Népújság, 1956. március (18-26. szám)

1956-03-17 / 22. szám

NÉPÚJSÁG 1956. március 17. szombat PARTÉLEr * Munkához látott a tiszanánai új pártbizottság ALIG EGY hónapja, hogy a községi pártértekezlet újjává­lasztotta a pártbizottságot. A pártértekezlet ’ beszámolója mélyen elemezte a község po­litikai, gazdasági, kulturális életét és az eredmények, hi­bák figyelembevételével a Központi Vezetőség határoza­tai alapján jelölte meg a községi pártbizottság legfon­tosabb tennivalóit. Az elmúlt év tapasztalatai azt mutatták, hogy a határozatok, a felada­tok végrehajtásának legfonto­sabb feltétele a pártvezetés biztosítása. Ezért fontosnak tartottuk, hogy mind a párt- bizottság, mind az alapszerve- zetek munkatervében az ülé­sek napirendjeit alapos gond­dal válogassuk össze, hogy minden negyedévben a tö­megszervezetek, állami szer­vek munkájáról tájékozódva legyünk és segítséget tudjunk adni nekik. Másik jól bevált módszer a pártvezetés biztosítására, hogy két-három hetenkint megbe­szélésre hívjuk össze a község párt-, állami és tömegszerve­zeti vezetőit. E megbeszélése­ken a pártbizottság nemcsak beszámoltatja a szervek veze­tőit, hanem segítséget is nyújt munkájukhoz. Egyik legfontosabb felada­tunknak tartjuk a tag- és tag­jelöltfelvétel rendszeresíté­sét. Az elmúlt évben nem di­csekedhettünk nagy eredmé­nyekkel, mindössze négy ta­got és tizennégy tagjelöltet vettünk fel. Ezért az első pártbizottsági ülésen megbe­széltük. hogy mennyi és mi­lyen összetételű legyen a tag­jelöltfelvétel. de meghatároz­tuk azt is, hogyan történien a pártonkívüliek. a tagjelöltek nevelése. Elhatároztuk, hogy a pártbizottság a tagjelöltek­kel feldolgoz.a a Szervezeti Szabályzatot, az alapszerve­zetek vezetőségei pedig a tag­gyűlések. a pártnapok, a párt­csoport értekezletek szerepét, jelentőségét a pártmvnkában. A pártbizottság az elmúlt na­pokban már tartott a tagie­lölt elvtársakkal megbeszélést munkájukról, a pártról. És a tagjelöltek helyeselték, hogy a je'öltségi idő alatt nem hagyjuk magukra őket Fon­tos a tagjelöltekkel való fog­lalkozás azért is, mert nagy­részük fontos beosztásban van. Várisi, Sándor elvtárs pél­dául. a Vörös Csillag Tsz brl- gádvezp+őip Cseh Flórján plv- társ, a Petőfi Tsz felügyelő bi­zottságának elnöke. Szlama . József elvtárs, brigádvezető, stb Ha tehát elhanyagolnánk a tagjelöltek nevelését, nem lenne tartalma a tagjelöltfel­vételi munkánknak, nem ja­vítanánk a pártszervezetek politikai munkáját. Másrészt fontos azért is, mert az utób­bi Időben lénvegesen javult alapszervezeteinkben a tagje­löltfelvétel Az elmúlt két hó- nanban eddig már nyolc tag­jelöltet vettünk fel. MÉG MINDIG komoly a fogyatékosság a pártoktatás­ban. A tíz politikai iskolán átlag csak 70—80 ember jele­nik meg, a tervbe vett 170 fó helyett. Sem a régi, sem az újjáválasztott pártbizottság eddig még nem foglalkozott megfelelően azzal hogy meg­értesse a párttagság egészé­vel a tanulás szükségességét. Ezért vettük tervbe, hogy a politikai iskolák megszilárdí­tása mellett minden hónap­ban előadásokat tartunk egy- egy fontos politikai kérdésről. Legközelebb például a ma­gyar—szovjet barátsági hónap keretében a Szovjetunió Kom­munista Pártja — - mező- gazdaság kollektivizálásáért — címmel tartunk előadást. A pártvezetés biztosítása, a pártszervezetek erősítése és a párttagság nevelése elenged­hetetlen feltétele a mezőgaz­daság szocialista átszervezé­sének, s ezzel egyidőben a mezőgazdasági termelés nagy­arányú fellendítésének is. Az elmúlt évben mintegy 160 dolgozó paraszt választotta a szövetkezeti gazdálkodás út­ját és 16 taggal I-es típusú tszcs is alakult Új élet né­ven. A tsz mozgalom ilyen arányú fejlődését azért tud­tuk elérni, mert a kommunis­ták élen jártak nemcsak az agitációban. hanem a terme­lőszövetkezetekben való be­lépésben is. Mintegy 30 párt­tag lépett a termelőszövetke­zetekbe. A kommunista pél­damutatás szép példáját adták idős Csomós Antal és Csomós József elvtársak, akik — bár közel 80 évesek — aktív szer­vezői, alapítói voltak az Üj élet tszcs-nek. AZ ŐSZI TSZ-fejlesztés ta­pasztalatai felszínre hozták azt is, hogy az egyéni dolgozó parasztok nagyrésze nem is­meri a tsz-ek belső életét, nem ismeri a közös gazdaság vezetését, a munkafegyelem módszereit, s egyáltalán a tsz-ek belső életének felépí­tését, és ezért idegenkednek a belépéstől. Ezért javasolta azt a pártbizottság, hogy a Vörös Csillag Tsz 1956. évi termelési tervét tárgyaló köz­gyűlésre egyéni dolgozó pa­rasztokat is hívjanak. Mint­egy 70 dolgozó paraszt jött el a közgyűlésre és bátran el­mondták véleményüket a tervről, a termelőszövetkezet­ről. Tar Sándor pártonkívüli egyéni dolgozó paraszt a párt- bizottságot bírálta, hogy egy- egy ilyen gyűlésre már régeb­ben is meghívhatták volna őket. Más, egyénileg dolgozó parasztok a tsz vezetőségét bírálták, hogy nem használ­ják ki eléggé a lovasfogatok erejét több esetben. így a té­li trágyahordásnál sem. Az itt résztvevő dolgozó parasztok meggyőződtek arról is, hogy rágalom az ellenségnek, első­sorban a kulákoknak az a hí­resztelése is, hogy azért ma­gas a tsz-ek terméseredmé­nye, mert a község határának a legjobb minőségű területén gazdálkodnak. Meggyőződtek róla, hogy a terméseredmé­nyek mögött a tsz-tagok nagy­szerű munkája van. A terv szerint a Vörös Csillag Tsz ez évben is minden szántóterüle­tét megtrágyázza, a terület 18 százalékát is'é]'ótrágyával. a többit műtráavával. A PÁRTBIZOTTSÁG több javaslatot tett a tsz-ek veze­tőségeinek és pártszervezetei­nek közös gazdaságuk erősí­tése, a munkafegyelem meg­szilárdítása érdekében is, mert az a célunk, hogy a tsz mozgalom állandó fejlődésé­vel párhuzamosan erősödje­nek gazdaságilag és politikai­lag egyaránt termelőszövetke­zeteink. A pártbizottság ja­vaslatára a Vörös Csillagban például kéthetes tanfolyamot szerveztek a munkacsapat- I vezetők részére, ahol az em- í berekkel való helyes foglal­kozásról, munkájukról tanul­tak. Engem is megkért a tsz pártvezetősége, hogy egy na­pon legyek a tanfolyam veze­tője. Ezen a napon délig a m unkacsapatvezetők politi­kai munkájáról beszélgettünk, délután pedig a Központi Ve­zetőség júniusi határozatának a tsz-ekre vonatkozó részéről vitatkoztunk. A Vörös Csil­laghoz hasonlóan, a Petőfi Tsz vezetősége is, még a tavaszi munkák megkezdése előtt megszervezi e tanfolyamot. Az 1956. évi tsz fejlesztési tervet a községi pártbizottság még nem készítette el. azon­ban már egy-két fontos kér­désben tettünk intézkedéseket a tsz fejlesztés végrehajtásá­ra. a terméshozam növelése érdekében. A pártbizottság javaslatára megszerveztük a kétéves mezőgazdasági tanfo­lyamot, ahol jelenleg 20 lel­kes, tanulni akaró hallgató ta­nul Nagy Bernáth elvtársnak, a pártbizottság tagjának kez­deményezésére javasoltuk a termelőszövetkezetek párt és gazdaság vezetőinek, hogy a tsz tagok háztáji állatállo­mányának takarmánybiztosí­tása érdekében ez évben a háztáji földben tagonként leg­alább 200—200 négyszögöl árpát, illetve zabosbükkönyt vessenek. Ezzel biztosítani tudják a háztáji állatállomány takarmányozását, míg a közös gazdaságban nem történik szálas-, vagy abraktaknrmány osztás. A tsz-ek tagjai ezt a javaslatot helyesléssel fogad­ták, s megvalósításának elő­készítését már megkezdték. KOMOLY FELADAT elé állítja a pártbizottságot a ta­vaszi mezőgazdasági munkák jó és gyors elvégzése, mert e • munkák megkezdésének ha­tárideje messze kitolódik. Ezért a tavaszi munkák el­végzésére közös tervet készí­tettünk a községi tanács vég­rehajtó bizottságával, amelyet a pártbizottság ülésén, majd az alapszervezetek taggyűlé­sein, tanácsülésen tárgyal­tunk meg. A fenti munkákon kívül a pártbizottság nem feledkezett meg a tömegszervezetek se­gítéséről sem. Segítettük a Petőfi MNDSZ szervezetét, hogy tsz és egyéni paraszt­asszony találkozót szervez­zen. A találkozó jól sikerült, több mint 200 asszony vett részt rajta. Megerősítettük a községi MNDSZ szervezet ve­zetőségét is, amely az elmúlt évben gyengén dolgozott. Se­gítjük a DISZ-szervezetek munkáját is. Egyre bátrabban vonjuk be a fiatalokat a köz­ség politikai, gazdasági és kul­turális életébe. Ma már mind a három DlSZ-szervezetünk- nél dolgoznak pedagógusok akik nemcsak a DISZ Petőfi iskolát vezetik, hanem bekap­csolódnak a kultúr- és egyéb munkába is. Más tömegszer­vezeteknél is, mint a MÖHSZ- nél, a többéves hiányos mun­ka után megindult az élet, rendszeresen megtartják a körfoglalkozásokat és a veze­tőség, a pártbizottság segítsé­gével egyre eredményesebb munkát végez. Hibák vannak még nálunk az állampolgári fegyelem, az állam iránti kötelezettség tel­jesítésében. Ezért a politikai felvilágosító munka mellett nagy gondot fordítunk a be­gyűjtési és pénzügyi appará­tusban dolgozók nevelésére, tanítására is. Erre azért is nagy szükség van, mert még mindig tapasztalható, hogy a dolgozókat jogtalanul zaklat­ják. Szerteágazó, sokoldalú párt- bizottságunk munkája. Ezért feladatunkat csak úgy tud­juk helyesen megoldani, ha fokozottabban támaszkodunk p párttagságra, ha meghall­gatjuk a kommunisták, a dol­gozók javaslatait és a község minden kommunistájával, minden becsületes dolgozójá­val együtt harcolunk a párt előtt álló feladatok, a Köz­ponti Vezetőség határozatai­nak végrehajtásáért. DE EHHEZ szükséges az is, hogy a felsőbb pártszervek­ben dolgozó elvtársak gyak­rabban keressenek fel ben­nünket. Munka közben több­ször szükség volna vélemé­nyükre, tanácsukra. Ahhoz, hogy az újjáválasztott párt- bizottságunk még eredménye­sebb munkát tudjon végezni, hogy tovább erősödjenek új­jáválasztott pártalapszerveze- teink, hogy szélesedjen a tsz- mozgalom, .munkánk mellett szükség van a nagyobb segít­ségre is. Barna András, a tiszanánai pártbizottság titkára Felavatták Londonban Marx Károly emlékművét Szerdán kegyeletes ünnepség keretében felavatták a londoni Highga te-temető ben Marx Ká­roly emlékművét. Az ünnepsé­gen jelen volt a brit politikai, szakszervezeti és kulturális élet, a nemzetközi kommunista mozgalom számos képviselője, valamint Frederic és Robert Longuet, Marx Károly két ük­unokája. Harry Pollitt elvtárs, Nagy- britannia Kommunista Pártjá­nak főtitkára, az ünnepségen mondott beszédében hangsú­lyozta: Büszke nap ez számunk­ra: emlékművet állítunk Marx Károlynak. Az ő műve nem­csak a könyvekben él, hanem a dolgozó emberek millióinak agyában és szivében is, a világ minden táján. Az emberiség egyharmada Marx tanításain alapuló pártok vezetésével győ­zelmet aratott a kapitalizmus fölött és ma már biztosan ha­lad a szocializmus és kommu­nizmus felé. A dolgozó nép di­adala a szocialista országokban a termelésben, a tudományban, a nevelésben és a társadalmi élet minden terén elért eredmé­nyek élő emlékműként örökí­tik meg Marx Károly emlékét. Harry Pollit elvtárs, Nagy- britannia Kommunista Pártja végrehajtó bizottsága nevében koszorút helyezett ei az emlék­művön, melyet megkoszorúztak ; a Szovjetunió, a Kínai Nép- köztársaság, Magyarország, Lengyelország, Csehszlovákia, Bulgária és Románia diplomá­ciai képviselői is. Megnyílt a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottságának VI. teljes ülése A KÖZVÉLEMÉNY PARANCSNOKAI: Beigrádban megnyílt a Jugo­szláv Kommunisták Szövetsé­ge Központi Bizottságának VI teljes ü'ése. Az ülést Joszip Broz Tito elvtárs. a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Köz­ponti Bizottságának főtitkára nyitotta meg. A teljes ü és az alábbi napi­rendet hagyta jóvá: 1. A kommunisták szövetsé­gének időszerű problémái (elő­adó Rankovics). 2. Az ifjúsági munkáról (elő­adó: Sztamboiics). 3. Különféle kérdések. Joszip Broz Tito elvtárs megnyitója után Rankovics c'vtárs tartott beszámolót a napirend 1. pontjáról. Háromezer főnyi erősítés érkezeit Algériába Algériában a legutóbbi 21 óra leforgása alatt újabb ke­mény és véres összetűzések zajlottak le. Az összecsapások­nak felhivatalos jelentések sze­rint 21 francia katona és 65 al­gériai esett áldozatul. Vasárnap este Orléansvilie környékén fegyveres algériaiak támadást indítottak. Ezen a vi­déken már hónapok óta nyu­galom volt. A csonort behatolt Lamartine község főterére, megtámadott e*- katonai őrjá­ratot majd visszavonult. Félhivatalos jelenés szerint az utóbbi négy nap alatt több hajón ismét háromezer főnyi erősítés érkezett Algériába Sikeres sztrájk Yeszífáliában A Nyugat - Németországi ( hogy ez cv október elsejéig fo- Vesztfália vasipari dolgozóinak kozatosan 18—20 pfeniggel 10 napos sztrájkharca gyóze- j emelik az órabéreket. A sztráj- lerumel végződött. A munkálta- kólók szerdán újra munkába tok kötelezettséget vállaltak, | • Itak. Cseh Pál a Gyöngyösoroszi Ércelőkészítőműről ír Tóth László hevesvezekényi levelezőnk Jói sikerült sajíófelelösi értekezlet Egerben Március 14-én este értekez­letre jöttek össze Eger város körzeti, üzemi, hivatali alap­szervezetek sajtófelelősei, hogy megbeszéljék azokat a tenni­valókat, amelyek a sajtó ter­jesztése terén Eger város alap­szervezetei előtt állnak. A sajtoíelelősi értekezletet a Vá­rosi Párt végrehajtóbizottság agit. prop, titkára nyitotta meg, melyen ismertette a pártsajtó olvasásának a jelen­tőségét, hogyan segíti Eger város dolgozóit a pártsajtó­ban megjelent cikkek olvasá­sa. Milyen segítséget ad mind politikai, mind a gazdasági munkájuk eredményesebb végreha j tásában. Beszámolójában ismertette az Eger Városi Pártvégrehajtó­bizottság által kezdeménye­zett pártsajtó terjesztési ver­senyben vállalt feladatokat s végrehajtásának mind politi­kai, mind technikai lebonyo­lítását. Rámutatott arra, hogy nem megfelelő segítséget ad­nak egyes területeken párt és gazdasági funkcionáriusaink, sőt olyan hiányosság is van, hogy maguk sem előfizetői pártunk lapjainak. Kérte az elvtársakat, hogy a verseny­ben vállalt feladatok, a kitű­zött cél elérésének érdekében politikai felvilágosító munkán keresztül érjék el, hogy minél több dolgozóhoz jusson el pártunk lapja. Az elmúlt időkben nem egy alaszervezet ért el igen ko­moly eredményeket a párt- sajtók terjesztésében, s főleg ott voltak kiemelkedőek az eredmények, ahol a pártszer­vezet támogatta a sajtófelelő­sök s az aktívák munkáiét. A hozzászólásokban a sajtó­ié 1 e'ős elvtársak javaslatokat terjesztettek elő, amelyek to­vábbi segítséget nyújtanák a i cél eléréséhez Az I-es körzet sajtófelelőse, Szalay Pál elvtárs versenyre hívta a körzetek, üzemek és hivatalok sa j lófelelőseit és vállalta, hogy körzetük terü­letén 100 új olvasóval növeli a pártlapok olvasóinak a tá­borát. A versenykihíváshoz csat­lakoztak a többi üzemek és alapszervezetek sajtófelelősei, mintegy 460 példány pártsajtó szervezésére tettek vállalást. Tóth József a Népújság kiadóhivatalának igazgatója ÁóAá/i hue/ — A PARÁDFÜRDÖI MSZT-szervezet a Barátsági Hónap keretében több tudo­mányos előadást tart. Az első előadás a szovjet orvostudo­mány eredményeit ismerteti, majd Révész Tibor tart mik­robarázdás lemezekkel elő­! adást „A barátság muzsikája” ! címmel. A szovjet könyvnap ! — címmel irodalmi előadást ; is tartanak. Március 27-én pe- I dig a szovjet baletlművé- szetről vetítettképes előadás lesz. — MÁRCIUS 18-án délután 5 órakor a Magyar—Szovjet Barátsági Hónap keretében Szőlősi Gyula, a megyei nép­művelési osztály vezetője él­ménybeszámolót tart szovjet­unióbeli és kínai útjáról. A . beszámoló után közreműkö- j dik a járási kultúrház népi ’ együttese, Suha-Balogh Jó- I zsef facimbalom-művész, Sző­lősi Gyuláné, Török Sári. I Vass Istvánné, Sárközi Zoltán j színművész és a kultúrház ba­lettcsoportja. ü varsói Eilaüaila lesz az örök nyugvóhslve a lengyel mimkásasztál'f has fiainak A Lengyel Egyesült Mun­káspárt központi bizottsága, valamint a Lengyel Népköz- társaság államtanácsa és mi­nisztertanácsa a következő határozatot hozta: A varsói Citadella, amely jelképe annak, hogy a lengyel nép megőrzi a függetlenségért és a szocializmusért vívott harc hőseinek emlékét, lesz a jövőben örök nyugvóhelye a lengyel munkásosztály és a lengyel nép legjobb fiainak. Boleslaw Bierut, Julian Marchlewski, Marcel Novotku, Karol Swierczewski és más, érdemeket szerzett vezető fér­fiak: holttestét itt helyezik majd el. Boleslaw Bierut elvtárs el­hunyta alkalmából napi pa­rancsot adott ki Konstanty Rokossowski, Lengyelország marsallja, nemzetvédelmi mi­niszter, amelyben megparan­csolja, hogy a temetés napján 24 tüzérségi díszössztűz dör­düljön el Varsóban és Lub- linben Bierut elvtárs szülővá­rosában. Párl- és kormány küldöttség utazott Boleslaw Bierut elvtárs temetésére Boleslaw Bierut elvtársnak, a Lengyel Egyesült Munkás­párt központi bizottsága első titkárának temetésére eluta­zott a Magyar Dolgozók Párt­ja és a Magyar Népköztársa­ság kormánya küldöttsége A küldöttség tagjai: Hegedűs András elvtárs, az MDP Po­litikai Bizotságának tagja, a Minisztertanács elnöke, Mekis József elvtárs az MDP Poli­tikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökének he­lyettese, Egri Gyula elvtárs, az MDP Központi Vezetőségé­nek ttikára.1 Pongrácz Kálmán elvtárs, az MDP Központi Ve­zetőségének tagja, Budapest Főváros Tanácsa végrehajtó bizottságának elnöke, Szántó Zoltán elvtárs, az MDP Köz­ponti Vezetőségének tagja, a Magyar Népköztársaság varsói nagykövete. Boleslaw Bierutnak, a Len­gyel Egyesült Munkáspárt el­ső titkárának temetésére meg­érkezett Varsóba a magyar kormányküldöttség. Hírek a Hevesi Állami Gazdaságból — MINTEGY 60—70 holdra tehető az a terület, amely éven­ként a növények kipusztu’ása, vízállás és egyéb körülmények miatt bevetetlen maradt. A DISZ fiatalok vállalták, hogy ez évben társada'mi munkával bevetik e területeket silótakar­mánnyal és terven felül be is silózzák. Ez több mint 1000 mázsa silót jelent terven felül a gazdaságnak. — A LEGUTÓBBI három hét alatt 30 fiatallal nőtt a gazdaság DISZ szervezete. A DISZ szervezet nemrég kul- túrcsoportot is alakított, amely Szabó Pál: „Darázsfé­szek” című színdarabját ta­nulja. A próbák jól halad­nak, s előreláthatólag elő­ször április 4-én mutatják be Hevesen. — BEFEJEZÉSHEZ közele­dik a gazdaság knltúrotthoná- nak énítése. Különösen a fiata­lok tűntek ki, akik brigádok­ban, társadalmi munkával se­gítik az építkezést. A kultúr- otthont április 4-én, a felszaba­dulási ünnepségek keretében adják át a gazdaság dolgozói­nak. — EBBEN az évben 13 tagjelölttel és négy taggal erősödtek a pártszervezetek. A felvett tagjelöltek nagyobb része az állattenyésztésben, kisebb része pedig a növény- termelésben dolgozik.

Next

/
Thumbnails
Contents