Népújság, 1957. november (12. évfolyam, 87-95. szám)
1957-11-07 / 88. szám
1957. november 7. csütörtök NÉPÜJSAG 3 A mindennapi élet példája Kovács Imre csendes, halk- szavú ember. Munkájában era kiváló, de amit rábíznak becsülettel, legjobb tudása szerint végezi el. Kommunista volt, kommunista maradt, még akkor is, amikor kommunistának lenni nem látszott sem dicsőségnek, sem biztonságosnak. S ez a csendes, halkszavú ember vitázott, harcolt, érvelt az elmúlt év végén, az év elején, szervezte üzemében, az egri Bútorgyárban a pártot. Ma pártvezetőségi tag, ugyanott dolgozik, ahol dolgozott, éli csendes, nyugodt életét. Ha valaki ezután azt mondaná, hogy Kovács Imre bútorgyári gépmunkás példakóp, első pillanatra sokan elcsodálkoznának. Él és becsülettel dolgozik, mi lehet ebben a példa? Tarjányi Sándor munkásőr, a megyei tanács előadója. Régi szóval élve tisztviselő. Dolgozik, eljár a munkásőr kiképzésre, eddig még nem fedezett fel olyan eljárást, amely mondjuk forradalmasítaná az államapparátus egész ügyvitelét, s lehet, hogy ezután sem fog. Gonda Márton az egri Lakatosárugyárban vasesztergályos. A sztrájk egyik következetes ellenzője, az MSZMP első tagjai közé tartozik, ő vezeti most az egyik szemináriumot. Jó munkás ő is, Zahorecz József heggesztő is, vagy, hogy visszatérjünk még egy példáért a Bútorgyárba, Szabó Bernátli is. De szűkebb pátriájukon kívül alig ismerik őket, élik hétköznapi munkáséletüket, s mégis azt mondjuk, hogy életük, magatartásuk példa: mindenki számára. Nagy idők nagy tetteket követelnek meg. Ott, ahol a fegyverek csatáznak ott a legjobb fegyverforgató a példakép. De ott, ahol békés élet van, ahol a holnapot ötvözik a mába, ott a csendes, szerény munkásember példája a legvonzóbb. S a kommunisták ilyenek. Harcban, munkában mindenütt helytállni, szerényen, de határozottan, hogy úgy lehessen építeni rájuk, mint a legkeményebb betonalapra. Természetesen nemcsak a kommunisták között, de a pártonkívüliek között is van, szerencsére nagyon sok az olyan becsületes, biztos támpontot jelentő ember, mint Kovács Imre és társai. De ez még inkább és általában a kommunistákra jellemző, s kell mind jellemzőbbnek lenni az elkövetkezendő időkben is. Mit ér az a kommunista, aki kész halálba menni a pártért, a nép ügyéért, de az alkotó munka időszakában már korántsem ilyen elszánt, következetes? Ezek az emberek, s még sokan mások, épp azért találtak megbecsülést dolgozó társaik körében, azért van szavuk és szavuknak súlya, tekintélye, mert mindkét fronton, a harc és a napi élet, a munka hétköznapjaiban is egyformán serényen és szerényen dolgoznak. Sok szó esett az elmúlt években a kommunista példamutatás szükségességéről. Ezt vitatni, na- ívság volna, De amikor mi példát, kommunista példái állítottunk az emberek elé, akkor legtöbbször csak — és ebben a csak- ban van a hiba — messze kimagasló hősöket, normájukat kétszeresen, háromszorosan túlteljesítő munkásokat, országos jelentőségű felfedezést elért értelmiségieket állítottunk például az emberek elé. Pedig a nép sőréjében, a párttagság soraiban ott élnek és dolgoznak azok az „egyszerű“ párttagok is, akik ugyan nem érnek el kétszáz százalékot, de még soha nem mulasztottak igazolatlanul; akik a harcban talán nem lesznek jó dandárparancsnokok, csak egyszerű őrszemek, akiket megölni lehet, de őrhelyük elhagyására bírni nem; akik soha életükben nem találtak fel semmit és nem is fognak, de a találmányokat habozás nélkül, az új iránti nagy szeretetük miatt, sikerrel alkalmazzák a napi munka sikeréért. S ez is példamutatás: kommunista példaadás az egyszerű, kitartó életre, a szorgos munkára. Sok „hadvezérre“ van szükségünk a pártban, a párt gyakorlati politikájának végrehajtására. De csak hadvezérek, legyenek bármilyen sokan, még nem nyertek csatát. A győzelemhez a párt hadseregének minden katonájára szükség van, azokra a katonákra, akik bízva és híve a vezetőkben, s e bizalomban is példát mutatva, megvalósítják és sikerre viszik a vezetők elgondolásait, akiknek tapasztalatai felbecsülhetetlen értékűek, mert a közvetlen életből merítettek. Sok kommunistában — akiben becsületes kommunista szívén, józan eszén túl nincs különösebb képesség nagyhorderejű tervek kigondolására és megvalósítására — felötölhetett már, hogy talán csak a nagy tettek végrehajtása, azokó, amelyekről egy ország, vagy legalábbis egy város beszél, hogy csak az testesíti meg valójában e fogalmat: kommunista példamutatás. Sok kommunista érezte talán azt, hogy e fogalom voltaképpen akkor rá nem is vonatkozik, neki azon túl, hogy becsülettel dolgozzon, ha kell, nem éppen iskolázott, de igaz szavakkal védje a párt politikáját, nincs is különösebb lehetősége, hogy példát adjon a tömegeknek. Pedig a párt ereje, a párt, a kommunisták példája nem kis mértékben éppen ezekből a hétköznapi tettekből tevődik össze, s válik valóban világító fáklyává az egész magyar dolgozó nép előtt. Ezért példakép Kovács Imre az egri Bútorgyár gépmunkása, vagy Tarjányi Sándor munkásőr, ezért a többiek, a névtelenek, a párt szívós kitartó, megingathatatlanul becsületes közkatonái. Gyurkó Géza Szerkesztői üzenetek Q Ragóné, Erdőtelek: Levelében írt megállapításaival legnagyobbrészt egyetértünk, de azt közlésre nem tartottuk alkalmasnak. Sütőipari Vállalat dolgozói /el- igére, Eger: A névtelen levelek soha nem vitték előbbre az emberek ügyeit. De különösen nem az ilyen intrikáló hangú, más ember becsületébe gázoló levelek. Ha igaz az amit írnak, akkor azt közöljék az illetékesekkel, de ne névtelenül. Heréd község dolgozói jeligére Kerekes Józsefnek Pétervására: Levelükkel a Kis ügyek rovatban foglalkoztunk. Mertl István, Maklártályc. A levélben foglaltakat kivizsgáljuk, a szükséges intézkedéseket megtesszük. Folyékony kincs a bor, ez már szinte közhely Egerben. írnak is róla számtalan szakcikket, lapunk ha- sábbjain is, nálamnál illetékesebbek, szakértőbbek. Meg sem próbálom, hogy belékon- tárkodjak e téma titkaiba, — mert a szőlőhöz én csak annyit értek, amennyit látok belőle, s azt is rendszerint folyékony állapotban, vagy butéliásan. No, de a számokhoz azért konyítok valamit s ami mást megragad, engem is megfog. — Ezért tölt el hát mindig csodálattal, ha a borivók ügyszeretetéről hallok, s arról, milyen jó üzlet is a bor, ha szeretettel, gonddal igyekvő munkával ajnározgatják. Lám, a verpelési Dózsa Tsz- nek kétszer sem kellett elmagyarázni ezt az általam csak most megismert igazságot. — Tudták ők ezt jóideje. S míg mi gazdaságilag támogatásra szoruló tsz-ekről tanakodunk, ők évente több mint félmilliós hasznot vágnak zsebre szép szőlőjük, jó boruk, ötletes gazdálkodásuk révén. Állatállományuk is gyarapszik, s ami a fő: most már azon spekulálnak, — hogyan lehetne s hol újabb 50 hold fémlugasos szőlőt telepíteni, ami az eddig jövedelmezett százezreket megduplázná. A gondos Kalyinka János elnökletével dolgozó tagság nem ám mostohán, csak a termést, pillanatnyi jövedelmet húzva gazdálkodik a szőlőben. Ma a 82 tagú tsz 42 holdas szőlőjén szakszerű műveléssel, a talajerő állandó pótlásával gazdálkodik, s Győrött külön borkimérést tart fenn, a verpeléti borokból, mintegy 800 hektót mérve ki a jó dunántúliaknak a hevesi borvidék zamatos itókáiból. 800 hektó bor, 640 ezer forint haszon. — Két ilyen szám egyenlete biztos támpont a fejlődés, jobb sors fokozatainak leméréséhez. Most ez az örökké tevékenykedő, s a maga életét önnön erejéből jobbá tenni igyekvő csoport új ötlettel, nagy tervvel bajmolódik, mely — ha bevág s miért ne vágna be? — ismét párszázezer forintot jelent majd a tagságnak, s a közös gazdaságnak. Arról van szó, hogy a dolgok mélyére is pillantó vezetőség megneszelte: növekvő borexportunk és belföldi minőségi borfogyasztásunk igényei, s a feldolgozó üzemek, palackozók országos kapacitása nincs összhangban. A kereskedelem sokkal több palackolt, minőségi árut fel tudna venni, — mint amennyit a mostani üzemek termelnek. Ezért a verpeléti Dózsa Tsz elhatározta, hogy saját borának, de a vele társulni kívánó termelőszövetkezetek borainak palackozására — milliós költséggel — borpalackozó üzemet létesít, s mert a h°vesi tái jellegű boroknak a Dunántúlon nagy keletje van, Győrött, a tsz borkimérésének kezelésében, illetve vele való közösségben állítja fel ezt a kis üzemet. Itt Verpeléten pedig — ugyancsak szakszerűen kiépített keretek között — biztosítani fogja a palackozásra kerülő borok gyűjtését, nemcsak a magáét, hanem a vele társulni kívánó csoportokét is. Ügy hírlik: az egri Nagy József Tsz máris bejelentette szándékát mind a győri kimérésbe, mind a palackozóba való társulás tekintetében. A palackolt borokat a bel- és külkereskedelmi vállalatokon keresztül értékesítik majd a palackoztató tsz-ek, kikerülve mindenfajta egészségtelen kon- kurálást az állami borforgalmi szervekkel. Persze a terv hosz- szabb lejáratú, s ha serényen egyengetik a megvalósulás útját, talán jövő őszre sikerül nyélbeütni az egészet. S hogy ez nem afféle hebehurgya, elhamarkodott ötlet, arra jellemző, hogy az elnök, s a tagság sokáig fontolgatta, számítgat- ta a belőle eredő hasznokat, vagy esetleges ügyet-bajt. De ma már tisztán látható a számvetés eredménye: az új üzletág jó pénzt hoz. Nem országos dolog, amiről írtam, mégis jóleső s valami szimbólum is. Sok szólásmondás példázza a magamagán segítő ember jósorsát. S ha van elesett, kétbalkezes csoport is még a megyében, hát vegyen példát ebben az egy dologban is a másiktól, s mankó, hónalj alá nyúlás várása helyett nézzen körül a háztájon: miből lehetne forintot csinálni? Ahol nincs szőlő, akadhat más. Kézműipari üzem. gyékényfonás, sok minden, ötlet, tehetség kérdése az egész. —pala— Dallal, tánccal ünnepük november hetedikét a mátrai falvakban Mátraszentistvánon, Mátra- szentimrén és Málraszentlászlón is szorgalmasan készülnek november 7-e megünneplésére. Ezen a napon a 40 tagú mátraszentimret szlovák népi együttes új, vidám műsorral szórakoztatja a jensík lakóit. Uj dalokat, táncokat, régi forradalmi jeleneteket tanultak, e- mellett több régi szlovák népi ha gyományt elevenítettek fel. A mátrai szlovák anyanyelvű községek lakói népi demokratikus államunkban, szabadultak meg a kisebbségi elnyomástól, boldogé szabad emberek, éppen ezért úgy határoztak, hogy november 7-ét. a Nagy Októberi Szocialista Forradalom negyvenedik évfordulóját vidáman, dallal, tánccal ünneplih meg. Művelődésügyi és irodalmi tanács alakult Egerben A Hazafias Népfront bizottság Heves megyei elnöksége az elmúlt napokban úgy határozott, hogy a 1200 véradó Egerben Az egri 1. sz. kórház véradóállomásán egyre többen jelentkez nek a város lakói közit1, hogy vért adjanak az arra rászorulóknak. Jelenleg 1200 véradót tartanak nyílván, akik gyakran jelentkeznek az önkéntes véradásra. Ennek eredményeként az egr> véradóállomáson havonta 50 liter vérkonzervet termelnek. legjobb vezető szakemberek bevonásával megyei művelődésügyi tanácsot és egy irodalmi és tudományos társaságot alakít. A művelődésügyi tanács egyik feladata lesz az ifjúsági nevelés szocialista módszereinek a kidolgozása, a nevelés ellenőrzése, ezenkívül ankétokat fognak tartani az erkölcsről, a helyes magaviseletről, az iskolai és iskolánkí- vüli erkölcstanról. Az irodalmi és tudományos társaság pedig ne- gyédévenként füzet-sorozatot ad ki a megye politikai, gazdasági és kultúrális életéről, hogy ezzel is hozzájáruljanak a lakosság mindennemű tájékoztatásához. Megérkezett a tizennyolcezredik vendég az Ózdi Kohászati Üzemek szilvásvárad! üdülőjébe A Bükk egyik legfestőibb részén, a Szalajka-völgy közelében, az egykori Pallavicini őrgróf vadászkastélyában ma az ózdi kohászok, Budapest, Miskolc és más nagyvárosok üzemi munkásai pihennek. Ide, az Ózdi Kohászati üzemek üdülőjébe, csütörtökön megérkezett a tizennyolcezredik vendég. A 20 holdas park közepén fekvő, központi fűtéses, lakályos helyiségekből álló üdülőt nemcsak tavasztól őszig, kedvelik a Bükk barátai. Az üdülő vendéglátói télen is változatos szórakozásról gondoskodnak számukra. A közeljövőben megkezdik az opera-Ie- mezesteket a társalgóban. A sportkedvelők számára pedig már most készítik elő a téli sportlehetőségeket. A csoportos sí- és ródfi kirándulások mellett, mihelyt az első hó leesik, 10—15 szánkóból álló „karaván“ viszi majd a* üdülőket a Bükk hegység erdőin, völgyein keresztül egy-egy egésznapos téli túrára. Fehér cementet készítenek a selypi cementgyárban A selypi cementgyár dolgozói és műszaki vezetői a nyár folyamán sikeres kísérleteket folytattak fehéreement előállítására. A kísérletek után azonnal rátértek az üzemszerű gyártásra és csütörE1 gy értekezleten találkoztam először vele. Asszonyok tanácskoztak, s ő volt az egyik felszólaló. Amit mondott, megragadta az embert és egy kicsit meg is lepte. Valahogy úgy hangzott: „csak próbálkozzanak mégegyszer az ellenforradalmárok, nekem biztosan áll majd kezembe a fegyver. Ha kell, hát tízből tizet lövök.” Elgondolkoztam: milyen emléket hordoz magában a múltból ez az asszony, akinek keze épp oly természetesen szorítja a fegyvert, mint ahogy simogatja fia fejét, dédelgeti a beteg családtagot. A gyöngyösi járási tanácsnál találkoztam vele személyesen, s mi sem természetesebb, hogy ha az ember meg akar valakit ismerni, én is a gyermekkoráról érdeklődtem. Kérdeztem, s ő mesélt, később már kérdés nélkül bomlottak ki a szavak, s kirajzolódott egy élet, amelyhez hasonló sokmillió volt, és mégis újra és újra megragadja az embert, újra és újra arra kényszeríti, hogy próbálEgy asszony azok közül, akik nem felejtenek ja felmérni azt az utat, amit megtettünk. Beszélgettünk, s az emlékezés egy jászberényi szegényes viskóba vitt bennünket, ahol egy munkában korán öregedő asszony szorította magához kétségbeesett sírással a pecsétes írást, mely arról szólt, hogy embere túl van már a lövészárok minden nyomorúságán. „Életét adta a hazáért” — írták, azért a hazáért, mely attól kezdve semmit sem tartogatott a két gyermeknek, — s a harmadiknak, akit ott hordott a szíve alatt, — csak könnyet, nyomort. És az asz- szony az édesanyja volt. Aztán kint járunk a szikes legelőn, ahol a hatéves kis libapásztor lány sírva próbálja kiszedni a talpába fúródó tövist. Vékony kis rongyait szél cibálja, pirosra sírt szemeibe élesen, szúrón csap bele az őszi eső. Olyan jó lenne hazamenni, tök reggelre hazai alapanyagokból, hatvanhat tonnát készítettek el. A gyár dolgozóinak tervei szerint az év végére még ezer tonna elsőosztályú fehércementet adnak az országnak. 2x2 méteres egészségtelen zúg jut. Nem is bírja sokáig. A „csepp” korban elkezdett embertelen munka, a cselédnek kijáró hajsza, a szűkös koszt, a dohos kis szobácska elvégzi a maga munkáját. Hosszú hónapok következnek tétlenségben. Beteg tüdejével birkózik az ifjú élet. Aztán kicsi kis lakásba érünk. Talán ez a rév, amiről álmodik egy szegény cselédlány. Asszony lett, a maga asszonya. De könnyebbséget ez sem hozott, csak annyit, hogy a napi robot után volt kihez odasímúlni, nem kellett egyedül nyeldesni az igazságtalan bántalom könnyeit. Ez volt! S most újra fordul a kép, tiszta szép lakásban vagyunk. Mennyi mindenen kellett keresztül menni annak az embernek, aki ezt mondja: most gazdag vagyok, két szobánk van... Ugye most már alig értjük meg. S a két szobában új bútor, a konyha olyan tiszta, hogy az asztallapról meg lehetne enni az ebédet. Pedig dolgozik egész nap AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK Dr. Fischer Miklós, Forgács András, belgyógyász főorvos, Eger tsz-tag, Besenyőtelek Varga Lajos, főmérnök, Egercsehi Bagi József, KISZ-titkár, Kisköre Pénz Dezső, munkásőr, Eger Ködmön Rozáli, munkásnő, Sírok megbújni a kemence sarkánál, olyan jó lenne csak egy kicsit odabújni anyja fáradt ölébe... Nem lehet! Még az a csöpp kenyér is kell, amit ő keres. Anélkül még élesebben mama bele az éhség az otthon maradt apróságok gyomrába. Aztán tovább perdül a kép Weiss István bankár úr szőlőbirtokán járunk. Körülöttünk csupa serdülő kislány birkózik a kapával. Tudja Weiss úr, melyik a legolcsóbb munkaerő. Akármilyen keveset fizet, jönnek, jönnének kétany- nyian is, mert nagyon kell az a párt fillér is. Aztán Pesten járunk. Hátul a dohos csigalépcsőn surranunk fel, az a cselédek útja. Tágas, szép lakásba kukkantunk be, ahol külön szobája van az úrnak. ahol alszik, külön ahol dolgozik, külön ahol a vendégeket fogadja, s a nagy lakásban a cselédnek csak egy pici
