Népújság, 1954. június (43-50. szám)
1954-06-17 / 47. szám
T954 június 17. csütörtök NÉPÚJSÁG 3 Győzött az ember Nagyrédén Délelőtt még a nap is sütött egy ideig, s a hegyekből idekószáló szél serényen tépeget- te a felhőket. Hanák Miklós meg is jegyezte a fiának: „No talán elég volt a sokból, az eső is megunta, hogy mindig lefelé vegye az útját.” — Közben serényen nyomogatta a permetező karját. A termelőszövetkezet földjein is haladt a munka, gyomláltak, kapáltak a tagok a szárazabb helyeken, mert hát sürgetős a dolog, eddig bizony be kellett csapni az időt. Amikor az elfelejtkezett magáról, sza ladni „észbekapásáig”, az újabb esőig, ki a földre, csinálni, amit lehet. Legfőképpen permetezni, mert a szőlő, az itt a „főkenyér”. Egyszóval kint volt a falu majd egy szálig a határ ban. csak az maradt otthon, akinek öreg teste, vagy betegsége nem bírta a munkát, meg még az, akinek az aprócska gyerek okoz éppen elég gondot. Ment a munka, ment seré nyen, észre se vették, hogy a hegyek felől piszkos, szürke fel- hőrojt tolakszik egyre feljebb az égre. Az emberek siettek a munkával, de a felhő is sietett a maga dolgával. A szél elállt, a szét- cibált felhőfoszlányok sietve csomósodtak össze s egy kettőre egyesültek a hegyekből jött váratlan vendéggel. Lehetett úgy három óra felé, amikor a földeken szorgoskodók összenéztek: „jó lesz meghúzódni, nagy eső Ígérkezik”. S néhány perc múlva nagy cseppekben megeredtek az ég ciszternái. Először csak lassan, majd később mind gyorsabban kopogtatták a földet az esőcseppek. „Ennek már fele se tréfa” — hökkentek meg a nagy- rédeiek, mert az eső már nem is esett, hanem valósággal folyt a magasból. ' r Olmos szürkeség ült a tájra, méterekre csökkent a látóhatár, valósággal összeolvadt az ég és a föld, mintha valami óriás keze emelte volna fel a világ legnagyobb folyóját, s öntötte volna csak úgy rá. Nagyrédére. A tanács dolgozói is némán nézték az ablakban vadul dobogó záport. Hirtelen felcsörgöít a telefon: — Halló, Nagyréde? Elvtársak, vigyázzatok, hatalmas víz- mennyiség zúdul felétek. És még mindig esik nálunk, még mindig esik... A telefont még helyére se tehették, már harsogott a víz, végig a falu közepén, három irányból előretörve, helyenkint méter magasan. Jött törve, zúzva, hordókat, kazlakat, a házakból kilopott bútorokat, még fuldokló, s már megfulladt tyúkokat macskákat, kutyákat pergetve örjöngő hátán, jött a víz, vad erővel söpörte végig a Templomutcát, a Szabadság-utat, egy pillanatra megtorpant a kőből épült tanácsháza előtt, megtöltötte a szobákat, aztán tovább viharzott a Petőfi-utcán. A mezőkön dolgozók futva menekültek a magasabb helyekre, az otthoniak a padlásra, fel a fákra, s jött a víz, egyre emelkedett. . s az eső még mindig esett. A tanácsházán tartózkodott Csörgő Miklós, rendőrőrmester is. Nem vesztette el lélekjelenlétét. Telefonált Gyöngyösre: „Nagyréde vízben áll, az ár emelkedik”. S akkor amikor a nagyrédeiek közül egynéhányan ‘már magukhoz tértek az első rémületből, amikor a rendőrör- mester már munkához is látott, akkor már megindultak a honvéd, rendőr, tűzoltó alakulatok Gyöngyösről, Hatvanból, Aba sárról, Budapestről, kocsira szálltak a Gyöngyösi Váltógyái munkásai, a távolabbi állami gazdaságok dolgozói is, hogy segítsék a bajbajutott nagyré- deieket. Nem volt még hat óra, mikor megérkeztek az első honvédalakulatok. S aztán mpgin-dulí a harc, a hősi harc az élet megmentéséért. Ott harcoltak már a falu kommunistái is, élükön Erdélyi János elvtárssal, a kongresszusi küldöttel a honvédek, rendőrök, tűzoltók között. Ott harcoltak a pedagógusok is, Lukács Szilveszter igazgató vezetésével: megmozdult a falu, hogy segítsen magáin, az egész megye, sőt az egész ország segítségével. A Templom-utcán egymás után roskadnak bele a vízbe az öreg vályogházak, a Szabadság- útón is marja a víz a házakat. A Petöfi-utcában először hosz- szában végigreped az egyik vályogház, azután szétnyílik, egyik fele erre, másik fele arra omlik a vízbe, mely magával ragadja omladékáit. Folyik a mentés, derékig, néhol nyakig érővízben, egymás kezét fogva, nehogy elragadja a mentőket is az á’r, úgy közelítik meg az omló félbe lévő házakat. Az egyik házból egy kétéves forma gyereket mentettek ki, röviddel rá magába roskadt a ház. A falu végén Erdélyi János ölelt magához egy kislányt, métereket forgatta már a víz, most kétségbeesetten kapaszkodik az öregember vállába. Pedig már az is nehezen áll a lábán, görcs mar belé, órák óta ússza, tapossa a falut. Kocsit visz a víz, lovastól. A rúd eltörik, a ló kimászik a magaslatra. Koznirek Klárát, a községi tanács nyilvántartóját a padlásról szedik le. Az egyik honvédet valósággal a falhoz csapja . a víz, megszédül egy pillanatra, megtörli vérző homlokát, aztán tovább gyüremkedik: magára nincs ideje. Lovasjárőr úsztat a faluba. A lovak ijedve horkolnak az áradatban, de menni kell és jelenteni a tanácsnak, hol kell a segítség. Végre apód ni kezd a víz. Sötétedik. Nincs villany, nem lehet látni semmit, elszakadtak a vezetékek. Jön a gyöngyösi szerelőbrigád, derékig vízben látnak munkához, majd kúsznak fel a vizes póznára, vágják, kötik a vezetéket. Kigyullad a villany. A falu egész éjjel talpon van, itt-ott még összeroskad egy-egy elázott ház. A teljes kárt még nem lehet felmérni. A veszélyeztetett házakból folyik az áttelepítés. Reggelre már csak a sár, a mélyedésekben meghúzódó víz emlékeztet a tegnapra. Öröm a veszteségben: nem kell senkinek se siratni a hozzátartozóját, nem esett emberéletben kár. A munka tovább folyik. A tanátshá- zán a kárbecslő bizottság, a folyosókon Varbai Imre, Precskó Pál. Balázs Tibor, a faluban Precskó István, meg a felesége. Illés Jánosné, meg a többiek, az egész falu, minden bajbajutott szomszédja, dolgozik, erejét \ Hatvani Sütőipari termelési (Tudósítónktól.) Szombaton délután a Sütőipari Vállalat dolgozói termelési értekezletet tartottak, hogy értékeljék a kongresszusi hét eredményeit, s megbeszéljék a munkaverseny folytatását, további feladatait. Stud István igazgató eivtárs beszámolójában hangsúlyozta, hogy csak a kongresszusi verseny szakasza zárult le. s mos-t a versenyt tovább kell fokozni a városi párt végrehajtó bizottság. „Évi tervét legjobban teljesítő üzemnek” című vándorzászlói álért és az élüzem cím elnyeréséért. A beszámoló után Kiss Imre elvtárs, a Hevesmemvei Sütőipari Tröszt műszakvezetője átadta a vállalat dolgozóinak a tröszt ,.A kongresszusi verseny győztes vállalatának” című versenymegfeszítve: bontják az omlófélbe lévő házakat, ducolják alá az ereszeket. Vörösszemű, gyűrött arcú katonák, rendőrök, sárosán, piszkosan, arcukon, izmaikban egy nap megfeszített hősi munkája. Még dél sincs, befut a megyei tanács kocsija. Pénzt hoz. 40 ezer forint gyorssegélyt a nagy- rédei károsultaknak. Újabb kocsik élelmet, cukrot, a legszükségesebbet szállítják rendre, ide a községbe. — Ilyenkor érzi talán legjobban az ember, hogy nagy bajunkban is mennyire velünk van a párt meg a kormány — jegyzi meg Frdész elvtárs, miközben kifelé baktat a határba. Bent megmenekült az élet, de most meg kell nézni, mi van kint a búzával, a jövőévi kenyérrel. Közel 60 ház, mind öreg, mind vályogból, lett a víz martaléka. jószág is pusztult el. kiváltkép baromfi. S még sincs kilátástalan kétségbeesés. A Pe- tőfi-utca egyik házát bontják szét, a balta véletlenül belevág az ablakfába. — Vigyázzon elvtárs. jó lesz az a másik házra — szól aggódva az öreg gazda. Másik ház? Micsoda bizalom a jövőben? Miért? A rettenetes éjszaka, a valóban gyors segély, a honvédség, a rendőrség, a munkásság segítése biztatja, ad erőt az egész falunak. S ez a nagy erő lebírhatatlan, mindenen diadalmaskodó erő. Az ösz- szefogás ereje. Nagyréde érzi nincs egyedül, mint vagy 30 esztendeje. Gyurkó Géza Vállalat dolgozóinak értekezlete zászlaját. A beszámolót aktív hozzászólások követték, melyben a dolgozók elmondták mindazokat a hibákat, amelyek gátolták a jobb műnkét. Zámbó Béla minőségi ellenőr arról beszélt, hogy egyes üzemekben laza a munkafegyelem. Több dolgozó bírálta hozzászólásában a tröszt vezetőségét la Kefe István elmondta példánál, hogy a szitállás nem volt, s még ma sincs benne a normában. A tröszt leküldte két hónappal ezelőtt a normást, aki fel is vette, de intézkedés mindezideig nem történt. A hozzászólások után Stud Istváin igazgató, a vállalat és a megyei tröszt nevében pénzzel és oklevéllel jutalmazta a vállalat legjobb dolgozóit. Megyénkben is hatalmas visszhangot váltottak ki pártunk III. kongresszusának nagy- jelentőségű határozatai. Az üzemek dolgozói, egyéni gazdák, termelőszövetkezeti tagok mindvégig nagy érdeklődéssel kísérték a kongresszus tanácskozásait, s most, a kongresszus után, a nyári nagy munkák előtt erejükhöz mérten nagy szorgalommal igyekeznek megvalósítani a kongresszus által megjelölt feladatokat. Erről tanúskodnak azok a levelek is, amelyek egyre növekvő számban futnak be a szerkesztőségbe. Június első felében közel 200 dolgozó kereste fel lapunkat levelével, hogy beszámoljon saját, üzeme,, termelő- szövetkezete, vág,y községe munkájáról. Ezek a levelek ékes bizonyítékai annak, hogy a kongresszus határozatai nem találtak süket fülekre, dolgozó népünk megértette, akkor cselekszik helyesen, ha mint eddig, úgy ezután is a pártra hallgat. Bánkuti Lajosné Ecsédről írt levelet, örömmel számolt be arról, hogy a falu közös munkája, a párt és a kormány támogatása nyomán június 14-én Ecsé- den is megnyílt a napköziotthon és a bölcsőde. Sípos János, régi kiskörei levelezőnk a község termelőszövetkezetének életéről, munkájáról számolt be. Szipszer István a Hatvani Cukorgyár Célgazdaságából írt levelet. „Az a hatalmas áldozat, melyet pártunk és kormányzatunk hozott a mezőgazdaság fejlesztéséért — írja többek között levelében — célgazdiaságunk dolgozóit is fokozottabb versenylendületre késztette”. A továbbiakban arról számolt be, hogy a gazdaság dolgozói vállalást tettek: m aratást a megkezdéstől számi tott nyolc napon belül befejezik, az egy normálholdra eső üzemanyagot 8 százalékkal csökkentik, beadási tervüket 105 százalékban teljesítik. Tóth Péter kömlői körzeti agronómus alig három hete van még a községben, az iparból ment. vissza a párt hívására a mezőgazdaságba. Levelében elsősorban arról írt, hogy milyen szép fe'adatok állnak előtte, azután beszámol a Kossuth és Szabadság termelőszövetkezet munkájáról, állattenyésztésének eredményeiről. „A termelőszövetkezetek elnökeivel teljes megértésben dolgozunk, szövetkezeteink felemelkedéséért és tagjainak boldog, megelégedett életéért” — írja befejezésül. Babos József Maklártályáról keresett fel bennünket levelével, s a baromfifelvásárlás, valamint a begyűjtés eredményeiről adott hírt. Id. Zohánp János poroszlói levelezőnk a következőket írja: „A csoportban most máskép megy a munka, mert kiosztottuk a területeket egyénekre, « így mindenki iparkodik megművelni saját területét.” A továbbiakban a munka eredményeiről, a szövetkezet életéről számolt be. Molnár Mihálp, Kál község kultúrotthonigazgatója arról ír, hogy háírom sizín játszócsoport működik a községben, s ezek rövid egy hónap alatt három színdarabot adtak elő. A kisiparosok kultúregyüttesének műsorát meg is kellett ismételni, olyan jól sikerült. llj házhelyeket is biztosítanak Gyöngyös és Nagyréde dolgozóinak egyrésze az árvíztől súlyos károkat szenvedett, sokan lakás nélkül maradtak. Ezek a dolgozók iskolákban, kultúr- otthonokban kaptak elhelyezést. A vízkárosultaknak a megyei tanács ipari osztálya 100.000 forint gyorssegélyt fizetett ki. Ebből Nagyréde 60.000 és Gyöngyös 40.000 forintot kapott. A házak felépítéséhez szükséges kő, faanyag biztosítása, a szállítás megszervezése folyamatban van. Nagyrédén új házhelyeket a nagyrédci vízkárosultaknak is biztosítanak a vízkárosultaknak, nem építenek közel a vízhez, ezáltal újabb hasonló károsulás- tól mentik meg őket. AZ ELMÚLT HÉT péntekjének nagy esőzése, s a nyomában fellépő vízár kisebb, nagyobb kárt okozott Vámosgyörk, Atkár, és Gyöngyös városában is. Gyöngyösön a Mátrából lezúduló s az úgynevezett Búzapiacon végighömpölygő víz- áradat emberéletben is kárt tett. 1954 június 6-án, Lengyel Gábor Dobó-gimnáziumi tanár mellére tűzték a Kiváló tanár kitüntetést. Ahogyan olvastam az újságban nevét, igen meleg érzés húzódott a szívemre. A nép kitüntetése mindig nagy dolog s én mindig együtt örülök a kitüntetettekkel. Hát még, ha ismerős az illető. Most is elképzeltem Lengyel örömteli meglepődését, ahogyan a kitüntetés átvételére hívó táviratot olvasta, boldogan mutatta asszonyának. Azután •— milyen ünnepélyes szép dolog — felesége szerető búcsújától kísérve, felmegy a Parlament. puha szőnyeggel borított lépcsőjén, kicsit megilletődve, de méltóságteljesen (mert igazán méltóságteljes csak a dolgozó ember tud lenni), átveszi a kitüntetést, meleg, férfias kézszorítások, ismerkedés, ko- cintás hazánk vezetőjével, kollégákkal — a többi kitüntetettel. Azután a boldog beszámoló otthon. Tiszta abrosz kerül az asztalra s arra pedig a párolgó étel. ★ Két éve ismerjük egymást. Esténkint kémiára meg fizikára tanít néhányunkat — elmaradt, késői diákokat. Igencsak kedveljük mindannyian. De úgy vagyunk vele, mint a többi emberrel, akit szeretünk, nem tudjuk megmondani miért. Nem is igen gondolkoztam eddig rajta. Negyvenéves, erőteljes ember, nemrég nősült, s mi annak is örültünk, hogv ezentúl nem lesz egyedül. Kedvtelve hallgatjuk előadásait. Az első órán láttuk, vagy inkább éreztük, hogy nagyon szereti és élvezi munkáját — nem volt szívünk nem odafigyelni. Később meg, amikor jóvoltából már beljebb jutottunk a fizika rejtelmes berkeibe, s amikor számos „csodát“ megértettünk, már nem az udva- riasséág, de a megismerés vágya tartotta ébren figyelmnü- ket. Szépen, kézenfogva vezet bennünket, pedig óraközben tele van mind a két keze kísérleti szerekkel, amelyeket igazít, csavar, láng felett hevít, s amelyekkel a csodák törvényeit bizonyítja. Megszerettük ezeket a szereket, meg az egész fizikaszertárt, ahol óráink folynak. Olyan tudományos is, meg izgalmas is. Van itt minden, ami felnőttnek is, gyermeknek is kedvét szolgálja. Rádióalkatrészek, bögrében egy nyúzott békacomb, filmvetítőgép, a gőzgép kicsinyített mása, hatalmas villamoskapcsoló, forgózsámoly, harapófogó^ kalapács, tűzálló-lombik, hangvilla, drót — garmadával az asztalokon a sok minden. Ez Lengyel Gábor „rezidenciája“, s köpenyében, amely örökké krétától és különböző vegyszerektől foltos, ő maga is nagyszerűen beleillik ebbe a környezetbe. Az utolsó csütörtökön Papin- fazekáról, meg a gőzgépről beszélt nekünk (közben nagyszerűen kísérleteztünk), vasárnap meg olvasom az újságból, hogy Lengyel Gábor „kiváló tanár“ lett. ★ Az elmúlt hét elején elmentem hozzá, nem mint fizikát hallgató diák, hanem, úgy „hivatalosan“. mint újságíró. Útközben azon gondolkoztam, mit kérdezzek én ettől az embertől, hiszen ismerem. Olyan dolgokat meg szégyenlek kérA „kiváló tanár“ dezni, hogy teszem azt: mit érzett a kitüntetése alkalmával, örült-e neki és így tovább. Azt is tudom, hány éves, azt is, hogy nős, azt is, hogyan tanít. De ahogy a fizikai szertárban leültem vele szemben (lehet, hogy a kísérleti szerek hatására) egyszerre két probléma is tisztázódott bennem. Az is, hogy miért szeretik őt diákjai, meg az is, hogy mit kell kérdeznem. De előbb el kel] mondanom, egy rövid történetet. ★1 Nem vele, nem Lengyel Gáborral történt. Az 1930-as évek elején a római katolikus polgári fiúiskolába jártam. A mi osztályunk volt a legrosszabb, tanulónak is, magaviselet dolgában is. Két-három jeles tanuló volt csak közöttünk, mi többiek, kö- zelébb a bukáshoz, mint a hármashoz. Rendkívüli módon féltünk a hittantól meg a magyartól, de nagyon szerettük a matematikát és a fizikát. Az utóbbi két tárgyat Mörk Győző tanította. Mi gyerekek áldott jó embernek tartottuk, mint az olyan apát, aki nem sokat törődik családjával, egy árva. vasat sem ad haza, de nem is avatkozik semmibe, nem vesz át a családi terhekből egy grammot sem, de ha elmegy otthonról, vagy hazajön, megcsókol mindenkit, mindenkihez kedves, s ha ebédre nem is, de fagylaltra feltétlenül ad 10 fillért. Mörk Győző persze ennél egy finom árnyalattal különb volt. Cserkészparancsnok, meg nagy halász volt az öreg fiú, s Pithagoras, meg Archimedes törvényei helyett Lord Baden Powell, a cserkészek istenének életéről, a csukák meg a harcsák harapásáról, a táborozás, meg a nomádélet nagyszerűségéről számolt be szorgalmasan. Meséit — igazi rablómesék — nagy figyelemmel, száj- tátva hallgattuk, pedig a másodikban már, ha netalán kihívták volna az órájáról, bármelyikünk folytatta, sőt befejezte volt, pontosan az ő modorában. Senkinek nincs olyan nagy érzéke az élet realitására, mint éppen a 13—14 éves gyerekeknek. Tudtuk, hogy az öreg szeret mesélni, s azt is, hogy ezek valóban csak mesék, de ő any- nyira beleélte magát, hogy még ruházkodása is, stílusosan a vadász- és a cserkészruha keveréke volt. Tudtuk, de a mese közepén már mi is hittük, s csak az óra végét jelző csengő éles hangja után, amikor az osztálykönyvvel hóna alatt kivonult a teremből, állapítottuk meg nagy zsivajogva, hogy azért az a csuka nem lehetett nagyobb egy kilónál. Voltak azután cinikusak is közöttünk, akik azt sem voltak hajlandók elhinni, hogv ezek a 'halászhistóriák egyáltalán megtörténtek. Ezek a mesélő órák úgy kezdődtek, hogy az öreg elkezdte Galvani kísérleteinél, a békacombnál, s ő maga sem tudta hogyan, de már a halaknál tartott. Szerette őt azért az egész osztály, de olyan megbocsátó szeretettel. Ö is szeretett bennünket, különösen egynéhá- nyunkat, akik el-elejtettünk nagyravaszul egy-egy szakkifejezést, mutatva, hogy értjük, amit mond, s a mi lelkünket is az tölti be. Engem, Berta Miskát, Vlazák öcsit, meg Matyasovszki Imrét külön a lakására is meghívott, megmutogatta felszereléseit, később megengedte, hegy az érsekújvári dohányból töltsünk neki cigarettát. Nagyon boldogok voltunk, de azért egy-kettőt a finom töltöttből csak eltettünk, Hazafelé menet azután a tőle elcsent cigarettákkal füstölve mutattuk be, hogyan dohányzik. Jó ember volt. Harmadik osztályban kilenc tantárgyból volt hármasom (az megfelel a mai kettesnek), de számtanból és fizikából jeles voltam. Azután elmentem inasnak, s még három évig hallgattam meséit a tanonciskolában, mert itt is ő „tanított“ bennünket. Ez jutott eszembe, ahogyan ott ültem Lengyel Gáborral szemben. Hivatás, ez érződik beszédében, egész lényén. A gyermeki lélek fogékony, ha mesélnek neki arra, ha tudományra tanítják arra. Megérzik az ember, a tanár igaz jellemét, s mert ez egy egész világot jelent számukra, ahhoz igazodnak. Mi annakidején — a többi között — Mörkhöz igazodtunk,^ azért szerettük őt, mert békében hagyott bennünket. De ez hamis világ volt, az élet torztükröt tartott mindenki elé, s a még különben értékes emberek is akaratlanul hamisakká váltak. Mit tudtunk mi még akkor, hogy a mi kis világunk összefügg a nagyvilággal, hogy á mi iskolánkban főtantárgy a hittan, s nem a fizika, hogy Giordano Brúnót, a papok ítélték máglyahalálra, s erről beszélni tilos egy római katolikus polgári iskolában. Nem bíráltuk a világot, de felnőttek is, gyerekek is igyekeztünk megtalálni a kis kaput, amelyen ki lehet szökni belőle, azt hívén, a saját világunkba jutottunk. Sok értékes Mörk Győző járt úgy hivatásával, hogy azt sem tudta, mit kezdjen vele, mert valójában nem volt hivatás, senki sem hívta, senki sem kérte, hogy tanítson. Elfelejtette egyetemi álmait, s a kis kapun ő is kiszökött a maga világába: halászott és cserkészett, s ha erről beszélt, nem néztek rá sanda szemekkel. Egy megváltozott új — a mi világunknak kellett eljönnie ahhoz, hogy a tanárok is, a meggyőződéses meggyőző ereiével tanítsanak, mesék helyett igaz tudományt. Lengyel Gábor, a Dobó gimnázium fizikaszakos tanárának egy napja elég ahhoz, hogy szembeállítsuk a múlttal — s ez az egy nap győzzön. Délelőtt 4—5 óra tanítás, délután különböző szakkörök. Csupán a rádiózást 50 fiú tanulja egész magas fU • n. Nem egy közülük önálló rádióépítő. Tulajdonképpen egy Hven szakköri óra három óráig tart, s ha az ember belép liy énkor, az első percben azt s "t, tudja eldönteni, ki a tanár, s ks a tanuló. Mind- a nyian -zuélnék, beszélnek, tanácsot aónrk, mindenki ért mmdenhez. Tanár és diák között a tudomány, a szakmabeli bensőséges kapcsolata az uralkodó, « a tisztelet, a szeretet a nagyobo tudásnak :ar. Szép a mi életünk nagyon, mert az ember, amber lehet benne, mert a gyermek már az iskolában igaz emberséget, s a természetet legyőző tudományt tanul Találkozott a mi közös, s egyéni világunk. S a nép megbecsüli a; t, aki e világot erősíti. Suha Andor
