Népújság, 1954. július (51-59. szám)
1954-07-04 / 52. szám
4 nI pujsZg 1954 Július 4. vasárnap. „Békeőrség“ Eger csehiben Több gondot a kenyér minőségére 1 Nehéz, fáradságos, erőfeszítő munka a bányászok munkája, de talán egyben éppen ezért nagyon szép is. Sokszor hallottuk már. és többször egészen elcsépeltnek véljük e mondást „a szén az ipar kenyere“. Pedig e mondattal talán a legkifejezőbben érzékeltetjük azt, hogy bányászaink mennyire megbecsült emberek. Megyénkben Egercsehi bányatelepen is megértették dolgozó bányászaink ennek jelentőségét és június hó 16-tól június 30-ig „békeőrséget“ tartottak. A békeőrség előtt a békebizottság a bányába leszálló dolgozókkal ismertette az őrség célját és jelentőségét. A bányászok e kezdeményezést általános lelkesedéssel fogadták és felajánlásokkal egészítették ki. így például Sikeb József hat főből álló brigádja hat nap alatt 17 csille, Orosz József 56 főnyi brigádja 47, Zám István brigádja 52, Kiss pata József hét társával 69. és Fónad József brigádja 55 csillével termeltek többet népgazdaságunknak, mint amennyit részükre tervük előirányzott. Rajtuk kívül még sok dolgozó folytatja eredményesen a békeharcot. A békeőrség élenjáróit szép emléklappal tüntették ki. Hisszük, hogy a békeőrség eredményei, ha kis mértékben is. de igazolják majd Egercsehi bányászainak hűségét és törhetetlen kiállását a világ nagy békeharcában. * LENGYEL PÁL béketitkár, Egercsehi „Megmozdultak a szivek" r Sokat írtunk és beszéltünk már a június 11-én történt árvízről, amely Gyöngyöst és környékét elárasztotta. Megemlékeztünk arról, hogy a hatósági szervek, a tanácsok és minden jóérzésű ember teljes odaadással sietett a mentési munkálatokban résztvenni. Mégis vannak sokan, nagyon sokan olyanok, akikről nem beszéltünk, s akikre sok ember hálásan tekint. Délután a vihar közepén történt, hogy a mátrai erdőgazdaság három dolgozója észrevette, hogy egy három és féléves kislányt elkap az ár. Egy pillanatig sem gondolkozott Papp András, berohant az árba, s az utána siető Lukács Dezsővel és Dobos Ferenccel sikerült a gyei - meket a sodró árból megmenteniük. Sokszáz volt azoknak a száma, akik kint az 'erdőn életüket kockáztatva mentettek meg embereket, s mentették meg a jószágot. Az árvíz után * következő hajnalon már nyüzsgött az élet és mindenki sietett hasznosítani magát. Megmozdultak a szívek és az árvíz által legjobban sújtottak felé, nemcsak kézszorítással, hanem anyagi segítséggel is közeledtek. Egyik ilyen szép példáját mutatta a segítségnek a kékesi szanatórium kultúrcsoportja, amely felajánlotta, hogy három kultúrelőadást tart s bevételét a károsultaknak ajánlja. A kékesi kultúrcso- port példáját követte a SZOT kultúrcsoportja, amely hasonlóképpen két előadást ajánlott fel. Mindkét részről jól sikerültek a bemutatók és már él is juttatták a rászorulóknak ajándékukat. Az ország sok helyéről érkezett segítséget hálásan fogadták a mátraaljai dolgozók, de maguk is a legteljesebb odaadással iparkodnak, hogy alkotmányunk ünnepére az árvíz okozta károk eltűnjenek,Bodor Imre Mátrafüred Nem az első eset, hogy a fogyasztók jogosan panaszkodnak a kenyér minőségére, így történt ez most is. Bányász Sándor, Eger, Vécsei- út 27. szám alatti lakós egy szelet kenyeret hozott be a felügyelőségre, amelynek héja alatt idegen anyag „bújt” meg. A panaszos kérte, hogy vizsgáljuk ki az ügyet, hiszen három gyereke van odahaza, s mi lett volna, ha valamelyik lenyeli? De ugyanez megtörténhet más szülővel is, a Május 1-utcában, a Szalaparton, a Kertész-utcában, a Csákóban, És ki ezért a felelős? Úgy gondolnánk mi fogyasztók, hogy a Sütőipari Vállalat. De mi rosszul gondoljuk, mert a Sütőipari Tröszt védi a vállalatot. Ezt írja: különböző nehézségek okozzák azt, hogy több esetben idegen anyagok kerülnek a kenyérbe“. Ki a felelős? Hát.., a nehézségek. És mivel a „nehézség“ az nem ember, felelősségre vonni nem lehet. Ebben az esetben a „nehézség“ a szita volt, ami elromlott, a kéziszitával 35—40 mázsa lisztet megszitálni nem lehet — írja a tröszt. — Tehát azért, mert egy pléh-plomba, amivel a zsákot a malom látja el, bekerült a kenyérbe, ezért senkit nem terhel felelősség. Rendelet van arra, hogy a lisztet szitálni kell, de ezt nem hajtja végre a vállalat, a tröszt pedig nem ellenőrzi és ha tudomást szerez erről, akkor még védi őket. Védeni pedig az emberek egészségét kellene, ahogy azt tőlünk pártunk és kormányunk joggal elvárja. Minden szülő jogosan háborodik fel, ha azt látja, hogy 1—2 ember lélektelen, hanyag munkája miatt gyermeke egészsége veszélyben forog. Biztosan a sütőipari dolgozóknak is van gyermekük és nem szeretnék, ha gyermekükkel kórházba kellene szaladni, mert olyan kenyeret evett, amibe plombát sütött bele a saját édesapja. , Több gondosságot kér Eger város „kenyérszerető“ közönsége, Rózsa László kér. felügyelő Az árvízkárok felszámolásán dolgoznak Domoszlón Az elmúlt szombaton és vasárnap Domoszlón közel 100 ember dolgozott társadalmi munkában az árvíz által elvitt hidak helyreállításán. Az első napon már mintegy 50—60 ezer forint értékű munkát végeztek, különösen a ta nács és a földmüvesszöveíkeze- tek dolgozói jártak elől jó pél dával. Hasonló kezdeményezések történtek Gyöngyöstarján- ban és Kisnánám is. Meghosszabbítják az egri Egészségügyi Kiállítást Eddig körülbelül 15 ezer ember tekintette meg a Német Demokratikus Köztársaság Egészségügyi Kiállítását^ A nagy érdeklődésre való tekintettel a TTIT központja elhatározta, hogy a kiállítást július 5-ig meghosszabbítja. Nagyrédéért — Az egész megye segítségére sietett a nagyrédei árvízkárosultaknak. A megyei tanács önkéntes brigádja múlt vasárnap, egész nap segített a romok eltakarításában. Jó munkájukkal méltán érdemelték ki a nagyrédeiek háláját, köszönetét. MOZIK MŰSORA Egri Dózsát Július 4: Halló Moszkva (szovjet) Július 5—6: Mágnás Miska (magyar) Effri Vörös Csillag: Július 4—5: Távola kikötő (szovjet) Július 5—7: Nevess velünk (új Latabár-fitm.) Gyöngyösi Szabadság: Július 4—5: Trubadúr (olasz) Július 6—7: Rigoletto (olasz) Gyöngyösi Puskin: Július 4—5 Déryné (magyar) JúLius 6—7: Sötétség (esdi) Füzesabony: Július 4—5: Róma nyílt város (olasz) Július 6—8: Szkander bég (szovjet) Hatvan: * Július 4—5: Az ezred lánya (osztrák) Július 6—8: Róma nyílt város (olasz) APA LETT A FIAM Vidám, francia filmet tűzött műsorára az egri Vörös Csillag filmszínház július 8-tól 14-ig. Címe: Apa lett a fiam. Egy francia kisváros pékjének viszontagságait, a kisváros életét mutatja be sok bonyodalmon keresztül. A bonyodalmat egy édes kis csecsemő okozza, akit egy kora reggelen egy felbőszült nagymama rak a kisvárosi pék mérlegére. Ës itt kezdődik a viszontagságok sorozata,., i A petőfibányaiak állták szavukat — 50 ezer tonna szén terven felül Petőfibánya bányászai határiidő előtt 10 nappal teljesítették Iféléves tervüket és ekkor arra Itettek ígéretet, hogy a félév vé- Igéig még 50.000 tonna jóminő- iségű szenet küldenek a felszínire terven felül. A fogadalom va- lóraváltásáért lelkes harc folyik az aknaüzemek között. Szerdián reggel a gyöngyösi Xll-es akna bányászai törtek az élre. Napi előirányzatukat 117.3 százalékra havi tervük esedékes részét 109.4 százalékra teljesítették. Szorosan követték őket a szűcsi Xl-es akna bányászai, akik napi tervüket 120.6 százalékra, esedékes íhavi tervüket 107.7 százalékra teljesítették A Petőfi altáró havi tervének 100.4 százalékos tel- jesítésével foglalta el a harmadik helyet. Petőfibánya bányászai ismét állták adott szavukat. Az aknaüzemek közötti szoros verseny eredményeképpen szerdán reggel már csak 500 tonna szén hiányzón az ígéret valóraváltásához. A reggeli műszak dolgozói azzal az elhatározással szálltak le a bányába, hogy délre az utolsó tonna szenet is a felszínre küldik. Teljesítették ígéretüket: délután két órára az 50.000-ik tonna szén is elhagyta a bányát. A DISZ-élet hírei MEGYÉNK DÍSZ-SZERVEZETEI készülnek a nyári kul- túrmunkára. Eddig már hat járásban volt ifjúsági találkozó és „tavaszi vasárnap“. Ezeken a találkozókon 1500—2000 fiatal vett részt, különösen jól sikerültek Gyöngyöstarjánban, Verpeléten és Kömlőn. DISZ-SZERVEZETEINK július 4-én, 11-én és 18-án „arató vasárnapokat“ tartanak, amikor is fiataljaink mező- gazdasági dolgozóink segítse« gére sietnek. VASÄRNAP jólsikerült kerékpárkirándulást rendezett a megyei és városi DlSZ-bizott- ság. A kirándulás alkalmával Szarvaskőre látogattak el, ahol késő estig vidáman szórakoztak. Békés megye legjobb tánccsoportja Heves megyében A békésmegyeiek legjobb tánccsoportja, a Balassa-táncegyüt- les július 15-én és 16-án Mátra- szentimrén, illetve Galyatetőn lép fel. A táncegyüttes erre a körútra új müsorszámokkal készül fel, melyek magyar, román, szlovák és német népi táncok« bői állnak. Az együttes tapasz« talatcserét is tart a helyi csoportokkal, hogy ezzel is elő : segítse azok művészeti színvonalának emelését. Új létesítmények megyénkben Jókai Mór: Szegény gazdagok Jókai ebben a könyvében nemcsak gyönyörködtet, hanem ítéletet mond és nevel is, A páratlanul gazdag, fordulatos, Izgalmas regényben mintha bizonyos sajnálkozás fejeződnék ki a gazdagok iránt. Pedig sokkal több benne a megvetés és az elítélés. A regény ezt mondja: abban a világban, ahol a pénz az úr, gazdag és szegény egyaránt boldogtalan. És aki ebben a világban becsülettel akar élni, az nem ismerhet alkut a boldogság kérdésében. A regény rövid tartalma: Lapusa Demeter, ez a meggazdagodott tőzsér, rigolyás Vén zsarnok, szétszakítja unokahúga, Henriette és a szegénysorsú Vámhidy Szilárd tzerelmét s a lányt — anyagi — ERDÖKÖVESD községben betakarítás előtt áll a réti széna, nem sok híja van az aratás előtti kapálásnak sem. Az aratást előreláthatólag a hét elején kezdik meg. (Suszták Márkusz) előnyök reményében ■— Hát- szegihez kényszeríti feleségül, egy dúsgazdag, de kéteshírű földesúrhoz. A regény szereplői nem. de mi megtudjuk hogy Hátszegi kettős életet él: hatalmas erdélyi birtokai jövedelmét rablással és törvényellenes pénzveréssel szaporítja — azonos az egész környéket rettegésben tartó álarcos haramiavezérrel, Fatia Negrávai. Hogy önmagáról a gyanút elterelje: kirabolja saját magat, saját feleségét; majd cinkostársait, hűbéri jogával élve, elítéli. Aki ellene szegül, azt ördögi agyafúrtsággal és kíméletlenséggel elteszi az útból. Vámhidynek azonban sikerült a bandita ellen indított hajtóvadászat során úgy sarokba szorítania, hogy Hátszegi-Fatia Negra öngyilkos lesz. — A GYÖNGYÖSI SZERSZÁM- ËS KÉSZÜLÉKGYÁR patronáló brigádja versenyre hívta ki a megye összes brigádjait, a termelő- szövetkezetek és gépállomások jobb, fokozottabb támogatása érdekében. (Szarka László) Vj regények, elbeszélések és verseskötetek jelennek meg júliusban; A Szépirodalmi Könyvkiadó júliusban új magyar regényt, egy elbeszélést és öt verseskötet kiadását tervezi. Megjelenik Sós Magda: „Erős szálak“ című regénye, „Vér és korom“ címmel kiadják Fekete Gyula elbeszélés- kötetét, könyvalakban jelenik meg Urbán Ernő Kossuth-dí- jas író „Uborkafa“ című szatirikus színműve, és az olcsó könyvtár sorozatban Veres Péter Kossuth-díjas: „Rossz asz- szony" című művét adják ki. Az Uj Magyar Könyvkiadónál a világirodalom klasszikusai sorozatban jelenik meg Go- goly: „Holt lelkek“ című regénye. Az Ifjúsági Könyvkiadó Csehov halálának 50. évfordulója alkalmából megjelenteti a „Csinovnyik halála“ című elbeszéléskötetét. Uj kiadásban jelennek meg rövidesen népszerű ifjúsági könyvek, közöttük: Jókai: „Nagyenyedi két fűzfa“, Molnár Ferenc: „Pálutcai fiúk“, Gajdar: „Csuk és Gek“ és két meséskönvv. Hauff- „A kis M" .mm: j „Jankó szerencséje KITÜNTETÉSEK Július 1-én a magyar orvos- tudomány nagy alakjának, Semmelweis Ignác születésének 136. évfordulóján a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa határozata alapján 100 orvosnak adták át a „kiváló“ és „érdemes“ orvos kitüntető címeket. Megyénkből Dr. RINGELHANN BÉLA, e%ri kórházi főorvos a „kiváló orvos“ címet, Dr. JESZENSZKY GYULA, lőrinci körzeti orvos pedig az „érdemes orvos“ címet nyerte el, Az egri városi tanács anyakönyvéből Születtek: Június 28-in Göblyös Mihály. Kiss László, június 29-én: Veres Anna, Június 30-án: Szecskó István, július 1-én: Generál Gyula. Szaosuri László. Meghaltak: Június 30-án: B ót a János. Sebestyén Ágostonná. Csikós Klára, Póta Pál. Július 1-én-: Jászai Ilona, Pásztor Józsefné. — EGERFARMOS község dolgozó parasztsága féléves hízottsertésbeevüitési tervét 100, tojás beadási tervét 128] százalékban teljesítette. (Se-| rés János) E hónap folyamán több mint 100—100 ezer forintos értékben új kutakat fúrnak Egerfarmo- son és Verpeléten, s a hó végére több mint 30.000 forintos befektetéssel befejezik a vámos- györki vízvezetékhálózat, s 10 000 forintos befektetéssel a A Bánya- és Anyagipari Egy* sülés szerves részlege megkezdte Egerben a szemcsés műtrágya előállítását, szerves trágya és tőzeg keveJúlius 11-én, vasárnap délután 5 órakor a járási kultúr- házban a „Nők Lapja“ szerkesztősége olvasóankétot rendez, amelyet vlclurn műsor tarkít. Közreműködnek: Horrxtih Ferenc színművész, lakatos boconádi új kút építését Is. Még ebben a hónapban majd félmillió forintos előirányzattal megkezdődik az egri új autóbusz- megálló építése. Többhelyütt, Egerben, Szűcsiben, Nagyrédén, Heréden, Sarudon, Nagyfüge- den út- és híd felújítások kerülnek sorra. * Uj üzem kezdte meg munkáját Egerben A Jók lapja“ szerkesztősége olvasóankétot rend« Egerben téVélői. Az új üzem a tervek szerint mintegy 130 vagon szemes ézett műtrágyával siet a mezőgazdaság dolgozóinuk segítségére. Gabriella, Fülöp Viktor, az Operaház balett-táncosai, Ne- ményi Lili, az Operaház énekesnője, Sólyom Janka előadóművésznő, -Szabó Miklós a énekese és Te ói László, Az előadásra belépődíj nincs. L