Népújság, 1954. június (43-50. szám)
1954-06-10 / 45. szám
2 N ?p ín ç a n 1954 június 10. csütörtök. A kommunisták példája magával ragadta a.f ; is Petifiisyán Dicséretben részesült « kiváló állattenyésztők PETÖFIBÄNYA a szénbányák között folyó országos versenyben a második helyezést érte el, s elnyerte a Központi Vezetőség dicsérő oklevelét. Hogyan érte el Petőfi- bánya ezt az eredményt? Petőfibányán a kongresszusi verseny kezdetétől soha nem látott versenymozgalom indult. A vájárok, csillések, műszakiak, a külüzemek dolgozói a versenyről, a verseny eredményeiről beszéltek, akármerre járt az ember. A politikai foglalkozások előtt is a tatabányaiak — g legerősebb versenytárs — eredményeiről és arról volt szó, hogy vájjon ki nyeri el a kongresszusi zászlót. A nagyszerű versenyben megmutatkozott a petőfibányai dolgozóknak a párt iránt érzett hűsége és szeretete, amely elsősorban a párt tagjainál nyilvánult meg. A párttagok példát mutatva a többieknek, elsőkként tettek felajánlást terveik túlteljesítésére. A pártszervezet és a népnevelők felvilágosító munkája nyomán megértették a dolgozók, hogy a Központi Vezetőség 1953 június 27-i, de az azóta megjelent határozatai is, melyek a dolgozó nép életszínvonalának emelését szolgálják, csak a termelékenység növelésével válhatnak valósággá. A petőfibányai dolgozók érzik és tudják, hogy ezért elsősorban a munkásosztály a felelős, mint az ország vezető ereje. A párt tagjai felelősséget -éreztek a párt és a nép előtt üzemük tervteljesítéséért és túlteljesítéséért. Felelősségérzetüket bizonyítja, hogv Petőfi-altáró nyolc hónap óta minden zökkenő nélkül nemcsak teljesíti, hanem túl is teljesíti tervét. EZ ÉVBEN 48.999.6 tonna szenet adott terven felül népgazdaságunknak, így az altáró június 5-én reggel hat órakor befejezte első félévi tervét. A III. pártkongresszus tiszteletére indított munkaverseny azért bontakozhatott ki ily soha nem látott lendülettel és 'elkesedéssel, mert a kommunisták munkájukkal példát mutattak, s magukkal ragadták a pártonkívülieket is. A pártonkívüli dolgozók sem akartak kimaradni a versenyből, mert jól tudják, hogy a kongresszus határozatai egész dolgozó népünk felemelkedését szolgálják, s ők is készségesen harcoltak e szép cél érdekében. Sok esetben megmutatták, Az Egri Víz- és Csatornaművek évi tervében jelentős vízvezeték és csatornahálózat-bővítés szerepel. Egerben a Ve- rőszalában 400. az Árnyéksza- lában E-í", a Dézsmaház-utcá- ban 64. a Darvas-utcában 145, a Farkasvölgyi-utcában 250, a Honfoglalás-utcában pedig 140 méterrel bővítik a vízvezeték hálózatot. Jelenleg Verőszalában folyik a vízvezeték-hálózat bővítése, ahol a csőfektetéshez szükséges 300 méter hosszú árkot, az ottani lakosok társadalmi munkában ásták ki. A VII-es körzet párttitkárának, Bálint elvtársnak mozAz öt nagyhatalom genfi tanácskozásának ideje alatt Heves megye területén is egyre többet beszélnek a békéről a megye községeinek, városainak békeharcosai. Csupán az elmúlt két hétben több mint húsz községben tartottak békenapokat, melyek keretében előadásokon, békebeszélgetéseken vitatták meg a megoldásra váró legfontosabb külpolitikai problémákat. Figyelemmel kísérik a genfi tanácskozáson a béke erőinek észszerű javaslatait és felháborodva veszik tudomásul, hogy az amerikai és a francia küldöttség nem a háború megszüntetésére, hanem annak kiterjesztésére törekszik. A békebeszélgetéseken sokan elmondják, mint például Kömlőn, hogy a háború erői, az imperialisták a genfi tanácskozáson ismét saját magukat leplezték le, mert minden haladásnak ellene mondanak. Megbeszélték a genfi konferenhelyeslik pártunk politikáját, hajlandók együtt harcolni a kommunistákkal. Az olyan kommunistákat követték, mint Tóth Ferenc, aki eddigi tervét 266 százalékra, Blaskó András, aki tervét 226, vagy Tiliczki József, aki tervét 175 százalékra teljesítette. Az elővájáson dolgozó kommunisták is példát mutattak. Nagy János. Tajti József 168 százalékra teljesítették elővájási tervüket. Elősegítették, hogy az üzemvezetőség munkáját rendes körülmények között végezhette. A bányafrontokon dolgozó kommunisták munkája lehetővé tette, hogy nyolc hónap alatt a termelés állandó fokozása mellett, az üzem rendszeresen teljesíthette az elővájást. így biztosították az új frontfejtések megkezdését, a fenntartást. EREDMÉNYEIK megtartása és fokozása érdekében továbbra is hasznosítják eddigi jo módszereiket. Például a kongresszusi verseny ideje alatt naponként értékelték a pártcsoportok munkáját, olyanformán, hogy minden egyes párt- csoportbizalmi a műszak letelte után röviden elmondotta a műszak alatti eredményeiket, hiányosságaikat. Feltárták a pártvezetőség előtt, hol, mit kell tenni annak érdekében, hogy a termelést gátló akadályokat leküzdjék. Veszelka Pál a 27-es front vájára — aki szintén pártcsoportbizalmi — egyik alkalommal figyelmeztette a pártvezetőséget, hogv a frontja jól termel és szállítóképes is, de a szállítóvágatra telepített új csapat az idomgyűrűket alacsonyra építette és ebből szállítási zavarok származhatnak. A pártvezetőség az üzemvezetőségnek javasolta: adjanak olyan szakembert a csapathoz, aki ezeket a hibákat felszámolhatja. Az F—4-es brigád bizalmija, Nagy elvtárs a szenelés lassúságát bírálta, Fehér Gyula lakatos pedig a tartalékalkatrészek helyzetéről tájékoztatta a vezetőséget. A XVII- es front pártbizalmija a bányászok elégedetlenségét tolmácsolta, mivel aknászuk átveszi a rosszul végzett munkát is. A pártvezetőség — a pártcso- portbizalmiak segítségével — fokozottabb mértékben biztosítja a termelés pártellenőrzését és a hiányosságokat szinte órák alatt felszámolják. A termelés pártel lenőrzése érdekében nemcsak az üzemvezetőséget, osztályvezetőséget számoltatják be a vezetőségi ülégósítására a verőszalaiak egymásután ragadtok ásót hiszen elsősorban az ő érdekük, hogy minél előbb jó vízhez jussanak. Mintegy 40 ember, két-há- rom napon keresztül, körülbelül 300 köbméter földet mozdított meg. Hasonló eset történt nemrég Árnyékszalá- ban is, ahol a Borforgalmi Válla1 at dolgozói siettek a vízművek sefítségére és 180 méterrel hosszabbították meg a hálózatot Mindkét eset a társadalmi segítségnyújtás, az_ öntevékenység szép példája volt, m-’-mek következtében a Verőszalában, még a hét fo- h'amán befejezik az építkezést. cia eseményeit Sarudon, Szűcsiben, Erdőtelken és Tarnamé- rán is. Heves megye békeharcosainak elszánt békeakaratát bizonyítja, hogy jövő héten újabb békehetek, hónapok kezdődnek számos városban és községben. A békehetek alatt amellett, hogy megbeszélik a genfi konferencián lezajlott eseményeket, elhatározták azt is, hogy a csapadékos időjárás ellenére minden vetést, minden növényt időben megtisztítanak a gyomoktól, hogy ebben az esztendőben soha nem látott gazdag termést takarítsanak be. Gyöngyösön hétfőn kezdődött a békehét, melynek keretében nemzetközi előadásokat, irodalmi estéket, békehangversenyeket rendeznek. Ezenkívül még 16 helyen kezdődtek hétfőn a békehetek és békenapok, köztük Szilvásváradon, Bélapátfalván, Mezőtárkányon és Kisnánán, seken, alkalmazzák a frontokon munkaközben is, a kommunistákon keresztül. A legutóbbi taggyűlésen felhívták a párttagok figyelmét eddigi sikereik megtartására, s arra, hogy eredményeik fokozása érdekében továbbra is a kommunisták példamutatása szükséges. Elmondották nekik, hogy a munkaversenylendület további fokozása lehetővé teszi a minisztertanács és a SZOT vándorzászlajának és az ezzel járó pénzjutalomnak elnyerését. A kongresszusi versenyben Petőfibánya méltó versenytársa volt Tatabányának, s mégis Tatabánya nyerte a Központi Vezetőség zászlaját, mivel tovább fokozták eredményeiket a kongresszusi hét alatt is. A VERSENY értékelés után egy-két nappal belátták, hogy a Központi Vezetőség határozataiért kell harcba indulniuk, növelniük kell a termelékenységet, csökkenteni az önköltséget, a béralaptúllépést. Ha a kongresszusi versenyben Petőfibánya dolgozói többet foglalkoztak volna ezekkel a kérdésekkel, jobban számíthatott volna a Központi Vezetőség zászlajára. Ezeken okulva, termelésük növelése mellett nagyobb gondot kell fordítani e feltételek biztosítására. -Ha e feltételeket minden dolgozó betartja, az első félévi terv sikeres teljesítésével biztosíthatják az első helyet. További eredményeik feltétele az üzem kommunistáinak példamutatása. A pártszervezet megerősítése érdekében felveszik azokat a pártonkívüli dolgozókat, akik kimagasló eredményeket értek el a verseny ideje alatt. Például Sátori Sándor, az altáró üzemvezető mérnöke is kiérdemelte munkája nyomán, hogy tagjelölt legyen. Vagy Pintér Lajos technikumot végzett aknász, Báti László vájár — DISZ-tagok — akik a kongresszusi versenyben példát mutattak társaiknak. PETÖFIBANYA DlSZ-szer- vezete az egész országban ismert munkájáról. Ezt a Hírnevet jó eredményeivel harcolta ki az alapszervezet, odaadó munkájukat a pártbizottság zászlóval jutalmazta. Amíg Petőfibányán nem jött létre akna-pártszervezet, a pártbizottság jobban foglalkozott a DISZ-bizottság és a DISZ-szervezetek munkájával, segítette azokat feladataik elEger városában az 1953/54-es oktatási évadban 120 dolgozó tanulja az orosz nyelvet. Az orosz nyelvtanfolyamainknál megkezdődtek a vizsgák, ahol b:zonyságot tesznek a hallgatók az eddig tanultakról. Eddig három tanfolyamunk hallgatói vizsgáztak. A vizsgák ünnepélyes keretek között zajlottak le, ahol résztvettek a párttitkár, igazgató és MSZT-titkár elvtársak. Az egri postai tanfolyamunkon a dolgozók már három éve tanulják az orosz nyelvet, aminek az eredménye meg is mutatkozik. A vizsgán a hallgatók folyékonyan olvastak oroszul, fordítottak le magyarra, a nyelvtani kérdésekre hiba nélkül és helyes kiejtéssel válaszoltak. A vizsga befejezésekor Elek Miklósáé tanfo- lyamhall^ató Puskinnak „A rab“ című versét szavalta el oroszul, utána lefordította magyarra. A hallgatók elmondották. ho"v részükre az orosz nyelv tanulása igen fontos, mert a Szovjetunióval nagyobb a kapcsolatuk a levelezésen keresztül is. Dr. Schönwicky Bertalan elmondta, hogv szovjet jogi könyveket fordít, s ehhez neki a tanfolyam nagy segítséget nyújtott. Pártos elvtárs, a postahivatal vezetője kérte az MSZT városi titkárságát, hogy tegye lehetővé a jövőben is, hogy tovább tanulhassák az orosz nyelvet, és megköszönte Szabó Endre elvtárs fáradozását. Kérték, hogy a jövővégzésében. Az akna-pártszervezet vezetősége nem adja meg ezt a segítséget, ebből adódik, hogy a DISZ-bizottságot is átszervezik az akna-pártszervezetek mintájára. A DISZ átszervezése folyamán az aknapártszervezet vezetőségének az a feladata, hogy nagyobb segítséget adjon a fiataloknak. A DISZ-szervezetek azt a feladatot kapják, hogy a fiatalok nevelésén keresztül biztosítsák, hogy egyetlen ifi-dolgozó se legyen, aki nem tagja a DISZ- szervezetnek. Harcoljon a tervek teljesítéséért, az önköltségcsökkentésért. a termelékenység fokozásáért, a szén minőségének megjavításáért. Küzdjön azért, hogy egyetlen fiatal teljesítménye se 'süllyedjen a 100 százalék alá. A kongresszusi verseny ideién a szakszervezet betöltötte szerepét, jó gazdája volt a munkaversenynek. Megfelelő időben gondoskodott a verseny értékeléséről, annak népszerűsítéséről, foglalkozott a do’go- zók jogos kéréseinek elintézésével. A SZAKSZERVEZET munkájában azonban van hiányosság is. Az ott dolgozó párttagok nem tartják szívügyüknek a politikai nevelés fontosságát. Jelenleg a szakszervezeti munkának ez a legelhanyagoltabb területe. Úgy gondolják, hogy csak jutalmakon keresztül lehet nevelni a dolgozókat, nem magyarázzák meg, hogy az eddigi eredményeikből fakadó jutalmak, juttatások pártunk helyes vezetése nyomán válhattak valóra. A következő időkben az szükséges, hogy a szakszervezet is megjavítsa a politikai nevelő- és felvilágosító munkáját, álljon a verseny élén továbbra is, s legyen gazdája a versenyszervezésnek. Ezzel hozzájárul a minisztertanács és a SZOT vándorzászlajának elnyeréséhez. Az akna-pártszervezet előtt álló legfontosabb feladat most, a politikai iskolák befejezésekor, a következő oktatási év előkészítése. Mert csak a dolgozók fokozottabb politikai nevelésével számolhatják fel a hiányosságokat, harcolhatnak a fegyelembontók, a lógósok ellen. A pártszervezetek jó fel- világosító munkával, a termelés mennyiségi és minőségi fokozásával, a pártellenőrzés alkalmazásával biztosíthatják a félévi terv sikeres teljesítését, a vándorzászló elnyerését. Oroszi József ben is ő tanítsa náluk az orosz nyelvet. A Tatarozó Vállalat dolgozói május 26-án tartották vizsgájukat, ahol az olvasást és fordítást szintén helyesen oldották meg. Tóth Istvánná hallgató elmondta, hogy az orosz nyelvtanuláson keresztül jobban megismerkedtek a szovjet emberek életével és ez segítette munkájukban. Kovács Gyula elmondta, hogy részére nagyon szükséges az orosz nyelv tanulása, hiszen minden évben sok szovjet elvtárs jön hazánkba és így legalább tud velük beszélni, s a szovjet folyóiratokat is el tudja olvasni. Ennél a tanfolyamnál az tetszett legjobban, hogy a vizsga után az orosz nyelv- tanfolyam hallgatói Terray orosztanárral három orosz népdalt énekeltek el. Az MSZT városi titkársága részéről a legjobb hallgatókat, akik a tanulásban példamutatók, könyvjutalomban részesítjük. Az MSZT országos központja rejtvénypályázatot adott ki, amelynek helyes megfejtéséért a megfejtőket könyv- jutalomban részesíti. Ezeket a rejtvénypályázatokat eljuttatjuk a tanfolyam hallgatóihoz, s arra törekszünk, hogy a jövő oktatási évadban ne csak 120 hallgató tanulja az orosz nyelvet. hanem ez a szám legalább háromszorosára emelkedjék. Mészáros József MSZT városi titkár Az MDP hevesmegyei pártvégrehajtó bizottsága a kongresszusi munkaversenyben elért kiváló állattenyésztési munkájukért dicséretben részesíti az alábbiakat: Dávid Károly Munka Érdem- rendes kiváló állattenyésztőt és Szabó Lajos fejőst, a felnémeti Petőfi mezőgazdasági szövetkezet dolgozóit, akik vállalták, hogy a január havi 6.1 kilogrammos istálló átlagot a kongresszus napjáig kilenc kilogrammra emelik, s ezt egész '■ven át tartják. Vállalásukat 143.3 százalékra teljesítették, mert elérték a 12.9 kilogrammos átlagot. Kecskés Fe encet, a tarnabodi Kossuth mezőgazdasági szövetkezet do^ozóiát, aki vállalta, hogy 2.7 kilogrammos istállóátlagát 10 kilogrammra emeli. Május 15-ig 13.1 kilogrammot ért el. Zohány Sándort, a mezőtárká- nyi Győzelem termelőszövetkezet dolgozóját, aki 6.3 kilogrammról 11.5-re emelte az istállóátlagot. Kovács Flórián tehenészt, a tarnazsadányi Táncsics mezőgazdasági szövetkezet állattenyésztési dolgozóját, aki a vállalt 8.5 kilogrammos átlag he- 'yeH 10.2 k'lonrarrmot ért el. Kotró Mihály kiváló sertés- gondozót. a vámosgyörki Haladás mezőgazdasági szöve'kezet- ben, aki vállalta, hogy 30 mangalica anyakocánál az idősebbek után hat, az előhasúak után négv és fél malac szaporulatot Ar el. A malacokat nyolc hetes korukban 16 kilogrammos átlagMátrafüred dolgozói két politikai iskolán tanultak ebben az évben. Mindkét iskolának egyforma problémája, nehézsége és eredménye van. Már a kezdetnél látszott, hogy a hallgatók nem kis területről, átlag hat kilométeres távolságról járnak majd iskolába, s ez különösen a téli időben okozott ne- . kézséget. Mindkét iskola propagandistája és köllektívája küzdött a lemorzsolódás ellen — eredményesen. Az egyik legnagyobb probléma az volt, hogy a hallgatók tudása nem volt egyszinten. Olyan esetben, amikor főiskolai végzettséggel és négy-öt elemivel rendelkező hallgatók tanulnak együtt, a látogatók egy részében akaratlanul is kisebbségi érzés kerekedik felül. Ezt* úgy küzdötte le a két propagandista, hogy a hallgatókat szigorúan az anyag megtárgyalására szorította, igyekezett külön megdicsérni a kisebb előképzettségű hallgatókat, ezzel is bátorítva őket. Mindkét propagandistának feladata volt az is, hogy a hallgatókat megtanítsák egyszerűen elmondani a tanult elméleti anyagot. Volt olyan hallgató, aki az első időkben kisúllyal választja el és a szapo= rulatot két százalékos veszteséggel neveli fel. Vállalását túlteljesítette, mert az idősebb kocáknál hét, az előhasúaknál 5.5 darabos szaporulat volt. Nyolc he+es korukban 16.5 kilogrammos súllyal választotta el a malacokat és elhullás nem volt. Rab Flóriánt, a pélyi Rákosi mezőgazdasági szövetkezet dolgozóját, aki vállalta, hogy 200 anyajuh után 240 darab bárányt ellet és 4.5 kilogrammos gyapjú- nyirási átlagot ér el. Gondjaira bízott juhai 244 bárányt ellettek. Gyapjúnyírási átlaga 6.5 kilo^ gramm lett. Bagi Józsefnét, a kömlői Szabadság mezőgazdrsági szövetkezet baromfigondozóját, aki a szövetkezet 270-es tyúkállomá- nvát 1150-re, a 74 darabot számláló libaállománvát 775 és pulykaállományát 710-re emelte, elhull ási vesztesége összesen csak 3 százalék volt. Szanyi Istvánt, a zaránki legeltetési bizottság elnökét, kinek vezetésével a község 188 ka- tasztrális hold legelőiét gyom- talanítoíták és 170 holdat pedig műtrágyáztak. Mindezeket társadalmi munkával végezték el. Hopka Pál egyénileg dolgozó tarn'T’érai parasztot, aki köztenyésztésre szánt bikáját úgy ne- velte fel, hogy nemcsak járási, hanem a megyei törzskönyvezési szintet is elérte. Tehenénél bevezette a háromszori fe- jésit, az érdemszerinti etetést, s így napi 23 kilogrammos tejtermelést ért el. jelentette, hogy nem tudja saját szavaival elmondani a tanultakat. Az oktatási év alatt a propagandisták az ilyen elv- társakkal különösen sokat foglalkoztak. Munkájuk olyan eredményt hozott, hogy a vizsgán nem egy ilyen hallgató nyugodt, tárgyilagos, összefüggő előadást tartott. Az iskolák kollektív szelleme — a propagandisták különösebb beavatkozása nélkül is — kialakult. Tanulókörök jöttek létre, melyeknek élén akaratlanul is fejlett párttagok álltak. Az oktatási év befejezésénél az összefoglalón mindkét propagandista becsülettel jelenthette pártjának, hogy hallgatói a tanulóév letelte után elméletben gyarapodva, szilárd tudással felvértezve vesznek részt a tömegek nevelésében. A pártszervezet a legjobb hallgatók jutalmazására 15 könyvet osztott ki. Mindkét iskolában azzal a jelszóval fejeződött be az oktatási év, hogy: „kihasználjuk agitációs munkára a nyári időszakot és találkozunk az 1954—1955-ös tanulóév kezdetén“. Bodor Imre Mátrafüred Ünnepélyes pillanatok Gyöngyössolymoson örömünnep volt az elmúlt szombati nap Gyöngyössolymoson. A délutáni órákban a megyei tanács elnökének kocsija állott meg a tanácsháza előtt. Értékes ajándékot hozott; a kongresszusi verseny nyertesének méltó jutalmát, az MDP hevesmegyei párt-végrehajtóbizottságának és a megyei tanács végrehajtóbizottságának kongresszusi vádorzászlóit. A község méltó e kitüntetésekre, mert mind a begyűjtésben, mind a tavaszi mezőgazdasági munkák elvégzésében a járás és a megye legjobb községe, sőt neve már országos viszonylatban is jólismert. Lassan gyülekeztek a határból hazatért szorgalmas gyöngyössolymosi lakosok a zászlóátadási ünnepélyre. Miután megtelt a terem, mindannyian figyelemmel hallgatták Nemé- nyi elvtársnak, a községi tanács elnökének beszámolóját, aki a kongresszusi verseny lendületéről, a szép eredményekről, jó munkájukról beszélt. Jogos büszkeség és felemelő érzés töltötte el. a jelenlévőket, akik mind hozzájárultak a közös, nagy ügy sikeréhez. A jelenlévők zúgó tapsai közepette adta át Lendvai Vilmos elvtárs a két zászlót és hangsúlyozta, hogy a község példája igazolja a kormányprogramm helyességét, és ez egyben állásfoglalás a párt és a munkás-paraszt szövetség mellett. Beszéde további részében az év hátralévő termelési feladatainak minőségi elvégzésére buzdított. Cseres elvtárs a járási tanács elnöke, a járási tanács zászlóját hozta el. Ö is büszke arra, hogy a község eleget tett a munkásosztállyal szembeni becsületbeli kötelességének. A zászlókat a község lakói nevében Nemesik József párttitkár köszönte meg, s ígéretet tett arra, hogy továbbra is a megye első községéhez méltóan dolgoznak. A zászlóátadás ünnepi pillanataiban Neményi János a községi tanács e'nöke a következő szavakban juttatta kifejezésre érzéseit: „Végtelen öröm tölt el, midőn látom a dolgozók örömtől ragyogó arcait. Derék, szorgalmas nép, dicséret illeti Most érzem csak igazán, hogy eddigi munkánk nem volt hiábavaló.“ Az öntevékenység szép példája Megkezdődtek az orosz nyelvtanfolyamok vizsgái Békehetek lesznek a megyében Sikerrel zárult az oktatási év Mátrai üreden