Új Úton, 1957. január (1-9. szám)

1957-01-20 / 6. szám

i ÜJ CTON 1937. január 20. vasárnap Huszadszor is Nebántsvirág I — Egy hónap alatt 8000 « nyulat adtak piacra a Hajdú « megyei vadásztársaságok. i — Húsz tagú bizottság ké­« szíti elő a termelőszövetkezeti « törvényt. Lehetővé akarják ; tenni, hogy a szövetkezeti ta- ' gok helyes javaslatai érvé- ; nyesüljenek, s csak olyan ■ társulási formák legyenek, ♦ melyek összegyeztethetők a ♦ magyar sajátosságokkal. ♦ — Tokajhegyalján megkezd­♦ ték a talajforgatást az új szö­♦ lőtelepítések alá. ♦ — A tarcali szőlőgazdaság ♦ palackozó üzemében 500 hektó ♦ bort palackoznak az idén, köz­♦ tűk 1953. évi szüretelésű sza- j morodni. » — Öt év alatt 3000 mázsa ♦ halat fogtak ki a Tiszából és a ♦ Marosból a szegedi halászati J szövetkezet tagjai. <• _i_ Többezer mosógépet kap­♦ tunk a Szovjetunióból, az új J gépekre már facsaró szerkeze- { tét is szereltek. A mosógépek } ára körülbelül 2500 forint lesz. ♦ — Ismét megnyitotta kapuit J a Vajda-Hunyad várában lévő nos, komoly károsodás érte, megsemmisült a halászati, és részben elpusztult az erdészeti, valamint vadászati kiállítás. — Debrecenben kisebb keksz és ostyagyártó üzemet létesíte­nek. A vágóhídi csent mellék- termékből fésűt akarnak gyár­tani, s új készítmények gyár­tását tervezik a háziipari szö­vetkezetek is. így próbálnak új munkalehetőséget teremte­ni. — Budapesten, a Zsigmond­iért új lakóházakba bevezetik a Lukácsfürdő új melegvíz forrásainak vizét. — A Baranya megyei Tej­ipari Vállalat ismét megkezdte a sajtexportot. Belgiumba 150 mázsa ementálit, Nyugat-Né- metországba 100 mázsa trap­pista sajtot küldenek. Január vége felé újabb 100 mázsa rokfort-sajtot adnak át a kül­kereskedelemnek. — Naponta ismét hatszor csapol a dunapentelei óriás kohó. — A Miskolci Pamutfonóban már több mint 30 ezer orsó dolgozik. A fonoda dolgozói elérték az október 23-i előtti termelési színvonalat. VILÁG MINDEN TÁJÁRÓL ^yvwvwvwvwwyyyvvvvywvY! Szintetikus penicilin előállításával kísérleteznek Chain Nobel-díjas profesz- szor Saarbrückenben a Ter­mészettudományi Társaság ülésén közölte, hogy három­négy hónap múlva sikerülni fog a penicilin teljesen szin­tetikus előállítása. A kutatás annyira előrehaladott, hogy a közeljövőben minden antibio­tikumot szintetikusan tudnak előállítani. jSzülésznő-képző tanfolyam kezdődik I A Pécsi Semmelweis megyei J nők jelentkezhetnek, akik az ál­♦ szülésznő-képző iskolán és a szol- | taláuos iskola nyolc osztályát el­♦ noki szülésznő-képző iskolán : végezték. Érettségizettek előnyben. ♦ március elsején kétéves tanfo- J Az iratok beadásának határideje. ♦ lyam kezdődik. A hallgatók díj- | február 15. Részletesebb felvilá- « talnnul részesülnek teljes ellá- ! gosítást az. iskolák igazgatói ad­Pardon, bocsánat..., de most már mindegy, kés* a felvétel* tásban. Felvételre 18-32 év közötti | nak. egy kulisszatitokról » Gyilkosság előtt életbiztosítás Colorádó államban kivégez­ték John Gilbert Graham 24 éves fiatalembert, aki pokol­gépet helyezett anyja cso­magjába. A repülőgép felrob­bant, s édesanyjával együtt 44 utas lelte halálát. A gyilkos mielőtt elkövette tétét, 375.000 dollárra biztosította anyja éle­tét. (Hajra bukkanlak Szíriában A Gesellschaft für Prak­tische Lagerstaetten For­schung nevű hannoveri olajkutató társaság jelen­tette, hogy Szíriában olajat tartalmazó geológiai föld­rétegre bukkantak. Az első fúrásokat néhány héten be­lül már meg is kezdik. A jelek szerint nagy távlatai vannak Szíriában az olaj­kutatásnak. Előkészületek a zenei fesztiválra Prágában teljes erővel foly­nak az idei tavaszi nemzetkö­zi zenei fesztivál előkészüle­tei. Sikeresen folynak a tár­gyalások az egyik leghíresebb amerikai Cleveland-i filhar­móniai zenekarral a fesztivá­lon való részvételről. A iHUüill LlCHiit luCgilvèiüjd iCszíiCM n újzélandi Béli Sark-e.xpedieióban Sir Edmund Hillary, a Hi-* malája legmagasabb csúcsá­nak, a Mount Everest újzé- landi meghódítója, most az Antarktiszon keres megfele­lő helyet az újzélandi Déli- Sark expedíció számára. Az újzélandi támaszpont jelen­leg csak egy kicsiny sátor, s mindössze 22-en töltik ott a telet. Elkészült a mester­séges bolygó „agyaM Az Air Associates Inc. V. bejelentette, hogy elkészült a kalkulátor, mely mint au­tomata pilóta irányítani fogja a mesterséges boly­gót. Ezt a kalkulátort 10 tudós készítette dr. Wolf­gang Harles és dr. Irving Bogner irányításával. A tu­dósok egy évig foglalkoztak a szerkezet elkészítésén. f Hány pohárra!,.. Fontos Magda egyszerű fésűik ödő köpenyben áll még a tükör» előtt, néhány perc múlva mint Nebántsvirág lép a színre összetalálkozott a barátaira!, bepoharazott és vagy azer', mert az asszonyától tartott, vagy azért, mert úgysem erl volna haza a kijárási tilalom érvénybe lépéséig „mentelmi jogot kért“ a városi rendörka- látámjságtól. 0 az őrszobán bóbiskolta hajnalig mámorát, a feleség, a gyermek pedig otthon aggódott a férjéért, illetve az apáért. T. századostól és B. főhadnagytól megkapta ezért a „lelki fröes­éseit“ biztos a nejétől is. Reméljük, hogy kaszált ez B S. gépkocsivezetőnek és o jövőben jobban meggondolja: hány pohárral és mikor önt jel a garatra. — nádasdi — Szépen fejlődnek az őszi vetések — nyilatkozik a megyei főagronómus Megyénk falvaiban megkez­dődtek az előkészületek a ta­vaszi mezőgazdasági munkára. Az ezzel kapcsolatos feladatok­ról Strumpf László főagronó­mus a következőket mondotta: — Bár az ősz folyamán sok körülmény gátolta a megye földművelőinek a munkáját, a szántás, vetés jelentős részét mégis elvégezték. A tájékozta­tó jelentések alapján a kenyér- gabonát 89.300 holdon vetették el, a tavasziak alá pedig 120 ezer holdon munkálták meg a földet. Ez mintegy 80 százaléka annak a területnek, amelyet meg kellet volna művelni. Az ősszel elmaradt mintegy tízezer katasztrális hold vetést most a tavasszal pótolják a termelőszövetkezetek és az e- gyeni gazdák. Már csaknem mindenütt megkezdődtek az előkészületek a vetésre. A köz­ségi és járási tanácsok nagy­része felmérte, hol, mennyi ve­tőmagra van szükség, hogy azt időben tudjuk biztosítani. — Biztató az őszi vetések nagyré­szének fejlődése, de vannak gyengén telelő gabonák is. — Ezért a tavasszal előrelátható­lag mintegy háromszáz vagon nitrogén műtrágyára lesz szük­ségünk, hogy a gyengébb ga­bonaféléket megsegítsük. — A gabonafélék tavaszi munkája mellett komoly fel­adatokat kell elvégezni a sző­lőkben és a gyümölcsösökben is. Az eddigi számítások szerint mintegy háromszáz katasztrá­lis holdon telepítenek új sző­lőt. A gyümölcsösökben a leg­fontosabb munka a fatisztoga­tás lesz, amelyet eddig igen el- : hanyagoltak. Komoly hátrányt jelent, hogy az ősszel betelepí­tésre szánt 180 kát. hold új gyümölcsöshöz nem küldték el a szükséges csemetéket. Arra kérjük az illetékeseket, hogy a fiatal fákat minél előbb juttas­sák el a termelőszövetkezetek-, hez és az egyéniekhez, hogy tavasszal pótolják a mulasz­tást. HATÁROZOTTAD Rádióamatőrök figyelem ! A Magyar Szabadságharcos ; Szövetség Rádióamatőr ellátó- ; ja újból megnyílt. ; Az amatőrök jutányosán be- I szerezhetik az alkatrészeket. : Nyitvatartási idő: hétfőn és pénteken 10—12-ig, kedd, szer- Ida, csütörtökön 3—5-ig, Eger, IDeák Ferenc út 46. sz. alatt. ? — Az V. Országos Nép­; rajzi pályázat felemelt II. • pályadíját nyerte el Tary J László zenetanár „Daloló ♦ Fedémes” c. pályamunká­* jával. Szombaton délelőtt a He­ves megyei ügyészség megbe­szélésre hívta össze az Észak- Mátrai, a Nyugat-Bükki ál­lami erdőgazdaságok, a kar­hatalom, valamint a tanács képviselőit, hogy közös erő­vel lepjenek fel ar- elmúlt hónapok alatt nagyban el­szaporodott jogtalan erdőir­tással és falopással szemben Ezen a megbeszélésen az er­dőgazdaságok képviselői el­mondották, hogy a megye ál­lami erdeiből október vége óta az eddigi becslések sze­rint mintegy 65.000 köbmé­ter ipari és tűzifának valót vágtak ki a fatolvajok és szállítottak el. Kérték az illetékeseket, hogy az erdőöröket lássák el lőfegyverekkel és egyenruhá­val, mert enélkül nem tud­nak eredményesen fellépni a íatolvajok ellen­A további erdőirtás megaka­dályozása érdekében a megyei erdőgazdaságok „Faanyag származásának igazolása és szállítása engedély” címmel új nyomtatványt állítottak elő és a jövőben csak ez az új igazolvány jogosít fel arra, hogy valaki fát szállítson, vagy fuvarozzon. Ezt az enge­délyt csupán az erdőgazdasá­gok állíthatják ki. Az értekez­let résztvevői úgy határoztak hogy a jelenleg közbirtokban és magánkézben lévő erdőkből való szállítás is — az eddigi gyakorlattól eltérően — nem a helyi tanácsok, hanem az er­dőgazdaságok engedélyezhetik az új szállítási igazolványon. A falopások további meg­akadályozása érdekében, a jö­vőben a karhatalmi szervek is erélyesen fellépnek. Naponta rendszeresen ellenőrzik a köz­utakat és ha a szállító egyén nem rendelkezik a most ki­adott új engedéllyel, a fát a karhatalmi szervek elkoboz­zák, amellett a tettes ellen rűnvádi eljárást is indítanak. Lehet, hogy egy őrmester kifo­gásolná Tarján Tamás Ferdi­nand vicomte tisztelgését, de az olvasók, akiket most kö­szönt, minden bizonnyal elte­kintenek ettől Itt mosolyog, a színpadon azon­ban mennydörög, mintahogy egy totyakos őrnagyhoz illik. Juhász József, a színház igaz­gatója Bemutatunk még egy igazgatót Kenderesi Tibort, aki a darab színház-igazgatója, s a darab­ban legalább olyan kétségbe­esett, mint amilyen a valódi színházigazgató lehet, ha pri­madonnája otthagyja az elő­adást Jámbor Zoltán mint őrmester lép fel és arat megérdemelt sikert, izzig-vérig humorral teli előadásával Itt még józan Kovács Emil, de majd nézzék meg a színpa­don, ott milyen részeg lesz Bőd Teréz a főnöknő szerepét alakítja a darabban. Most anya szerepét az öltözőben, hol kisfia látogatta meg a felvo­násközi szünetben — Floridor úr, vigyázzon a nyakkendő csokrára! Nem kell különösebben bíztatni Forgács Kálmánt, amint a tükör is mu­tatja, nem feledkezik meg a művész-nyakkendőről sem

Next

/
Thumbnails
Contents