Új Úton, 1957. március (12. évfolyam, 18-26. szám)
1957-03-30 / 26. szám
4 Ü J ÜTŐN 1037. március 30. szombat LEHÁR FERENC A mosoly országa A ZENÉS MŰFAJT KEDVELŐ közönség éveken át joggal hiányolta színházaink repertoárjából Lehár Ferenc: A mosoly országa című operettjét. Az érthetetlen mellőzés után, most végre újra láthatják azok, akikben még most is él egy feledhetetlen színházi este és azok is, akik eddig csak egyes slágerré vált melódiáját ismerték. Romantikus operett — határozza meg a színlap — A mosoly országa műfaját. Aki azonban ezek után a már szinte szabványosított operettet várja, csalódik, mert A mosoly országa jóval felette áll az általános operett színvonalnak, tartalomban és zenében egyaránt. A sokszor operai magaslatokat elérő mű bemutatása éppen ezért nem könnyű feladat és sokan voltak olyanok, akik kételyekkel várták az egri bemutatót. Különösen azok, akik A mosoly országát annakidején az Operaház művészeinek tolmácsolásában látták. A nagysikerű bemutató azonban minden kételyt eloszlatott. A közönség azzal távozott az előadásról, hogy a színház minden igényt kielégítve, jól oldotta meg ezt a hálás, de nehéz feladatot. Tarján Tamás azt írja a műsorfüzetben, hogy „A mosoly országa története önmagában talán giccs”. Én úgy fogalmaznám meg hogy az operett ezer lehetőséget ad a giccsre, melyet azonban tudatos rendezői és színészi munkával el lehet kerülni. Solti Bertalan aki most mint rendező mutatkozott be, legnagyobbrészt el is kerülte ezeket a buktatókat. A darab története nem giccs. Mondanivalója az — és ezt senki ne vegye belepolitizáiás- nak —, hogy egy elöregedett társadalmi rendszer haladást gátló tradíciói felett nem tud győzni a legnagyobb emberi érzés, a szerelem. Szu-Csong herceg és Liza költőien szép szerelme sem tud megbirkózni Csang akaratával, a fiatalok boldogsága középkori butaság középkori zátonyán menthetetlenül összetörik. Akkor talán giccses lenne a történet, ha a szerzők a sokaknak talán jobban tetsző „happy-end '-es megoldást választották volna, számításon kívül hagyva azt, hogy két ember szerelme nem tud egy alapjaiban korhadt társadalmat megváltoztatni. HA AZ EGRI ELŐADÁSRÓL beszélünk — elsősorban a zenei produkciót kell dicsérnünk. Nehéz feladat \plt a zenekari anyag át har" szerelése a színház aránylag kis létszámú (16 tagú) zenekarára úgy, hogy evvel a mű ne veszítsen értékéből. Ezt a munkát Sebestyén András karnagy művészi hozzáértéssel igen sikeresen végezte el. Az örökszép Lehár- melódiákat a művészien megkomponált, szinte operai nyitányok és finálék minden szentimentális sallangtól mentesen tolmácsolja a színház tehetséges zenekara Sebestyén András dinamikus vezényletével. A legigényesebb zenerajongó is egy teljes értékű, igazán művészi zeneélménnyel gazdagabban hagyja el a színházat. Már érintettük azt a kérdést, hogy mint minden operett, úgy A mosoly országa is igen sok alkalmat nyújt a giccses hatásvadász megoldásokra. Solti Bertalan igényes rendezése a legtöbb esetben nem engedett ezeknek a csábításoknak. Mértéktartó jóízlése végig kíséri az operett minden mozdulatát. Igen ügves rendezői ötletekkel gazdagította az előadást, ezek közül csak egyet — a herceg és a bécsi lányok bemutatkozását — említjük meg, mely igen szellemes és kifejező karikatúra volt, de még sok, ehhez hasonló kedves ötlettel járult hozzá az előadás megérdemelt sikeréhez. Igazán kár, hogy néhány esetben ő is engedett a fentebb említett kísértésnek, melyekre később, az egyes sze- replők értékelésénél visszatérünk. A LEGNEHEZEBB FELADAT Tarján Tamásra és Illyés Ilonára hárult. Szerepük mélyen drámai, nagy hangterjedelmet, magas énekkultúrát és elmélyült színészi munkát igényel. — Illyés Ilona kellemes, kultúrált hangját már ismerjük. Mind az énekesi, mind a színészi feladatot tehetségesen, jól oldotta meg, szemünk láttára vált a könnyed, bájos bécsi lányból a herceg udvarában drámai hősnővé. E széles színészi skálán mindvégig kiválóan megállta a helyét, kedves volt és szeretetreméltó és a darab végén mélyen átélt játéka könnyet csalt a nézők szemébe. Tarján Tamás is kiváló képességű énekes. Művészien előadott énekszámai sokáig emlékezetesek maradnak. Nehéz színészi feladatával azonban már nem tudott ilyen sikeresen megbirkózni. Kitűnő volt mint európai férfi, bár nem ártott volna több kínai modorosság és ezt a hiányérzetet nem csökkentette kissé erőltetettnek tetsző kéztartása. Igen szellemesen alakította a kínait is, de nem tudott eléggé kínai lenni. Ebben közrejátszott az is, hogy a maszkja sem volt jellegzetes, mintha attól féltek volna, hogy a „kínaiasí- tás” csökkenti Tarján megnyerő felépésének hatását. Fontos Magda nevét is csak dicsérő jelzőkkel tudjuk leimi. Megnyerőén bájos volt. kitűnően énekelt és táncolt, jelenlétével derű költözött a színpadra. Legsikeresebb száma a „Ne félj, ne féli, bolond szívem”, mely után percekig zúg a megérdemelt vastaps, amely kétszeri ismétlést követel. Antal László alakítja Hatfaludy tüzérfö- hadnagyot. Minden mozdulatán meglátszik a kikristályosodott operett-rutin, amely ebben az esetben sem mindig előnyös. Antal László jómegjelenésű, tehetséges színész, — ügyes a játéka és tánca, feledtetni tudja, hogy énekben nem tudja felvenni a versenyt Tar- jánnal. De joggal várhatjuk el tőle, hogy több átéléssel és kevesebb szembetűnő rutinnal játsszon. Jámbor Zoltán eunuch alakítása megérdemelt sikert aratott. Jámbor nagyon szellemesen játszotta ezt a hálás szerepet. Miután az ő szerepe rejti magában a legtöbb öncélú hatásvadászatra csábító kelepcét, itt kell beszélni Solti téves rendezői felfogásáról. Az eunuch szerepe igen hatásos és humoros lett volna akkor is, ha nem toldották volna meg néhány eléggé szellemtelen „beköpéssel”, — mint a , sóher kenguru”, a „két szál szőr” és társaik, melyek észrevehetően kilógtak ebből a finoman szellemes operettből. Ugyancsak rontja a darab színvonalát, az olyan elcsépelt burleszkbe illő megoldás, mint mikor Hátfalúéi és az eunuch egymást kerülgetik. Nem beszélve arról, hogy ez az ötlet a harmadik felvonásban is visszatér. A helytelen rendezői felfogás végigkíséri Jámbor Zoltán alakítását és nagyon kár, hogy Solti ezen a veszélyes ponton nem tudott következtés maradni. Persze nem lennénk igazságosak, ha nem ismernénk el, hogy vannak sikerese,>b betoldások is, mint pl. Jámbor, ne félj, ne félj dallamára énekelt száma. Nagyon ügyes volt az eunuch tánca, melyért dicséret illeti Jámbor Zoltánt és a névtelenség homályába bur- kolódzott koreográfust. Ivenderessi Tibor rövid nem nagy lehetőségeket tartogató epizód szerepében ragyogó alakítást nyújtott. Ö volt a legkínaibb kínai a darabban. Maszkja és játéka hihetően támasztotta alá mondanivalóját. Erdélyi Enikő, Szirmai Ottilia. Kondor Klári és Takács Judit Tóni, Vali, Fini és Fran- j ci szserepében bájos és derűs alakítást nyúj- j tottak, de nem szívesen látjuk viszont ezt a | négy kedves kislányt a II. felvonás első képében nagy torzonborz szakállal, vagy lelógó bajusszal. Kárpáti Pál Lichtenfels alakításával voltunk a legkevésbé megelégedve. Rossz, bő ruhájában mindvégig színtelenül és monotonon játszott. Különösen hibáztatható azért, mert érezzük, hogy többre is képes volna. Erős Irén, Gajdos Géza, Vargha Dénes, és Horváth Géza rövid szerepeikben jól megáll- ták a helyüket. A kitűnő díszletek, a legnagyobb részt korhű jelmezek Pásztor Pétert dicsérik. MINDENT ÖSSZEVETVE, a felsorolt, egyáltalában nem végzetes és könnyen kijavítható hibák ellenére is A mosoly országa kitűnő előadás volt, melyért köszönet illeti a színház valamennyi dolgozóját. HILM: Pázmán lovag, Londonban járiunk, Komikumok albuma Április 11— 15. között három. kis filme mutat be égi műsorban i gyöngyösi Szabadság film színház. Akii kedvelik az útleírásokat, táncot és ze nét és szeret nek szívből nevetni, jól szó rakoznak majd: A Londonban jártunk című színes riportfilm a város szép részeit mutatja, A Pázmán lovag Arany János balladájából készült ez az első színes magyar balett film, míg a Komikusok albuma részleteket mutat be felejthetetlen nevettetőink: Nagy Endre, Kabos Gyula, Gombaszögi Ella, Vízvári Mariska, Mályi Gerő, Latabár Kálmán legsikerültebb filmjeiből Mindhárom kis film nagy sikerre tarthat számot. Eger város anvakönyvébö! Születtek: Mikuska László, Káló István, Nyíró Károly. Bab Zsuzsanna, Balogh Péter, Vass László, Nagy Gábor, Román Ágnes, Kovács Ferenc, Kovács Judit, Nyíri Csaba, Nagy Éva, Bajzáth Edith, Keimer Adolf, Nyíri Imre, Körösi Margit, Bárdos Zsuzsanna, Bujdos Margit, Szabó Éva, Bodnár Teréz, Kovács Ildikó, Fodor Péter, Lipszik György, Satler Fmma, Házasságot kötöttek: Erdei József—Csillik Margit. Meghaltak: Vele Tivadar, Pat- varos Jánosné, Garzó Imréné, Molnár Sándorné, Rácz László, Dudvai Mihály, Szuromi Józsefné, Rakus Bernát, Kovács Mihály. Nógrádi János, Holló Edit, Ferenc Edit, Dulai Alfrédné, Huszti Sándorné Hatvan város anyakönyvéből Születtek: Baiinecz József, Erdélyi Sándor István, Sándor Mária Magdolna, Dobák Márta, Aszódi Mária, Gyöngy Katalin, Kocsis Sándor, Domokos Julianna, Mald- rik Sándor Jáuos. Nagy Ilona Terézia. Meghaltak: Muzsi Mihály, özv Bakos András, Holecz Sándor. Színház műsora Március 30.. szombat: Egerben, este 19 órai kezdettel A mosoly országa (Katona bérlet) Hevesen, 19 órakor A kaméliás hölgy Március 31., vasárnap: Egerben, 19 órakor A mosoly országa (bérletszünet) Domoszlón, 19 órakor A kaméliás hölgy. Április 1., hétfő: Nincs előadás. Április 2., kedd: Egerben, 19 órakor A mosoly országa. Egri Vörös Csillag március 28—április 3. Halló itt Gabriella. Egri Bródy Mozi: március 29.—április 3.. London, Pázmán lovag, Komikusok albuma. Gyöngyösi Szabadság: március 28.—április 3. Don Juan. Gyöngyösi Petőfi: március 28.—április 3. Elveszett nyom. Hatvani Kossuth: március 28.—április 3. Forró mezők. Füzesabony: március 30—április 1. Halálugrás. Április 2—4. A bárom jóbarál. Pctervására: március 30—31. Emberek a havason. : 1 IJg Április 2—3. A sas (ia. HERBST FERENC REJTŐ JENŐ (P. HOWARD): Jl£G\ö — Talán elfelejtettek vacsorát beszerezni? — kérdezte a gróf gúnyosan. — Rosszabb — kiáltotta Bayonne —, nincs takaró. A legénységet kényszerítik, hogy önborotvát és zsebkendőt használjon, de nincs egy takaró. — Mr. Wilkiet kéretem — állt fel a gróf. — Már mi is kerestük — sziszegte a marsall. — Mr. Wilkie eltűnt. Még a botrány kezdetén Mr. Wilkie odament Strudl úrhoz és megkérdezte, hegy éjjel, amíg áll a kocsi, menynyiért venné fel őt hálóvendégnek. A fiakeres azt mondotta, hogy nem alkudhat, — mert neki a bécsi rendőrség előírása szerint szigorúan tilos nyitott zászlóval fuvart vállalni és ha áll a kocsi egy pasassal, az éppolyan fuvar, — mintha a Burghoz vinné. És lecsapta a zászlót. Mr. Wilkie elfogadta a hivatalos díjszabást, behúzódott a felhajtott ernyő alá, ásított, eloltotta a kocsilámpát, és később, mikor Strudl úr elaludt a földön, takaróiba csavarodva, Wilkie levette Dimdelről a pokrócot és betakarta magát. Ezért nem találták meg. Ki sejtette, hogy óránként 10 kilométeres átlagsebeséggel alszik, a negyvenöt filléres díjszabás ellenében? — Kérem! — mondta a gróf a tiszteknek — önök nagyon kevés gondossággal jártak el... Expedíciót szervezni felelősséget jelent... Dermesztő hideg volt. A gyér thimián fűt belepte a dér. — A pokrócbeszerzés nem az én gondom volt, sir — mondta a marsall. — Énrám viszont csak a hadfelszerelés tartozott — jelentette ki keményen Durien. — A pokróc nem ilyesmi. — Mindent Wilkiere kentek, felhasználva távollétét. A gróf kilépett a sátorbóL A legénység fenyegető morajjal fogta körül. Ez nem volt tréfa. Éjjel a sivatagban, 100 ember, takaró nélkül. „Gazság... Embertelenség... Szégyeljék magukat...” röpködtek a fenyegető kiáltások. — Kérem, hallgassanak % meg... így nem lehet.. . — Nem hallgatjuk — kiáltott egy őrvezető —, az egyik közlegény máris köhög — és Duke of Poswangra mutatott, anyai aggodalommal remegő kézzel. — Gazság! A tisztek sápadtan álltak. Tuotain egy vasrúddal hadonászott, még Pclchon főhadnagy is a legénység pártjára állt és vadul rázta a nagyherceg kardját a „Szibill” című dalműből. A gróf olyan dühösen állt sápadt tisztjei között, mintha autóbuszra várakozna. Kivette a monokliját és törülgette. Aztán kissé rekedtes hangján azt mondta: — így nem lehet tanácskozni. .. Polchon eléje ugrott. — Mit akar tanácskozni?! Én majd megmondok mindent. .. Keresni akarnak ezek. Teniszütőt vettek, gumikesztyűt és biztcsítótűt... Általános ordítozás támadt. A vezetők halványan álltak. Sir Yolland kivette a revolverét és azt mondta a körszakállasnak: — Ismételje el. amit mondott. Polchon igazán nem volt gyáva ember, azonban dacára a gróf csendes, szinte suttogó hangjának, nem ismételt el semmit. — Kérem, én csak azt állítottam. .. — A tisztekre mondott valamit. — A tisztek — dünnyögte a főhadnagy mély megvetéssel — olyan tisztek, mint én.. Ennél nagyobb sértést nem mondhatott volna. A helyzet egyre fenyegetőbb volt. Afrikában minusz nyolc és plusz negyvenöt fok között in- godozik a hőmérséklet, valamint az emberek kedélyállapota. Néhányan már tülekedtek a szeszdepo körül a... A közelből azonban, ahol a magára hagyott tűz lobogott, hirtelen csengő hang kiáltott bele a forradalmi morajba: — Halló! Fiúk! Ki akar teát? 3 A tűz felett egy kondérban víz főtt, a víz mellett ott állt Anna (most már csak a keresztneve volt biztos) és az egyik kezében hatalmas pléhdoboz, a gróf különlegesen finom zöld teájával telve. A hideg ellen magára vette sir Yolland teveszőr rag'ánját, ami rendkívül bályossá tette. Döntő eseményeknél egy váratlan és vidám epizód sokszor meglepetésszerűen levezeti a felforrt szenvedélyeket. A nyugodt, vidám hang, a tűzfényben mosolygó nő és a tea gondolata megnyugtatóan hatottak. Özönlött a sok száraz, zöld levél a kondérba és utánaöm- lött egy üveg rum. Nagyszerű szag terjengett rövidesen a dermesztő sivatagi éjszakában. A katonák először barát- ságtalamíl, tolongva állták körül a kondért, ahogy odacső- dültek, dideregve, de a leány harsán tréfáin, amelyek közül a legelmésebb az volt, — hogy Tuotaint, mivel nagyon tolongott mellbelökte, hogy az egy mögötte heverő ponyván keresztül hányát esett, mindenki jót röhögött és lassanként testük, lelkűk felmelegedett a teázástól. — Hozzák a csajkájukat! — Gyerünk, fiúk!... És sorban kimérte a teaadagot. Közben mindenkivel csúfolódott. A tea felér egy takaróval, aki meg kényes, és fázik, annak kölcsönadom az én takarómat, mert egy valamire való nő csak kihúz egy éjszakát akkor is. ha hűvös van... Mialatt visszarakta a teát, a poggyászkocsin meglátott néhány hangszert. A „Keep Smiling ’ jazz szerszámaihoz tartozott. így történt, hogy a leány rövidesen ott ült a tűz mellett, egy néger bölcsődalt dúdolt és bánjon kísérte magát. .. A katonák csillogó szemmel hallgatták. Még Strudl úr is, aki arisztokratának érezte magát a társaság zöméhez viszonyítva. és ott ült gőgös magányában a konflis hágcsóján,— mondom, még Strudl úr is feltette csíptetőjét, hogy jobban lássa az eseményeket és megtörölve répavörös homlokát, elismerően bólintott: — Szó á Holdesz Fraunci- ma... Déz iz gemütli... Nagy tetszéssel fogadták a dalt és később az ezredtrom- bitás a pisztonnal és társa, a harmonikával szintén csatlakoztak a lázadók kórusához! Csak sir Yolland nézte távolról, sötét arccal a jelenetet.... TIZEDIK FEJEZET 1 Hajnalban, csontig átfázva, dermedt tagokkal indult a század. A leány beült a gróf mellé, a konflis elindult a katonák után és a leány a sarokba bújva, szinte eltűnt a kabátokban. A nap lassan emelkedett és az ébredező sugarakban milliárd dérsziporka csillogott köröskörül. Sir Yolland heves szemrehányásokkal illette a leányt. Még egy zendülés veszélyét sem tartotta elfogadható oknak arra, hogy egy angol úri- nő így veselkedjék. Katonák közé üljön énekelni! Teát főzzön és mellbelökje a tolongó- kat! Kérem, ki hallott ilyet?! — Be kell látnia, hogy lehetetlenül. .. izé... Bár semmi közöm hozzá, de mivel a társaságomban utazik, azt hiszem jogom van... Abbahagyta a előadását, — mivel Miss Anna elaludt. Ezalatt izgatott tanácskozás folyt az élen menetelők között. Ugyanis közben megkerült Wilkie úr is, akit heves szemrehányásokkal illették a csapat vezstői. — Én mindent beszereztem, ami szükséges volt. Én nem vagyok katona — védekezett erélyesen. — Durien százados úr írta össze a felszerelést! — pattogott a marsall. — Kérem, engem ne tekintsenek bűnbaknak. Pokrócvásárláshoz csak egy őrmester kell. — Úgy van, egy őrmester kell — bólogatott Wilkie úr is valamin tűnődve. — Én a harcászathoz értek! — pattogott a marsall. — Én pedig a katonák vezényléséhez! — Egy őrmester azért mégis kell — jelentette ki Mr. Wil- k;e. — önök kitűnő harcászok és elsőrangú szervezők. De ide kell egy ember, aki ért is valamihez. Csodálkozva néztek az angolra. (Folytatjuk.)
