Új Úton, 1957. június (12. évfolyam, 43-51. szám)
1957-06-19 / 48. szám
ü J o i' o r* 1SS7. június 19. szerda 2 Takarékosság, fegyelem — ez a jelszó a Mátra vidéki Fémmnvekben A MÄTRA VIDÉKI Fémművek homlokzatán az elmúlt év első negyedétől egészen október 23-ig fenn büszkélkedett az Élüzem jelvény. Úgy indult az utolsó évnegyed is, hogy ismét megtartják — immár negyedszer — az élüzem jelvényt, de közbe jött az ellenforradalom, a sztrájk, a hőzöngés, egymás — de főleg a vezetés — a munka, a rend és a termelés ellen. A nemrég átszervezett — profilírozott — fiatal üzemet alaposan sújtotta az ellenforradalom. A termelési érték a szeptemberi 100 százalékról januárra 64 százalékra esett, az egy munkásra eső termelési érték 58 százalékra. Az összbérre eső termelési érték a szeptemberi 100 forint helyett 42 forintra csökkent, a béralap felhasználás pedig 34 százalékkal nőtt. Mindehhez nemcsak az anyag és az energiahiány vezetett, hanem a munkamorál nagyfokú süllyedése, a fegyelmezetlenség is. Jellemző, hogy mig szeptemberben az üzem dolgozóinak 52 százaléka dolgozott teljesítménybérben, januárban egyetlen dolgozó sem. Január óta kedvezően alakul a helyzet. A termelési érték 64-ről 92 százalékra, az egy munkásra eső termelési érték 58 százalékról 102 százalékra emelkedett. A béralapfelhasználás 20 százalékkal csökkent, az egy munkás egy napra eső termelési értékében elérték a szeptemberi szintet. Ma már a dolgozók 44.6 százaléka ismét teljesítménybérben dolgozik. A gyár vezetői bizakodóak, e hónap végére mindenben el akarják érni a szeptemberi szintet és a következő negyedévben már nyereséggel akarnak zárni, év végére pedig a részesedésből akarnak osztozni. MIN ALAPSZIK az üzem vezetőinek a bizakodása? Először is a pártszervezet segítségén. A pártszervezet csak az utóbbi két hónapban tudott hathatós segítséget adni a termeléshez, addig el volt foglalva a párt szervezésével a párt belső ügyeivel. Jelenleg 3 pártszervezetben 136 kommunista és több pártcsoport foglalkozik a termeléssel, javaslatokat, tanácsokat adnak a munkához. De a legtöbb segítséget azzal adnak, hogy leleplezik a még ma is hallható ellenforradalmi pusmogást, megmutatják a dolgozóknak az ellenforradalom célját. Beszélnek arról is, hogy közvetlenül hogyan ártott az üzem dolgozóinak az. ellenforradalom. Ebben az évben 24 két-három szobás lakás épült volna az üzem dolgozói részére, épült volna egy modern szálló, étkezde, büfé, üzlet, strand, de az okozott kár miatt most másra kell fordítani a beruházást. Ezt most a dolgozók sínylik meg. Van egy másik dolog. Amig az üzem élüzem volt, jelentős prémiumot kaptak a dolgozók. Egy havi kétezer forintot kereső dolgozó például negyedévenként csaknem megduplázta fizetését a prémiumokkal. Most persze, mert nincs megfelelő termelés, nincs prémizálás sem. SOK SZÓ ESIK arról is, hogy hogyan lehet elérni azt, hogy az elmaradt beruházások mielőbb megvalósuljanak, hogy ismét élüzem legyen az üzem, ismét premizálhassák a dolgozókat. Az üzem motorkerékpár, kerékpár és ipari láncokat gyárt. Eddig közvetve gyártottak exportra, mert a harmadik negyedévben közvetlenül kapitalista vállalatnak gyártanak mintegy 85 ezer méter motorkerékpár láncot. De. hogy versenyképesek legyenek, csökkenteni kell az előállítási költséget, mert még Csónak útján mozgalmas kép fogadja az odatévedt idegent. A falubeliek már megszokták az építkezés zaját. Jó pár lépésre az építkezéstől jóízűen alszik egy kapás, mintha csak a pacsirták hangját hallaná a betonkeverők, a gépkocsik zaja helyett. A domboldalon lakásokat építenek a csehi bányászoknak. Ez évben százat, jövőre újabb háromszázat. Nehéz dolguk van az építőknek, nehéz a terep, messze a vasút, és nagy a meleg. A hegyoldalban, a szántóföldek közepén, mintha valami óriás emelte volna oda, úthenger kocog. — Ilyen helyen sem járt még. Az erdő aljában csak kapát, kaszát látott földet lapít ideiglenes úttá. Az építők igyekeznek, hogy készen legyenek a lakások határidőre. Szeptember 15-ig húsz lakást kell átadni. (Két szoba, hall, konyha, mosókonyha van a lakásban.) A Hajdú' megyei és Heves I megyei építők már 28 lakás falazását fejezték be és megkezdték a födémezést. Be is fejezik a 20 lakás építését a megszabott határidőre. A csehiek dicsérik a debreceni építőket, nem bánták meg, hogy őket bízták meg a bányász lakások építésével. A munka jól halad, de valami mégis hiányzik az építőknek. Majd négyszázan dolgoznak és nincs egy büfé, — a világpiaci árakhoz viszonyítva, drágán termelnek. Takarékoskodás, jobb munka- szervezés, munkafegyelem — ezt a jelszót adták ki a kommunisták. A Mátravidéki Fémművek kommuruistái becsületes dolgozói büszkék arra, hogy az ellenforradalom után a megyében elsőnek az ő üzemükön lengetett vörös zászlót a szál, elsőnek került vissza az üzem homlokzatára az ötágú csillag. Büszkék arra is, hogy az üzem egyik dolgozója, Csepelyi Károly párttitkár az országos pártértekezlet egyik küldötteként résztvesz az ország kommunistáinak tanácskozásán. Tudják, sokat kell még tenni, hogy visszatérjen a termelésben az október előtti állapot, de még többet, hogy megtisztuljanak a fejek a zavaros gondolatoktól. A FÉMMŰVEK kommunistái ígérik: mindent megtesznek azért, hogy mielőbb a megye első üzemei közé verekedjék fel magukat. — P — ahol frissítő italt vehetnének, cukorkát, vagy trafikárut. Építenének szívesen „gombát”, vagy más, árusításra alkalmas helyiséget, csak árut és alkalmazottat adjon a vendéglátóipari vállalat. Reméljük, minél gyorsabban teljesítik kérésüket, legalább olyan gyorsan, mint az építők keze nyomán a bányászlakások nőnek a szántóföldek között. hAncsológípet keres megvételre, vagy bérbe vesz, hancsoló munkát bérmunkába kiad sző vetkezetekne k és kisiparosok- nak, állami vállalatnak Cím: Állami Gazdaságok Szerelő- és Segédipari Vállalat. Budapest, I., Bem rakpart 28. Telefon: 150-230. DIESEL-MOTOR kétütemű 60 HP, percenként 600 fordulatéi Buckau-Wolf gyártmányú indító berendezéssel együtt eladó. Budapest, VIII., Salétrom u. 4. Díszkerámia és Műanyagjáték H. Sz. löl halad a csehi bányászváros építése Egy népszerűtlen munka, népszerű embere Ahhoz, hogy az adóügyi megbízottat úgy szeressék a falu lakói, mint Noszvajon, ahhoz sok minden kell, sok minden hozzátartozik. Lakatos István adókezelő idősebb ember, egy év választja el az ötventől és kevés haja van már. Rég folytatja ezt a foglalkozást, Tiszabábolnán kezdte, majd Tiszavalkra, onnan Erdélybe került. Később Cserépfaluban dolgozik irodában, de onnan áthelyezik Noszva jra. Egy évig dolgozik az egri járási tanácsnál is, de 1956. augusztusában visszakéri magát Noszvajra, és hátralévő idejét már ebben a csendes kis hegyi faluban szeretné eltölteni nyugodt, becsületes munkával. Érthető, hogy nem rajong már túlságosan az utazgatásokért, az örökös költözködésért: háza van a faluban és egy kevés földje is, melynek terméséből minden évben hizlalni tud. Gyermekei sem szorulnak már segítségre, mindhárman önálló keresők, fiatalabbik fia a közeljövőben nősül. Az apa, akit Pista bácsinak szólít a falu fiatalabbja, az öregek meg egyszerűen csak Pistának, most ül szerény íróasztalánál, s ha mozdítja a fejét, meg-megcsillan homlokára tolt szemüvegének kerete. De Lakatos István nem az a hivatalnok, akinek minden gondolata, szava és cselekedete az Íróasztalhoz fűződik. — Nemcsak az érdekli, amit beosztása megkövetel: az adó és | a föld holléte, de az is, hogy melyik parasztembernek beteg valakije, milyen csapás, vagy öröm érte és mi a célja. Viszonya a falu lakóihoz nagyon emberi, nagyon egyszerű. Ott él, ott dolgozik az emberekkel együtt, beszélget velük tanácsházán, utcán, kocsmában, kapuban és bent a házakban is. Itt van a gyökere és magyarázata anak, hogy Noszvajon már évek óta nem volt transzferálás, zálogolás is csak nagyon elvétve, s nem kell minduntalan házhoz járni az adó- . ért, veszekedni, magyarázni, „meggyőzni”, vagy éppen megfenyegetni, Ebben a faluban már megszokásnak, szinte természetesnek tűnik, az hogy egy-egy negyedév vége felé már alig akad, néhány ember akinek adóhátráléka volna. Jelenleg a második negyedévre tervezett 71 ezer forint helyett már 76 ezer forint gyűlt össze. Ilyenkor délelőtt csendes a tanácsháza, alig jön be valaki, az emberek kint dolgoznak a földeken. Szinte úgy érezni, — hogy az iroda nyitott ablakain beomlik a délelőtti forróság, mely kábulttá teszi az embert. Pista bácsi jegyezget egy hosz- szú kimutatáson és arcán már megjelentek az első fehér iz- zadságcseppek. Kopognak az ajtón, két asszony lép be mezítlábasán és hangos köszönésüktől megelevenedik a szoba. — Mit hoztak nekem telkeim — fogadja őket tréfásan Pista | bácsi és máris elveszi az egyik asszony kezéből a két rózsaszínű papírdarabot. ír rá valamit, azután visz- szaadja, a csekkeket, az asa- szony köténye zsebébe gyűri és már mennek is sebesen kifelé és látni, amint az ajtófélfához csapódik az egyik né szoknyája. Aztán csend lesz újra. Pista bácsi arról beszélt, hogy okos dolog volt annakidején az adófőkönyvet visz- szaadni a helyi tanácsoknak. Sok kellemetlen utazgatástól kímélte meg az embereket és lényegesen kisebb a járási tanácsok ügyintézésének a száma is. De más haszna is volt ennek. A járás nem ismerhette pontosan minden község sajátos helyzetét, problémáit, adottságait és csak a bemondott statisztikai adatok szerint tudott dolgozni, mely sokszor nem adott reális képet. De most, hogy az ügy intézése közvetlen a helyi tanács hatáskörébe került, máskép alakult a helyzet. A helyi adóügyi megbízottnak minden lehetősége megvan arra, hogy pontos képet alkothasson magának a faluról, a földek hollétéről, és kevésbé fordulhat az elő, hogy egyes újonnan művelés alá vett földek kimaradnak az adófizetés alól. Ehhez persze az is hozzátartozik, hogy kevesebbet változtassák a helyi adókezelőket, ne helyezgessék ide-oda, akkor minduntalan újra kell kezdeni az egészet, és mire megismerné új munkahelyét, megint elhelyezik. Az ajtó újra nyílik, fiatal, pirosarcú, hetykejárású menyecske lép be, leül az asztal előtti székre, lábát maga alá húzza, lehajol egy kicsit az asztalra. — De szorongatja azt a pénztárcát, biztos tele van, ugye? — Van benne. — Hangzik a rátarti felelet. — Na mennyit jegyezzek akkor Pintémé? Az asszony egy pillanatra félrenéz, mintha gondolkozna. — írjon nyolcszázat, nem bánom. — Úgy mondja nekem, — mintha ki se bimá — tréfál Pista bácsi. — Dehogynem bírom, telik, még, van miből — büszkélkedik az asszony. Lassan délfelé jár az idő, — Pista bácsi ebédelni megy. Az úton emberek jönnek, öregek, fiatalok, köszönnek és váltanak egy-két barátságos szót egymással. Pista bácsi mielőtt hazamenne, odamegy a kerékgyártó műhely ablakához, bebeszélgetni, néhány emberrel, hogy miről folyik a szó, azt már nem hallani. (H. S.) Rövid sorok egy tsz életéről A noszvaji Uj Élet termelő- szövetkezet az előző években a megye legrosszabb szövetkezete volt. Ebben a fogalomban, hogy rossz, beletartozott a sok adósság, a laza munkafegyelem, a nemtörődömség, munkaerőhiány, veszekedés és nem utolsó sorban a gyenge vezetés is. Ezeknek tudható be az, hogy négy éven keresztül egyetlen egyszer sem kapálták be a szőlőjüket és ez is: kevés becsületük volt a faluban. Még a kora tavasszal is gúnyolódva jelentette ki az egyik helybeli ember: „Majd lesz már megint gyűlésezés napokig és megeszi őket a dudva“. Most megváltozott valami. Az elhanyagolt szőlőt háromszor kapálták be eddig és nem kilenc óra felé járnak ki a határba, hanem kora reggel. 1955- ben az évvégi zárszámadáskor 70 ezer forintot osztottak ki a tagoknak — ebben az évben már előlegként kaptak ennyit a csoport tagjai. A fejési átlag uk 2.2 literről 8 literre emelkedett. Szép vetéseik jó termést ígérnek, a borsójuk olyan jó, hogy a környéken aligha van hasonló- Kertészetük jelentős összeggel fogja növelni jövedelmüket Hogy mi az oka ennek a fellendülésnek? Lukács Gyula a tsz jelenlegi elnöke annyit mond: „Én kizárólag öntudat kérdésének tekintem a dolgot. Megerősödött a munkafegyelem, az emberek rájöttek arra nálunk, hogy dolgozni kell erősen és fegyelmezetten”. Mindez még nem jelenti azt hogy minden a legtökéletesebb, a legjobb és a noszvaji Uj Élet tsz a megye legjobbjai közé tartozik. De azt igen, hogy a jó munkának előbb-utóbb meglesz az eredménye — Dr. KÜCSÜK, a ciprusi török társaságok szövetségének elnöke péntek este a török kormány meghívására Ankarába érkezett. — ROBERT LACOSTA, algíri miniszter meghívására külföldi diplomaták egy csoportja repült Párizsból Algírba. Olyb án Stuő: m !ét igazság (3. folytatás) Még jó, hogy a teljes tagság mégse egészen így vélekedik. Az apja, az öreg Csete István például 'így nyilatkozott az este: — Nem azért mondom, mert az én fiam, de jól beszél a Pista. Magunkban keressük a hibát, nem az időjárásban. meg a balszerencsében. — Tavaly is csak kétszer kapáltunk, pedig négyszer, meg ötször is el kelt volna. Több munka, több jövedelem! Kevesebb pazarlás, kevesebb adósság! így kell értelmeznünk a fiam beszédét, emberek. — Hiszen ha mindenki olyan lenne, mint apám — sóhajt nagyot ifjú Csete. Aztán mint a villám szalad át rajta a fölismerés: puszta beszéd, korholás helyett, az apjára, meg az apjához hasonló jóérzésű tagokra kell támaszkodnia, ha változást akar. S már ugrik is, hegy az elgondolás bankóját a tettek aprópénzére váltsa. Eközben öreg Csete István nagynehezen megnyugszik. Fúj még egy-kettőt, akár a kazán, ha a fáradt gőzt ereszti. Emlegeti az erre-arráját némely tékozlónak, egységharácsolónak, aztán a harangszó hallatára a kisebbik fia után kezd kiabálni: — Kari te! Kari! A Kari gyerek a fialtató árnyékából kerül elő. Nem az a formán, kecsesen ég, mint a Pista. Abban a korban van, mikor a kamasz nem tudja, mit csináljon hirtelen-növő tagjaival. De különben ügyes, jófelfogású. Az öreg Csete úgy számítja, hogy idővel Kari örökli majd meg az elletőkanász hivatalát. — Kari te — azt mondja neki —, itt legyen a félszemed, amíg visszajövök. Kari csak bólint, hogy jó, rendben van, mert mindennap így szokták ők ezt ketten. — Előbb az öreg néz haza, megmelegíti, amit a szomszédasz- szony a sütőbe készített, aztán, ha elverte az éhét, váltják egymást. Csete Istvánnál az a törvény, hogy ami biztos, az biztos. Az állatok mellett mindig kell lenni valakinek. Miután a váltás így végbemegy, öreg Csete hóna alá fogja a botját, s ahol csak lehet, az árnyékba húzódva, az iroda felé tart. — Szólok már ennek a Pistának — dörmögi. — Enni is elfelejtene, — ha nem figyelmeztetné az ember. Jobbra a termény raktár marad el. Ezt is rendbe kéne már egyszer tenni, mert csak az nem jár bele, aki nem akar, meg aztán lim-lom is van benne elég, ember legyen, aki a sok kacat közt első látásra eligazodik. No majd Pista, ő majd parancsot ád, s azt is megmondja, kit akar takarmá- nyosnak. Hopp, a zsák, itt ne feledjük a zsákot! Az öreg Csete hirtelen fordul, a raktár félig behajtott ajtajához lép, és gépies, szinte megszokott mozdulattal egy csavartnyakú jutazsákot markol ki a hasadékon. Meglóbál- ja, a vállára dobja, és a legnagyobb nyugalommal tovább lép. Az épület sarkán csaknem összeütközik nagyobbik fiával. — Hoppla — azt. mondja hoppla! Él ne gázold fiam, az édesapádat! S oly szeretettel, oly gyönyörködve néz rá, mintha minden álmát, öreg szíve minden vágyakozását látná benne megtestesülni. Pista elmosolyodik, s már éppen mondaná, hogy magáért jövök édesapám, mikor a csavartnyaku jutazsákon megakad a szeme. — Adja ide — azt mondja — viszem én, ne fárassza magát. — Viszed a csudát — szabadkozik az öreg. — Nem nehéz ez. össze-vissza ha tíz kila. Egy kis árpadara a disznainknak. A disznainknak? Ifjú Csete azt hiszi, nem jól hall. Az apja, az ő tisztességes, becsületes, érdemrenddel kitüntetett édesapja se különb, mint mások? Éppúgy a közösre jár, a szövetkezet vagyonát dézsmálja, mint a rövidlátók, az öntudatlanok? Csete István, az öreg, azonban csak nevetgél. Véletlenül se fordulna meg a fejében, — miért van a nagyobbik fia annyira megrökönyödve? — A disznainknak, hát — magyarázza. — Minden harmadik nap viszek nekik vagy tíz kilá darát. Hadd falják, hadd gyarapodjanak. Ifjú Csete hirtelen fejszámolást végez. Minden harmadik nap tíz kiló, az annyi mint... Szóval évente tizenkét-tizenhá- rom mázsa, ha nem több. — Édesapám! — kiált föl iszonyodva. — Hiszen maga mázsaszám károsítja a „Petőfit”! — Károsítom? Én? — tátja el a száját csodálatában az öreg, — Eh, bolondokat beszélsz te, Pista — hessenti tova még a gondolatot is. — Már hogyan károsítanám? Jár ez nekem. Szerzett jussom ez nekem. — Senki se vonta kétségbe soha. — Elég rosszul tette — ko- morodik el egyre jobban a saját apjában csalódott elnök. — Vigye csak szépen vissza — azt mondja — ilyen jussról, a közösség károsításáról nem tud az egységkönyv. — Visszavinni? Ezt? — makacsalja meg magát az óreg. — Azt már nem! Majd bolond lennék visszavinni. Oszt’ egyáltalán minek nézel te engem, tolvajnak? Harácsolónak? Zse- bem-tömő Gerse Imrének? A megszomorodott, terveit dőlni látó ifjú Csete nem szól erre semmit. A zsák nyaka után nyúl, megmarkolja s ránt egy jót rajta. Ki tehet róla, hogy a rántás a kelleténél egy kicsit jobban sikerül, s hogy az öreg Csete alaposan beletántorodik. — Te kölyök — mordul egy mérgeset — nyughass itt nekem! S olyan vastag ránc ugrik a szeme közé, mintha szénnel húzták volna oda. — Nem nyugszom! — mordul Pista is. Hiába, nem tagadhatja meg a természetét. Ö is Csete. Az apja fia. — Addig nem nyugszom, — azt mondja, — míg ezt a darát itt vissza nem viszi, Amit meg elhordott, azt mind levonom. Egy dekáig levonom. A keresményéből. — Le-e? — Le én! S nem is titokban. A taggyűlés előtt. — Híjj, azt a... borítja vérbe öreg Csete szemét harag. — Engem akarsz te ráncigálni? Mások előtt meggyalázni? Ifjú Csete nem felelt, az öreg se szól többet. Lábuk megvetik némán, inuk szakadtáig tusakodnak a zsákért, — csak nehezedő lihegésük hal- lik. Az öreg egy darabig csak bírja, bár a képe előbb veresbe, aztán lilába borul. Végül is a tüdeje hagyja cserben. — Nem kap levegőt, táteg, elfe- héredett ujjai közül kiszakad a zsák. Pista a hátára dobja, és szó nélkül a takarmányraktár felé tart vele. Az öreg megszégyenítve, halálra váltan odakiált: — Megállj! Pista rá se hederít. Egykét öles lépés és már itt va* az ajtónál. Ami most jön, azt nem az öreg Csete István teszi. A düh, a tehetetlen méreg lendíti meg markában a súlyos, nagyfejéi ólmosbotot. Zúg-búg a bot, fütyülve hasítja a levegőt és úgy találja vakszemen Pistát, hogy belereccsen a koponyája. — Jaj! Csak ennyit hall öreg Csete, azt is látja még, hogy fia úgy omlik a földre, mintha megolvadt volna a gerince, de többet aztán se nem lát, se nem hall. Siketen, vakon fut, csak fut a kertek alja felé. Olya* rémülten, olyan világavesztet- ten, mintha sortűz dördülését várhatná minden pillanatban a háta mögött. (Folytatása következik)
