Népújság, 1953. november (88-96. szám)

1953-11-15 / 92. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! NÉP UJG AZ MDP HEVESMEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LAPJA IX. ÉVFOLYAM, 92. SZÁM. Ara 50 fillér 1953 NOVEMBER 15. Egészségügyünk megjavításáért A szabadság napsugaras ege alatt élő felszabadult országok dolgozói — kiket már nem nyom a kapitalizmus terhes igája — úgy rendezik be és úgy irányítják saját sorsukat és életüket, hogy felszabadult emberhez méltó boldog életet éljenek. Ennek elengedhetetlen és elsődleges előfeltétele a dolgozók életszínvonalának állandó emelke­dése mellett a lakosság egészségvédemének nagyarányú fejesztése. Az embereket termelőmunkájuk közepette, vagy más alkalmakkor is gyakran érhetik balesetek, a munka és életfolyamatok következtében, az emberi szervezet elhasz­nálódik, betegségek állanak elő, melyek sok esetben még az életet is veszélyeztetik. Mindezek megakadályozását, egészségünk megóvását és az emberi élettartam meghosz- szabbílását szolgálják államunk által fejlett hálózatban kiépített egészségügyi szerveink. A felszabadulás, de különösen az új kormányprogramm megjelenése óta szinte ugrásszerűen nagy lendületet vett országunkban, s így Heves megyében is egészségügyi háló­zatunk építése. A felszabadulás előtti Heves megye egész­ségügyi helyzetéről jobb, ha nem is beszélünk. A megye lakosai mindannyian jól tudják azt, hogy ami egészségügyi létesítmény van megyénkben, azt mind népi demokratikus államunk áldásos keze biztosította számunkra. Az utóbbi évek építő és szervező munkájának ered- ' menye a megyei kórház több osztállyal való bővítése, szülő­otthonok létesítése Egerben és Hevesen, a járási székhelye­ken, tüdőgondozó alapítása, bölcsődék, elsősegélynyujtó- helyek, megyei onkológiai rendelő, körzeti szak- és iskola- orvosi rendelők munkába való állítása. Nem szabad megfeledkezni egészségügyi dolgozóink áldozatos nehéz munkájáról sem. A sebész, aki operál, min­den tudását és legjobb képességét felhasználja, az ápolónő éjt nappá téve virraszt, a falusi orvos hideg téli éjjel is útnak indul dolgozótársa életének megmentéséért. Munkájuknak megfelelően államunk a legnagyobb megbecsülésben és tisz­teletben részesíti az egészséges emberi életért vívott harc nagyszerű dolgozóit. Megyénk egészségügyi dolgozói és hivatalos szervei előtt az elkövetkezendő időben különösen nagy és megtisz­telő feladatok állanak. A feladatok abból fakadnak, hogy egészségügyi hálózatunk nagyarányú fejlődés előtt áll. 1954-ben Hatvanban új szülőotthon épül. Nagyobb gondot fordítanak az anya- és csecsemővédelemre. Megyénk böl csődéiben a tavalyi 259 férőhellyel szemben az 1953 as év ben már 613 ágy van. A csecsemőhalálozás arányszámát 1938-hoz viszonyítva felére csökkentettük. Megyénk váro­saiban körzeti orvosi rendelő, Egerben gyermekgyógyászat, s több helyen bölcsőde épül. Legfőbb feladat, a kormányprogrammnak megfelelően a dolgozók mind szélesebb körű egészségügyi ellátásának javítása. Javítani kell az egészségügy dolgozóinak a bete­gekhez való viszonyát, valamint ezek állandó szakmai és politikai továbbképzését, nevelését. Hiányosság mutatkozik a szak- és k'özépkáderek meny- nyisége terén is. Ápolni, gyógyítani vágyó munkás- és pa­rasztleányok jelentkezzenek minél többen gyermekgondozói, védő- és ápolónői tanfolyamra, hogy megfelelő szakképzett dolgozókkal lássuk ej, egészségügyi intézeteinket. Javítani való van városaink, községeink, élelmiszeriparunk, üzleteink köztisztasága, s az ezzel kapcsolatos közegészségügy, vala­mint gz üzemi balesetek terén is. Fokozottabb anyagi gon­doskodással, hatósági és társadalmi ellenőrzéssel és baleset- elhárítási intézkedésekkel szükséges még az itt fennálló hiányosságok ellen harcolni. Különös gondot kel] fordítanunk a mezőgazdasági dol­gozók egészségvédelmére, ennek jó megszervezésére, a gép­állomások, állami gazdaságok és termelőszövetkezeteken belül). A megyei, járási, s a helyi tanácsok feladata egész­ségügyi intézményeink és azok dolgozóinak nagyfokú anya­gi és erkölcsi támogatása. A tömegszervezetek támogatása szükséges ahhoz, hogy a dolgozók előtt ismertté és népsze­rűvé váltjának egészségügyi szerveink, melyek az ő jobb­létüket és egészségüket szolgálják. Előadásokon, kis- gyűléseken keresztül kell megismertetni és népszerűsíteni a véradó, a vöröskereszt és egyéb egészségügyi mozgalma­kat, hogy ezekbe belekapcsolódva segítsék azokat. Közegész­ségügyi felügyeleti szerveink állandó ellenőrzéssel segít­sék a gyógyító, ápoló és betegséget megelőző szervek mun­káját és ezekről adjanak részletes beszámolót a megyei ta­nács egészségügyi osztályának. Mindezen feladatok szemelőttartásával és a szabály­zatok szigorú és pontos betartásával érhetjük el azt, hogy a megye dolgozóinak egészségügyi ellátása az eddiginél is sokkal nagyobb mértékben szárnyalhasson előre, mert így válik valóra egyre inkább az a jelszó, hogy szocializmust építő államunkban legfőbb érték az építő, alkotó, teremtő, dolgozó ember. A felszabadulás után megyénkben is sokat fejlődött az egészségvéde­lem. Új orvosi rendelők, kórházak épültek s itt a dolgozók egészségé­ért, életéért harcolnak. Képünkön: A füzesabonyi új orvosi rendelőben vizsgálat folyik. Jó munkával a kormányprogramm megvalósításáért A Pető fi-altáró és az egri Lakatosárugyár az élen ♦ A Szakstervezetek Megyei I Tanácsának legújabb jelentése szerint az tzemek és bányák közötti verser.y állása november első heteiben j követezőképpen alakult: a tanyák versenyében első a Petőfi-altiró 100.7 szá­zalékos teljesítménnyel, második a Petőfi-bánya vállalat 93.9 százalékkal. A gyöigyösi Xil-es akna átlaga 88.7. Holtverseny­ben áll egymással a Rózsa IX-es akna és az egercehi bánya­üzem. Mindkettőjük tervteljesi- tési átlaga 88.5 száztlék. A se­reghajtók között van a két érc­bánya. A recski 68.5, -, a gyön­gyösi 66 százalékkal. Gyáraink közötti vt sen y ben az Egri Lakatosárug&r vezet 114.3 százalékkal. Nerr. messze ál! mögötte a 112.5 sázalékot teljesítő Hatvani Ciíorgyár sem. A cementgyárak közül első a selypi. Künkért erase lése 103.1 százalék, cementtermelése 123.7 százalék. A Bélapátfalvi Ce­mentgyár kíinkertermejése 97.6 százalék, cementtermelése 79 százalék. Jól dolgozik a Tégla­gyári Egyesülés 104 százalék­kal, egyedül az -Egri Dohány­gyár maradt 100 százalékon alul. Teljesítménye 98.3 száza­lék. A dohánygyár a minőségért vívott további harc mellett ne feledkezzen 'meg a mennyiségi termelésről sémi Egyéni tervteíjesítés terén legjobb eredményt értek el: Petőn bánva- Vállalatnál Forgó János 315 százalékos, Garami József 210 százalékos, Egercse- hiberí Biró n. János 230 és Suszter György 222 százalékos teljesítménnyel. Műsziki dolgozók új feladatú az építőiparban Pártunk és kormányunk pro~ grammja kimondja, hogy ne­héziparunk további fejlesaése mellett a beruházások terérkü- lönös gondot kell fordítanunlaz új lakásépítésekre, meglévő é{j- leteink helyreállítására, korszeű tatarozására. Ezek az új felad­tok a műszaki dolgozókra nézv különösen fontos munkát jelen tenek. Az új lakásépítések terén leg­első feladat az új lakóliizak, lakótelepek helyének megölelő kijelölése városokban és fdun egyaránt. Az elmúlt kapitaísía világban legtöbb esetben azoion a területeken létesültek új Ue- pek, amelyek valamilyen hibájk miatt olcsók voltak és így fok­zott haszonnal kecsegtették a parcellázó tőkéseket és vállalt*, zóka-t. Mai ezen a téren a helyzet te! jesen megváltozott: az új léteJ sítménvek elhelyezésénél csakis a közösségi — használhatósági — és művészeti érdekek jöhet­nek számításba. Elsősorban ta­nácsainkra vár a feladat, hogy műszaki dolgozóinkkal a- legna­gyobb egyetértésben, az ő szak­tanácsaik meghallgatása után jelöljék ki az új épületek, épít- ménycs-oportok helyét. Az új lakóházak tervezésénél fokozottan figyelembe kell venni á dolgozók magasabb — és jo­gos — szociális igényeit. Az új lakásoknak gazdaságosságuk mellett kellő nagyságúaknak és jól bebútorozhatónak kell lenni. Ezenfelül építészeink fordítsa­nak több gondot a kialakult utcaképbe való beilleszkedésre, az új szocialista-realista szemlé­let maradéktalan kielégítésére. A kivitelező vállalatok műszaki vezetőinek elsősorban arra kell törekedni, hogy a rmnőség lé­nyegesen meniavuljon. Fokozni kell a lakásépítkezések létesíté­sét, a sztahanovista munkamód­szerek alkalmazását, be kell ve­zetni ai szalagrendszerű építke­zést. A meglévő épületek tataro­zásával kapcsolatban is nagy feladatok várnak a műszakiakra a jó tervek, költségvetések és kivitelezés vonalán egyaránt. A h-tarozássa! kapcsolatban felve­tődik egy — napjainkban kissé elhanyagolt — kérdés is-; mű­emlékeink és műemlékszerű épü­leteink megóvása és helyreállí­tása. Ezzel eddig nem sokat fog­lalkoztunk, pedig nem lebecsü­lendő jelentőségű, a Szov­jetunió példája is erre hívja fel fgye-münket. Moszkva-, Lenin­grad, az ősi Novgorod példái mutatják, hogy nem hanyagol­hatjuk el az építészeti haladó ragyományok ápolását. Műemlé- pink védelmével kapcsolatban Heg gazdasági vezetőinknek eg kell érteni, hogy itt a nép- •gyón egy fontos, kulturális izének megvédéséről van sző. 11 várjuk megyénk műszaki do-ozóitól, hogy fenti felada­tiak olyan igyekezettel tegye- ne,eleget, mint ahogyan orszá­gút felépítésiben eddig i* résveitek. ■ Hevesi Sándor tz építőipari szakszervezet műszaki felelőse A megyei tanács mezőgazdasági osztálya jelenti: ŐSZI SZÁNTÁSBAN: Elsők: rnezőg. o. vez. főagronómu» pétervásárai j. 100% Babos Sándor Egii Gyula hevesi j. 100% Deák Sándor Szekeres Dénes Utolsók: füzesabonyi j. 92% Fejes János Lothar: diesz F gyöngyösi j. 85% Protovin Jenő Held László MÉLYSZÁNTÁSBAN: Elsők: 44 % rnezőg. o. vez. főagrönómus pétervásárai j. Bakos Sándor Egli Gyula hevesi j. Utolsók: 37% Deák Sándor Szekeres Dénes hatvani j. 30% Buzma Sándor Sibak János qgri j. 31 % Tóth Flórián Megó Tibor TRÁGYÁZÁSBAN: Elsők: rnezőg. o. vez. főagrönómus pétervásárai J. 124 % Bakos Sándor Egii Gyula egri j. Utolsók: 97% Tóth Flórián Megó Tibor hevesi j. 64 % Deák Sándor Szekeres Dénes hatvani j. 61 % Buzma- Sándor Sibak János ARPAVETÊSBEN: Elsők: 108% rnezőg. o. vez. főagrönómus pétervásárai j. Bakos Sándor Egii Gyula egri j. Utolsók: 81 % Tóth Flórián Megó Tibor hatvani j. 58 % Buzm-a Sándor Sibak János gyöngyösi j. 48 % Proíovin Jenő Held László BüZAVETÉSBEN: Elsők: 103 % rnezőg. o. vez. főagrönómus egri j. Tóth Flórián Megó Tibor pétervásárai j. Utolsók: 100 % Bakos Sándor Egii Gyula üizesabonyi j. 87 % Fejes János Loth-aridiesz F. íatvani j. 86% Buzma Sándor Sibak János A FEMGITJTOHOXAP HÍREI: Heves megyében eddig 950 mázsa vasat és 15 mázsa színesfémet gyűjtöttek össze Heves megyében november első.hetében lassan, vontatottan haladt a fémgyűjtés. Kü'önösen a DISZ-szervezetek részéről mu­tatkozott meg nagyfokú közöm­bösség eziránt. Nem mozgósí­tották időben a fiatalokat a fémhulladékok gyors összegyűj­tésére.. Most okulva tatáinkon, ezen a héten már nagyobb len­dülettel dolgoznak. Megkezdték vas- és fémhulladék gyűjté­sét a gyöngyösi és egri ipari tanulóiskolák fiataljai is. Szer­dán délig a megye területén 950 mázsa vasat és 15 mázsa szí­nesfémhulladékot gyűjtötték ősz sze. A gyűjtésben élenjárnak az Egri Lakatos áru gyár fiaíab jái, akik példát mutatnak a töb­bi: DISZ-szervezeíeknék. Gyön­gyösön a Borforgalmi Vállalat dolgozói jártak elől jó példával. Szorgalmasan dolgoznak Gyón- gyösön az eíső számú állami ál­talános iskoía tanulói is. Az egri ipari tanulóiskola fiataljai az első hét gyengje munkája után most lend-ülettel fogtak hozzá a gyűjtéshez. Két nap alatt 15 mázsa vashulladékot szedték össze. A gyöngyösi ipari tanu­lóiskola fiataljai viszont még mindig nem- kapcsolódtak be a gyűjtésbe, pedig versenyben áll­nak az egriekkel. Ha nem igye­keznek, nagyon lemaradnak az egriek mögött. Intézetünkben, az egri MTI!, nál novemler hó e ső hetében indult 1'el a vasgÿüjtés, mint a tanulók hazafias mozgalma. A mozgalom lelke a DISZ, mely nemcsak itt Egerben, hanem a környéken is kutatja és össze­gyűjti az ipar számára annyira fontos nyersanyagot. Ifjú- munkásaink megértik a cél fon­tosságát. s ezért maguk osztot­ták be saját magukat brigádba osztályonként, oktatási csopor­tonként és lettek válla ásókat. Eddig már 5.40 mázsa vasal gyűjtöttek. Az intézet tanulói és felnőtt do gozói nevében ki• hívjuk versenyre a megye többi MTH-intézetélt, az alábbi szem­pontok szerint: Egy főre esd vas mennyisége, két vasárnapi gyűjtés eredménye (november 15 és 29). Az értékelésre megkérjük á DJSZ-megyebizoitságot.

Next

/
Thumbnails
Contents