Új Úton, 1957. március (12. évfolyam, 18-26. szám)

1957-03-17 / 22. szám

1957. március 17. vasárnap OJ ÜTŐN 1 Nem csinálunk semmi különösebbet — csak dolgozunk ...A községi párttitkár abla­kát beverték... a kommunista vezetőket elzavarták... fel akarták robbantani a szovjet emlékművet, meg szükség esetén néhány középületet... megalakították a forradalmi bizottságot... szervezték a sztrájkot... Ne is soroljuk to­vább. Nem volt különb hely­zet Rózsaszentmártonban sem, mint másutt. Itt is a nép el­lenségei kerültek felülre, csu­pán itt Bak-nak nevezték azt a csendőrt, aki a tótum-fak- tum volt, s az ideküldött javí­tó-nevelő munkások adták a törzsgárdát, mert jobb véres forradalmasdit játszani, mint a büntetést letölteni. Igaz, itt is akadt néhány renegát és hozzá lehet tenni, oktondi áru­ló, akik törtetésből, szereplési vrszketegségből cdakeveredett ezek közé, — s ők jelentették a „népet”, amelynek nevével le­hetett egy ideig takarózni. Egyszóval, itt sem volt kü­lönb a helyzet... azazhogy Mátra Ferenc elvtárs, az itte­ni bánya pártszervezetének elnöke ezzel nem ért egyet. Mert azért itt egy kicsit más volt a helyzet, itt azért a kom­munisták állták a sarat, már amilyen lehetőségek ehhez adva voltak. Mert a kommu­nisták voltak azok, akik őrt álltak fegyver helyett egy- egy paxit patronnal a kézben a robbanóanyag raktárnál. Nem is vittek el innen robbanó1- anyagot Bak csendőrék. Aztán meg a kommunista fiatalok, s velük együtt a nem kommu­nista, de talpig becsületes társaik — ifj. Mátra Ferenc, Nagy Pál, Bora. Mihály, Kiss András, Varga József — sze­reztek fegyvert a községi nem­zetőrségtől, s szervezték meg az üzemi őrséget. S hiába kia­báltak egyesek, hogy „ki a kommunistákat az üzemőr- ségből” — onnan bizony egy tapodtat sem mozdultak. Ma aztán rendben van a bánya, 1 nem robbantottak, nem lop­tak, nem törtek itt össze sem­mit... Hát csak ennyiben volt azért itt más a helyzet... A „csak”-ot nejm mi mondjuk, azt Mátra Ferenc elvtárs mondta, s nem szerénységből, hanem mert valóban nem tartja olyan különösnek, hogy a bányászkommunisták, s köz­tük ő maga is, igyekeztek helytállni a nehéz napokban. Az ellenforradalom nehéz napjai már elmúltak, de a nenez napok meg korántsem. Hát most ezeknek a napok­nak „megkönnyítésén” dolgoz­nak itt az új párt tagjai, a kommunisták. A pártszervezet még november közepén meg­alakult vagy tizenöt taggal, ma már több mint nyolcvan kommunistát tartanak nyil­ván, s napról napra jön az új jelentkező. Különösen fiata­lok — s ezt tartja rendkívül örvendetesnek Mátra Ferenc elvtárs, s hozzátehetjük, tel­jes joggal. Jelentkeznek per­sze olyanok is, akikre, hogy úgymondjuk, nem tart igényt a párt. Itt van mindjárt Flak- bert József bányász. Jó mun­kás, azt nem lehet letagadni, de fő szervezője volt itt an­nak az értelmetlen sztrájk­nak, amelyről ma már min­denkinek megvan a vélemé­nye. — Hát szóval — tárja szét a karját Mátra Ferenc beszélgetés közben — sztrájk­szervezőre azért még sincs szükség a kommunisták párt­jába... Az erősödő párt mind mé­lyebbre ereszti gyökereit a tömegek közé. Ezt bizonyítja, a taglétszám egészséges ará­nyú gyarapodásán túl az is, hogy ismét van súlya, tekin­télye a kommunisták szavá­nak, meg-megállítják őket, még lenn, a munkahelyen is, beszélgetni, vitázni, tanácsot kérni, néha még magántermé­szetű ügyekben is. Olyan 45- ös pártmunka folyik az üzem­ben, amikor a csákány mel­lett folyik az érvek csatája, amikor szemtől-szembe, nem a brossurák nyelvén, hanem az őszinte szív gondolatain keresztül mérkőznek meg a kommunisták mindazzal a za­varral, amelyet az ellenforra­dalom okozott itt is a lelkek­ben. Mert néha egészen furcsa gondolatok teremnek meg ab­ból a televényből, amelyet október 23. hagyott hátra. Azt mondják például minap, hogy nem szabad többet termelni, mert ha többet termelnek, ak­kor több lesz a szén, s ha több lesz, akkor meg olcsóbb. Már pedig olcsó szénért a bányász nem fog annyi bért kapni, mint most. Hát bi­zony, ez egészen merész alkal­mazása az értéktörvénynek, a bányászbérre, de bármilyen „merész”, szálldogál a véle­mény, s ezt nem lehet csak úgy hagyni, amikor éppen- hogy sok-sok szénre van szük­ség. Amikor itt sikerül győz­ni az érvnek, jön más, hol rémhír, hol félreértett hír, hol meg egyszerűen olyan po­litikai kérdés, ami érdekli az embereket, de nem látnak tisztán. Van tehát dolga min­den kommunistának, van Mátra Ferencnek is, aki sok­szor egész nap lent van a bá­nyában, s mivel éppen jól össze _lehet egyeztetni vezető- aknászi beosztásával a bánya­járást, hát járja is: mint mű­szaki vezető, no meg mint pártelnök is. Az elmúlt hetek aztán ter­mészetszerűleg meghozták az eredményt: nyugalom, mind fegyelmezettebb munka, s mind eredményesebb munka, — ez a jelemző ma a rózsa- szentmártoni 9-es aknára. — Március 11-én például 127 százalékos napi tervteljesítést értek el. Hatalmas eredmény ez, méltán lehet büszke rá minden becsületes bányász! De Mátra Ferenc nem nyu­godt, minthogy a kommunis­ták se nyugodtak, mert keves­lik az eredményt. Baj van még a fegyelemmel, különö­sen a frontokon, ahol jó, ha hat, hat és fél órát dolgoznak az emberek. Meg is látszik a keresetükön, ha összeha­sonlítjuk az elővájáson dol­gozókéval, akik 20—30 forint­tal is többet keresnek, mert ott teljesen kidolgozzák a mű­szakot. Hát most ezen dolgoz­nak a kommunisták, akiket még nem is olyan régen be se akartak engedni az üzem­be. Szívesen segítik a mun­kástanácsot is, amely egyre jobb gazdája az üzemnek, s amelynek éppúgy komoly gondja most már a fegyelem megteremtése, mint a párt- szervezetnek. Csak egy dolog piszkálja még a kommunisták orrát — s mondjuk meg, tel­jes joggal —, hogy mit keres­nek még mindig a munkásta­nácsban Búza László, meg Sas János, merthogy mindkettő nyilas vc-lt. Sehogy sem sze­retik a becsületes dolgozók — párttagok, nem párttagok —, ha oda nem való emberek vannak olyan fontos poszton, mint a munkástanács. Él és dolgozik tehát a bá­nyászpártszervezet. Élete egyet jelent a bánya sorsának fej­lődésével, egyet jelent a lel­kek, gondolatok tisztulásával, egyet jelent a jövővel. Nagy és komoly munka ez, bár minden bizonnyal erre is csak annyit mondana Mátra elv­társ: „nem csinálunk semmi különöset, csak dolgozunk”. GYURKÖ GÉZA Nem akasztották fel a nagjvisnyói reiiclőrgyilkost ügyüket áltették a rendes bírósághoz JEGYZETEK ÁBRÁNDOK A teremben finom olasz muzsika áradt szét, valamelyik romai tánczenekar műsorát sugározta halkan a rádió. Az éne­kesnő hangja érzékién remegett a cigaretta- füstös levegőben, az asztaloknál férfiak, nők üldögéltek vegyesen és álmodoztak, tervez­gettek... Hogy miről? Először is tisztázzuk: nepn zenés pressórol, vagy cukrászdáról van szó, hanem az egri Totó-irodáról, ahová a napok­ban én is betértem. Mondom, ott ültek az emberek az aszta­loknál, előttük üres, vagy félig kitöltött To­tó es Lottó blanketták, különböző tájékozta­tók, variációk, kombinációk a javából. Egye­sek mereven bámúlták az iroda e heti falra kifüggesztett tippjeit, meghányták-ve tették: vajon a Padova biztosan legyózi-e a Genoát? Mások számokkal telefirkált rejtélyes la­pokat rakosgattak ki maguk élé és hosszú — hosszú töprengés után beírták az x-et a Nancy—Marseille mérkőzésre. Mert ugyebár a lVIarseiile-nál sose’ lehet tudni... Egy kisfiú — lehetett vagy 12 éves — nagyokat nyögött mellettem es kétségbeesve rágta a tollszárat. — Mi baj van öcskös? — kérdeztem tő­le, mire a gyerek így válaszolt: — Nem tudom, mit tegyek a Torinó- ra... — — Egyest... ikszet... kettest... — röpköd­tek hirtelen a tippek és pillanatok alatt pa­rázs vita alakúit ki: — A Torino kiesés ellen küzd, tehát egyes lehet! — — Egyes a maga süket feje! Pont a Ró­mát akarja megveretni? — — Menjenek maguk Lottózni! Aki a Torino—Rómara nem x-et tesz, az menjen Lottózni! — Persze nemcsak azok lottóznak, akik egyest és kettest tesznek a Tcrinora és a Ro­mára, mint ahogyan azt egy felsőtárkányi földműves ember esete is bizonyítja. Ö ugyanis első próbálkozásra 4 találatot ért el és 160.000 forintot nyert! Tessék utánozni! — A kis szobában komcíyan ülnek a „nagy menők". Ok már ismerik a totózás minden csínyját-binyját és „fix” kollektív szelvényeket állítanak ki. Náluk bizony nem ritka a 12 találat sem. Hja, bátraké a szeren­cse, aki kockáztat, az nyer is! Az ajtó pillanatonként nyílik, ki-be tó­dulnak rajta a nyerni vágyó emberek. Meg­állnak a nagy gyűjtő-ládák előtt, sóhajtanak egyet és óvatos mozdulattal belecsúsztatják a szelvényt. Bíznak a bűvös 12 találatban, s ha va­sárnap este nem tizenkét, hanem csak öt ta­lálatot mutat a szelvény, — az se‘ baj! Talán legközelebb sikerül... <—dy> A sunyiképű.,. JXJem sokban különbözött a többi emberek­től, csak az ábrázata volt mérhetetle­nül sunyibb és többször megfigyeltem: part­nak felfelé-menet kegyetlenül verte a lovát, — úgy, hogy a szegény állat száján fodrozva tört fel a hab, — mintha a pára készülne ki­szállni belőle. Az egyik ilyen aljas .,atrakció‘:-jának' többen is tanúi voltunk, s mondanom sem kell, mindannyiunkat felháborított az a vad­állati durvaság, ahogyan kínozta a jószágot. Öt kellene így összeverni —■ fakadt ki hangosan egy idősebb néni, mire a sunyiké­pű éktelen káromkodásra fakadt, szórta ránk a szitkokat, ahogy csak a száján kifért, majd dühében teljes erővel hasbarúgta a lovat. Az állat fájdalmában felnyerített és utol­só erejét összeszedve vonszolni kezdte a tu­fakővel megrakott kocsit. A kocsi lassan eltűnt a szemünk elől, a Vécsey utca kanyarjában, mi tovább indul­tunk munkahelyeink felé. Útközben azt mondja nekem az építő­ipari dolgozó, aki velem tartott, hogy micso­da veszélyes, vad alak ez a sunyiképű, az ilyennel nem érdemes kikezdeni. — Mert könnyen leüti ám az, embert — mondta, s én bólogattam neki. Aztán sokáig nem láttam a sunyiképűt és teljesen ki is ment az eszemből az eset, amikor egy szombat délután összetalálkoz­tunk. Az italbolt, ahová egy pohár sörre betértem — tömve volt. Ö ott állt az egyik sarokban, a kezében boros pohárral és kíván­csian szemlélte a szomszéd asztalnál mulato­zó társaságot. Egyszer csak az egyik részeg alak oda- támolygott az állatkínzó elé és kiütötte ke­zéből a poharat. — Az anyád keserves erre-arráját, mit bámulsz úgy azzal á ronda szemeddel, mi? Te sunyi-pofájú! — A következő pillanatban hatalmas po­fon csattant a sunyiképű arcán, hogy neki­esett a falnak. Bevallom azt vártam, hogy a „vad alak”- nak vélt sunyiképű nem hagyja magát, de nem ez történt. Szép csendesen, mint a leggyávább ku­tya, kiosont a söntésből. Mikor elém ért, erős kísértést éreztem, hogy a bokájába rúg­jak, de aztán meggondoltam. Csak nem kezdek ki egy ilyen gyáva alakkal? (—dv) i Eger város anyatóünyvébői Születtek: Izsák Anna, Nagy József, Szabó Mária, Horváth Jó- Vitai Anna Rapcsák Ágnes, Izsák Sándor, Soós Judit, Babajka Len­ke, Grúz Károly, Keiner Tibor, Ficzere Judit, Szabó Magdolna, Zsebe Katalin, Mezei Mária, Ress- tás Czeber Márta, Cseh Ferenc, Barta András, Detrik Anna, Lie­der Anna, Molnár Péter, Verebélyi István, Nagy Erzsébet, Nagy Tün­de, Grosz György, Terenyei Éva, Szilvás Erika Brassó Edit, Fónagy Bálint, Hassó Anna, Pintér Gábor, Csóka József, Molnár Anna, Kele­men Magdolna Nagy Terézia, Le- hóczky József, Szabó Magdolna, Lepsényi József, Sipeki Károly, Csabai Csaba, Jarikovics András, Sentényi Margit Balázs Márta, Koncsik Károly, Jékli Ferenc, An- ga Margit, Anga Mária, Boros Zsu­zsanna, Nyilas József. Házasságot kötöttek: Peirik Sán­dor—Udvari Anna, Opánszky Já- dor—Udvari Anna, Opánszky Já­nos—Szabó Zsófia, Alexa András —Jassó Magdolna, Tóth Sándor— Tamassi Anna, Kecskés Tibor— Segesdy Anna, Schönner Odiló— Barta Klára, Tomóry Zoltán— Eiszemmann Gizella, Élek Sándor —Pócs Piroska, Kiss Zoltán—Földi Magdolna, Holló István—Szaimási Piroska, Székely György—Hcvesy Erzsébet, Brindza dstfeán—Nagy Julianna, Molnár István—Juhász Éva, Gyetvai Miklós—Borza Juli­anna, Kiss László—Pelyhe Terézia, Becskei Sándor—Rátz Rozália, Lájer András—Magyar Mária, Nádaskay Miklós—Barzsó Éva. Meghaltak: Ambrus István, Nagy Istvánná, Kelemen József, Boda Jakabné, Vass Jánosné, Me­zei Barnabásné, Porkoláb Károly, Birincsik Bernát, Molnár Péter, Kobza Albert, Ivoperták Mihályné, Sándor Gábomé, Vincze Mihály, Oszlánczi Miklós, Minárovits Pál. Dr. Ferrari Ferdinánd, Bárdos Ilona. Képrejtvény Amint megtört testtel, föld- reszegezett, mozdulatlan arc­cal, roggyadozó lábakkal be­lépett a tárgyalóterembe, nem gyűlöletet, inkább szánalmat keltett az emberekben. Lát­szott rajta, hogy nehéz órákat élt át a gyilkosság óta. A meg­tört bűnös Pál Kutas Balázs, 24 éves mályinkai bányász, akit Fehér József rendőrőr­mester meggyilkolásával vá­dolt a budapesti rögtönítélő bíróság ügyésze. Társa, a má­sodrendű vádlott, a fiatalkorú Veres László, csak a bíró sza­vaira emeli fel a fejét. Fél, nagyon fél a következmé­nyektől, ugyanúgy, mint a re­megő elsőrendű vádlott. Miként került ez a két fia­tal a vádlottak padjára, a ha­lál torkába, a statáriális bíró­ság elé? A választ nagyon sokan is­merték Egerben és környékén. Amint pénteken és szomba­ton megindult az emberáradat a bíróság felé, már izgatottan suttogták, tárgyalták az ese­ményeket. „Biztos felakaszt­ják őket, úgy kell a gyilko­soknak, megtanulják, hogy a rendőrökkel nem lehet szem­beszegülni”. Valóban súlyos a vád ellenük. A tárgyalóterem­ben elhangzott vallomásoK során megelevenedik a vasárnap éjszakai dráma a jelenlévők előtt. Nagyvisnyón farsangi bál volt vasárnap. Híre eljutott a szomszédos Mályinkára is. A hír átcsábított néhány fiatalt, köztük Pál Kutas Balázst és Veres Lászlót, a két vádlottat is. Az elfogyasztott fröccsök és a „bányászvirtus” arra ösz­tökélte őket, hogy vitába szálljanak a szolgálatot telje- > (elég szerencsésen, mert a két lábaujja között ment ki a go­lyó) és a véres esemény színhe­lyéről távozni igyekvő Pál P. József mindkét lábát ellőtte. A drámai eseményeknek két szemtanúja volt, akik a tár­gyaláson egyöntetűen állítot­ták, hogy Pál Kutas Balázs lőtte le a szolgálatát ellátó rendőrőrmestert. Pál Kutas Balázs a tárgya­lás során makacsul kitartott azon állítása mellett, hogy a géppisztoly véletlenül sült el a kezében, s mikor lőtt, nem is nézett a rendőr felé, azt fi­gyelte, nem támadja-e meg valaki hátulról. Veres László beismerte bűnösségét, de őis azt állította, nem volt még ke­zében soha géppisztoly, vélet­lenül húzta meg a billen­tyűt, s addig nem merte el­engedni, míg szólt a fegyver. A bíróság még aznap íté­letet hozott volna, de az elsőrendű vádlott ideg­állapota olyan súlyos lett, hogy másnapra kellett el­halasztani az ítélethirde­tést. Szombaton reggel már nem remegett úgy a fiatal vádlott, de állapota délre olyan sú­lyosra fordult, hogy az ítéle­tet akkor sem lehetett kihir­detni, így ügyüket áttették a rendes bírósághoz. Sokan fellélegeztek a ha­lálos ítélet elmaradásakor. A vádlott valóban sajnálatra méltó volt. De gyilkos..., szán­dékosan, vagy véletlen bal- szerencse folytán, mindegy, az esete. Rendőrt támadott meg, szolgálatot teljesítő Az eisuremiu vádion, Fal ku bs Balázs a statáriális bíróság előtt sítő rendőrökkel, sőt a tanúk állítása szerint Pál Kutas Ba­lázs azzal „búcsúzott” a rend­őröktől, hogy „ha mégharag­szom, az éjjel bicskaélre há­nyom az összes rendőrt”. Nem csoda, ha ilyen kijelentésért később a táncmulatságból ki­hívták a rendőrök. A sötét: udvaron bátorságot kapott Pál és — állítása sze­rint — ellökte a rendőrt, akinek kezéből kiesett a géppisz­toly. A földönfekvő rendőr lábát megkerülve, a vád­lott felvette a géppisz­tolyt és egy rövid soro­zattal agyonlőtte a felkel­ni igyekvő rendőrt. Ekkor ért oda Veres László, aki a másik rendőrrel huza- kodott és a géppisztolyt kicsavarta ke­zéből, az összes töltényt kilőtte, közben megsebe­sítette sajátmagát, rendőrt, megfeledkezett leg­elemibb emberi kötelességé­ről, könyelműen kioltotta egy ember, egy családapa életét. Gondolkodás nélkül csele­kedett, csak egyszer — és éle­te derékbatörve... bűnösként áll a bíróság előtt, éjszakai rémképekkel telve, megrok­kant idegrendszere még álmá­ban is rázza testét. Mindez egy meggondolatlan cseleke­det miatt. A tárgyalás során sok szó esett arról, vajon befolyásol­hatja-e a bíróságot az, hogy büntetlen előélete volt a vád­lottnak, hogy bányász volt, jó határőr? Tisztázódott a kér­dés, hogy nem. A bűnt bűnhődés követi. A derékbatört élet nagy áldozat egy könnyelmű cselekedetért, bosszú sugallta tettért. Ezen érdemes elgondolkozni ä könnyen hevülő fiataloknak, Kovács Endre Lakóépület tulajdonosak és gazdák f igyelmébe ! MÁRCIUS 31-től kártérítést ! csak azok a tűzkárosultak | kaphatnak, akik önkéntes biztosítást kötnek. Ennek dí­ja általában olcsóbb, mint a megszűnő kötelező biztosítá­sé volt mégis a kockázat kö­re bővült. A lakóépülettel egy telken lévő melléképületeket díj - mentesen biztosítják. A me­zőgazdasági tűzbiztosítást ki­terjesztették a házi ingósá­gokra is. Az új biztosítás alapján megtérítik az épüle­tekben és felszerelésben a vihar által okozott károkat is, ha a kár a 200 forintot meghaladja. Az önkéntes tűzbiztosítások felvétele országszerte meg­kezdődött. Már eddig mint­egy 150.000 lakóépület tulaj­donosa, illetve gazda kötötte meg tűzbiztosítását az Álla­mi Biztosítónál.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents