Új Úton, 1957. február (12. évfolyam, 10-17. szám)
1957-02-03 / 10. szám
I 6 ÜJ ÜTŐN 1957. február 3. vasárnapi ANTALFY ISTVÁN VERSEI: TÉLI ESTÉN. . . Jó itt, a meleg kályha mellett, a dívány szélén megpihenni, nem gondolni holnapra, mára, mikor nincs gond, probléma, semmi... Mert míg a tűz mellé leülök, a szoba sarkán, téli estén, mintha a tűzdurúzsolásban a végtelen szépet keresném, kis lámpa fényénél vidáman, — mert jó meleg van a szobában —, s mert ilyenkor mást tenni vétek, térdemre ültetem fiacskám, eljátszogatunk kicsit, aztán, mígcsak el nem alszik, mesélek... ROSSZ VAGYOK . . . Megvádolhatsz, hogy rossz vagyok, tán nincs az igazságtól messze. De azért ne büntess halállal, ne feszítsed szivem keresztre. Megpróbálom, hogy jó legyek. Ki tudja, hány varázsszót mondok, szemem elé tartom a fátyolt, s valaki szól: Ne tégy bolondot! Szivemben szól a muzsika, és nékem ropnom kell a táncot, míg lassan megőszül fejem már, s homlokomon gyűlnek a ráncok... Ne vádolj meg, hogy rossz vagyok, úgy fáj szívem, mint senki másnak, jöttét várom az életemben új ádventnek, s új Messiásnak... VAGTRKOZAS A domboldal ma csupa kacagás, ahol az életet meglesve állok, kis emberkékkel teli kicsi szánok, hangos, vidám lefelé-rohanás... Itt-ott felbuknak. Annyi baj legyen! Mégcsak le sem törülik a havat, a kicsi szán máris tovább szalad, és én csak a szememmel követem... Hiszen mi már csak — bár szívben gyerek, de ráncosarcú ifjú-öregek — az út széléről ámulunk e képen. És ahogy’ nézzük, egyre nehezebb a szívünk, mely a vágytól megremeg: lecsúszni, ha csak egyszer is, mint régen.« Te vagy a nap . . . Te vagy a nap, mely fölöttem ragyog. Te szebb vagy, mint a legszebb csillagok. A gondolat vagy, mely agyamban kél, ...ó, ha egyszer mégis megértenél... Te vagy a szívemben a dobogás... Te lüktetsz bennem, mint még soha más... Te vagy a tavasz, május, az öröm, a szivárvány, melyben gyönyörködöm... Te vagy az éj, a titok, a varázs, a nyugtalanság, s a vígasztalás... Te vagy a tegnapom, mám, s holnapom, a szó, amely megszépül ajkamon, Te vagy az óra, perc, a pillanat, és minden, ami szép az ég alatt... Ki a nagyvilágba! ... de hogyan? Világot látni, ismeretlen városokat, földrészeket járni, más népek kultúrájával megismerkedni — gyönyörű dolog. Különösen gyönyörű, ha az ember fiatal, hisz a fiatal lélek olyan, mint a vándormadár: menne ki a nagyvilágba látni, tapasztalni. Nem keveredett volna most ki annyi fiatal az országhatáron túlra, ha hosszú éveken keresztül nem lettek volna szinte hermetikusan elzárva a világlátástól. S ami tiltott, ami lehetetlen, az még az érdekesnél is érdekesebb. Való tény, hogy valutáris nehézségeink miatt helyes politika mellett is viszonylag csak kisszámú fiatal juthatott volna ki külföldre, s rögtön hozzá kell tennünk, hogy ezek a valutáris nehézségek továbbra is fennállnak. Azt jelenti-e ez, hogy a megkötöttségek — ha nem is olyan mértékben, mint eddig —, de továbbra is érvényben maradnak? Azt jelenti-e, hogy legalább is labdarúgónak, vagy sakkozónak kell lenni ahhoz, hogy valaki világot láthasson? Nyilvánvalóan nem. Hisz a műveltséghez, a világnézet kialakításához nélkülözhetetlen más népek kultúrájának, életének, nyelvének és tapasztalatainak megismerése. Történtek is már bizonyos lépések, a szűk keretek között is a lehető legtöbb fiatal — a felnőttekről most szándékosan nem beszélünk —, mehessen tanulmányútra a szomszédos baráti államokba, vagy még messzebb is. Hogyan lehetne azonban azt megoldani, hogy még többen vehessék kezükbe az egy vakációra, vagy esetleg hosz- szabb időre szóló vándorbotot, hogy még többen ismerkedjenek meg az egyetemes európai kultúra alkotásaival, a civilizáció eredményeivel? Diákköri emlékemből, tapasztalataimból szeretnék ehhez segítséget és javaslatot adni az illetékes szerveknek, s az illetékes fiataloknak is. Közvetlenül a második világháború kirobbanása előtt — már nem emlékszem pontosan, milyen körülmények között — levelezés indult meg köztem és egy finn kislány között. A levelezés német nyelven folyt, amit még tudok németül — igaz, hogy már nagyon kevés —, azt a tízegynéhány évvel ezelőtti levelezésből tanultam meg. A levéli kapcsolat odáig fejlődött, hogy megegyeztünk: a következő nyári vakációban kiutazok Finnországba. Csak az útiköltséget kellett volna megfizetnem, oda—vissza, az ott-tari—i ......... tó zkodásom két hónapig vendéglátóimat terhelte volna. A következő évben a kislány jött volna hozzánk, hasonló módon. Magyar pénzen váltattuk volna meg az útijegyeket, nem lett volna szükség valutára... Ha közbe nem jön a háború, a- mely elfújta a finnországi utazást. Ismertem olyan fiúkat, akik hasonló módon, csak szerencsésebb formában holland, angol, vagy német fiatallal leveleztek, s töltöttek náluk kisebb, nagyobb időt. Nemcsak nyelvet tanultak, de láttak, tapasztaltak, s jóformán csak az utazási költségbe került egy egész életre kiható, feledhetetlen élmény. Egyidőben divat volt — elsősorban a polgári családoknál — cseregyereket vállalni, akár több évre is. S ilyenkor az angol, vagy német szülők nevelték a magyar gyereket, s fordítva. Mindkét család jól járt, mindkét család, hogy úgymondjam, olcsón megúszta, s ez az olcsóság nem közömbös most nálunk... Lehet persze vitatkozni ezen az emléken, lehet esetleg jobb módszereket is találni a kapuk szélesre nyitásához, a valuta- takarékossághoz... De úgy vélem, ez se rossz módszer. (gy...»> Mese, de felnőttek is olvashatják Kormányrendelet a kisipari munka megsegítésére Nevesincs járásban, Nekeresd községben békében, szépen éldegéltek egymás mellett az emberek. Szerették egymást, s ha akadt is perpatvar, hamar elsimult. Nagyra nőtt a szövetkezet, becsülték a tanácselnököt is, még a begyűjtésért sem haragudtak rá túlságosan — ez pedig nagy szó —, de hát tudták, hogy nem ő rendelte el. Teltek—múltak az évek, sokasodtak, no meg egy kicsit gyarapodtak is, mert hát csak kellett pénz ahhoz, hogy összevásárolják hetedhét falu minden boltjának minden áruját... Node, ne vágjunk az események elé. Éldegéltek szépen, egészen addig, míg egy nap idegen emberek jöttek a faluba, összehívtak mindenkit. Azután, amikor összejöttek, — azt mondták," zavarják el gyorsan azokat, akik eddig vezették a falut. Mikor meghallották, bizony sokan megfordultak, hazafelé vették az útjukat, hogy ők olyat nem tesznek. De néhányan ott maradtak, összeültek, megbeszélték, aztán útilaput kötöttek az elnök talpára. De csodálatosképpen — vagy tán nem is olyan csodálatos — mind olyanok kerültek az új vezetők közé, akik 40— 50 hold földecskéjüket siratgatták addig. S mit gondoltok, mi volt az első intézkedésük? Ne törjétek rajta a fejeteket, megmondom én. Osszuk fel a tsz-t, — adták ki a parancsot. Igen ám, csak az volt a baj, hogy a nagy intézkedés közepette elfelejtették megkérdezni a tsz-t, hogy azok mit akarnak. Nem is mentek széjjel. Teltek, múltak a napok, az emberek szántottak, vetettek, el voltak foglalva, az új vezetők meg egyedül vezetgették a falut. De nem tetszett nekik, hogy egyedül maradtak, nosza keresni kezdték, hol a hiba. Rossz az új elnök — jelentették ki. Nem is sokat teketóriáztak, útilaput kötöttek ennek is a talpa alá, aztán választottak egy újabbat. Közben megjavult az út, járni keedtek megint a kicsi kocsik, eljöttek a járástól a faluba, megnézni, mit csinálnak. De mire kiértek, akkorára már az új vezetők is csak odajutottak, hogy ez az elnök sem elég jó. Fogták az útilaput... Megint csak eltelt egy-két hét, megint egy kocsi, összeültek, tanácskoztak, s a vége az lett, hogy a legújabb elnök is ment. Választottak egy legeslegújabbat. De jaj, ez tán még addig sem ült az elnöki székben, mint az elődje, mert megint jött az autó, megint összeültek, úgy döntöttek, nem jó ez a legeslegújabb se, jöjjön valaki más. És ki tudja, meddig fog ez tartani? A falucska dolgozói meg dolgozgatnak szorgalmasan, s várják, hátha lesz valaha egy olyan választás is, amikor a visznekieket is megkérdezik. —békési— Az egyiptomi iskolában betiltották az angol és a francia irodalomtanítását Az egyiptomi oktatásügyi minisztérium az iskolákban és az egyetemeken betiltotta Shakespeare és más angol írók életművének ismertetését. Ugyanakkor megtiltotta a francia művészet és irodalonv történet tanítását is. A minisztérium közleményében „felforgatónak” és „álcázott imperialista beszivárgásnak” nevezte az angol és a francia kultúrát. A közlemény szerint a világ- történelmi és a földrajzkönyv- vekből kitépték azokat a fejezeteket, amelyek Franciaországgal és Angliával foglalkoztak, azzal az indoklással, hogy az egyiptomi gyermekeket nem lehet arra kényszeríteni, hogy „az imperialista nemzetek szégyenteljes történelmét” tanulják. Az elmúlt években sok olyan rendelet jelent meg, amely gátolta a kisipar egészséges működését, sőt sok rendelkezés megadadályozta, gúzsbakötötte a kisipari munkát. A hibás kisipari politika, a kisipar egészségtelen elsorvadásához vezetett, s ezt főleg a községek sínylették meg. Sok falu maradt kisiparos nélkül — különösképpen az építőiparban — ennek kárát a községek lakossága szenvedte meg. Némi javulást hozott az 1953-as kormányintézkedés; a rendelet értelmében a helyi szükségletnek megfelelően adtak ki iparigazolványt. A kisiparos létszám növekedett falun is, de az égető kisipari problémák továbbra is megoldatlan problémák maradtak. Hogy a problémák közül csak a leglényegesebbet említsük: A tényleges helyzetet figyelembe nem vevő kisipari árrendszert; a nehézkes, s fukarul mért anyagkiutalást; a magas adó, mely a kisiparosok korát, tehát munkakészségét nem vette tekintetbe; a kisiparosokat a közületi munkából kizáró rendelkezés; az alkalmazottak után fizetendő magas (33 százalék) SZTK-járu- lék. A kisiparosok érdekvédelmi szerve, a KIOSZ már régen harcol e helytelen intézkedések ellen. Az elmúlt évek során már többször is sürgetően felvetette a kisiparosság tevékenységét akadályozó rendeletek megszüntetését, módosítását. A kisiparosság követeléseit, amely nemcsak a kisipar élet- lehetőségeit, hanem ugyanakkor a népgazdaság érdekeit szolgálják, a KIOSZ Országos vezetősége két hónappal ezelőtt újra kidolgozta, most már részleteiben is a Minisztertanács elé terjesztette. Az 1957. január 25-i kormányhatározat jelentős változásokat hozott a kisiparosok számára. Ragadjuk ki a kormányhatározatból a kisiparosság évek óta követelt, legfájóbb, tegyük hozzá, jogos panaszát, amelyek most orvoslást nyertek. 1. A sokat sérelmezett árrendszer megváltoztatása: Az Egységes Termék- és Árjegyzékben megállapított árak nem vonatkoznak a kisipari munkára. A rendelet értelmében a jövőben a kisipari árakat kalkuláció útján kell kialakítani s ez a kalkuláció a ténylegesen felmerült anyag- és rezsi költségeken épül fel. 2. A kisiparosok közületi munkába való bekapcsolása: Biztosítani kell, hogy a közü- letektől versenytárgyalás alapján, megkötöttség nélkül vállalhassanak munkát és áru- szállítási megállapodást köthessenek a kisiparosok. E munkák elvégzéséhez az anyagot á szocialista szektorral azonos áron kell a kisiparosok rendelkezésére bocsátani. 3. A kisiparosok adóztatása: A rendelet értelmében az 1956. II. félévre járó jövedelemadót 50 százalékkal, 1957. évre pedig 20 százalékkal csökkentették, illetve csökkentik. A 65 éven felüli, gépi erő nélkül, egyedül dolgozó kisiparosok nem fizetnek jövedelemadót. Eltörölték az alkalmazotti külön adót. 4. SZTK-járulék az alkalmazottak után: Az eddigi 33 százalék helyett a jövőben 17 százalék SZTK-járulékot kell fizetni (a tanuló után 12 százalék). 5. A kisiparosság anyagellátása: A rendelet kimondja, hogy az ország anyagi erőforrásainak figyelembevételével, biztosítani kell a kisiparosság anyagellátását, mind a gazdálkodás alá vont, mind a szabad- forgalomban lévő anyagokból. 6. A kisiparosok társadalmi megbecsülése: A kormányrendelet foglalkozik a kisiparosok I társadalmi megbecsülésének I fokozásáról és felülvizsgálják azokat a jogszabályokat, amelyek a kisiparosság állatnpol- gári jogait sértik. Mindezek mellett országosan szélesítik a betegségi biztosítást és rendezni kívánják a nyugdíj-kérdést is. 7. A KIOSZ — a kisiparosság egyedüli érdekvédelmi szerve. A kormányhatározat leszögezi: A Minisztertanács támogatja a Kisiparosok Országos Szabadszervezetét a kisiparosság jogos követeléseinek kivívásában és törvényes alapokon nyugvó kisipari érdekvédelmi szervként kizárólag a KIOSZ-t ismeri el. Felhívja a kisiparosokat, — hogy vegyenek rész minél hathatósabban az ország újjáépítésében, a gazdasági élet megindításában. Ezzel kapcsolatos indítványaikat, javaslataikat a KIOSZ Országos Központja útján juttassák el az illetékes szervekhez. A KIOSZ eddig is, de a jövőben fokozottan a kisiparosság érdekvédelméért, jogos kívánságai teljesítéséért, megbecsüléséért fog harcolni. A január 25-i kormányhatározat igen jelentős és előnyös változást jelent a kisipar helyzetében a múlthoz képest. Az összes jogos kéréseket egy- csapásra megoldani nem lehet, de ha javul az ország gazdasági helyzete, a KIOSZ, mint érdekvédelmi szerv, újból napirendre tűari azokat a kérdéseket, amelyek most még nem nyerhettek teljes megoldást. Fel kell hívnunk azonban a kisiparosok figyelmét, hogy saját érdekükben bármely ügyük intézéséről legyen szó, előzőleg mindig a KIOSZ Helyi Csoport vezetőségét keressék meg, s csak azután, ha az ügyet ott nem tudták elintézni, akkor forduljanak a Megyei Titkársághoz. Különösképpen vonatkozik ez anyagkiutalásokra, almit kizárólag az Alapszervezetektől kaphatnak meg. Solymosi László, KIOSZ m. titkár. EBflDTII KÖLYKE, AVAGY 0 GÓLYOMESE REALITÜSA /\éAW/^VWV/WWV\AWWVWWvVW Hát még ha pénzre játszanának! szerény gibic — ,,nem a nyereség miatt, csak hogy elteljen valamivel as idő”. El is lehet képzelni, milyen unalmas lenne a vasárnap 10 filléres alapon durákozni, vagy snapszerőlni, vagy csak a kilenc fa dicsőségéért kuglizni. Űgylátszik ebben egyetértenek a Kacsa törzsvendégei. Arra már nem is merünk gondolni, mi lenne ott vasárnaponként ha „tényleg’ pénzre játszanának... (BÁTORI) I után már dicsekednek is a vasárnapi nyereményeikkel. Nekem csak egy gibiccel sikerült beszélni, aki csak úgy „tesz mellé” néha-néha, mikor gondolja talán, rámosolyog a szerencse istennője. Egy gyenge vasárnapon azért mégis összejött neki 1500 forint, pedig amint mondottuk csak „mellé tett’. Menynyi lett volna ha játszik is — főleg pénzre? Mert „jó szórakozás, semmi más” — mondja a • Már most ugyebár csak a szórakozás kedvéért verik a blatott, döntik a fát (nem az erdőben, hanem a Kacsa kuglipályáján.) Ezt remélem senki sem vonja kétségbe, legalábbis addig nem, mig el nem látogat vasárnaponként a rossztemplommal szemben lévő italboltba, közismert nevén a Kacsába. Vagy hétközben beszélget a törzsvendégekkel, akik cseppet sem titkolják, sőt mi több egy-két fröccs
