Népújság, 1957. szeptember (12. évfolyam, 70-77. szám)

1957-09-07 / 71. szám

1957. szeptember 7. szombat NÉPÚJSÁG 5 SZEPTEMBERI GONDOLATOK Hatvanban hallottuk Egy-két napja újra kitárul­tak az iskolák kapui. Eltelt a nyár, a boldog vakáció és most megkezdődik a munka, a tanulás. A frissen meszelt festékszagjú tantermek bené­pesedtek és gyermekkacagás­tól hangos az iskolaudvar. Előkerülték a könyvek, tás­kák és reggelenként iskolába siető gyermekekkel találkoz­nak a járó-klelők. Igen. Szeptember van. Nem akármilyen szeptember ez, hanem az első szeptember „október” után. Az új tanév kezdetén, így érdemes elgon­dolkozni egy kicsit, hisz gon­dolkozni való az akad bőveni.. Ki tudja, ugyan mi lehet az idegenbeszakadt, magyar gyermekekkel, akik apa és anya nélkül élnek valahol? Helyük itthon üres marad és az öreg padok hazavárják ■őket. Ki tudja hol lehetnek, mit csinálhatnak most, amikor idehaza már szeptember else­jét csengetnek az iskolák csengői? Nagy gond ez, nagy felelősség! Szülők, pedagógu­sok, de az egész magyar társa­dalom gondja. Hogyan nevel­tük ezeket a gyermekeket? Milyen volt a viszonyuk a szülőkhöz, az iskolához? Hol hibáztunk, hol kell sürgősen orvosolni a bajokat? Eredmé­nyeink mellett mik a hibák? Ilyen és hasonló gondjaink vannak úgy szeptember körül. Gondolkodjunk el hát rajtuk egy kicsit... A tanítás, a nevelés hiva­tásos emberei a pedagógusok. Ami a feladatunk egyik részét az oktatást, a tanítást illeti, azt javarészben mi végezzük el az órákon, vagy azokon kí­vül. A szülőkre jóformán csak az otthoni ellenőrzés marad. Az iskolai nevelésnek azonban ■otthon a családban kellene .folytatódnia, összekapcsolód­nia. Itt van azonban a hiba, hogy ez bizony sokszor elma­rad. Hallani néha ilyen véle­ményt is: A pedagógusnak az a dolga, hogy tanítsa, nevelje gyermekemet, mert én sajnos nem érek rá. Ez igaz. Valóban az a dolga kötelessége, remél­jük hivatása is minden, ne­velőnek, hogy. tanítson, ne­veljen. Egymagában azonban ■ez nem elég! A gyermekneve­lés, az emberré formálás sok­kal bonyolultabb feladat egy bolt anyag megmunkálásánál. Az esztergályos munkadarabja olyan lesz, amilyennek ő ma­ga csinálja. Nem adja ki a kezéből, míg kész nincs. A gyermek vistont napi négy­öt esetleg hat órát tölt az iskolában, a pedagógus keze alatt és utána haza, a játszó­térre, a moziba kerül. Itt is nevelődik, formlódik, de már nincs mellette tanítója, taná­ra. Ki neveli hát? Csak a pe­dagógus? Nem. Az egész tár­sadalom nevel. Nevel a szülő, a rokon, a vendég, az ismerős, az idegen és barát. Nevel még akkor is, ha nem tudja azt, hogy ő most nevel, még akkor is ha nem akar, vagy „nem ér rá” nevelni. A gyermek ugyanis roppant fogékony, megfigyel és meglát mindent, és szívesen utánoz. Jót rosszat egyaránt. így most már csak az lesz a kérdés, hogy a csa­ládi, illetve az iskolán kivüli nevelés folytatása-e a helyes iskolai nevelésnek, vagy ellen­kezője? Más szóval, jó neve­lést kap-e a gyermek, vagy rosszat? Mit kell tehát ten­nünk? Elsősorban azt kell tudni, hogy a gyermekeink nevelé- sééért mindannyian felelősek vagyunk. Elsősorban a szülők felelősek gyermekeikért, mel­lettük pedig a pedagógusokra hárul a felelelősség, akiknek szakszerű irányításával kell, hogy történjen az iskolán kí­vüli nevelés is. Tudni kell azt is, hogy a fő kérdés az iskola és a családok közötti jó kapcsolat megteremtése, a nevelés egybehangolása érde­kében. Külön utakat járva csaknem eredménytelen az is­kolai nevelés de az otthoni is. A külön út az eredménytelen­ség mellett könnyen a gyer­mek jövőjébe is kerülhet. Ha a gyermek beteg, a szülő Több a tanterem a megyében Heves megyében a nyár fo­lyamán közel egymillió forin­tot költöttek a városi és falusi iskolák tatarozására, rend be­hozására. Ebből a pénzből az egri Dobó gimnázium és az V. számú általános iskolának tel­jesen új köntöst adtak. A megszépült, tiszta iskolák mellett a tantermek száma is megnövekedett. Tavaly a me­gye területén 729 tanterem volt, most pedig 758-ban kezd­hették meg a tanítást. Befejeződött a gyermekhét Egerben A gyermekhét szavalóver­senyéről legutóbbi lapszá­munkban hírt adtunk. Közöl­tük, hogy az egri gyermekhét 30-án este gyermekruha be­mutatóval zárult. Háromtól — tízéves gyerekek mutatták be az áruházban megvásárolható új gyermekruha különlegessé­geket, délután pedig roller­versenyt tartottak. Első _lett Fürjes Sándor, 2. Pallai Jó­zsef, 3. Farsang Csaba. orvost hívat. Az orvos megál­lapítja a bajt, és utasításokat ad a beteg további gyógyulá­sához. Megszabja, mit, hogyan kell tenni a teljes gyógyulás érdekében. A szülők bámula­tos odaadással és szeretettel ápolják a kis beteget, a világ­ért se jutna eszébe egy szü­lőnek sem, hogy a beteg gyermekének rossz orvosságot adjon. Az orvos és a szülő gondos törekvése végül is eredményre vezet: meggyógyul a beteg gyermek. Milyen jó lenne, ha a szülők bizalommal, így vennék igény­be a pedagógusok segítségét is gyermekük érdekében. Mi tagadás? Elmondhatná sok szülő: Kérem, adjon ta­nácsot. Fiam újabban idehaza durva, goromba, tiszteletlen, rossz barátokkal tart, csava­rog, stb. Mit tegyek? Egészen biztos, hogy a ne­velő és a szülő összefogása, közös munkája meghozná a kellő eredményt, és még ide­jében „meggyógyulna” a gye­rek. Jó lenne, ha már itt tar­tanánk! A tanítónak, tanár­nak ismernie kell gyermekei otthoni körülményeit. Ezért nélkülözhetetlenek a családlá­togatások, szülői értekezletek, közös találkozások. Az új tanévben többet kell törődni a nevelés kérdésével mindannyiunknak. Meg kell Régi közmondás, hogy „Aki nek Krisztus a barátja, köny- nyen üdvözöl”. „Aki közelebb van a tűzhöz, hamarabb me­legszik”. Vagyis a mai időkre vonatkoztatva, olyan húst vá­sárol, amilyent akar. De uram bocsá’ akik távo­labb estek a fűztől, azokkal mi történjen? Olyan húst vi­gyenek haza, amilyent elébe dobnak, vagy hús nélkül ün­nepeljenek. Erre szeretnénk választ kap­ni a Kisker 32. számú húsbolt dolgozóitól. Hogy miért éppen tőlük? Arra egy történetet mondok el, melyhez hozzá nem teszünk, de el sem ve­szünk belóile. A naptár augusztus 31-et mutat, szombat délután, szín­hely a Kisker Vállalat 32-es számú húsboltja, melynek két bejárata van. A főbejárat a Zalár utca felől, amit arról le­het felismerni, hogy szomba­ton hosszú sorok állnak előtte, a másik bejárat az Alkotmány utca felől nyílik, valószínű csak a kiváltságosak részére építették, akik jó „szocialista összeköttetéssel” rendelkeznek. Ez ugyan nincs kiírva, de ar­ról felismerhető, hogy itt sen­találni a közös hangot, a kö­zös utat az iskola és a csalá­dok között. Kevés, ha csak kí­vánjuk a boldog, derűs, szép életet gyermekeinknek, de ér­te nem teszünk semmit. Gyer­mekünk olyan lesz amilyennek neveljük. Mi nevelők rendü­letlenül hiszünk a nevelhető­ségben, csak a nevelés nagy- nagy munkájához kérjük, egy­re sürgetőbben a szülők, de az egész társadalom bizalmát és segítségét. Ma már egyre gyakrabban foglalkoznak az emberek a nevelés kérdésével. A rádió, az újságok egymás­után vetik fel a helyes gyer­meknevelés kérdését. Mindez jó jel, ennek csak örülni le­het. Mi új szocialista embereket akarunk nevelni, akik népük­ért, családjukért, hazájukért áldozatra készek. Milyen jó lenne, ha most a szeptemberi évnyitókon sok szülő együtt kezdené el az új tanévet. Nem nagy kívánság ez, hisz a legdrágább kincsért, a gyermekért tesszük. Ha majd eljön az az idő, hogy szülői értekezleteken harminc gyerek padjában harminc édesapa, vagy édes­anya ül, akkor elmondhatjuk, hogy gyermekeink nevelése jó kezekben van, mert mindnyá­junk szénit ügye lett. SZALAI ISTVÁN ki sem áll sorban, mégis hús­sal távozik. A boltban mintegy hatvan ember tolong. Egy hang: „Csak marhahús van”. Majd erélyesebben: „Zárunk”! És négyóra helyett negyed négy­kor lezárják a Zalár utca fe­lőli bejáratot. A pénztáros kartársnő unatkozva ül. Ugy- látszik mindenki megváltotta a blokkját... De nem. Mert a raktárhelyiségből kilép egy sárga kardigános hölgy, blok­kot kér, s utána eltűnik a raktárhelyiségben. Ugylátszik ő is közel van a tűzhöz, mert a hátsó bejáraton hússal fel­szerelve távozik. Még csak jó étvágyat sem kívánhatunk va­sárnapi ebédjéhez, máris el­tűnt szemünk elől. Megnyug­tattuk magunkat, ez csak vé­letlen volt. Sajnos tévedtünk, mert fél­négykor újabb kerékpáros vendég érkezett a hátsó bejá­rathoz, ezúttal egy férfi, majd kevés idő múlva ő is távo­zott a „vendégajtón” és csodák csodája a neyIon-hálóból ser­tés farka kíváncsiskodott ki a körülötte lévő marhahús vi­lágba. Úgy látszik keresztezett tehén lehetett, amiből mértek Végre megszületett a dön­tés: mégis lesz kórházuk a hat­vaniaknak és a környékbeliek­nek. A városi tanács már át is vette a volt Greselkovits kastélyt, 1958-ban megkezdő­dik az épület átalakítása és két év alatt elkészül a 100 fé­rőhelyes kórház. O O Szeptember 16-án nyilvános tanácsülést tartanak a város- bánt. Itt a város egészségügyi helyzetét és az őszi munkára való felkészülést tárgyalják meg. O O Szeptember 10-én az egri Táncpedagógusok Munkakö­zössége rendezésében táncis­kola nyílik a Művelődési Ház­ban. O O A hatvani járás munkásőr zászlóaljának első százada a rendőrség és a honvédség ba- rátkozási estet rendez, ma szombaton este a Népkertben. Tábortűz, kultúrműsor, étel­ital, zene, tánc és még sok egyéb teszi kellemessé a ba- rátkozási-eset. O O Többen szóvátették: a hat­vani járásbíróság homlokzatán ma is ott ékeskedik az újra­festett Kossuth-címer. Jobb neki, olyan, melynek a farka sertés, a többi része marha, lm a XX. században is van­nak még csodák! Ez volt a második eset. Üsse kő, gon­doltam több ilyennel biztos nem lesz szerencsénk talál­kozni. Megint tévedtem. Már a hivatalos záróra is elmúlt, s újból jöttek, kopogtattak, per­sze a „vendégajtóq”;, ezúttal újból egy nő és az is elége­detten távozott. Aki azt hiszi, hogy ezzel végleg bezárult a „vendégajtó”, az téved, mert utána a tej bolt vezetője követ­kezett, aki nem a saját szük­ségletére, hanem beosztott jód­nak vásárolt. Most néhány percre vegyük le figyelmünket a „vendégaj­tóról”, s tekintsünk a legális vásárlókra. Jönnek kifelé. Lá­tom az arcukon, fel vannak háborodva. Sajnos van rá okuk. Szabó Tóth Józsefné pa­naszolja, hogy a bolt dolgo­zói gorombák, ha van sertés­hús, azt akkor mérik ki, ami­kor ők akarják. Rengeteg a panasz. Erről beszél H. Já- nosné és a többi vásárló is az üzletből kifelé jövel. S ahogy ott a felháborodott emberek közt álltam, az aláb­szeretnénk Népköztársaságunk új címerét látni ott. O O Az utolsó kévéket nyelik a cséplőgépek Hatvanban, — be­fejezéshez közeledik a cséplés. A hatvaniak örömmel konsta­tálják, hogy az idei gabonater­més jobb, mint a tavalyi. íme a termésátlagok: termelőszö­vetkezeteknél: őszi búza 10.5, tavasz búza 7.8, ősziárpa 12.7, tavaszárpa 14, rozs 10, zab 9.6 mázsa. O O Befejeződött a gyermekbé­nulás elleni Salk Vakcina ol­tás. Közel kétezer gyermeket, a város gyermekeinek nyolc­van százalékát oltották be. A húsz százalék nem jelent meg. A városban jelenleg hét bénu- lásos beteg van, de másfél hó­nap óta új megbetegedés nem történt. O O Három új hentesüzlet nyílik a közeli hetekben, s ezzel je­lentősen megjavul a húsellá­tás a városban. O O Két új épülettömb épül har­minc lakással a posta mellett. Négy régi házat lebontanak és még az ősszel elkezdik az építkezést. bi kérdéseket hallottam, melyet ezennel közreadok sür­gős intézkedést remélve: 1. A Kiskereskedelmi Vállalat miért tűri a „vendégajtó” használatát, miért nem ellen­őrzi a húsboltokat megfelelő­en, hogy ilyen visszaélések ne történhessenek? 2. Miért lassú a kiszolgálás — minden előkészület, bontás nélkül, — míg kint az utcán százával állnak sorban a vá­sárlók? 3. Az eladók miért önké- nyeskednek, miért gorombák, miért zárnak hamarább, s fő­leg miért van protekció? Hogy lássák, mennyire nem lehetetlen változtatni ezen a tarthatatlan helyzeten, példa­képpen elmondhatjuk, hogy a bervai Fínomszetr el vény gyár melletti húsbolt vezetője gyor­san, udvariasan, a vevők meg­elégedésére szolgál ki, pedig oda is jónéhányszáz vásárló jár. Várjuk az itt felsorolt hibák gyors orvoslását és reméljük, hogy legközelebb már a Zalár utcai részen is megelégedet­ten távozhatnak a vásárlók. Tóth József A hússal a hátsó kijáraton távozottak Protekcióval ,,szocialista összeköttetéssel“ Egerben is kapható sertéshús — TESSÉK leülni! S a rab, akiről az imént vet­ték le a bilincset, leült a kifé­nyesedett padra, a két fegyőr között, meggörbült háttal, ma- gábaroskodva. Kovácsné fényte­len szemmel nézte ezt a meg- sörbült hátat, amelyen ráncot vetett a kabát, amelyről lerítt a kétségbeesés és a vak re­mény, a bizodalom és a vad bizonytalanság. Csak a hátát látta, de maga elé tudta kép­zelni az arcát is, amelyen ide­ges vonaglással futottak végig a kusza gondolatok, az össze­szorított, késpengeszerű szá­ját, amely most hallgat, az ijedten vibráló szemeket, ame­lyek a tárgyalás első napjai­ban még bizakodva siettek •embertől emberig. Ott ült a vádlottak padján, vele szemben a bíróság, jobbra az ügyvéd, balra az ügyész, Kétoldalún az őrök: még nincs ítélet, de már börtönben van, már nincs menekülés, csak egy van: a végtelen évek sötétsé­ge, vagy... vagy a halál. Kovácsné megborzongott, s elfutotta szemét a hideg könny. Nem, itt nincs segítség, itt fe­lelnie kell annak, aki ott ül a korláton túl, felelnie a bíró­ság előtt, azok előtt, akik itt ülnek körülötte, mint volt ta­nuk, érdeklődők, kíváncsiak, s fél szavakkal jósolgatnak éve­ket, vagy kötelet. A rab még ■reménykedik, Kovácsné is. Egyikük sem tudja, hogy mi­ben. Az agyuk tiltakozik min­denféle bizakodástól, mindket­ten tudják, hogy csak egyben lehet bízni, de abban sem hin­ni: az életbe. A megmaradt, puszta, börtönfalak közé zárt életbe. Másba semmiben. Még­is, valahol belül, a zsigerek mélyén vibrál valami: hátha... hátha... hátha... FELRIAD dermedő gondola­taiból. A rab, három gyerek apja, egy asszony férje, közös évek. titkok, tervek hordozója, most áll. Bírái előtt. Megpró­bálja kihúzni magát, megpró­bál az embertenségbe még- egyszer ember lenni: bátor embernek lenni. r Aztán megroggyannak a vál- lák. S az asszony maga is érzi azt, amit itt körülötte minden idegen: szánandó kis féreggé vált ott az a test, amelyben szánandók a gondolatok, szá­nandó a naív és reménytelen bizodalom... Szánandó és meg­vetendő. Érezte, maga is érez­te ezt, s újra sírni kezdett. Hangtalanul, némán. Az utolsó szó jogán' — Kéremszépen, én nagyon megbántam. Mint mondtam vallomásomban a rendőrségen, meg itt a bíróság előtt is... ak­kor én kérem részeg voltam.., Tekintetes bíróság én nem akartam megölni, én... én még a csirkét se tudnám levágni. Csak részeg voltam és véletlen c/fs szánt/sors volt. Mindig részeg voltam ak­koriban, pedig nem szoktam én inni kérem. A tanuk is el­mondták, hogy nem ittam so­ha azelőtt... Nem tudom, hogy történhetett... Azt mondták, hogy engem úgyis mindig el­nyomtak, hogy én többre va­gyok alkalmas és ez nekem na­gyon tetszett... S tényleg úgy éreztem, hogy itt az idő, ami­kor megmutathatom, hogy többre vagyok képes, hogy vannak bennem olyan... olyan — kereste a szavakat, s a bíró­ság is, a hallgatóság is érezte, hogy hiába. Hiába, mert nincs már mit mondania, mert ki­ürült a lelke, kifogyott belőle minden, amit védelmére fel­hozhatna, mert már csak a könyörgésre jár gondolata, szája... De úgylátszik nincse­nek — fogta még suttogóbbra a hangját, s látszott, hogy ez a kegyetlen felismerés, önma­ga értéktelenségének felisme­rése milyen kegyetlen súlyos büntetés számára. —- Még csak azt akarom mondani tisztelt bíróság, hogy három gyerekem van, és na­gyon bánom, amit tettem... Bár hallgattam, bár maradtam vol­na otthon, bár... Kovácsné nézte, nézte tágu­ló szemmel a férfit, akit ott ráz a zokogás, a kétségbeesés a vádlottak padján. Aki ölt, s most annyi ereje nincs, hogy elmondja, amit akar, hogy az utolsó szó jogán, legalább utol­jára ember legyen. Férfi. TÍZ ESZTENDEJE házas. Még fiatal. Előtte állt volna az élet. S becstelenné vált. Nem, nem egyszerűen azért, mert ölt, hanem amiért ölt. A meg­ölt ember itt tragikus jelkép. A becstelenség jelképe. ölni volt képes, hogy bebi­zonyítsa: többre alkalmas, ölni volt képes, hogy majdan hen­ceghessen a család előtt, lás­sátok, ki vagyok. Eddig nem is ismertetek, ugye? Azt hit­tétek, hogy apátok egy kis senki, porszem az életben. Té­vedtetek. Látjátok ki vagyok? Sokra vittem, mert sokra va­gyok alkalmas. És a három gyerekben csodálat támad az apa iránt, aki nagy, aki sokra vitte, aki még többre fogja vinni. Az apa iránt. Aki mind­ezért ölni volt képes. Az asszony gondolataiba, mintha vattán szűrték volna, úgy lopakodtak vissza tegnap­ról a védőügyvéd szavai. — Belekeveredett... Nem volt tudatos... Nem ezt akar­ta... Maga is megbánta... Ve­gyék figyelembe büntetlen elő­életét, családját. Aztán az ügyészé: —•'■ ölt... ellenforradalmár... Fennálló társadalmi rend megdöntése... Milyen apa az ilyen... Azt hitte, hogy elérke­zett az ideje. ...A legsúlyosabb büntetés kiszabását kérem... S utána ezek a gyáva, he­begő szavak, az utolsó szavak! Nem, itt nincs mentség és nincs kegyelem. A TÁRGYALÓTEREMBEN | halk zsongás duruzsol. Várják az ítélethirdetést, amely pon­tot tesz egy ügy, talán egy élet, egy család sorsának a végére. Kovácsné nem tud felállni, nincs ereje hozzá, pedig körü­lötte mindenki áll, jósolgat, beszélget. Vari, aki már most akasztófát mond, van aki hall­gat és legbelül őszintén saj­nálja a gyilkost. Van, aki az életet ugyan sajnálja, de kö­nyörtelen a vádlottal szemben, s van, aki a régebbi tárgyalá­sok eseményeit eleveníti fel. A vádlott pedig ül, mozdu­latlanul, mintha a reményte­lenség szobra lenne, földre- szegzett szemmel, nyirkos te­nyérrel, s úgy érzi: kell vala­mi csodának történni. Kell. ö nem halhat meg, mint az, aki... Nem, neki élni kell, ha rácsok mögött is, ha elzárva minden­től és mindenkitől, de élni, mert az élet az Élet. Nem kí­ván semmit. Se cigarettát, se vizet, se alvást, se ízes falat»* kát, se gyerekmosolyt, se asz- szonyi csókot, csak életet. ...Mindenki feláll. Aztán el­halkuló zaj, feszült figyelem. — A Magyar Népköztársa­ság nevében... Tóth Pált kötél­általi halálra ítélte... Az őrök elkapják az össze- roskadó vádlottat, pillanatnyi néma és dermedt csend a tár­gyalóteremben. S furcsa meg­nyugtató érzés uralkodik el Kovácsnén. Megtörtént... Lehajtja a fe­jét és nyugodt. Határozottan megnyugodott. Ugye, hogy iga­za volt, ugye, hogy érdemes volt tíz körömmel, véres vere­kedések árán akkor otthontar- tani a férjét? Pedig hívták, a halálraítélt, a régi barát hívta. Most ő is ott állna elől a ba­rátja mellett, szemben a bíró­sággal, s most már özvegy, egy halálraítélt gyilkos özvegye állna itt a korlát mögött, ö megvédte a maga, a gyerekek számára, az egész világ szá­mára azt az embert, aki most nem mert eljönni Tóth Pál ítélethirdetésére, aki azóta ezerszer megköszönte asszonyt szivóságát. EGY EMBER | az őrök között elindult a halálba, s egy asz- szony boldog volt. Néha ke­gyetlen, de mindig igazságos az élet. (Gy. G.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents