Népújság, 1957. szeptember (12. évfolyam, 70-77. szám)

1957-09-18 / 74. szám

1957. szeptember 18. szerda. NÉPÚJSÁG 3 Nem a szövetkezeti gondolatban van a hiba Andornaktályán, hanem a tsz. tagokban SZÉP VOLT a katona élet, de azért a vége felé már ne­hezen számolgatta a napokat. Nem csoda, apró meleg csa­ládi fészek, csinos, vidám asz- szonyka várta otthon. A le­szerelés előtti utolsó hetekben sokat törte a fejét, hová men­jen dolgozni. Hívták őket ál­lami gazdaságokba, bányák­ba, ellátogattak hozzájuk ter­melőszövetkezeti elnökök is, hogy megnyerjék őket a szö­vetkezeti mozgalom számára. Meghallgatta mindegyiket, ho­gyan lehet keresni, megtár­gyalták itthon az asszonyká­val is, s végül a termelőszö­vetkezet mellett döntött. Apja is paraszt volt, maga is ott kezdte a munkát. Van a falu­ban is szövetkezet, nem kell idegenbe menni a kenyér után. Tele bizakodással, tervekkel, jelentkezett is tavasszal a tsz- ben. Azóta egy félesztendő telt el, s hogy nem töltötte hiába az időt, arról 220 munkaegy­sége tudna legtöbbet beszél­ni. Ennyit szerzett, mert meg­fogta a dolog végét minde­nütt. S most, mikor vége felé járnak az évnek, osztozásra kerül sor, búcsút akar mon­dani a szövetkezetnek. Nem látja biztosnak a jövőjét ott, ahol a 220 munkaegységre jó, ha hat és félezer forint jut. Ebből pedig semmire sem mennek. Ha az asszony nem járna gyárba, igazán nem len­ne semmijük. Gondolkozik, hol volt a hiba. Rosszul tette, hogy épp a termelőszövetke­zetet választotta a kínálkozó lehetőségek közül? Nem, nem a választás volt rossz, hanem a szövetkezetét választotta ki rosszul. A fiatalember, akiről szó van Karanicz János, a szövet­kezet az andornaktályai Lenin tsz. Kicsi termelőszövetkezet, mindössze 44 hold szántójuk 9 hold gyümölcsösük, egy hold szőlőjük van, de más tervezés, vezetés mellett sokkal jobb életet adhatna a 12 családnak. Mert a lehetőségei nagyon jók. Földjük egy része ott van épp az Eger patak mellett, szinte kínálkozik az öntözéses kertészet számára. Bármennyit termelnének, volna hozzá piac Egerben. De nincs kertészetük, csupán két hold paprika és a hozzáértés hijján az is olyan későn érett be, amikor mások régen meg­szedték magukat a primőr paprika árából. KILENC HOLD gyümölcsö­sük, javarésze jó termőerőben lévő fa, azonban az idén alig 40 ezer forint jövedelemre számolnak. Esztendők hanyag munkája kezdi megbosszulni magát. Mert nem 40 ezer fo­rintot, hanem háromszor eny- nyit hozhatna, ha rendszere­sen trágyáznák, gondoznák. Ennek azonban nyoma sincs. Az idén például burgonyát termeltek a fák alatt, de mi­vel azt is csak kétszer kapál­ták, derékig érő gaz „pompá­zik” a gyümölcsfák alatt. Esztendőről-esztendőre esik a szántóföld terméshozama s ez nem is csoda, hiszen a szö­vetkezet tulajdonában lévő két ló, meg három tehén még annyi trágyát sem biztosit, amennyi — nem a termés ál­landó növelése, hanem lega­lább egyszínvonalon tartására elég lenne. Igen sok szó férhet a tagok munkafegyelméhez is. Mind­ezek együttvéve csökkentik a szövetkezet jövedelmét. Év végén, amikor osztozásra kerül a sor, állami hitelek kifizeté­se után alig marad a munka­egységekre, s arra, hogy a kö­vetkező esztendőkre tartalé­koljanak, nem is gondolhat­nak. Még az alapszabályban megszabott összegeket sem tudják biztosítani az osztha­tatlan szövetkezeti vagyon nö­velésére, szociális alapra, a következő esztendő üzemviteli költségeire. S ez mást is bizo­nyít. Ebben a szövetkezetben nem gondolnak a jövőre. Év végén kiosztják az utolsó fil­lérig ami van, s aztán, hogy jövőre mi lesz, arra csak egy­két tsz tagnak van gondja. Ez a hiba nem is újkeletű. Né­hány esztendővel ezelőtt erő­sebb, nagyobb volt a szövet­kezet, aztán részben még 1953, részben a rossz vezetés miatt kiléptek, sokan. Olyan is akadt, ki elment más mun­kára, s a földje ott maradt a tsz „nyakán”. Le kellett adni belőle, mert nem győzték, s éppen a szőlőt adták le, ami igaz, hogy több munkát és munkáskezet kíván, de ugyan­akkor sokkal nagyobb jöve­delmet hozott volna. Akkor csak azt számolták, hogy in­kább a szántó kell, hogy meg­legyen az évi kenyér. Pedig a szőlő, a bor árából megvehet- ték volna bőven. Az előrelá­tás hiánya az is, hogy 100 ezer forintos beruházással csinál­tak egy szép új istállót, a köl­csönt még a mai napig is tör­lesztik, közben üresen áll az egész. Ráadásul, mivel elha­nyagolták a terület átírását, most kiderült, hogy idegen bir­tokon áll az istállójuk. Sertés, baromfi nincs is a szövetkezet­ben, az idén tervezték, hogy vesznek három anyakocát, de pénzt már nem terveztek rá. NEM VOLNÁNK igazságo­sak a termelőszövetkezettel szemben, ha azt állítanánk, hogy nem keresnek kiutat eb­ből a helyzetből. De ahogy kezelik, az nem vezethet jó­ra. Úgy tervezik, hogy tizenöt hold földet kiadnak egy feles kertésznek. Ha 100 ezer forint jövedelmet hoz a feles kerté­szet, abból már valahogy rendbe lehetne hozni a terme­lőszövetkezet zilált pénzügyét, így lenne egy évig, aztán va­lamelyik tsz-tag, aki belejön a kertész mellett a munkába, az majd átveszi a kertészet vezetését. Bármennyire is ked­vezőnek néz ki ez a megoldás, még sem jó. És nemcsak azért, mert az alapszabály kereken ki­mondja, hogy a termelőszövet­kezet földjét sem eladás, sem bérbeadás útján nem lehet csökkenteni. A számítást megint csak alap nélkül csinálták. A feles ker­tész kikötötte, hogy a 15 hol­dat csatornával beépítve, me­legágyakkal felszerelve adják át neki, gondoskodjon a ter­melőszövetkezet az alapos trá­gyázásról is. Mindez legkeve­sebb 50 ezer forintba kerül. Honnan veszik erre a pénzt, mikor a legszükségesebbekre sem futja? Állami kölcsönre számítanak, anélkül, hogy kellő fedezetet tudnának érte nyújtani. Kijelentette a feles kertész azt is, hogy a munká­hoz egyetlen termelőszövetke­zeti tag sem kell neki, majd ő vesz fel napszámosokat. így aztán nem lehet tudni, hogyan akarja elsajátítani a kertész­kedés tudományát akármelyik tsz tag. ERŐSEN SÁNTÍT a kerté­szetre való spekulálás, mert jóformán semmi tervük nincs, ami a továbbfejlesztést céloz­ná. Például a trágyamennyiség biztosításához fejleszteni kel­lene az állattenyésztést, erre azonban nem gondolnak. És ha egy év múlva átvennék tény­legesen a 15 hold kertészetet, honnan vesznek hozzá munka­erőt. Erre a jelenlegi 14 tag nem elég, új belépőt meg nem vonz a feles kertészet. Ha iga­zán, őszintén végig gondolják a termelőszövetkezet tagjai is, ezt a vállalkozást, bevallhat­ják, hogy a könnyebb, — mun­ka nélküli kereset a csábító benne. Ahelyett, hogy megpró­A szűcsi tanácsházával szemben, kint az utcán két darab 200 literes vashordó üzemanyaggal együtt, s egyéb felszerelés is. Akinek hordóra vagy üzemanyagra van szüksége, a megjelölt helyen megtalálja. Javasol­juk, hogy a községi tanács ajánlja fel megvételre az at- kári gépállomásnak. Hátha bálnák rendbeszedni a házuk táját, ilyen, egyáltalán nem a szövetkezeti gondolatoknak megfelelő megoldásokat keres­nek. Mind ezek után feltehető a kérdés, mi legyen hát a szö­vetkezet sorsa. A felsőbb szer­vek őszig adták meg számukra a működési engedélyt, addig kell változtatniok az eddigi gyakorlaton, ellenkező esetben megvonják tőlük. Ahhoz, hogy tényleg gyökeresen tudjanak változtatni, elsősorban a veze- zetésen kell javítani, erre azonban nem sok remény van addig, amíg az elnök a mun­kanap egy részét az italbolt­ban tölti. Amíg a vezető ré­széről felelőtlenséget látnak a tagok, addig nem lesz rend a tsz-ben. Addig nem lehet megszüntetni a kisebb-na gyobb lopásokat, melyekről tud ugyan mindenki, de írat­lan megegyezéssel szemet is húnynak fölötte, mondván: ma nekem, holnap neked. Nem nö­veli a tagoknak a közös va­gyon iránt érzett felelősségét az sem, ami elég gyakran elő­fordul, hogy egy-egy nagyobb összegű pénzbevétel örömére mindjárt meg is isszák az ál­domást, természetesen a közös kasszából. Az első lépés az lenne, hogy új, vezetésre meg­felelő elnök után néznének a csoport tagjai — biztos, hogy akad erre alkalmas a 14 közül — aztán lehet beszélni arról, hogyan is induljanak tovább. Mert segítséget a felsőbb szer­vek is csak akkor adhatnak nekik, ha komolyan neki lát­nak a szövetkezet ügyének rendbehozásához. AZT BE KELL LÁTNIUK a Lenin tsz tagjainak is, amíg csak máról-holnapra akarnak élni a szövetkezetben, amíg nem látják, hogy a saját ere­jükből kell talpra állniuk, s csak így számíthatnak külső segítségre is, addig nem sokat használ szövetkezetük léte a parasztság felemelkedését szol­gáló mozgalomnak. — deák — megveszi — saját — a több, mint négy hete gazdátlan jószágot. Eladó ezenkívül egy da­rab silózó, melynek jelenlegi gazdája a rozsda és az ég alatt hever a rózsaszentmár- toni tanácsháza mellett. Megvételre ajánljuk a lő- Ti/nci gépállomásnak. Gazdáját keresi Megalakult a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forra­dalom 40. évfordulójának megyei ünnepségeit elő­készítő bizottság 1957. szeptember 16-án, hét­főn délután 3 órakor a me­gyei pártbizottságon megala­kult a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 40. évfor­dulójának megyei ünnepsé­geit előkészítő bizottság, melynek tagjai: Boér János vállalat igazga­tó, Dr. Böőr Péter a megyei' bíróság elnöke, Dorkó József a párt megyebizottságának osztályvezetője, Egri Gyula • Eger városi pártbizottság tít-; kára, Furucz János az SZMT; elnöke, Holló Béla a Mokép; dolgozója, Dr. Osváth Gábor; orvos, a megyei kórház igaz-; gatója, Papp Sándomé peda-; gógus, a megyei tanács elnök-; helyettese, Sályi János pedagó-I gus, a Hazafias Népfront me-i gyei elnöke, Solti Bertalan; Kossuth-díjas, a Gárdonyi Gé-; za színház igazgatója, Suhai Andor a Heves megyei Nép- • újság felelős szerkesztője, '• Szabó Imre a KISZ megyei; titkára, Szőlősi Gyula a megyei; tanács osztályvezető helyette-; se, Zakár Zoltánné a Megyei; Nőtanács dolgozója, Tóth Sán-; dor a megyei pártbizottság; osztályvezetője. AAAAÄAAAAÄAÁÁAÁ; AUSZTRIA FONTOS SZERE-i PÉT JÁSZHAT AZ ATOM-: FEGYVEREK ELLENI HARCBAN Thiró Moritaki, a hirosimai; egyetem bölcsészeti karának; tanára, aki a Nemzetközi Bé-; keintézet vendégeként Bécs-i ben tartózkodik, kijelentette: ; — A japán nép örömmel üd-I vözölné, ha Schráf osztrák: köztársasági elnök valóra vál-: taná megválasztása előtt tett: ígéretét, hogy kezdeményezni: fogja az atomveszély elhárítá-' sára irányuló nemzetközi ér— tekezlet összehívását Bécsben.: Ausztria, mint semleges or- ; szág, fontos szerepet játszhat­na a nemzetközi feszültség csökkentésében, a fegyverke­zési verseny megszüntetésé­ben és az emberiséget fenye­gető atomveszély elhárításá­ban. Szerkesztői üzenetek # Bozó Barnabás, Szentdomon- kos: Szíves türelmét kértük amíg panaszos levelét továbbítjuk és azt kivizsgálja a járásbíróság. Bo­kor Gyula, — a járásbíróság elnö­kétől kapott értesítés alapján az ügyet még nem tudták kivizs­gálni, mert levelében nem közöl­te a két részeg fiú nevét, emiatt nehéz megállapítani, hogy volt-e már az ügyben per folyamatban. Kérjük, a meghallgatás után szá­moljon be az eredményről. DIÁKOK (Folytatás az 1. oldalról) A kémia tudományával ismer­kednek a gyöngyöysi Vak Bottyán általános gimnázium I/D osztályos tanulói. Ezen a képen „öreg” diákokat mutatunk be. Mocsári Erika és Gerhát Klára a IV/A osztály tanulói csinosak, fiatalok. Befejeződött a délelőtti taní­tás az egri II. számú általános gyakorló iskolában. A kisdiá­kok sietnek hazafelé, várja őket az ebéd. A HEGYEN MÁR ZSENDÜLT a szőlő, de szüretig még hátra volt egy néhány hét. A barackfákon sárga- bélű barackokat érlelt a vénasszo­nyok nyara. Terhes volt gyümölcs­létől a határ, csak a pincékben ásí- toztak üresen a hordók, mert gyom­ruk már égett a szomjúságtól. A tetőn egy félig kiszáradt mandulafa alatt üldögélt egy öreg róka. Ült és mozdulatlanul figyelt egy egérlyukat. Éhes volt. Egész éjjel egy falatot sem evett, mert fia­talabb rókák vitték el előle a kon­cot, és a tavaly meglőtt lába is fájt kegyetlenül. Valamikor ... hej, bizony vala­mikor még erős volt és határtalanul vakmerő, de most... most már örül, ha egy egérrel, vagy pocokkal tudja táplálni kiaszott, meddő tes­tét... Beleszagolt a lyukba türelmet­lenül, aztán bele is kapart, de érez­te, hogy itt se lesz szerencséje. — Hová jutottam? Úgy látszik, már egy rongyos egér sem kerül. — Búsúlt az öreg róka, és kölykeire gondolt, akiket úgy látszik hiába ne­velt fel. — Hálátlanok! vénségemre éhen kell megveszni — morfondíro­zott magában és savószínű szemei­ben keserűség és fájdalom tüze égett... Aztán mégis felállt, beosont a szőlő közé és egy teli tőkéről el­kezdte habzsolni a kövér, zamatos fürtöket. — Azért se döglök meg éhen — morogta magában és ravasz pofával egy édes szőlőre vigyorgott... Evett, evett telhetetlenül. Kiaszott beleit egészen felüdítette az édes szőlőlé, pedig tudta, hogy ha az egész szőlődombot megenné, az se tenne fel egy fiatal j ércével... Egyszercsak felkapta fejét, és ned­SZALAI ISTVÁN: RENDIK vés, fekete orrával nagyot szippan­tott a' levegőből. Megrémült. A tőkék közül ember és kutyaszagot hozott a szellő. Gyorsan letépett még egy fürtöt aztán elinalt az erdő felé. A kutya észrevette a rókát, de gazdája visszakiabálta. Ráchel! Rá- chel! Csiba te, az anyád... — Még megfog valami vén, rihes rókát — féltette hűséges kutyáját az öreg Rendik, mert Rendik az öreg csősz meg a kutyája ballagtak a barázdán fölfelé. Lassan, nyugodtan lépegetett az öreg, mert nem volt sietős dolga. A tetőn megállt. Nekitámaszko­dott a vén mandulafának és onnan nézett szét széles birodalmán. Az idő már délutánra járt. A levegőben ökörnyál úszott, és a vékony szála­kon meg-megcsillant a napsugár. A hamvas kövér szőlőfürtök bemoso­lyogtak a napba, de a megrakott tőkék már szüret után sóvárogtak. — Hát... ősz van no, ősz van. — morogta az öreg Rendik bajusza alatt, és hogy mindent rendben ta­lált leült egy kicsit megpihenni. A kutya is lefeküdt szemben az öreg­gel. Okos szemeivel gazdájára bá­mult és szinte kérdezte. — Eszünk, vagy csak pihenünk? — Aztán, hogy az öreg a pipát kotorta elő, Ráchel megértette, hogy evésről egyenlőre szó sincs. RENDIK CSAK nézett, nézett maga elé és békésen pípázgatott. A füst kékesen gomolygott, és magával vitte az öreg kerülő gondolatait... Tíz éve elmúlt, hogy szolgálja a fa­lut és így ősszel mindig arra gondol, ki tudja jövőre?... de minden tél új tavaszt hoz és ő újra nyakába veszi a határt. Azelőtt vagy húsz évig urasági kenyeret evett, mint cseléd. Mióta a falu embere, azóta bizony más szelek fújnak. Rendikből szőlőgazda lett. Megtakarított pén­zén fordított, szőlőt telepített. Igaz, nem sok az egész, de neki nagyon elég. Egyszóval öregségére mégis csak megérte, hogy a maga szőlőjé­ből ihatja a bort... Szegény Borcsa, — szőtte tovább az öreg a gondola­tokat. Bárcsak ő is megérhette volna. Itt hagyta őt egyedül, meghalt, még negyvenkettőbe... Azóta az öreg Rendik csak itt érzi jól magát a hegyen. Nem is menne be a faluba, ha nem jönnének azok a kegyetlen emberhónapok. Lassacskán hűvös lett. A nap már elbújt a hegyek mögé. A völ­gyekben párák gyűltek és a mély fekvésű helyeken harmatos lett a fű. Rendik felcihelődött és elindult esti kőrútjára Ráehellel együtt. A szőlő­ben megnőttek az árnyak és a fű között megszólalt az őszi féreg. Es­teledett. Besötétedett, mire visszajutottak a kunyhóhoz. Az öreg lepakolt, aztán komótosan, nekifogott vacsorát ké­szíteni. Száraz venyigéből tüzet ra­kott, majd előhúzta a csipkefanyár- sat a kunyhó oldalából. — Szalonnát sütünk Ráchel — szólt az öreg a kutyának. Ráchel csak csapkodta farkával a földet, jelezve, hogy beleegyezett. A tűz már parázslóit, az öreg meg tovább készülődött. Szalonnát, hagymát hú­zott a nyársra és lassan, óvatosan forgatni kezdte a parázs fölött. A piruló szalonnából sercegve csurgott a zsír a kenyérre. Egyet harapott Rendik, másikat a kutyának adta... Ráchel csattanós szájjal még a leve­gőben kapott el minden falatot és fekete, szőrös pofáján két oldalt csö­pögött a zsír. Ettek, csak ettek jó­ízűen, Rendik meg a kutyája ... ALIGHOGY MEGVACSORÁL- TAK, a kutya észrevett valamit. Fel­kapta fejét és figyelt. Az öreg tudta, hogy valaki közeledik. Nem vad, mert arra másképp jelez a kutya. Ember. Valami ember közeleg. Las­san jött, egész lassan, szinte nesz­telenül. — Ha tolvaj, hagy jöjjön közelebb — gondolta, azért nem en­gedte a kutyát. Egyre inkább köze­lebb ért az idegen. Rendik már tud­ta, hogy nincs rossz szándékkal az illető, azért hát végkép leintete Rá- chelt. Takarocc ... mars hátra te ! Venyigét vetett a parázsra, a tűz fel­lobbant. — Jó estét Rendik bátyám — köszönt a vendég, ahogy közel ért a tűzhöz. A kerülő igen csak nagyot nézett. Berci állt a tűz előtt, a falu­beli cigányprímás, mezítláb, fekete kabátban. — Hát te hogy kerülsz ide Berci fiam? — kérdezte az öreg a lá­togatótól. Nem zavar tán el Rendik bá­tyám? — Én nem válaszolta az öreg, csak azt nem tudom, hogy ki lakzi- zik ma este a hegyen, hogy te meg­jöttél. — Senkise szüretig bátyám, hanem az igazat megvallva, otthon egy kicsit rosszul áll a szénám a többiek előtt, aztán gondoltam, jobb lesz, ha idekint hálok. Megértette Rendik a Berci be­szédét. Nem is csinált belőle hűhót. Tudta, hogy a harag hamar párolog, nem érdemes miatta nagy port verni. Szívesen fogadta, megvacsoráz- tatta a prímást. Sok szép kedves éj­szaka emléke jutott eszébe az öreg­nek és még remélt is egy párat, Ber­civel, no meg a régi cimborákkal együtt eltölteni. Megint csak elhamvadt a tűz és előbújt a hold a felhők mögül... Kifogytak a beszédből. Egyszercsak Berci előhúzta öreg, kopott hegedű­jét a régi frakk alól és csendesen, halkan el kezdte rajta a legszebb nótákat. Rendik semmit se szólt csak hányát dőlt kopott subáján, és az eget bámulta, mintha ma látna elő­ször csillagokat. A prímás új nótába kezdett. Szinte sírt a húr a vonó alatt. A vén kerülő mégis megszó­lalt. — Te Berci, hát-e meg az én nótám. — Berci csak mosolygott és fejét oldalt hajtva hegedűjére, húzta szívesen: „Deres már a határ, őszül a vén betyár ...” NEM DALOLT RENDIK, mert még csak a tőkén érett a bor, de mégegyszer kérte a nótáját. Halkan, szívhez szólóan szólt a hegedű, csak­úgy sírt az egész határ. Ki gondolta még akkor, hogy az öreg Rendik örökre búcsúzik a világtól.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents