Népújság, 1955. augusztus (62-69. szám)

1955-08-21 / 67. szám

8 NÉPÚJSÁG 1955. augwsztus 29, szombat Augusztus 23-án lesz 11 éve, hogy a román nép felszabadult 1944. augusztus 23-án vonult be a szovjet hadsereg és a ro­mániai hazafias erők. élükön a Román Kommunista Párttal, megdöntötték Antonescu fa­siszta diktatúráját. A szovjet hadsereg felszabadító hadjára­ta megnyitotta Románia de­mokratikus fejlődésének széles távlatait, lehetővé tette, hogy a román nép olyan politikai és társadalmi rendszert hozzon létre, amely összhangban van a nép akaratával és törekvé­seivel, Ugyanekkor a román hadsereg, amelyben régóta gyűlölet izzott a fasiszta dik­tatúra és a hitlerista megszál­lók ellen, egy emberként a né­met imperializmus ellen fordí­tották fegyvereiket. A munká­sok és a parasztok szerte az országban harcoltak a német megszállók ellen. Ekkor Romá­nia telve volt német hadtes­tekkel, akik megkísérelték el­foglalni Bukarestet. De erőfe­szítéseik hiábavalónak bizo­nyultak, megtörtek a szovjet hadsereg nagy erejétől és a román nép akaratától. A Szovjetunió segítsége Romániának A Szovjetunió önzetlen segít­ségének tulajdonítható, hogy Románia 11 év alatt hatalmas fejlődést ért el mind a mező- gazdaságban, mind az iparban. Ipari termelése majdnem há­romszor magasabb a háború előttinél. Míg a múltban az ország arra kényszerült, hogy szükséges gépeinek 99 száza­lékát importálja, addig ma ma­ga állítja elő kőolajipari, bá­nyaipari, építőipari berendezé­seit és különféle szerszámgé­peket, energetikai berendezé­seket, traktorokat, golyóscsap­ágyakat gyárt. Ezenkívül a ha­zai ipar állítja elő a mező- gazdaság, az élelmiszeripar és a könnyűipar berendezéseinek több mint 90 százalékát. Az életszínvonal emelkedése 1953-ban az állam és a szak- szervezeti tanács költségén 443 000 dolgozó üdülhetett. 1954-ben már több mint fél­millió töltötte szabadságát a legszebb üdülőkben. Jelentősen megnövekedett a felszabadulás óta a kórházi ágyak száma és megháromszorozódott a poli- klinikák száma is. A gyógyszer árakat 30 százalékkal csökken­tették. A csecsemőhalandóság 10,5 százalékra esett vissza. Fokozódik a román külkereskedelem Románia ma nyersanyag mellett félkész gyártmányokat, bútort, papírt, kész faárukat, halászhajót, furnírt szállít kül­földre. Ezenkívül benzint, pa­raffint és más kőolajterméke­ket is. Jelentős a gabona, liszt és friss gyümölcs kivitele is. Alexandru Popescu úszóbajnok Gépek segítik román szénbányák mun­káját is. «M00CXXXXKXX3Û00CXXXXX)000(XXXXXX>XXXC000C>000CC}00CXX)CX>C)0CXXXXX>00(XXXXX>0C>0000eXlC}000000000CXXXXXJ0aoauuU(XXJOOU»JG^aXJUt/ I 26&6Á Mumjiink iTuyktkomi ? A kettős ün­nep alatt nagy­szerű filmalko­tásokban gyö- j| nyörködhet a há­rom város kö­zönsége. Eqer- ben a Vörös Csillag filmszínház; ban tovább folytatódik a Pármai kolostor című romantikus francia film. Augusztus 20-án délelőtt 11 órakor Luxus tutajon című szov­jet filmet, 21-én pedig a Haraq napja üi magyar drámát láthat­ják. Az Eqrj Dózsa filmszínház­ban 20-án Simon Menyhért szü­letése című filmet újítják fel. 21-én Ed Mártin, a pincérfiú című megrázó német filmdrámát mutiatiák be. 20-án délelőtt az Elefánt és ugrókötél című színes szovjet mesefilmet, 21-én pedig a Háraq napiát játsszák. Az Egr, Szabadtéri moziban augusztus 20-án este a Simon Menyhért születése pereg. Gyöngyösön a Puskin filmszín­házban 20-án és 21-én Veszélyes ösvényen című filmet, matinén pedig a Csuk és Gek, 21-én Gya- pottündérke című szovjet mese; filmeket forgatják. A gyöngyösi Szabadságban 20—21-én az olasz —francia filmművészet remekét, a Gróf Monte Christo első részét látsszák. Matinén 20-án a Külvá­rosi fiút, 21-én pedig a Szembe­sítés című szoviet filmet vetítik. Hatvanbap 20—21-én a Tiqris- szelídítő című izgalmas szoviet cirkuszfilmet láthatják, míg ma­tinén a Kővirág, 21-én a Sárkány rabjai c. filmet pergetik. Oveqcsiszolást. tükörkészítést, megvakult tükör újrafoncsoro- zását szakszerűen elkészítem „Merkur” fivegcsiszolda, Eger Knézich Károly u. 24. A két napon nagyszerű és vál­tozatos lesz a sportműsor is. Egerben már reggel 8 órakor asztalitenisz mér­kőzéssel kezdődik, a mérkőzés a tanítóképző intézetben folyik, az ország legjobb asztaliteniszezöi játszanak Davis-kupa rendszer­ben. Nyolc órakor a MÖHOSZ-1Ö- völdében Miskolc, Nyíregyháza, Eger minősítő céllövö-versenyt rendeznek. 11 órakor városi te­niszbajnokságok folynak a nép­kerti pályán, fél 11-kor kezdődik a falusi neiyedik szpártákiád megyei döntőié, amely során at­létika, torna a stadionban, a röp­labda fél 12-kor a Dőzsa-pályán, a kerékpárverseny pedig 12 órakor a városi rendőrség előtt kezdődik. Fél 3-kor a Vasas kézi­labda pályáién Gyönqyösi Hon­véd—Abasári Honvéd, Egri Ha­ladás kézilabda-mérkőzés lesz. Fél 3-kor Hatvani Törekvés—Egri Dózsa ifi labdarúgó-mérkőzés, maid 5 órakor a H. Törekvés —E. Dózsa megyei bajnoki mérkőzést tartiák meg. Hét órakor E. Dó­zsa—Bp. Kinizsi OB li. villany­fényes vízilabda-bajnokság, majd utána 8 órakor Eger város fel­nőtt és ifjúsági úszóbainokságát rendezik meg. melyen a VIT-en résztvevő fiatalok is részt vesz­nek. Vasárnap. 21-én 9 órakor folytatódik az asztalitenisz mér­kőzés a tanítóképzőben, 10 óra­kor ökölvívó-mérkőzés lesz az E, Vasa® és BP. Honvéd váloga­tott között a Főiskola udvarán, 5 órakor pedig ennek felnőtt majd 3—5-ig a népkertben bir­kózó-bemutatót láthatnak. Há­rom órakor a salakpályán Egri Vasas — Füzesabonyi Törekvés ifi. mérkőzését tartiák meg. Hatvan­ban 20-án 14—15 óra között ei­AZ EGRI VENDÉGLÁTÓ IPARI VALLALAT kezelésében újonnan megnyílt NÉPEÜFECEN egész napon át friss, ízletes melegételek, szendvi­csek, cukrászsütemények, fagylalt, bor, sör és pá­linkafélék kaphatók. Árak a legalacsonyabb Ven­déglátóipari árjegyzék szerint. Nyitvatartási idő: reggel 6 órától éjjel 24 óráig. tőernyős gyakorlatok lesznek >a sporttelepen, 14 órakor kezdődik az úszóverseriy a városi uszodá­ban. 15 órakor a Hatvani Törek­vés II — Naqyqombosi Traktor sportkör járási labdarúgó bajnoki mérkőzése lesz. 17 órakor a Hatvani Öreqfiúk és a Salqótar- jáni SBTC öreqfikik mérkőzése. Augusztus 21-én 11 órakor or­szágúti kerékpárverseny, 14 órakor VIT jelvényszerző ver seny a Törekvés pályáján. 15 órakor a H. Kinizsi ifi — Rózsa- szentmártoni Bányász ifi labda rugo-mérkőzés. 17 órakor pedic a H. Kinizsi I — Rózsaszentmárton Bányász I csapatának bajnoki mérkőzése lesz. ^ 21-én este az Othello előadása az Eqri Pedagó­giai Főiskola ud­* varán a Nemzeti Színház és az Operaház művé­szeinek felléptével, este 9-kor. Gyöngyösön az új szabadtéri színpadon az Orczy kertben 21-én este a „Mi kis Csárdás- királynőnk” paródia. Ezenkívül mindhárom városban 20-án reggel 9-től kezdve a vá­ros és járás legjobb kullúrcso- portjai, bábjátszói és tánccsoport- ial tartanak műsort Egerben Népkertben, Hatvanban a Rákosi kertben. Gyöngyösön az újonnan megnyílt szabadtéri színpadon és Orczy kertben. Az egri járási kultárházban va­sárnap este 8 órakor a hatvani városi kultúrott- honban ugyan­csak 8 órától éjfélig. Megyénk mindhárom vá­rosában este utcabál. Az Egri Asztalos és Kárpitos KTSZ-hez asztalos szakmában jártas normást felveszünk, je­lentkezés azonnal. Eger. Széc­henyi u. 24. sz. alatt. Eredményes munkát végez a Bástya SE Egri Városi Választmánya A párt 1954, évi decemberi határozata előtt az OTSB és a SZOT határozata folytán egye­sültek a Fáklya, a Lendület és a Petőfi sportegyesületek. Egerben is megtörtént az egyesülés, s elmondhatjuk: a sportkörök eleinte idegenkedve fogadták. Részben a meglévő so­vinizmus miatt, részben pedig azért, mert az egyesülés foly­tán több vezetőt le kellett vál­tani. Ezt az idegenkedő hangu­latot azonban a tárgyalások nyugodt légköre hamarosan le­szerelte. s a városi választmány létrehozásának ezután nem állt már az útjában semmi akadály. A választmány 23 tagból áll, melyben arányosan vannak kép­viselve a szakmák érdekelt dol­gozói. A választmány elnöksége jó­váhagyott munkaterv alapján dolgozik. A munkatervben — egy negyedévre szól — a szak­osztályok fejlesztése, a minőségi sport és az utánpótlás nevelésé­vel kapcsolatos feladatok szere­pelnek. Jelentős eredmény, hogy létrehozták a férfi és női kerék­páros, valamint a háromtusa szakosztályt. Ez utóbbi szakosz­tályoknak 35 minősített tagja van, rajtuk kívül sok fiatalt vontak be a munkába. Ugyan­úgy az úszók. kosárlabdázók, kézilabdázók és — végre — a labdarúgók Is. A szakosztályok vezetése te­rén is határozott fejlődés ta­pasztalható. Amig az elmúlt évek alatt csak az edző intézte az ügyeket, most a kollektív veza- tés elve érvényesül. Különösen az úszó. labdarúgó, tenisz, atlé­tika és torna szakosztályoknál folyik jő munka. A kisebb szak­osztályoknál még vannak hibák, ahol a vezetők munkája nem rendszeres. A szakosztályok ve­zetősége készíti el a költségve­téseket, a versenynaptárt, szer­vezi és lebonyolítja a rendezvé­nyeket, de jólesően halijuk: sportolóink egyéni problémáival is foglalkoznak! A kilenc központi szakosztály­ban jelenleg 766 sportoló van nyilvántartva. Közölök 384 minő­sítéssel bír, a többiek a rajten­gedélyesektől és — főleg — az utánpótlás tagjaiból tevődnek össze. A minősítettek között 2 érdemes, 18 elsőosztáiyű. 60 másodosztályú, 138 harmadosz­tályú és 158 ifjúsági versenyzőt találunk. Meg kell jegyeznünk, hogy az előző években a gyakori vándor­lások hátráltatták a minőségi és a mennyiségi fejlődést. Kevés szakmai dolgozó volt bekapcsol­va a munkába, emiatt főleg kö­zépiskolásokra épült a sportkör, akik tanulmányaik befejeztével — kevés kivétellel — eltávoztak a sportkörből. Ma már ezen a téren Is meg­változott a helyzet. Különösen jó­tékony hatású a helyi-ipari dol­gozók sportolásba való tömeges bevonása. Itt az atlétikai, aszta­litenisz, teke. sakk és torna szakosztályok dicsekedhetnek a legjobb eredménnyel. Az összes sportolók 21 százaléka szakmai dolgozó — az elmúlt évi két szá­zalékhoz képesti A szervezésben nagy lendületet adott a szakszer­vezeti sportünnepély. melyen több mint félezer dolgozó szere pelt. A sportünnepélyen kapott kedvet az atlétikához többek kö­zött a tehetséges Szatai. aki az­óta már a Bástya SK atlétika' szakosztályának versenyzője, de hasonló módon vált aktív spor­tolóvá Székfi, Pálok, Kréti Erzsé­bet és Mester Anna is. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a jelentős tényt sem. hogy a sportünnepélyek szervezésének idején a sportkör iő kapcsola­tot teremtett a vállalatok vezetői­vel, üzemi bizottságaival, dolgo­zóival. Ezek az eredmények az orszá­gos sportünnepen is hűen tük­röződtek. Nem volt olyan ver­senyszám. melyben ne végzett volna egri sportoló az első há­rom között. A 3000 ra-es futás­ban például három egri — Má- csár. Kubeczki, Bakos — ért be elsőnek, ami annál is inkább ör­vendetes, mivel a hosszú távok­kal Eger mindig „hadilábon" ál­lott. Tíz egri jutott be a Bástya SE válogatottjába — a céltudatos felkészülés, a jó munka eredmé­nyeként. Az Egri Bástya Igen sokat ad az utánpótlás nevelésére. A DISZ-sze! és az oktatási osztály- tyal karöltve megrendezték az atlétikai és labdarúgó úttörő baj­nokságot, melvre értékes ván­dordíját tűztek kl. A két legjobb úttörő labdarúgócsapat az Egri Bástya edzőiének irányítása alatt Egyéni termelők! Tszos-taeok ! Termel őszéi vet kezetek! Kössetek seetéslîîæïnlàsî és bacon-nevelési szerződést Jó átvételi árak. — 400,— Ft előleg — takarmánybeadási kedvezmény a december 31-ig átadandó hízottsertésekre. Mennyiségi prémium 5—20 db-ig 80 fillér, 21 db-tól 1 Ft kg-ként. melyet társulással Is megkaphatnak a szerződők. Hizlalási idő legalább 2 hónap. Bővebb felvilágosítást: az ÁUatf'orsalml Vállalat járási kirendeltségei és körzeti felvásárlói adnak áll, ezenkívül felszerelést Is kap­nak — a sportkörtől. Kitünően végzik az utánpótlás szervezését az úszók, a kerékpá­rosok és a kézilabdások. Az út­törő kézilabdacsapat például megnyerte az országos úttörő bajnokságot, az úszók eredmé­nyei pedig országszerte ismertek. Alig hisszük, hogy más sportkör három olyan úszótehetséggel rendelkezzen, mint a pöttömnyi Ringelhann-, Vajdovics-, Frank­hármas! Rajtuk kívül még 150 hasonló tehetség bontogatja szárnyait Bakó Jenő. Válent Gyula irányítása mellett. Nagy sikere volt az úttörők ré­szére rendezett sporttanfolyamok­nak is. 'Ä szakosztályokban folyó ne­velőmunka kielégítő. A legtöbb probléma a labdarúgóknál me­rül fel, ahol a vezetők napról napra harcot vívnak a helytelen nézetek ellen, melynek elterjedé­sében jókora és dicstelen szerep jut a csapat előző edzőinek Is. Persze az igazi sporterkölcs, a kollektív szellem kialakítása nem megy máról holnapra, azonban már ezen a téren is van Javu- láS Á Bástya SK többi sportkörrel való viszonya Jobb. mint azelőtt volt. Különösen a Dózsával és a Vasassal alakult ki szívélyes kap­csolat. A szakszervezet minden­ben támogatja a sportkört. Meg­állapítható, hogy a sportolók és vezetők mintegy 75 százaléka szakszervezeti tag. akik rendsze­resen fizetik a tagdíjat. A Baráti Kör, az OTSB által 1955. II. negyedévében kiadott utasítás előtt szabálytalanul, sőt a sportkörre nézve károsan mű? ködött, A választmány felszá­molta ezt a társulatot, és szocia­lista szellemű Baráti Kör szerve­zéséhez fogott hozzá. A sportkör jóváhagyott költ­ségvetésének betartása problé­mákat okoz, de a nehézségek eb lenére sem állt meg sehol a munka. Persze, nagy hiba, hogy például a tervezett 32 000 forint tagdíj helyett csak 10 000 forint folyt be. De nem tudták teljesí­teni bevételi tervüket sem. Az Egerben vendégszereplő NB I-es csapatok „étkezési és utazási költségek” címén úgyszólván az egész bevételt elvitték egy-egy mérkőzés alkalmával. Ez Igét} helytelen és úgynevezett profi* szellemre vall! Végeredményben — a meglévő hiányosságok és nehézségek eb lenére, az Egri Bástya munkája eredményesnek mondható. A hiá. nyosságók felszámolása, a vá. lasztmány állandó napirendi kér­dését képezi. S mi hisszük, hogy a párthatározat helyes tanulmá­nyozásával és alkalmazásával ez sikerülni is fogl Somody József Tanuljanak belőle.. Vasárnap, az öt megye úsző- bajnokságán történt. A hangos­beszélő rajthoz szólította a női mellúszók mezőnyét. A verseny­zők elkészültek a rajthoz, amikor észrevettük: az egyik rajtkő üres... Pedig onnan egy egri úszónak kellett volna rajtolnia. Mi történt? A versenyző nem hal­lotta a rajthoz szólltást. vagy be­teg lett? Nem Nyugodtan társal­góit. napfürdőzött az egész heti esőzés után váratlanul előbüjó nap sugaraiban. Mint kiderült, úgy vélte: „nem indulok el ebben a számban, mert csak ötödik le­hetek". Ennek a fiatal, tehetséges ver­senyzőnek azóta már biztosan megmagyarázta az edzője, hogy vétett a sporterkölcs ellen, ártott sporkörének. Megmagyarázta, hogy ml az a versenyfegyelem. Mert nem a versenyző, hanem az edző hívatott eldönteni: ki mi­lyen számban Indul... Ugyancsak vasárnap figyeltük meg az alábbiakat. Délután 16 órára volt kitűzve az Egri Dózsa —Petőfibánya megyei bajnoki labdarúgómérkőzés. (A falraga­szon felcserélték tévedésből a két mérkőzés Időpontját.) A petőfibányaiak idejében meg­jelentek a pályán, a Dózsának se’ hire, se* hamva. Végre 16 óra 30 perckor megjelentek a belügyiek 9 emberrel és egy rossz labdá­val. Megkezdődött a mérkőzés, majd befutott a 10. Dózsa játé­kos Is. A labda egy darabig szót. tanul tűrte, hogy ide-oda rugdos­sák, később azonban egy szemre­hányó durranás közepette, kile­helte a lelkét — Gyorsan elő a tartaléklab­dát — követelte a közönség. Tar­taléklabda azonban nem volt. a játékosok leültek pihenni a pá­lya salakjára, a nézők bosszan­kodtak, egy motorkerékpáros pe­dig elindult labdát szerezni... Végül is Bartók elvtárs. a Bás­tya szertárosa sietett a bajbaju­tottak segítségére egy labdával. A kényszerpihenő alatt a petö- fibányaiak elpanaszolták, hogy senki sem várta őket Egerben, nem tudták, hol öltözzenek és csak közvetlenül a mérkőzés kezdetekor találkoztak a Dózsa vezetőkkel. A Dózsa Sportkörnek a jövő­ben több gondot kell fordítania egy mérkőzés megrendezésére. Ügyeljenek a pontos kezdésre, minden alkalommal két kifogás­talan labda álljon rendelkezésre és végül — de nem utolsó sor­ban — tekintsék vendégnek az ellenfelet. Hiszen jól tudják, mi­lyen jól esik a barátságos fogad­tatás, az előzékenység. Egy-egy mérkőzés lejátszásában ne csak a „két pont szerzési alkalmat” keressék A mérkőzéseknek — ezen a kétségtelenül legfontosabb célja mellett — más céljai Is van­nak. Ezek közül elég ha csak egyet: a baráti kapcsolatok épí­tését említjük meg. Eladó egy db 550-es vasvázas kisipari golyóscsapágyas szalag- fűrészgép, egy db 350-es vasvá­zas kisipari gyalugép. Csak sze­mélyesen tárgyalok. Gyöngyös. Petőfi u. 10. Zománcozott tűzhely, kályha elsőrendű kivitelben kapható. Budapest. VIII. Futó u. 43. CUKRÁSZDÁINKBAN cukrászsütemények, cu­korka, csokoládé, fagy- lalt állandóan kapható megfelelő választékban. Ezenkívül, — Presszó­kávé és különféle italok. NGPUJSAO Az MDP Heves megyei Párt­bizottságának lapja Megjelenik hetenként kétszer: csötörtökön és vasárnap. Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: Komócsin Mihály. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Eger. Mártírok tere 7. Postafiók: 23. Telefon: 24-43. 24-44. 24-45. Szikra Lapnyomda Budapest Vili.. Rökk Szilárd utca 6 Felelős nyomdavezető: Kulcsár Mihály. Terjesztik: a Megyei Postahtva tál Hirlaposztálya és a hírlap kézbesítő postahivatalok. Elöfl zetést díj egy hóra 3.50. egy ne gyed évre 10.50 forint. Előfizet­hető a postahivataloknál és kéz­besítőknél. Üzemképes 125-ös lemezvlllás Csepel motorkerékpár eladó. Cím: Petrán Antal Sirok. Vidéki kárpitosok! Galvanizált drótból készült epedát szállít utánvétellel. Pun- ger. Budapest, VIII. Krúdy u.9. Eladó kifoqástalan teleszkó­pos 350-es NSU. Eger. Alkot­mány u. 6. Az 'Egri finommechanikai és Vasipari Vállalat felhívja a la­kosságot. hogy leszállított áron gyermekkocsikat és játék-gyer­mekkocsikat hoz forgalomba. A mintadarabok megtekinthetők a vállalat Sándor Imre utcai helyi­ségeinek kirakataiban. Egri Ft- nommechanikai és Vasipari Vál­lalat. A SZIKHÁZ MRUITIPARKB1 MlGMÍtT az új Népművészeti és Háziipari pavilon Nagy választékban állunk a helyi és üdülöközönség ren­delkezésére az országosan kedvelt, kiváló minőségű nép művészeti és háziipari termé­kekkel. strandcikkek, aján­dék- és emléktárgyak nagy választékban. A GYÖNGYÖS — EGERVIDÉKI BORFORGALMI VALLALAT a szüreti Idény tartamára a megye területén lévő községekben üze­melő pincészeteihez átvevőhelyeihez adminisztrátorokat vesz fel Vidéki kiküldetés esetén a havi fizetésen felül a rendeletben megál­lapított kiküldetési és szállásköltséget megtérítjük. Az elvégzendő munka különösebb előképzettséget nem Igényel, azon­ban pontos és gyors számolási ismeret feltétlenül szükséges. Jelentkezni lehet 8 vállalat központjánál (Gyöngyös. Mátvás klr. u. 2. I. emelet vagy a vállalat pincészeteinél, ahonnan a jelentkezéseket a központba továbbítják.) A felvétel augusztus 20. és október 1 közötti időben folyamatosan történik. GYÖNGYÖS—EGERVIDÉKI BORFORGALMI V.

Next

/
Thumbnails
Contents