Hevesmegyei Népújság, 1958. január (1-8. szám)

1958-01-15 / 4. szám

1958. január 15. szerda NÉPÚJSÁG 5 eJEjJjlUt Matyi Kovács Miklós, az Előre fogatosa letette az os­tort. Kérlelte az elnök, köny­velő, brigádvezető, hogy ma­radjon, kár elsietni a dolgot, de Miklós hajthatatlan ma­radt. Pedig a legjobb tagja volt a szövetkezetnek. 1949- ben az alakuláskor lépett be. Háta mögött volt hét kemény esztendő és ezalatt az idő alatt mindig érezte, hogy na- gyon-nagyon megbecsülik. Meg is érdemelte, mert szívvel- iélekkel szövetkezetének élt. Lovait úgy ápolta, mint a kis­gyereket szokták, szinte a te­nyeréből etette a jámbor jó­szágokat. De most, mintha maga az ■ördög bújt volna ebbe az em­berbe, nem lehetett vele bír­ni. Mennek mások is, én sem maradok. Meg fogom mutatni, hogy megélek az adácsi szö­vetkezet nélkül is. És ezzel úgy viharzott ki az irodából, mntha ott sem lett volna. Az eset 1956 novemberében történt. Azóta viszont több, mint egy esztendő szaladt el felettük. És most nézzük meg, mire vitte Matyi Kovács az egy év alatt? Volt egy tehene, amit el­adott, mert a 8 holdhoz lovat kellett beállítani. Vetőmag is szükséges, műtrágya nélkül sem maradhat a föld, a gazda­sági felszerelés is szűkös, így tehát megint pénz kell. Fogta magát .és eladta a süldőt. Ebben az időben a szövet­kezetben sem volt fenékig tej­fel a világ. A megcsappant tagság szinte tíz körömmel kezdte meg a munkát. Matyi Kovács egy kicsit boldog is volt, hogy mégis csak neki íesz igaza, mert úgy vélte, hogy a szövetkezetiek be fog­nak „dögleni”. Ha vizsgáljuk az esélyeket, ő jobb helyzet­ben volt, mert legalább egy pár lovat mondhatott a ma­gáénak, de az Élőiében még ennyi sem jutott a 322 holdra. Ha már az esélyeknél tar­tunk, tudni kell azt is, hogy Matyi Kovácséknál 4, a tsz- foen pedig 19 hold megműve­lése esett egy főre. Ilyen erő­megoszlással kezdték meg a 'tavaszi munkát. De milyen volt ez a munka? Matyi Ko­vácséknál még arra sem ju­tott idő, hogy a vasárnapot nyugodtan átpihenjék. Dolgoz­tak megfeszített erővel, fele­ségestül együtt. Ha elvégezték az egyiket, nyakukra nőtt a másik. Közben fuvar után is kellett nézni, mert az ember pénz nélkül mégsem lehet. Persze a szövetkezetiek sem feküdtek a napon, de ez a munka mégis csak más voit. Kapálni kellett? Segített a gép. Aratás volt? Segítettek az aratógépek. így ment ez csak­nem minden munkafolyamat­nál és már a kezdetben látni lehetett, hova billen a mérleg. Ezekután vessük össze Ma­tyi Kovács Miklós és felesége, valamint egy közepesen dol­gozó szövetkezeti tag jövedel­mét. Matyi Kovács saját maga mondotta el, hogy mindössze egy mázsa kukorica van a padlásán. A többit megette a két ló. A kenyeret az üzletből vásárolják, mert búza helyett takarmányt kellett, hogy ter­meljen. A lovak azonban már ezt is elfogyasztották. Egyéb terményeiből ki kellett fizet­nie az adót és fedezni kellett az egyéb kiadásokat. Ez azt jelenti, hogy Miklós ott sem tart, ahol elkezdte. Végtelenül örülök hogy feb­ruár 1-től napilap lesz a Nép­újság. A sajtó épp úgy, mint más híreszköz, fegyver a ha­talmon lévő osztály kezében. Ennek tekintem a Heves me­gyei Népújságot is. A megje­lenő új napilap tartalmának elősegítéséhez a következőket javaslom: 1. Legyen az újságnak ál­landó elméleti rovata, amely nevelje a marxizmus-leniniz- mus iránti érdeklődőket, a párttagokat, a pártagitátoro­kat. Fűzzön magyarázatokat a már közhasználatban lévő po­litikai kifejezésekhez, mint például a revízionizmus, szek- táriánizmus stb. 2. Minden negyedév végén értékelje a tanács és más fő­hatóságokhoz tartozó megyei vállalatok tervteljesítését, az egy főre eső termelési értéket, az önköltség alakulását és an­nak kihatásait a különböző üzemek dolgozóira. A rendsze­res értékeléssel, a hasonlítá­sokkal serkentőleg hat majd a munkaversenyre. 3. Helyes lenne a kereske­delmi forgalom alakulásának havonkénti értékelése, amely összehasonlításokkal megmu­Ezzel szemben Veres Fe- rencné 327 munkaegysége után hazavitt 36 mázsa búzát, 35 mázsa csöveskukoricát, 8 má­zsa árpát, 12 mázsa burgo­nyát, 104 kg cukrot, 80 kg borsót, 7 mázsa szálastakar­mányt, 41 mázsa szalmát, 22 mázsa töreket és a pénzrésze­sedést. Ezenkívül 25 mázsa kukoricát termelt a háztályi földjén, óljában pedig két szép hízó várja sorsának „jobbrafordulását”. Ha figye­lembe vesszük, hogy ebből a jövedelemből nem kell sem­miféle olyan kötelezettséget viselni, amelyet az egyéniek viselnek, még inkább megnö­vekedik az értéke. — Meg van elégedve? — kérdezem Veresnél. — Ha elégedetlen volnék, nem hoztam volna be a férje­met, meg a fiamat — vála­szolja mosolyogva. Veresné azonban nem tudta olyan gyorsan behozni a hozzátarto­IIIIW ||f—----------------­ta tná más időkhöz viszonyítva a kereslet és a vásárló erő je­lenlegi alakulását. 4. Foglalkozzon a városok piaci árainak alakulásával. Hozza állandóan nyilvános­ságra a leleplezett spekulán­sokat és üzéreket. Foglalkoz­zon különösen a leleplezett borhamisítókkal, mert ezek igen sokat ártanak a megye jó hírnevének. 5. Megyénk városainak és falvainak számtalan neves szülöttje van, mártírok is, akik életüket áldozták a hala­dás eszméjéért. Helyes lenne, ha születésük, vagy haláluk évfordulóján ismertetnék érde­meiket. 6. Legyen a napilapnak ta­nácsokra vonatkozó rovata. Is­mertesse a helyi tanácsok eredményes tömegszervező munkáját, gazdasági és kultú- rális eredményeit. Foglalkoz­zanak a város és a községfej­lesztési pénzbefizetésekkel, s annak felhasználásával. Ez serkentőleg hat a társadalmi munkára. 7. A mezőgazdaságot illetően legyen állandó falusi híradója, amely az aktuális mezőgazda- sági munkálatok idején tudo­mányosan ismerteti a külön­zóit, hogy Matyi Kovács meg ne előzze őket a belépésnél. így hát újra együtt vannak. Miklós szívesen jött a drága tandíj után. Viszont örömmel fogadta vissza a tagság is. Az év mérlegéhez tartozik még az is, hogy Miklóson kí­vül 8 taggal szaporodtak az adácsiak és ez nem csekély­ség, különösen ha arra gon­dolunk, hogy itt sem kicsi a visszahúzó erő. xxx Amikor visszafelé jöttünk, egyre jobban kialakult ben­nünk az a meggyőződés, hogy a szövetkezetiek jó úton jár­nak. És ha itt-ott hibát véte­nek is, ezekkel a hibákkal egyetemben mégis csak ők en­nek az új életnek a kialakítói, akiknek a példáját követi majd egész dolgozó paraszt­ságunk. — rédei — böző eljárási módszereket, ja­vasol, tanácsokat ad. Legye­nek állandó közlések a megye állami gazdaságainak és ter­melőszövetkezeteinek életé­ből, terméseredményeikről és a nagyüzemi gépesített mun­kamódszerek előnyeiről. 8. Még színvonalasabbá kell tenni az irodalmi rovatot. Ki kell azt egészíteni természet- tudományos ismertetésekkel. Ez legyen állandó, mert az emberek neveléséhez ez komo­lyan hozzájárulhat. 9. A Népújság legyen való­ban megyei néplap, úgy mint legutóbb már azzá kezdett len­ni. Egyforma arányban foglal­kozzon a megye különböző ré­szeivel, városaival és falvaival. A sportrovat is foglalkozzon többet az egri sporteseménye­ken túl más városok, más fal­vak sporteseményeivel. 10. Ahogy a mindennapi élet­ben vannak eredmények és hi­bák, ugyanúgy tükröződnie kell ennek a lapban is. Le­gyen a Népújság a hibák bí­rálata mellett az eredmények ismertetésével is a jobb mun­ka serkentője — fejezte be nyilatkozatát Varga Ferenc elvtárs. Mit várunk a Népújságtól? ismertesse a helyi tanácsok tömegszervesőmunkáját / — Varga Ferenc, a gyöngyösi városi tanács elnökének nyilatkozata — SZALAY ISTVÁN: A nyugdíjas juháss H°L vannak már azok az idők, amikor az útszéli csárdák javában virágoztak! Letűntek, elfeledtük őket. Együtt hullt le csillaguk a be- tyárvilággal... Ma már csak ■emlékük maradt az útszéli kutyakaparóknak. Igaz, mondjuk meg, nincs is rájuk különösebb szükség, mert ki­nőttük már az echós szekerek világát, meg a csikósző r- tarisznya is lekerült az utasok nyakából. Autóval, motorral, vonattal utazik már a mai ember és nem igen ér rá le- táborozni az útszéli csárdák­nál. Ha meg éppen fröccsel, vagy egy korsó hideg sörrel akarja szomját enyhíteni, hát azokat megkapja bent a falu­ban, vagy a városban is. Bizony, összedültek már ezek a régi öreg mulatók vagy csak négy faluk merede- zik még itt-ott az ég felé. Ezí az egyet, amiről beszélni aka­rok talán csak véletlenül, hír­mondónak hagyta meg az idő. Gsárda ez, igazi útszéli csár­da, bort is mérnek benne. Mestergerendája súrolja az ember haját és a lámpafüst fe­kete karikákat rajzolt a me- nyezetre. A kocsmáros hangos jó- napottal fogad, ahogy belépek. A kályhában pattog a tűz, kint sűrű pelyhekben hull a hó. Lerázom magamról a ma­radék havat és fázósan a kályha mellé húzódok. — Cudar egy idő! A kutyát kár kiverni kérem, — jegyzi meg a csaplároe látva, hog> ugyancsak dörzsölöm a kezem. — Még szerencse, hogy itt van ez a csárda — jegyzem meg csak úgy félhangosan, in­kább csak magamnak. — Hát bizony, mert Aranyos ide még három kilométer, aztán egy- szuszra ilyen időben mégis csak sok lenne, — elegyedik szóba velem a nagybajusszá csapiár és széket tol a kályha mellé. —• Aztán, ha meg nem sérteném, honnan, hová? — Motorral akartam Aranyosra —■ válaszolom, — de a motor itt a másik falu szélén van az utolsó házban. Gyalog is alig bírtam idáig — panaszkodom, — de különösen úgy dél óta bolondult meg teljesen az idő... — Tetszik bele egy kis fahéjat, vagy borsom is van ám, ha úgy szereti! — Kínál­kozik szavamba vágva szívei sen a csapiáros és elébem tesz a kármentőpolcra egy „pint” bort. A bor forrón párolog, a bögre meleg oldala megen­geszteli gémberedett ujjaimat. Beleszagolok, — kóstolgatom. Pompás ital, állapítom meg és közben azt figyelem, milyen erővel vágja a szél a havat a fagyos ablakhoz. — Hogy ma­radt meg ez a csárda, itt kint az útszélen? — kérdem a csapiárt. — Hm... Emlék ez ne­künk a múltból, tetszik tudni, — világosít fel. — A Tanács mindkét faluban úgy határo­zott, hogy meg fog maradni, így aztán megmaradt. Bizony sok betyár belevágta már va­lamikor fokosát ezekbe a ge­rendákba — és ujjával felfelé mutat. Okosan tették, hogy meghagyták, bólogatok sza­vaira és mitagadás, jobban szétnézve tényleg olyan ez a csárda itt, hogy csak Rózsa Sándor hiányzik az asztal mellől... Iszogatom a forró bort, melegítem a kezem. Néha még szólunk egy-kettőt,' aztán hallgatunk nagyokat. Gondo­lataim a múltban kalandoz­nak. Rózsa Sándor? Patkó Bandi? Szedegetem sorra egyenként a betyárvilág régi alakjait. jy[ost nyílik az ajtó, elröp­pennek gondolataim. Egy öreg kucsmás ember lép be nagy szőrsubában. Egy nagycsomó hideget hoz magá­val és az ajtónyíláson havat söpör be a szél. Megrázza ma­gát, sapkáját a csizmájához veri, újra a fejébe nyomja, aztán köszön. — Jó estét, mindnyájoknak! —■ Fogadjuk a köszönést és csak azután lép közelebb a kucsmás ember. Lekezelünk, annak rendje- módja szerint, be is mutatko­zunk. Megtudom, hogy az öreg Márton bácsihoz, a szövetke­zet juhászához van szeren­csém, akivel egyébként akkor este egy számomra felejthetet­len, kedves estét töltöttem el. Széket húzok az öregnek is a kályha mellé, aztán közelebb bújva a tűzhöz, beszélgetni kezdünk. — Tudja jó barátom, — en~ gedelemmel így titulál az öreg — én már sok telet megértem, mert ha ugyan jól számoltam, az idén láttam meg hetvenegyedszer az első havat. — Isten éltesse még sokáig Márton bácsi, — kö­szöntőm aztán én is az öregre a forralt bort, mert ennyi évet megérni az igazán szép dolog, meg aztán tudom, hogy a bögre alján, vagy a másik al­ján lakik valami történet, vagy mese a régi időkből... Kortyolgatjuk a bort, barátko­zunk, beszélgetünk... — Tudja mit, jó barátom, én juhász vagyok, sok gazdát szolgáltam már, de ezt nem hittem volna, hogy magamis megérem. — Az öreg itt meg­áll a beszédben, néz engem erősen, hogy ugyan kitalá­lom-e, hogy mire gondol? Én nem találom ki, nem Is pró­bálkozom, hisz ki tudja, mire akar kilyukadni az öreg? Ahogy nem szólok egy dara­big, tovább viszi a szót. — Nem gondoltam, egyszer se mertem gondolni, hogy sze­gény juhászember létemre va­lamikor még nyugdíjas ember leszek. Igen. Ez már biztos! — Erősíti Márton bácsi nyoma­tékkai, mintegy magát is meg­nyugtatva, mert rendelet. A rendelet pedig rendelet. Nem igaz? — Hogy megintcsak nem szó­lok, a csapiár is közbeszól. — Igaz a’ Marci bátyó! Még itt kallódik valahol az újság is, amelyikben le van írva az új rendelet... Nagy szó ez Márton bácsi, nagy szó. — Csatlako­zom most már én is a csap­iáros szavaihoz, mert azt je­lenti, hogy megbecsülik az öreg embert akkor is, ha már nem bír dolgozni. — Tudja mit, — kapcsoló­dik szavaimhoz Márton bácsi. JD — 044 — avagy vannak még csodák — Január 11-én éktelen la­tyak borította az egri utcá­kat. Utam a Marx Károly utca felé vezetett és azon fo­hászkodtam, bárcsak végig érnék ezen a szűk sikátoron, mielőtt az utca végén álló taxi elinduL Mégis elindult és megtörtént a csoda — min­den jámbor gyalogos mellett lelassított és a jótett jóleső érzésével fordult be a Bajcsy Zsilinszky utca felé. Kedves Gépkocsivezetők, így is meg lehet takarítani » megjegyzéseket és a Patyolat vegytisztításának árát ... (cs.) Egy lépés előre . . . — Épül az egri AKÖV új telephelye — A 32-es AKÖV-től nyert ér­tesüléseink szerint megkezdik az új TEFU-telep építkezését a Sas úton, ami egy lépést je­lent a Park Szálló környéké­nek elcsendesedéséhez. A taxi és autóbusz fi on ton nem lesz nagyobb változás. Az egri AKÖV kilenc taxija kö­zül kettő tönkrement és ki­vonták a forgailomból. A taxi­hiány főoka, hogy azok a vál­lalatok, amelyek gépkocsival nem rendelkeznek, túrára fog­lalják le a taxikat. Autóbu­szoknál sem jobb a helyzet, csak az exportból visszama­radt kocsikra számíthatunk. A helyzetet nehezíti a rossz, kocsieilosztás is, például Mis­kolcon városi forgalomban futtatnak távolsági kocsikat, míg az egri AKÖV vonalai* belső használatú kocsikat használnak. Helyes kocsielosz­tás és az esetleges import ré­vén várható javulás. Egyharmadával csökkentik a szén önköltségét Egercsehiben Egercsehi bányában az el­múlt évben sok bányász az új húszmillió tonnás szénvagyon feltárásán dolgozott. Ezért, va­lamint az egész bányaüzem re­konstrukciója miatt, igen ma­gas önköltségi áron termelték a szenet. Ebben az évben azon­ban a feltárt szénmezőkben fo­lyamatosan; indítják meg az új vastagtelepi frontfejtéseket, melyek segítségével folyton növelik a termelékenységet, — ezzel egyidőben pedig csökken­tik az önköltséget. Az akna­üzem vezetőinek és bányászai­nak tervei szerint ebben az év­ben egyharmadával csökkentik az egy tonnára eső termelési költségeket. Az új szénmezőben máris élkészültek az első frontfejtés kialakításával, melyben pénte­ken teljes kapacitással kezd­ték meg a termelést. Ennek se­gítségével a bányaüzem telje­sítménye napi 50 tonna magas- kalóriájú szénnel emelkedik. Télen is építik az ország legmodernebb törőmüiét Ebben az évben újabb üzem­mel gazdagodik Heves megye. Itt épül a felnémeti mészkő­bányánál az ország legkorsze­rűbb törőműve és osztályozój a, mely a magyar ipart, elsősor­ban a kohókat látja majd el a szükséges mészkőporral. Az építkezést a nyár közepén kezdték meg és máris tető alatt van a hatalmas szerelő­csarnok, műhelyek és az iro­daház. Elkészült a modern gyáregységhez vezető bekötő­út is és gyors ütemben halad a törőmű, valamint az osztá­lyozó alapozási munkája. Erre az új létesítményre 20 millió forint költséget biztosítottak. A nagyarányú építkezést a télen is folytatják, amire igen jól felkészültek az ipítőipari munkások. Az új törőmű és osztályozó a tervek szerint ez — Én világéletemben csak azt mondtam a fiaimnak: „Nyug­díjas állást keresni, mert az a valami”. Annál nincs igazibb a világon, mert kérem akinek van egy kis nyugdíja, annak mindjárt másképp fekszik a feje ajja. Erre iparkodtam mondom mindig, hát most az­tán megértem. A szövetkezet nyugdíjas juhásza leszek! — Csapott a térdére örömmel Marci bácsi és bort rendelt a megürült bögrékbe. Koccin­tottunk. ötvennyolc esztendeje el­múlt, hogy juhokkal bánok. Ismerem minden csín- ját-bínját ennek a mesterség­nek. Mert tudja, ehhez se ért ám mindenki — mosolyodik el az öreg huncutkásan. Nem ám! A birkaféle sok bajjal jár. Gyerekkortól kell azt tanulni. Azt mondják, mikor én meg­születtem, az anyám egy kis bárányt fektetett mellém a bölcsőbe — neveti Marci bá­csi saját szavait. Igaz, jára­tos is vagyok a birka tudo­mányba, mert akár hiszi, akár nem, ez is tudomány, mégpe­dig nem is kicsi. Édes jó ba­rátom, — melegedik tovább az öreg — ha csak azt amit én tudok a juhászat felől, valaki összeszedné, egy könyv lenne belőle. Könyv. Úgy higyje el, ahogy mondom. — A csapiár is helyesel erősen az előbbi sza­vakra. — Olyan gomolyát, mint Márton bátyó csinál, nem csinálnak még Ldptón se. — Az öreg erre mér nem szól semmit, csak előveszi a pipá­ját és rá töm. A pipa füstöl, a kályha me­legít. Kint fütyörészdk és hit­év októberében teljes kapaci- tássál megkezdi a fehér mése- kő őrlését, osztályozását. Milliós vagyont hagyott Jugoszláviára egy idős asszony A szerbiai Mladenovac köze­lében lévő Pruzsatovac falu­ban nemrég meghalt L,eposzá­vá Barbarota Jovanovics, 72 éves asszony. Az idős özvegy néhai férje után ugyan fravr- cia állampolgár volt, de utolsó éveit szülőfalujában kívánta eltölteni. Végrendeletében « dúsgazdag özvegy mintegy öt millió dinár értékű készpénx- és ékszervagycmát az államra hagyta. vat kavar a szél. Nem sietek. Majd csendesedik talán ké­sőbb a vihar — gondolom — és maradok. Bort kérek a bögrékbe... Iszogatunk. — Hát idefigyeljenek! — törli végre kétfelé hegyes ba­juszát Márton bátyó. Egyszer egy bárónál voltunk juhászok az apámmal. Elmúlt hatvan éve... és száll a mese, előjön­nek a régi „betyár-történetek”. Marci bácsi beszél, mi pedig hallgatjuk ketten a csaplárral. — Az apám Látta, beszélt is vele, Sándorral, Rózsa Sán­dorral. — Sokáig mesélt az öreg. Vén. este lett, mire felhajtottuk a maradék bort is. — Most hány birkájuk van Marton bácsi? — Hozom vissza) most már én a beszélgetés fonalát. — Öt­százötven, kedves jó barátom. Gyönyörű állat mind egytői- egyig. Mondták is a komiéi asszonyok, mikor nyírták: „Olyanok ezek a maga juhai, mint az angyalbárányok.” ön­tik ám ezek a gyapjút. Igaz, vigyázok is rájuk, mint a két tulajdon szememre, hiszen mondja mán, utóvégre én is a gazdájok vagyok. [Vagyon eltelt az időm. Mennem kell. Búcsúzom kedves ismerőseimtől. Márton bácsi visszaszólít — Ha még- egyszer erre jár, el ne kerül­jön minket. Ha addigra el­mennék nyugdíjba, itt, azután is beszélhet velem minden es­te. Kilépek a havas éjszaká­ba. Távolból a falu fényei vi­lágítanak. A csárdából nótát hallok. „Vendég ide hogyis jönne ily cudar időbe”. Nem latom, de tudom, hogy Márton bácsi mulat az öreg juhász.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents