Népújság, 1957. október (12. évfolyam, 78-86. szám)

1957-10-30 / 86. szám

1957. október 30. szerda. NKPttJSÄG 3 Takarékossági őrjárat f§ az Egri Uútorgyárban Teljesíteni, majd túlteljesí­teni a tervet, takarékoskodni anyaggal, pénzzel, idővel; egy­szóval csökkenteni az önkölt­séget, ezt vállalták és vállal­ják üzemeink a november 7. tiszteletére indított munkaver­senyben, de ez a céljuk egész éven át. Többet, jobbat ter­melni, s mindezt olcsóbban. Ezt kívánja egész gazdasági rendünk, de ezt kívánják a dolgozók zsebei is. Sokszor adtunk már hírt egyes üzemek tervteljesítésé­ről, sőt a tervek túlteljesítésé­ről is. Vannak üzemek, ahol nem igen beszélhetünk túltel­jesítésről, mert nincs hozzá elegendő alapanyag. Ilyen üzem az Egri Bútor­gyár is. Kétezer magyar kihú­zós asztal, 1700 kerek dohány­zó asztal és 1388 fix-ebédlő- asztal — ez az üzem negyedik negyedévi terve. Erre kapnak anyagot, többre nem. És a drága import anyag, amelyért komoly valutát fizetünk a nyugatnémeteknek épp úgy, mint az osztrákoknak, csak arra elég, hogy az üzem száz százalékra teljesíthesse tervét. Terven felüli asztal nem ké­szülhet, mert nincs miből, leg­feljebb ha... Igen, ha takarékoskodnak. És a bútorgyárban megpróbál­tak takarékoskodni. Az el­múlt negyedévben is addig forgatták szabás közben a mintát, a külföldről érkezett bútorlapokon, míg sikerült egy százalékot megtakarítaniok. Ez a szám persze, így magában nem sokat mond. De ha hoz­záfűzzük, hogy ez az egy szá­zalék 72 darab asztalt jelent a három hónap alatt, akkor már világosan látszik a takarékos­ság eredménye. A bútorgyáriak nem álltak meg ennél az tredménynél. Aa utolsó negyedévben még jobban akarnak takarékoskod­ni, s ezért vállalták, hogy az országos anyagnormák mellett 4 százalékos megtakarítást ér­nek el. Ez azt jelenti, hogy a kiutalt anyagból négy száza­lékkal több asztalt gyártanak, mint a betervezett mennyiség. Hogyan érik el ezt az ered­ményt? Két útja van ennek a takarékosságnak, s ők mind­kettőt járják. Az egyik út a szabásnál kezdődik. A pontos körültekintő szabáson sok mú­lik. Tudja ezt Semperger Fe­renc is, s ezért végzi nagy gonddal ezt a munkát. A másik út az enyvezőben folytatódik. Nem nyugszanak bele, hogy 20 centiméteres darabok lees­senek ezekből a drága anya­gokból, ezért ezeket Magyar Sándor enyvező megfelelően összeragaszgatja, s így rendes asztallap lesz belőle, s ez sem­mivel sem gyengébb, mint ami egy darabból készült. Eddig az anyagtakarékosság két módszeréről volt szó, pe­dig az üzem jövedelmezősége szempontjából van még egy harmadik út is. S járják itt ezt az utat is. A legpontosabb szabás mel­lett is van hulladék. Hulla­dék, de amit azért egyre-másra fel is lehet használni, még pe­dig úgy, hogy hasznot is hoz­zon. Nemrég készült el egy virágállvány mintapéldánya. A szép, ízléses bútordarabot — amely teljesen hulladékból készült — 150 forintért vásá­rolhatják meg majd a dolgo­zók. Eddig 200 darabra való anyag van. Ez 30 ezer forint bevételt jelent majd az üzem­nek. Hulladékból és főleg selejtes anyagból készültek el a Totózó irodák kis asztalai, s már-már tűzre szánt anyagokból csinál­tak asztalokat az Uzemélelme- zésnek, s a Kiskemek is. Bár legfontosabb az import anyagokkal való takarékosság, de azért lehet, s kell takaré­koskodni a hazai anyagokkal is. Ezért dolgozzák fel a 4—5 centi széles kis bükkfa hulla­dékokat is. Ezekből parkett lesz. Már egy fél vagonra va­ló készen van, s ebben a ne­gyedévben lesz egy vagonnal is. S ezért jól megfizetnek, 15 ezer forinttal nő ezzel a vál­lalat bevétele. Növeli a vállalat bevételét a vékony kis hulladék lécek fel- használása is. Külön automata gépet állítanak be ezek fel­dolgozására. Köldökcsapok ké­szülnek a kis lécekből 10 ezer számra, amelyet más vállala­toknak is szállítanak. S ezek a kis aprónak látszó dolgok mind közelebb és kö­zelebb viszik az üzemet a jö­vedelmezőséghez, s ezen túl a nyereség-visszatérítéshez is. Igaz, hogy ebben az üzem­ben a takarékosság főformája az alapanyagokkal való taka­rékosság, de azért vigyáznak itt a munkaidő jó kihasználá­sára (bár az ÁVESZ néha „megvicceli” az üzemet —, mint e riport készítése köz­ben is — és 20—25 percre ki­kapcsolja az áramot, így áll az egész üzem), s a segédanya­gokkal való takarékoskodásra is. S ez sem kis dolog, mert egy-egy hónapban nagymeny- nyiségű enyvet, spirituszt, ser- lagot használ el a vállalat, s ahogy mondják, az elmúlt ne­gyedévben minden elővigyáza­tosság ellenére egy százalékos túllépésük volt. Takarékosság, mégegyszer, sőt százszor is takarékosság. Ez az üzem fő jelszava. Erről beszélgettünk az igazgatóval, a főmérnökkel, s a többi ve­zetőkkel is, akik számokkal, tényekkel bizonyították mind­azt, amit fentebb leírtam. Szép eredményeik vannak s még szebbet akarnak elérni ebben a negyedévben. S még­is, amikor lent az üzemben beszélgetek az emberekkel, valahogy olyan érzése támad az embernek, hogy nem érzik eléggé magukénak a takaré­kosságot és nincs meg a taka­rékosság kellő, s megfogható agitációja. Senki nem tudta úgy kife­jezni a takarékosságot, mint Sár ősi Gyula, az üzem 60 éves gépésze és kazánkezelője —, aki a mozdonyvezetést cserél­te fel az égy helyben álló ka­zánnal. Ö fűti az üzem új szárítóját, s a szénnel együtt felfűti a legapróbb forgácsot is. Amint mondja, már ki is számolta, hogy száz mázsa szenet takarít így meg évente. Igen, ez a konkrét számolás hiányzik az üzemben. Bár ta­karékoskodik a szabász, s a többiek is, de hogy mit jelen­tenek a tizedek, századok, s az a bizonyos egy százalék, azt a vezetők is csak hosszas számolás után tudták meg­mondani. Egy százalék 72 asztalt jelent, s jó lenne, ha tudnák ezt az üzem dolgozói is, azok, akik a megtakarítást végzik. Jó lenne, ha tudnák, nemcsak negyedévenként, ha­nem ha lehet, hetenként, vagy tíznaponként, hogy hány liter szeszt, hány kiló enyvet, s legfőképpen hány asztalhoz való anyagot sikerült megta­karítaniok. A jó, okos és konkrét agitáció még a taka­rékosságnál is komoly se­gítséget jelent. És még valámit. Nem vala­mi szerencsésen van megold­va a takarékosság premizálá­sa sem. Hiába takarékoskodik például a szabász a drága im­port anyaggal, ha a rossz mi­nőségű hazai anyagból nem sikerül , takarékoskodnia, nem kap prémiumot. Oldják meg az üzem vezetői ezt a problé­mát is, mert ez is elősegíti, hogy az Egri Bútorgyár száz dolgozójának munkája nyo­mán olcsóbban, több és jobb asztal kerüljön ki az üzemből. (márkusz) Tízezer hektoliter bor tárolajára elegendő újabb pincesort épít az Eger—Gyöngyösvidéki Állami Pincegazdaság részlege készül el, de az rövide­sen. Karácsonyra már innen in­dulnak országhódító útjukra, tet­szetős külsővel az egri fajbor specialitások. SZALAY ISTVÁN: ÉLETRAJZ JÓZSEF ATTILA önéletrajzát olvastuk a hetedik leányosztály­ban. A kislányok figyelmesen hallgatták minden szavamat. Lát­tam arcukon, hogy igazán érdekli őket a kis, vézna proletárgyerek sorsa, élete. Együttérzés és saj­nálkozás látszott rajtuk, mikor ezeket olvastam: „Kenyeret árul­tam az Emke kávéházban, vizet a Világ moziban“. Amikor meg a város peremi szemétdombok kin­cseiről beszéltem nekik, bizony, egyik-másiknak még a könny is kiesett a szeméből. Szegény At­tila, te árva kis fiú — sajnálkoz­tak a gyerekek és kedvesen sza­vazatták a gyermekköltő első sóhajtását: „De szeretnék gazdag lenni. Egyszer libasültet enni“. Tanár bácsi! En azt hiszem Attila sose evett libasültet — szó­lalt meg az egyik szöszke kislány. Bizony kislányom — feleltem — a Gyermekvédő Liga gondozott­jainak abban az időben nem liba­sült jutott a tányérjába. Sokat beszélgettünk még azon az órán Attila gyermekkoráról... Másnap képet helyeztem a fal­ra, a költő ifjúkori képét, aztán bevittem összes költeményeit is. Idenézzetek! Mutattam a gyere­keknek, a vaskos kötetet. Ezt mind az a kis vézna, éhes, pro- lctórgyerek írta, Igen. ö József Attila, kinek nevét ma már is­meri az egész világ, ö volt az az ember, aki megértette, hogy mi­ért kellett neki annyit, de annyit szenvedni sok-sok kis társával együtt —, de nemcsak megér­tette, hanem azt is tudta, hogy mit kell tenni, hogy megváltoz­zon a világ a város peremén... Kevéssel ezután dolgozatot ír­tak a kislányok. Abban állapod­tunk meg, hogy mindenki leírja saját életrajzát. így azután más­nap délután dolgozatot javítot­tam. Toliam hegyén csillogó piros tintával álltam neki a munkának. Apró kis gyermeksorsok, életda­rabkák között válogattam, javít­gattam. Ki egy oldalt írt csak, ki kettőt. Kinek mennyi telt abból a tizenhárom évből. Én olvastam, egyre csak olvastam őket, de egy nehány után kezdett a dolog ér­dekes lenni. — No ugyancsak jól eltaláltam ezt a témát — gondol­tam. — Egycsapásra megismerek minden gyereket... Őszinteség­ből ötös volt mindegyik, abban biztos voltam, és, egy piOanatig se kételkedtem. így aztán külön értéknek tartottam valamennyit. Igen. Harmincnégy gyerek őszin­te önvallomását böngésztem, ja­vítgattam azon a délután. Melyik tanár „szeret“ dolgozatokat javí­tani? En is fázom tőle. különö­Az Eger — Gyöngyösvidéki Ál­lami Pincegazdaság több mint harmincötezer hektoliter befoga­dóképességű egri pincéi csaknem szűknek bizonyulnak az idei bő­séges termés befogadására. Ezért a gazdaság több pincét, vagy en­nek alkalmas helyet vásárolt meg, ahol ezév őszétől jövő év őszéig folyamatosan újabb 10.000 hekto­liter bor tárolására alkalmas kor­szerű pincehálózatot létesít. Az új pincék építését a szőlő- feldolgozó üzem közelében már megkezdték. Ugyanitt — ahol Eger borászati központja épül ki — létesül a borpalackozó. A napi tízezer palack bor töltésére terve­zett nagyüzemnek — ahol telje­sen gépesítik a borok töltését, to­vábbítását — egyelőre csak egy 25 ÉVEN ÄT ROSSZ IDŐ LESZ Gordon Maclay, londoni egyetemi tanár megjósolja, hogy az elkövetkezendő 25 esztendőn át világszerte rosz- szabb lesz az időjárás, mint az elmúlt negyedszázadban volt. sen, ha nagyon sok van egy cso­móban, de azon a délután egy- ültőhelyben kijavítottam mind a harmincnégyet Utóljára maradt egy, annak a szőke kislánynak a dolgozata. Neki három és fél oldalra futotta a tizenhárom évéből. Nekikezd- tem olvasni és javítani a helyes­írási hibákat. Itt-ott találtam is benne egy-kettőt Később letet­tem a tollat és csak olvastam, ol­vastam végig a dolgozatot. — Ilyen is akadt — sóhajtottam fel. Igaz, csak egy a harmincnégy közül. A többi harminchárom a megváltozott élet normális gyer­meksorsa, amilyet általában ma már élnek gyermekeink, de ez az egy ,ez még egészen más, ez nem a „miénk“. Ahogy viss, aemlék- szem, valahogy így szólt a dolgo­zat: SZÜLETTEM 1944 április 11- én. Azon a napon, mint József Attila. Véletlen ez, de azért ér­dekes. Apámat nem ismertem, de anyukám egyszer azt mondta, hogy nem sokat vesztettem vele. Volt még három testvérem, de meghaltak még kicsi korukban Négy éve múlt, hogy nem lát­tam anyukámat. Úgy látszik nem kíváncsi rám, vagy talán már el is felejtett. Nekem nagyon hiány­zik ő, hisz az édesanyát senki se pótolhatja. Attila is nagyon szerette a Mamát. Neki nagyon jó édesanyja volt, de az én anyu­kám, ő... ő is szeret engem, csak elfeledkezett rólam egy pár év óta. Mikor anyukám elhagyott A háziasszonyok, no meg a férjek munkáját könnyíti meg a Tüzép, amikor a hasáb-fáka t szalagfűrészen elvágatja és így árusítják. ...............- I I———I----­Nö vekszik a takarék betétek összege A jólét és a konszolidáció egyik legbiztosabb fokmérője az, hogy az Országos Takarék- pénztár fiókjaiban milyen mértékben csökken, vagy nö­vekszik a takarékbetétek ősz- szege. A növekedés egyrészt azt jelenti, hogy az emberek bíznak a gazdasági rendszer­ben, másrészt, hogy van feles­leges pénzük, melyet ilymódon akarnak biztonságba helyezni, és megtakarítani. Megyénk területén a tavaly októberi adatokhoz viszonyít­va a betétesek száma húsz százalékkal, a betétek összege pedig négy és félmillió forint­tal gyarapodott. A novemberi zavaros napokban, mikor min­denki inflációra számított, — körülbelül tíz millió forintot vettek ki a betétesek, azóta azonban 14 millió forintot he­lyeztek újra betétbe. A taka­rékbetéteket vizsgálgatva, — még egy örvendetes jelenség mutatkozik, nevezetesen az, — hogy az idén a betétesek nagy része a falu lakóiból adódik. Kisteleki István gyöngyösi le­velezőnk leveléből idézünk: Gyöngyös a „szagok városa“ lett. Ugyanis a gyöngyösi Szesz­ipari Vállalat Petőfi utcai telepén a koraesti órákban csapolják le a kazánok és üstök üledékeit a Gyöngyös-patakba, amely a vá­roson végigfolyva igen nagy te­rületen dögletes bűzt áraszt. Kü­lönösen elviselhetetlen a bűz a szeszgyár, a halastó, a patak, a Zalár- és Kertész utca környé­kén, tehát a város mintegy ne­gyed részén. Kérjük a Szeszipari Vállalatot, találjanak valahai meg­oldást arra vonatkozóan, hogy e kellemetlen szagot ne kelljen to­vább „élvezni“ a gyöngyösiek­nek. O O szerencsére egy állami nevelőinté­zetbe kerültem. Itt jó dolgom volt, Gyakran ettünk húst, egy­szer még libasültet is. Ruhát is adtait, vigyáztak rám, de én min­dig csak anyukám után sírtam. Most egy néninél, Mariska néni­nél lakom, ö nagyon jó asszony, szeret engem, és azt mondja hív­jam őt anyukámnak. Itt az isko­lában, itt a legjobb. A lányok szeretnek, tudják, hogy „árva“ vagyok. Az ő életük azért egé­szen más, mint az enyém. Nekik van anyukájuk, apukájuk, aki neveli őket. Az ő szüleik is egy­szerű emberek, munkások, pa­rasztok. Bizony, szerencsére ma már máskép van a munkásember sorsa, mint József Attila éle­tében, Aki olvasta az Éhség című költeményt, az tudja ezt. Ezek a lányok már szé]5 ruhában járnak, csinosak. Az Editnek nejlon blú­za is van, pedig az apja moz­donyvezető. No, lesz még énne­kem is! Tanulok szorgalmasan, tanárnő leszek és lesz pénzem. A gyerekeket nagyon fogom sze­retni, és majd anyukámat is meg­keresem, magamhoz veszem. Együtt fogunk élni. Akkor aztán megláthatja mindenki, hogy ne­kem is van ám anyukám! de mit is beszélek, addig még sokat kell tanulnom ... Örülök, hogy a magyar órákon megismerked­tem József Attilával. Sokat, na­gyon sokat tanultam tőle is, és igen megszerettem őt. ö is na­gyon sokat szenvedett, épen úgy mint én, de azért az én életem A hevesi kultúrházra panasz­kodik egyik olvasónk. Levelében megírja, hogy a kultúrterem falai elviselhetetlenül piszkosak, a szé­keken és a lámpabúrákon újjnyi piszkosan áll a por, Helyteleníti azt is, hogy ebben a kultúrterem­ben tartják a színház-, és mozi­előadásokat, valamint a táncmu­latságokat is, annak ellenére, hogy tavaly rengeteg pénzt be­szedtek téglajegyre, melyből egy' új mozi építését tervezték. S bár a mozira nagy szükség lenne, mert ha például a kultúrházban táncmulatság van, akkor elma­rad az előadás, az építést még máig sem kezdték meg. Kérjük a Hevesi Járási Nép­művelési Csoportot tartson ellen­őrzést a hevesi kultúrházban és mégiscsak egészen más. Ha pén­zem lesz megveszem Attila ver­seit, mert azokat én úgy szere­tem olvasgatni. Eddig a dolgozat. Elgondol­kodtam. Ugyan hol élhetnek, merre járhatnak a kis szöszke szülei? Jó lenne nekik is elolvas­gatni ezt a dolgozatot. Talán ak­kor még felébredne bennük a „lelkiismeret szava“ és a rájuk szakadt felelőség terhe alatt ösz- szeroskadva eszükbe jutna elha­gyott gyermekük. Lehet? .. . Az­tán arra gondoltam, milyen jó, hogy csak egy, egyetlen egy ilyen dolgozat akadt a harmincnégy közül. Milyen jó, hogy ez a kis­lány keserű sorsa ellenére is biz­tosan látja a jövőjét. Érzi, tudja, hogy nincsen egyedül. Érzi maga mellett az iskola, a pajtások, a társadalom segítségét. Nem. 0 már nem a kilátástalan ság vak, Sívár életét éli, a József Attilák életét, hanem egy új életet, ahol neki az elhagyottnak talán épen egy tanári állás van biztosítva. Igv. igen. így van ez jól. MEGEGYSZER elolvastam a dolgozatot. Elolvasták a kollégák is és ettől a naptól kezdve min­denki azt akarta, hogy a gyer­mek vágyaiból valóság legyen... Sorra szedtem mégegyszer a he­lyesírási hibákat. Bizony hármas lett csak a kalkulus. Hiába, aki tanárnak készül, jól tanulja meg a helyesírást! A fogalmazás, az szépen sikerült. Legszebben a harmincnégy közül. Legszebben, mely igazán megérdemelte a pi­ros ötöst. utasítsák a kultúrház vezetőjét, hogy teremtsen kulturált környe­zetet Heves egyetlen kultúrléte- sítményében. Érdekes és megszívlelendő le­velet írt szerkesztőségünkhöz egy egri diák. Levelében arról panasz­kodik, hogy Egerben nem bizto­sítják a diákifjúság megfelelő szórakozását. Az iskola szabá­lyai, igen helyesen, megtiltják, hogy a diákok nyilvános mula­tóhelyeket látogassanak. Tavaly a kultúrházban rendeztek külön bálokat a diákifjúság részére. Levélírónk hiányolja, hogy ezt a helyes kezdeményezést az idén nem folytatják. Egerben két megfelelő terem is van. ahol a diákok részére táncmulatságot lehetne rendezni. Javasoljuk a SZOT és a Városi Kultúrház igazgatójának, hogy kultúrházukban szombaton dél­utánonként rendezzenek bálokat, kifejezetten a diákifjúság szá­mára. o o A Dobó utca 28 számú ház la­kói írták a következő levelet: „Arra kérjük a Népújság Szer­kesztőségét, hogy a KIK-nél jár­jon közbe a legégetőbb dolgok javítása ügyében. Az emeleti ud­var gödrös, esős időben a víz emeleti lépcsőfeljáróra csöpög. (Persze a fejünkre is). Lassan két éve lesz, hogy az emeletről leszerelték a vízcsapot azzal, hogy amíg az udvart nem csinálják, csak a földszinten lesz csap, mert a falakban folyik a víz és rövidesen visszahozzák. Ti. az egész házban egy vízcsap van, a földszint udvaráni. és azt hasz­nálja a ház összes lakója. Ugyancsak egy WC van, az pedig — változatosság okáért — az emeleten. Mi most azt kérjük, hogy a földszint sötét udvaráról hozzák vissza a csapot az emeletre, az udvart csinálják meg, mert a lecsöpögő víz miatt a héten is leesett egyik lakótársnőnk a lép­csőn és megütötte a térdét az esti sötétben. Másrészt a víz mos­sa a falakat állandóan és a lépcső feljárat hamarosan fejünkre zu­han. Mikor a KIK-nek ezt jelen­tettük, mondván, hogy életveszé­lyes, azt a választ kaptuk: „Kit ütött már agyon?“ (Vájjon való­ban erre vár a KIK?)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents