Új Úton, 1957. március (12. évfolyam, 18-26. szám)

1957-03-30 / 26. szám

1957. március 30. szombat ÚJ ÚTON 5 Iparunk remekei a világ minden táján Hidraulikus borsajtoló Jugoszláviának A Borsodvidéki Gépgyár 10 nagyteljesítményű hidraulikus borsajtolóra kapott megren­delést Jugoszláviától. Egy-egy borsajtolóval naponta egy va­gon szőlőt tudnak kipréselni, öt sajtoló már el is készült. Álum in i ú n:-magné­zium ötvözetű lemez Izlandinak A Székesfehérvári Könnyű­fémmű tengervízálló alumíni­um-magnézium ötvözetű leme­zek gyártására kapott meg­rendelést Izlandból. A jóminő­ségű lemezek szállítását már megkezdték. Hideglevegős «énu- szárífó Ausztriának A bécsi vásáron nagy sike­re volt a nálunk két év óta már jól bevált hideglevegős szénaszárító berendezésnek. Elhatározták, hogy megvásá­rolnak egy gépet, s igyekez­nek Ausztriában is mind szé­lesebb körben ismertetni. — Svájci cégek részéről is nagy az érdeklődés. Ezer tonnás uszályok A Balatonfüredi Hajógyár dolgozói vizrebocsátották a 12. ezer tonnás uszályt. Az idén még kettőt gyártanak, az egyi­ket exportra eg}' bajor hajós- •társaság részére. Ezeket már •nem szegecselve, hanem heg- rgesztve készítik. Kábelgyártógépek az Albertfalvi Zománchuzal- gyár és az Anód Áramirányí­tógyár készíti. Az ellenértéket, több mint 100 ezer fontot, de­vizában kapjuk. Jugoszláviá­nak is szállítunk ilyen beren­dezéseket és újabban a svédek is érdeklődtek iránta. Magyar műszer segíti a kínai meteorolo- gusok munkáját Az Elektromos készülékek és Mérőműszerek gyárában a múlt év végén újfajta rádió­szondát állítottak elő. A rádió­adóval felszerelt műszert bal­lonnal engedik fel 15—20 ezer méter magasságba. A készü­lék méri a levegő hőmérsék­letét, nyomását, és nedvesség-! tartalmát, s az adatokat rádió-! jelekkel adja le a meteorok»-j gusoknak. Az új műszert az! idén sorozatban gyártják ki-} nai exportra. Új gép mintapéldánya a milánói nemzetközi] vásárra ] Az Esztergomi Szerszám-1 gépgyárban elkészült az új ■ harántgyalugép mintapéldái- ] nya. A „GH 400-as” a gyalu-j gépek családjának legkisebb J tagja. Botkormánnyal vezé- j nyelhető, így kezelési ideje lé-* nyegesent rövidebb. A gépet aj milánói nemzetköri vásáron * mutatjuk be. ! Új hentesüzlet nyílik Egerben „Melléktermék bolt“ néven új hentesüzlet nyílik Egerben, a Za- lár-u. 7. szám alatt április elején. Az üzletben friss belsőrészeket, ve­lőt, májat, tüdőt, stb. lehet majd kapni, ezenkívül gyakran hozzá­juthatnak a vásárlók fehér- és velőscsontokhoz. Árulnak majd friss tepertőt és szalonnát is. Itt J kerülnek kiosztásra azok a hentes- J áruk, melyeket a kereskedelem J visszamond, természetesen nem a ♦ rossz minősége miatt, hanem mert! a kereslethez képest túl sokat| igéyelt. ŐSZINTÉN Indiánéit A Techncimpex Külkeres­kedelmi Vállalat több mint 80 kábelgyártó gépet szállít In­diába. A gépeket a Dimávag, WVVVVWVVW'.VW'. "AWVWVV KOVÁCS ÜGYVÉD UR alacsony, kövér emberke volt.. Közel járt a negyvenhez és erősen kopaszodott. Gömbölyű, pufók, zsíros és kifejezéstelen arcával sem szánalmat sem vonzódást nem ébresztett az emberekben. Különösebben semmi sem izgatta, olyan von, mint egy gép, azzal a különbséggel, hogy gon­dolkozott. Látszólag szörnyen kiegyensúlyo­zott, kilengések nélküli életet élt, kemény, majdnemhogy durva volt mindenkivel szem­ben a hivatalban, az ügyfeleivel az utcán, kevéske szórakozásaiban csak a feleségét gyö­törte megalázó, gyerekes, és tűrhetetlen »gyöngédségével. Alapjában véve ragadozó ter­mészete megkövetelt és természetesnek vett mindent, ami körülötte van: az állását, elég jó fizetését, és azt is, hogy Zsóka, a felesége vacsorát készít neki és úgy él mellette, mint egy szobor. Tíz éves házasok voltak, felesége jóval fiata­labb, karcsú, szőke asszony, „jó család sarja”, akinek nem voltak különösebb tulajdonságai. Volt benne egy csomó gondtalan ravaszság, dolgozni nem szeretett, odahaza élt a három­szobás komfortos lakás falai között, mester­ségesen csinált titokzatosságaival, igénytelen léhasággal. Nem szerette férjét, szülei bírták rá, hogy a jó parti kedvéért hczzámenjen. És <5 nem ellenkezett sokat, kényelem helyett — újabb kényelmet kapott, annyi változatosság­gal, hogy az utóbbit még nem ismerte. A kez­deti szokatlanság hamar elmúlt, lassan ter­mészetessé vált, hogy férje van, aki megcsó­kolja néha a kezét, szikkadt, széles szájával mellette alszik és egv-egy éjszakán esetlenül könvörög a szerelemért. Látszólag közömbö­sen tűrte hivatalos társát, lelke mélyén már ismerettségük első percétől kezdve undoro­dott ettől az embertől. Utálta a száraz, és ér- zésnélküli beszédét, fontoskodó tekintetét, ap­ró és gyors lábait, melyekkel szinte végig­gurult az utcán húsos kezét, melyen erősen kidagadtak az erek. Sem szerelem, sem gye­rek nem volt, mely valamiképp férjéhez kö­tötte volna. Zsóka úgy érezte, teljesen függet­len, azt és úgy tesz, ahogy ez neki tetszik. Kovács minden reggel elment és csak este fél nyolc felé jött haza: mindennap ugyanaz a szó, ugyanaz a gyerekes vonzalom, ugyanaz a mozdulat. Olyan volt, mint a törvénykönyv, ■melynek szentírásként tisztelte paragrafusait. ZSÖKA valahogy mindig eltöltötte a napot, olvasott, rádiót hallgatott, meglátogatta ba­rátnőiét és presszóba járt meginni egy teké­ét, közben jóízűeket pletvkálni N orvos csa­ládi botrányáról és általában arról, ami fog­lalkoztatta a ■ ™s r'«!-57rnáiú és kicsinyes közvéleményét. &s egyszerre úgy érezte, mind­ez kevés, una’mas es értelmetlen. Minél töb­bet járt a szokott úton, egyre inkább elége­detlenebb és egyre türelmetlenebb lett. Nyug­talan izgalmát kezdetben még meg tudta ma­gyarázni, nem akarta tudomásul venni érzékei «gyre erősödő követeléseit Figyelte a férfia­kat észrevétlen alapossággal, s ha néhány pillanatig magán érezte valamelyik kutató, kiváncsi és kérő tekintetét, titkos és borzon­Sck még a baj házunk kö­rül, de nehéz a gyógyítás. Hegy miért? Szolgáljon pél­daképpen ez a kis történet: Egyik ismerősöm súlyos beteg volt. Nehéz műtétet, koponyalékelést kellett vol­na sürgősen végrehajtani rajta. De ő nem mert, nem akart súlyos betegségéről beszélni, csak könnyű fej­fájásról panaszkodott, mikar hcgyléte felől érdeklődtek. Tanácsoltak neki aspirint, karilt és napirendre tértek az ügy felett. A betegség tö­vé bb rombolva szervezetét és a'íg leheteti megmentem az életnek, amikor eszméletle- j nül kórházba szállították. ? Valahogy így vannak az} emberek is mostanában, ] mint a történetbeli beteg. A1 hallgatást, a kézlegyintést « választja, ha nyilatkozni « kell „hogylctükrők” „Fejfá-1 jásról” panaszkodnak akkor • Is, ha súlyosabb „betegség”? bántja őket. Ezért nehéz ma-? napság gyógyítani. Mert mit? ér a „karil, ha sürgős mű-• tétre” van szükség? Mondjuk* mcc őszintén mi fáj, hogy} segíthessenek rajta ... az or-1 vosok”. | (Bátori) t ANTALFY ISTVÁN: VETTEM EGY ÜVEG BORI IS ... Már hetek óta nem vagy itthon. Várlak nagyon, és nem is titkon. írom a leveleket, s várlak, hogy íze legyen a szobánknak... Örám felhúzom csörgetőre, ha jössz, ébredjek jóelőre... S hogy ünnep legyen az ünnepben, lásd, még egy üveg bort is vettem... MOLNÁR GÉZA: Építeni tollal is Hazámat. Kicsi koromban tannlni vágytam, Korán megtanultam sok-sok szakmát Agyagból, sárból szobrot csináltam, Bár később nem vettem semmi hasznát. Míg egyszer a rajzoló művészet, Rontott rám — kerített hatalmába Rajzoltam én rút fiút és szépet, Kerítésekre, útmenti fákra. Az építészet is vonzott olykor. Építettem kőből, fából házat — Kőműves Apám nevetett sokszor, S remekeimért nem járt csodálat. Majd fúrtam, faragtam rossz bicskámmal Én találtam fel a farepülőt — Színházat játszottam barátaimmal £s kineveztek, mint főszereplőt. Jöttek, szálltak felettem az évek, E szakmákat sorra mind kinőttem. Róluk már most fiamnak mesélek Ki a térdemen ül, itt előttem. Ha megérhette volna jó Apám, Hogy építész helyett költő lettem Tán’ nem haragudna toliamra s rám Mért rímet építek, gondfeletten. Ne is csodálkozzatok ezen Ti sem! Mindegy, hogy mivel építsz fel házat. Egy a fontos érzem én — és hiszem Építeni tollal is Hazámat. HANKÓCZI SÁNDOR: MEGBOCSAJTAS gató gyönyörűség rázta meg, mely egyre gyak­rabban és egyre többet foglalkoztatta. Nem talált már szórakozást a könyvekben, türel­metlenül hajtogatta a lapokat, idegesen csa­vargatta a rádiót, ledobta magát a serionra és belső forróságának enyhítésére nyitott száj­jal szívta tüdejére a hűvös szoba levegőjét. Néha minden elhatározás rélkül felöltözött és órák hosszat sétált a városban szomjas vá­gyaival, keresve az ismeretlent, ami hiány­zott eddig 26 éves életéből, a véréből, és gon­dolataiból: a szerelmet. Most gondolt először határozottan arra, hc.gy joga van hozzá és ő akarta, követelte ezt a jogot. ÉS A SZERELEM MAR évek óta oil rázslott a közelében. Az udvar végén egy nagy nedvesfalú szobában lakott Géra néni a csen­des, halkszavú öregasszony, fiával együtt, aki egyetemre járt. A fiú, Zoltán, a Képzőművé­szeti Főiskola hallgatója volt, kezdő festő, — telve végtelen ambícióval és bohémiával. Ha­tártalan önbizalommal ás hittel csinált min­dent, egyes dolgokat alapos, kitartó szenve­déllyel harcolt ki magának. Szélsőségek kö­zött csapódott hol ide, hol oda. Olyan termé­szete volt, hogy minél tovább figyelte az em­ber, annál kevésbé ismerte. És ez az érzé­keny, tehetségében bízó ember, már évek óta szerette Zsókát, akit még képzeletben sem akart ’erajzolni. mert rete^ ■* sok tökéletlenségétől. Az első évek pelyhes- állú vonzalma keserűen zuhogott kényes ön­érzetére és az asszony hideg arca már-már megmérgezte volna benne az akaratos kitar­tást, ha... Ha nem jön ez az idei nyár és Zsóka szerelme, mely lángoló, bizarr, könyör­telen és vad votl, mint az augusztusi vihar. Csak egy találkotzás kellett. hn*»v ;i kereső asszony kiolvassa szeméből a lobogást, a vér és a vágy forráságát. És ta'ál koztak. Zsókának új és ismeretlen volt ez az önző, mégis mélységes és végtelen szenvedély, és ellenállhatatlanság, mellyel ez a törékeny, lá­zas ajkú fiatalember macához rántotta, össze­omlottak benne a csinált erkölcs határai ,— nem hallott és nem látott meg semmi olyant, mely egy kicsikét is sértette szerelmét. Utá­latosnak találta a csámcsogni akaró közvé­leményt hidegen elment mellet'.«, nem vett róla tudomást — feltétlen jogot és igazságot adott magának: szerelmes volt. Szobájában már semmi sem vonzotta a régiből a nyár mú­lásával együtt friss, élő tegnapi emlékek édes ízét akarta megtartani. A Másik létét keres­te még a várás óráiban is, amikor férje haza­jött, vacsorázott, lefeküdt mellé, — néhány unalmas mondatba foglalva a nap esemé­nyeit. aztán elaludt. Az asszony nyitott szem­mel feküdt, érzékei valótlanul csalták, szinte beleégette m^gát az éjszakába. És ha kijóza­nodott gyűlölet ömlött szét testében szeret­te volna megfojtani ezt a szuszogó kötelessé­get itt mellette. És minden ilyen éjszaka esz­telenebb erővel dobta oda a nappalokba szá­műzött szerelemnek. Egyre féktelenebb és szamjasabb lett, minden kis atomját most ma­gáénak akarta, ennek a gyenge s zén 'rvnreknek. Itta a szavát, a mosolyát, a mozgását, gyön­gédségét, félénk éhségét a fiatalos szerelmes mohóságának. AUGUSZTUS DEREKA VOLT, bágyadt, álmosító meleg. Az asszony türelmetlenül nézte az ajtót, mely egyszerre kinyílt, s meg­jelent Zoltán izgatott, de határozott arccal. Zsóka nem vette észre ezt, egyetlen lendület­tel magához húzta, hogy alázatosan megbúj­jék csókjaiban. Nem tartott sokáig, a fiú erő­szakosan széttépte ajkuk forróságát, erősen szorította karjaiba az asszonyt, úgy mondta: — Zsóka. nem bírom tovább. Ez a nappal- talan éjszaka megőrjft. Én többre vágyom en­nél és te is szenvedsz. Egyetlen megoldás, el­jössz velem. Most, azonnal, nincs időnk, mert egy óra múlva, vagy te vagy én már nem me­rünk semmit és mindent elvesztünk. Az asszony nem figyelt oda pontosan, csak annyit értett, hogy hívja, elviszi Zoli. Zoli, a szerelem. Kissé rendbehozta magát, karjával átfogta a fiú nyakát, csókolta és sírt, sírt, — mintha könnyezne az egész teste. Aztán el­mentek. .. Kovács pontosan fél nyolckor hazajött. Furcsának találta, hogy Zsóka nem volt az előszobában, mint máskor. Hangosan kö­szönt, de senki sem fogadta. Éledő gyanúval kutatni kezdett a szobában és az asztalon ha­gyott levél mindent megértetett vele Első pillanatban hihetetlennek tűnt előtte az egész de agya gyorsan kapcsolt. Kabátját le sem vetette, táskáját sem tette az íróasztalra, csak leült egy székre és gondolkozott. A gép érezni kezdett, kis csúfondáros képek rohan­ták meg és nem tudott ellenük védekezni. Látta fiatal irodatársát, a csinos, magas, szőke Jenőt, akivel találkozik majd az utcán egy színésznő társaságában és köszönti őt szé­les mosollyal, előkelő gesztussokkal és amikor elhaladnak meglette, súg valamit a nőnek és hallja még, amint mindketten nevetnek. És hogy röhög majd a kövér istentagadó Dodi bácsi, ha megtudja. Kovács már előre hallot­ta, amint az széles jókedvében térdét csap­kodva, jóízűen meséli a szomszéd szobában: ..hallottátok, a kis vadorzót megrsa’ta a fele sége meglógott egv fiatal suh ónéra) A lés öregnek elment a haja és szarvakat kapott helyette’. Úristen, mit szól a világ?! Öt fog­ja gúnyolni a szomszéd, az utca, az egész vá­ros; a fal, a házak, a levegő, minden-min­den... De mit szól majd az irodafőnöke? És a tekintélye, mely 'hosszú évek megalázottsága parányi gyümölcse most egyszerűen eltűnik, megsemmisül. Mindenki majd csak a meg­csalt, szerencsétlen kis emberkét látja benne ée megvetik, vagy ami még rosszabb, eg>e­DÁVID ÁRPÁD: AZ UTCÁN . . . Megyek az utcán, Annyi arc — Mind-mind egy elrejtett világ! Mosolygó, megfáradt, megtört emberek Rohannak, várnak, tétován megállnak, Taposnak az élet sablonén — Titok, szerelem, repesés, elevenség. Viszi őket a Munka, az Élet, a Vágy. Kopott ruhájuk — elegáns —, kifestett száj. Kusza fürtök és ráncos arc, Szatyor kezükben — ‘szép táska —, öreg kosár. Botra támaszkodva némán lépeget — S táncléptekkel büszkén megy tovább! Szép az élet. titokkal, küzdéssel teli. Az utca népe: könyvem, regényem, olvasmányom, Hisz az emberek a lelkem szerelmesei» . PAGONY LAJOS: Ántimóniák Az elmenőknek: Még súg, még libeg Még lángja libeg Még könnye potyog Még kip-kop: dobog Még hall egy nevet Még borzong, remeg Még félti magát Még hisz, még barát Még sír, még nem mer Még bús, még ember Még küzd, még vigyáz Míg készül a gyász... Az érkezőnek: Már sir, már piheg. Már lángja libeg. Már lát, már gagyog Már jár, mint nagyok Már olvas, dalol Már izzad, magol Már ront, már épít Már nagyzol, szépít Már csókért tikkad Már bölcsőt ringat Már késik, várat Már bölcs, már fáradt Már reszket s vigyáz: Mert készül a gyász. sek szánakoznak is rajta. Nem, Kovács nem kért ebből. Túlságosan sokra becsülte az író­asztalt, az intelektuális gőgöt, a hideg okos­kodást és a kenyéradó paragrafusokat, sem hogy egy ilyen szerelmi csendháborítás kiüs­se őt a nyeregből. Most egyszerre vak szen­vedély és sötét fálelem kerítette hatalmába. Vissza kell szereznie az asszonyt, hangosko­dott belsejében a harcra hívás. Vissza!... A szerelemért? Mit most a szerelem... A tekin­télyért... A nevéért. MÁSNAP A HIVATALBAN ismerőseinek meg Zsóka szüleinek is azt mondta: gyógyít- tatni küldte az asszonyt, sok időt vesz igény­be a betegsége. Egy hónap sem telt el, leve­let kapott a feleségétől, egy üdvözlet volt csak és a címe. Nem kutatott az okok után. Szalmaszálat kapott a fuldokló, belekapasz­kodott és... megmenekült. Irt, írt mindent írt, csak jöjjön vissza. Jajongott, könyörgött, megalázkodott — és az asszony visszajött. Kora reggel volt. amikor benyitott az ajtón, nem szólt egy szót sem szobájába ment és bezárkózott. A férj tanácstalanul állt egv ide­ig széttárt karjaival, s hogy szégyenét leple»- ze, tekintetével lassan mindent megvizsgálta szobában. így maradt néhány percig, aztán el­sietett a hivatalba. Az asszony fáradt volt és szenvedett. A fiú létét idézte, apró ízenként akarta még össze­rakni azt a képet, mely azt bizonyítja: szere­ti! Nem sikerült. Az emlékei ■-öss«»küszálód- nak. hol ezt, hol az jutott az eszébe. A szűk, homályos, egy ablakos albénleti szoba; a ko­pott szekrény, a két szék. s a pléddel letakart sezlon: és a rajzok, melyek elfoglalták a szo­ba egvik sarkát — és melyekkel Zoltán az utóbbi napokban tüntetőén sokat foglalkozott. A szegényes reggeli a Thökölyi úti presszó­ban, a fiú udvarias, fanyar mentegetődzése*, ha későre maradt. S az elejtett megjegyzések, a csókok utáni „aludjunk már” és a kénysze­redett ..most ne zavarj drágám!” Zsóka nem áltathatta magát: sem kényelem, sem szere­lem. S talán a kényelem, az ölelő karosszú- kék. a fehér függönyöktől ábrándos, homályos lakás... igen ez hiányzik a legjobban... Most sírt, vívódott önmagával, kívánta a megsemmisülést, de nem jött. Ahhoz pedig nem volt elég ereje, hogy kiszakítsa magát az átöröklött léhaságból. Nem! öntudatlanul is természetesnek vélte, hogy annak az em­bernek a kenyerét egye, akit megcsalt, s akit annyira útált, most különösen, mert láttat megbocsájtott neki. A FÉRJE PEDIG EZALATT boldogan új­ságolta a hivatalban, hogy hazaiött a felesé­ge, bár a betegsége komolynak látszott — ha­mar meggyógyult. Senki sem gyanakodott, csak a szép, szőke Jenői csodálkozott, amikor munka után találkozott Kovácssal a cukrász­dában, aki elégedetten kevergetett egy szimp­la feketét és mindenkire barátságosan rámo- solygott. Elégedett volt és még valami hála­félét is érzett a félesége iránt csak attól félt titokban, nehogy Zsóka elárulja magát. De ezt már nem merte neki megmondani.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents