Népújság, 1956. szeptember (68-76. szám)
1956-09-19 / 73. szám
VILÁG PROLÍTÁDJAI ÍGYÍSÚÜÍJÍUI NÉPÚJSÁG A2 MD? tóVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÄCS LAPJA X. ÉVFOLYAM, 73. SZÄM. Ara fSfl FILLÉR 1956. SZEPTEMBER 19. SZERDA LEGYEN B NÉPFRONT fl HAZAFIAS ERŰK ÉLŰ, ELEVEN MOZGALMA Ezernyi a tennivaló. Sokat, nagyon sokat kell tennünk, hogy kijavítsuk a sztálini politikából, a személyi kultuszból fakadó hibákat, hogy határozottan haladjunk a&on az úton, amely a szocializmus építéséhez, nemzeti felemelkedésünkhöz vezet. Százezreket, milliókat feszít az akarat, fűt a lelkesedés, hogy megvalósítsuk a Központi Vezetőség határozatát, hogy a XX. kongresszus szellemében töretlenül haladjunk előre: pártegységgel a szocialista demokráciáért! Százezreket, milliókat, — de még nem minden becsületes embert. Vannak még sokan, akik közömbösen nézik erőfeszítéseinket, akik bár alapjaiban egyet értenek politikánkkal, de erejükkel, képességükkel nem járulnak hozzá ahhoz, hogy gyorsabban valósuljon meg, amit ők is tiszta szívvel kívánnak. Abban, hogy minden ember hozzá tegye a maga garasát a szocializmus mielőbbi megvalósulásához, abban, hogy minél erősebb, ösz- szcforrottabb legyen a nemzeti összefogás, nagy és megtisztelő feladat hárul a pártunk által legmesszebbmenőkig támogatott Hazafias Népfrontra. A III. pártkongresz- szus határozata alapján a párt, a Hazafias Népfront kibontakoztatásakor azt a célt jelölte meg számára, hogy minél szélesebb népi, nemzeti összefogást teremtsen a szocializmus építése érdekében. Ezt várjuk megyénk népfront bizottságaitól is — megyénk népfront mozgalmától. Azt szeretnénk, ha ebbe a mozgalomba megyénkben is minden becsületes, áldozatkész, hazáját szerető ember bekapcsolódna. A Hazafias Népfront mozgalom megyénkben is nagy segítségei adott a III. kongresszus határozatának meg valósításához. A mozgalmon belül számos olyan ember kapcsolódott be a politikai, társadalmi életbe, aki azelőtt j csak szemlélője volt munkánknak. Ismeretes, hogy a jobboldali elhajlás helytelen, opportunista értelmezést adott ennek az összefogásnak. De ismeretes az is, hogy az osztályharc szükségszerű éleződésének baloldali értelmezése, egyeseknek a demokratizmus szélesedésétől való idegenkedése, a népfront mozgalom lebecsülése káros következménnyel járt. S lényegében a jobboldali elhajlás elleni harc közben megnyirbáltuk a népfront jogait, bizalmatlanok voltunk hozzá, nem támaszkodtunk eléggé rá. Egyszóval: a fürdővízzel együtt kiöntöttük a gyereket is. Egyetlen példát csak: szinte teljesen kihaltak a megyénkben két évvel ezelőtt létrejött gazdakörök, ahol pedig számtalan dolgozó paraszt szívesen beszélte meg az ország, a falu dolgait. A Központi Vezetőség júliusi határozata ismét a megfelelő helyre állította a népfront mozgalmat és kedvező feltételt teremtett ahhoz, hogy ez a mozgalom betölthesse hivatását. Nem sok idő telt még el a határozat megjelenése óta, de a párt helyes politikája máris érezteti hatását a mozgalomban. A párt és a kormány őszintesége, határozott fellépése a múlt hibáinak orvoslására ezreket győzött és győz meg arról, hogy a párt és a kormány következetesen törekszik az ország demokratizálására, de arról is, hogy szükség, nagyon nagy szükség van az ő „egyszerű ember“ segítségére is. Most igen kedvező az idő arra — éppen a júliusi határozat teszi kedvezővé —, hogy felélénküljön a népfront, hogy élő. eleven mozgalommá váljon, hogy széles népi nemzeti összefogást teremtsen. Hogyan élnek e kedvező időszak adta lehetőséggel megyénkben a népfront bizottságok? Úgy, ahogy sokkal többet tehetnének, mint tesznek. Egy-két községet kivéve, befejeződtek a népfront egyesítő gyűlések, s ennek eredményesebb munkában kell majd gyümölcsözni; augusztusban a népfront nagygyűléseken több mint 20 ezer ember előtt ismertették a júliusi határozatból adódó feladatokat; Hunyadi ünnepségeket, munkás-paraszt találkozókat, tsz látogatásokat szerveztek. Besenyőtelken, Tódebrőn és még jó néhány községben társadalmi munkával segítik a községfejlesztési tervek megvalósulását. Tódebrőn, Tiszanánán képviselői beszámolót rendeztek, segítik a termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztését, a mezőgazdasági munkák gyors elvégzését. Sok helyen elmondják a népfront bizottságok észrevételeiket, javaslataikat, bírálatukat, s munkájukkal megmutatják segítő szándékukat. Poroszlón és Tiszanánán sokat segítettek a középparasztok rehabilitálásában. ^ Azok a munkák, ámít népfront bizottságaink végeztek és végeznek, sokat segítettek a júliusi határozat megvalósításában. De még többet is tehetnének. Nem él, nem dolgozik még minden községben a népfront. Pedig minden községben van feladat, amit megvalósíthatunk. Egyik legfontosabb tennivalónk például: a falu lakosságát bevonni a politikai életbe. Sok ember van, aki az elmúlt években — például a régi pártok becsületes vezetői — tevékeny politikai életet él, s most nem politizál. Flzeket megnyerni a népfront bizottságok feladata is... Ezernyi a tennivaló. Vállaljanak el minél többet ebből népfront bizottságaink. Ehhez azonban feltétlenül szükséges, hogy pártszervezeteink sokkal többet törődjenek a népfront munkájával, mondják el nekik, miben segíthetnek legtöbbet, mi a legsürgőseb feladat. S azt is mutassák meg, hogyan lássanak munkához. De a legfontosabb itt is az, hogy a népfrootban tevékenykedő kommunisták példamutatóan dolgozzanak. Jelenleg nem működnek a népfront bizottságokban az MDP-csoportok. Itt kellene kezdeni! A népfrontban dolgozó kommunisták munkáját kellene elsősorban megjavítani, akkor gyorsan, eredményesen dolgozhatnának népfront bizottságaink, s jelentős lépést tennénk ahhoz, hogy tökéletesen betöltsék hivatásukat. Laktanyából múzeum A katonák leszerelésével kapcsolatban a honvédség Egerben is több épületet átad a város részére. így többek között a volt várlaktanyát az egri Dobó István múzeum részére adják át. Ezzel egy értékes műemlék kerül a múzeumhoz. A volt várlaktanyában van ti. Eger legrégibb műemléke, egy 15. századbeli gótikus folyosó. Azt tervezik, hogy ebbe az épületbe költözne a Dobó István múzeum, melynek látogatottsága megkövetelné azt, hogy több helyisége, több kiállító terme legyen, hiszen ebben az évben is augusztus végéig 120 ezer látogatója volt a *ú- zeumnak. Pár éve még egy-két jószág, ma szép sertésállomány tulajdonosa a hatvani Dózsa Tsz tagsága. ' W\ VWW\/ Két és félezer mázsával több műtrágyát igényeltek a megyében, mint tavaly Heves megyében egyre szívesebben használják fel a műtrágyát. A termelőszövetkezeti tagok és az egyéni gazdák az okszerű talajerőpótlás eredményeként két-három mázsával több gabonát takarítottak be holdanként. A cukorrépa, szőlő és az egyéb kapásnövények ugyancsak mázsákkal adnak többet a műtrágyázás hatására. A siker láttán a tavalyitól lényegesen nagyobb mennyiségű műtrágyát vásáÚj belépők a termelőszövetkezetekbe Hetvenkét taggal gazdagodtak egy hónap alatt a besenyőtelki termelőszövetkezetek. A Béke termelőszövetkezeti csoportba 28-an, az Előre Tszcs-be 25-en, az Uj barázdába pedig 15-en kérték felvételüket. Emellett a szövetkezet is gyarapodott új tagokkal. Az új belépők között van Danó István rehabilitált középparaszt is. rolnak az idén. Az őszi talajelőkészítéshez pétisóból, szuperfoszfátból és kálisóból eddig tizenhatezer mázsát igényeltek a ^negyében. Ez a mennyiség 2500 mázsával több, mint a múlt év hasonló időszakában volt. A talajerő pótlására különösen a termelőszövetkezetek fordítanak nagy gondot. A felsőtárkányi Dózsa Tsz tagjai kétszáznégy mázsa szuperfoszfátot és harminchét mázsa kálisót munkálnak el az ősszel és kora tavasszal a talajba. Az atkári Micsurin Tsz kereken ötszáz mázsa műtrágyával növeli a föld termőerejét. A Műtrágya és Növényvédőszer Értékesítő Vállalat megyei kirendeltsége jól felkészült a megnövekedett műtrágyaigények kielégítésére. Eddig hétezer mázsát már eljuttatott a termelőszövetkezetekbe, azonkívül a falusi földművesszövetkezeteket is ellátta. A tervek szerint a vállalat szeptember 20-ig minden termelőszövetkezethez leszállítja a megrendelt műtrágyát. Fejezzék be a mátraiuvédi iskola építését Az iskola második otthonunk, szeretjük, mert ez a munkahelyünk. Ebben az időben azonban igen nehezen vesszük birtokunkba, mert ezt az építkezés hátráltatja. így a tanulásunk sem valami zavartalan. Pajtásaink is óhaj- tozva várják, szinte számolják a napokat, hogy meddig még ez az össze-visszaság. Mikor érkezik el hozzánk a csigaház, a csigavár? Igaz, a csigák nagyon lassan haladnak, de mi, úttörők úgy gondoljuk, hogy április 12. óta már me- érkezhettek volna. Úgy látszik azok, akik az építkezést vezetik, nem szeretnek bennünket, nem szeretik a tanuló ifjúságot. Kérjük a Tatarozó Vállalat vezetőségét, hogy egy kissé nagyobb gondot fordítsanak a fiatalokra, több szívet kérünk, s nem oly közömbösséget, amit eddig tapasztaltunk. Mi, mátrafüre- di úttörők nem szoktuk meg az Ígérgetést. Ha Ígérünk valamit, azt teljesítjük is- Itt már igen sok ígéret elhangzott, de vajmi kevés tett követte. Iskolánk falait megépítették ugyan, de hogy mikor lesz az valódi otthonunk, az a jövő titka. Szeretnénk, ha erre választ adna a Tatarozó Vállalat. Az úttörő csapat nevében: Kiss MáricP, csapattanács elnök Huszonötezer üdülő a Mátrában Az idei nyáron megyénk legszebb helyén, a Mátrában 25 ezer dolgozó töltötte szabadságát. A kibővített, minden kényelemmel ellátott üdülőkben minden üdülő jól érezhette magát. Az üdülők nagy része télen is rendelkezésére áll a dolgozóknak. Erdőtűz; az Egeden Vasárnap a kora délutáni órákban Eger lakói arra lettek figyelmesek, hogy az Eged csúcsa füstölög. A tűzoltók hamarosan a helyszínre érkeztek és a honvédség segítségével körülhatárolták, majd este hét órára eloltották a tüzet. Az erdőtüzet az eddigi megállapítás szerint kirándulók gondatlansága okozta. Szerencsére, csak bozótos rész égett le és fás részben nem esett kár. De a vigyázatlanság, a gondatlanság nagyobb kárt is okozhatott volna Jobban körül, kell tehát nézni a kirándulóknak, hogy hol rakjanak tüzet az erdőben. B III. megyei Hiúsági béketalálkozó műsora A szeptember 23-án megtartandó III. megyei ifjúsági bé* ketalálkozó gazdag programmal kedveskedik a látogatóknak. Már 10 órakor színpompás felvonulás kezdődik a stadionban. Az ünnepi megnyitót Szabó Imre, a DISZ megyei VB első titkára tartja. Ugyanakkor kitüntetik a megye kiváló fiataljait. Reggel nyolc órakor már sportműsor kezdődik. Sportlövészet, ifjúsági torna, háztömbkörüli kerékpár verseny, labdarúgás, repülőmodellező bemutató, birkózás, területi úszóverseny, ökölvívás, atlétikai verseny szórakoztatja majd az érdeklődőket. Délután két órakor pedig színes kultúrműsor kezdődik a népkerti szabadtéri színpadokon és a Főiskola szabadtéri színpadán. Megkezdik a Hámán Kató kulturális seregszemle megyei döntőjét, népi együttesek, énekszólisták, népi tánccsoportok és zenekarok is fellépnél', a kultúrműsor alkalmával. »—■ Este 6 órakor pedig nagy karnevál kezdődik a strandon. A jövő héten les» már bőven pirospaprika A kereskedelemben egy ifidéig hiánycikknek számított a piros nemes édespaprika, a háziasszonyok kénytelenek voltak megelégedni a rosszabb minőségű erős paprikával. /? Kalocsai Paprikafeldolgozé Vállalat azonban már megkezdte az idei paprikatermés feldolgozását. A jövő héten a fogyasztókhoz is kerül az íde> termés. A kalocsai gyár Újdonsággal is kedveskedik a fogyasztóknak, népi motívumokkal díszített, negyedkilós bádogdobozokban hozza forgalomba az édesnemes csemege paprikát. Köszöntet a gyöngyösi IBUSZ-nah A Közlekedési és Szállítási Dolgozók debreceni területi bizottsága már az év elején hozzákezdett a területhez tartozó üzemi dolgozók gyermekei üdültetésének megszerveze- séhez. A gyöngyösi IBUSZ vezetőjének. Koncz elvtársnab segítségével megkaptuk az IBUSZ kezelésében lévő mátru- füredi diákszállót. A szálló korszerűen berendezett rriatra- cos ággyal, fürdővel, virágos udvarral várta az üdülő gye7 rekeket. Itt töltött 90 gyermek három csoportban felejthetetlen két hetet. — Élményekben meggazdagodva, » meghízva tértek haza családi otthonukba. A területi bizottsar nevében szeretnék köszönetét mondani Koncz János elv- társnak, a gyöngyösi IBUSZ vezetőjének, a diákszálló gondozóinak, a gyöngyösi Üdülőellátó Vállalat kirendeltségének hogy 'gyermekeinknek kellemes nyaralást biztosítottak. Keczkó Ferenc, TB elnök, Debrecen ítéletet hirdettek a gyöngyösi Malom és a Terményforgalmi telepen leleplezett sikkasztok ügyében A gyöngyösi járásbíróság Csörgő Istvánt két év, hat hónapi börtönre és 1000 forint ingó vagyonának elkobzására, Holló Jánost egy év, hat hónapi börtönre, Pampuk Ferencet egy év, négy hónapi börtönre, Cseh Józsefet egy év, két hónapi börtönre, Kozák Ferencet nyolc hónapi börtönre, Szűcsi Józsefet egy évi börtönre, Gyó- ni Andrást hat hónapi börtönre, id. Holló Istvánt nyolc hónapi felfüggesztett börtönre és 1500 forint pénzbüntetésre, Tóth Istvánt négy hónapi börtönre, Czibolya Erzsébetet öthónapi felfüggesztett börtönre, Molnár Pált nyolc hónapi felfüggesztett börtönre és 1500 forint pénz-mellékbüntetésre, Bajuhovszki Istvánt hat hónapi javító-nevelő munkára, 10 százalékos bércsökkentés mellett, Tóth Józsefet három hónapi javító-nevelő munkára, 15 százalékos bércsökkentéf mellett, Mózsár Alajost négy hónapi javító-nevelő munkára 10 százalékos bércsökkentéf mellett, Gambár Andrást Ö1 hónapi javító-nevelő munkára, 10 százalékos bércsökkentéf mellett, Tóth Józsefet 600 Fi pénzbüntetésre, Csernyák Frigyest 600 forint pénzbüntetés - re, ifj. Holló Istvánt pedig 400 forint pénzbüntetésre Ítélte Simon Lászlót bizonyíték hiányában a járásbíróság felme?.- tette a vád alól. Gulyás Gizella maklártályai lakos augusztus 3-án szökési kísérelt meg Ausztriába. Szökése meghiúsult, a határvédelmi szervek elfogták. Az egri járásbíróság tiltott határátlépés bűntette miatt mondotta ki bűnösnek és hat hónap) börtönbüntetésre ítélte.