Hevesmegyei Népújság, 1958. február (9-32. szám)
1958-02-02 / 10. szám
WKKtStBBBSSBUUBSSKKBKk 195$. február 2. vasárnap népűjsAg 5 Országgyűlés Hogyan látja as Ország ülésszakát a képviselő és a választó Az Országgyűlés egybehí- vása mindig nagy esemény az ország életében, de ez a mostani, januári ülésszak különösen nagyjelentőséeű, mert az ellenforradalom zűrzavarából kibontakozva először jutottunk el odáig, hogy figyelmünket többé nem a konszolidáció megteremtése, hanem a jövő építésének feladatai kötik le. Mucsi Sándor elvtárs országgyűlési képviselő, a megyei tanács iparügyi osztályának vezetője, így nyilatkozik az ülésszakról : — Amikor 1956 november 4-én megalakult a Kádár János vezette munkás-paraszt kormány, éppen választóim között jártain. Közülük sokaknak az volt a véleménye, hogy ha Kádár elvtárs az ellenforradalom okozta szörnyű káoszból ki tudja vezetni az ország szekerét, akkor megemelik előtte a kalapjukat. Azt feleltem nekik, ahogy én Kádár elvtársat 5 merem, máris kezdhetik azt a kalapemelést. Mindenki jól tudja, hogy abban az időben sem a kormány, sem az MSZMP mögött nem állottak tömegek. Ezért a munkás-paraszt kormánynak nagy erőfeszítéseket kellett tenni az ellenforradalom végleges felszámolására, a gazdasági és a politikai élet helyes mederbe való terelésére. A kormány első programjában 10—12 százalékos béremelési ígért, amit maradéktalanul végrehajtott és az ezzel járó spekulációs törekvéseknek erélyes intézkedésekkel gátat vetett. Igaz, hogy a 12 százalékos béremelésből végeredményben 14 százalékos élet- színvonal emelkedése lett, amire Kádár elvtárs — a képviselők nagy derültsége közepette megjegyezte —, hogy ezt „közösen” csináltuk: a dolgozók kérték és a kormánv adta. A beadás eltörlése után, amikor a dolgozó parasztság meggyőződött, arról, hogy ez nemcsak valamiféle politikai taktika, hitét és bizalmát adta a kormánynak. Nem csoda tehát, hogy ilyen, körülmények között nőttön-nőtt a tömegek bizalma a kormány iránt. Kádár elvtárs beszámolója hű tükörképét adja mindannak, ami az elmúlt 15 hónap alatt GYUJRKŐ GÉZA; történt. Különösképpen megragadott a beszámoló mélyen emberi hangja és Kádár elvtárs immár közmondássá vált derütkeltő magabiztos és természetes fellépése. A beszámolóban szó volt a párt és a kormány jövőbeni politikájáról, s úgy láttam mindenkit megelégedéssel töltött el az 1958. évi életszínvonalról mondott őszinte beszéd, az, hogy ebben az évben minden erővel tartjuk az 1957. évi élet- színvonalat, hogy az 1959. évben egy újabb lépést tehessünk előre. Engem — mint -vz ipar területén dolgozót —, különösen érdekelt az iparra háruló feladat nagyszerűsége: a 6,4 százalékos termelésemelés és a 3 százalékos önköltség csökkentés. Ennek végrehajtása " eredményezi majd, hogy az 1958-as év végére az ipar meg tud állni a saját lábán. A kormány átszervezéséről szólva csak annyit: ez megdönthetetlenül pozitív intézkedés volt. Ezzel kapcsolatban hadd mondjak el egy kedves kis epizódot. A parlament vendéglőjének egyik idős pincére étkezésünk alkalmával megkérdezte tőlünk, hogy elfogadták-e Kádár elvtárs felmentését. Igenlő válaszunkra így felelt az öreg pincér: — Nem is tudják, milyen helyesen cselekedtek. Mert Kádár elvtárs annyit dolgozott, mint senki más. Reggel fél 9 tői délután fél 5-ig a Minisztertanácsban tevékenykedett, .onnan a párt Központi Bizottságába hajtatott, ahol hajnali 3 óráig intézte a párt ügyeit. És így ment ez nap, mint nap. Közvetlenül a beszámoló után, többen, politikai irány- változással hozták kapcsolatba a kormány átszervezését, holott, ebből a beszámolóból minden becsületes dolgozó kristálytisztán láthatja, hogy politikai irányváltoztatásról nincsen szó ! Az átszervezéssel a párt vezetése erősödik, ami egyet jelen* a kormány erősödésével, a népi hatalom erősödésével. Hogyan látta az új ülésszakot a választó? Nyári Sándor asztalos gépszakmunkás, az Egri Bútorgyár dolgozója így nyilatkozik: — Sohasem fordult még elő, hogy egy országgyűlési ülésszak ennyit foglalkoztatta volna a dolgozókat, mint ez a mostani. Nagyon sokan a rádióból hallgattuk végig Kádár elvtárs beszédét. Helyeseltük, amiket mondott, derütkeltő megjegyzéseit hallva, szinte úgy éreztük, hogy mi is ott vagyunk a parlarnnetben. Kádár elvtárs két műszakos munkáját mi már régóta so- kallottuk és nem tartottuk helyesnek. Arra gondoltunk, mi lenne, ha itt nálunk, az üzemben a párttitkár volna egyben az igazgató is. Ami pedig az 1958-as élet- színvonalat illeti, arról csak annyit: mi mindannyian meg vagyunk elégedve helyzetünkkel. Megmondjuk őszintén, — hogy közvetlenül az ellenforradalom után nem vártunk olyan életszínvonalat, mint amit a munkás—paraszt kormány 1957-re a dolgozóknak biztosított. Helyesnek tartjuk azt, hogy ebben p-» ^vben ezt az életszínvonalat, csak tartani akarjuk és nem emelni, — mert biztosan hisszük, hogy az életszínvonal ' stabilizációja, alapja lesz az 1959-es évi új előrelépésnek. A 6.4 százalékos termelésnövelés és a 3 százalékos önköltségcsökkentés nagy feladatnak látszik. Úgy hisszük azonban, hogy teljesíteni tudjuk, — kiváltképpen akkor, ha az eddiginél nagyobb gondot fordítanak a termelés technológiájának fejlesztésére. Néhány új gép beállítása is rá férne üzemünkre. Nekünk, dolgozóknak, nagyon tetszett az, hogy a párt és a kormány politikája soha sem volt ennyire világos és enyíre nyílt. Kivétel nélkül valljuk az átszervezés helyességét, mert tudjuk azt, hogy Kádár- elvtárs ezután még több erővel vehet részt a párt irányításában. LÖRINCZY GÉZÁNÉ Népfront tervek Füzesabonyban A Heves megyei Hazafias Népfront elnöksége január 31-én ülést tartott, ahol megbeszélték az 1957-es évben végzett munkájukat, majd Fázold Károly járási titkár ismertette 1958. első félévi munkatervét és részletesen kitért a Népfront szervezési, mezőgazdasági, békemozgalmi és egyéb feladataira, — füzesabonyi járás területén. Ezen az ülésen elhatározták, hogy 1958. március 1-ig — minden községben a járás területén akcióképes népfront bizottságokat hoznak létre, s ezeket a helyi politikának megfelelően munkaprogrammal erősítik. A járási elnökség javaslatot tett a Járási Tanács v. b- nek, hogy hirdesse meg a községek tisztasági versenyét. Létre akarják ho£ni a járási előadói munkaközösséget és annak tagjai és a munkaközösség tagjai az adott községekben falu, vagy gazdagyűléseken foglalkoznak majd az ott felmerült sajátos problémák megmagyarázásával. Például: egy faluban lopás történik, a Hazafias Népfront kérésére egy ügyész fog kilátogatni a faluba és ott előadást tart a társadalmi tulajdon védelméről, s a szocialista törvényességről. Szísílsázisa — Budapestre A petőfibányai vájárok, műszakiak, csillések, s a bányatelep lakói szívesen járnak színházba. Mivel helyben nem tudják kielégíteni az egyre növekvő kulturális igényeket, rendszeres bérletet szereztek a Nemzeti, a Fővárosi Operettszínház, a Néphadsereg Színház előadásaira. Legközelebb február 7-én a Csárdáskirálynőt nézik meg. Személyenként 75 forintba kerül a kirándulás, mert kényelmes távolsági autóbuszokon utaznak. Az érdeklődés oly nagy, hogy s$kan csak a következő „ki- rficcanásra” jutnak el. IL — Legyen olyan kedves, mondja már meg, hány óra? — csendült feié egy női hang. Felkapta a fejőt. — Hogy hány óra... Igen, rögtön megmondom... Negyedhat... pontosan negyedhat — hajolt meg ügyetlenül a nő felé. Kérem engedje meg, hogy mégegyszer bocsánatot kérjek — tette hozzá akaratlanul. — Nem azért kérdeztem, hogy újabb bocsánatkérést provokáljak — válaszolt visz- sza az, udvariasan. ' — Meg vagyok győződve róla, de kötelességemnek éreztem, mert nem szeretem az ilyen kellemetlen helyzeteket — válaszolt vissza hasonló hangnemben, s gyorsan, hogy a fonalat el ne veszítse, hozzá tette — Nem tudtam, hogy vár valakit. — Nem várok senkit. Miért csak akkor lehet kíváncsi az ember az idő múlására, ha vár valakit? — kérdezte vissza a nő, akaratlanul is bekapcsolódva a beszélgetésbe. — NEM, DEHOGY, de a legtöbb ember csak kétszer veszi figyelembe az időt: amikor vár valakit, s amikor megöregszik. S magára az utóbbi igazán nem vonatko- úk. A nő elnevette magát. — Szellemes volt... Még innen a távolból is — mutatott a két asztal távolságra. Felugrott, s zavartan közelebb lépett. — Bocsásson meg, azok után nem mertem közeledni... Ha megengedi, Nagy Károly vagyok... — Koroknai Zsuzsa — nyújtott kezet a nő. — Végeredményben maga nagyon ügyes ember, mert ime — mutatott a férfire — mégis itt ül. — Ez nem ügyesség, hanem szerencse dolga... S különben is nem fogom sokáig fenntartani, csak átutazóban vagyok... — Átutazóban? — húzta fel Zsuzsa a szemöldökét kérdően. — Igen, két órát töltök csak a városban, hét órakor kapok csatlakozást tovább... — S kellemes két órát akar eltölteni egy hölgy társaságában — folytatta Zsuzsa kicsit gúnyosan. — Engedje meg, hogy ismét és újra bocsánatot kérjek, valóban egy régi diákszerelemre emlékeztetett. Egyébként azt Annának hívták, s egy kicsit Idősebb is, mint maga, s talán már nem is olyan szép, mint volt... s már ennyiben sem érvényes a hasonlóság. — Nagyon kérem, ne a régi szerelmének kárára bókoljon nekem... A férfiak nagyon könnyen felejtenek, s nagyon könnyen áruba bocsátják emlékeiket, hogy rajtuk új, majdani emlékeket vegyenek — mondta kicsit fontoskodva a lány. — Ez szépen hangzott, csakhogy nem igaz. Legalább is általában, s nálam nem igaz. Kettőnk ismeretsége is ezt igazolja. Ha olyan könnyen árulnám emlékeimet, akkor nem kerültem volna abba a kellemes helyzetbe, hogy együtt lehetek magával, egy számomra ismeretlen városban, egyetlen új, és nagyon kedves ismerősömmel. A lány elmosolyodott, s ránézett a férfire. Sovány, kicsit szabálytalan, de megnyerő arcot látott maga előtt, amelyből vidáman tekintget- tek ki a barna szemek. Becsületes, jókedélyű, kemény, de érzőszívű ember lehet — összegezte magában a pillanatnyi megfigyelést. S inte- ligens — tette hozzá, hogy teljes legyen a kép. — HOL DOLGOZIK, s egyáltalán honnan jön, hová megy, mit csinál? — kérdezte a férfitől. — Női kíváncsiság? — Vegye annak, de gondoA bátrak versenyén (A képesriport folytatása az 1. oldalról.) fli l fi I Közel nyolcezer ember gyűlt össze a |gjg| r ^ mátraházi sáncnál, hogy f gyönyörködjenek a szebbnél szebb ugrásokban. •• . ss , .V. | s Ez itt Raskaja a nemzetköz síugróverseny győzíese az ugrás után. Bővítik a gyöngyösi Vörös Csillag Szállót A gyöngyösi Vörös Csillag Szállót az év folyamán kibővítik és tatarozzák. Négy millió forintból a szobák számát 30-ról 70-re növelik, ezzel a lom, ha már megismerkedtünk, akkor ismerkedjünk is meg valóban... Nem igaz? A cukrászda lassan megtelt, s halkan zsongani kezdett, mint a tengeri kagyló, mikor a fülünkhöz emeljük. A percek lassú járásból, először galoppba, majd vágtába csaptak át, s az asztalnál már két régi ismerős ült, akiket a cukrászda vendégei messziről bízvást szerelmespárnak, mégpedig, ahogy mondani szokás, szép párnak könyvelhettek el. Már túl voltak az eltelt éveken, már a terveket is megbeszélték, mohón és gyorsan váltották egymás szavait, mintha valami régi adósságot kellett volna gyorsan törleszteni mindkettőjüknek. — És nem fáradságos ez a sok utazás? — Nem — intett a férfi. Mindig új táj, új emberek, új élmények. Nem tudnám elcserélni semmiért. Az egyhelyben ülést, a mindig ugyanaz álbiztonságát nem nekem találták ki... — S ha így egyedül, idegenben beteg lesz, vagy... még meg is halhat és senki nem tud magáról semmit... — Inkább gyönyöreimbe halok bele, mint valami betegségbe... — Ez meglepő és merész és... és — nézett fel a lány — nos igen... őszinte megállapítás. Nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyedén gyártja az aforizmákat. — Balzacé, nem az enyém... van benne igazság... Nem? — Van — bólintott a lány. ...és a percek futottak tovább, akárha ostorral kergették volna valamennyiüket. A két ember úgy ült egymás mellett, mintha hosszú évekkel a hátuk mögött, s még többel előttük tértek volna be egy könnyű és rövid beszélgetésre. — Mindjárt háromnegyedhét — nézte az órát a férfi. — Látja ilyenkor gyűlölöm az időt. Most ismertem meg,1 s már búcsúznom is kell... Zsuzsa. — Mikor indul a vonat? — Hét óra után öt perccel. — AZ ÁLLOMÁS ide öt perc... akkor még van kerek negyedóránk — mondta halkan és precízen a lány. Néha negyedóra többet adhat, több emléket, mint egy egész élet — nézett rá a férfire. A két szempár egymásba mélyedve kutatta egy ideig a másik gondolatait, aztán kicsit zavartan, de belül felújjongó örömmel lesütötték szemüket. — Menjünk... kikisérem a vasútállomásra — mondta a lány és elmosolyodott. A férfi megszorította a kezét. — És én még dühöngtem, hogy miért kell várnom két órát a csatlakozásra... Bár hetekig kellene várnom... — Nem kellenek a nagy szavak — intett Zsuzsa, s felállt. Az utcán egymásba karoltak és hallgattak. Nem kerülték a tócsákat, csak mentek összesímulva, végig a telet lehelő sötét utcán, egyformán nyújtva a lépéseket, s talán még egyformán szedve a lélegzetet is. — írok... és amint tudok, jövök... Nem volna becsületes dolog magunkkal szemben, ha jrT3-r 'Jü férőhelyek száma 92-ről 2L0-re emelkedik. A felújítási tervben szerepel egy első osztályú étterem, egy II. osztályú zenés cukrászda és egy III. osztályú söröző létesítése is. nem nyújtanánk meg ezt a két órát nagyon... nagyon hosszú időre. — Jó — mondta a lány. írjon, de ne haza, az irodába címezze, már tudja hol van és én várom... Nem is akarom elhinni, hogy két óra alatt meg lehessen szeretni egy embert, akit azelőtt soha nem láttam, azt sem tudtam, hogy a világon van, hogy... — Én se gondoltam volna, higyje el. De az élet nem szereti a merev szabályokat, formulákat, hogy tánciskola, vagy vendégség, ismerkedés, hosszú hónapok, udvarlás, menyasszonyság és boldog házasélet egészen a sírig.„ A kapus nagyot nézett, amint a férfi, Zsuzsával a karján kilépett a perronra. Megismerte, s rögtön megjegyezte magában: — Ez se töltötte hiába az időt. Na dehát, amikor még én is ilyen fiatal voltam... Megálltak a vonat előtt. Már csak percek voltak hátra az indulásig és nem tudták mit mondjanak egymásnak, hogyan búcsúzzanak a két órától, amely — úgy érezték, — most már örökre összekötötte mindkettőjüket. — BESZÁLLÁS — harsant a kalauz hangja. A következő pillanatban forrón, hosszú éveket bepótlón megcsókolták egymást. A férfi hirtelen felugrott a lépcsőre s onnan integetett. — írjál... várlak — kiáltott fel a lány. — írok... jövök — kiáltott vissza a férfi. ...És soha többé nem látták egymást.'
