Népújság, 1957. december (12. évfolyam, 96-104. szám)

1957-12-31 / 104. szám

4 NÉPÚJSÁG 1957. december 31. kedd jgM KÖLTŐK ÉS VERSEK Lapunk hosszú idő óta közöl verseket. S a verseken keresztül olvasóink számos tehet­séges költőt ismerhettek meg. A szerkesztő-bizottság úgy határozott, hogy a lap köré tö­mörült költőgárda tagjait még közelebbről i s megismerteti olvasóival, s ezért egy-egy költőt a fényképével, életének rövid ismertetésével mutatunk be. Most Pagony Lajost, valamint néhány versét mutatjuk be kedves olvasóinknak. PAGONY LAJOS 1924-ben Budapesten született, gimnáziumi tanulmányait Balassa­gyarmaton végezte és itt tett érett­ségit. Érettségi után beiratkozott Budapesten a Közgazdasági Egye­temre, majd ismét visszakerült Ba­lassagyarmatra. írással már kora ifjúságában foglalkozott, közvetle­nül az érettségi után egy kis elbe­szélésével pályadijat nyert, később pedig Salgótarjánban a Szabad Nógrád külső munkatársa lett és évelüg versekkel, elbeszélésekkel. riportokkal szerepelt a lapban. Je­lenleg Egerben él és mint zongo­rista a Park Szálló Grilljében dol­gozik, s nálunk a Heves megyei Népújságban ír. Ügy gondoljuk, hogy kedves olvasóink is ismerik írásait. Pagony Lajos külön érde­me az, hogy az ellenforradalom után a külső cikkírók közül ő vett először tollat kezébe és ki­sebb, nagyobb írásaival állt ki a proletárhatalom mellett. SZILVESZTER Harang kondul a toronyban az ó-év még egyet lobban haldokolva száll a füstje siratja az ég ezüstje Szél fütyül a kertek alatt felveri a cinkehadat magános fűz borzas ága acsarkodók a világra Aszott vénség vastag éjben esetíik-botlik át a jégen fitíyedt ajkkal fohászkodik míg a szélbe kapaszkodik málló évek csillagpora hull ha koppan a bocskora — mire a rest hajnal ébred elhagyta rég" a vidéket. EGER, 1957. (PILLANATKÉPEK) AJÄNLÄS Jó, ne az én szememmel nézz, ha tied messzebbre lát de kérlek, a házak vén falát simogasd te is szerelemmel. ÉJJEL A LIGETBEN Tavasz van. Máskor rügy köszöntött és cinkosan borait az esti csókra a kársak lombja, — most a ködben talpáról földre döntött szobor csonkja virraszt mint bús kísértet míg kong a lépted. RENDŐR AZ ÉJSZAKÁBAN A hajnal már a éjjel összeér — elhal a szó és ásítanak az utcák — A Líceumnál suhancot kísér a rendőr és soha meg nem tudják az alvók, kiket kifosztani készült az alvilág, hogy kél derék kisember parasztfiúk, vagy bányászok talán — elcsípték a tettest. Kendőrszemmel semmiség az ügy, s magam sem értem Iám mért őgyeigek még itt, derengő nappal közelben, büszkén billentett kalappal.­A MINARETNÉL Felnézek rád és pironkodom folyton mint vándorszínész Megyeri kajdan a [tintafolton mi kabátjára esett s véle szégyene Petőfi révén egy életre lett tele. De mert ars poeticám az őszinteség csak bámészkodom és küldöm a fohászt: segítene bár nvolc múzsa s hozzá Klió fel nem megyek, mert lépcsőből vagy száz van benned s bennem megannyi — kiló... SZEPTEMBER A STRANDON A mozgó mélybe bámul s mint egy nimfa kacér-szerényen pillant rám: nézem-e? Aztán ugrik. Feszesen, édes, ritka perc sellőjeként csobban, furcsa zene kerekedik, míg dédelgeti hosszan a víz, meleg mellének halmain rajongva... — s én vacogtam a vakító homokban már a szél a leveleket hordta... ' A KAZAMATÁKBAN Itt Bornemissza Gergely ázott-fázott és szurokkal meg kánkővel csatázott az alagutban, füstös fáklyafényen... — — most villany ég s a mohos csontok szépen sorbarakva, megszámozva is tán — hivatalnok lettél hát jó Dobó István?! EGY MÁSIK ÜREGBEN Itt viszont a borisszák ülnek s köztük én a lanttal mely — teszem azt — harmonika s a fülnek biz fájdalom, hogy barátaim kvarttal följebb énekelnek, dohát ez már szokás ha megkezdődik így ősszel, szire-szóra a szépasszonyvölgyi „magnum áldomás”. MÁJUSI ÜNNEP Bandukolunk, kígyózva, olykor megmegállva hadsereg ez: zászlókkal, dalra gyújtott ő évről-évre vonulunk, szomjasan, sörre lesve s a sátrakban majd feldöntjük a pultot • ha harsánnyá nőtt e nap bolondos kedve... — egy tisztes rendező komoly fejebubján a nap vakít, mint táncos, égi turbán mi ugratjuk őt s megyünk énekelve. BESZÉLŐ SZÁMOK Jelentősen fejlődött az ok­tatási rendszer, bővült az ok­tatási intézmények hálózata. 1953. óta megyénkben 16 új iskola épült 46 tanteremmel, mintegy 9 millió forint érték­ben. Ugyanezen idő alatt 13 óvodát és bölcsödét létesítet­tek. A felszabadulás után beve­zették a nyolc-osztályos álta­lános iskolai oktatást. Jelenleg 41,600 gyermek tanul a megye általános iskoláiban. A nevelők száma fokozato­san emelkedett. 1953. évben a megyében mintegy 700 nevelő volt, ma 1620. A középiskolákban jelenleg 3170 tanuló tanul, ezerrel több mint 1951-ben. Az 1956/57-es tanévben több mint 600-an — nagyrészt munkások és parasz­tok gyermekei — szereztek érettségi bizonyítványt a me­gye középiskoláiban. 1950-ben Egerben főiskola létesült. Je­lenleg több mint 300-an vesz­nek részt a főiskolai oktatás­ban. A termelő munkában részt­vevő dolgozók részére 5 esti tagozatú középiskola működik összesen 216 hallgatóval. Jelentős kulturális és sport- létesítményeket fejeztek be az elmúlt években. 1953. óta 13 kultúrotthont építettek 11 mil­lió forint értékben, s átadták a közönségnek aa egri stadi­ont, melynek építési költsége 3 millió forint volt. _____ •Je ienieg -x ».egyében 80 kul­túrotthon működik, ahol éven­ként többszáz ismeretterjesztő előadást és műsoros estet ren- dez»ek. A megyében 1956. vé­gén 143 könyvtár volt, több mint 120 ezer kötet könyvvel. A megyében 161 filmszínház működik, s 1956. évben közel 3 millió, 300 ezer látogatója volt az előadásoknak. Az egri Gárdonyi Színház 1955-ben alakult. 1956. évben 271 előadást tartott a megyé­ben 91 ezer látogató részvéte­lével. A rádióelőfizetők száma év- ről-évre gyarapodott. Ma a me­gyében több mint 49 ezer rá­dióelőfizető van. 1000 lakos közül tehát 155 rádióelőfizető. Megyénkben az ellenforra­dalom főleg az ipari termelés­ben okozott károkat. Az 1956. IV. negyedévi ipari termelés az 1955. hasonló időszakához képest* 161 millióval, 39.1 szá­zalékkal csökkent. Az ellenforradalmi esemé­nyek alatt kb. 122 millió Kw órával csökkent a villamos­energia termelés, s még 1957. évben sem tudták az erőmű­vek az 1956. évi termelési szintet elérni. A cemet- és mésztermelés sem érte még el az ellenforradalom előtti szin­tet. Az ellenforradalom a bányá­szatban is éreztette hatását, — azonban 1957. III. negyedévben a bányák már 6 ezer tonná­val túlszárnyalták az 1956. III. negyedév termelést. Kedvező­en alakult az élelmiszeripari cikkek termelése is, 1957. év kezdetétől lisztből 40 mázsá­val, főzelékkonzervből 24 ezer mázsával, cukorból 41 ezer má­zsával, cigarettából 82 millió darabbal termeltek többet — mint 1956. hasonló időszaká­ban. Az Egri Bútorgyár pl. 13,500 darab különböző típusú asztalt adott át a kereskede­lemnek, 1400 darabbal többet, mint 1956-ban. Az. ellenforradalom a megye szövetkezeti iparát is veszé­lyeztette. Jelenleg azonban 35 ipari jellegű szövetkezet mű­ködik a megyében, az 1956. évvégi 28-al szemben . Az ellenforradalmi esemé­nyek a mezőgazdaságban leg­inkább a tsz-mozgalmat vetet­ték vissza. A termelőszövetke­zeteknek majdnem fele felosz­lott, s a megmaradt szövetke­zetek tagságának egy része ki­lépett a csoportokból. A ter­melőszövetkezeti morálom már jórészt kiheverte ezeket a sebeket és ma a megyében 104 mezőgazdasági termelő- szövetkezet, s 62 termelőszö­vetkezeti csoport működik, 44 ezer katasztrális hold terüle­ten. 1956. december 31. óta 26 mezőgazdasági tsz és 33 termelőszövetkezeti csoport létesült, vágj' alakult újjá me­gyénkben. Ilyen dióhéjban összeállított statisztikai anyag természete­sen nem nyújthat teljes ké­pet. Meggyőződésünk azonban, hogy a felsorolt tények is kéz­zelfoghatóan bizonyítják ered­ményeinket, Jó segítséget nyújthatnak gazdasági és tár­sadalmi életünk helyes meg­ítélésére, de csak akkor, ha nem egyedül ezekre támaszko­dunk, hanem különböző olda­lakról mérjük fel anj'agi hely­zetünket, s társadalmi fejlődé­sünk eredményeként kialakult szellemi és érzelmi adottsága­inkat. műsora t Január 1, szerda: Egerben délután 3-kor és este 7-kor: Marica grófnő (bérlet- szünet). Kamaraszínház este 8 órakor : Szenteltvíz és kokain (Bajor G. bérlet), Január 2, csütörtök: Egerben este 7 órakor: Marica grófnő (szelvénybérlet). Kamaraszínház: Egerben este 8 órakor: Szenteltvíz és kokain (Törzs Jenő bérlet). Január 3, péntek: Egerben este 7 órakor: Marica grófnő (szelvénybérlet). Kamaraszínház: Egerben este 8 órakor: Szenteltvíz és kokain. Egri Vörös Csillag: Január 1: Szerelem, ahogy az asszony akarja (nyugat-német). Január 2—8: Isten és ember előtt. Egri Bródy: Január 1—2: Tánc és szerelem (argentin). Gyöngyösi Szabadság: Január 1: Naplemente előtt (német). Január 2—8: Béke völgye (ju­goszláv). Gyöngyösi Pusldn: Január 1: Huszárok (francia). Január 2—3: Csavargó (indiai). Hatvani Vörös Csillag: Január 1—8: Karneváli éjszaka (szovjet). Hatvani Kossuth: Január 1: Don Juan (francia). Január 2—5: Olmer bűne (cseh). Heves: Január 1—2: Hetet egy csapás­ra (szovjet). Pétervására: Január 1: Játék az életért (szovjet). Hatvan város anyaliőnyvébűS Születtek: Halasi Gabriella, Nagy Éva, Ötvös Kálmán, Ecsédi Ernő, Katona Edit, Kepes Anikó. Házasságot kötöttek: Horváth József és özv. Bálint Józsefné, Kőműves József és Búzás Juli­anna, Klausmann Ferenc és Tóth Rozália Anna. Meghaltak: iSashegyi János, Gáspár Károly Ferenc. ... hogy az egyik francia cég megkezdte az elasztikus telefonzsi­nórok gyártását, amely mindössze néhány centiméter hosszú, telefo­nálás esetében azonban tetszés szerinti nagyságra nyújtható. . . . hogy a jugoszláv borterme­lők több szeszesitalt isznak mint amennyit eladnak. . . . hogy Marlene Dietrich sze­rint a férfiak háromnegyedrészének jobban tetszenek azok a nők, akik érdeklődést tanúsítanak irántuk, mint azok, akiknek szép lábuk van. . . . hogy Pekingben megkezd­ték a Kínai Népköztársaság első televíziós állomásának építését, mely színes képet is sugároz majd, . . . hogy a föld háromnegyed részét víz borítja, az ember elede­lének mégis csak egy százalékát alkotják a tengerekből származó termékek. ... hogy Angliában nemrégen két teljesen ismeretlen Rubens- festményt fedeztek fel, melyek közül az egyik Nérót, a másik Senecat ábrázolja. ... hogy a Szovjetunió mezőgaz­dasága minden percben egy új traktort kap, s minden két peré­ben egy új gabonakombájnt. FILM: ISTEN ÉS EMBER ELŐTT Az egri Vörös Csillag filmszínház ja­nuár 2-án mu­tatja be az Isten és ember előtt című német filmet, mely a II. vi­lágháború bor­zalmai követ­keztében szét­szóródott, majd az újra egy­másra talált család tragé­diáját mutatja be. KARÁCSONYI emlék RÁDIÓ MŰSOR KEDD, DECEMBER 31. 8.10: Verbunkosok, magyar nó­ták. — 8.40: Katonadalok. — 9: A Gyermekrádió műsora. — 9.40: Tréfás hangszerszólók. — 10.10: Válaszolunk hallgatóink­nak. — 10.25: Szimfonikus tán­cok. — 11: Barátságos mérkőzés. Elbeszélés. — 11.20: Ajándékmű­sor. — 12.10: Könnyű zene. — 13: Pipa-prémium. Tjrbán Ernő írása. — 13.15: Operarészletek. — 14: A Gyermekrádió műsora, — 14.20: Könnyűzene. — 15.05: Téli este egy kultúrházban. — 15.35: Egy falu — egy nóta. — 16.10: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 16.30: Vidám népdalok. — 17: Mennyi idős Földünk? Előadás. — 17.15: Görbe Zenei Újság. — 18.10: Szív'küldi... — 19: 1957. január 1-e 0 órától 1957. decem­ber 31., 20.30-ig. - 20.28: „A Szalmaözvegy“. Zenés monológ. — 21: Szilveszteri kabaré. — 24: Újévi köszöntő. — Utána: 5.00-ig tánczene. SZERDA, 1958. JANUÁR l. 8: B.U.É.K. - 8.10: Vidám népi muzsika. — 8.55: Újév elé­be. Zenés műsor. — 9.55: Petőfi Sándor versei. — 10.10: Vidám műsor gyermekeknek. — 11.27: Zenekari hangverseny. — 12.50: Újévi jegyzetek. Dezséry László Írása. — 13: Népi zene. — 13.40: A Rádiólexikon humora. — 14: Hanglemezparádé. — 15: Egy év a külpolitikában. — 15.15: Szív küldi... — 15.50: Az újesztendő legendái. — 16.15: A Magyar Rá­dió tánczenekara játszik. — 17.10: Az elmúlt év kiemelkedő humo­rából. — 18.50: Szimfonikus ze­ne. — 19.10: Zenés műsor. — 21.10: Harangszó. Rádiójáték. — 22.10: Tánczene. — 23: Zenekari ! hangverseny. — 0.10: Éji zene. CSÜTÖRTÖK, JANUÁR 2. 8.10: Könnyűzene. — 8.55: Édes anyanyelvűnk. — 9: Ifjúsági műsor. — 9.45: Reggeli kórusok. — 10.10: Fiatal Írók félórája. — 10.40: Váczi Gyula zongorázik. — 11: Hétvégi reménység. Elbeszé­lés. — 11.20: Kórusok népdalokat énekelnek. — 12.10: Könnyűzene. — 13: Kemény György jegyzete. — 1315: Operarészletek. — 14.20: Egy falu — egy nóta. — 14.50: Zenés műsor. — 15.10: Fiatalok sakkiskolája. — 15.20: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 15.45: A Marcibányi téri általá­nos leányiskola énekkara énekel. — 16.10: Szórakoztató zene. — 16.50: Gyári sziréna. — 17.10: Magyar nóták. — 1735: ,,Legye® az öné“ című operett közvetítése. — 18.10: Táncdalok. - 18.45: Tudományos híradó. — 19: Hang­lemezek. — 20.25: Szerelmi házas­ság. G. B. Shaw komédiájánok rádióváltozata. — 21.45: Könnyű hangszerszólók. — 22.15: Zenés műsor. — 22.45: Ray Kinnel éne­kel. — 23.10: Zenekari hangver­seny. — 0.10: Magyar nóták. PÉNTEK, JANUÁR 3. 8.10: Bécsi operettekből. — 8.50: Fülöp János jegyzete. — 9: Népi zene. — 9.30: Ezüstkalászos gazda-tanfolyam. — 10.10: Óvo­dások műsora. — 10.30: Fúvós­zene. — 11: Nyírfanedű. Részle­tek Scsipacsov regényéből. — 11.30: Dalok és hangszerszólók. — 12.10: Tarka muzsika. — 13: A belterjes gazdálkodás útján. — 13.15: Népszerű operarészletek. — 14.10: Úttörő-híradó. — 14.35: Színes népi muzsika. — 15.16: A Gyermekrádió műsora. 16.10: Szív küldi... — 17: Egy vers — több dal. — 17.50: A köz­lekedési lámpa mellett. — 18.10: Sport és tánc. — 18.40: Ifjú Fi­gyelő. — 19: Világhírű művészek, népszerű operahangversenve. — ; 20: Esti Krónika. — 20.20: Köz­vetítés a Palace-étteremböl. — 20.40: A trójai faló. Regényrész­let. — 21.30: A Magyar Rádi* szimfonikus zenekarának hangver­senye. — 23.10: Téli szerenád. — 0.10: Kamarazene.

Next

/
Thumbnails
Contents