Népújság, 1955. december (94-102. szám)

1955-12-10 / 96. szám

6 NÉPÚJSÁG 1935 december 19. szombat AZ UJ. ENSZ-TAGOK FELVÉTELÉNEK kérdéséről a különleges politikai bizottságban folyó vita azt bizo­nyltja, hogy egyre elszigeteltebb helyzetbe kerülnek a 18 új tag egyidejű felvételének ellenzői. Megállapítható to­vábbá az is, hogy az obstrukciót az új tagok felvételével szemben az Egyesült Államok legközvetlenebb csatlósai fejtik ki, ami éppenséggel nem növeli az amerikai diplo­mácia tekintélyét, jóllehet maguk az amerikaiak igyekez­nek távolmaradni e fölöttébb népszerűtlen manővertől. Jellemző volt ebből a szempontból az ENSZ különle­ges politikai bizottságának december 5-i ülése, amikor is a vitában részt vevő valamennyi fölszólaló támogatta a 28 állam javaslatát a kérelmező országok egyidejű fölvételé­ről, kivéve a kubai küldöttet. A kubai megbízott a hideg- háborús propaganda valamennyi durva rágalmát és kohol­mányát felhozta a népi demokráciák és a Szovjetunió el­len. Az összes többi felszólaló ezzel szemben hangsúlyozta a 18 állam felvételének hasznosságát és jogszerűségét, nemcsak az érdekelt országok, hanem az ENSZ szempont­jából is. M. Neszkowski lengyel megbízott a kubai felszólalással kapcsolatban kijelentette, hogy ebből a felszólalásból azok­nak a félelme szólt, akik attól tartanak, hogy végetér az ENSZ-ben az olyan küldöttségek szerepe, amelyek gyűlöl­ködést szítanak a világszervezetben és ily módon igyekez­nek elősegíteni a nemzetközi feszültség fokozását. A len­gyel megbízott egyébként hangsúlyozta, hogy a közgyűlés mostani ülésszakán fontos és szükséges megoldani az új tagok felvételének kérdését és bár a lengyel küldöttség­nek fenntartásai vannak bizonyos kérelmező országokkal szemben, mégis az ENSZ tekintélyének megszilárdítása és a nemzetközi feszültség további enyhítése érdekében támo­gatni fogja mind a 18 ország felvételét V. í. Szapozsnyi- kov, az Ukrán SZSZK képviselője kifejtette, hogy a tag­felvétel kérdésének további halogatása csak árthat az ENSZ-nek, amelynek szervezetéből hiányzik egész sor euró­pai, ázsiai és afrikai ország s hiányuk csökkenti az ENSZ hatékonyságát és nemzetközi befolyását. Brilej jugoszláv megbízott furcsának és rendellenesnek nevezte, hogy sok államot mindezideig nem engedtek be az ENSZ-be. Semmi sem lehet olyan veszedelmes — mondotta — az ENSZ mű­ködésére, sőt fennállására nézve, mint az, ha kísérletek történnek, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetét az álla­mok megegyezésén alapuló fellépésének központjából egy „zártkörű klubbá“ és végeredményben az ideológiai hábo­rú eszközévé változtassák. „El kell ismerni — hangsúlyozta a jugoszláv küldött —, hogy különböző társadalmi rend­szerű országok voltak és továbbra is lesznek és a béke csak e rendszerek egymás mellett élése esetén jöhet létre“. Az ausztráliai, a szíriai, az izlandi megbízott ugyan­csak határozottan szállott síkra az új tagok felvétele mel­lett. A 18 ország felvételét támogatta Görögország képvi­selője, s bizonyos fenntartásokkal Törökország, Argentína és a Dominikai Köztársaság megbízottja is. A csehszlovák kormány jóváhagyta az 1956. évi állatni gazdasági tervet Prágából jelenti a CTK: A Csehszlovák Köztársaság kor­mánya pénteken, december 2-án tartott telies ülésén meg­vitatta és jóváhagyta a cseh­szlovák nemzetgazdaság fej­lesztését szolgáló 1956. évi ál­lami tervet. Ez a terv a második ötéves terv első évére vonatkozik. A második ötéves terv értelmé­ben az egész ipari termelés legalább 50 százalékkal, a mezőgazdasági termelés több mint 30 százalékkal, az építő­ipar termelése pedig több mint 50 százalékkal fog emel­kedni. Ennek megfelelően az 1956. évi terv előírása szerint az ipar össztermelése az ideihez képest kilenc százalékkal, a mezőgazdaságé kilenc száza­lékkal fog növekedni. Csehszlovákia nemzeti jöve­delme 1956-ban a termelés és a munka termelékenységének emelése, valamint a termelési költségek jelentős csökkentése alapján 8,4 százalékkal fog nö­vekedni. Kekkoneu Finnország függetlenségéről Hdjsinkiből jelenti a TASZSZ: Finnországban kedden ünne­pelték az ország függetlensé­gének napját. A lapok vezér­cikkben és cikkekben foglal­koztak a nemzeti ünneppel. Kekkemen miniszterelnök a függetlenség napia alkalmából a Maakansa című lapban nyi­latkozatot tett közzé. A nyi­latkozat többek között hang­súlyozza: A finn nép ez évben biztató és bátor gondolatok jegyében ünnepli függetlenségi napját. Érezzük, hogy függetlenségünk alapja megerősödött és az or­szág külpolitikai helyzete megszilárdult. A Porkkala Udd-i területe visszaadásáról szóló szerződés örömmel tölti el szívünket. E szerződés be­bizonyította, hogy külpoliti­kánk összhangban állott a nép érdekeivel. Ukrajna hetéről A Gyöngyösi Munkás Minta Színjátszó csoport nagy si­kerrel mutatta be Kornejcsuk: Bodzaliget című négyfel- vonásos vígjátékát. — A képen á darab két főszereplője: Takács Istvánná és Budai Ferenc. MEGÉRKEZETT * I. a 38 cm ' 99 fii kerékpár segédmotor o Kapható : és Állami imházákban Fogyasztói ára: 1.480.— Ft. APRÓ HIRDETÉSEK Kétszemélyes rekamiék. fotelek, székek, elsőrendű kivitelben, hat havi fizetési kedvezménnyel. Buda­pest, Dohány u. 5. Kárpitos. Patkány, egérirtás vadászgöré­nyekkel, jótállással is. Simoni Im­re. Budapest, XIII. Katona József u. 33/b. Tamalelesz községbe férfi és női fodrászt keresünk. — Cím: Egeresem, Vegyes KTSZ. Haladók ós kezdők részére né­met óraadást vállal: Szentfülöpi Antal, Eger. Györgyényi utea 7„ I. em. Kifogástalan ..Meridor“ kötő- késztilék eladó. Eger, Bartakovics utca 1. Kontírozó könyvelőt mezőgaz­dasági gyakorlattal felveszünk. — Jelentkezés írásban, önéletrajz­zal és eddigi működés megjelölé­sével. — Nagygombosi Tangazda­ság, u. p. Hatvan. Patkányirtás görényekkel, vagy gázzal, jótállással. Halász, féreg- lrtó, Budapest, Révny u. 14. Lakáscsere. Gyöngyösi egy szo­ba. konyha, mellékhelyiségekből álló lakásomat elcserélném hason­ló egri lakással. Cím: Eger, Fű­szert V. AZ ELSŐ TERV — Na, ezzel is megvolnánk — rakták fel a szekérre a magtakarót, meg a két gabo­nás zsákot. — Épp ideje — kémlelte az eget az öreg Veréb Menyhért Mindjárt esik. S valóban, még fel sem kászolódtak a kocsira, el kezdett csepegni. Először csak úgy csendesen, aztán mire beértek a faluba, egész nekikeseredett az idő. Most már eshet. A mag a földben van, a termés a kam­rában s a mélyszántásnak sincs sok híja már. Jól kez­dik az e'ső évet a kiskörei Rá­kosi Tsz-ben. Régen dolgoz­gatnak már együtt, az I-es típusú tszcs-ben megszokták, hogy segítsék egymást, de az igazi közös munka most az ősszel kezdődött, amikor hosz- szú töprengés, számolgatás után elhatározták, hogy egy lépéssel tovább mennek. A régi I-es típusú termelőcso­port kettévált. Harmincán ter- melőszövetkezetet alakítot­tak. —* 15 család a kívülállók közül jött —, a többiek meg átléptek egy másik tszcs-be. Ügy váltak el, hogy egy esz­tendő múlva meglátják majd, ki megy többre. Korai volna most még jó­solgatni, de a jelek azt mu­tatják, hogy a következő nyá­ron erősen a talpukra kell állni a mostani elsőknek, mert az új termelőszövetkezetben emberükre találnak a ver­senyben. Csak ízelítőnek egy dolgot, amiről büszkén me­sélnek a tsz vezetői. Novem­ber elsején, amikor megkap­ták a működési engedélyt, még sehogy sem álltak az őszi betakarítással. Nem lesz itt betakarítva még karácsonyra sem — jó­solgatták egyesek, de a szö­vetkezetiek úgv gondolták, azért közös gazdálkodás a kö­zös gazdálkodás, hogy segítse­nek egvmásnak, s akkor meg­lesz. össze is fogtak. Csak egy tagnak van lova, — ta­vaszig, míg az istálló kész lesz, s vesznek mellé még 4 párat, nála hagvták —. a töb­biek a teheneket fogták be Az első nap kicsit mosolyog­tak a faluban az egymásután ballagó tehénfogatokon, de ezt a mosolygást rövid idő múlva csodálkozó tisztelet váltotta fel Mert kellő idő­ben felszedtek mindent, he- hordták a termést, elvetették az őszit, még túl is teljesítet­ték a vetéstervet. Csak egy holdnyi maradt a forgóban, most már ezzel is meg van­nak. Még arra is volt erejük, meg idejük, hogy elmenjenek fát kitermelni, s megszerez­zék a tagoknak a téli tüzelőt Rendben van a határ, s es- ténkint, amikor összejönnek az irodában, a jövőjüket ter­vezgetik. Ezerszer megfontol- iák, mit vegyenek legelőször. Ügy van ez, mint az új háza­soknál, meg kell gondolni, mire van legnagyobb szükség, mert nem akarnak feleslege­sen adósságba keveredni. így határozták el hosszú vita után. hogy az első vásárlás négy pár ló lesz. Azért ez az első. mert kora tavasszal, amikor kezdődik a simítózás. a vetés, rom lehet géppel rámenni a földjükre. Ezután tehenet vesznek. egyelőre tízet, ennyinek tudnak tavasz végéig takar­mányt biztosítani. Nvár utó­ián pedig, mikorra már be­érett a takarmánygabona, meg lesz a sertéstörzs. Juho­kat ősz felé vesznek. Ezeknek hely is kell, már ki is nézték, hol legven á ta- nvakörnont. Ha jóváhagviák a járásnál, meg a megvénét, őszre már ott emelkednének a legfontosabb épületek. Meg volna hát nagyjából a terv, de lesz-e elég ember hozzá? Negyvenöt család van a szövetkezetben, négy és fél­száz hold föld. Elég lesz a munkaerő? Elég, mert a 45 család legalább 90 mvnkaké- pes embert jelent. Szőllősiné. az elnök felesége még egy ki­csit csodálkozott is a kérdé­sen: míg egyénileg dolgoztunk, addig sem a küszöböt koptat­tuk. természetes hát. hogy a szövetkezetben is dolgozni fo­gunk. Az asszonyok kívánsága volt. hogv 25 hold cukorré­pára szerződjenek Megbeszél­ték, ki melyik munkacsapat­ban dolgozik s a brigádvezptő Bagi József tanul már Gyön­gyösön az iskolán. Mire kita­vaszodik. iskolát végzett brí- gádvezetőjük lesz. Ezek a legközelebbi tervek, erre a gazdasági évre. A téli estéken majd' tovább szövö­getik még ezeket a terveket, hogy mi legyen két-három esztendő múlva. S terveik megvalósítása nyomán nő majd nagyra a fiatal, új szö­vetkezet. DEÁK Rózsi As MTSB sportkiállítása elé RÁDIÓ MŰSOR Szombat, december 10. Kossuth rádió: 8.10: Zenekari Hangverseny. 9: Úttörő híradó. — S.20: A Pécsi Zeneművészeti Szak­iskola növendékeinek műsora. — 9.40: Joseí Strauss keringöiből. — 19.10: Operarészlelek. — 10.40: Né­pi énekesek és vidéki népi zene­karok játszanak. — 11.10: Kónya Lajos szonettjeiből. — 11.25: Fauré: Zongoranégyes. — 12.10: Szovjet szerzők operettjeiből. — 13: Falusi híradó. — 13.15: Művészlemezek. 14.15: Könnyű zene. — 15.10: Ka­marazene. — 15.45: Válaszolunk Hallgatóinknak. — 16: Dalos üd­vözlet Debrecenből. — 16.20: Az épülő kommunizmus nagy orszá­gában. 17.15: Tánczene. 18: Szom­bat délután. — 18.15: Mikrofon előtt: Tiszay Magda. Zenés be­szélgetés, — 18.55: Hírmagyarázat. 19: Téli este Pesten. — Ember György zenés riportmüsora. — 19.54: Jó éjszakát, gyerekek! — 29.2«: Jót nevettünk! — 22.15: Tánc éjfélig. — 0.10: Magyar nóták. Vasárnap, december 11. Kossuth rádió: 8.10: Édes anya­nyelvűnk. — 8.15: Egy falu — egy nóta. 8.55: Múzeumkalauz. — 9: Üj zenei újság. — 10: Vasárnapi tevéi. — 10.10: Kiváncsiak klubja. — 11: Világjáró mikrofon. — 11.30: Dél-Amerikai dallamok. — 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. 13: Jó munkáért szép muzsikát. — 13.30: Hangos naptár. — 14.15: „Salzburgi ünnepi játékok 1955.“— 15.30: Egy hét. a külpolitikában. 14.45: Szív küldi szívnek szívesen. — 1G.15: A doktor meggyógyul. Kisoperett. — 17.25: Kincses Kalendárium. 18,25: Tánczene. — 19.15: Az épülő kommunizmus nagy országában. 19.54: Jó éíszakát, gyerekek! M.»: Schiller—Puccini: Túrandó-. — 22.10: Könnyű zene. — 23: Zene­kari hangverseny. — 0.10: vidám népdalok. Hétfő, december 12. Kossuth rádió: 5.30: Sport és to tóhirek. — 8.15: Zenekari hang­verseny. — 9: Debreceni képes­könyv. — 9.20: A pásztói népi ze­nekar játszik. — 9.40: Váczi Ká­roly zongorázik. 10.10: Óvodások műsora. — 10.40: Az elmúlt hét műsorából. — 12.10: Régi operet- cek. — 13.15: Népzene. — 14.15: Szellemi öttusa. III. forduló. — 14.35: A rádió gyermekkórusa if­júsági dalokat énekel. — 15.10: Heti zenés kalendárium. — 16: Az ifjúság írói: Hollós Korvin Lajos. — 16.30: Válaszolunk hallgatóink­nak. — 16.45: Könnyű zene. — 17.15: Bach: Wohltemperiertes Kla­vier H. — 17.36: Népszerű olasz operákból. — 18.04: A tandíj. El­beszélés. — 18.25: Kodály: Zrínyi szózata. Bemutató. — 18.55: Kom­mentár. — 19: Közvetítés a Bor­sodi Vegyiművekből. — 19.15: Tánczene. 19.54: Jó éjszakát, gye­rekek. — 20.20: Kerge birka. Aurél Baranga vígjátéka. — 21.45: Ke- ringők. — 22.15: Tíz perc külpoli­tika, — 22.25: Magyar zeneszerzők. Kókai Rezső. — 23.42: Szovjet népdalok és táncok. NÉPÚJSÁG Az MDP Heves megyei pártbizottságának lapja. Megjelenni hetenkent kétszer: szerdán és szombaton. Szerkeszti: a Szerkesztőbizottság Felelős kiadó: Komócsin Minan Szerkesztőség és kiadohlvaiai: Eger, Mártírok tere 1. Postafiók: 23. Telefon: 24-43 , 24-44, 24-45. Hevesmegyei Nyomda V„ Eger, Felelős nvomdavezetö Mandula Ernő. Az agitációs és propaganda tevé­kenység egyik hatásos mószere a sportkiállítasok szervezése. A sportkiállitás kitűnő eszköze a ne­velő, mozgósító munkának. Az eddig megrendezett kiállí­tások tapasztalatai bizonyítják, hogy a sportszerveknek érdemes behatóan foglalkozniok az ilyen természetű kiállítások szervezésé­vel. Az MTSB tervbevette, hogy Egerben nagyszabású sportkiálli- tást rendez a közeljövőben, mely­nek anyagát Gyöngyösön, Hatvan­ban, Petőfibányán és a megye ,öbb községében is bemutatják A terv szerint elsősorban Heves megy«; sportéletét öleli fel a ki­állítás anyaga, de az élenjáró szov­jet sport és a magyar sport diadal­mas, felszabadulás utáni tíz éve is méltó helyet kap majd a kiállí­táson. A kiállítás sikerét elősegíti az alapos, tervszerű előkészületi mun­ka. Már most látható, hogy me­gyénkben vannak lelkes és hozzá­értő agitátorok és propagandisták, -kiknek összefogása a siker zá­loga. Fontos, hogy a kiállítás betölt­se agitációs és propaganda felada­tait. Népszerű és jól szemléltető tegyen, hűen mutassa be a me­gyei sportélet fejlődését A kiállí- 'ás tehát nocsak képek és díjak bemutatása legyen, anyagát gazda­gítani kell a megye életét legiob- ban dokumentáló grafikonokkal Is. Ezeken a grafikonokon lehet a leg­jobban bizonyítani a számszerű fej­lődést. Például azt, hogy a falusi dolgozók hány százaléka vesz részt a sportmunkában, milyen arányban sikerült a a nődolgozO kat bevonni a sportmozgalomba, hogyan teljesítik a fejlesztési terv feladatait, milyen mértékben emel­kedik a kiemelt sportágak szak­osztályainak minőségi munkája, a minősített versenyzők száma, stb. Az is helyes, há az aktívaképzés és a pénz, valamint az anyaggaz­dálkodás eredményeit is az érdek­lődők elé tárjuk. A kiváló versenyzőkről készí­tett képek, képsorozatok színesítik a kiállítás anyagát és különösen akkor lehet elérni velük komoly nevelő hatást, ha sportolóinkat munka közben is bemutatjuk az if­júságnak, hogy lássák, ki-ki hogyan állja meg a helyét a mindennapi munkában, milyen eredményeket ér el a szocialista népgazdaságunk fejlesztésében. A szükséges kellékek mind-mind rendelkezésre állanak, csak fel kell kutatni, fel kell tárni es rendezni kell azokat Kevés pénz felhasz­nálásával, társadalmi aktívák be­vonásával tartalmas, ötletes kiállí­tási anyagot lehet összegyűjteni. A sportszervek használták fel a sportkiállítás adta lehetőségeket az agitációs és propaganda munka megjavítására. Mozgósítsák a me­gye sportaktíváit, adjanak részük­re meg minden segítséget, hogv a megye sportéletének a kiállítás­ra történő népszerűsítésével mind több és több fiatal dolgozóval tudtuk megszerettetni a testneve­lést és a sportot! <—dy) Ki lesz a legerősebb ember ? Az Egri Traktor SK december 18-án, délelőtt 11 órakor, a Peda­gógiai Főiskola tornatermében rendezi meg súlyemelő versenyét. A verseny célja az, hogy alkalmat adjon a súlyemelő sport iránt ér­deklődők részére tudásuk próba­tételére és ezáltal lerakja alapjait egy egri súlyemelő szakosztály megszervezésének. A versenyen résztvehet minden sportember, aki a súlyemelés iránt hajlamot érez. Nevezni a helyszí­nen lehet, a kezdés előtt 1 órával. vagy pedig a VTSB-hez beadott nevezési lapon 17-én délig. A versenyt felnőttek és Ifjúsá­giak részére írták ki. Mérlegelés a verseny napján d. e. 9 órakor kezdődik. Az Egri Traktor kezdtsményezése elismerésre méltó és a versenytől az elhanyagolt súlyemelő sport fel­élesztését várjuk. fi!z üzemek és sportkörök mozgósítsák „erős em­bereiket“ a siker érdekében. Juhász Lajos nyerte Heves megye 1955. évi sakkbajnokságát Heves megye 1955. évi egyéni sakk bajnokságát november 4—11. között rendezték meg Párádon. A 14 versenyző közül dr. Juhász La­jos (Egri Bástya) nyerte el a baj­noki címet, A további sorrend : 2. Krupánszky K. (Gy. Kinizsik; 3. Szabolcsi Sándor (Egri Sparta­cus); 4. Harai János (Gy. Kinizsi); 5. Kiss István (Egri Bástya); 6. dr. Bakóczi László (Egri Bástya). A három első helyezett elnyerte az I. osztályú szintet. — Az Egri Spartacus vendégül látta a Debreceni Vasas komoly erőt képviselő csapatát. Az egri­ek — nagy meglepetésre — 7:3 arányú győzelmet arattak. Játsz­mát nyertek: Marsalek B„ Gaál B., Zvikl F., Korepta Gy., Ko­vács Gy., Kerekes K. és Saáry Gy. _______ A z Egri Vörös Meteor Sportkör december hó 17-én szombaton dél­után 6 órai kezdettel tartja meg vezetőségválasztó közgyűlését a Közgazdasági Technikum n. em. dísztermében. Tebetségkntató céllöVő- verseny Hatvanban A hatvani vasútállomás MÖHSZ alapszervezet tehetségkutató, ifjú­sági céllövő versenyt rendezett Hatvanban. Az egész nap tartó versenyen kitűnő és biztató eredmények születtek, ami bizto­síték Hatvan céllövősportjának fejlődésére. Tíz fiatal 70 köregységen felül lőtt. s ezért gz alapszervezet szép díjazásban részesítette őket. Ma már az alapfokú lövészkör tagjai­ként, rendszeres foglalkozásokon sajátítják el a céllövészet elemeit és minden remény meg van arra, hogy 1956 tavaszán versenyképes, Ifjúsági céllövócsapata lesz a vas­útállomásnak. Az alapszervezet vezetősége mindent megtesz, hogy ez így is legyen. Szfics Ferenc Hatvan, vasútállomás. Ökölvívás December 4-én Miskolcon, a vá­ros felszabadulásának 10. évfor­dulóján megrendezték Miskolc egyéni ökölvívó bajnokságát. A bajnokságon részt vett a Gyöngyösi Vasas három tehetsé­ges versenyzője is. Dutka János a középsúlyban első, Simon Károly harmatsúlyban második és Borost Ferenc a felnőtt nagyváltósúlyban harmadik helyezést ért el. T ermészetj árás A Gyöngyösi Bástya SK termé­szetjáró szakosztálya december 4-én rendezte meg hagyományos, késő őszi természetjáró versenyét Mátraszentlászló és Mátraháza kö­zött. A versenyt nagy fölénnyel az Egri Vörös Meteor csapata nyerte 185 hibaponttal. Második az Egri Kinizsi csapata 347 hibaponttal, harmadik a Bélapátfalvi Építők csapata '399 hibaponttal. Czeglédi Ferenc füzesabonyi le­velezőnk hozzánk intézett híveié­ben az Egri Vasas — Füzesabonyi Törekvés Népköztársasági Kupa mérkőzésen történtekről ír. Elis­meri, hogy a kiállított két füzes­abonyi játékos hibát követett el, de felhívja az MTSB figyelmét: a, jövőben gondosabban járjanak el a játékvezető küldésnél, s egri csapat mérkőzését ne vezesse egri játékvezető. Karácsonyi ajándékot Gyöngyös, Sztálin-tér 10. Salak díjtalanul kapható az Eg­ri Gyógyfürdő Kazánházánál.

Next

/
Thumbnails
Contents