Népújság, 1957. szeptember (12. évfolyam, 70-77. szám)

1957-09-11 / 72. szám

1957. szeptember 11. szerda NÉPÚJSÁG 3 A MUNKAIDŐ NYOLC ÓRA de gyakran hat! Varga Lajos, az egercsehi bánya főmérnöke őszintén fel­tárta a helyzetet, mikor a munkaidő kihasználásáról ér­deklődtünk. — A IX.-es ereszkénél hat óránál többet nem töltenek a munkahelyen, az aknától az út oda-vissza egy óra, a másik óra a siktás kenyér el­fogyasztására, öltözködésre, cigaretta szünetre megy el. Ez a „hivatalos” munkaidő kiesés. Aztán ehhez a két órához, főleg a fenntartók, s akik óra­bérben dolgoznak, jócskán hozzá tesznek. Az a baj, hogy a műszakiak nem nagyon mernek szólni, s így nagy összegek mennek veszendőbe, mert nincs a kifizetett bér mögött munka, csak csellen­gés. Persze mi is többet tehet­nénk a munkaidő jobb ki­használásáért. Nem minden lógás a bányászok lelkiismere­tén szárad. Rendszertelen a TH gyűrű ellátás, nem eléggé szervezett a fabeadás... Hanem a bányászbuszok ve­zetőit dicséret illeti, minden időben hozzák a bányászokat, az ő hibájukból nagyon kevés a munkaidő kiesés. Ezt tudtuk meg az irodán. Próbaképpen, hogy mennyit tesznek hozzá a bányászok, a „hivatalos” két órás kiesés­hez, a délutános műszakváltás­ra leszálltunk Simon Sándor üzemmérnökkel a Benicki I- es aknán. 13.30. Még nyugodt az akna környéke, szállítók vetik iz­zadt hátukat a vasfalu csillé­nek, verejtékük összefolyik a piszkos bányavízzel. Mégis jókedvűek. A mellékvágatban hiába várunk. A legtávolabbi munkahelyen, a IX.-es eresz­kén most hagyják abba a munkát. Félóra múlva érnek ide... de vájjon akkor-e? 13.35. Bányászlámpa pislog a járat végében, majd előtű­nik egy ember. ’ szerencsét! Hát maga ilyen korán? — köszönt rá a mérnök a közeljövőre. — Itt az írás... Az igazgató elvtárshoz akarok menni. — A bányász elszántan védekezik de a papírra még egy sor ke­rül:-„egy óra levonandó.” — Uj aknász van ott „meg­főzte” — ad magyarázatot a mérnök. Várjuk a következőket. Nem sokáig kell várni. 13.40. Kis csoport érkezik sárosán, vizesen. Ezek kivéte­lesen nem lógósok, bányamé­rők, az egyikük Seres János aknász, a sokat dicsért 23-as frontról. — A mi embereink leg­később jönnek el a munka­helyről. Ha le van lőve a szén, inkább megnyujtják a műsza­kot, de nem hagyják ott. Most is megnézheti, a 23-asok leg­később jönnek. A mellékvágatból újabb bá­nyász imbolyog elő. Zavarba jön a mérnök kérdésére. — Olajat kell behozni a dél­utáni műszakra... azt akarom megmondani fent. — Telefonon nem lehetne? — Lehetne... Szóval ő is. És még 20 perc van a munkaidő befejezéséig 13.45. Most lehetne befejez­ni a munkát, a legközelebbi frontokon. De máris gumicsiz­mák cuppognak a vízben, s a bányászlámpa fénye szénporos arcokra vetődik. Hárman van­nak. Órabéresek — int feléjük a fiatal mérnök. — Nincs óránk — már is kész a védekezés. A többiek is jöt­tek már, azért hagytuk ott a munkahelyet. — Azok hol vannak? Nagy p. István, Danó Berta­lan végre kiböki: — A Il-es aknához mentek. Fél kettőkor hagyták ott a munkahelyüket, s bosszantja őket, hogy a mérnökbe botlot­tak, ebből biztos levonás lesz. 13.50. öten botorkálnak a kas felé. — ’ Szerencsét. — Hát maguk? — csend... — Maga tegnap is korábban jött — ismeri fel az egyik bá­nyászt a mérnök. Pedig órája is van. — Lett volna még igaz, egy kis munkánk — restelkedik az egyik idős bányász a szalago­sok közül. Persze nem is kell mondani, ők sem teljesítménybérben dolgoznak, fenntartók, gépke­zelők. A Beniczki Il-es aknához még időben odaértünk, ide lógtak át azok, akik megne- szelték az ellenőrzést. Népes csoport vár a kasra, mely csak két órakor indul felfelé. — Ki jött elsőnek — érdek­lődik Simon elvtárs a megle­pett emberektől. Mély csend. — Ki jött másodiknak? — Erre már van jelentkező. — Én... Varga d. János fa­beadó. — Harmadiknak?... Sipos György... Fazekas András, va- lamenyien fiatalok, fabeadók. 14.00. Vége a műszaknak. A kasra már 30—40 bányász vár, ezek mind korábban hagyták ott munkahelyüket. A bányászok zöme azonban csak két óra után érkezik, fő­leg azok, akik a termelésben dolgoznak. Hátramegyünk Si­mon mérnökkel, hogy meg­nézzük, kik hagyták rendes időben ott munkahelyüket. 14.10. Jönnek a IX-es eresz­kétől. Göböly L. Antal, Hosszú László, aztán Joó Ferenc vá­jár érkezik. Azt hiszi, valami hibát vétett, hogy az órát néz­zük. Aztán megnyugszik, mi­kor hallja, hogy dicséretkép­pen írtuk fel a nevüket, mert becsületesen töltötték ki mun­kaidejüket. így érkezik sorra a kashoz Szabó Károly, Borsi István csapatvezető vájár, csodálatosképpen a későbben érkezők között alíg-alíg van órabéres. 14.30. Fél órája tart már a délutános műszak és az utolsó csoport most ér le a függőak­nán. Mire munkahelyükhöz érnek, s munkához látnak, ne­gyed négy lesz, még el sem kezdődött műszakjuk, egy és negyedóra már is elveszett a nyolc órából. Ehhez még hoz­zá kell számítani azt, hogy félórával korábban le kell tenni a csákányt, mint a mű­szak vége, hogy időben kiérje­nek. Mindez csak a műszakvál­tásokból eredő időpocsékolás és már csak hat óra marad szénfejtésre, ácsolásra, vagyis a produktív munkára. Illetve maradna, ha a hat órát is vé­gig dolgoznák, de olyan esetek is előfordulnak, mint Horning János vájárnál, hogy az ak­násznak kellett figyelmeztetni; dolgozni is illenék, ha már le­szállt a bányába. Még szerencse, hogy a Hor­ning János-féle esetek nem gyakoriak, s az egercsehi bá­nyászoknak nem kell a szom­szédba menni jó példáért. Bí­ró náci István, Barta r. Dénes csapataitól tanulni lehet mun­kafegyelmet. ök nem pocsé­kolják a negyedórákat, fél­órákat, mint néhány felelőtlen bányász. Az egercsehi bányászok év végére nyereségrészesedést szeretnének kapni. A nyere­ség osztásához azonban pénz kell, s a pénz nemcsak ott fo­lyik el, ahol havonként 60—80 ezer forint értékű fát taposnak a sárba és pocsékolnak el, de ott a kas alatt is. Ott, ahol egy-egy műszakváltásnál ennyi lógó embert találtunk: ezek a bánya pénzén a nyereségré­szesedésből vártak a kasra. Vártak naponta három mű­szakváltásnál és a hónap vé­gén kétségbeesetten tapasztal­ják, hogy a bánya túllépte a béralapot és veszélyben a nye­reségrészesedés. Azzal biztattak a bánya és a szakszervezet vezetői, nem sokáig uralkodik ez az állapot Egercsehiben, nemcsak a bün­tetést, de a felvilágosító szót is felhasználják, hogy meg­szűnjön a lógás, hogy a mun­kaidő ne öt és fél, nem is hat, de nyolc óra legyen, ha már a bért nyolc órai munkáért fi­zetik ki. Mindehhez persze az is szükséges, hogy biztosítsák a munkaidő kihasználásának feltételeit is, hogy ne gyárt­hassanak kifogásokat; azért igyekeznek ki a bányából, mert az utoljának nem jut fürdővíz. Mert ilyen eset is előfordult. Mindkét részről van tehát tennivaló, amíg megvalósítják hatják terveiket. A tervek gyors megvalósí­tásának reményében búcsú­zunk az egercsehi bányászok­tól, hogy találkozhassunk év végén a nyereségrészesedés kiosztásánál. KOVÁCS ENDRE Üdvözöljük mongol vendégeinket g« bányász családi házat építenek az ipari tanulók Gyöngyösön Gyöngyösön a Heves megyei Épíőipari Vállalatnál hatvan építőipari tanuló a vezetőség beleegyezésével és támogatá­sával úgy határozott, hogy 25 bányász családi házat határidő előtt saját maguk építenek fel. Az építőipari tanulók elha­tározását tettek követték. Szombaton délig a vállalat 25 ház közül már 22 tető alatt áll. A munkák kezdete óta — mely másfél hónapja tart — kiemelkedik Erős Imre 16 ta­gú tanúlócsoportja, melynek Szenzáció Egerben Egy részeg három lövése, hogy vonul be a történelembe Éppen hazafelé tartottam, mikor megál­lított Rendicsek Elemér és a kölcsönös üd­vözlés után izgatottan hajolt a fülemhez. Mi­után elárasztott az uzsonnára fogyasztott erő­sen hagymás körözött illatával, vésztjóslóan súgta. — Te nem tudod? Egerben... hajolj köze­lebb... provokáció! Le akarják dönteni a tör­vényház előtti szovjet emlékművet. Te, az a tömeg... Ellepték a teret. Képzeld, mindez most, 1957. szeptemberében... Mire idáig ér mondókájával s mire szól­ni tudnék, ügyesen besiklik egy mellékut­cába, mert feltűnni látta Krampácsnét, s már hajolt is a füléhez. A következő ismerős, kezét tördelve ál­lított meg: — Hallotta? Nem? Vége szegény orszá­gunknak, ebből ENSZ ügy lesz. Képzelje, egy csomó külföldi turista fegyverrel felszerelve rávette az egrieket, hogy tüntessenek és dönt­sék le az emlékművet. A magam szemével láttam a várból... Ott állt az autóbuszuk is. A haza sorsa felett érzett aggódalma itt elnémította a hangját, s könnyezve távozott. Nem így Rampácskai... — Hallotta már? Három halott... esett neki kabáthajtókámnak. Nők, érti?! Nők! Ártatlan családanyákat gyilkolnak, azt hiszi, ezt hagyja külföld? Ha erre se jönnek be az ENSZ csa­patok, utcaseprő legyek... — De hol? Ember! Hol ölik a népet? — es­tem most már én is kérdésekkel neki. — Az emlékműnél a törvényház előtt. Sa­ját fülemmel hallottam a lövéseket... tömeg... tudja, mint októberben. És már három halott. Úristen, mi lesz ebből? Ezért felelni kell a kormánynak, — hadonászik az orrom előtt. Be­lelövetni a népbe... Két kezét az ég felé löki, mintha az égboltot akarná feljebb tolni, hogy mindenki lássa e rettenetes igazságtalanságot, majd tovatűnt, hogy vigye a hírt a rettentő gyilkosságról, ahol asszonyok hullnak a porba. A „szemtanuk” hírei után, már láttam lelki szemeim előtt a Vorosilov tér képét. Amerikai lobogók alatt, cserkészkalapos, kül földi turisták, konzervdobozzal, hegymászó­bottal hadonászva éneklik a Boldogasszony Anyánkat (biztos most érkeztek a Szépasszony völgyből). Egy indus habzó magyarsággal sza­valja a Talpra magyart, s dűl a tömeg. Lö­völdözés... A földön holttestek. A börtön felé indulnak, hogy újabb „hazafiakat” toborozza­nak maguk köré. Aztán újból lövöldözés. Vér, vér mindenütt. Távolról hallatszik, amint az ENSZ csapatok csámcsognak a rágógumival, s rendíthetetlenül közelednek. A világ közvé­leménye feledve Ománt, Tuniszt, Algériát, o Vorosilov tér felé fordul, ahol történelmet csinál egy autóbusznyi külföldi — természete­sen nyugati — turista. Ahol családanyák hull­nak a porba... ahol... ahol, de minek is foly­tassam, hiszen itt nincs gondolkodásra idő, rohanjunk a helyszínre. xxx A téren ott a csoportosulás, izgatottan tár­gyaló emberek, s most indul el egy autóbusz: Benne turisták. Aha, ezek azok, gyorsan utá­nuk. A Líceumnál sikerült utolérni őket, ugyanis megálltak vitatkozni. De hiszen ezek magyarok, megismerni veszekedésükről. Ép­pen azon vitáznak, hogy a Mátrába, vagy a Bükkbe menjenek-e? És a készültség most vitt el egy részeget, aki sértődöttségében, mert nem arra ment az autóbusz, amerre ő akarta, hármat lőtt, s egyik lövése horzsolta a kirándulásra igyekvők egyikét. Az egri Vorosilov tér tehát mégsem vo­nult be a történelembe. Egyetlen haszon lesz az esetből csupán, ha Rampácskai férfiasán jelentkezik a Köztisztasági Vállalatnál, hogy „vesztettem, ide a seprőt.” Úgy is kevés utcaseprő van Egerben és ráfér a városra egy kis tisztogatás. — bátori — tagjai egy hét alatt négy-öt ház falát húzták fel. A fiatalok vállalkozása si­kerrel járt. Szombaton már a belső vakolásokat is megkezd­ték. Ennek eredményeként az eredeti határidőt megrövidít­ve, nem december elsején, ha­nem november elsején adják át a kész családi házak kul­csait a gyöngyösi XII-es ak­naüzem bányászainak. Új üzem a megyében Az apci fémtermia vállalat­inál még az elmúlt évben hoz­záfogtak az ország első kísér­leti magnéziumkohójának az építéséhez. A folyamatos [munkát az ellenforradalom itt [is megakadályozta. Az építés [folytatásához a tavasszal kezd­jek hozzá. Az alapok lerakása után megkezdték a pakuratü­zelésű kohó vasszerkezetének ;összeállítását, majd a falazá­sát. A kohó építése az elmúlt Inapokban igen jelentős szaka­szához, a befejezéshez érke- izett. Pénteken délelőtt végez­itek is vele és ezzel elkészült [az ország első magnéziumko- [hója. Ezután hozzáfogtak a [brikettszárító kemence építésé­jhez, majd rövidesen megkez­dik a második kohó építését ;is, melyben elektromos fűtés- lsei állítják elő a hazai mag­néziumot, melyet jelenleg I drága valutáért külföldről I hozunk be. Egy, tőlünk sokezer kilo­méterre élő testvérnép kül­döttei jöttek el hozzánk. A szeptemberi szél mongol és magyar zászlókat lenget a főváros utcáin. Mongol ba­rátaink, testvéreink küldték el küldötteiket a messzi Ázsiából. Országok, folyók, s hegy­vonulatok sora választja el a két népet, de a novemberi napokban mégis egész közel éreztük magunkhoz a Mongol Népköztársaságot, amely az elsők között sietett segítsé­günkre. A mongol párt- és kor­mányküldöttség a Német Demokratikus Köztársaság­ban, Albániában, Jugoszlá­viában, Bulgáriában és Ro­mániában tett látogatásai után ellátogatott hazánkba is, hogy megbeszélést foly­tasson a magyar párt- és kormány vezetőivel a két népet érintő problémákról. Vannak ilyen problémák bőven. A szocializmus épí­tése, a béke megvédéséért és megszilárdításáért folyó harc, a párt ügye, a kultúrá- lis, gazdasági és kereskedel­mi kapcsolatok mind-mind közös ügyek, közös problé­mák, melyeknek megvitatá­sa hasznos lesz mindkét nép számára. Bár sok mindent, de még­is keveset tudunk egymás­ról, s ezek a látogatások egy­ben erősítik is a két nép ba­rátságát, s jobban meg is is­merjük egymást. Igen, megismerni egymás történelmét, hagyományait, kultúráját, s a népek életét. Ez hozza egymáshoz közel a messzi távolban élő népeket is. A Mongol Népköztársaság az első demokratikus állam, mely még a 20-as években született és így első volt a Szovjetunió szövetségesei kö­zött. A párt és a kormány vezetői nehéz harcokban ed­ződtek. Egy egész társadalmi rendet, a kapitalizmust át­ugorva fejlesztik népgazda­ságukat, egész rendszerüket. Meleg szeretettel üdvözöl­jük a hazánkban tartózkodó párt- és kormányküldöttsé­get, a testvéri mongol nép fiait. PARÁDSASVÁRON LÁTTUK készül a rádióriport a párád sasvári üveggyárban. Gem- biczki István az üzem egyik ismert szakembere nyilatkozik a rádiónak, melyet itt Somos Ágnes rádióriporter képvisel. MUNKÁBAN Munkában Pa­tócs József 18 éves fiatal 1 szakmunkás, a gyöngyösi Vál­tógyárban. ^ AAAAAAAÁAWv\VWWWVV\VW KIS ÜGYEK Győri László, adácsi lakos panaszára közöljük: „A fenn­álló rendeletek értelmében vállalatunk csak gkkor foglal­kozhat bekapcsolási igények­kel, ha a bekapcsolást kérő ■személy berendezési vázrajza '.a berendezést készítő kisipa­ros, vagy ktsz cégszerű aláírá­sával ellátva üzemvezetősé­günkhöz beérkezik, az a be­rendezést szabvány szempont­jából felül vizsgálja és csak akkor adhat utasítást a be­kapcsolásra. Győri László be­rendezési vázrajza még nem érkezett be az üzemvezetősé­günkhöz, tehát bekapcsolási ügyével még nem tudunk fog­lalkozni.” ÉMÁSZ, Eger. xxx Az utóbbi két évben a kere- csendi mozilátogatók száma egyre növekedik. Néhány év­vel ezelőtt hetenként csak egyszer volt előadás, s azon is csak lézengtek a látogatók. Most négyszer van, de mindig telt házzal. Régebben a tánc­teremnek épült nézőtér meg­felelt a látogatóknak, ma már nem. Különösen amikor fel­iratos filmet játszanak, ugyanis a nézőtér vízszintes és elől az egy forintos helyről még csak el lehet olvasni a felírást, a második helyről már alig és éppen onnan, amelyért legtöbbet fizetünk, egyáltalán nem. Előadás köz­ben folytonos figyelmezteté­sek hangzanak: „vegye arébb a fejét, üljön beljebb, vagy ki, mert nem látok, stb." Úgy gondolom, megérné a Mokép- nek is, ha a terem második felét magasabbra emelné, s a mozilátogató közönség való­ban szórakozhatna az előadá­son. Czirák Sándorné, Kerecsend

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents