Népújság, 1955. március (18-26. szám)

1955-03-24 / 24. szám

ytlA6 PROLETÁRJA! EGYESÜLJETEK! NÊPUJSA G AZ MDP HEVESMEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LAPJA IX. ÉVFOLYAM, 24. SZÁM. Ára 50 fillér 1955 március 24. csütörtök. Levelezőink Írják a felszabadulási versenyről A felszabadulási verseny a munka minden terü­letén már az eddig eltelt időben is nagyszerű eredmé­nyeket hozott. Üzemeink nagy részénél a hetek mú­lását az egyre növekvő tervteljesítés, a jobb és olcsóbb termékek gyártása jellemzi. A verseny lendülete a mezőgazdaságban is meggyorsította a begyűjtést és a tavaszi munkák kezdetét. Levelezőink írásainak szinte minden sora arról számol be, hogy a felsza­badulás 10. évfordulójának tiszteletére tett vállalá­sokat hogyan teljesítik és hogyan segítik pártunk Központi Vezetősége legutóbbi határozatainak meg­valósítását. „A március 15-től április 4-ig tartó felszabadu­lási műszakhoz vállalatunk dolgozói is lelkesen csat­lakoztak“ — olvashatjuk Nyilas Ferenc, a Mátrai Ás­ványbánya Vállalat ÜB-elnökének levelében. Öröm­mel írt arról, hogy ez a felszabadulási műszak az első napon szép eredményeket hozott. A kishegyi dolgozók közül Szabó Imre és Nyilas András 227,7, Molnár I. János és Patkós Benedek 192,6, Csontos János pedig 184,8 százalékot ért el. Erdélyi Bertalan a Hevesmegyei Tatarozó Vál­lalat versenyeredményeit közölte velünk. így ír: „Megígértük, hogy az egri I-es számú megyei kór­ház födém-megerősítésének vasbeton-munkálatait március 15-e helyett március 1-re elvégezzük. Ezt a vállalást már túlteljesítettük. Arra is ígéretet tet­tünk, hogy az egri Vöröshadsereg útja 5. szám alatti lakás átalakítását április 15-e helyett április 1-re be­fejezzük. Ezzel a munkával március 15-re végeztünk.“ Kiváló eredményeket ért el: a Varga kőműves bri­gád, Zombori Miklós brigádja és Pók Miklós. A mű­szákiak közül Lájer József, az I-es számú építésve­zetőség irányítója nyújtott nagy segítséget. Március 11-én Verpelét község dolgozói csupán egy nap alatt 360 kiló tojást és 160 kiló baromfit ad­tak be — írja Paizs József szerkesztőségünknek. Ahhoz, hogy egy nap alatt ilyen jó eredményt értek el, sokban hozzájárult Kiss elvtársnak, a községi be­gyűjtési megbízottnak a jó munká ja. A Hevesmegyei Állami építőipari Vállalattól Sándor János UB-elnök küldte el sorait. Levelében a felszabadulási verseny eredményeivel foglalkozik. A legjobb dolgozókat felsorolja, közöttük Verebélyi Lajos, Studer János és Dudás Antal építésvezetőket, akik valamennyien túlteljesítették a 100 százalékot. Az Építőfa és Építőipari Szakszervezet Heves megyei bizottsága értékelte megyénk építőüzemeinek februári teljesítményeit. Az értékelés szerint jól dol­gozott a Bélapátfalvi Cementgyár, a Recski Kőbánya, a Szarvaskői Kőbánya Üzem, a Tatarozó Vállalat és az Útfenntartó Vállalat. Javulás mutatkozik a terv­teljesítésben a Selypi Cementgyárnál is. Klinkerége- tési tervüket már 110,2 százalékra teljesítették, de a cementterv teljesítésénél még csak 91,6 százalékos eredményt értek el. Polgár Miklós KISZÖV-elnök a március 16-án meg­tartott aktíva ülésről számol be, ahol ismertették a legutóbbi időkben elért eredményeket, majd beszél­tek arról, hogy január hónapban a 97 százalékos terv­teljesítéssel szemben 99 százalék béralapot használ­ták fel. Februárban mutatkozik javulás, mert a tervet túlteljesítették, a béralap felhasználást viszont 93 szá­zalékra csökkentették. Megyénk valamennyi szövet­kezete résztvesz a felszabadulási versenyben, s több­nyire jó eredményeket értek el. „A termelőszövetkezetek gazdasági megerősödése, a tagok létszámának állandó emelkedése szükségessé tette, hogy a pélyi Rákosi TSZ, valamint a pélyi-akol- háti Vörös Szikra TSZ egyesüljön — írja levelében Félegyházi Endre agronómus. Majd arról számol be, hogy az elmúlt hónap 23-án közgyűlést tartottak, amelyen megbeszélték, hogy a nagyobb jövedelem el­éréséért, a tagok életszínvonalának emeléséért mi­lyen feladatokat kell a jövőben megváló'sítaniok. Üj belépők is vannak, ezekkel sokat kell foglálkozniok. A tagság közösen úgy határozott, hogy ebben az esz­tendőben nagy gondot fordít az állattenyésztés fej­lesztésére, idejében kezdi meg a tavaszi munkákat, a földet műtrágyázza és a fejlett agrotechnikai eljárá­sok alkalmazásával terményeik átlagát növeli. Kö­zöttük az őszibúza multévi 6,5 átlagtermését 8,2-re emelik. A besenyőtelki Honfoglalás TSZ-ből a tavaszi elő­készületekről írtak. — A gazdasági felszereléseket mind kijavítottuk, a vetőmagvak kitisztítva, csávázva várják a vetést. A dohányos brigád a melegágyakat készíti, a tagok közül sokan a hét katasztrális hold gyümölcsösben a fatisztoaatással vannak elfoglalva. A felszabadulási évforduló tiszteletére a félévi tojás-, soványbaromfi-, az egész évi kövérbaromfi-beadás 65 százalékát teljesítettük, ahogyan meg is ígértük. A Mezőgazdasági Gépjavító Vállalatnál március 16-án kis ünnepély keretén belül adták át az ipari tanulók legjobbjának, Béres Jánosnak az egyéni ván­dorzászlót és csoportzászlót a legjobb 15 tagú ta­nulócsoportnak. Somogyi János igazgató erről a zászlóátadásról számolt be. A zászlók az ipari ta­nulókat az eredmények fokozására serkentik a jö­vőben. A magyar-szovjet barátság hónapja keretében a hat­vani MSZT-szervezet szín­játszó csoportja Atkárra látogatott el az „Ukrajna mezőin" című vígjátékkal. A képen a tavaszi napsü­tés kicsalta a szereplőket az udvarra, itt végzik az utolsó simításokat a fellé­pés előtt A KÖZPONTI VEZETŐSÉG MÁRCILSI HATÁROZATÁÉRT Első az atkári gépállomás Gépállomásaink nagy része hetekkel ezelőtt megkezdte a traktor-talajmunkákat s a szántást. A gépállomások igazgatóságának legutóbbi ér­tékelése szerint megyénkben az atkári gépállomás vezet, ahol a traktormunkákat 31,8, a talajmunkákat 34,2 és a szántást 37,8 százalékra végez­ték március 22-ig. Jó munkát végez az egri és a horti gép­állomás is. Eredményeik sze­rint sorrendben így következ­nek: 1. Atkár, 2. Eger, 3. Hort, 4. Detk, 5. Lőrinci, 6. Péter- vására, 7. Sarud, 8. Heves, 9. Füzesabony. A taroamérai gépállomás eddig semmilyen traktor-mun­kát nem végzett. Előkészítő bizottság alakult Mezőtá rkányban Egy hét alatt 135 új taggal szaporodtak tsz-eink Az elmúlt héten megyénk­ben 110 család, 135 taggal és 329 katasztrális hold földdel lépett be a termelőszövetke­zetbe, választotta a közös gaz­dálkodás útját. A füzesabonyi járásban: Mezőtárkány tsz-ei 9 család, 78 kh földdel, a he­vesi járásban: Tiszanánán a Petőfi-csoport 14 család 22 tagjával és 92 katasztrális hold földdel'gyarapodott. Sokan ke­restek fel a pélyi Rákosi Szö- veíístfíetb-t . isi hogy belépési nyilatkozatukat átadják. 1955. január 1-től járásaink között a hevesi járás termelő- szövetkezeteibe léptek be leg­többen, 226-an, Mezőtárkány község terme­lőszövetkezetei példás munkát végeztek az elmúlt esztendő­ben. A Szabadság TSZ, a Győ­zelem és az Ezüstkalász Ter­melőszövetkezet eredményes munkájának hatására ebben az évben már több mint har­minc új taggal gyarapodtak a község tsz-ei. A Központi Ve­zetőség határozata után most egy új termelőszövetkezet lét­rehozását vették tervbe, a* előkészítő bizottság már meg­alakult: melynek tagjai sorá­ban számos középparaszt is található. Salamon József tizenöt holdas, Szabó L. Mi­hály huszonkét holdas, Mezei István huszonnégy holdas kö­zépparasztok is tavasszal már a közösben végzik a mezőgaz­dasági munkákat. Ujlőrincfalva község dolgozó parasztjai gondosan tanúink^ nyozták a Központi Vezetőség legutóbbi határozatát és a kommunisták kezdeményezésé­re elhatározták, hogy „Tizedik évforduló“ néven megalakítják a község első termelőcsoport­Nagy szorgalommal vetik a tavaszi búzát a poroszlói Béke Termelőszövetkezet tagjai Ötholdas új gyümölcsös a hatvani Dózsa TSZ-ben Megyénk termelőszövetkeze­tei és egyénileg dolgozó pa­rasztjai a tavasszal 110 hol­don telepítenek új gyümölcsö­söket. A kedvező időjárás ha­tására megyeszerte folynak a csemeték ültetése. A hatvani Dózsa Termelőszövetkezet földjén 35 tag szorgoskodik, hogy mielőbb elvégezzék az öt­holdas gyümölcsös telepítését. Szorgalmas munkával eddig már négy holdat ültettek be szilvafa csemetékkel. Seré­nyen folynak a telepítési munkálatok a herédi Micsurin Termelőszövetkezetben is, mely húsz katasztrális hold szilvafa telepítéssel növeli a meglévő gyümölcsös területét. A tsz tagjai alig két nap alatt több mint 500 csemetét tettek a földbe. A felnémeti Petőfi TSZ tagjai 280 almacsemetét ültettek el a tavaszi munka első napjaiban, Teljesítette első negyedévi tervét a Bélapátfalvi Mészmű ötéves tervünk egyik új, modem alkotásának, a Bél­apátfalvi Mészműnek a dol­gozói hétfőn jelentős munka- győzelemről adtak hírt. Reg­gel hat órára teljesítették el­ső negyedévi tervüket. Ezzel a sikerrel megelőzték Heves megye minden üzemét. A mészmű dolgozói a ne­gyedév végéig annyi meszet akarnak még termelni, ami 56 esaládiház felépítéséhez elegendő. át. Az új termelőcsoportba ;ár az eisö napon az család 13# hold földdel írta alá be­lépési nyilatkozatát. Az alapító tagok között van Ambrus Já­nos községi párttitkár, és Bak Pál pártvezetőségi tag, akik ti­zenkét katasztrális hold föld­del választották a nagyüzemi, közös gazdálkodás útját. Az új tsz tagjai máris hozzáláttak a közös munkához és két nap alatt már tíz hold tavaszi bú­zát vetettek el. Kovács László pélyi gazda példát mutat a beadásban Megyénk több községében meggyorsult a begyűjtés az utóbbi hetekben. Kovács László pélyi, 9 holdas gazda január és február hónapban teljesí­tette 1955. évi kenyérgabona­beadását, a 6,54 mázsa búzát, egész évi sertésbeadását, 87 kiló sertést. Kovács László már egész évi baromfi-, tojás- és vágómarha-kötelezettségét rendezte. A községi tanács azonban mégsem népszerűsí­tette-eléggé a jól beadó gazdát Pedig a többiek között is bizo­nyára sokan akadtak volna, akik követik példáját. 21 belépő a mezőtárkányi Szabadság TSZ-ben (Tudósitónktól.) A mezőtárkányi Szabadság TSZ-ben a zárszámadás óta 21 dolgozó paraszt belépési kérelméről döntött a tagsága A belépők nagy része közép­paraszt, így Mezei Lajos 14 holdas. Fehér Géza 8, Jacsó Pál szintén 14 holdas lett a tsz tagja. Jacsó Pál, aki be­lépési nyilatkozatát március 18-án adta be, már az elmúlt évben is segítette a csoportot hordás idején és a cukorrépa betakarításában. A szövetke­zet tagsága szinte napról- nap­ra szaporodik. Kovács Ferenc „Tizedik évforduló" néven termelócsoport alakult Ujlőrinclalvón

Next

/
Thumbnails
Contents