Népújság, 1957. augusztus (12. évfolyam, 61-69. szám)

1957-08-18 / 65. szám

1957. augusztus 18. vasárnap

NÉPÚJSÁG

3

A verseny támogatásra lel a munkásoknál

Rövidesen önköltségcsökkentési verseny indul a Bélapátfalvi Cementgyárban. Az új verseny alapgondolata és feltételei már papíron vannak — de még kevesen tudnak róMit lehet vári

Először a tervről. Pontosan fel van tüntetve minden üzemrész munkabér, anyag stb. költsége, a verseny feltétele az, hogy a cement, mész, s más áruk előállítási költségeit minél jobban leszorítsák. Minden negyedévben pontosan kimutatják, — melyik üzemrész, mennyi pénzt tud megtakarítani, s mennyivel járult hozzá az évvégi nyereségrészesedéshez. Amelyik üzemrész legjobban leszorítja az önköltséget, az a versesy győztese.

HEGYI JÁNOS elvtárs, a gyár igazgatója, a verseny várható eredményéről így nyilatkozik:

Ez év második negyedében már jelentős eredményt értünk el az önköltség csökkentésében. A tervezettnél olcsóbban állítottuk elő a cementet, a meszet, olcsóbban termeltük ki a mészkövet, égettük a künkért, mint ahogy tervünk előAz emberekben r

Tehát a mészüzem. Ez a tíz emeletnyi, behemót építmény két hatalmas lábával, csörgőcsattogó darujával, forró kemencéjével — ez termel még mindig drágábban.

Sas Károly segédművezető ad felvilágosítást az üzem vezetője helyett:

— A kő, a mészkő, azzal van itt még a legtöbb baj. A bányának van olyan része, melynek köve nagyon jó a cementüzemnek, de mi nem boldogulunk vele, vagy sok a palatartalma, vagy „békasó”, mely porrá válik, vagy cseppfolyóssá. így aztán gyakori a selejt, ezt nem veszik figyelembe a terv elkészítésénél.

Az ablakhoz vezet, kimutat az udvarra, ahol a vágány két oldalán hatalmas szénkupacok hevernek letaposva, nap szárítja, eső veri, porlasztja ké- nye-kedve szerint.

— Látja? Ezt újból át kell rostálni, ha használni akarjuk. Nincs már meg az eredeti kalória értéke sem, több munkást kell vele foglalkoztatni, ez is növeli a költségeket. A bánya ugyanis rendszertelenül szállítja a szenet, s amit nem bírunk felhasználni, kénytelenek vagyunk így tárolni. — Körülvezet az üzemen. Mutatja a kemence oldalát.

— Gáztisztító kemence kellela. A szakszervezeti irodában sikerült megismerkedni a tervekkel és az üzemben járva, a terveket megvalósító emberekkel.

i a versenytől

írja. Mindössze a márgánál és a papírzsáknál mutatkozott valamelyes drágulás.

Az igazgató azonban nem elégedett mindennel.

— A mészüzemben még több villamosenergiát és szenet használnak fel egy tonna mész előállításához, mint a múlt évben. Tudjuk, hogy sok bajuk van a gyengébb minőségű mészkővel, azt is, hogy igyekeznek valamilyen megoldást találni a mész előállítási költségének csökkentésére, ezért bízunk a verseny sikerében.

— Bízom a versenyben — mondja az igazgató —, remélem, hogy a munkások is megértik a verseny lényegét, ötleteikkel, javaslataikkal, takarékos munkájukkal hozzájárulnak ahhoz, hogy még olcsóbban állíthassuk elő ezeket a termékeket és év végén nyereségrészesedést fizethessünk.

iegvan a jóakarat

ne. Mindenfelé folyik a kátrány, s ez befolyásolja tüzelést — szennyezi a meszet.

— A kemence kapacitását kell teljesen kihasználni, ezen múlik az önköltség csökkentése, vagy emelkedése, — magyarázza Sarkadi András, az üzem vezetője — ehhez pedig jó kő kell és — elegendő.

Nagyobb részt tehát a nyersanyagon és a gépeken múlik, hogy sikerül-e csökkenteni a villamos energia és a szén fel- használást. Az emberekkel nincs különösebb baj, erről meggyőződhettünk az üzemben tett kőrútunk során.

Pelyhe Balázs segédégető és munkatársai a verseny hívei, az égetők országos versenye, — melyet többször megnyertek a bélapátfalvi mészégetők. Hiányolták azt is, hogy a bérezés nem elég ösztönző. Szóbake- rült a prémium is. Most dolgoztak ki egy premizálási rendszert az égetőknek. A jutalmakat akkor lehet megszerezni, ha az égetett mésznek több mint 30 százaléka első osztályú.

Pelyhe Balázs és munkatársai szerint eddig ezt a követelményt nem nagyon tudták elérni, mert rossz minőségű követ kaptak. Ezért úgy beszéltek erről a premizálási rendszerről, hogy „nesze semmi, fogd meg jól”, vagyis nem

lehet teljesíteni. Utána jártunk a dolognak és kiderült, nincs igazuk az égetőknek. E hónap első napjaiban is nem hogy 30, de 50-52 százalék

A selejt ne y

Megvan a jóakarat az önköltség csökkentésére a mészüzem dolgozóinak döntő többségében. A földszinten hatalmas kupacokban halmozódik fel a selejt mészkő, melynek egy részét a kohászat használja fel, de a mészport, mely több mint 30 százalék meszet tartalmaz, csak a gyár munkásai rostálgatják, s szállítják el kislakás építkezésekhez, — még örülnek is, hogy elviszik, mert nem az üzemnek kell elszállítani a szeméttelepre. Egy hónapban 6—8 vagon selejt mészkő megy így kárba, most azonban Sarkadi András, a mészüzem vezetője és Horváth Ferenc vegyészmérnök, a hulladékanyagból előállítható hidráló berendezés szerkesztésén dolgozik, melynek segítségével hasznosítani tudják a selejt-mészkövet. Jelentős mennyiségű szénhidrátot állítanak elő belőle, melyet magas áron tud a gyár értékesíteni.

A munkások verseny kedvével, takarékossági törekvésével nincs tehát különösebb baj. Támogatásra lel a szakszervezet által szervezett újfajta munkaverseny, mind az égetőknél, mind a műszakiaknál, a papírzsák üzemben és a klin- ker égetőknél, a kőbányában ugyanúgy, mint a javító műhelyekben.

Erről beszél Kovács Róbert a cementüzem vezetője is, aki máris számbavette üzemében hol lehetne jelentős megtakarítást elérni, az önköltséget

volt az első osztályú mész. Az égetők saját maguk cáfolták meg állításukat, hogy 30 százaléknál úgy sem bírnak feljebb jutni.

esszen kárba

csökkenteni. A cementhez kohósalakot is kell adni. A helyes keverési aránnyal anélkül, hogy a cement minősége az előírtnál rosszabb lenne, jóval csökkenteni lehet a cement önköltségi árát. A cementüzemnek azonban szüksége van más vállalatok támogatására is, hogy eredményesen vehessen részt az önköltség csökkentési versenyben. Kevés a tartaJlékalkatrész, ha egy-egy tengely eltörik hónapokig kell várni, míg más üzemek elkészítik. A kőbányában két bagger dolgozik, illetve dolgozna, de gyakran elromlik, alkatrészt nehezen tudnak hozzá szerezni, mert olasz gyártmányúak. Hiába könyörögnek újabbakért, nem kapnak. Próbálják kézi erővel megoldani a nyersanyag ellátást, de a kőbányában nagy a munkaerővándorlás. Az üzemnek mindig kellene tartalék kővel rendelkeznie, s majdnem minden műszaknál jelentkezik az anyaghiány.

***

Még ilyen nehéz körülmények között is vállalják a versenyt, a cementgyáriak, mész- üzemiek, s mint ahogy eddig sem kellett szégyenkezniök a cement előállítási költségének növekedése miatt, a" versény eredményekép remélhető még jobban le tudják szorítani a gyártási költségeket, s a bélapátfalvi cement és mészüzem olcsóbb termékekkel látja el az építkezéseket.

KOVÁCS ENDRE

■ i

Újra párosversenylindult az ország legöregebb és legfiatalabb ércbányája között

A recski ércbánya az ország egyik legöregebb bányája, ahol még most is példamutatóan, fiatalos lendülettel megy a munka. Erre egy példa: augusztus első tíz napjában öt tonna tiszta ércszínporral teljesítették túl tervüket. Ennek az öreg bányának a munkásai az elmúlt évben az alig kétéves gyöngyösioroszi ércbánya munkásaival állnak párosversenyben. A recskiek már hiányolták az egészséges, és hasznos párosversenyt és el is határozták, újra kezdeményezők lesznek. Az elhatározást tettek

követték. Az Alkotmány ünnepe, valamint a Bányásznap tiszteletére a recski ércbányászok párosversenyre szólították fel a gyöngyösorosziakat. A versenypontok között a tervek túlteljesítése, az önköltség csökketése, valamint a munka- fegyelem megjavítása szerepel. Ezenkívül a recskiek azt javasolják, hogy azokat bányászokat, akik a verseny ideje alatt a legjobb eredményeket érik el, kölcsönösen vigyék el jutalomüdülésre, valamint kirándulásra.

Népünk nemzeti

egységéért

(

Az elmúlt években az volt a jellemző a Hazafias Népfrontra, hogy tevékenysége hol fellendült, hol elsatnyult, hol élettel teli, hol jelentéktelen volt. Ez abból adódott, hogy az MDP politikája nem volt határozott, ha részben tisztázták is, de nem rendezték azokat a problémákat, amelyek a népfront tényleges és folyamatos munkájához kaput nyitottak volna. A népfront úgy hánykolódott az ország politikájában, amilyen mértékben a jobb, vagy a baloldal hulláma uralta a politikát. így aztán nem lehet csodálni, hogy az egész szerv elsatnyult, csak reprezentált, csak kampányok idején lehetett érezni jelenlétét, de nem tudta kihasználni a politikai tömegmunka lehetőségeit, nem látott el aktív, politikai, gazdasági és kulturális feladatokat, nem járult hozzá, hogy a különböző gondolkodású, különböző réteghez tartozó embereket egységes frontba tömörítse a szocializmus építése, a népjólét megteremtése érdekében.

Az országos pártértekezlet segített ezeken a bajokon. Útmutatásával és a párt egész politikájával lehetővé tette és teszi, hogy a népfront kilábaljon eddigi bajából és betöltse hivatását. A népfront célkitűzése, az ellenforradalom előtt is adva volt, de az országos pártértekezlet határozottan kimondta: legyen híd a párt és a tömegek között, egyesítse a pártonkívüli tömegeket, a párt és a kormány politikájának megvalósítására. Biztosítsa, hogy a magyar nép milliói aktív politikai életet éljenek a népfronton belül, munkájukkal vegyenek részt az ország építésében, politikai, gazdasági, kulturális életünk szocialista fejlesztésében. Mindazok az embe- refc, akik egyetértenek, hogy itt ebben az országban szocializmus épüljön, és hajlandók munkálkodni ezért, véleményt nyilváníthatnak, vallási és világnézeti különbség nélkül. Elmondhatják javaslataikat és aggályaikat, egész életünkre vonatkozóan.

Annak, hogy a népfront betöltse hivatását, az a feltétele, hogy a népfront valósítsa meg a kommunisták és párton- kíyüliek szoros együttműködését. A párt a maga részéről mindent megtesz azért, hogy tömegkapcsolata erősödjön. De segíteni kell ebben a pártnak! Meg kell magyarázni még nagyon sok embernek, hogy a párt nemcsak a kommunisták, hanem az egész magyar nemzet felemelkedéséért harcol. De még ez a magyarázat sem elég. A népfrontnak maga köré kell tömörítenie azokat, akik jelentősen, vagy csak kis részben is egyetértenek a párt célkitűzéseivel — és nem ellenségei a szocializmusnak —, és szilárd, alkotó, népi nemzeti egységben, a párttal együtt a párt vezetésével tenni kell az új társadalom felépítéséért. Ha ezt a szilárd alkotó egységet megteremtjük, ha a magyar nép haladó erői közös célban forrnak össze, a siker nem marad el .

Megyénk népfront-bizottságai sokat tettek az elmúlt hónapok alatt a nemzeti egység megvalósításáért, az ország előtt álló feladatok megvalósításáért. Számos előadáson, beszélgetésen járultak hozzá, hogy minél többen megértsék, — mi is történt itt októberben, mi újság a bel- és külpolitikában, milyen gondjai-bajai vannak az országnak. Találkozókat szerveztek — például a pedagógus konferencia —, ahol egy- egy réteg képviselői mondták el véleményüket, problémáikat. Különböző szakbizottságokat hívtak életre, például Egerben — mezőgazdasági, kulturális, stb. — ahol egy-egy munkaterület kérdéseit vitatják és nemcsak vitatják, hanem tesznek is azért, hogy megoldódjanak a még ott található problémák. Sokat tettek a népek barátságának elmélyítéséért is. Megvéd- ték a Szovjetuniót a rágalmaktól, és a megye városaiban, a nagyobb községekben létrehozták a Magyar—Szovjet Baráti Társaságot. Nagygyűléseken beszélgettek a dolgozókkal, kérték támogatásukat a feladatok végrehajtásához.

Sokat tettek népfront-bizottságaink, de még nem mindent. Nem jutottak el a megyében még minden emberhez, — sokan vannak még, akik nem ellenségeink, s mégsem támogatnak bennünket — mert nem kértük meg rá őket. Mégis a népfront eddigi munkája, tervei, ezen az ünnepi napon arra engednek következtetni, hogy megyénkben is mindinkább közeledik az az idő, amikor valóban gazdaggá, vérbővé~ élettől telivé válik a népfront-bizottságok munkája és a megye becsületes dolgozói szoros egységben dolgoznak, közös célkitűzéseink végrehajtásáért.

Ilyen a bányász élete.. ♦ ^

MÁR BESÖTÉTEDETT. Egyre kevesebben járkáltak a bányász-települések piszkos kis utcáin, s az apró barak-ablako- kat itt-ott megvilágította a lámpafény. Miklós fáradtan támaszkodott egy félig kiszáradt fatörzshöz, amelyen alig volt már néhány gally, — letördelték tüzelőnek. A zsebéből előkotorászott egy gyűrött cigarettát, rágyújtott és a mélyen tüdejére szívott füstöt valamiféle megnyugtató gyönyörűséggel eregette a levegőbe. Fáradt volt, annyira fáradt, hogy még mosakodni sem volt kedve, pedig a szénpor olyan vastagon lepte el arcát, hogy írni lehetett volna rá. Kocsis gyerek volt a bányánál, a Sugárcég alkalmazottja.

— Hát te mit csinálsz itt? — tette vállára valaki a kezét. Nem fordult meg, hangjáról megismerte barátját.

— Csillagot számolok — felelte és nagy ívben eldobta az égő cigaretta csikket, mely úgy fénylett a sötét földön, mint a szentjánosbogár.

Barátja a nyúrga, sovány gyerek zsebretett kézzel tűnődött mellette.

— Csinálni kéne valamit — szólt.

— Ugyan mit?

— Bent adják a „Tóparti látomást”, meg kéne nézi.

Miklós elgondolkozott az

ajánlaton. Szeretett moziba

járni, csak sokat kellett gyalogolni, amíg beértek a városba, Sajószentpéterre. De csak

este, mert ilyenkor nem sokan látták.

—■ Még nem ettem és anyám sem tud róla — mondta.

— Na, menj, megvárlak, de siess! — S a magas nyúrga gyerek letelepedett a fa mellé és hozzáfogott ceig-nadrágja „rendbehozatalához.” Spárgával megkötötte térden alul, buggyos nadrágot csinált belőle és eligazította a ráncokat.

Nem sokáig várakozott. Miklós hamar jött és intett a fejével.

— Lógjunk.

— Egy-ketőde elintézted.

— Nincs idehaza az apám — vágta rá határozottan Miklós és ezzel befejezték a témát.

Szapora léptekkel indultak el az úton, melynek porába nesztelenül süppedt bele mezítelen lábuk. Alig szóltak néhány szót, csak a városban mentek szorosabban egymás mellett, mintha takargatni akarták volna hiányos és kopott öltözetüket. A pénztárnál sietve jegyet váltottak, senkire sem néztek, amíg a helyiségbe értek, s ott is csak akkor nyugodtak meg, amikor elaludt a villany és a vásznon megelevenedtek a képek.

EZ TÖRTÉNT AZ 1940-es években, s ma már úgy emlékeznek meg róla: „talán igaz sem volt.”

— Ez az én gyermekkorom — szól csendesen az egercsehi bánya egyik vájára. Sokat

kellett szégyenkezni a fossz ruháért, meg a mezítláb járásért. Mi bányászok annyit kerestünk a régi jó világban, hogy még valamirevaló kosztra sem tellett. Különösen nekünk — nyolcán vagyunk testvérek.

Elég szűkszavú szerény ember. Kényelmesen hátradől a széken, tartására a nehéz munkát végző emberek mozdulatlansága jellemző.

Nemrég jött haza a munkából és most pihen. A nyitott ablakon beszűrődő napfény vaskos sugárban vetődik meztelen felsőtestére. Rövid akadozó mondatokban beszél az életéről, melyben kevés a kaland és romantika, mert — 14 éves korától dolgozik bányában.

A félig elfelejtett és keveset emlegetett emlékek most megrohanják és ha néhány percre is, de újra élnek. Még fiatal gyerek, jóformán semmit sem ért a világból, csak az ennivalót követeli csökönyösen testvéreivel együtt, amikor az apa családjával útnak indul sze- relncsét próbálni külföldön. Kellett a bányász Franciaországban is, de nem az olyan, aki elégedetlen sorsával és túlságosan sokat politizál. Két és fél év múlva megkapják a kiutasítást munkásmozgalmi tevékenység miatt. A vándorélet újra kezdődik. Először Erdélyben próbálnak szerencsét, majd Sajószentpéteren kapnak munkát. A kereset

mindkét helyen egyformán kevés, majdnem semmi, csak az örökös veszély, félelem a holnaptól és a sötét, vizes bánya... A családból mindenki dolgozik, aki tud, hiszen nagyon kell a pénz.

— Nem is jó rá visszaemlékezni, legszívesebben kitörölném az életemből azt az időszakot, — legyint a kezével.

— Ezt csak az tudja, aki igazán benne volt.

A hűvös szobában két gyerek játszik a szőnyegen a búgó csigával. Néha el-elnevetik magukat, hangos, vidám kacagásuk egy pillanatra megtölti a szobát. De szégyenlősen el is hallgatnak, mert úgy gondolják; olyankor nem illik rendetlenkedni, ha vendég van a háznál. Az asszony a folyosó kövét mossa, akinek minden mozdulatát csodálkozó kíváncsisággal figyeli másféléves kislánya. Néha belekapaszkodik szoknyájába, majd be-be topog a szobába. Bizonytalan lépésekkel igyekszik átjutni a magas ajtóküszöbön, de nem mindig sikerül és ilyenkor lehuppan a földre. Az apa ölbeveszi.

Szinte restellem megkérdezni, hogy mennyire változott az élete 1945 után — annyira természetes. A két szoba, kony- hás, fürdőszobás, lakás, az ízléses bútorok, a csillár, a képek a falon, a könyvek — beszélnek maguk helyett. Gergely Miklós a „világot látott bányász” pedig már arról beszél, hogy mi történt vele azóta.

— SZAKÉRETTSÉGIZTEM, majd egyetemre kerültem. Előbb Budapesten, majd Sopronban tanultam, akkor elvittek katonának és utána már nem tudtam olyan jól bele- kapcsolódniamunkábaaz egye„ temen. Sehogysem ment és hazajöttem a szénfal mellé. Ezt jobban értem, annyi bizonyos, Jói éreztem magam az egyetemen, csak a koszttal nem voltam megelégedve. Nagyon vékony volt, minden este venni kellett húsz deka kolbászt, hogy jól lakhassak.

— De sok pénzbe került!

— Volt miből. A tanárok „báró” diákoknak neveztek bennünket, mert minket a banya fizetett és így több rseb- pénzünk volt, mint a tanársegédek fizetése.

Jókedvvel beszél arról, hogyan ismerkedett meg Pesttel, milyen „borsos” volt a-számla, négy féldeci után a Békében; színházi élményeiről; a zsúfolt villamosokról; a pesti emberek viselkedéséről; vagy egy-egy futballmérkőzésről. Olyan jólsikerült kirándulásnak veszi az egészet és egy cseppet sem keseríti el az a tudat, hogy újra a bányában dolgozik. Megszokta és érzi, hogy itt a helye el sem tudja képzelni az életét szén, csákány és bányászlámpa nélkül, pedig most nem dolgozik a föld alatt.

— Oktató vagyok, ' áiárta- nulókat tanítok. Kényelmes, az előbbiéhez viszonyítva úrimunka.

— A fizetés?

— Nincs hiányom semmiből.

Az asszony felfigyel, bejön a

szobába és hamiskodó mosoly- lyal az arcán cáfolni igyekszik férje kijelentését

— Hogy nincs hiány? Pedig van!

Én egy mosógépet, ő meg motort szeretne. És majd egyszer egy szép kombinált szobabútort.

— Nem lehet mindent egyszerre — válaszolt komolyan a férj, de lassan mindent be lehet szerezni.

Gergelyék nagyon meggondolják, mire adják a pénzt. Nem fukarok, de nem is sajnálják maguktól, — a napi egy-két korsó sört Gergely mindig megissza. Gyakran járnak a strandra és a moziba. Egyetlen labdarúgó mérkőzés sem múlhat el nélküle, de ha színjátszók jönnek, ők is ott tapsolnak a közönség soraiban. És ami fő, — jól megértik egymást, nem veszekednek, csak az asszony zsörtölődik úgy, mint most.

— Nem tudok néki már mit főzni, a húst is megúnta. Most a csirkehúsért van oda nagyon, de hát azt még bírni is kellene pénzzel.

— EZ A SZAKMA meekí- vánja a kiadós étkezést, — szól felém magyarázóan házigazda, de az asszony közbevág.

— Anyósom nemrég mondta, hogy annak idején megfőzte a rengeteg puliszkát. Akkor nem kellett ennyire kínálgatni, — pillanatok alatt üres lett az asztalon a tál.

— Az akkor volt, ez meg most van — és ez nagy különbség.

— Bár ezt tréfás természeteséggel mondja Gergely Miklós, de nagyon jól tudja, hogy igazat beszélt.

HANKÓCZT SÁNDOR