lakodalmat... Szeretik a könyveket is a hatvaniak. Pompásan felszerelt könyvesboltban sok, a másutt nehezen, vagy egjrélta- lán be nem szerezhető könyv, könyvújdonság, részletakció és két nagyon kedves, udvarias eladó várja az érdeklődőket és a könyvvásárlókat. Újdonságok máshol is találhatók, például az Ofotértban. A fotósok nem kis örömére érkeztek Altix V, Exa, Weltaflex fényképezőgépek, külföldi színszűrők, Agfa 25, Din-es kisíilmek és színes negatívfilmek. A fürdő előtt, de még Ujhatvanban is halA sár ellen... ...a városi tanács is segít harcolni a lakosságnak. A téglagyár törmelékét salakjárda készítésére használják fel. A legsarasabb perifériákon 15 kilométer hosszú járdát építenek. Ebből már hat kilométer hosszú szakasz januárban a lakosság hozzájárulásával elkészült. A piacot már új helyén találtam, a régi búzapiac helyére került. Uj- hatvan is szép piacot kapott. Már ezzel is jelentősei változott a város képe. Jön a tavasz, nagyarányú parkosítást terveznek Uj-hatvanban, a Jókai utcában. A Mohács utca egyik tere is virágba borul majd tavasszal. A hatvani gyerekekre i5 gondolnak, játszótereket készítenek a részükre. A népkert egy kicsit a gyermekek birodalma is lesz, egyik oldalán az üzemek segítségével május 1- re a város egyik legszebb játszóterét építik meg. Romániában is ismerik... ...a hatvani szekfűket. Két kertészet is ontja a városba a szebbnél-szebb és illatosabb virágokat. A Petőfi Tsz virágházából külföldre is szállítanak — még télen is — gyo- nyörű szekfűket. Ezerszámra kerül az illatos virág a budapesti virágkereskedésekbe, hogy „valaki” örömet szerezzen vele egy bizonyos másik valakinek. .-,Az első fecske” Olyan enyhe ez a február, — a Zagyva partján már egy horgászt is láttam üldögélni és a Sztálin-téren 8—10 embert napozni. Legközelebb, amikor Hatvanba megyünk, reméljük, már a tavaszi arcát rajzolhatjuk meg a városnak. L—y. URBAN ERNŐ: I. Megyek reggel haza a vízről. Szél fúj: hatalmas, hirtelen támadt északi szél. Hajnalban, bronztükör volt, meg se rezzent a Balaton, s most harsog, háborog, azzal ijeszt, hogy a hátára kapja, s valahol Boglárnál veti csak partra a Tihanyi-félszigetet. De bánom? Nem bánom! Ha a sz.él nem ütne mindúntalan szájba fütyörésznék. Úgy ám, mert szerencsém volt, tele a zsákom, akkora kárászok tátog- nak benne, hogy... hogy... — Állj! — döfi le ekkor, épp születőben életem tán-tán legköltőibb hasonlatát egy váratlanul rámcsattogó, orgyilkos tenor. — Állj! Megállók, körülnézek és — csaknem fölnevetek Jobbra egy miniatűr, zsebkendőben is elvihető szőlőcs- ke. A közepén ház, de milyen? Mint az ólomkatonák csupa torony, csuoa-oromzat várkastélya az Úttörő Áruház kirakatában. S a ház előtt, egy felvonóhidat játszó lépcsőn — maga a várúr. Akit is — ha a szakácskönyvek módszeréi követném — így jellemeznének: — Végy két darab seprő- nyelet, szúrj rájuk egy hosz- szúkás, alul gömbölyded, felül csapottan satnya tököt, a tökre egy rücskös, ragyavert tur- kesztán-dinnyét. Ha mindez megvan, öntsd le szósszal, akarom mondani: öltöztesd agyagsárga, harmonikázó vászonruhába, s kész is van a várúr, előtted a süvöltő, késéles tenor kacagtatóan hetyke tulajdonosa. Mert hetyke a kisöreg, oe még milyen hetyke! Fölszegezett fejjel, a sarkain hintázva áll. S bár „egyből”, félkézzei a hónom alá tudnám csapni, ahogy a zenészek szokták a hegedűtokot, lenézni próbál rám, úgy kérdi; — Ponty? — Kárász. — Hm... Az is hal? — bigygyeszti le a száját, miközben ahány szála, annyi felé tüsköl savószín, kicsupált macskabajusza. — Kegyed... szintén sporttárs — kérdezem elszontyolodva, mert mit is tehetnék mást? Akinek egy negyven — s egy legalább hatvandekás kárász csak „az is hal?” az nem akárki, annak — minimó kalkuló — afféle nemzetségfői rangjának kell lennie a horgászok társadalmában. S jól sejtem, amit sejtek, mert a kisöreg felfújja magát, jobb tenyerét — á la Napoleon — belső zsebe iránt, a szíve fölé csúsztatja, s ilyen — enyhén szólva — vállveregető szavakat intéz hozzám: — Sporttárs? Bah! Tudja mit? Marad junk inkább a „kolléga úr”-nál. Ami pedig á horgászbotot illeti, sajnos, már nem kultiválom. A korom miatt. De hajdan?... Mit mondjak: harcsában, mert az volt a specialitásom, tíz-tizenöt kilós példánynál csak elvétve adtam alább. Kollega úr! — s a kisöreg toppant, rákveres lesz, vérig van sértve: Maga kinevet? Azt hiszi anzágolok csak? Holott... — Holott? ismétlem meg a lehető legkajánabb hangsúly- lyal a fura, rég szakállanőtt kötŐ&zavacskát, — Bizonyítok! — pattog a kisöreg. — Amit mondtam, azt dokumentálom is. Erre tessék. Reteszt taszít, kaput ránt, könyéken fog, s nem is vezet, de húz, cipel, időt is alig hagy rá, hogy falnak támasszam a horgászbotomat. A ház — így tudom meg — csak külsőre törpék várkastélya. Belül egyetlen, teremnek is beillő szoba, s te jó isten! mi van a közepén, egy magas terméskő* bői rakott piadeszlálon? Uvegkoporsó! Az bizony! S a koporsóban, bakacsin-pap- lanon, hogy maximálisan érvényesüljön a kontraszt — egy csontváz. Nem kell megijedni, nem emberé — halé. De micsoda halé? — Egy testvérek közt is félmázsás harcsamonstrumé. — íme! — fogja meg sporttársam, azaz, hogy „kolléga uram” az üvegkoporsó sarkát. ~ Ezért s nem másért hagytam én föl a horgászattal, uracskám. A tudás megvolna még, de hol az erő? Mert az igazi, a hal nevet érdemlő halhoz az is kell. Erő. izomzat, kitartás. Nemdebár? — Ahogy mondani tetszik, — nyögöm ki nagy-nagy tisztelettel, s mert a kisöreg elégedetten köhhent, s a trófeát illetően tempós, tudományos hitelű magyarázatba fog, úgy hallgatom ott, olyan áhítattal, ahogy hívei szokták az orákulumot. II. Igen, de néhány nap múlva mi törtéinik? Az, hogy Czuppon bácsi, a vén, Kossuth-szakállas szőlőpásztor csudálkozik rám egy kopár, szalmavirággal meghintett szöcske-legelőn. Nagy munkában vagyok. Egérfogókat „csalizok fel” sajttal, szalonnabőrrel, s csaknem az ujjam bánja, hogy Czuppon bácsi se köszön, se csoszog, csak mögém áll, ■ azt mondja: — Nocsak... Macskának csapott föl? — Olyasformán... — Aztán... ha lesznek, mire lesznek jók azok a gezők? — Mifenék? — Hát az egerek, no. — Csálinak. Harcsára. Eddig csak kontárkodtam, tudja, büdös húst, lótetűt tettem a horogra, de aztán?... — Aha.. — Nem hiszi? Pedig elhiheti. Ezt az... izé... ezt az egérdolgot, hogy harap rá, megvesz érte a harcsa, egy illetőtől hallottam. Egy horgászkirálytól. Maga is ismeri, hogyne ismerné?’ Ott lakik ni: abban a törpekastélyban. — Értem. A szemlész urat tetszik gondolni. — Hát, ...hogy szemlész volt-e, azt nem tudom. De hogy horgászkirály, hogy itt: a kisujjában van a csalizás, bevágás, fárasztás, összes tudománya, az szent, arra esküt is tehetnék akár. — Én is. Csak éppen... megfordítva. — Hogyhogy? “Úgy kérem, hogy a szemlész úr — pedig azótártil ismerem, hogy kilencszázhétben idehelyezték, — már, mint keszeget még véletlenül, a jóisten kegyelméből se fogott, — Hát a csontváz? Az üveg- koponsós csontváz? Az micsoda? Milyen halnak a maradványa? Óriás keszegé? — Nem. Harcsáé. — No látja... Azért mondom: matador, horgászkirály a maga szemlész ura. S amit mond?,.. — Az igaz, csak nem ügy igaz, ahogyan mondja. — Hallja-e, Czuppon bácsi! — csapom földhöz az egérfogót, mert a nagy huzakodásban becsípte az ujjam. —• Csősz maga, nem bölcs rabbi, mit okoskodik annyit? — Mert láttam, ott voltam, mikor az a bizonyos harcsa kifogódott, kérem. — Aztán? — Aztán... féldög volt, ülés érhette, hajócsavaré. A fején akkora hasadás, hogy a csontja is kifehérlett. Fölszél, hullám hempergette, mert ereje semmi, csali lep-lep: a kopol- tyúja járt... A szemlész úr meg nekem, értem kiabált, mert arra a Savanyúkéinál volt dolgom, hogy azt mondja: „Czuppon, Czuppon, gyónók már, megszakadok itten!” Hát ez, ennek a halnak a csontvázát teccett látni. Amondó vagyok, csak az idejét pocsékolja az egérfogással itten. — Ó! — Ó bizony... Pedig de szép, de meggyőző volt az a csontváz? De szépen, de szakszerűen részletezte a „kolléga úr ’ — úgy is mint szaktekintély — a harcsa fogás tudomásai]
