Új Úton, 1957. június (12. évfolyam, 43-51. szám)
1957-06-19 / 48. szám
4 0 J ÜTŐN 1957. június 19. szerda 75 ÉVES AZ EGRI DALKÖR Vigyél e... e...l! A mamához megyek! Így sírt a kisfiú, kezében kiflivéggel, a rendőrség egyik szobájában, s görcsösen kapaszkodott Molnámé szoknyájába, aki a rendőrségre behozta a vállalkozó szellemű „fiatalembert" Talált gyerek. A Csíki utcán csatlakozott Molnáráéhoz, s azóta nem akar megválni tőle. Egyre csak azt hajtogatja „a mamához megyek!“ Az ügyeletes rendőrtiszt intézkedik. Mondják be a hangosbeszélőn, jelentkezzék a kék napozóruhás fiú édesanyja. Aki csak ott van a szobában, elítélően beszél a gondatlan szülőkről. Drága kincsünk a gyermek, mégis a szülők gondatlansága miatt úgy szedik fel az utcáról, mint egy felesleges, eldobott lim-lomot. Jobban kellene vigyázni rájuk! ÖNSZUGGESZTIÓ le kórusműnek előadását. Míg Lányi-művet- vagy a Kacsóh- féle Mátyás királyról írt kórust hallgattuk, érzékelhettük csak igazán azt a szinte lemérhetet- len magasságot, ahová Kodály a kórusmű irodalmat emelte e szerzők elég lapos mondanivalója után. A dalárda nagyon szépen énekelt, s köszönet érte, hogy ezeknek a kevéssé időtálló műveknek előadásával még kifejezőbbé tették a később következő nagy perceket. Farkas Ferenc Tinódy Lantos Sebestyén énekeire írt kantátája végre vérbeli muzsikát hozott. A debreceni zenekart az egyesített nagy énekkart, és Tóth Lajost az Operaház szólóénekesét Huszthy irányította. Farkas pompás, szellemes zenéje jól érvényesült mind dinamikai, mind előadásbeli szempontból s megelevenítette az Eger várát ostromlók kudarcának napjait. Tóth mélyebb fekvésű baritonja a szabadtéren is kitűnően hatott. Most már egyre-másra Kodály művek következtek, s a hallgató és kíséretszerkesztés, zenekari aláfestés színpompájának olyan világába érkezett, amelyhez foghatót csakis Kodály képes festeni. Kabdebó Mária, a miskolci színház szólóénekese, Illyés Ilona és Tarján Tamás, az egri színház művészei tolmácsolták a jó zenekari produkcióval aláfestett Háry részleteket. A műsor pergett. Komoly hiba — egy-két összeszokottság hiányából eredő együt- tartási zökkenőt kivéve — nem volt. N yilván, az esti előadás — a főpróbaszerű délutáni után — még zavartalanabb, — még szebb és csiszoltabb volt. Mindeképen méltó volt a nap megünnepléséhez. — Brazíliában csökkent a régi technikával készült olasz filmek — Felújításra kerül a régen nagy sikerrel vetített Dankó Pista című film. A nagy zeneköltő életéről és regényes szerelméről készült alkotás főszereplői Jávor Pál, Simor Erzsi, Lukács Margit, Tompa Sándor és Rózsahegyi Kámán, rendezője Kalmár László. 15-ÉN este úgy ragyogott Eger fölött a kékes holdfény, mintha lilás panorámába akarná foglalni a várost. A dóm körül reflektorok tejfehér fényében a korábbi fővárosi ünnepségeken oly kedves várbeli kivilágítás emlékeit idéztük, s a lépcsőkön mint valami ókori színház színpadán, dalosok százai sorakoztak végső próbára, a nagy ünnepség előestéjén. A Líceum környékét kordon állta el: mint kíváncsi gyereket, a karácsonyi meglepetés elől, úgy zárták el a tolakvó érdeklődőket a másnapi esemény készülődéseitől. S a rendezőknek igazuk volt, így a jubileumi ünnepség aktusai frissen, él- ményszerűen hatottak. Mert miről is volt szó? Egy titokzatos és ki tudja honnan felbujtott lelkiismeret most, 1957-ben végre rádöbbent arra, hogy a közel 5 éve tespedő, — nagymúltú Egri Dalkör 75 éves fennállását ünnepelhetné, — ha működne. Nosza, egy ilyenkor oly jólismert kampányszerűséggel megtervezték a jubileumi ünnepségeket. Összehozták a dalárdát, melyet — szerencsére — a 34 éves egri dalkörvezetői múltra visszatekintő Huszthy Zoltán készített elő a jubileumra. A „poraiból megelevenedett” Phönix madár meghatóan kedves, idős, szinte egytől-egyig korban delelőjü- kön lévő férfiak közreműködésével ez év februárjában megkezdte rendszeres próbáit, — s vele egyidejűleg az iskolák, tanítóképző, városi kultúrház. Zeneiskola énekkarai is készülődtek a fesztivál jellegű dalos hangversenyre. rdemes emlékeztetni. ar- EN ra, hogy hazánkban a dalköröknek hagyományuk, — mondhatni társadalmi, sőt politikai múltjuk van. A dalkörökben kifejlődő kollektív érzület, felelősségtudás, egymás értékeinek megbecsülése, az elnyomatás éveiben számtalan munkásdalárdát kovácsolt ösz- sze, s közülük nem egy az illegális kommunista küzdelem „fedőszerve” volt. Nem kevésbé éltek intenzív életet a vidéki iparos dalkörök. Állami támogatás nélkül, magánosok támogatásával tartották fenn magukat s küzdöttek az annakidején még korántsem széleskörű, s korántsem közügynek tekintett zenekultúra kibontakozásáért. Ha ezekre az elszigetelt bástyákra gondolunk (s közéjük tartozott az Egri Dalkör is), szinte csodálatosnak tűnik az a hatalmas eredmény, amit közel 12 év alatt Kodály Zoltán irányításával hazánk zenei kultúrájának „tömegesítése” terén elértünk. Amíg az egyesített gyermekkórus többszáz főnyi „hadserege” rendezett sorokban ereszkedett a lépcsőkön lefelé a hangverseny alatt, arra gondoltunk: nincs mód rá, — hogy megjutalmazzuk a már életében a halhatatlanok közé emelkedett ősz mestert azért, amit e téren tett és elért. S ne gondoljuk, hogy csak a Hor- thy-éra alatt kellett hadakoznia a közönnyel és a megnem- értéssel. Ma már közhely, hogy a felszabadulásunk utáni első években is kemény, és megalkuvásmentes harcot kellett vívnia Kodálynak kultúrpolitikánk akkori irányítóival, a- míg sikerült megértetni: nemzeti ügyről van szó. Ma már az iskolai oktatásnak úgyszólván minden fokán rendszeres és elmélyült ének—zene tanítás folyik, s valóban nyílóban van a magyar dal virágoskertje. N agyon is érthető, indokolt és dicsérendő tehát, hogy a 16-i ünnepségeket Kodály Zoltánnak ajánlva rendezték meg. Kodály Zoltán — mint azt legutóbb éppen a szovjet zeneszerzők szájából hallhattuk a világ ma élő legnagyobb zeneszerzője és az emberiség szempontjából sokkal értékesebb, mint pl. az atombomba feltalálója. Miközben a rákot okozó rádióaktív anyagok alattomosan gyülemlenek az atomkísérletektől felbolygatott emberiség testébe, Kodály művészete tegnap párszáz ember tolmácsolásában ezrek leikébe hatolt be s hintette e! egy békésebb korszakért folyó harchoz szükséges erő és állhatatosság magjait. Igazi „Békenap” volt a vasárnapi, propaganda hadjárat: propaganda nélkül. Sajnos — az ősz Mestert nem láthattuk viszont körünkben: idős feleségének — aki életén át egyben ihletője, műbírálója, egyszóval élettársa volt, — betegsége akadályozta az utazásban. De itt volt Bárdos Lajos, kóruskultúránk egyik kiemelkedő művelője, Járdányi Pál zeneszező és többen mások is, jelezve, hogy az egri ünnepség országos ügy. A verőfényes vasárnap délelőttjén megemlékezéseket, jutalmakat, érmeket, okleveleket osztottak az egri dalosoknak, a Dalkör jubileumi ünnepségén. Megjutalmazták az idős Huszthy Zoltán karnagyot is, aki oroszlánrészt vállalt a jubileum előkészítéséből, és lebonyolításából. délutáni program két ű-2' azonos részből állt. A dóm előtti téren, fél hat körül, tűző napfényben sorakoztak fel a kórusok s a vendégszereplő debreceni MÁV szimfonikusok. Az utcák még a lacipecse- nyés sátrak, borkóstolók és bazárok nyüzsgését mutatták. — Különvonatok is érkeztek, bár nem a várt tömegekkel. Elsőnek ifjúsági kórusokat hallottunk. Feltűnt a nagylétszámú énekkar ügyes, szellemes mozgatása. A fehérblúzo- sú nebulók csengő hangen énekelték a Kodály-jeligét, majd a Köszöntőt és a Békedalt. A kórusokat felváltva Husztyh, Pogányné, és Korsós vezényelték. Bevallom: zeneileg a kórusok alkalmi egyesülésétől (hiszen a tanítóképző, Szilágyi Erzsébet, stb. iskolák ez alkalomra összevont énekkaráról volt szó) inkább csak demonstratív erőt vártunk, meglepődtünk az egységes, jó hangvételen s az aránylag kis csúszásokon, ami ilyen nagy létszámú együttesnél alkalmilag szinte elkerülhetetlen. Egyedül a Békedal volt az, aminek túlzott tempóvételével nem értettünk egyet. Az ifjúsági kórus megkapó, szemet, lelket gyönyörködtető percei után az ősz Huszthy vezetésével végre az ünnepelt dalárda deresfejű veteránjai lépkedtek a lépcsőkön alá, a nézőtér felé. „Emlékezzünk” — mondotta a bemondó s a kórus régi, szép napjaiból néhány elfelejtett műsorszám következett. Vannak látszólag értéktelen csecsebecsék, amelyek az emlékeket őrző számára édesebbek és értékesebbek a legdrágább ékszernél. így érthetjük meg a zeneileg nem túl igényes Kovács Guidó-féle Jeligének, vagy a Lányi Emő-féélután találkoznom kell Jucikámmal, az én egyetlen szerelmemmel, ha törik, ha szakad, ha ótvaros nép- zenészgyerekek potyognak az égből akkor is. Igen, de Jucika kettőig dolgozik én meg ötig. Tehát? Tehát délben rosszul leszek. Már 10 órakor kezdtem puhítani a talajt. Világfájdalmas arcot vágtam és vártam, hogy valaki megkérdezze, hogy mi bajom. De a kutya sem figyelt rám. Ekkor először egy-két nehéz sóhajt, majd mikor ez sem sikerült néhány tompa, fájdalmas nyöszört kockáztattam meg. Piszok, önző, individualista alakok, hát nem akarjátok észrevenni, hogy egy szerencsétlen felebarátotok mennyire szenved? Na végre. — Csak nem beteg? — kérdezte Maca, az 50 éves gépíró kislány, aki közveszélyes hipo- honder és így meglehetősen érzékeny a magamfajta elesettek bajai iránt. ’ — De nagyon — nyüszítettem, — majd szétesik a fejem. Úgy érzem mintha egy ötven kilós kalapáccsal vernék. Közben szédülök, de úgy mintha nem is az íróasztalomnál, hanem a Vidám Parkban a körhintán ülnékollégáim általános részvéte és figyelme mellett elmeséltem, hogy ezenkívül mellesleg úgy érzem, mintha a gyomrom egy durva ráspollyal reszelgetné valaki, miközben a szívem meg-megáll, s körülnéz. Maca, rendkívüli módon élvezte a dolgot, s tüneteim alapos kielemzése után, ex katedra kijelentette a csalhatatlan diagnózist, miszerint én tífuszgyanús vagyok, bár az sincs kizárva, hogy fehérvérűségem van. E célból adott két karilt, egy sevenált és két kanál pep- szint, miután sajnos jelenleg egyéb gyógyszer nem volt nála. Csuda jól játszhattam a szerepem, mert kollégáim majdnem elsírták magukat a sajnálkozástól és többen javasolták, hogy menjek haza, s feküdjek le. De én keményen elutasítottam magamtól az ilyen ajánlatokat, azzal, hogy öntudatos dolgozó nem hagyja itt kollégáit dekád végén, amikor nyakig vannak a munkában. Csak a szemtelen Kapornai nem fért a bőrébe. Hiába, kezd a szolidaritás és a részvét érzése kiveszni az emberiségből. — öregem, itt csak egy segít — mondta olyan pofával mintha mélyen sajnálna. — Próbáld magadba szuggerálni, hogy nincs semmi bajod, hogy nem fáj semmid és meglásd elmúlik minden. No mond utánam: kutya bajom, semmi se fáj . ■ ■ — De igenis beteg vagyok és most már a felsorolt alkatrészeimen kívül a fülemtöve is hasogat és lassan fájni kezd az egész berendezésem, — hajtogattam konok gyűlölettel. — Erős akarat kérdése az egész. Szuggerálni kell Nem vagy beteg! Nem fáj semmid. Lezajlbtt hát a jubileum s most — nem, nem az ünnepeltek, ők igazán minden dicséretet megérdemeltek, s meg is kaptak, kivált az esti közönség többszáz főnyi tömegétől — az illetékesekhez kell néhány szót szólnunk. Elsősorban: reméljük, hogy e fényes ünnepség után a Dalkör nem süpped vissza közöny és támogatásnélküliség posványába és nem kell újabb 25 évet vámunk, a- míg egy 100-esztendős jubileum megint alkalomszerűvé teszi „feltámasztását”. Ilyen időszakos halottak bőven akadnak vidéki kultúréletében. A másik: örültünk, a debreceni szimfonikusok vendégszereplésének (bár a kalmárlelkűek a költségeket is latolgatták), de még jobban örülnénk, ha a felállított helyőrségi zenekar és a színházi zenekar együtteséből végre megalakulna az egri szimfonikus zenekar, hiszen egy olyan szakavatott karnagy „lappang” városunkban, mint Sebestyén András, aki ugyanitt élő Kodály-növendék, és szaktudásban, képesítésben és gyakorlatban magasan a legsokoldalúbb városunknak, a Kodály emlékhangversenyre a- zonban meg sem hívták, nem vonták be az előkészítő munkákba, pedig talán megérte volna. Ä számtalan protokoll- jegy, meghívó kibocsátásakor célszerű lenne ügyelni arra, — hogy ilyen baklövés ne csúsz- szon be, mert érzékenyebb mű- vészlelkületnél a mellőzöttség érzése passzivitáshoz vezethet, itt pedig összefogásra van szükség. Köszönet az eddigiekért, — várjuk a továbbiakat. Ez legyen emlékeztetője a jól sikerült emlékest minden szervezőjének. (pala) előadási lehetősége. Braziliában ugyanis a szélesvászon eljárással készült filmekhez a mozik 50 százalékos felárral árusíthatják a jegyeket. Érted? — üvöltötte, úgy nézett rám, mint egy kígyóbűvölő. — Kovács úr igenis beteg és nem lehet ilyen középkori kuruzsló módszerekkel gyógyítani — védett Maca mint anyatigris a kölykét. — Ez kurúzslás? — háborodott fel Kapómat — Ez a modern gyógyítás egyik alapelve. A betegnek akarni kell, hogy meggyógyuljon. Na akard hát... Mond magadba sokszor hogy nem fáj semmid — kérlelt. — De fáj! Fáj! Fáj! Érted? Mindenem fáj! A fejem, a gyomrom, a szívem és különben sem hiszek a szuggesztió- ban —üvöltöttem, majd észrevettem, hogy közeleg az idő, amikor mennem kell, ezért tehát sürgősen elájultam. aca borogatott, mesterséges légzést alkalmazott és én kénytelen lettem jobban lenni, mert rettenetesen csiklandós vagyok. Mikor végre ki- nyitotttam bágyadt két szemem és révetegen megkérdeztem, hogy hol vagyok, Maca felállt, végigrohanva a hivatalon, mint a véres kardot körülhordozta rosszullétem hírét és a feltámasztásom ügyében végzett hatalmas érdemeit. Pontosan 12 órakor osztály- vezetőm segítségével kitámolyogtam a kapun és alig tudtam lebeszélni a vezérigazgatót arról, hogy a saját kocsiján JÓ EBED... A mátraházi sportüdülő konyháját ábrázolja képünk, ahol a fent említett jó ebéd készül. . . .JÓ ÉTVÁGY A sportüdülőben erre sincs panasz, a kedvenc ételekből még repetát is kérnek a jó étvágyú sportolók. Ssínhás mÜHora únius 19, szerda: Egerben, este 19.30-kor A diadalmas asszony. Bérletszünet. ’únius 20, csütörtök: Egerben, este 19.30-kor: A néma levente- Ált. iskolai bérlet. ’únus 21, péntek: Egerben, este 19.30-kor: A liadalmas asszony. Vörösmarty bérlet. Abasár, este 20-kor: A néma levente. vitessen haza■ De végén meggyőztem, hogy nekem ilyenkor a tiszta levegő, a gyaloglás tesz jót. Végre, mikor látótávolságon kívül kerültem, abbahagytam a szédült támolygást, s vidáman fütyörészve elindultam az én Jucikám üzeme jelé. L gyszerre furcsa dolgokat ‘-J kezdtem magamon észrevenni. Te jó isten fáj a fejem! De hogyan? Mintha egy 50 kilós kalapáccsal vernék, hasogat a fültövem, s a gyomrom majd kiszakad. Jaj a szívem! Az utca elsötétedett előt-\ tem, mindent egy furcsa, zöl- J des ködön át láttam. Hangot< már nem is hallottam Az utol-' só pillanatban tudtam megka-\ paszkodni egy lámpaoszlopba,J aztán már csak annyi erőm volt, hogy bemondjam a lakáscímemet. A már részletezett tünetekkel egy hétig nyomtam az ágyat, és mikor újra bementem a hivatalba, mindenki részvéttel nézett rám, még Kapornai is. Aztán elmesélték, hogy aznap mikor rosszul lettem, öt órakor egy Jucika nevű igen csinos lány várt a kapu előtt, két színházjeggyel. És hogy a jegy el ne vesszen, az az áldott jó Kapornai volt olyan szíves elmenni vele a színházba, másnap moziba és vasárnap meccsre. jFapomai egyébként min- den külön értesítés helyett közölte velem, hogy Ju- cikával folyó hó 12-én tartják az eljegyzésüket. HERBST FERENC Uj autóbuszjáratok Az AKÖV új autóbusz járatokat indított a következő útvonalakon : Munkaszüneti napokon: Eger — Párád, — Mátraháza — Galyatető. Párád — Sirok — Eger. Eger — Mezőkövesd, gyógyfürdő. Kisköre — Tiszanána — Tisza- örs fürdő. Munkanapokon: Eger — Kerecsend. Eger — Verpelét. Hatvan — Petőfibánya. Petőfibánya — Selyp, vasútállomás. ! Hétfőn és Pénteken: Eger — Novaj — Mezőkövesd, : — Tiszabábolna. Mindennap: Gyöngyös — Mátraháza — Pa- • rád — Bükkszék. Egri Vörös Csillag: I június 13—19: Hajnalodik. Június 20—26: Pillanat embere. Egri Bródy: • Június 13—19: Olmer bűne. Június 20—26: Ök voltak az • elsők. ' Gyöngyösi Szabadság: r Június 18—19: Egy szép lány J férjet keres. r Június 20—26: Boszorkány, rGyöngyösi Petőfi: I Június 17—19: Elveszett nyom. £ Június 20—24: Olmer bűne. IHatvani Vörös Csillag: í június 18—19: Papa, mama, ő * meg én. » Június 20—24: Boszorkány. IP étervására: » Június 18—19: Boldogság ( madara. * Június 22—23: Forró mezők. ♦ Heves: J Június 18—20: Egy pikoló J világos. x Június 22—24: Hajnalodik. { Füzesabony: I Június: 18—20: Egy nap a bí- Jróságon. f Június 22—24: Tánc és szere- a *em«Hatvani Kossuth: * Június 20—23: Idegen tollak.
