Népújság, 1957. augusztus (12. évfolyam, 61-69. szám)

1957-08-28 / 68. szám

1957. augusztus 28. szerda NÉPÚJSÁG D Sajtó és felelősség Néhány gondolat a mezőgazdaság belterjességének fejlesztéséről A MEZŐGAZDASÁG bel­terjességének fokozása, a me­zőgazdasági termelés növelésé­nek alapvető kérdése. Nincs olyan gyűlés, összejövetel, ahol ilyen, vagy olyan formá­ban ne beszélnének erről, — és már ez is igazolja: érdekli az embereket ez a probléma. Nem véletlen, hogy az MSZMP agrárpolitikája — amelynek homlokterében a belterjes gazdálkodás növelé­se áll — oly nagy népszerű­ségnek örvend parasztságunk, mezőgazdasági szakembere­ink körében, még ha egyes részletkérdésekben akad kü­lön vélemény is. E pozitív jelenségek mellett azonban több esetben talál­koztam nemcsak községi, még országos összejöveteleken is, olyan elgondolásokkal, melyek azt bizonyítják, hogy sokan leszűkítik, vagy nem értik a belterjesség fogalmát. Éppen ezért e cikk keretében ezzel és az ehhez kapcsolódó né­hány kérdéssel kívánok rövi­den foglalkozni. Ismeretes, hogy Magyaror­szágon — és megyénkben is — már évtizedek óta lényegében minden föld művelés alatt áll. A szántóterület növelésére te­hát nincs olyan lehetőségünk, mint a Szovjetuniónak, bár bizonyos tartalékföldek ná­lunk is akadnak. Gondolok itt a belvizek lecsapolása által felszabadult területekre, a gyenge minőségű legelők fel­törésére, kopár hegyoldalak, szőlővel történő betelepítésé­re, stb. Talajaink általában nem mondhatók rossznak, termelékenységük azonban egyáltalán nem kielégítő. A felszabadulás előtti elmara­dott mezőgazdaságunkban szinte teljesen hiányzott a talajerő visszapótlás, de nem végeztük ezt el a felszabadu­lási évek jó részében sem. A talaj termelőképességének helyreállítása és fokozása te­hát mezőgazdasági termelé­sünk, ezen belül a belterjes­ség fokozásának alapvető kér­dése. HAZÁNKBAN viszonylag igen nagy a népsűrűség, a mezőgazdasági lakosság sűrű­ségét illetően pedig Európá­ban is az elsők között va­gyunk. Csakis a belterjesség fokozásával tudjuk sűrűn la­kott országunk élelmiszer szükségletét kielégíteni, meny- nyiségileg is, minőségileg is felfejleszteni a mezőgazdasági exportot. Mivel a belterjes gazdálkodás — még viszony­lag magasfokú gépesítés mel­lett is — nagyszámú élő mun­kaerőt követel, így bizonyos munkaerő fölöslegünk is elhe­lyezést talál. Nálunk a termelés még nagy mértékben függ az idő­járás viszontagságaitól, inga­dozásaitól. A csapadékos és száraz évek váltakozása, a ko­rai és kései fagyok eredmé­nye, hogy a termelés volume­ne egyik évről a másikra je­lentős eltérést mutat. Mindez arra ösztönöz bennünket, hogy a mezőgazdasági techni­ka megjavításával, az állatte­nyésztés minőségi és meny- nyiségi fejlesztésével, a szer­ves- és műtrágya használatá­nak fokozásával, az öntözött területek növelésével emeljük a mezőgazdaság hozamait. A mezőgazdaság belterjes­ségével kapcsolatban két kér­dést kell megvizsgálnunk: 1. Az egységnyi területen termelt termékek nagysága, vagyis a termelési érték. 2. Az egységnyi területre jutó ráfordítás összege. Ezek együttesen döntik el, hogy valamely kultúránál bel­terjes gazdálkodást folytas­sunk-e vagy sem. Egyesek a belterjesség fogalmát a befek­tetett élőmunka és a mező- gazdasági terület viszonyára szűkítik le. Úgy értelmezik, hogy belterjes az a növény, melynek sok a kézimunkaerő szükséglete, mint például sző­lő, cukorrépa, — és külterjes az, amelynek kicsi a kézimun­ka szükséglete, mint például a búza, árpa, rozs stb. A FELHASZNÁLT kézi­munkaerő szükséglet kétségkí­vül egyik fontos tényezője a belterjességnek, de nem az egyetlen. Ugyanis egyes kultú­rák ezirányú szükséglete függ és együtt változik az adott gé­pesítési színvonallal. A búzá­nál például gépesítés nélkül 12-13, a jelenlegi gépesítés mellett pedig 3-5 nap a kézi­munkaerő szükséglet. A cu­korrépánál gépesítés nélkül 36-38. kézimunka napra, gé­pesítéssel pedig 25-26 napra van szükség. A jelenlegi állapothoz ké­pest tetemesen fokozhatjuk a búzatermesztés gépesítését, szerves- és műtrágya felhasz­nálását, használhatunk több minőségi vetőmagot, alkalmaz­hatunk vegyszeres gyomirtást, s észel csökkent az egy hold­ra eső kézimunka-szükséglet, emelkedik az agronómiái, technikai ráfordítás, s ezzel párhuzamosan a hozam is. De a búzatermesztés ezzel egy­általán nem lesz külterjes, ellenkezőleg a belterjesség irá­nyában fejlődik, hisz az egy­ségnyi területre jutó élő és holtmunka ráfordítás együtte­sen növekedett. így van ez a cukorrépánál és más növény­féleségeknél is. A belterjes­ségnek ez az egyoldalú fel­fogása nem veszi figyelembe a belterjesség viszonylagos jellegét, a munkatermelékeny­ség és a hozamok alakulását, nem számol azzal, hogy a bel- terjesebb termelésnek, a ho­zamok növelésével kell járni. Egy adott területen belül — például Heves megyében — a művelési ágak aránya, vala­mint a vetésterületen belül az ipari és takarmánynövények részesedése igen fontos té­nyezője lehet a belterjesség­nek, de mégsem lehet csupán erre leszűkíteni ezt a fogal­mat. A balterjes mezőgazdasá­gi termelésnek igen fontos vonása például a magas szín­vonalú állattenyésztés is. Az állattenyésztés színvonalának fontos jellemzője pedig az ál­latállomány szerkezete, vagy­is, hogy milyen állatfajokból és fajtákból tevődik az össze. Kedvező például, ha a szarvas- marha és a sertésállomány aránya magas, de ezen belül az sem mindegy, hogy milyen fajtákat tenyésztünk. Me­gyénk szarvasmarha állomá­nya az ellenforradalmi ese­mények következtében csök­kent, különösen a termelőszö­vetkezetek állománya. A hiány--------------------O------------------­pó tlása, s az állomány tovább­fejlesztése egyik legfontosabb feladataink közé tartozik. ELENGEDHETETLEN fel­tétele a belterjes gazdálkodás fokozásának a szervestrágya és a műtrágya nagyobb mérvű és szakszerű fehasználása. Talajerő utánpótlás nélkül el­képzelhetetlen a termésátla­gok növelése, éppen ezért min­denütt fokozott gondot kell fordítani a szakszerű trágya­kezelésre. A belterjes gazdál­kodás fontos jellemzője az ön­tözött területek növelése is. Bár e tekintetben is van fej­lődés megyénkben, de koránt­sem használtuk ki lehetősége­inket. Bővültek ugyan a rizs­területek, kiterjesztettük a boldogi öntözési módszert egy­két tarnamenti községre, nem használjuk ki még most sem a Tárná folyó már kidolgozott öntöző rendszereinek megvaló­sításából adódó lehetőségeket. A belterjesség egyik legfon­tosabb tényezője a gépesítés fokozása. A magasszíntű gépe­sítés módot ad arra, hogy egyes növények munkáit ag- rotechnikailag viszonylag leg­megfelelőbb időpontban vé­gezzük el. Növekszik a munka termelékenysége, jelentős munkaerő szabadul fel, ame­lyet más területen tudunk al­kalmazni. AZ EDDIG ELMONDOT­TAKBÓL is kitűnik, hogy a belterjesség fogalmának le­szűkítése, annak nem világos értelmezése nem egyeztethető össze a párt agrárpolitikájá­val. Megyénkben a belterjes gazdálkodásnak történelmi tra diciói vannak, a fejlesztés le­hetőségei szinte korlátlanok. Kihasználása rajtunk múlik. Megyénkben a belterjes gaz­dálkodásnak történelmi tradí­ciói vannak, a fejlesztés lehe­tőségei szinte korlátlanok. Ki­használása rajtunk múlik. Póti Jenő, Eger Amikor egy lap népszerű­ségéről szó esik, minden bi­zonnyal mérlegre kerül az is, milyen mértékben hat az il­lető újság olvasóira, mennyi­re tudja a lap azokat az irányelveket érvényesíteni, amelyek a szerkesztőbizott­ság álláspontját jelentik. A kapitalista országok magán­kézen lévő újságjai mint „or­gánumok” nyilván a tőkés rend érdekei szerint való dol­gokról beszélnek. A mi saj­tónk nagyrésze — így me­gyei lapunk is — a párt, a dolgozó nép élcsapatának hangja és olvasói körében elsősorban a párt álláspont­ját hirdeti közgazdasági, vi­lágnézeti vagy kultúrális kér­désekben egyaránt. Gyakran megesik, hogy egy-egy újságcikk megbírál egy vállalatot, vagy szervet, sőt előfordul, hogy egyes sze­mélyeket is. Botorság lenne azt állítani, hogy a sajtóban megjelenő bírálat önmagában mindenek felett kifogástalan és orákulum gyanánt kell elfogadni. A sajtócikkeket is emberek írják, s azok is té­vedhetnek s bizonyára té­vednek is. A sajtóban meg­jelenő bírálat súlyát viszont éppen az növeli, hogy — ne­vezetesen pártlapról lévén szó — pártunk álláspontját sugározza a tömegek közé s hogy a bírálat széles körben válik ismeretessé s ez embe­rileg is igen jelentős. A politikai „illemtan” egyik alapvető szabálya a még Sztálintól származó té­tel a bírálat elfogadására. Kétségtelen, hogy kevés dog­mával éltek vissza a minden­napi életben annyiszor, mint éppen ezzel. Támadtak „ál­bírálók”, akik demagógiáju­kat a mindent lenyelni kény­szerülő alany ellen maradék­talanul kijátszhatták. Más­részt viszont kifejlődött a formálisan mea culpázók ge­rinctelen hada, akik oly kö­zönnyel és semmit mondó hangsúllyal gyakoroltak „ön­kritikát” mint ahogyan egye­sek jóétvágyat kívánnak egy hétköznapi ebédhez. Nyilván egyik szélsőség sem helyes. Ha a bírálatnak ilyen sú­lya van, többszörösen súlyos a sajtóban megjelenteké. És most akár „mea culpá- zunk” akár „visszalőcsöljük” a kritikát, egy biztos: a saj­tóban megjelenő bírálatokra A londoni West End egyik mulatóhelyének két táncosnő­je a napokban tanúként kán­kánt táncolt a bíró előtt. A dolog előzménye az, hogy Beverley Ann Wood 20 éves táncosnő beperelte impresszá­rióját, mert egyik műsorszáma közben olyan sérülést szenve­dett, ami akadályozza hivatá­sa folytadásában. Az alperes nem reagálni, többszörösen súlyos felelősség is. Ha a saj­tó szava a párt szava, fülünk melletti eleresztése pártsze- rűtlen is. Ezt minden gondos vezető tudva tudja. A sajtóban megjelenő bí­rálatokra tehát reagálni szo­kás, de hogy s miképpen: az már nem mindegy. Persze a legegészségesebb az lenne, ha a megbírált szervek, hivata­lok vagy egyének fontolóra vennék a cikk tanácsait és kijavítanák hibáikat. Azon­ban — valljuk be — ez a ritkább eset. Sokkal gyako­ribb az olyan, aminő egyik kereskedelmi vállalatunkat ért problematikus bírálat után történt. Az igazgató, akinek esze ágában sem volt megszívlelni a cikk monda­nivalóját, bosszúért lihegve jelentkezett a lapnál s „fel­jelentette” a cikk íróját. Egy másik esetben — egészség- ügyi kérdésről volt szó — nemcsak a megbírált személy húzta fel az orrát, de a vele kapcsolatban lévők is, akik „presztízs” kérdést csináltak a dologból s az egyébként jo­gos és igazságos ügy elinté­zését — tragikomikum! — éppen a bíráló cikk veszé­lyeztette. Viszont éppen a Mokép mutatott jó példát egy vita kapcsán, amikor nem­csak készséggel reagált a fel­vetett problémára, de szak­szerűen meg is vitatta azt. Vagy a Park szálló vezetősé­ge például egy bíráló cikk nyomán sürgősen intézkedett kötött menü rendszerének kibővítése iránt. Tehát két­ségtelenül vannak eredmé­nyek is. Nagyon sok ember fordul lapunkhoz, nemcsak a „Kis ügyek” rovatban, de más úton is, és segítségünket ké­rik. Mit érne egy olyan em­ber segítsége, aki csak a pusztában prédikál, de nem hallgat rá senki? Mi tehát azon vagyunk és leszünk, hogy a jogos és igaz ügyek orgánumaként érvényt is szerezzünk álláspontunknak, mely nemcsak az olvasók ez­reié, de elsősorban vezető erőnkké, a párté. Sajtó és felelősség: e két fogalom szorosan egybefonó­dik mind a sajtót szerkesz­tők mind az olvasók részé­ről. S mi szeretnék, ha min­den olvasónk támogatna ben­nünket törekvéseinkben. által beidézett két tanúnak azt kellett bemutatnia, hogy mi­lyen műsorszámokban szere­pelt azelőtt Ann Wood és szemléltetni, hogy sérülése kö­vetkeztében ilyen mozdulatok­ra már nem képes. A kán-kán bemutató után a bíró megtapsolta a táncosnő­ket, s kijelentette: „Szeretném* ha minden elém kerülő ügy ilyen kellemes lenne.” FIATAL PEDAGÓGUSOK A megyei tanács dísztermében 104 fiatal pedagógus vette át kinevezését és ebből az alkalomból letették a hivatali es­küt. Egy bíró örömei A FÁKAT TÉPÁZÓ szélben két ember baktat a tanya mö­götti dülőúton. Augusztus vé­ge van még csak, de olyan az idő, mintha vagy két hónap­pal odább csúszott volna a naptár, s ha nem látná az em­ber a zöldelő kukoricákat, a dinnyeföldet, a nagyhasú zöld meg sárga dinnyékkel, bízvást azt hihetné: lassan már az ősznek is vége. A két ember — Buzma, a kerekharaszti Alkotmány szövetkezet elnö­ke, meg Bene Imre fejős — azonban mit sem törődik a széllel, idővel, olyan nagy a megbeszélni valójuk, mennek, meg-megállnak, magyaráznak, igen elmerültem Odább, vagy félkilométerre, féderes kocsi áll, körülötte emberek, a dinnyét rakodják, amit Hatvanba akarnak vin­ni másnap reggel. A tanya padlásán — azok idelátnak a padlás résein, csak innen nem lehet őket látni — vagy tíz asszony ül s nagy serényen fejezi a mákot, amely pata- kotrekesztő mennyiségben zö­rög körülöttük. A jószágok el­látásán túl most ez az összes munka a szövetkezetben. Egy kis lélegzetvétel, egy kis pihe­nő az aratás után, s az őszi munkák, a betakarítás, a szántás-vetés előtt. Aztán vé­ge az évnek, vége egy olyan esztendőnek, amely temetéssel kezdődött és gyarapodó, gaz­A TELI KAMRA DÍCSÉRETE dagodó élettel folytatódott és fejeződik is be. MERT MINEK MONDANI, úgyis tudja mindenki, hogy itt Kerekharaszton is meghúz­ták a termelőszövetkezet lé­lekharangját, s még el se te­mették, de az osztozkodást, a jussolást már megkezdték. Csakhogy itt is korai volt a halotti tor, nagyon korai. A százvalahány tagból félszáz, a több mint ezer holdból majd ötszáz megmaradt, a tagság iegharcosabb rétege megvédte amit meg tudott védeni a kö­zös vagyonból, — s most a telt kamra dícséretét zengi itt minden, de minden. Bene Im­re fejős, aki régi, sötétkék diáksapkával a fején, mezít­láb ott lépked a városiruhás elnök mellett, a sok munká­ban majdhogynem elfelejtette már azt a vasvillát, amivel a takarmányt védte ő maga is. Cseléd volt, ember lett, s em­berségét, a termelőszövetkeze­tet magától értetődő, hogy megvédte., Az meg most visz- szafizeti a védelmet, a mun­kát, a sok-sok aggódást, a bi­zalmat. Neki is, a Kulacsik családnak is, az elnöknek is, mind az ötvenkét tagnak. Az istállóban, ahonnan ép az imént jöttek ki az elnök­kel egy bika van bekötve, s hátrább, egy elkerített részen tíz növendék. Mind úgy néz ki, mint a tejbemártott zsem­le, tiszták, gondozottak, egész­ségesek. A harminc tehén a karámban kérődzik, úgy szed­ték őket össze innen-onnan, mert hét rongy, selejtnek va­lón kívül nem maradt itt sem­mi október után. Most is ép­pen a tehenekről folyik a szó, meg általában, a jószágokról. Állat és takarmány — ez kell, s mind több kell, mert enél- kül kenyér sincs. Két évvel ezelőtt az egyik ötvenhéthol- das táblán még hat mázsa bú­za se termett átlagban. Az idén tizenégy mázsa volt az átlag. Lám mit tesz a trágyá­zás, a jó elővetemény! S ez a tizennégy mázsa bú­za nemcsak egyszerűen ke­nyeret jelentett. Igazolást is, bizonyítékot is a képtelen vád ellen, hogy a magyar paraszt­tól távol áll a szövetkezés gondolata, hogy nálunk nincs talaja a szocialista gazdálko­dásnak, Az irodával szemben ott áll egy jó harminc méter hosszú épület: a három mag­tár közül az egyik. Teljes ^hosszában és szélességében, hogy alig lehet belépni, mell­magasságig tömve van búzá­val. A géprész, az adógabona, az államnak eladott búza után vagy tizenhét vagonnyi ma­radt a tagságnak. Azoknak, akiknek saját utcájuk van már Kerekharaszton, mert ép­pen ötvenkét ház épült rövid évek alatt a szövetkezeti ta­gok számára. NEM TUDOM MIVEL kell, vagy lehet mérni a magyar paraszt „viszonyát a szövetke­zeti gazdálkodáshoz”. De gon­dolom ez a tizenhét vagon bú­za, az összetartás és vak szán­dék, a negyven mázsát ígérő kukorica, a süldők és hízók otthon, az ezernyi terv a gon­dolatokban, — nos, ez is lehet talán mérce, mégpedig való­ban hitelles mérce. A mi társadalmunk azért is magasabbrendű, mint a kapi­talista, mert az emberi jogo­kon túl, nagyabb szelet ke­nyeret, több ruhát, egyszóval magasabb életszínvonalat biz­tosít állampolgárai számára. Lehet, hogy nem szabatos, nem definiciószerű ez a meg­fogalmazás, de a lényeg — a jobb éllet — ez. Báró Hatvány cselédei életéről minek most beszélni. Olyan volt, mint a cselédek élete általában. Ta­lán itt egy kicsit joibb, talán éppen rosszabb, de csalédsors volt: az ember küzdelme, nem a feljebbjutásért... nem... csak a mindennapi betevő falatért. Üres kamrák, koratavaszi éhezések, az egy pár ünneplő csizma, a holnap is jóllakni álma! KULACSIK ISTVÁN és lá­nya, Magda összeszedtek ed­dig vagy háromszáznegyven munkaegységet... Nem, ne te­gye le az olvasó, aki eddig ell- jutott, olvassa csak tovább ezt a jelentést a teli kamrák di­cséretéről, mert a számok ugyan egyszerű számok, de mögötte kiegyensúlyozott, a holnapban is bízó és már hin- ni_tudó emberi élet húzódik meg. Kulacsikék harmincegy mázsa búzát kapnak kézhez talán már holnap, — előleg­be. Aztán, a végleges elszámo­lásnál kapnak még vagy húsz mázsát, ötven mázsa búza egy családnak, egy nem is nagy, nem is különösebben ki­váló termelőszövetkezetben. Tíz mázsáért dolgozott egy egész esztendőben. S hol van még az árpa, a kukorica, hol a pénz és a cukor, az olaj és a burgonya, a háztáji gazdaság és a kapott két hízónak való.,. S hol az emberi becsület, a tulajdonos magabiztossága, a holnap bizonyossága? Mindezt nem is lehet egyszerűen szá­mokban, mázsákban, vagy fo-t rintban kifejezni. Sokan akartak már vissza­jönni ebbe a termelőszövetke­zetbe. Az ötvenkét tag azon-i ban most már következetes: — Olyan emíber nem kell nekünk, akinek a kukoricája egy arasz, a gizgaz benne meg egy méter... RÄTARTIAK ÉS BÜSZ­KÉK, talán egy kicsit mere­vek is. De tisztelik a munkát és a földet, amiből élnek, s csak tisztelettudó embereket hajlandók maguk közé fogad­ni. Elmúlt már a hajbókolás és könyörgés időszaka Kerek­haraszton is. Ha még nem is sokan, de holnap már többen és egyre többen kopogtatnak mert győzött a munka, s a munka eredményeinek agitá­ció ja. Győzött, bár egyesek szerint Magyarországon nincs talaja a szövetkezésnek. Egye­sek szerinti De ezek szeren­csére mind kevesebben van­nak! (Gy. G.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents