Népújság, 1957. szeptember (12. évfolyam, 70-77. szám)

1957-09-28 / 77. szám

1957. szeptember 28. szombat. NCPŰJSAG s A „vasember66 vigyáz a bányász életére, megkönnyíti a munkát, olcsóbbá teszi a termelést NÉHÁNY HÍR jelent meg -eddig róla, „a gyöngyösi XII-es aknában Rezsnyák Mihály géplakatos csoportja határidő előtt befejezte a pajzsfejtés szerelését.” Aztán „már 1000 tonna szenet adott a bányafa nélküli pajzsfejtés.” Évekkel ezelőtt kezdődött már ez a kísérlet-sorczat. A drága, nagyon drága külföld­ről behozott bányafát akarták kiszorítani a széntermelésből. Olyan szerkezettel próbálták helyettesíteni, melynek acél­pajzsa a bányász fölé nyúlva tökéletes biztonságot nyújt, melyhez nem szükséges bá­nyafa, s ahogy a szén fejtésé­vel előre haladnak, egy hidra­ulikus szerkezet a pajzsot is előrevontatja. Az első kísérletek nem si­kerültek. Petőfibányán, Ózdon és Várpalotán sem hozták meg a várt eredményt, s a hírek szerint csak külföldön, a Szovjetunióban és Angliában használnak eredményesen ilyen szerkezetet. Újabb és újabb megoldásokat kerestek tehát, sürgetett az idő, mert közben rengeteg bányafát emésztettek a tárnák (csak a XII-es akna 43 köbméter fát fogyaszt naponta. Czottner elvtárstól kezdve a tröszt főmérnökéig — nem is beszélve a szereléseket vég­ző lakatos brigádról — nagy figyelemmel és aggodalommal kísérték a kísérleteket. Még mindig sok módosítást kell végrehajtani a pajzson, előre­láthatólag a jövő év első felé­ben érik el a kísérletek a kí­vánt eredményt. Ursitz József, a Mátravidéki Szénbányászati Tröszt főmér­nöke így nyilatkozik a pajzs­fejtésről: — A PAJZSFEJTÉSSEL a mostani bányafa fogyasztást 10 százalékra tudjuk csökken­teni. A múlt heti termelési és fafelhasználási számok azt mutatják, hogy már most is ■sikerült elérni a bányafa fel- használás nagyméretű csök­kentését. Még bizonyos módosításokat leéli végrehajtani a pajzson, hogy tökéletesen működjön és a jövő év második negyedé­ben már két 50—60 méteres homlokszélességű pajzsot akarunk munkába állítani. Csupa kedvező véleményt lehet a mérnöktől, bányászati szakemberektől hallani az új­szerű szénfejtési módra. Ezek- után érthető nagy kíváncsiság­gal vártuk, hogy leérhessünk a bányába és saját szemünk­kel győződhessünk meg a pajzsfejtés, vagy ahogy a bá­nyászok nevezik, a „vasem­ber” különleges képességeiről. Mikor leértünk, éppen von­tatták az acélkolosszust. — Tizes! Szólt a parancs. — Kilences állj! És más efféle kiáltások hallatszottak. Előre óvakodtunk és ott állt szemünk előtt a vasember, a 30 méter széles szerkezet, kar­jaival a bányászok fölé emeli súlyos pajzsát, mely 60 tonna, vagy ennél is nagyobb nyo­mást kibír. Egybeépítve vele mozog a kaparó, melyre csak rá kell robbantani a szenet, s így a kitermelt szén 60—70 százalékához hozzá sem kell nyúlni a bányásznak, mert egyenesen a kaparószerkezet­re omlik, az pedig minden külső beavatkozás nélkül to­vább szállítja. A pajzsot 75 centire tudja egyszer-egyszer előretolná a hidraulika. Mire előrevontat­ják, addigra belefúrnak a szénfalba, felkészülnek a lö­vésre.” Szokatlan, hogy a fej­tés körül csak egy-két darab bányafa látható, azt is csak addig használják, míg a paj­zsot előrevontatják. Tágas, magas hely van a pajzs előtt, nem kell meggömyedve dol­gozni, sőt csákányozni is alig. — CSAK UTÁNA KELL igazítani, mikor lelövik — di­cséri a pajzsot Aranyosi Jó­zsef vájár. A munka nehezétől megmenti a bányászt, nem kell kerülgetni a bányafákat, biztonságban érzi magát az ember... és ha látná, hogy om­lik a szén a kaparóra, azt öröm nézni. Ennek van jö­vője... — áradozik a pajzsról. Még csak egy hónapja dolgo­zik itt, s máris lelkes híve a „vasembernek.” Juhász György frontmester örömmel mutatja, hogy már közelednek a 30 métert jelző meszelt bányafához. Egy má­sik vájár a gép hasznosságá­ról beszél. Általában ezer forint érté­kű fát használnak fel, a fa­biztosítással termelt egy va­gon szénhez. A pajzsfejtésnél ez a famennyiség a minimá­lisra csökkent. Volt már olyan dekád, hogy százezer forint értékű bányafát takarítottunk meg a pajzsfejtéssel. Olcsóbb lesz tehát a szén Biztos pajzs van a bányászok feje felett és keveset kell la­pátolni, még kevesebbet csá­kányozni. Ezért dicsérik a bá­nyászok az újfajta fejtési mó­dot, csak azon bosszankodnak még néha, hogy lassú a von­tatás, s így egy műszakban csak két-három órát tudnak termelni, s a vontatási időt csak a jövő évben tudják a tervezett félórára csökkenteni. Akkor egy műszakban kétszer is vontathatnak és másfél métert tudnak előrehaladni a 30 méter széles fronton. A PAJZSFEJTÉS gyermek- betegségei még bosszantják a bányászokat, akadozik az al­katrész ellátás, sok bányász nem ért még tökéletesen a gépek kezeléséhez, ezért akad üzemzavar is. De hogy bíznak benne, azt nyugodt lalkiisme- rettel lehet mondani és ez bi­zonyíték arra, hogy addig nem nyugszanak, míg a többi fron­tokon is nem ilyen gépkolosz- szus segít a bányászoknak. KOVÁCS ENDRE Az egyik községi tanács elnök- helyettese mesélte az alábi törté­netet. Rengeteget panaszkodtak a faluban a pékre, nagyon rossz a kenyér, tele piszokkal, keletien, sülé den, egyszóval szívesen tud­ták volna már a falu határán túl a péket. Minden felé panaszt is tettek ellene, de ahány feljelen­tés ment a pék ,,felettes szervé­hez“ annyiszor ki is húzták a sárból az ellenőrök, akik rendsze­rint a falu kocsmájában ellenő­rizték a sütést. Történt egy nap, hogy kövér bácsika kászálódott le a motorról a tanácsház előtt. Épp az elnökhelyettessel akadt össze, tőle érdeklődött a pék munkája felől. Az elnökhelyettes — végre kiönthette a szívét, mi­lyen hanyag, milyen rosszul dol­gozik, hogy az egész falu harag­szik rá . . . A bácsi egy ideig hallgatta, az­tán megtörölve verejtékező hom­lokát, felsóhajtott: milyen jó, hogy megkérdeztem véleményü­ket, mert el akartuk vinni, de >8>J ■ ■ ■ Az elnökhelyettes azóta sem tudja megbocsájtani magának, amiért akaratlanul megaliadá- lyozta. hogy a pék más vidékek lakóit boldogíthassa kenyerével. S a rossz nyelvek még azt is hozzá teszik, hogy napokig nem mert az eset után ránézni a ke­nyeret vásárló asszonyokra. o Sok a panasz, hogy udvariat­lanok a mai fiatalok. Sajnos, en­nek naponta találkozhat újabb jelével az ember. A füzesabo yi járásba utaztam busszal. Az autó — szokás szerint — megállt vagy tíz percre az abonyi állomáson, az utasok egy része leszállt, köz­tük, egy 24—25 év körüli szőke fiatal ember. Utazott a buszon egy hetven éves nénike is, s mi­kor a fiatal ember leszállt meg­könnyebbült sóhajjal leült a he­lyére. Hiába nehezére esett már az álldogálás. De alig helyezke­dett el, ifjú barátunk visszatért a buszra és minden teketória nél­kül felállította az öreg nénit, mondván, hogy az az ő helye. Azon gondolkoztam, vajon van-e öreg édesanyja, s mit szól­na ahhoz, ha azt állítaná fel ha­sonló korú emberke? o Furcsa panasznak voltam fültanúja egy községi tanácson- Az egyik gazda mesélte, hogy nagyon ráférne már a javítás a házára, ő maga is megcsinál­ná, mert kőművest aranyért sem lehetne kapni, de kellene hozzá egy-két napszámos segít­ség. — De honnan vegyek nap­számost? — kérdezte. Nem úgy megy, mint régen, mikor tucatjával kínálkoztak. Most mindenki a magáéban dolgo­zik. Aranyért sem lehet em­bert kapni, épp, mikor a leg­nagyobb szükség lenne rá. Lám-lám, mégsem olyan tűr­hetetlen nálunk az élet, az ilyenfajta panasznak legfeljebb örülni lehet. O Érdekes statisztikát lehetne ké­szíteni az emberek gyarapodásá­ról Üjlőrincfalván. A kis község — nem régi település — lakóinak zöme a felszabadulás előtt zsellér, napszámos ember volt. A nagy­birtok úgy ölelte körül az egész falut, mint egy halálos, fojtogató gyűrű. Most, alig akad olyan gazda, akinek 10 holdon alul volna földje. A földosztásnál szinte egy csapásra középparaszt faluvá vált az egykori zsellérts- lepülés. A gépállomás alig tud szántásra szerződni, mert majd­nem minden házban van iga. Las­san, de biztosan gazdagodik a falu, mit szólnak az ilyen példá­hoz október lovagjai?! — békési — KÜLPOLITIKA - SOROKBAN A LITTLE-ROCKI központi lyceum előtt 35 rendőr áll őrsé­get, készen arra, hogy közbelép­jen, ha zavargás támadna, ami­kor a négertanulók bevonulnak a tanintézetbe. — A KEI HAN CIMO t ehe rám lap úgy tudja, hogy a múlt héten Mesedben, a Kaspi-tengertől nem messze lévő Krosszan tartomány fővárosában letartóztattak 15 sze­mélyt, akiket azzal vádolnak, hogy bűncselekményt követtek el az állam belbiztonsága ellen. — A LOIRE-MEDENCE ipar­vidékén tovább tartanak az úgy­nevezett váltakozó sztrájkok. Nantes városában 8.000, Sl. Na- zaire-ben pedig 10.000 munkás hagyja abba időről-időre a mun­kát. — A BOLGÁR NÉP szeptem­ber 23-án ünnepelte néphadsere­gének napját. Szófiában ünnepi gyűlést rendeztek, amelyen meg­jelentek a Bolgár Kommunista Párt központi bizottsága politikai bizottságának tagjai és póttagjai, valamint felelős párt-, állami és katonai személyiségek, a társa­dalmi szervezetek és a dolgozók képviselői, a katonák és a nép­hadsereg parancsnokainak küldöt­tei. A gyűlésen Ivan Kinov vezér- ezredes, nemzetvédelmi minisz­terhelyettes tartott beszédet.- A. A. GROMIKO, a Szovjet­unió külügyminisztere szeptember 23-án találkozott Bittar sziriai külügyminiszterrel és megbeszé­lést folytatott vele az ENSZ-köz- gyűlés 12. ülésszakának munkáját érintő kérdésekről.- PRÁGÁBAN MEGNYÍLTA „Diadalmas negyven év“ című kiállítás, amely a Nagy Októberi Szocialista Forradalom négy év­tizedének eseményeivel foglalko­zik. A kiállítás megnyitásán A. Novotny, a Csehszlovák Kommu­nista Párt központi bizottságának első titkára mondott beszédet.- A KÍNAI NÉPKÖZTÁRSA- SAGBAN tárgyaló nyugatnémet kereskedelmi küldöttség vezetője hétfőn közölte, hogy a tárgyalá­EJTŐ E R Ragyogó őszi napsütésben ren­dezték az ejtőernyősök csoportos ugrását a maklártályai repülőté­ren. Volt köztük kézinyitású ugró és célugró is. Felszállás előtt főoklatójuk Ilollósi elvtárs még egy pár szót szólt hozzájuk, tudakolta tőlük, van-e kérdezni valójuk és ezekre megválaszolt. Azután megérkezett a felszerelés, megtartották az el­lenőrzést — ami igen lelkiisme­retes volt — és amikor elkészül­tek már hangzott is a vezényszó az indulásra. Nagy izgalmat je­lent felszállni a zúgó repülőgép­pel, A gép egyre emelkedett, szé­son jelentős előrehaladás történt és a kínai-nyugatnémet kereske­delmi egyezmény előreláthatólag még e héten aláírásra kerül. — A LITTE ROCKI rendőrség megerősítette azt a hírt, hogy egy rendőrjárőr hétfőn este három re- vorverlövést adott le egy nége­rekkel zsúfolt teherautóra. Az autó továbbhajtott, mire három rendőrkocsi üldözőbe vette. A lövöldözés okát még nem tudják. — AZ AL HAMISMAR című lap szemleírója jeruzsálemi dip­lomáciai forrásokból szerzett ada­tokra hivatkozva közli, hogy Észak Izraelen keresztül amerikai fegyvereket dobnak át Jordáni­ába. — MAC MILLAN ANGOL miniszterelnök a kormány vezető tagjaival folytatott tanácskozás után kedden elutasította Gaits- kellnek, a Munkáspárt vezetőjé­nek azt a követelését, hogy még október 29-e, vagyis a nyári szabadság lejárta előtt hívják össze az alsóházat. — A FINN SZOCIÁLDEMO­KRATA PART parlamenti cso­portjából kedden kizárták a párt belső ellenzékéhez tartozó képvi­selőket, akik kijelentették, hogy a párt országos tanácsának állás­pontja ellenére, hajlandók be­lépni a kormányba. — KEDDEN BEFEJEZŐDÖTT a Román Népköztársaság magyar színházainak Kolozsvárott rende­zett első országos értekezlete, — HARMINC ORSZÁG legki­válóbb szobrászai és építészei több mint 500 pályaművet nyúj­tottak be az oswiecini (auswitzi) haláltábor áldozatainak emelendő nemzetközi emlékműre kiírt pá­lyázatra. Az óriási érdeklődés a pályázat iránt annál is figyelem­reméltóbb, mert a pályázat nyer­teseit nem díjazzák. — HÉTFON ESTE Varsóban gyűlést tartottak megemlékezésül azokról, akik a várost 1939-ben hősiesen védték. A gyűlésen Z. Dworakowski, a varsói népi ta­nács elnöke mondott beszédet. NYŐSÖK pen hármat körözött, s jól láthat­tuk a földről, amikor kinyüt az ajtaja. Egy, kettő, három... ugráltak ki belőle valamennyien, mind a hatan. Az első kettőnek a gép segített ernyőt oldani, de a többi lcézioldású volt és re­megve vártuk, mi lesz, mikor si­kerül ernyőt nyitni. Nem lett semmi baj, mindannyian szeren­csésen földre értek. Bátor spor­tolók, mert két órán belül kétszer ismételték meg az ugrást. A jó sportolás és kellemes szó­rakozás mellett ejtőernyős fiatal­jaink , ügyességből, bátorságból, jelesen vizsgáztak. Svercsek Imréné, Maklártálya ANAAAAAAA/WWWVWWVVVVWWWV'V A DUNÁNÁL (Pozsonyi képeslap) A vendégjárásnak, vagy pontos kifejezéssel élve az idegenforgalomnak nálunk ma nagy akadálya az, hogy kevés a szállodai szoba. Ke­vés Pesten, kevés Egerben, -de kevés Szlovákia főváro­sában, Pozsonyban is. A Szakszervezeti Tanács ötle­tes módon segít ezen az át­meneti nehézségen. Hajón viszi el a dolgozókat egy hétre Pozsonyba, s a beutal­tak a hajón laknak és ét­keznek egész idő alatt. ŐSZIESEN, de még símoga- tóan süt a nap, mikor a 200 szerencsés vendég beszáll a „ Deák Ferenc” nevű dunai gőzösbe. Régi bútor a „haza bölcséről” elnevezett alkot­mány, de még bizakodóan fe­szíti neki széles mellét a ha­talmas folyam habjainak. A sodrással szemben, felfelé a Dunán nehezen megy a hajó. Láthatólag erőlködik, pompás, gomolygó, fekete füstfellege- ket bocsátva az ég kékjébe. Mi, közben túlestünk a. vám­vizsgálaton, kisebb zökkenők­kel. Néhányan, a nagyon mo­hók, rajtaveszítenek a szalá­min. Mikor lecsillapodnak a kedélyek, előkerülnek a nyug­ágyak, a fürdőruhák, s néz­zük a nyárvégi napfényben úszó tájat. A Dunakanyar előtt már mindenki a fedélzeten! Vác után hamarosan előtűnnek a visegrádi fellegvár és Salamon tornya ismerős körvonalaik­kal. Nagymarostól Szobig a Pilis és Börzsöny hegységek között valamikor utat tört Dunán Európa egyik legszebb tájában gyönyörködhetünk. Lelkendezve magyarázom a mellettem ülő fiatal párnak, hogy mi hol fekszik, melyik a Prédikálószék, a Dobogókő, meg a többi. Megdöbbenve tapasztalom, hogy nem isme­rik, pedig pestiek! Az jut eszembe, hogy az utóbbi két évben mennyi szó esett a kül­földjárás lehetővé tételéről. (Persze nem a disszidálást ér­tem ezen!) Ifjúságunk egész­séges kalandvágyáról is be­széltünk és hogy ennek ha­tárainkon túl is teret kellene engedni. Mindebben van sok igazság. De miért ne kezdjük a világjárást a Mátrán meg a Dunakanyaron? Azt gondol­juk talán hogy a föld csak másutt szép! A messzeség megszépít, a közel prózaibb­nak, szürkébbnek tűnik. A fiatal Babits néhány sora jól kifejezi ezt a nosztalgiát: Ő mennyi város, mennyi nép, Ó mennyi messze szép vidék! Rabsorsom milyen mostoha, hogy mind nem láthatom soha! * * * CSÍPŐS korareggeli szélben állunk a hajó elején. Szemünk keresi a célt, mely nehezen akar előtűnni a par­tot gazdagon prémező füzesek közül. Végre gyárkémények, uszályok, Pozsony ipari ne­gyede. Majd feltűnik a vár négyszöge, néhány szép épü­let a víz szélén. A part még alig ébredezik. A budapesti rádió hét órát jelez, de itt nincs nyári időszámítás, és még csak hat óra van. Éle­tünk hirtelen és váratlanul meghosszabodik egy órával. Komoly arccal visszaigazítjuk óráinkat, nehogy valaki orv- vul visszalopja a keresett és megnyert időt. — Hajónk ter­jedelméhez illő méltósággal kiköt. Jön a csehszlovák vámvizsgálat. Símán megy minden. Legfeljebb mosolyog­nak az udvarias tisztviselők egy-egy útitársunken, vájjon miért olyan elengedhetetlenül fontos életszükséglet számára az a féltucat fonott női sza­tyor, amit görcsösen szoron­gat. A hajón már elmagyaráz­ták nekem, a jobban tájékozot­tak, hogy most ez a nagy cikk odaát. Alkonyodik a kardi­gánnak, sőt a szalámira se „harapnak” már annyira. * * * Az első nap autóbusz-kör­sétán mutatják meg a várost vendéglátóink, a szlovák szak- szervezetek küldöttei. (Öröm­mel fedezzük fel a Skodák mellett az Ikarus 55-t). Utunk legelőször is a városon ural­kodó magaslatra, a Slavinra visz, a szovjet emlékműhöz. A felszabadítók sírkövei fel­szedve, mindenütt árok és gödör: de nem dúló kezek műve ez, hanem az építőké. Grandiózus terv alapján még szebbé teszik ezt az emlék­művet, mely a szlovák parti­zánok és a szovjet katonák testvéri harcáról szól és be­szédes tanúságot tesz a fasiz­mus ellen. AUTÓKARAVÁNUNK át­kanyarcdik a várba. Mennyi magyar történelmi emlék fű­ződik e régi falakhoz s álta­lában Pozsonyhoz! A Bécs közelében épült város hosszú századokon át az ország fővá­rosa volt. Tegyük hozzá azt is, hogy Habsburg fővárosa. Itt választja meg a főurak egy csoportja Mohács után Fer- dinándot magyar királynak, itt székelnek később az ország függetlenségét guzsbakötő kormányhivatalok. Itt hangzik el az urak „Vitám et sangui- nem”-je, mely Mária Terézia trónját menti meg a kötéllel katonának elhurcolt jó magyar jobbágyok vérével. — Itt ülé­sezett sokáig a magyar or­szággyűlés, a diéta. Itt árul- gatta 1796-ban verseit Debre­cen nagy költője, Csokonai, hiába keresvén pártfogót a nemes urak között. Kopókra, agarakra, vendégeskedésre kellett a pénz, nem holmi áb­rándos poémák kinyomtatásá­ra. De ha a magyar kultúrát nem is, pártolták bezzeg az idegent a környék leghatalma­sabb urai, a Pálffy grófok külön német színházat tartot­tak maguknak. Tellett rá, hi­szen nem kevesebb, mint 99 váruk és kastélyuk volt a mo­narchia területén. (Sokat tépe- lődöm azóta, miért is nem szereztek már egy századik várat is, hogy könnyebben észbentarthassák a számot?!) Az Esterházyak, Erdődyek, Grassalkovichok versengve bocsátották rendelkezésre pa­lotáikat olasz operatársulatok­nak, de a magyar színjátszást eszükbe ?em jutott pártfogol­ni. Nem hiába szakadt fel az elkeseredett kiáltás Csokonai beteg melléből: „Az is bolond, aki poétává lesz Magyaror­szágon!” De legyünk igazságosak. Sok értékes, nagy kezdemé­nyezést is találunk a törté­nelmi Pozsonyban. Itt jelenik meg a szlovák jobbágy szár­mazású Bél Mátyás gondozá­sában 1721-ben az első rend­szeresen kiadott magyar újság, a Nova Posoniensa latin nyelven. 1780-ban már a Ma­gyar Hírmondó magyar nyel­ven tájékoztatja a két magyar haza és a világ híreiről innen 320 előfizetőjét. A mostani egyetemi könyvtár épületében folynak a reformkorszak or­szággyűlései. Széchenyi itt alapítja meg a Magyar Tudo­mányos Akadémiát 1825-ben, más áldozatkész hazafiakkal együtt. Ennek az épületnek a falai visszhangozták egykor Kossuth lángszavait, melyek a feudális magyar állam épü-. letét rontották. A RÉGI VÁROS gótikus tornyait, barokk templomait és palotáit, régi romantikus házsorait, keskeny sikátorait az új, friss alkotó élet zaja veszi körül. Pozsony a magyar történelmi emlékek és a szlo­vák alkotásvágy és akarterő városa. 1919-ben 82.000 lakos élt itt, ma 242.000-re nőtt ez a szám. A szlovákok soraiban ott állnak a magyarok is. Az ő munkájuk is együtt hat az új alkotásokkal: a Műszaki Egyetem modern nagy épüle­teiben, a 2440 főt befogadó pompás diákotthonban, a mo­dern technika minden vív­mányával felszerelt eladó ter­mekben, a téli stadionban, az üzemekben és a lakóházak impozáns tömbjeiben. A még csupasz tűzfalakon hatalmas betűk hirdetik a szlovák Kom­munista Párt lapjait, köztük az Uj Szót és a Pártépítést. Az utcákon minduntalan hal­lani magyar beszédet és az üzletekben boldogulunk a ha­zai szóval. A szocializmust építő népi demokratikus ál­lam le tudja küzdeni a bur- zsoá nacionalizmus mérgét és egyenlő jogokat biztosít szlo­váknak, magyarnak. A két pedagógiai főiskolán (négy éves és két éves) párhuzamo­san működik a szlovák és a magyar tagozat. Szeptember első napjaiban a pesti Nem­zeti Színház együttese zsú­folt házak előtt játszott a szlo­vák fővárosban. Dr. Némedi Lajos a Ped. Főiskol igazgatója (Folytatjuk).

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents