Népújság, 1954. szeptember (69-77. szám)
1954-09-19 / 74. szám
6 1954 szeptember 19. vasárnap# NÉPÚJSÁG Versenyfutás Nyugaf-Némstország felfegyverzése ügyében Az „európai védelmi közösség“ bukása után most a nyugati országok politikusai egymás sarkát taposva valóságos versenyt futnak Nyugat-Euró- pa fővárosaiba, hogy az elkövetkező időkben ki irányítja majd Nyugat-Németország új- rafelfcgyverzését. A rajtot Eden külügyminiszter kezdte meg. Miután a nyugati nyolchatalmi értekezletet elhalasztották, gyorsan összecsomagolt. és a német fasizmus leverése után kilenc évvel, most olyan tervvel repült Bonnba, hogy az Atlanti Szövetség keretében adjanak ismét fegyvert a nyugatnémet revánspolitikát folytatók kezébe. Bonnban állítólag teljes volt a megegyezés Edén és Adenauer között. Az angol diplomata azonban még ki sem tette a lábát Nyugat-Németországból, Adenauernak, a vérszemet kapott politikusnak újabb látogatója érkezett. Dulles amerikai külügyminiszter megbízottját, Robert D. Murphy urat fogadta, aki Eden terveinek kipuhatolására érkezett a nyugatnémet fővárosba. E megbeszéléseken a kiadott közlemények szerint — szintjén teljes voit az egyetértés. Murphy úr Bonnból Belgrádba repült és jelentésére Dulles sietve Bonnba érkezett. Közben Eden angol külügyminiszter folytatta útját Rómába, ahol szintén előadta terveit a nyugatnémet felfegyverzés ügyében. Miután a megegyezés itt is sikerrel járt, Eden útja Párizsba vezetett. Itt keményebb volt a dió, mint az előző két helyen. A franciákat nem lehet egyköny- nyen meggyőzni arról, hogy Nyugat-Németország felfegyverzése a nyugati tömbben szükségszerű. Hosszú megbeszélések, tárgyalások után az angol államférfi lényegében üres zsebbel tért haza. A franciákat nem tudta rábeszélni arra, hogy az Atlanti Szövetség keretében valósítsák meg Nyugat-Németország remilita- rizálását és egyenlő jogokat biztosítsanak Adenauer kormányának. Politikai megfigyelők szerint az angol kormány azért szánta el magát erre a lépésre, mert az Atlanti Szövetségen belül ő akarja a ve- zetőszerepet játszani. Terveibe azonban más is beleszól, mégpedig a legagresszívabb nyugati állam, az Egyesült Államok kormánya. Dulles nem hiába érkezett sürgősen — angol kollegája nyomában — Bonnba. Ö is elvitte a maga terveit, melyek különböznek az angol tervektől. Nyugati hírügynökségek szerint Dullesnak az az álláspontja, hogy Németországnak vissza kell kapnia szuverénitását, mielőtt valamely értekezlet kísérletet tenne arra, hogy a szövetségi köztársaságot bevonja az „európai védelem“- be. „Washingtonban nem is titkolják, hogy „Nagybritannia későn látott hozzá a cselekvéshez, pedig módja lett volna arra, hogy nagyobb nyomást gyakoroljon Franciaországra, az „európai védelmi közösség“ szerződésének ratifikálása tekintetében“. Dulles, amerikai külügyminiszter Bonnból Londonba látogat cl, ahol az angol kormányférfiakkal tanácskozik majd Nyugat-Németország felfegyverzéséről. Ez alkalommal Párizst elkerüli az amerikai politikus, aki így is hatást gyakorol a franciákra. A „The New York Times“ című lap tudósítója szerint az a tény, hogy Dulles nem látogat el Párizsba, „nyilvánvaló pofon Franciaország számára“. A tudósító szerint ezt a pofont általában helyeslik Washingtonban, de hallatszanak azért olyan hangok is, melyek szerint Dulles sok „taktikájának" csupán az lehet az eredménye, hogy megsértve a franciák érzékenységét, még jobban megnehezíti a német újra” I 'I *■ — felfegyverzés kérdésének észszerű rendezését. A nagy tülekedésnek és versenyfutásnak még nincs vége. London és Washington között most végtelen diplomáciai tárgyalások folynak abban az ügyben, ki legyen az úr Nyugat-Európában. Ang- lia-e, vagy Amerika? Abban ugyan megegyeznek, hogy ismét fegyvert adjanak a nyugatnémet revánsvágyó kalandorok kezébe, de hogy ki legyen a kezdeményező, a kivitelező, azt még nem tudták eldönteni. Egyről azonban isméi megfeledkeztek a nyugati politikusok. Franciaországban és a többi nyugati országban is egyre nő az az erő, amely Nyugat-Németország újrafel- l'egyverzése ellen foglal állást. Egyre nő azoknak a száma, akik a Szovjetunió által javasolt „európai biztonsági kollektív szerződés“ megvalósítása mellett foglalnak állást. Még Adenauer kormányköreiben is többen a négyhatalmi értekezlet összehívását követelik a német kérdés rendezésében. A Német Szociáldemokrata Párt állásfoglalása szintén a négyhatalmi értekezlet mielőbbi összehívását követeli. Ha a nyugati hatalmak kormánykörei ismét figyelmen kívül hagyják a széles néptömegek állásfoglalását, terveikre éppen olyan kudarc vár, mint az „európai védelmi közösség“ politikájára. A Moldvai SZSZK-ban Dobusszári kerületi központjától nem messze épül a Dnyeszter folyó első vizierőműve, melynek üzembe helyezésével a közeli ipari kerületek és a mezőgazdaság villanyáramszükségletét biztosítják. Látszatra naivul hat a kérdés, mert mi sem természetesebb, hogy a stadion a sportoló ifjúságé. Mégis kénytelenek vagyunk megkérdezni, mert aggasztó a stadion — különösen annak gyepszőnyegének — jövőbeni sorsa. Nem titok, hogy a gyepesítés nem sikerült és sürgős javítómunkákra volna szükség Mindezt alátámasztja Ats Tivadarnak, a Népstadion füvesítőié- nek napokban érkezett levele is. Ezzel szemben a iárú-kelők — még azok Is. akik a füvesítést kiválónak hiszik — megdöbbenve látják a zöld gyepen tréningező. különböző sportkörökbe tartozó labdarúgóitat. akik vígan sétálnak végig a futópálya féltett salakián is — bőrszeges cipőikben. Ez — amikor megfelelő edzőpálya áll rendelkezésre — enyhén szólva, túlzás. Meg kell érteniök. hogy ezen a pályán — egyelőre — legfeljebb kétheten- kint szabadna mérkőzést játszani. mindaddig. míg a talajlazítás. nikotin-saiakozás és vörös- csenkesz utánvetés után megerősödik. újra élni kezd a pusztuló gyepszönyeg. A stadion — ideiglenesen — az MTSB kezelésében van. az OTSB elnökének döntése szerint. Az MTSB gazdasági vezetője, Dren- csényi Károly gondoztatja a labdarúgó- és futópályát. Mindez napi 150 forintnyi kiadást jelent és a legnagyobb erőfeszítésekbe kerül, mert a gondozásra, helyesebben a gondoztatásra nincs keret biztosítva. Ki lesz tehát a stadion gaz dája? Sokan az Egri Fáklyát vélik annak, mint a város vezető sportkörét. A Fáklya azonban — éppen a szükséges keret hiányára hivatkozva — nem tudja megtéríteni az MTSB által eszközölt beruházásokat. (labdarúgókapu hálója, zászlók, festett jelmondatok. stb.l. nem tudja a talajjavi- tási munkálatokat elvégeztetni és csak a napi karbantartást vállalná. Persze — ha szívünkön viseljük a stadion sorsát — ez sem megoldás. Pedig nagyon- nagyon sürget az idő és a város dolgozói pontot szeretnének tenni a problémára. Mert lehetetlen állapot az. hogy nincs gazdája ennek a gyönyörű stadionnak és boldog-boldogtalan használja áztál a Jelszóval: mit féltik azt a gyepet és salakot, hiszen azért csinálták, hogy játszanak rajta! Ez igaz. A stadion azért épült, hogy a sportoló fiatalok rendelkezésére álljon. Csakhogy ismerni kell ám azt a jó magyar mondást is, hogy türelem rózsát (Jelen esetben füvet) teremi Tudjuk. hogy jobb a füvön futballozni, 'mint a régi, utálatos, poros pályán. Tudjuk, hogy a közönség som megy szívesen vissza a régi, kényelmetlen férőhelyekre, de a jövő érdekében érdemes lenna ezt az áldozatot is meghozni. A különböző társdaámi szövetségek többsége és általában az egri vezető sportemberek a következő megoldást tartanák jónak. A városi tanács kebelében alakulna egv öttagú bizottság, egy stadion rendező csoport. Ez a csoport — felhasználva a sportkörök által rendelkezésre bocsátott társadalmi aktívákat, megszervezné a stadion rendező gárdáját. összeköttetést teremtene az egri sportkörökkel és egyéb szervekkel. velük együtt időről-időre elkészítené a stadion műsorát. Hogy jó lenne-e így. vagy másként — egyelőre nem tudhatjuk. De. hogv azonnal intézkedni kell az illetékeseknek, az vitathatatlan. Máskép még azt találják mondani: no. az egrieknek sem való stadion, még kezelni sem tudják ... Somody József Sportolóink az „Ifjúsági Béketalálkozó“-ra készülnek 400 éve. hogy Eger várának hős védői elűzték a falak alól a sokszoros túlerőben lévő török hadakat. Megvédték a felvidék kapujának számító egri végvárat, nagyszerű példát adva az utókor számára. A hős védők — pobó és vitézei — egész népünk, ifjúságunk előtt a hazafiasság negtestesítői E gondolatok legyében, a DISZ MB, a megyei tanács és a megyei békebizottság a hős várvédelem évfordulóján, minden év őszén ifjúsági Béketalálkozót rendez — első ízben most. szeptember 26-án. A megyei TSB e napon egésznapos, nagyszabású sportversenyt rendez, melyen tíz megye (Békés. Bács-Kiskun, Borsod, ésongrád. Hajdu-Bihar. Nógrád, Pest. Szabolcs-Szatmár, Szolnok, Heves) legjobb sportolói mérik össze erejüket atlétikában, úszásban, ökölvívásban, vívásban és tornában. Ezenkívül Hatvan, Gyöngyös. Pétervásána. Szilvásvárad, Poroszló és Kisköre helységekből motoros staréták indulnak íz ünneplő városba, elhozzák a környező falvak és községek színes szalagjait, mellyel az egri stadion hatalmas zászlaját díszítik majd fel. 26-án. d. e. 19 óra 50 perckor mintegy 600 DíSZ-fiatal, 500 népviseletbe öltözött parasztfiatal és 2000 sportoló vonul be a stadionba. Heves megye sportolóit legjobbjaink — Kádas Géza. Utassy Sándor. Gyergyák Magda. Fábián Béla és a többiek vezetik. A megnyitó ünnepség II órakor kezdődik, maid a következő műsor áll az érdeklődök rendelkezésére: Vtvóverseny, Dobógimnázium 9 óra. Kötöttfogású egyéni birkózóbajnokság, Főiskola. 10 óra Tömeges tornabemutató, stadion. 11 óra 30 perc. ökölvivóverseny. Főiskola. 12 óra. Tornaverseny. Strandfürdő, 13 óra. atlétikai verseny, stadion. 14 óra. Cszóverseny, sportuszoda, 16 óra. kosárlabda-mérkőzések. Népkerti pálya, 15 óra 30 perc. Labdarúgás. NB I-es csapat részvételével, stadion. 16 óra 30 perc. Ünnepélyes díjkiosztás, majd elvonulás. 18.30 perckor. Ilyen nagyszabású sporttalálkozó sohasem volt még Egerben. ★ Megyénk sportolói — Bornemissza Gergely unokái — fokozott lelkesedéssel készülnek a rájuk váró- feladatok megoldására. A DISZ MB és a megyei TSB helyiségeiben lázas munkával telnek a napok. széppé, feledhetetlenné akarták tenni Ifjúságunk e nagy seregszemléjét... * A MEGYEI IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG ÁLLASA 1. Egri Vasas 23 17 5 1 67:21 39 2. H. Kinizsi 22 12 6 4 64:32 30 3. Rózsaszentmárton 22 13 3 6 56:20 29 4. Lőrinci 23 12 4 7 50:30 28 5. Gy. Kinizsi 23 11 5 7 57:30 27 6. H. Lokomotív 23 12 3 8 66:57 27 7. Gy. Lokomotív 22 11 4 7 34:27 26 8. Selyp 21 9 5 7 49:39 23 9. Petőflbánya 21 10 3 8 38:44 23 10. Recsk 23 10 2 11 49:63 22 11. Egri Fáklya 22 8 1 13 32:22 17 12. Apc 21 6 4 11 31:52 16 13. Verpelét 21 2 6 13 26:29 10 14. Egercsehi 22 3 2 17 8:105 8 15. Heves 22 3 1 18 27:79 7 MEGYEI II. 0. ÁLLÁSA 1. Bélapátfalva 16 11 3 2 64:22 25 2. Péterv. Honvéd 16 11 1 4 50:31 23 3. Füzesabony 15 10 2 3 53:23 22 4. Adács 15 10 2 3 31:22 22 5. E. Fáklya II. 16 7 3 6 26:25 17 6. Abasár 16 8 1 7 33:34 17 7. Mátraballa 15 6 2 7 26:32 14 8. Tarnaszentmárton 15 5 2 8 34:46 12 9. Mátraderecske 15 4 3 8 32:45 11 10. Sírok 16 5 1 10 24:38 11 11. E. Haladás 13 4 1 8 18:28 9 12. Erdőkövesd 15 3 2 10 23:42 8 13. H. Lokomotív XI. 15 3 1 11 21:47 7 „A jónak én sem vagyok elrontó ja“ Nemrégen olvastam a Népújságban, hogy Kollár János ecsédi dolgozó paraszt kifizette egészévi adóját. A jónak én sem vagyok elrontója, elhatároztam, követem a példát és augusztus 28-án eleget is tettem kötelezettségemnek. Jó jövedelmem volt a dinnyéből meg a paprikából, nem esett nehezemre 3265 forint adótartozásomat rendezni. A megmaradt pénzből cipőt vettem a feleségemnek, meg különféle ruhaneműket, magamnak meg csizmát. így most már az őszi bevételből azt vehetek, ami még éppen szükséges, úgy gondoltam, ruhát veszek magamnak. Akadtak, akik le akartak beszélni a korai adórendezésről és azt próbálták velem elhitetni, hogy még ebben az évben új adót vetnek ki rám. Meggyőztem őket. Már miért büntetné az állam azt a dolgozót, aki eleget tesz kötelességének? Ellejikezőleg, éppen megjutalmaz, mert megkapom a kétszázalékos kamattérítést. Minden dolgozótársamat arra kérem, hogy ő is rendezze adótartozását, ezzel járuljon hozzá mezőgazdaságunk fejlesztéséhez. Kacsai Ferenc maklártályai egyénileg dolgozó paraszt HÍREK ~ a kiskörei Állami GAZDASÁGBAN már több mint 650 katasztrális hold rizst arattak le. A learatott rizst tíz cséplőgép azonnal csépeli és naponta négy vagonnal szállítanak el közfogyasztás- ra. (Molnár József) ★ Szeptember 12-én a recski Ércbánya dolgozóinak gyermekei egésznapos autókiránduláson voltak a Mátrában. Ellátogattak Mátraházára, Kékesre, Galyatetőre, imjd Nógrád megyébe is földrajztanulmá- nyalk bővítése céljából« — a csAnyi Állami GAZDASÁGBAN egymillió 200 ezer forintos költséggel 200 férőhelyes tehénistálló építését fejezték be. Az ünnepélyes átadás 23-án lesz. ★ — AZ IVÁDI DÓZSA, a parádi Vörös Október és a tarnaleleszi Petőfi termelőszövetkezeteknek kormányzatunk elsősegély nyu j tó-felszerelést adott. Ezeken a helyeken elsősegélynyújtó-tanfolyamok indultak, ahol a körzeti orvosok oktatták a termelőszövetkezeti tagokat. (Csabai Ágoston) VASÁRNAP Kossuth_rádió: 8.15: Egy falu — egy nóta. 9.00: Zenés fejtörő. 10.00: Csili- csala csodái. 11.00: Épülő szép hazánk. 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. 12.55: A Magyar Rádió szimfonikus zenekara játszik. 14.15: Jó munkáért szép muzsikát. 14.45: Egy hét a külpolitikában. 15.00: Szív küldi szívnek. 16.30: Helyszíni közvetítés a Magyar- ország—Románia válogatott labdarúgó mérkőzésről. 18.20: Kincses Kalendárium. 19.20: Vidám népdalok. 19.30: Az épülő kommunizmus nagy országában. 21.10 Tánczene. 21.30: A vasárnap sportja. 22.10: Részletek Mil- jutyin Havasi kürt c. operettjéből. 23.00: Zenekari hangverseny. 23.53: Dalok. 0.10: Magyar nóták és csárdások. Petőfi-rádló: 8.00: Vidám reggeli zene. 9.00: Falurádió. 9.30: Miska bácsi lemezesládája. 10.10: Könnyű délelőtti muzsika. 11.00: Népek dalai. 11.30: Színes népi muzsika. 12.30: A világirodalom humora. 12.50: Régi magyar operettekből. 14.00: Művészlemezek. 15.00: Érdekességek a tudomány világából. 15.20: Magyar képeskönyv. 16.00: Erkel operáiból. 16.40: A Rádió Gyermekszinházának műsorából. 17.20*. Könnyű zene. 17.40: Zenekari hangZongora, páncélos, kereszthúros 7500 forintért eladó. Hatvan, Hatvanas-utca 19, Vinnai. verseny. 19.10: Mikes György szatírája. 19.30: Tánczene. 20.30: Wagner: A Niebelungok gyűrűje című zenedráma sorozatból. 21.30: Szép esti muzsika. 21.55: Zenekari hangverseny. HÉTFŐ Kossuth rádió: 8.30: Zenekari hangverseny. 10.10: Akiket ma is szívesen hallgatunk. 10.30: Óvodások műsora. 11.00: Üzenetközvetítés a mezőgazda- sági kiállításról. 11.30: Vidám magyar versek és dalok. 12.10: Déli hangverseny. 13.00: Mi történt a nagyvilágban. 13.05: A rádió __ népi zenekara játszik. 13.30: Oüerarészie- tek. 14.25: Üttörőhíradó. 14.50: Heti zenés kalendárium. 14.40: Fúvószene. 16.25: Műsor az úttörők zenei szakköreinek. 16.40: Liszt-művek. 17.10: A hormonkutatás. Előadás. 18.10: Vidám népi muzsika. 18.30: Hangos- újság. 19.00: Tánczene. 19.40: Válaszolunk falusi hallgatóinknak. 20.10: Pártütők, Kisfaludy Károly vígiátéka. 21.20: Tíz perc küínolitika. 22.20: Hazánk zenei életéből. 23.30: Éji zene. 0.10: Verbunkosok és csárdások. Párád községben Fő-utca 4. s«Z'ám alatti lakóház felerésze — mely áll: 1 szoba és 2 mellékhelyiségből — eladó. Érdeklődni Varga Miklós Vá- mosgyörk, Ady Endre-utca 3. szám. Petőfi rádió: 6.50: Népdalok. 14.00: A Magyar Rádió kisegyüttese játszik. 15.10: Szórakoztató zene. 15.50: Polgár István és Palotai Boris karcola- taí. 16.20: Görög népdalok. 17.20: 1848 a képzőművészet tükrében. 17.45: Szív küldi. 18.10: Verses, zenés ösz- szeállítás az őszről. 18.30: Színes magyar muzsika. 19.00: Az éníi'.ő kommunizmus nagy országában. 19.30: Fiatal művészek operahangversenye. 20.30: Gordonka-hangverseny. 21.00: A művese alkalmazása a gyógyászatban. Előadás. 21.10: Tánczene. 22.00: Népdalok és népi táncok. KEDD Kossuth rádió: 8.30: Zenekari hang.* verseny. 10.10: Szórakoztató zene. 11.00: üzenetközvettés a mezőgazda- sági kiállításról. 11.30: Kamjén István írása. 11.40: Állatkerti séta. 12.15: Tánczene. 13.30: Balettzene. 14.25: Hangrevseny gyermekeknek. 14.55: Népdalok kórusok előadásában. 16.00: Tinódi Lantos Sebestyén ifjúsági rádiójátéka. 17.10: Szív küldi. 17.40: Ger György elbeszélése. 18.05: Tánczen?. 19.00: Egy falu — egy nóta. 19.40: Válaszolunk falusi hallgatóinknak. 20.10: Ismerkedés a zeneirodalommal. 21.00: Kínai irodalmi műsor. 21.10: Jó munkáért szép muzsikát. 23.10: Mi történik a nagyvilágban. 23.15: Éji zene. 0.15: Magyar nóták és csárdások. Petőfi rádíő: 6.50: Dunatáfi népdalok. 14.00: Hangverseny Beethoven műveiből. 15.00: Szórakoztató muzsika. 16.00: Balettzene. 16 30: One-a- részletek. 17.15: Beszélő atlasz. 17.30: Szendlay László és zenekara játszik. 18.10: Zenés kirándulás a régi Velencébe. 19.00: Aiz épülő kommunizmus nagy országában. 19.30: Közvetítés a Nemzeti Színházból: Vihar. Dráma 5 felvonásban. 22.12: Tánczene. SZERDA Kossuth rádió: 8.30: Hangszeres né- I pi muzsika. 9.00; Mi történik a nagy- j HIRDETÉSEK VADÁSZKÜRT ÉTTEREMBEN minden héten hétfőn és pénteken Ízletes halászvacsorákat, halkülönlegességeket szolgál tel — kitűnő minőségű egri tájborokkal — a Vendéglátóipari Váiialat. ÍZLETES, FORRű REGGELIT, olcsó ebédet, vacsorát szolgál fel október 1-tőt a Vendéglátóipari Vállalat „Otthon" italbolt falatozója a Vörös Csillag mozgóval szemben. TÖRÖKÉÉRT VENDÉGLŐBEN október I-től kellemes — családi, baráti — összejöveteleket — minden kedden, csütörtökön — zenés disznótoros vacsorákat rendez a Vendéglátóipari Vállalat. Rendeléseket előre felvesz telefonon is Törökkert Vendéglő. Telefon 294. Á RÁDIÓ MŰSORÁB ÓL I Világban. 10.10: Varjú Irma zongorázik. 10.30: Óvodások műsorából. 11.00: Üzenetközvetítés a mezőgaz* dasá gi kiállításról. 11.30: S-zovjet, bolgár és román kórusok. 12.15: Han* gosujs-íg 12.45: A rádió operettjei* bői. 13.30: Indulók. 14.50: Népi zene, népi kórus. 15.10: Az épülő kommu tiizmus nagy országában. 16.00; A Gyermekrádió műsorából. 16.40; Levelekre válaszolunk. 17.10: Szív küldi. 18.00: Irjú figyelő. 18.30: Tánczene. 19.05: Toki Horváth Gyula és zenekara játszik. 19.30: A virágzó mező- gazdaság útján. 20.10: Sporthíradó. 20.55: Wagner; Lohengrin. Opera 3 felvonásban. 0.10: Népdalok. Petőfi rádió: 6.50: Fúvószene. 14.00: A Magyar Rádió kisegyüttese játszik. 15.00: Magyar operákból. 15.40: Ruffy Péter írása. 16.00: Zenekari hangve'-- verseny. 17.25: Vidám népdalo-k. 17.40; Dalok szárnyán. 18.00: Filmzene. 18.30: Az Igor herceg zeneköltője. 10.30: Fúvószene. 21.10: Színes népi muzsika. 21.40: Tánczene. 22.00: Bar- tók-est. Szeptember 19-én, vasárnap délelőtt 9 órakor Gyöngyösön rendezik a megyei ifjúsági atlétikai bajnokságot. Itt a legutóbb Egeimen szerepelt megyék közötti versenyben legjobb eredményt elért ifjúsági csapatok szerepelnek. NÉPUJSAO Az MDP HevesmegyM Pártbizottságának lapla. Megjelenik hetenként kétszer; csütörtökön éa vasárnap. Szerkeszti s szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: Komócsin Mihály. Szerkesztőség éa kiadóhivatal: Eger. Mártírok-tere 7. Postafiók: Telefon: 284 246 és 123. Szikra Lapnyomda. Rndanest. VIII. Rökk Szilárd-« 8. Felelős nyomdavezető: Kulcsár Mihály