Népújság, 1956. szeptember (68-76. szám)

1956-09-08 / 70. szám

1956. szeptember 8, szombat

NÉPÚJSÁG

3

Új tanév, új tervek, új tanárok

Ez a szép, alig három éve alapított egri leánygimnázium hamar kivívta megyeszerte a jó hírnevet. Kiváló pedagógusai, kitűnő fegyelem, előmenetel és az, hogy a diákok itt második otthonukra találtak, azt eredményezte, hogy ebben a tanévben már szűknek bizonyultak a termek, az iskola* az 500 diák részére- Most, az új tanév elején az igazgatóval beszélgettünk új terveiről. Ezernyi munkája közepette zavarom. Szülőkkel tárgyal, válaszol és lebeszél, cseng a telefon, lányok keresik apró-cseprő ügyekkel, fiatal tanárok kérik a véleményét, szinte szétszedik. Más ember, azt hiszem, hamar elvesztené a türelmét, de Körmendi Károly igazgató, ha erélyes is, de türelmesen mindenkinek szívesen segítségére siet. így nekem is szívesen, türelemmel válaszolgat kérdéseimre.

— Változott-e a középiskolai tanterv, könnyítettek-e valamit a középiskolások maximális tananyagán, — az első kérdésre az igazgató csak nemmel felelhet.

— Nincs új tanterv a középiskolában, éppen olyan sok a tananyag, pedig közép- iskolásaink sokszor túlterheltek. Túl sok az elméleti tárgy. Némelynek nem mindig vehetik hasznát az életben, például az analitikus geometriának és a mértani szerkesztésnek Sokkal jobban örültünk volna, ha több gyakorlati tárgyat vezettek volna be és nagyobb teret engedtek volna az esztétikai nevelésnek is, például a művészettörténelemnek, rajznak és éneknek. Viszont nagyon örülünk annak, hogy az élőnyelveket bevezették a középiskolába.

— Van-e elég tanerő a nyelvek tanításához és érdeklődnek-e a diákok a nyelvek iránt?

— Tanerőket részben újat kaptunk részben a régi tanárok vállaltak orosz mellett franciát és németet. Az érdeklődés pedig meglepő. Például olaszra 14, franciára, angolra 15, németre igen sok jelentkező van már az első osztályokban. . ÍDe latin nyelvre is sok a jelentkező. Hiába, nagy vonzóerő az orvosi, a gyógyszerészi pálya. Pedig nem könnyű a nyelv és sokan szeretnék már a másodikban abba is hagyni.

— Elégséges-e az iskola a megnövekedett létszámnak?

— A szelíd, türelmes Körmendi igazgató erre a kérdésre méregbe jön, fájdalmas pontot érintettem. Bizony, a szép leánygimnázium három év alatt nagyon is szűknek bizonyul. Az idén is 168 tanulóval vettek fel többet, mint tavaly. És ezért nem csoda, ha több termet, nagyobb iskolát szeretnének.

— Először is — sorolja az igazgató — a kollégium bent van, azután itt van a telefon- központ és hét lakás; ebből sok olyan lakó lakik itt, akik nem is tartoznának az iskolához. A városi tanács elnöke és a vkg. osztály szerződésileg Ígéretet tett, hogy egy éven belül szerez a hét családnak lakást, de az év elmúlt és az Ígéret csak Ígéret maradt. így tanterem szűki- ben, hol a könyvtárban, hol az előszobában, hol az igazgatói szobában tartjuk például a nyelvi órákat. Nincs az altiszteknek szobája, nincs orvosi szobánk, pedig az kötelező ,de nincs laboratóriumunk sem, kevés a megfelelő szertár és hiányzik a tornatermünk is.

— Hogyan lehetne megoldani ezt a nagyon is fájó problémát?

— Esetleg nagyobb épületbe helyezni az iskolát. Vagy pedig minden lakást visszaadni eredeti rendeltetésének és a kollégiumot kihelyezni, nagyobb, egészségesebb, megfelelőbb helyre. De ezt minél hamarabb el kellene intézni, mert Igen sokat kínlódnak a tanárok, jómagam is. Nyolc óra helyett például 16 órát dolgozom, néha este 9 óra van, mire hazaindulok. Nincs családi életem, nem járhatok szórakozni és ami a legfájóbb, nem végezhetek tudományos munkát.

A tervekről még egy szó sem esett.

— Igen . . .. igen . . ., pedig sok tervünk van. A tanulás gyakorlatiasabbá tételére, a tanulók jó előmenetelének fokozására, a fegyelemre való nevelésre, sőt a sport és a háziasság fejlesztésére is.

— Talán egy párat mutatóban.

—* 1 Például gyakorlatiasabbá tesszük az orosz nyelv tanulását. Kitűnő eredményeink voltak, de csak az irodalomban, a köznapi nyelvnél már sokszor megakadtunk és ez a rossz tankönyvek hibája. Lányaink kitűnően beszéltek Puskinról, Lermontovról, de

mikor összekerültek szovjet diákokkal a mindennapi nyelvben, igen suták voltak. Ezen most úgy segítünk, hogy szakköri órákon sokat beszélgetünk majd. Szakkörökön tanulnak meg a lányok stoppolni, főzni és varrni, nemcsak orvosokat, de jó feleségeket is szeretnénk nevelni. Uj tervünk, hogy a Hunyadiévben nagyszabású emlékünnepélyt tartunk, hiszen erre névadó Szilágyi Erzsébet is kötelez és segíti a hazafias nevelést is. Erősítjük és elevenebbé tesscük a DISZ-t. Sport- és kultúrdélutánokat, irodalmi klubdélutánokat rendezünk majd, ifjúsági, színházi és mozi előadásokat szervezünk. Legnagyobb tervünket, az egyre több politechnikai oktatást csak akkor valósíthatjuk meg, ha megoldódik az iskola bővítése.

— És a fiatal tanárok?

— Talán beszéljenek ők maguk. És már invitálja is beljebb az egyik fiatal tanárnőt, akit bátran diáknak is nézhetnénk, csak eréleys,, biztos, öntudatos fellépése választhatja el így kinézésre növendékeitől. A pesti Eötvös Lóránd Egyetem küldte Egerbe Nagy Katalin olasz-magyar irodalomszakos fiatal tanárnőt, aki eltérően sok más

kollégájától nagyon szívesen jött vidékre, a kisvárosba tanítani, átadni tudását és fiatalos energiáját. Ahogy meséli, hamar megszerették diákjai, a tekintélyét is megszerezte és ez a legfontosabb. Elvállalta a DISZ vezetést is és nagy terve, hogy magyar irodalmi klubot szervez.

— És az idősebbek?

— Sok, sok szeretettel segítenek az idősebb tanárok. Tanácsot adnak, olyan az egész iskola, mint egy nagy család, talán ezért nem is érzem, hogy idegenbe jöttem.

És most egy sablonos kérdés.

— Hogy tetszik Eger?

— És a válasz; Nagyon! Csak az hiányzik, hogy nincs megfelelő zenei élet és nagyon kevés a könyvtárakban a könyv, különösen a szakirodalom és a külföldi szépirodalom.

Ezt a panaszát Nagy Katalinnak és a többi fiatal tanárnak bizonyosan orvosolják majd. Mi pedig kívánunk az iskolának, tanárainak sikeres, eredményes tanévet, gyorsan megoldódó helységkérdést, fegyelmezett, jó tanuló diákokat, akik segítenek a terveket valóra váltani.

TÖRÖS KÁROLYNÉ

— NÉGY MILLIÓ hatszázhetven- nyolcezer forint értéltű bútort adott el a vásárlóknak 1956. január l-től szeptember l-ig- az egri Bútorértékesítő Vállalat.

— AZ EGRI PATYOLAT Vállalat új üzemet létesített májusban a Tinódy utcában. A vállalat növekvő forgalma szükségessé tette a kapacitás növelését. Ennek érdekében szeptember 15-ig az üzemet három új géppel bővítik ki, melyek működésével megkétszereződik a teljesítőképesség.

— MÉLYHŰTŐ tej gyűjtő állomás kezdi meg működését szeptember végén Egerfarmoson. Létesítése 200 ezer forintba kerül.

Naptár

Szeptember 8:

1951-ben, öt évvel ezelőtt az USA és a nyugati hatalmak külön-békét kötöttek Japánnal.

1850-ben, 106 évvel ezelőtt született Blaha Lujza, a magyar színjátszás egyik kiemelkedő alakja.

1943-ban, 13 évvel,, ezelőtt gyilkolták meg Julius Fucsik csehszlovák kommunista írót és újságírót. Szeptember 9:

1831-ben született Izsó Miklós szobrász.

1866-ban halt meg Czuczor Gergely költő.

Szeptember 11:

1881-ben született Dutka Ákos költő.

1877-ben született Dzerzslnszkij, a Bolsevik Párt és a lengyel munkásmozgalom kiemelkedő alakja.

Irodalmi rejtvénypályázatot indít a Népújság szeptember 15-én

Szeptember 15-én számos olvasónk kérésére ismét rejtvénypályázatot indítunk,

melynek tárgyát az irodalomból és filmből vettük. A pályázat I. díja egy 680-as Orion rádió, második díj egy tréningruha, harmadik díj 10

kötet könyv, ezenkívül női piperecsomagok, csokoládé,

könyvek és több értékes juta- S lom kerül kiosztásra. A pá- jlyázat ötfordulós lesz. A for- Idulókat pontszám szerint érI tékeljük.

Ahol tiszteletben tartják az üzem alkotmányát

AZ IGAZGATÓI szobában négyen ülik körül az asztalt: a megyei tanács, a szakszervezet, a helyi üzemi bizottság képviselője és a vállalat igazgatója. Azt vitatják, hogy a Tatarozó Vállalat gazdaság- vezetése, az üzemi bizottság egyrészt, s a dolgozók másrészt, hogyan teljesítették a kollektív szerződésben vállalt kötelezettségüket. Az 57 pontból álló szerződésen vitatkoznak, meglehetős őszinteséggel, azon a szerződésen, amelyet már bevett szokásként így neveznek: az üzem alkotmánya.

Biztató képet ad a vita, biztató képet ad az őszinte szó, amely egyrészt felméri az eredményeket, másrészt megmutatja azt is, hol kell javítani a vállalat vezetőségének, hol a dolgozóknak. A Heves megyei Tatarozó Vállalat, amely több mint 400 munkásával a megye 39 építkezésén dolgozik, az elmúlt évektől eltérően, az idén már rendszeresen teljesítette tervét, minden szerződésben vállalt kötelezettségének időre eleget tett, s előreláthatólag a hátralévő hónapokban is eleget tesz majd. Már egymagában ez is bizonyítja, hogy javult a szervezettség, hogy a dolgozók fegyelmezettebb, lelkesebb munkát végeznek, hogy ezen a téren nincs különösebb hiba a kollektív szerződésben vállaltakat illetően. Különösen örvendetes az, hogy az első félévre tervezett 17 ezer forintos egy főre eső termelési értéket 19 ezer forintra teljesítették, hogy a tavalyi 28 százalék helyett az idei évre már 17 százalékra csökkent a 100 százalékon alul teljesítők száma.

SZÁMOS MÁS területen is biztató eredményekről lehet beszélni a kollektív szerződésben vállaltak teljesítésében. Azt ígérte a vállalat vezetősége, hogy a munka eredményessége, a műszaki feltételek biztosítása érdekében megszervezi a brigádokat, s ezen belül is biztosítja, hogy a gyengébben teljesítők eloszolva kerüljenek ezekbe a brigádokba, hogy a jó szakmunkások között fejlődjenek, nevelődjenek. A Varga-brigádnál például két fiatal dolgozik, de a többi brigádban is helyet kaptak a fiatalok, az új munkások.

Van azonban a kollektív szerződésnek néhány pontja,

amelyet részben a vállalat, részben más szervek hibája miatt mindezideig nem sikerült teljesíteni. A dolgozók joggal panaszolják például, hogy egyösszegű munkautalványokkal számolják el őket, előre történjen és időben a munka utalványozás. Mindezideig nem történt meg, s mivel új normával is dolgoznak, nem tudják kiszámolni, mit keresnek — gyarapodik a bérreklamáció. S mindjárt ebből fakadóan adódik a másik hiba is. A gazdaság-vezetés ígéretet tett, hogy a bérreklamációkat négy napon belül elintézik, valójában az építésvezetők még továbbítani sem továbbítják a központ felé négy napon belül ezeket a reklamációkat, úgy hogy a dolgozók joggal sérelmezik az ezzel kapcsolatos huza-vonát.

A másik komolyabb probléma a munkásszállásoknál adódik. Az Egerben lévő mun- másszállásokon nincs különösebb probléma, de a vidékeknél annál inkább. A hatvani, istenmezeje! munkahelyek szállásain nincs mosakodást lehetőség sem, Hatvanban még WC sincs, egyébként is kicsik, szűkek, nem eléggé gondozottak ezek a szállások, ahol egésznapi fárasztó munka után pihennének a dolgozók. Baj van a fehérnemű elilátás- sal is. A Patyolat késedelmesen szállítja a mosásra adott lepedőket, s emiatt bizony nem mindenütt kéthetenként cserélik az ágyneműket. Negyvenötven új lepedő vásárlásával lehetne segíteni ezen a problémán.

TARTOZUNK azzal is az

igazságnak, hogy számos területen — például a munka- szervezés — anyaghiány, a felsőbb szervek rossz anyagelosztása, s egyéb kívülálló okok is közrejátszottak, hogy a vállalat nem tudta maradéktalanul teljesíteni a szerződés eddig esedékes pontjait. Mégis összességében biztató a kép, — azt igazolja a tervteljesítés. Azt igazolta az igazgatói szobában lezajlott értekezlet is: tiszteletben tartják a Tatarozó Vállaltnál az üzem alkotmányát.

Gy. G.

az Árokparton ültünk,

és csendesen nézgelődtünk a szürkületben. A szél, amely mind közelébb hozta hátán az estét, halkan duruzsolt az eperfák levelén, a falu széléről kutyaugatás* szekérzör- zés bukdácsolt végig az út porán. Ültünk és szívtuk némán cigarettánkat. Én hallgattam, mert vártam, hogy ő beszéljen; ő hallgatott, mert még csak gyülekeztek agyában a gondolatok fecskéi, hogy valami titkos jelre visz- szatarthatatlan ! szárnyalással útra keljenek.

Talán csak egy tücsök cir- péje, talán a felbukkanó esthajnalcsillag fénye, talán csak az utolsó fecskegondolat, amelyet a többiek vártak, — és beszélni kezdett, kicsit borostás, szögletes arcán, meg- megremegtek az idegek. Kereken formált gondolatok, valóságos kis kerek elbeszélés — és a vége? Nos, igen . . ., a vége . . .

... Három éve ismertem meg. Már itt voltam a faluban, ő még nem ment el a városba. Keresztezhettük volna úgyis útjainkat, hogy észre sem vesszük egymást. Nem így történt. Egy könyvért jött este a kultúrházba, én pedig éppen azt a könyvet hoztam vissza, amit keresett. Találkoztunk, beszédbe elegyedtünk, hazakísértem az esti utcán. Beszélgettünk;. Miről? Hát miről is beszél ilyenkor az ember... Elmondtam, hogy most helyeztek ide tanítani egy másik községből, valami okos átszervezés folytán, mert engem úgy-e lehet dobálni, hisz még nőtlen vagyok . . . És hát most már itt fogok tanítani.

... Ö meg arról beszélt, hogy most megy harmadévre az orvoskaron. Gyermekgyógyász akar lenni.... nagyon

szereti a gyerekeket. Neki magának is lesz vagy három, hogy legalább azokat gyógyítsa, ha más nem keresi fel. Ezen jót nevettünk, aztán meg könyvekről beszélgettünk. . . Még vagy két hét volt a tanításig, sok szót váltottunk, nevettünk, vitatkoztunk • . • Rendkívül határozottan tudta védeni álláspontját, mondhatom, nem egyszer megizzasztott. Meghívott magukhoz is. Apja — nem ismered — józan eszű parasztember, energikus és meglehetősen olvasott. Már amennyire a reggeltől estig földdel küszködő paraszt olvasott lehet.

. . . összemelegedtem a családdal is. Nem nézték bennem az idegent, őszintén elmondták gondjaikat, bajukat, véleményüket egy-s-másról az akkori politikát illetőleg. S két hét múlva, mikor kikísértük az állomásra a lányt s az öreg észrevette, hogy hát kicsit tovább tartjuk egymás kezét, mint ahogy ülik, hazafelé meginvitált a korcsmába, — egy pohár borra.

— EGÉSZSÉGEDRE, fiam, élj becsülettel — koccintott velem és elértettem, mire mondja ezt. Megkezdődött az iskolaév. Uj falu, új gyerekek, új emberek, akiket most ismergettem csak, hisz az elmúlt két hét nagyon is lekötött. Volt munka bőven, végeztem örömmel, lelkesedéssel. És írtam a leveleket a városba majd minden héten, meg hát kaptam is majd minden héten. A levelek egyre őszintébbek és melegebbek, lettek, s egyre szerelme- sebb lettem belé, aki most ugyan a városban van, de hazajön karácsonyra, a nyárra, s ha végzett, mint már a legutóbbi levélben megegyeztünk, végleg ide a faluba. Tudok várni, — bár a regéSzemélyes ügy

nyékben nők szoktak várni a férfira.

December elején beválasztottak a pártvezetőségbe, örültem: befogadott a falu,

megismert a falu és bíznak is bennem, gyermekeik nevelőjében, Az öreg is megtudta a hírt, mert amikor elmentem hozzájuk, így fogadott:

— Segíts nekik, te tanult ember vagy. Én nem vagyok ugyan a pártban, de tudom, hogy megvan bennük a jószándék, csak hát tudás nélkül a favágó is belevág az új- jába.

. . . Segítettem én, ami tőlem telt. Agitáltam a tojásbegyűjtésért, ezért aztán jó néhányan megharagudtak rám, kiharcoltam, hogy egy héten háromszor legyen mozivetítés, ezért megbocsátottak. Hát így . . .

. . . Vártam haza . . ., úgy éreztem, hogy van itt ugyan baj elég de mégis csak mennek a dolgok, a magamé is, gyökeret verek a faluban, a boldogságba . . .

. . . S egy nap délelőtt, akkor jött az első hó, még örültünk is a gyerekekkel, hogy szép karácsonyunk lesz majd, hivattak a párthelyiségbe. Ott volt az egész vezetőség, a tanácselnök is, meg a járási pártbizottságtól egy vékony, fáradt szemű, sápadt férfi. Volt ott egy másik ismeretlen is. később tudtam meg, hogy az meg a! járási tanácstól van, — nagy kövér ember, hangos beszédű. Már csak engem vártak.

. . . Alighogy leültem, a vékony beszélni kezdett. Figyeltem, ilyeneket mondott . . ., hogy a szocializmus építése,

az elvtársak is tudják, áldozatokat követel, és kemény harcot az ellenséggel szembeni. Maguk ezt a harcot elmulasztották itt a községben, ezért nem megy a begyűjtés, a szövetkezés, ezért a sok rémhír, adótartozás . . „ kegyetlenül megnőtt a kulákok szarva . . .

Hallgattam, mi lesz ebből. Ügy tudtam, van vagy négy kulák a faluban, eléggé meg- sarnyargatjuk őket, az egyik belőle igaz még többet is érdemelt volna, útálta szívből az egész falu, a többiért sem lelkesedtek ugyan, de hát . . . A lényeg az, hogy papírt vett elő a zsebéből és ránk nézett kutatóan. Az elvtársak — mondotta — eltűrik, hogy kulákok bújjanak meg a középparasztok között ... Az elvtársak megfeledkeznek a lenini hármas jelszóról, arról, hogy állandóan élesedő osztályharc közepette építjük a jövőt ... és így tovább.

AZTÁN OLVASNI kezdte a neveket. A legnagyobb megdöbbenésemre a lány apja is közte volt. Nem álltam meg szó nélkül . . , Miért volna az kulák? Maga még fiatal ember a faluban..., a többiek tudják — jött a válasz. Húsz hold földje van most, feleségének a nevén hét holdja volt, tán 1943-ban adták el, cselédet is alkalmazott a háború előtt, két ízben is... Miért? Talán az elvtárs védi a kulákokat? — nézett rám merően,

Én nem védem, csak nem olyannak ismertem meg . . . Ismeri? — kérdezte. Bólintottam: . < Elég furcsa* hogy pedagógus, pártvezetőségi tag

létére mindjárt a kulákokkal ismerkedik meg,

... Torkomra akadt a szó...

Napokig töprengtem. Új ember voltam én itt. Nem ismertem sem a falu, sem a lány szüleinek a múltját. Belőlem a párt csinált embert, tanítót. Amit mondott, megcsináltam. .de a lány, hisz szeretem.,. A lány, vagy a párt? A szerelmem, vagy a párt. Az igazság, vagy az igazságtalanság? Olyan voltam napokig, mint akit fejbever- tefk. Mit tegyek..mit tehetek én? Tehetek-e egyáltalán valamit? Elveszítsem a pályámat, amit mindennél jobban szeretek? Elveszítsem a lányt, akit éreztem, úgy szeretek, mint a hivatásom? De a kommunisták mozgalma áldozatokat és egész embert kiván ... S hátha tényleg kulák ..., cselédeket alkalmazott ,.. Talán épp nála lettem volna a cseléd, ha nem jön 1945. S akkor a lány? Biztos, szóba sem állt volna velem.

Pártvezetőségi ülés, tanácsülés, — megkezdtük a politikai harcot a kulákok ellen. A lányt kizárták az egyetemről, nem mertem a szemébe nézni, amikor először találkoztunk. Máskor meg a járástól voltak itt.. és ... és egyszerűen nem mertem köszönr ni.., Neki. Az öregek földjét betagosították, végrehajtották a kulákság miatt hirtelen felszökkent hátralékait Szóval ismered, mi történhetett.. minek soroljam. Teltek a hónapok ,az évek, az agyam döntött, de a szívem nem. Fájt, mint ahogy ma is fáj. De dolgoztam vadul, elszántan, hogy feledjek, hogy igazolva lássam mindazt, ami akkor történt . . .

És akkor megjelent a párt határozata. Ismét itt voltak a járástól. Beszélgettünk, őszintén, vakartuk a fejünket, szidtunk felfelé is, de befelé a saját agyunk, szívünk felé is. Már persze nem mindenki, csak a józanabbja, aki nem félt szembenézni mindazzal, ami nem egyszer neki is félrehúzta a szája szélét. Ismét elő a papírt . . ., kit gondol a járás, kit gondolunk mi. S akkor úgy éreztem, hogy elsősorban nekem kötelességem, aki tanult ember voltam a vezetőségben, példát mutatni. Este elmentem hozzájuk. A konyhában ültek, vacsoráztak ... A lány elpirult, és hátat fordított...

. . . MIT AKAR tőlünk a tanító úr? — állt fel az öreg. Mondom az újságot, s mondom bátran, hogy én magam is ... Az öreg rám nézett, hallgatott egy pillanatig, s aztán csak ennyit mondott:

—I Köszönöm a jó hírt, tanító úr . . ., bíztam benne, hogy így lesz egyszer. Haragudni meg nem haragszom, arról én leszoktam az utóbbi időben.

Álltam, vártam, hogy leültessenek. De nem ... A lányuk is mehet vissza az egyetemre . . . hebegtem zavartan.

A lány lassan megfordult, rám nézett, aztán felállt és szó nélkül bement a szobába Én meg kifordultam az udvarra.

Űjabb cigarettát kotort elő, rágyújtott és szárnyra bocsáj- totta utolsó gondolatát.

— Most mit csináljak? Az én ügyem még rendezetlen . . s erre nem lesz soha határozat . . .

Észrevétlenül leszállt az este. A távoli ablakok sápadt fényei mögött csendes álomra készült a falu. Felálltunk és némán elindultunk hazafelé.

GYURKÖ GÉZA