Népújság, 1957. október (12. évfolyam, 78-86. szám)

1957-10-23 / 84. szám

1957. október 23., szerda

NÉPÚJSÁG

7

Téljesíthető kívánságok

Ellátásunk sokat javult az elmúlt hónapokban. Az üzletekben, a piacokon, pénztárcájához mérten mindenki megvásárolhatja a szükséges holmikat, élelmiszereket. A vendéglátó Vállalatnál is már főleg a százalék miatt bosz- szankodik az ember.

Egerben is kielégítő a lakosság ellátása. A kereskedelmi szervek sok mindent tettek már ennek érdekében és bizonyára tesznek még egyet-mást a jövőben is.

És hogy mi most a továbbiakban nem az eredményekről, hanem a hibákról írunk, ez csak azért van, mert akad még hiányosság és talán még több is, mint amit mi felsorolunk.

Nem világrengető hiányosságokról írunk most, apró- cseprő dolgokról csupán. De azért ezek az apró dolgok fontosak. Sokszor bosszantják is az embereket ezek a kis, — könnyen megoldható hiányosságok. Vegyük csak sorba őket.

Halászcsárdát Egerbe

Az elmúlt napokban Poroszlón jártam, s betértem a halászcsárdába. Ettem törpecsukát, sülve, forintért darabját, * megkóstoltam még egy párfajta halat. Jó volt, ízlett.

A halászcsárdában elég kevesen voltak, bár vasárnap volt. Lehet, hogy más alkalmakkor sokan járnak ide, bár úgy gondolom, hogy ha a po- roszlóiak halat akarnak enni, megfogják, s megsütik azt maguk is. De talán így is kifizetődik ez a poroszlói üzlet. Talán.

De hogy Egerben egy aranybánya lenne egy ilyen halász- csárda, akár a poroszlói tsz- nek, akár a földművesszövetkezetnek, az biztos. S az is biztos, begy már évek óta hiányzik egy ilyen üzlet a városból. — Nem is az esetleges húshiár.y pótlására akarok hivatkozni, hanem egyszerűen arra, hogy milyen jó lenne néha-néha betérni egy ilyen halászcsárdába, s válogatni a halféleségek között. S mennyien sorbanállná- nak és várnák, míg kisül a friss Keszeg, vagy a rántott ponty, s örömmel vinnék haza a friss csemegét.

Tudom, hogy komoly helyiséghiány van a városban, de azért egy kis halászcsárdának való helyet még lehet találni. Ajánlok is egyet. A Kiskereskedelmi Vállalatnak a Bajcsy- Zsilinszky úton van egy helyisége, amelyet raktárnak használ (jelenleg ideiglenesen műanyagkiállítás van benne) igaz, hogy kicsi ez a helyiség, de hát ■dugják össze a fejüket az illetékesek, és süssenek ki valami okosat — de legalább is egy jó helyiséget —, hogy abban minél előbb sülhessenek a ropogós halak, az egriek nagy öröesti órákban — bár nem szívesen —, de más szórakozóhelyre menjen, mert a cukrászda tíz órakor zárórát csinál —

Lacipecsenye, — í

mére, s a vállalkozó szellemű csárdatulajdonosok hasznára. Mert ez sem utolsó dolog.

Hol a rétesbolt ?

Igen. Hová lett a rétesbolt? Ahová, nem is tudom, mennyi költséggel, megfelelő felszerelést vásároltak pár évvel ezelőtt, s ahol naponta többféle rétest lehetett kapni. Volt, jó volt, de most nincs. Valaki — valakik megszüntették.

Miért? Hiszen az egriek szerették ezt az üzletet, még ma is sokan mondják, hogy: „megyünk a rétesbe”. Pedig helyén csak cukrászda van, — rétes nélkül, s az is csak este félkilencig.

... s a zenéscukrázda ?

Volt valamikor, nem is olyan régen egy zenés cukrászda Egerben. Most ez sincs. Nincs zene, s az utóbbi időben hiányzik a kedvessége, otthonossága is ennek a cukrászdának. Egykét szőnyeg, és sok-sok virág nagyon elkelne ebben a helyiségben

És szólni kell még a nyitvatartási időről, amelyből valósággal elsinkófáltak egy órát. Az elmúlt évben még lí óráig volt nyitva az úgynevezett , zenés cukrászda” (mert még ma is így hívják), s ma már tíz órakor kiküldik a vendégeket.

Persze udvariasan, de kiküldik, hiszen záróra van, este tízkor.

Pedig moziból, vagy színházból jövet sokaknak jól esne beülni egy pár percre és meginni a feketét, de nincs hová. így a cukrászdái közönség rá van kényszerítve, hogy a késő

A piacon a reggeli órákban a kofák, és termelők nagy igyekezettel kínálják áruikat. Itt van a földművesszövetkezetnek is egy jól megépített pavilonja. Van itt áru bőven. Van sajt, túró, zsír, szalonna, rizs, és még sorolhatnám tovább is. Egyszóval van minden, amit még vagy 25—30 helyen is meg lehet kapni, a piacon, vagy az üzletekben. De nem több.

A földművesszövetkezet vezetői akkor lennének jó kereskedők, ha olyan áruik is lennének a pavilonban, amit máshol nem lehet kapni.

Egy-két tippet mondok, de biztosan van még több is. Különböző ünnepségek, rendezvények alkalmával, vagy ha Különvonatok érkeznek a városba, gyorsan összerakható sátrakban friss virslit és jó illatú, jóízű lacipecsenyét és flekként árulnak. De a hétköznapokra senki nem gondol. Milyen kevés felszerelés kellene, s máris lehetne sütni a piaci földszóv pavilonban ezeket a finom falatoKat. Többen vásárolnák, — mint a még sok helyen beszerezhető többi árukat.

És még valamit.

Milyen sokan árusítanak feldarabolt nyers libahúst a piacon. De nem jut eszébe senkinek, hogy milyen kapós lenne a piacon a frissen sült libahús is. Gyöngyösön legalább tízen, tizenöten árulják reggelenként a kemencében ropogóssá sült libahúst. S milyen gyorsan eladják valamennyien a ropogós falatokat. Ezt is meg lehetne csinálni a földszöv piaci pavilonjában.

És ha a földszövnek a lehetősége, vagy a vállalkozószelleme hiányzik ezek megvalósítására. akkor csinálja meg a Vendéglátó Vállalat,, vagy az Üzemélelmezés, és ha ezeknél sincs vállalkozó szellem, akkor csinálják meg — úgy mint Gyöngyösön — a „maszekok”, de az sem baj, ha többen vállalkoznak rá. Nem kell félni, jó üzlet lesz mindenkinek, eladóknak és fogyasztóknak egyaránt.

Egy pár apróságot, mondhatnánk, „ínyenc dolgot” soroltunk fel, amelyek hiányoztak a városból, s amelyet könnyen, nagyobb befektetés nélkül meg lehetne oldani.

Gondolkozzanak ezeken a kereskedelmi szervek, s a i'áros ellátását intéző emberek.

Nem nagy dolgok ezek, de azért mégis hozzátartoznak a város jó ellátásához, a megfelelő szórakozás lehetőségeihez. S az sem közömbös, hogy az egriek olcsón jutnának friss halhoz, libasülthöz és egyéb jóféle falatokhoz.

Foglalkozzanak ezekkel az illetékesek, hiszen ez is feladatuk és teljesítsék sok ember kívánságát: halászcsárdát, rétesboltot, éfjélig nyitvatartó zenéscukrászdát Egerbe, s hadd, együnk frissen sült libahúst, flekként és lacipecsenyét a piacon, vagy a város más részein.

Ugye, nem is olyan nagy és teljesíthetetlen kívánságok

6Z6ÍC.

MÁEKUSZ LÁSZLÓ

Hatvan mássá# holdankéníi rekord termés as egri szőlőkben

Az egri történelmi borvidék híres, régi bortermő tábláin — a Szépasszonyvölgyben, a Merengőben, az Eged hegy tövében — teljes erővel megindult a szüretelés. Az Eger-Gyön- gyös vidéki állami pincegazdaság dolgozói alig győzik átvenni a mustot, szőlőt, mindennap hosszú kocsisorok hozzák a gazdag termést az új feldolgozó üzembe. Vasárnap — egyetlen nap alatt — ezer mázsa borszőlőt hoztak be a gazdák, de nem csökkent a mennyiség azóta sem: hétfőn reggel például két óra alatt egymillió forintot fizetett ki termékeiért az egri termelőknek a pincegazdaság A most megállapított kedvező átvételi árakon átlagosan 8-9 forintot kap egy-egy kiló — minőségi egri bort adó — szőlőért a gazda, a must ára pedig cukorfokonként emelkedik. így jól jártak a szüret idejét gondosan megválasztó szőlőtermelők, mint például Gömöri Márton szőlősgazda, aki 23.5 fokos mustot érő burgundi szőlőt szállított be a pincegazdaságba.

A gazdaság szakembereinek megállapítása szerint az idén különösen kiváló a bortermés. Eger vidékén nemcsak a 2530 mázsás holdankénti átlagtermés bizonyítja ezt, hanem a 20—21, sőt még ennél is magasabb cukorfok.

Jól megtérült a fáradságuk az állami pincegazdaság szőlőiben dolgozóknak is. Gondosan rendbentartott .tábláikon — összesen 300 holdas termőterületen — csaknem tíz mázsával magasabb az átlagtermés, mint az egyéni gazdak szőlőjében. A napsütötte déli lankákon húzódó Merengővölgy pedig még ennél is szebb termést hozott: Antal Nándor brigádagronómus és társai derekas munkája nyomán a három-négy holdas egri fajszőlőt adó szőlőtáblákon számos rekord született az idén ősszel. A nagyburgundi holdankénti átlaga 60 mázsa, a kadarkáé 55—60, egy oportói szőlőterület pedig 90 mázsás termést adott a dűlőben.

Az állami pincékben a feldolgozó tartályokban eddig 11 ezer hektoliter must érlelődik az idei termésből, de napról- napra telnek az újabb és újabb bortárolók, hogy a gondos kezelés befejeztével bőven ontsák majd a kedvderítő egri Bikavért, Medoc noirt, Leánykát.

Felavatták a felnémeti új tűzoltószertárat

Vasárnap, a délelőtti órákban ünnepélyes keretek között avatták fel a felnémeti új tűzoltószertárat. 30 ezer forintos állami segítség mellett társadalmi munkával építették fel az épületet a falu dolgozói. Természetesen segítettek az üzemek és a termelőszövetkezet is. A 35 tagú községi tűzoltógárda megfelelő otthont kapott ebben az új helyiségben — ahol szertár, őrszoba, és társalgó is van.

Kettős ünnepe volt ez a nap a felnémeti tűzoltóknak. A szertáravatással együtt ünnepelték fennállásuk 75. évfordulóját is.

Az ünnepi beszédet Czifra Miklós községi vb-elnök mondotta, aki beszélt a tűzoltótestület munkájáról, és átadta nekik az új épületet. Abóczki János, a községi tűzoltótestület elnöke vette át az épületet, — majd Vereczkei elvtárs, a BM kiküldötte átadta a jutalmakat, Marcis János tűzoltóhadnagy elvtárs a járási alosztály parancsnoka pedig az előléptetéseket adta át a jó munkát végzett községi tűzoltóknak.

TÉGLÁK HAMUBÓL

A Német Demokratikus Köztársaság „Martin Hof” nevű téglagyárában hamu és mész keverékéből gyártják a téglákat 8 atmoszféra nyomás alatt és 200 Celsius fok hőségben. Az újtípusú téglák ugyanolyan szilárdak, mint az edigiek, s ugyanakkor 50 százalékkal könnyebbek.

Megkezdődött a szárazdohány-beváltás Heves megyében

A Budapesti Dohánybeváltó és Fermentáló Vállalat kápolnai üzeme az idei kiváló termésből a tervezettnél másfélezer mázsával több zölddohányt vett át. A szárítótornyokat zsúfolásig meg- teöltötték a bőséges termésből itt szárításra kerülő dohánykötegek- kel, pedig a beváltott mennyiség nagyobb része mesterséges szárításra Szolnokra került, mert a

hevesi dohány aranyló színét, ízét, zamatát így lehet legjobban megőrizni.

Csütörtökön megkezdték a szárazdohány beváltást is. A legtöbb és legjobb minőségű dohányt az idén a hevesi termelők hozták be. Itt írem ritka a holdankénti 12 mázsás terméseredmény sem, de általában a tavalyi kiváló átlagokat megközelítő, sőt túlszárnyaló

adatok sora 1550 holdról — kétmázsás megyei átlag — bizonyítja a termelői kedv növekedését- Ennél is nagyobb a fejlődés a minőségben: a behozott dohánynak általában 55—58 százaléka szép sárgaszínű, hibátlan levél, az erdőtelki termelők tíz vasúti kocsit megtöltő termése pedig 75 százalékban elsőosztályú, aranysárga dohánvt hozott a beváltóba.

FAZEKAS LÁSZLÓ:

(Pannóniával a 9/lagastátrában

— Csehszlovákiai úti jegyzetek —

A szlovákiai rész egyik legérdekesebb városa Lőcse. Dombon épült az egész város. Valaha hármas, vastag kőfal vette körül. Bejárataia három irányban megerősített őstornyok őrizték. Ezek mai napig fen- maradt csúcsai arra figyelmeztetik az alatta áthaladó idegent, hogy érdekes városba lép. A falakon belül talán még ma is más az élet. Valóban, a kőfalak, az öreg bástyák, a régi „Szepesi Száz Tartomány” hatalmas és gazdag fővárosáról regélnek. Féltékenyen őrzik a büszke múlt emlékeit. Kassa és Eperjes után szembetűnő Lőcse nyugodt tempóssága. Csendes és nagyon tiszta ez a várcs. Ha megállunk hosszúkás, négyszög-alakú főterén, egy kicsit eltűnődünk a teret körülvevő, sűrűn egymásmellé sorakozó, keskeny, ódon házain. Az jut eszünkbe, hogy itt érintetlenül fenmaradt a középkor emléke. Talán a környező hegyek csípős levegője konzerválta itt a XV. század kecses épületeit, az öreg szászok csendes nyugalmát, az itt élő emeberk derűs mosolyát, egyszóval mindazt, ami más, mint a mi rohanó, ideges huszadik századunk. A tűzhányó hamujában Pompei emléke maradt az emberiségre, Lőcse egy élő darab a középkorból.

A cölöprendszerű, oszlopsoros árkádokkal körülvett, hí2.

rés városháza a renaissance építészet remeke. A mellette lévő katolikus templom a csúcsíves építészet emléke. — Lőcse városának XV—XVI. századbeli szobrászati, építészeti és festészeti művészetét dicsérik a különleges fafarag- ványos szárnyasoltárck, oltárképek, a hatalmas orgona, a Thurzók márvány síremlékei, és a XIV—XV. századból való falfestmények. A középkori magánház építkezésnek Euró- paszerte nevezetes híressége a főtéren ma is büszkélkedő Thurzó-féle házak. Az egyik részben csúcsíves, részben renaissance stílusú építmény. Érdemes bemenni a tágas udvarra, mert az épület I. emeletét ritka szép oszlopsor veszi körül. Régi, nagy kereskedőház volt ez. Messzi földről hozták ide az idegen kereskedők áruikat. Úgy építették ezt a házat, hogy az idegen, a megbecsült kereskedő itt szállást, áruinak pedig raktárt kaphatott. Jókai, a nagy mesemondó regél erről a házról a „Lőcsei fehér asszony” c. regényében. Emléktáblával jelölték meg a főtéren a városháza és a templom között lévő vasráccsal körülvett szégyenkalodát. Ide zárták be és itt állították pellengérre az erkölcstelen lányokat és asszonyokat. A rege szerint több leány azért került ide, mert lány létére teherbes

még egy tenyérnyit sem láttunk.

Pcprádon a szállodában nem kaptunk helyet. Gyorsan útbaigazítottak bennünket egy magánházhoz. Kellemetlen, vegyes érzésem csak akkor szűnt meg, amikor az előszoba ajtaja mögött rendkívül tiszta és kellemes lakásrészt vettem észre. Elegáns, modern bútorokkal ellátott szobát kaptunk. Félóra múlva a fürdőkád kellemes, meleg vizében lubickoltam. Az út porától és másodnapos szakállamtól könnyű szívvel váltam meg. Miközben a kád zuhanyát nyitottam meg, arra gondoltam, hogy nem is volt olyan sok két személy részére ezért a kellemes szobáért 25 korona (31 forint). A következő gondolat már jött magától: gyerünk le vacsorázni a városba. Amikor az étterem halijának nagy tükrében megláttam csizmás, bőr-lemberdzsek- kes alakomat, kicsit furcsán éreztem magam. De felesleges volt „kispolgári csökevények- re” valló aggodalmam, mert az étteremben különféle nyelven beszélő, és különféle túrista- ruhában ülő emberek vacsoráztak. Az egyik asztalnál választékosán öltözött lengyelek itták a török feketét, amott iparoskülsejű helybeli familia itta a Poprádcn gyártott sört. Az étlapon sok mindenféle volt felsorolva, de szlovákul. Gondoltam, a bécsi szelet itt is bécsi, így azt rendeltem, jó adag burgonyával, savanyúsággal, és egy üveg sörrel. Mindezért 9 korona 50 fillért fizettem (12 forint). Lehet, hogy itt még nem találták fel a zenedíjat és az ülőfogyasztás felárát. Tény, hogy a bécsiszelet túristát, messze országokból, jó volt. erre a vidékre.

Elég későn kerültem ágyba. A sok-sok kilométeres motorozás, a jó vacsora, és a még finomabb sör után úgy aludtam, mint a bunda. Furcsa félálomban különös búgást hallottam. Mi ez, hol vagyok, nyitottam ki álmos szememet. Nálunk nem szól a gyárkémény dudája. Persze, persze, csehszlovákiai motortúra Poprádon vagyok, eszmélek lassan. Vajon látni-e a Tátrát? Szaladok az ablakhoz. Kihajlok: lenyűgöző látvány! Ott, az utca végén, a szélső házak fölött, szürkéskék hegyóriások, a csúcsokon pára és köd gomolyog. Nem látom, vagy saját szememnek sem akarom elhinni, hogy meddig nyúlnak a hegyek, hová ereszkedtek le a koraőszi bomoly- felhők. Együtt kavarog, gomolyog, valami meseszerű látomásként hegy és felhő, — és mindez együtt hihetetlenül szép! Fázósan álltam az ablakban és percekig nem tudtam a hegyek varázsától szabadulni. Sokat barangoltam a Mátrában és Bükkben, jártam a Hargitán, a Fogarasi, a Gyi- mesi és a Máramarosi havasok között, de a Lomnici'csúcs, és a Kriván, az más. Nehéz lenne leírni mindazt, amit abból az ablakól egy szemvillanással a felkelő napfényben megláttam. Ki tudná azt pontosan érzékeltetni, amit ilyenkor gondol az ember! Igen, ez a Tátra! Ilyen csodálatosan kiugró, az eget ostromló csúcsokkal büszkélkedő, szép hegyóriás csak egy van — a Tátra! Most már kezdtem érteni, hegy mi vonzza azt a sok kirándulót és

í’sorba-tótól a Poprádi tóig

Motorom türelmetlenül nyeli a kilométereket. Átrobogunk Switen (hatalmas, modern gyárvárcs), aztán északnak kanyarodunk. A betont bazaltkockákból kirakott útszakasz váltja fel. Túristaházak, kellemes üdülőtelepek között kapaszkodik gépünk felfelé. Az út mellett keskeny, de jól kövezett árokban forrás és megolvadt hóié rohan lefelé. Hatalmas fenyőóriások zárják el a kilátást. Hideg, csípős a levegő. Kíváncsian figyelem motorom működését. Most vizsgázik a zöld Pannónia! Két türelmetlen emberrel az ülésen, egyszuszra felkapaszkodni a Csorba-tóig, nem kis teljesítmény! Ilyen meredek és hosz- szú kapaszkodó nálunk sehol sincs! Motorom remekül működött. A Cscrba-tó előtt autó és motormegőrző van. Letámasztottuk gépünket és a több- emeletes üdülők és szállók között felsétáltunk a tó partjára.

A Csorbái vasútállomás a Vág és a Poprád völgye között fekszik 915 m magasságban. Érdekes földrajzi pont ez, mert vízválasztó a Fekete-tenger és a Balti-tenger között. Meredek hegyoldalon kapaszkodott fel motorunk a Csorba-tóhoz, 1387 m magasságba. Képzeljünk el 31 hold nagyságú, haragosak színű, sima, víztükröt. A tó partját luc- és törpefenyő szegélyezi és mint mesteri képet, az ízléses keret, a hegyeket gyönyörű zöldkoszorúval övezik. (Folytatjuk)

esett, de akadt olyan is, akit azért csuktak ide, mert lám- pagyújtás után az utcán csatangolt.

Keménykötésű, szigorúnézésű öreg szászok üldögélnek a tér csinos kis parkjában. Csendesek, sasorruk komoran gubbaszt furcsa alakú kis pipájuk felett. Különös tájszólású német szavukat alig-alig értem. Sima, fekete posztórimájuk olyan, mintha a középkor céhmestere szabta volna. Az egyik öreg hirtelen feláll, bosszúsan néz az egyik kiránduló után, méltatlankodva veszi fel az eldobott cigarettadobozt és tempósan a szemétkosárba teszi. Később megtudtam, hogy ez nem egyedülálló jelenség, mert a lőcseiek nemcsak büszkék szép és régi városukra, de nagyon vigyáznak annak tisztaságára is.

Bármilyen szép és kedves is Lőcse, időnk szűkreszabott. — Gyerünk tovább, a Tátra felé! Szép és változatos az út Lőcse és Poprád között. Bevallom, — erre az útszakaszra alig emlékszem. Minden kanyar után türelmetlenül néz előre az ember. Gyerekes kíváncsisággal várja a pillanatot, amikor — megláthatja a Tátrát. Az esté- ; behajló késő délután a ködös, párás idő, vagy a természet furcsa szeszélye játszott velünk, de már Poprád városa izéién jártunk, és a Tátrából i

noha a vendégek igénylik a további nyitvatartást, legalább 11 óráig, de ha lehet, éjfélig. És miért ne lehetne?

lekken — sült liba