Új Úton / Népújság, 1957. július (12. évfolyam, 52-60. szám)

1957-07-03 / 52. szám

1957. július 3, szerda DJ ÜTŐN 3 /jlop o tt forintok — etoeszett emberek Mindenféle lírai, vagy el­mélkedő bevezető helyett, egy keserűen vádoló statisztikával kezdem. Heves megyében há­rom hónap alatt a különböző szektorokban, vagy ha úgy tetszik, gazdasági ágban, íme ennyi pénzt loptak, sikkasztot­tak el: Földművesszövetkezetek: 319 000 Ft Állami gazd., tsz-ek: 240 000 Ft Kereskedelem: 80 000 Ft Közi. üzemek: 74 000 Ft Ipar: 60 000 Ft Egyéb gazdasági területek: 658 000 Ft összesen: 1 431 000 Ft Negyedév alatt tehát kere­ken másfélmillió íorint kár ér­te a társadalmi tulajdont, s ebből mindössze 200 ezer fo­rintot lehetett megmenteni. Elszomorító és elgondolkod­tató, hogy a szocializmust épí­tő Magyarországon, egyetlen negyedév alatt, ennyi forint vesz el kézen-közön. Dehogy ennyi! Ennyit sikerült felfe­dezni, hisz a rendőrség az utóbbi időkben — igaz, elég bajuk van az ellenforradalmi erők felszámolásával — nem tudott megfelelő munkát vé­gezni ezen a területein. Ha a számokat nézzük, már egyma- gukban is sokat mondanak, de ha a számok mögé tekintünk, ha megkíséreljük a gyökereket feltárni, még súlyosabb a kép. S erről hallgatni, ezt sommás, rövid jelentésekkel elintézni bűn lenne, bűn az egész társa­dalommal, a szocializmus épí­tésével szemben. Beszélni kell erről is, mint sok más kényes kérdésről, hogy ne legyenek: sem kényesek, sem „kérdé­sek". Beszélni kell már csak azért is, mert — s itt legyünk őszinték — a bűnesetek nagy részében nem, az osztályellen­ség áll a bírói pulpitus előtt, hanem egyszerű dolgozó em­ber, gyakran munkás, vagy paraszt, — egyszóval kisem­ber. Ez is igazolja, hogy nem egyszerűen bűnesetekről van szó, s nem olyan bűnesetekről, amelyeket az „osztályharc’1 dossziéjában lehet kezelni, ha­nem társadalmi jelenségről, kórképről, amely lassan — ha nem teszünk határozott intéz­kedéseket — megszűnnek egy­szerűen jelenségnek lenni. Ép­pen ezért idejében és határo­zottan, az eddiginél sokkal ha­tározottabban és sokkal szer­vezettebben kell felvenni a küzdelmet a társadalmi tulaj­don kárára elkövetett bűntet­tekkel szemben. Ehhez azon­ban arra van szükség, hogy ha nagy vonalakban is, de mégis felvázoljuk azokat az okokat, amelyek szülőanyjai az okozatnak, azokat az objek­tív körülményeket, amelyek­nek megszüntetése a döntő fel­adat. A börtön végső soron mégis csak büntetés, még ha kétségtelen is a nevelőhatása: a súlyos betegnek védőoltás, ahelyett, hogy az egészséges embert oltották volna be a sú­lyos betegség ellen. A társadalmi tulajdon, nép­nyelven, a közvagyon védelme nem újkeletű, nem szocialista találmány. Csak nálunk való­ban a „köz" vagyonát jelenti, nem úgy, mint a kapitalista társadalmi rendszerben, ahol ez a fogalom fedőnevet jelen­tett a kapitalista magántulaj­don száméra. A gyáros meg is védte a tulajdonát, a kapita­lista rend kialakult közva­gyonvédelme kínos gonddal és tegyük hozzá, nem is ered­ménytelenül óvta a magántu­lajdon szentségét. Hazánkban felszámoltuk a kapitalizmust, az ország, s annak minden kincse a népé, annak kell óvni, vigyázni, éppen saját maga érdekében. Csakhogy ezt az óvást nem tanultuk még meg: a kapitalizmus közva­gyon védelme már nem hat, a szocializmus társadalmi jelle­gű védelme meg még nem hat, legalább is kellő mértékben. Nem hat, mert általánosság­ban beszéltünk róla, sokat is, de tenni, erre nevelni, — nos, azt annál kevesebbet. Ez talán az egyik, s nem is kis oka a sok lopásnak, sikkasztásnak, A másik ilyen ok — lehet, hogy meglepően hangzik — éppen a szocializmus építésé­ből adódik. Az elmúlt 12 év­ben lehettek, mint ahogy vol­tak is hibák, mégis a dolgozó nép életszínvonala rendkívüli módon megnőtt, megnőttek te­hát az igények is. Sőt, gyakran túlnőttek és nőnek a lehetősé­geken, illetőleg egy-egy em­ber anyagi lehetőségén. Két­ségtelen, az elmúlt években számos területen helytelen bé­rezési politika érvényesült, en­nek ellenére viszonylag mégis a kis keresetűek kategóriájá­ban volt a legkevesebb bűnö­zés. Egyesek csak igényeiket vették figyelembe, s nem a le­hetőségeket, s emiatt vetemed­tek lopásra, vagy sikkasztásra. Itt döntő mértékben a nevelé­sen múlik minden. Mérhetetlen kárt okozott a forintban lemérhetőkön kí­vül az ellenforradalom az er­kölcsiekben is. A nép vagyo­nának esztelen, de mégis na­gyon is szervezett herdálása, a különböző munkástanácsok, forradalmi bizottságok bűnös tevékenysége kitűnő táptalajt nyújtott, hogy kivirágozzék a bűnözés lápvirága. Petőfibá- nyán például a ,,termelés érde­kében’1 jelszóval az akkori munkástanács néhány vezetője 900 ezer forintos kárt okozott a nép államának álszociális juttatások bevezetésével. Ahol, az úgymond, vezetők ezt meg­tehetik, miért ne érezhetné — ismét úgymond — az egyszerű bányász, hogy fogom, amit lá­tok és viszem. Vitte is- Mázsa­szám fogyott a drága valutáért beszerzett bányafa, sokfajta gépalkatrész. Mindezeken túl, hihetetlen károkat okoz a népgazdaság számára az a felelőtlen pénz- és anyaggazdálkodás, az a tűr­hetetlenül felületes ellenőrzés, amely hovatovább egész gaz­dasági életünkben eluralkodik. Az anyagok, alkatrészek, szer­számok szanaszét hevernek, a jó szélen kívül senki sem vi­gyáz rá. Szinte kínálja magát a gon­datlanul tárolt, raktározóit áru: fogjál és vigyél. S min­dig akad, aki itt kezdi: fogja és viszi. A következő lépés, hogyha nem talál udvaron he­verő, vagy eldobált alkatrészt, szerszámot, akkor keres, még betörés útján is- A vállalatok vezetői, még a pártszerveze­tek is keveset törődnek a he­lyes és gondos anyagraktáro­zással, még kevesebbet a he­lyes és rendszeresen ellenőrzött pénzgazdálkodással. Az ellenőrzés, mint már em­lítettem, különösen gyenge ol­dala a mi életünknek. S itt nem az ellenőrök számát keveseljük. Van belőlük, talán még sok is. Hanem a módját, amely sok esetben egyenesen felháborító, s felháborító az is, hogy bűnüldöző szerveink nem járnak el kellő szigorral az ilyen esetekben, pedig egy fe­lelőtlen ellenőr, felér egy fel- bújtóval. A felbújtót pedig bünteti a törvény. Két példát erre: A Poroszló és Környéke Földművesszövet­kezet 4-es számú italboltjá­nak kezelője, Czövek Vince 1955 februárjában kezdett el sikkasztani, s sikkasztott ví­gan, egészen ez év februárjáig. Kereken két esztendeig, ösz- szesen mintegy 154 ezer forint erejéig. Nem hiszem, hogy ki lehetne számolni, hány ellen­őrzés, hány leltár volt az el­múlt két év alatt az italbolt­ban, de a sok ellenőrzés, a siók leltár ellenére ím, ennyit sik­kasztott egy ember. El lehet ezek után képzelni, milyen volt az ellenőrzés. Még „hát­borzongatóbb" Barta Zoltán, káli gépállomási főgépész pél­dája. Barta 1952 óta lop, csal, sikkaszt, házat épít magának, végül már két traktort ad el, mint selejtet, s a pénzt zsebre vágja és csak 1956 őszén válik gyanússá, csak akkor indítanak eljárást ellene. Négy esztendő után! Megáll az ember esze, túltesz bármely fantasztikus regényen, bármilyen írói fan­tázián; pedig — úgy gondol­juk — néhány ellenőr csak megfordult négy esztendő alatt Kálban is. Lehetne példát hozni gar- madával, — sajnos. Lehetne folytatni a bűn oko­zóit még oldalakon át, — saj­nos De — és ez a legsajno- sabb — nem foglalna el sok helyet azoknak az intézkedé­seknek felsorolása, amely pre­ventív módon elejét próbálná venni mindennek, amely sok­sok családot, ma még becsüle­tes, de nem jellemszilárd em­bert mentene meg maga és a társadalom számára. Már pedig erre van szükség illetőleg arra, hogy a felsorolt néhány példát „visszájára" fordítsuk. Bevonni az egész társadalmat, a tömegszerveze­teket, az ifjúságot a társadal­mi tulajdon védelmébe. Meg­szüntetni a bűnt előidéző oko­kat: zárt raktárakat, jó és szakszerű ellenőrzést, tervsze­rű anyag- és pénzgazdálko­dást; kemény és határozott in­tézkedéseket. Jól tudom, könnyű ezt így felsorolni, nehezebb azonban mindezt megvalósítani. De akármilyen nehéz, meg kell, éppen az egyén és a társada­lom érdekében, — meg kell valósítani, hisz biztosak lehe­tünk benne, hogy a megvert ellenforradalom, most ezen a területen próbál majd újabb támadást indítani a szocializ­mus gazdasági alapja ellen. Közös munka, közös ügy és nem kis ügy. Cselekedjünk hát! GYURKÓ GÉZA (I szocialista országon életéből 89 új termelőszövetkezet alakult egy negyedév alatt az NDK-ban A Német Demokratikus Köz­társaságban 1957 első negyed­évében 89 új termelőszövetke­zet alakult.' Az NDK III. típusú termelőszövetkezetei az év el­ső negyedében 44.8 százalék­kal több húst és 11.7 százalék- százalékkal több tejet adtak az államnak, mint 1956 első ne­gyedében. Ugyanakkor az egyénileg dolgozó parasztok csak 19.2 százalékkal több húst és 7.8 százalékkal több tejet vittek a piacra, mint 1956 azonos időszakában. Oj vegyes állami-magán textilgyár Kínában Hopejben, Arahvei tarto­mány székhelyén állami és magántőkével új textilgyár épült, 50.000 orsóval, 1.700 szö­vőszékkel, korszerű nyomó- és festő gépekkel. Az alaptőke felét Kína két vezető vegyes állami—magán- vallalat adta, és pedig a sang- háji Sung Sing és Ving Textil­művek. Az új gyár három év alatt érület feL A hatalmas telepet lakóházak, klinikák, bölcsődék és iskolák veszik körül. Üszószanatóriumok Nyaranta a Volgán Moszkva és Kazony között szokatlan Péter—Pál után forró lett a ínyár. A határban ért a búza, íés a rozs kalászai lehajtották »nehéz fejüket. Elérkezett az íaratás. A kaszák élesre verve, ^jól kifenve várták a munkát. — Hajnalban kezdjük — »szólt oda fiának az öreg Ta- >kács és előkészítette a szer­számokat. Jóska már legénysorban volt. í Jobbkeze apjának a munkában »már évek óta. Egy idő óta í azonban valami igen nyomta >a fiú szívét. Boldogság is, meg > bánat is egyszerre. Tavasszal »beleszeretett Borosék Esztiké- >jébe, akivel föld- és kertszom- íszédok voltak. Ez volt a bol­dogsága. A bánata meg az, »hogy a Takács és a Boros csa­lád megölné egymást egy ka­inál vízben, összeveszett csú- inyán a két öreg még harmad- í éve az abonyi vásáron. így í aztán a két fiatalnak tilos a í szerelem. Még alig hasadt a hajnal, ;amikor elindult a család. A ;föld végén megálltak, lepakol- ;tak. A hajnali szellő végigbor- izolta a búzát, álmos madárkák Röppentek fel ijedtükben a ma­gasba. Megindult a munka. Arattak. A fényes kaszák éle­den suhogtak és nyomukban rendre dőlt az élet. A fiúnak ^tetszett a munka. Erősnek, — frissnek érezte magát. Izmai nekifeszültek, és karján kida­gadtak az erek. Kelt a nap. Az aranyos su­garak szétömlöttek a tájon és egyszerre reggel lett. Friss, harmatos reggel. Az asszony- népek szaporán szedték a mar­kot és rakták egymás után a vaskos kévéket. Reggelizni keztek éppen, amikor a szom- íszéd földre megérkeztek Boro- isék. hajójárat közlekedik. Nem is hajó, hanem a „Gorkovszkaja Kommuna” — úszószanatórium szeli a vizet. Az úszószanató­rium megszakítja útját a Vol­ga festői szépségű helyein, ahol a „betegek" kisétáinak a partra, megfürödnek a folyó­ban és kirándulásokat tesznek. A hajón a beutaltak természe­tesen szigorú orvosi felügyelet alatt állnak. Belgyógyászati, fogorvosi rendelő, gyógyfürdő és számos más szakrendelő biztosítja a dolgozók gyógyu­lását. A napfürdőzés céljaira különleges karosszékeket ké­szítettek. A felső fedélzeten nagy étterem, mozi, könyvtár és tánchelyiség vant Az első gyermekvonat Kínában Az első gyermekvonat, amely több mint 1400 kis utast vitt Tiencsinből Pekingbe, egynapi út után megérkezett a fővá­rosba. A vasút személyzete ki­zárólag gyermekekből áll és a főmozdonyvezető a tierucsini 5. sz. vasutas elemi iskola fiatal úttörője volt. A tiencsini gyermekeket a pekingi vasutas iskola növen­dékei várták az állomáson és együtt nézték meg a mezőgaz­dasági kiállítást, a nyári palo­tát és a kínai főváros más ne­vezetességeit SZALAY ISTVÁN: Történelmi jelentőségű okmány Háromnapos pezsgő vita után végétért a Magyar Szo­cialista Munkáspárt első or­szágos értekezlete. Az érte­kezlet, amely kongresszus je­lentőségével bírt, s amely az új párt életében első ilyen nagyszabású esemény volt — szentesítette az MSZMP több mint félesztendős útját, és megszabta a párt, az egész dolgozó nép előtt álló továb­bi feladatokat. Az értekezleten lezajlott vita, a felszólalók szavai hű­en tükrözik azt az egészséges fejlődést, amely olyannyira sajátja párt- és állami éle­tünknek, hűen tükrözi azt a következetes elszántságot, — amely eltölti ma a párt min­den egyes tagját: következe­tes és kemény harc az ellen- forradalommal, határozott ál­lásfoglalás a revizionizmus és képviselőivel szemben, de nem kevesebb határozottság és keménység a dogmatiz- mus, a szektánsság ellen. Ez tükröződik vissza az értekez­let határozatában is, amely — bízvást elmondhatjuk — történelmi jelentőségű ok­mány. Ez a határozat felöleli egész életünket, nemcsak fel­méri az eddig megtett utat, nemcsak igazolja a kommu­nisták cselekedeteit, de mint útmutató tábla megjelöli azokat a rendkívüli fontos feladatokat, amelyek előt­tünk állnak a szocialista de­mokrácia fejlesztése, a gaz­dasági élet teljes stabilitása, a pártegység megteremtése, a párt további építése terén. A határozat értékeli a kommunisták, a forradalmi munkás—paraszt kormány harcát és győzelmét, a népi demokratikus rend megvédé­sében és megerősitésében, az ellenforradalom legyőzésé­ben. Megállapítja — az érte­kezleten lezajlott vita alap­ján —, hogy az ellenforrada­lom elleni harcban, bár dön­tő sikereket értünk el, de a küzdelem még távol sem ért véget. Nagy szükség van az egész párt, az egész munkás- osztály, a néphatalom min­den igaz hívének éberségére, kérlelhetetlenségére és aktív fellépésére az ellenséges ele­mekkel szemben. A határozat részletesen elemzi a párt és a tömegek kapcsolata, elmélyítése terén előttünk álló feladatokat, — azokat a tennivalókat, ame­lyek az államhatalom továb­bi erősítésében előttünk álla­nak, elemzi a párt gazdaság- politikájának, a kulturális munkának és pártunk nem­zetközi kapcsolatának leg­fontosabb kérdéseit. A rend­kívül alapos, sokoldalú, — s messzire előre mutató hatá­rozat megszabja a magyar kommunisták egész tevé­kenységét, segítséget nyújt munkájukhoz a szocializmus építésének sikeréért. Kommunisták az ország kenyeréért Megkezdődött az aratás a hevesi földeken is. Az elmúlt napok alatt több mint 1500 holdról vágták le a beérett ősziárpát, mely tizennégy — tizenöt mázsás átlagtermést igér. Ezekben a napokban, de a következő hetekben is — az aratás és más munkálatok el­végzése mellett — legnagyobb munkát az alapszervezetek kommunistái vállalták maguk­ra. Taggyűléseken és más ösz- szejöveteleken úgy határoztak, hogy_ összefogva minden hazá­jához hű, becsületes emberrel, a megye minden községében, minden utcájában kisgyűlése- ket tartanak, melyeken azt be­szélik meg a dolgozó paraszt­sággal, mennyire fontos, hogy cséplés után azonnal felajánl­ják gabonafeleslegeiket az ál­lami felvásárló szerveknek. — sége helyesli a kormány által Kibékülés — No, jókor jönnek ezek is! — szólt az asszony csípősen és elfordította a fejét, jelezve, — hogy nem vesz tudomást Bo- rosékról. Az öreg Takács hallgatott. Jóska szíve nagyot dobbant. Nem csoda, Eszti ott hajlon­gott a közelben. „Mi lesz ve­lünk, mi lesz?" — rágódott benne az érzés. Tudta, hogy ha odaköszön Esztinek, apja menten agyonvágná a kaszá­val. Elkeseredett. Nem esett jól a szalonna A pálinka sem kellett. Apja hiába kínálta. Dolgoztak, arattak tovább. Esz­tikét csak akkor láthatta, ha a kaszáját fenni megállt és hátrafordult. Igaz, aznap gyak­ran is kellett fenni a kaszát. Délben elhúzódott egymástól a két család. — Jóska szótlan s kedvetlen volt. Anyja érezte, tudta, hogy valami rágja a fiát, de az ura előtt a világért sem szólt volna egy szót sem. Estére csaknem végeztek. In­dultak hazafelé. Borosék még tovább rakták a kereszteket. Vacsora után Jóska kiballa­gott a színbe, jószagú széna- nyoszolyájára. Itt aludt ta­vasz óta, a friss levegőn. Bent már elpihentek az öregek. De Jóska nem feküdt le. lassan elindult a kert vége felé. Meg­állt az öreg körtefa alatt és tücsökhangon ciripelni kez­dett. Prüüü... prü.. — szólt a tücsökhang egyre követelőn. Borosék kertjén árny suhant keresztül. Eszti volt. Kicsalta a tücsökhang. Álltak egymás­melleit a fa alatt. Beszélget­tek. Néha nagyokat hallgattak, egymás szemében elmerülve. — Prüü... prüü... — ciripelt ilyenkor Jóska, megsimogatva Eszti selymes haját. Óh, be szép esték voltak ezek! Tücsökhangú, nyári es­ték... Jóska, nem nyugodott. Ki kell békíteni az öregeket. Ez motoszkált estéről estére a fe­jében. Eszti egy este aztán ki­talált valamit. Olyant, amitől maga is megijedt. Jóska is be­leegyezett. — Lesz, ami lesz, — gondol­ták és sietve elbúcsúztak egy­mástól. A következő este a nyári­konyhában vacsoráztak Taká­csék. Későre járt már az idő. Csattant a kiskapu. A lépések egyre közeledtek, míg végül is megálltak a konyha előtt. Eszti állt a konyhában, Boros Eszti. Kosárral a karján. Takácsné nem hitt a szemének. Megállt még a lélegzete is. — Jó estét kívánok —, kö­szönt Eszti mosollyal az arcán. — Tisztelteti Erzsi nénémet édesanyám. Küldött egy kis édes almát. Fogadják el szíve­sen!, Jóska szíve a torkában vert. Hát megtette, mégis meg mer­te tenni. Az asszony az urára nézett, akinek éppen most sza­ladt egy dohánymorzsa a tor­kára, amitől hirtelen krákogni kezdett. — Hát ha már küldte, — mondd meg, hogy köszönjük. — szólt Takácsné és kirakta méltányos, mindenki számára Ezenkívül házról házra jár-* hogy a parasztság nagy több- nak, beszélgetnek a termelők­kel, felvilágosítják őket a je­lenlegi gazdasági helyzetről, valamint arról, hogy most mi­lyen fontos, az ország kenyér- ellátásának időbeni biztosítá­sa. A kisgyűlések és az ezt kö­vető felvilágosító munka már a múlt hét csütörtökén és pén­tekén a megye közel 50 közsé­gében megkezdődött. Az eddi­gi tapasztalatok azt igazolják, elfogadható felvásárlási rend­szer bevezetését és elítélik a spekulációt. Azt tartják, hogy ezzel az intézkedéssel orvosol­ták a termelők régi panaszát, és feleslegeiket minden kény­szer nélkül, időben átadják a felvásárló szerveknek. az almákat egy tálba Eszti titokban Jóskára pillantott és gyors léptekkel kifelé indult a kiskapun, A csendet az öreg Takács törte meg: — Ügy látszik, jobbnak né­zik így... Igaz, ők kezdték a haragot, kezdhették a békü- lést is. Most már nektek sem kell ellenkezni. Ha annyira akarják, hát... bánom is én! Másnap reggel Takácsné át­köszönt a kerítésen Borosné- nak: — Jó reggelt, Eszter! Az asszony fogadta halkan, és besietett a házba. — Csoda történt, Antal! — Csoda! — szólt urához. — Ta­kácsné köszönt. — Ha köszönt, fogadni kell — felelte az ember. — Elvégre ők kezdték a haragot is. Nekik kell először köszönni. Másnap a falu tele lett a hírrel: Takácsék kibékültek Borosékkal. Egy hét múlva már kalapoltak egymásnak az öregek is. Vasárnap Takács Jóska be­állított Esztiékhez. Szívesen fogadták. Eszti és Jóska na­gyon boldogok voltak. A falu már mindent tudott, csak azt nem tudta senki, hogyan tör­tént a kibékülés. Igaz, ezt nem tudták a haragosok sem, csak egyedül Eszti és Jóska. Ez az ő titkuk volt. Évek múltak. Üjra és újra eljött az aratás. Jóska után már Eszti szedte a markot a csoport földjén. Munka után, esténkint az öreg körtefa alatt gyakran felhangzik a tücsök­ciripelés: prüü... prüü... — Óh, te bolondos, hadd el már! Régen volt az, amikor ciripelő hangon mertél csak kihívni...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents