Népújság, 1955. december (94-102. szám)
1955-12-10 / 96. szám
5955 december 10. szombat NÉPÚJSÁG 5 KETTEN ÜLÜNK a kis szerkesztőségi szobában. Velem szemben kopottruhás, öregnek látszó ember, külföldi szabású vászonkabátban. Kezében kerékpárpumpa, aminek formáján, a rajta levő szines márkajelen szintén látszik, hogy nem magyar gyártmány. Ferenczi Sándor 43 éves, de megtörtfényű, mé- lyenülő szemei, kopaszodó feje, idegesen kapkodó gyors szavai sokkal idősebb korra vallanak. Jóformán kérdés nélkül beszél, kiábrándultán, néha felcsillanó optimizmussal, máskor halkan, szégyenlősen. Kíváncsian hallgatom, érdekes dolgokról mesél és szavai nyomán kialakul előttem egy talaját vesztett ember sorsa, sokezer megtévedt magyar szörnyű kálváriája, a nyugatra vetődött külföldi munkások élete. Mondatai rendszertelenül csaponganak. Az előbb még a nyomorban, szülők nélkül eltöltött fiatal koráról, félperccel később már Párizsról, a kanadai Montreál-ról. vagy Belgium- röl beszél. * Ferenczi Sándor 1912-ben született Ózdon. Szüleit gyerekkorában elvesztette Testvérei korán kivándoroltak Belgiumba, őt pedig Egerbe vetette a véletlen. Itt dolgozott olyan munkákon, ami éppen jött. de itt sem maradt sokáig. Pestre utazott, s egy gyújtósüzemben dolgozott, mint árukihordó. Hideg hóna- pçs szobákban lakott, pénzének nagyrészét felemésztette az ital, s a hozzá hasonló ivócimborák. Budapest dohány- füstös kiskocsmáinak piszkos terítőjű asztalainál álmodoz- gatott arról, hogy egyszer neki is lesz családja, felesége, egyszer neki is mondja egy puha, meleg, kicsi jószág, bogy: „apukám“. Aztán az ital elmosta a vágyát és egyre mélyebbre süllyedt abba a világba, ahonnan már nehéz kiutat találni. Maid jött a háború. Katona lett. ö nem mondta, én nem kérdeztem, hogy volt-e valamilyen politikai álláspontja, dalolva, vagy káromkodva szállt-e fel a felvirágzott marhavagonba, mely a halálba vitte a Kovács Jánosokat, a Kiss Pétereket Hitlerért, Horthyért. Megúszta a nagy vihart. Hazatérve, kereste a régi barátokat, munkát, megélhetést, ■de ehelyett az ő szeme csak egy rombadőlt várost, éhes, egymásra acsarkodó, mindenkiben kételkedő embereket látott. Társtalanul, magányos farkas módjára csatangolt a pesti utcákon, dolgozott, ha volt hol, ivott, ha volt mit, és egyre inkább kicsirázott benne a barátok, a ponyvaregények, az amerikai filmek által elszórt mag: ki kell szökni, mert ebben az országban már nincs jövő, nincs cél, nincs lehetőség. A Nyugat, Amerika, az „ígéret földje“ mint gombostűt a mágnes, úgy vonzotta magához ezeket a talajukat vesztett embereket, s Ferenczi Sándor 1946 októberében Szentgotthárd- nál átszökött a magyar határon. Tele csillogó álmokkal, hátra sem nézve hagyta itt ezt az országot, amelyről akkor még csak annyit tudott, hogy „ország“, de nem élt benne’ az a fogalom, hogy „haza”. FERENCZI SÁNDOR űzött vad módjára bújkált az osztrák erdőkben, mialatt Budapesten már megszülettek a tervek, hogy a ferenczisándo- roknak, a munkásoknak, s parasztoknak munkája, kenyere legyen, hogy végre embernek érezhessék magukat hazájukban. De ő erről mér nem tudott semmit... Átért az angol zónába, a sikerült terv után nagyot lélegzett s tettvággyal telítetten elindult munkát keresni. Egy cirkáló angol járőr fogta el és egy ausztriai bányatelepre hurcolták dolgozni. Bére 40 schiling volt, éppen elég a szűkös élelmiszerfejadagok kiváltására A kimerítő robot, a zsúfolt láger elől újra szökni próbált és sikerrel. A francia zónában azonban másik láger, nehéz vasútépítő munka, lelkiismeretlen emberkú- fárok várták a hontalanul bolyongó magyarokat, cseheket, németeket. Ezeknek mindegy vo't hogy a rongyos ruhában politikai bűnös, vggy egy szerencsétlen, jobb élet után vágyódó ember húzódik meg. Kellett a munkaerő, tehát ígértek fűt-fát, csalták egyre messzebb a boldogságot kergető nyomrultakat. Sokan már megbánták, már visszafordultak volna, de eléjük állították a fenyegető felkiáltójelet: ha hazamégy, börtönbe vetnek, internálnak. A másik oldalon pedig az amerikai paradicsom gyönyörűen lefestett „kánaánja“, a korlátlan lehetőségek hazája volt a mézesmadzag. A francia lágerből Belgiumba Szökött. Az idegeneket itt is gyűlölettel fogadták, féltették tőlük kenyerüket. A legelmaradottabb, életveszélyes bányákban volt csak hely számukra. Itt dolgozott három évig Ferenczi Sándor s mindvégig az tartotta benne csak az erőt, hogy végre kijuthat Kanadába. Kanada, ez volt akkor minden menekült álmainak végcélja, a boldogság, a meggazdagodás földje. Az I. R. O., a Kivándorlók Nemzetközi Szervezeté intézte az Amerikába való kivándorlást. A hangzatos név embertelen, rabszolgakereskedő vállalkozást takart. Az I. R. O. szállítja a Dél-Amerikai ültetvények, a kanadai bá- nvák olcsó munkaerejét „Ügyfeleit“ egyéves szerződéssel köti a halált jelentő bányához, vagy a kávéültetvényekhez. Ferenczi Sándor már bebolyongta Ausztriát, Belgiumot, Franciaországot, járt Párizsban, a fény és pompa fővárosában, ahol három hónapig egy kötélraktárban kapott munkát. Sétált korgó gyomorral a kivilágított Champ‘s Elyse-en, bámúlta a Szajnából visszaverődő fényeket. Látta, hogy ez a pompa, ez a fény csak a gazdagoké. A nesztelenül suhanó luxuskocsikból gazdag amerikaiak szálltak ki, s a lokálok portásainak búsásabb borravalót adtak, mint az ő egyheti keresete. A Szajna hidjai alatt, a parkokban pedig munkanélküliek aludtak arról álmodva, hogy* holnap talán rájuk mosolyog a szerencse.... Jelentkezett az, I. R. O.-nál. Nyolc hónapig egy németországi kikötő lágerében várták, míg behajózzák őket. Hat évi céltalan csavargás után végre eltávolodtak Európa gyűlölt partjai, s 1952 augusztusában boldog örömmel lépett az „ígéret földjére“, Kanadába. MONTREALBA került, egy autójavító üzembe segédmunkásnak. A legnehezebb, a legpiszkosabb munkát végezte. Letelepedett. Kapott egy kis szobát, ahol magának főzött- Keresetéből már olykor-olykor egy ruhadarabra is tellett. Aztán lassan megismerte az ottani életet. Az a munkás, aki folyamatosan dolgozik, viszi valamire, de ilyen, különösen a külföldiek között, alig van. A munkanélküliség napról-napra nagyobb, éppen ezért itt is gyűlölik a bevándorlókat, ősszel, amikor leállnak az építkezések, szélnek eresztik a munkások ezreit, akik a telet 'a munkaközvetítő irodák várócsarnokaiban töltik el, valami alkalmi munkát keresve. Betegbiztosítás nincs. Vannak ugyan magánbetegsegélyező intézetek, de ezek olyan drágák, hogy csak naevon jól kereső munkások -Tudják a havi biztosítási díjat befizetni, öregségi segély, vagy nyugdíj egyáltalán nincs. Ferenczi Sándor elmesélte, hogy a montreáli utcán megszokott kép a szemétládában ételmaradékot kereső öregember, a padokon alvó munkanélküli, a koldus. Az utca járókelői megszokták őket, s különös szánalmat senkiben sem ébresztenek. Kanadában Ferenczi Sándor eljutott életének fordulópontjához. összeomlott benne mindaz, amiben eddig bízott, nem volt terve, nem volt célja. Nyolc évi ámokfutás után észrevette, hogy elrontotta az életét. Egyre többet gondolt Magyarországra. feltámadt benne a legerősebb érzés, az égető fájdalom, amit csak a hazájuktól messze szakadt emberek éreznek: a honvágy. Esténkint összegyűltek a kanadai magvarck, hisz Montre- álban körülbelül 12 ezer magyar él. Ezeknek jelentős része még azokból a szerencsétlenekből áll, akikről József Attila írta: „Kitántorgott Amerikába másfélmillió emberünk“. Ezek az úri Magyar- ország nyómora elől, a hárommillió koldus országából jöttek ide szerencsét próbálni. Némelyiknek sikerült, a többségnek nem. Ezeken az összejöveteleken sok szó esett Magyarországról, s hiába volt az újságok hírverése, hogy ma Magyarországon nyomórognak, az emberek, hiába az emigrált nyilasszélhámosok hazudozá- sa, hogy a kommunisták lecsukják a hazatérő magyarokat, egyre inkább testet öltött a vágy: el innen, vissza, Magyarországra... Haza! Ez a gondolat fűtötte Ferenczi Sándort, s életének először volt célja. Először tudta, hogy miért dolgozik: összegyűjteni a hajójegy árát. Kanadában nincs magyar követség. Visz- szautazott hát Európába, s a brüsszeli konzulátuson jelentkezett, hogy haza akar térni. A percek napoknak, a napok éveknek tűntek, míg végre eljött a pillanat és kezébe adták a hazautazáshoz szükséges papírokat. Hiába volt már minden ijesztgetés, hiába akarták meggyőzni, hogy az amnesztia rendelettel haza akarják csalni, s itthon börtönbe vetik, Ferenczi Sándor határozott: hazajön, még akkor is, ha itthon bűnhődnie kell. Hazatérését a hatóságok próbálták megakadályozni. Nyugat-Németországban nem akarták kiadni az átutazó vízumot, de a magyar követség segített. Adtak annyi pénzt, hogy repülővel tegye meg az utat. Brüsszelből Zürichen át Bécsig szállt vele a repülőgép, majd Bécsben vonatra ült, s ezelőtt két héttel, kilenc év után újra átlépte a magyar határt. A HATÁRON barátságosan fogadták. Megkérdezték tőle, hogy van-e elég pénze, megkapta a szükséges iratokat, s sok szerencsét kívánva, útnak engedték Eger felé. Ferenczi Sándor állt a robogó vonat ablakánál, szemei előtt összefutott a rég nem látott hazai táj. Homályos szemmel olvasta az állomások neveit s mint a legszebb muzsikát, úgy itta a magyar beszédet Másképp kattogtak a vonat kerekei, fülében új, boldog ritmust vertek: hazatértem...., hazatértem .. Kábúltan sétált Pest utcáin, nézte a hatalmas forgalmat, a villanó neonfényeket, a zsúfolt kirakatokat, a siető embereket. S az eléje tárúló kép százszorosán megcáfolta a sok hazugságot Azután újra vonatra ült, s hazajött, Egerbe. Ez Ferenczi Sándor története. Ezt mesélte el a kis szerkesztőségi szobában, kapkodva, kicsit rendszertelenül, de nagyon őszintén. Egy ember súlyos tragédiája volt ez. Tragédiája? Nem! A tragédiáknak szomorú a vége. Ferenczi Sándor sorsa pedig jobbra fordult. Nehéz, nagy kerülő utat tett meg, míg ide- jutott, de most itt áll egy nehéz. kilencéves iskola után. Dereka megroppant, a belga bányában súlyos gyomorbetegséget szerzett, de ereje van a további küzdelemhez, melynek most már célját is látja. A HÁZA visszahívta fiát, s Ferenczi Sándor bátran hazajött. Az itthon töltött két hét alatt látta, hogy rpás világot talált, mint ami itthagyott. Munkát és becsületet kapott. És ezt megírja, a híradás^, az igaz szót váró, tanácstalan, megfélemlített kanadai magyaroknak, a pesterzsébeti Nagy Istvánnak, a hatvani szobafestőnek, Balatoninak (keresztnevére már nem emlékszik), az öreg Katonának, aki Budapestről szökött ki s akik esténkint együtt ülve, sóhajtoznak az itthagyott, drága hazai föld után. Ferenczi Sándor most a felnémeti Hordógyárba megy dolgozni. Hordógyári elv társak! Segítsetek neki egy új elölről kezdett élet nehézségeinek megoldásában. Fogadjátok szeretettel, hogy még jobban érezze: Hazajött. HERBST FERENC Dulles újabb sajtónyilatkozata Az MTI jelenti: Hírügynök- j ségek és rádiójelentések be- • számolnak Dulles amerikai külügyminiszter , szokásos ked- j di sajtóértekezletéről. Az amerikai külügyminiszter sajtóértekezletének elején szólott a szovjet államférfiak indiai és burmai látogatásáról. A többi között azzal vádolta a szovjet vezetőket, hogy „nem kívánják csökkenteni a Nyugattal fennálló feszültséget“. A külügyminiszter ■érintve N. A. Bulganyinnak és N. Sz. Hruscsovnak a nyugati hatalmak gyarmatosító politikájáról tett indiai és burmai kijelentéseit, azt az állítást kockáztatta meg, hogy ezek „nagymértékben kárára voltak annak, ami a júliusban Genfben megtartott kormányfői értekezleten kialakult barátságosabb kelet—nyugati kapcsolatokból fennmaradt“. I Áz amerikai külügyminisz- ! tér ezután beszélt az új ENSZ tagok felvételének kérdésé-1 ről. Hangoztatta, hogy az Egyesült Államok „továbbra is hajlandó azonosítani magát a kanadai javaslattal“, amely szerint mind a 18 felvételét kérő országot, tehát a Mongol Népköztársaságot is bebo- csátanák az ENSZ-be. Azzal kapcsolatban, hogy a Kuomintang-küldött a Biztonsági Tanácsban meg akarja vétózni a Mongol Népköz- társaság felvételét, Dulles azt mondotta, közölte a Koumin- tang-kormánnyal, hogy az i Egyesült Államok „elvben ellenzi a Biztonsági Tanácsban a vétójog alkalmazását új tagok felvételének megakadályozására, amennyiben a Biztonsági Tanács tagjainak többsége úgy véli, hogy az illető országokat fel kell venni az ENSZ-be“. Ezzel összefüggésben kijelentette, hogy a csang- kajsekista kormány nem tájékoztatta az Egyesült Államokat arról, hogy lemond-e a vétójog alkalmazásáról a Mongol Népköztársaság felvétele ügyében. KÉPEK A TSZ-EK ÉLETÉBŐL Zárszámadó közgyűlés az egri Nagy József termelő- szövetkezetben. ... és a közgyűlés utáni vidám poharazás azt mutatja, hogy jól sikerült az idei év ebben a tsz-ben is. ülés tart a gyöngyöshalászi Kossuth Tsz DISZ szervezetének vezetősége: Borozván Irén DISZ titkár, Dánosuk Erzsébet, Gál Sándorné és Sándor Lászlóné a fiatalok munkáját beszélik meg. Az utolsó simításokat végzi a zárszámadáson Nagy Anna a kiskörei Dézsa Tsz adminisztrátora. Az egri Be'sped Vállalat patronálja a kiskörei Lozsa í.vz-t. A vállalat könyvelői segítenek a zárszámadás elkészítésében
