Népújság, 1957. október (12. évfolyam, 78-86. szám)

1957-10-16 / 82. szám

6 NÉPÚJSÁG 1957. október 16. szerda FOLDONK ÚJ ŰTITARSA a mesterséges hold Már tíz napja kering Föl­dünk körül a Szovjetunió tu­dósai, mérnökei, technikusai által megszerkesztett új kis égitest: a mesterséges hold. A mérőműszerekkel és rádió­adókkal felszerelt csodálatos gömböcske azóta is változatla­nul az egész világ érdeklődé­sének előterében állj Távcső" vek keresik a reggeli és az esti égbolton, hogy megfigyeljék futását, hivatásos és amatőr rádiósok ezrei ülnek készülé­keik előtt, hogy felfogják az általa küldött rövidhullámú jelzéseket. Hogyan jutott el i Milyen nehézségekkel kellett a kutatóknak megküzdeniök, amíg új pályatársat adtak az öreg Holdnak? A Föld vonzza a testeket. Ha egy követ feldobunk, visz- szaesik. A felfelé kilőtt ágyú­golyó is visszahull. Ha sike­rülne az ágyúgolyónak kétszer, háromszor nagyobb sebességet adni, akkor mindjobban eltá­volodna a Földtől, és mind hosszabb ideig maradna a le­vegőben. Van egy elméletileg kiszámított olyan nagy sebes­ség, hogy ha ilyennel sikerülne az ágyúgolyót, vagy bármely más testet a Föld felszínéről elindítani, már nem is esne vissza, hanem elhagyná a Föld Ilyen nagy sebességet A műszaki tudománynak ez az új, hatalmas diadala megnö­velte az emberek érdeklődését a technika iránt. A távolba- irányítható rakéták, a magas­légkörben, sőt a világűrben való kutatások lehetősége, a bolygóközi repülés nemrég még tervezgetéseknek hitt el­képzelései egyszerre és egyre inkább a tények, megfogható valóságok szilárd talajára lép­nek. Hogy ezt a most elért nagy­szerű eredményt értékelni — megérteni tudjuk, vessünk egy pillantást visszafelé. i tudomány idáig? vonzókörét és kilépne a világ­űrbe. Ez a sebesség 11.2 kilo­méter másodpercenként. Ezt a sebességet semmiféle ágyúlö­vedék nem éri el, sót még el­képzelni is nehéz. Ilyen sebes­séggel haladva Egerből Buda­pestre annyi idő alatt lehetne eljutni, mint amennyi idő alatt átérünk egy szélesebb utca másik oldalára. Csaknem ilyen, mintegy 8 km másodpercenkénti sebessé­get kellett adni a mestersé­ges holdnak, hogy feljusson abba a hatalmas, 900 kilométe­res magasságba, amilyen ma­gasan most a Föld felett szá­guld. csak rakétákkal lehet ban, ha a gyér levegő ellenál­lása mégis lassítja futását és kisebb lesz a körforgás sebes­sége, úgy kisebb lesz a kifelé húzó erő is, s a holdacska kö­zelebb kerül a Födhöz, sűrűbb levegőrétegekbe kerül, ami is­mét mérsékli a sebességet, s végül a levegővel való erős súrlódása folytán felmelegszik, elég. A holdacska 58 cm átmérőjű, kb. 84 kg súlyú aluminium öt­vözetből készült gömb. Négy rádióantenna nyúlik ki belőle, ezek sugározzák azokat a jele­ket, amelyeket a belsejében lévő két kis adóállomás önműködően ad le. A belsejében olyan műszerek, készülékek vannak, amelyek az abban a nagy magasságban észlelhető fizikai adatokat, su­gárzásokat mérik. Ezeknek a műszereknek a mérési adatait veszik át a rádióleadó készü­lékek és továbbítják a földi megfigyelő állomások felé. A gömböcske maga gondoskodik arról, a beléje szerelt készülé­kek segítségével, hogy mind­addig, amíg a sűrűbb levegő rétegekbe bele nem kerül, se fel ne melegedjék, túlságosan, se le ne hüljön, hogy a benne lévő készülékek zavartalanul do1 gozhassanak. Elképzelhető, hogy ennek a gömbnek, a belső berendezésé­nek az elkészítése, az útjára való bocsátása, rengeteg nehéz­séggel, sok fáradságos munká­val járt. A szovjet tudósoké az érdem, hogy ezeket a nehéz műszaki feladatokat, elsőnek a világon sikerrel megoldot­ták. Ezek után felmerülhet a kér­dés, hogy milyen feladatok azok, amelyeknek a megoldá­sát elősegíti, lehetővé teszi a mesterséges hold? Erre a kérdésre ma még nem is lehet pontosan megfe­lelni. Az első mesterséges hold — bár maga is komoly feladatokra hivatott — nyil­vánvalóan előhírnöke, előfutá­ra több és nagyobb, műszerek­kel még jobban felszerelt mű­holdnak. A kérdések, — amelyekre részben már a mos­tani mesterséges hold is vá­laszt adhat, a tudomány kü­lönböző területeiről valók. Ezek egyrésze Földünknek, a felső levegő rétegeknek a jobb megismerését szolgálja, más­része a Nap különböző sugár­zásainak mérését és ezeknek a hatását vizsgálja Földünk lég­körére és felszínére. De fontos mérések végezhetők a műhold segítégével a rádióhullámok terjedésére vonatkozóan is. Tudósítást kaphatunk a messzi világűrből és pedig az úgynevezett több­lépcsős rakétákkal. A lövedék­alakú, 30—35 méter hosszú ra­kétában egy kisebb és abban egy még kisebb rakéta foglal helyet. Ha az első rakéta már kiégett, vagyis elfogyott az üzemanyaga, akkor leválik a haladó rakétáról, leesik és a következő rakéta lép műkö­désbe. Ilyen módon a sebesség folyton növekszik, s a harma­dik rakéta már elérheti a szükséges óriási sebességet. Egy ilyen nagy méretű, több- száz tonna súlyú rakétának már az elkészítése, elindítása is komoly feladat, pedig ez­után jön még csak a dolog ne­heze: a rakéta irányítása. A felfelé süvítő hatalmas löve­déket úgy kell távolról kormá­nyozni, hogy egy bizonyos idő eltelte után oldalt forduljon s a harmadik rakéta a magával vitt mesterséges holdat már vízszintes irányban, a Föld felszínével párhuzamosan in­dítsa útnak. Miután az utolsó rakéta is elvégezte feladatát, lekapcsolódik a holdacskáról. Az így magára hagyott testet lefelé húzza a Föld vonzó ere­je, de megfelelő sebesség ese­tén ezzel az erővel egyensúlyt tart a körforgásból származó, kifelé húzó úgynevezett centri­fugális erő, s így a holdacska a Föld körül, közel állandó magasságban keringeni kezd. Uj, kis mesterséges holdunk a rakétától olyan sebességet kapott, hogy 95 perc alatt egy­szer teljesen körül repüli a Földet. Abban a 900 km-es magasságban, ahol köreit rój- ja, alig van már levegő, s így sebessége csak nagyon kicsit csökken. Egy idő után azon­Földünkre érkező kisebb mete­orokról, sőt poralakú részecs­kékről, amelyek befolyásolják a légkör sugárzás-átbocsátó ál­lapotát. Az időjárás kutatás sok értékes adat birtokában jobban el tudja majd látni fel­adatát. Ha sikerül a műhold gömb­jébe televíziós adóállomást beszerelni, ez olyan képeket közvetíthet hozzánk a Holdról, a bolygókról, a csillagokról, amelyeket nem zavar a levegő szennyezettsége, s így sokkal tisztábbak és világosabbak. De nagyon értékes lesz és tu­dományos szempontból igen fontos, amikor Földünket lát­juk a televíziós vevőkészülék ernyőjén. Ebből a nagy ma­gasságból már jól látszik a Föld gömb alakja, s még na­gyobb magasságból a világré­szek körvonalai is. Olyan elképzelések is van­nak, hogy a műholdak meg­gyorsítják a hírközlést és meg­növelik a földi televízió adó­állomások hatótávolságát. Távolabbi cél pedig a Hold, majd a bolygók felé tett vi­lágűr utazások. Amit a nagy írók, Wells, Verne, színes fan­táziájukkal elképzeltek, — az egyre közelebb kerül a mér­nöki tervező asztalok tussal alakba vonalzctt valóságához. BAKÓ JENŐ tanár, a TTIT fizika szak­osztályának tagja KÜLPOLITIKA - SOROKBAN — IDŐS KÍNAI forradalmá­rok, akik részt vettek a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lomban, emlékkönyvet tesznek közzé Kínában, saját élménye­ikről. Ebbe az emlékkönyvbe beleveszik több idős orosz bol­sevik, közöttük Vorosilov visz- szaemlékezéseit is. — A LENINGRÁDI városi tanács hat képviselője hosz- szabb ideig Hamburgban tar­tózkodik, viszonozva a ham­burgi városi küldöttség nem­régi leningrádi látogatását. — A SZÍRIÁI HADSEREG vezékari főnöke felszólította az ország politikai pártjait — hogy egyesítsék erőfeszítései­ket a jelenlegi válságos idő­szakban. Az egyik lap tudósí­tójának kijelentette, hogy minden szíriai párt egyetlen céljának az imperializmus el­leni harcnak kell lennie. — A KAIRÓi RÁDIÓ jelen­tése szerint Szaud-Arábiának az arab fővárosokban működő diplomáciai képviselői értekez­letet tartanak, melyen Szaud király elnököl. — AZ EGYESÜLT ÁLLA­MOK és á Kínai Népköztársa­ság között 1955. augusztus 1-e óta folyó genfi tárgyalások 71. ülését megtartották. A más­félórás ülés után úgy határoz­tak, hogy legközelebb novem­ber közepén jönnek össze. — SCHÖRNER NÉMET ná­ci tábornokot, akinek bűnpere most folyik Münchenben, egy ismeretlen ember az utcán or- ronütötte, úgy hogy Schömer szemüvege eltört és szeme is megsérült. —A PRAVDA vezércikkben foglalkozott az ENSZ közgyű­lés háromhetes leszerelési vi­tájával és megállapította, hogy változatlanul a leszerelés köti le leginkább a közgyűlés fi­gyelmét. — ALI DZSAVAT iraki mi- niszterenök a legközelebbi na­pokban Kairóba utazik, ahol Nasszer elnökkel tárgyal. — AZ OSZTRÁK állam­rendőrség közlése szerint Hau­ser Árpád 19 éves disszidens magyar állampolgár Deutsch- Altenburgban meggyilkolta és kirabolta Rudolf Molczowitz 70 éves nyugalmazott erdőke­rülőt. A fiatal rablógyilkos; megfojtotta áldozatát. Most szökésben van. Kézrekerítésé- re országos körözést rendeltek el. ÉRDEKES HÍREK VILÁG MINDEN TÁJÁRÓL U sfWWWYVYWW'- VYVWVWVVY^ Nyolcvan kilós teknőcöt fogtak az Adriában Jozo Pletikoszics makarszkai halász a napokban furcsa zsák­mánnyal tért haza, Hálójával ugyanis egy 81 kilogramm súlyír tengeri teknősbékát fogott. A ritka állatot felajánlotta egy ál­latkertiek. Míg a feleségét vizsgálták, ellopta az orvos tárcáját Savigny-le-Vieux-ben Piere Gi- bert orvost hívatott másállapotos feleségéhez. Mialatt az orvos a feleségét vizsgálta, Gibert kilopta a pénztárcáját; 43.000 frankot zsebretett, az üres tárcát pedig eldugta a kutyaólban. A rendőrség letartóztatta. Leleményes betörő Róbert Moranó, 21 éves saint- germaniai betörő, amikor letar­tóztatták, elvezette a rendőröket rejtekhelyére, ahol a különböző» betörésekből származó szerszá­mokat halmozta fel. Ott — bi­linccsel a kezén — sikerült egér- utat nyerni és nyílván valame­lyik bűntársánál menedékre ta­lálnia. A rendőrség azóta ír keresi..; Hatvan város anyahőnpvébfi! Születtek: Szécsényi János, Bo­ros Melinda, Kövesdi Csaba Er­vin, Püspöki György József, Pász­tor Csaba, Berki Júba, Vaskó Ilona. Házasságot kötöttek: Muth Jó­zsef és Gaal Aranka, Szigetvári József és Kardos Margit, Meleg Vencel és Kozsa Erzsébet Mária,. Kovács István és Baráth Anna.. Meghalt: Tóbi Jubanna.-w^ww­Sbmdt a. tuuíi Anna kilépett a kis erkélyre. Az üdülő jól ápolt kavicsos út­jaira rózsaszínű leveleket pergetett az ősz. Sárga és vörös leveleket, amelyek lágy, félénk köröket írtak a levegőbe, remegve suhantak ide- oda, hogy néma élpihenésben feje­ződjék be határozatlan útjuk, mint valami finom asszonyi bánaté. Ott állt az erkélyen s révedező szemmel követte a pici levelek út­ját. A szellő egy élesebb fuvallatá­ra megreszketett a teste s meleg részvéttel nézett a hervadó lombú tölgyekre. A maga sorsát látta a pusztuló lombozató fákban és ma- gatehetetlenül nézte, hogy tépi, ci- bálja őket a szél. Fájdalom mart bele egy-egy letépett kis levél lát­tára. Mintha az ő haját tépnék így, szálanként. S mikor távolabbra, a hajladozó kócolt-lombú gesztenye­fák alatt álló padokra esett tekin­tete, könny futotta el szeme kékjét. Mennyi új reménnyel jött ide, mennyi zsibongó, lázas emléket várt ettől a nyártól. De sok boldog órát tölthettek volna azokon a padokon, csendes estéken, mikor már csak egy-egy elkésett madár rikkantott még utolsót a magas fenyőkről, tá­volmaradt párja felé szerelmes üze­netként. Nem, nem bírja tovább! Történhet bármi! Egy székre ült. ölébe ejtette kezét, s úgy nézte a tegnapi vérvö­rös virágokat, amelyeket mára li­lára mart a dér. A fenyők fölött ködfátyol úszott, a fel-feléledő szél egy ökörnyálat ráncigáit, amely az erkély megfakult virágaiba kapasz­kodott. Anna az urára nézett, aki új­ságot olvasott mögötte. A papiros lapok halkan zörögtek ujjai között s kékes felhőfoszlányokat hazudott cigarettája füstje. — Óh, istenem... istenem! — sóhajtott Anna s visszatért a szo­bába, ahol már készen álltak a bő­röndök. Az ura közönyös tekintettel né­zett föl rá az újságjából: No, mi az Anna — kérdezte — miért sóhajtoztál, történt valami? — Nem, csak... — röppent el a szó Anna megremegő ajkáról — magam sem tudom, miért?! Talán, hogy elszállt a nyár is... a gyönyö­rű, kegyetlen és unalmas nyár! — A nyár? — meresztette rá szemét a férje nagy csodálkozással, talán még maradni akarsz? Nem vágyódsz a város után? — De... igen... hanem — mégis úgy sajnálom, hogy már vége van. Dehát mit várhatnék még tőle ezek után? Elmúlt s többé nem hozzá vissza senki, semmi a va­rázst. — Miről beszélsz, a nyárról? Hiszen szép nyarunk volt, mindig szép nyarunk. Igaz, néha kirándulni sem mehettünk a sok eső miatt. De akkor is... — Hm, az eső! — tört ki Anna s már szinte torkát szorongatta a zokogás, a minden bánatot feloldó könnyes engesztelődós. — Hát mit bánom én az esőt? Még szeretem is, ha az ablakon halkan permetez, s apró zuhatagot önt a csatorna és a kerti utakon kis folyócskák szalad­nak tova. Én szeretem, szeretem az eső muzsikáját... hiszen úgy ki le­het élni a kedves perceket. Hangu­lat dolga az egész, de én... — De? — kérdezte az ura s a szemöldöke, mint két roppant ud­varias kérdőjel, a homlokára sza­ladt. — Mi az a „de”?! — De én mégis, látod — sut­togta Anna, s úgy bocsátotta ki a szavakat a száján, mintha egy fél­tett, rejtett titkát vallaná meg — ettől a nyártól mégis többet, sokat... — mindent vártam! — Mindent, sokat? Hogyhogy mindent és hogyhogy sokat? Szi­vecském — idegeskedett a férfi — nem egészen értelek. Nem magyaráz­nád el, mit vártál? Anna egy halványpiros selyem­sálat gyűrögetett meg-megremegő kezében. Révedezve az * urára né­zett. Lehetetlen, hogy ne tudná, mért várt sokat ettől a nyártól. El­képzelhetetlen, hogy ne tudná bol­dogtalansága okát. Az átsírt, át­virrasztott éjszakákra gondolt, mi­kor könnyes szemmel nézte az óra mutatóját, mint siklik tova a fehér számlapon, közönyösen mérve az időt. Éjfél is elmúlt... eljött <a haj­nal. Az ura sehol sincs!... És sírt, szeméből újra megeredt a könnye. Végigcsurgott sápadó arcán és sós nedvvel áztatta ajkát. Aztán, hogy megízlelte saját keserűségét, csak tovább nőtt siralma és kétségbe­esése. Reggel felé állított be, sokszor gyűrötten, álmosan, sokszor úgy tet­szett, kialudva, újonnan megkötött nyakkendővel... Hol volt az éjjel, nem tudhatta Anna. Ha kérdezte, nem felelt neki sohse, mindig kitért a válasz elől és másról kezdett beszélni. Figyel­men kívül hagyta Anna könnyeit, s orvoshoz küldte vöröses, duzzadt szemével, hogy az majd meggyó­gyítja. Most mindez a fájó emlék szí­vére tódult. De elmondja-e férjé­nek? Felfedje-e titkát, keservét, ami tiszta lelke mélyén titokban virágzott, mindentől elzárva, össze­sűrűsödve, összepréselődve. Egy kedves szó elég lenne, hogy kitár­hatná előtte lelkét, hiszen szereti, még most is szereti ezt a férfit itt, aki a férje neki. De a szava most is sért s a szemében bújkáló fények is arról árulkodnak, hogy örül az asz- szony néma szenvedésének. Anna nézte az urát. Reménysé­ge megszínesedett mosolyogva. Hát­ha mégis... hátha még szereti a férje egy kicsit? És szeretett volna ősze­mén keresztül a leikébe szállni, megtalálni egy rég keresett ajtót, amit megzörgethetne, megrázhatna, amin bekiabálhatna, hogy: „ember! Nézd én szeretlek és szenvedek, ke­gyetlenül szenvedek! Segíts rajtam, hiszen csak te segíthetsz, nyugtass meg engem, mert csak te nyugtat­hatsz' meg! Elcsaltalak, kihoztalak abból az átok városból, a társaság­ból, hogy ezen a nyáron végre egy­másra leljünk, hogy miénk legyen a nyár, a kettőnké, hogy az enyém légy s egy kicsit — engem is sze­ress! Én meg tudok neked bocsáj- tani, csak szeress, mint régen szeret­tél. Én leszek a szívedben egyedül és senki más.” Anna szeme megtelt könnyel: — Arra gondolok —■ lehelte — hogy megint itt van a tél. Te tár­saságba jársz, sok az elfoglaltsá­god... s én egyedül leszek. Olyan keveset lehetünk csak együtt... és minden marad a régiben. —• De gyerek is vagy! — pat­tant fel az ura, s az asztalra csapta az újságot. — Kezded újra? Utálom ezt a hisztériás érzelgősséget! Hát örökké ezt a pityergést és sóhajto- zást kell már nekem hallanom? Ki bírja ezt idegekkel?! Hisz nem ül­hetek folyton a szoknyádon! Anna az urához lépett: — Ne haragudj kedves. Igazsá­god van, no nézd már nevetek! Megfogta kezével az ura kezét s könnyesen nevető szemével nézett a szemébe: — De lásd, nem mindig va­gyok ilyen. Egész nyáron csak ne­vettem, kacagtam, szépen öltözököd- tem a kedvedért! De nem figyeltél rám Sándor! Ezen a nyáron zongo­rázni is megtanultam... a kedvedért. De, de tehetek én róla, hogy oly sokszor, nagyon sokszor vagyok egyedül? Odasimult a férjéhez, remény­kedve, bizakodóan. Ráfonódott, rá­kapaszkodott, mint a folyondár* utolsó nagy kétségbeeséssel szinte- magába akarta olvasztani. Csókolta volna, de az ura eltolta magától. — De kérlek, ne gyerekeskedj í Ne dörgölődz folyton hozzám! Tu­dod, hogy nem állom, nem szeretem ezt a nyalást-falást. Hát mit csinál­jak veled? Ha annyi keserűséged okozója a város, az egyedüllét, nem bánom, itt maradhatsz még egy ideig. Udvaroltathatsz magadnak. Ha időm lesz, meglátogatlak majd. A beutalást elintézem. — De Sándor, hogy mondhatsz: ilyet. Én udvaroltatni magamnak? — És keserves zokogásba tört ki. — Itt maradni? Nem! Minek, ha már elmúlt a nyár? — Hát jó. De nekem most már ne bőgj itt a fülembe! Pakolj be minden holmidat, holnap hazamegyünk. Aztán meg nem is olyan tragikus az eset. Hogy társaságba járok? Hát istenem, kell a barátság. És te sem vagy mindig egyedül, mert csak hazamegyek va­lamikor. Ha este nem, hát reggel! — Ti asszonyok olyan buták vagytok. Sosem tudjátok mit is akartok. Minden kicsiségért sírtok, ördögbe is, örökké nem tarthat a nyár. Majd visszajön, ha elmúlt! Egy könnycsepp gördült a hal­ványpiros selyemsálra: — Az én nyaram? Az már nem jön vissza soha... — gondolta Anna és kegyetlen örömmel rátaposott egy megsápadt levélkére, amit & szél fújt be a kis szobába. Pataky Dezső

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents