Népújság, 1953. október (79-87. szám)
1953-10-25 / 86. szám
NÉPÚJSÁG 19"3 október ?5. AZ E\ MÓDSZEREM 99Ss**p és tsi€>9jiissÍ€*Íó a etsi wnunhánh** Az elmúlt oktatási évben bízott meg először a párt propagandista munkával. örömmel fogadtam a megbízatást, tudtam, hogy a propaganda munka a legszebbek kö é tartozik a pártmunkában. De éreztem a felelősséget is: a párt politikájának, célkitűzéseinek tanítása, annak megértésére való nevelése fontos felelősségteljes, szép feladat. A politikai iskola második évfolyamán 17 hallgató volt rám bízvai. Tudtam, hogy a hallgatók csak akkor fejlődhetnek megfelelően, akkor sajátíthatják el az anyagot, hai a propagandista alaposan, lelkiismeretesen készül fel a foglalkozásokra. Ezért rendszeresen eljártam a propagandista szemináriumra, ott jegyzetet készítettem; az egyes anyagok feldolgozásánál a kötelező irodalom mellett, a javasolt irodalom nagy részéről is jegyzetet készítettem; ezenkívül olvastam hozzá saj'.ó- cikket és többször szépirodalmi könyvet. A „Szabad Nép” állandóan közölt anyagokat egyes elméleti kérdésekről, ezt is figyelemmel kísértem és az anyag tanulásánál, valamint a foglalkozásokon hasznosítottam Igyekeztem szemléltető anyagot is felhasználni a szemináriumokon, s azt tapasztaltam, hogy jobban megértik az anyagot a hallgatók. Különösen megmutatkozott ez a Szovjetunió ötéves terve anyagának feldolgozásánál. Helyi példákkal a helyi politikai és gazdasági ese menyekkel is gazdagítottuk mindig a foglalkozásokat. Nagyon fontos a prop? gandista munkájában* hogy Ismerje a hallgatók problémáit, képességeit és minden esetben segítséget adjon nekik. Valamennyi hallgatóval egyénileg is foglalkoztam, de főleg azokkal, akiknek gyengébben ment a tanulás. Az oktatási év ideje alatt háromszor, négyszer, csaknem minden hallgatót felkerestem a lakásán, vagy az üzemben, érdeklődtem tanulásuk, munkájuk iránt. S a hallgatók is felkerestek engem két foglalkozás között, ha valami problémájuk volt a tanulásban. Tuza Ferenc elvtársnak, a gőzmalom dolgozójának az okozott nehézséget, hogy legtöbb esetben éjszakai műszakban dolgozott, s ha eljött is a foglalkozásra, fáradt voit. Tuza elvtárs, aki tervét ál'andóan túlteljesítette, a tanulásban sem akart elmaradni A nehézség elhárítására beszédem a párttitkár és igazgató elvtárssal és segítettek Tuza elvtárs problémáján. Tuza elvtárs ezután még jobban tanult és a legjobbak között vizsgázott. A hallgatókkal való törődés, a hallgatókkal való jó kapcsolat eredménye is, hogy a 17 hal'gatóbó! 15-en vizsgáztak le. öten jó eredménnyel. Most az SZKP története első évfolyamának vagyok a propagandistája. Huszonhét hallgató van, akik különböző munkahelyeken dolgoznak. Szívesen és nagy örömmel vállaltam, a párt'tőrténeti tanfolyam vezetését. A muH évben én is ezt tanultam és igen megszeret, tem ezt az anyagot. Az első foglalkozás kedden volt, s ezen csak tizenegyen vettek részt. Ezen a foglalkozáson ismerkedtek a hallgatók, és egyórás előadást kaptak az első fejezetből. Megbeszéltük ift a jegyzetelés fontosságát is. a hallgatók szorgalmasan jegyeztek és bizonyítja érdeklődésüket, hogy az előadás után számos kérdést tettek fel. A pro- pagandistának ezzel is számolnia kell, ezért alaposan sokoldalúan kell tanulmányoznia az anyagot. Az első foglalkozáson felolvastuk a hiányzók nevét és minden hallgató ígéretet tett, hogy a legközelebbi foglalkozásra meggyőz egy-két hallgatót és együtt jönnek a foglalkozásra. A hiányzások elkerülése végett az a tervem, hogy a .körzetnél, az üzemeknél felkeresem a párttitkár eivtársat s ha mód van rá, együtt látogatjuk, meg a hallgatókat és újból beszélünk velük a tanulás fontosságáról. Éppúgy, mint az elmúlt évben, most is segíteni akarom a hallgatókat tanulásukban. Vi- taváz'ato; mindig rendszeresen készítettem, most is elkészítem, a kérdésekre is kidolgozom a választ, nehogy valamilyen fontos kérdés ne tisztázód;on. A jegyzetkészítést az elmúlt évben rendszeresen ellenőriztem, volt olyan elvtárs. aki nem a lényege* jegyzetelte, hanem másolással íö’tötte idejét. Ezeknek segítettem, hogy minden kérdésnél, minden anyagnál megtalálja a lényeget, a fontosat. A hallgatók neveléséhez el- engedhetetien a propagandista példamutatása. Egyetlen esetben sem mentem úgy a konferenciára, hogy ne készültem volna és bár nekem is sok elfog! ait ságom van, mindig találtam időt a tanulásra. Sokszor harcolni kellett a tanulásért, de tanultam. Az estéket, a vasárnap délutánokat általában mindig erre fordítottam és fordítom ma is. Nagyon szép és megüszte- telő feladat a> mi munkánk, a propagandisták munkája. Embereket neve'ni a párt, az emberek szeretetére — nincs ennél szebb'. Éppen ezért valamennyi propagandistának úgy kéül tanulnia, dolgoznia ebben az oktatási évben, hogy a legtöbbet adhassa a hallgatóknak. Elmondta: Pampuk Imre gyöngyösi propagandista AZ ÓVÓNŐK NAPJA ..Ha valamikor, akkor most öröm és gyönyörűség pedagógusnak lenni.” (Révai J.) Ma' már a pedagógusok a legszebb hivatást töltik be, mert a szocialista emberi tulajdonságok kifejlesztőivé, a legmagasabb erkölcs formálóivá váltak. A nevelés már az óvodában kezdődik. Itt alakítják ki óvónőink a gyermekekben a szocialista ember jellemvonásának körvonalait, ami a további nevelés során alakul erős, határozott jelemmé. Pártunk, kormányzatunk, dolgozó népünk óvónőkbe vetett nagy bizalmát és szeretetét fejezi ki. hogy már harmadik alkalommal rendez óvónők napiál és ezzel is beb:zonyí:ja, milyen nagyra értékeli azt a munkát, amit óvónőink a szocialista nevelés terén végeznek. Az óvónő a dolgozó édesanyát pótolja, a pityergő, anyja után síró kis gyereket, ölébe véve vigasztalja, játékot ad a kezébe és kitalál számára valami szórakozást, amivel eltereli figyelmét a sírásról és bevezeti a játszó gyermekcsoportba. Minden gyerekhez van egy kedves szava, mindig mosoly ül aiz arcán. Türelme végtelen: a legnehezebben nevelhető gyermeknél is minden módszert kipróbál, hogy az becsületessé, igazmondóvá, váljon, mire iskolába kerül. Az óvodai nevelés előkészít az iskolára. Az a gyerek, aki óvodába jár, zökkenőmentesen beleilleszkedik az iskola közösségi életébe. Nem riad vissza az első feladatoktól, hiszen már az óvodában megismerkedett a ceruzával, papírra.!; a rajzolás alaptechnikájának ismeretével könnyebben megy az első betű megformálása. Ha kérdeznek tőle valamit, értelmesen, bátran felel, mert az óvodában sokat foglalkoztak a beszédkészség fejlesztésével. Az óvodai nevelés kitér a gyermekek szépérzékének fejlesztésére. Ezt célt szolgálják a szépen berendezett óvodák. Berendezésük egyszerű, de mégis nagyon ízléses: az ablakokon mintás, és mind:g üszta függöny, magyaros virágtartó, korsó, színes szőttes díszítő. Télen is fele van virággal az ővo- da. Az élősarok növényeit a gyermekek gondozzák. Van-e szebb hivatás, mint óvónőnek lenni, mint nevelni sok-eok kis gyereket és második otthont teremteni az óvodából? ... Eltölteni egy élet munkásságát, nemzedékeket felnevelni és a munka gyümölcsét az őszintén ragaszkodó gyermek szemeiben látni. A mai napon megyénk valamennyi óvónője fogadja meleg szeretetünket és kézszorításunkat a szülők és a gyerekek nevében. Jó munkájukkal, szakmai tudásuk elmélyítésével érjenek el további sikereket az óvodai nevelőmunka tökéletesítésében. Szabó Margit megyei óvodai felügyelő I Wtuûncrôofc emíétówre Éppen most száz éve annak, hogy a KUK Infanterieregiment No 60. hadkiegészítő purancs- noságát Egerbe helyezték át. Az ezred ugyan 1798 óta létezik, de a sorozási központ eredetileg Trencsén, illetve Lőcse. Ennélfogva Eger városának az 1853 előtti 60. gyalogezredhez nincs több köze, mint Hunyadi Jánosnak a róla elnevezett keserűvízhez. Amúgy pedig az ezred úgy hasonlít akármelyik más „közős" ezredhez, mint egyik krumpli a másikhoz. A színe svarcg&b. Jelvénye a kétfejű sas. Vezényleti nyelve német- Himnusza a Gotterhalte Tisztjei osztrákok, morvák, polyákok, csehek, horvátok; teszem azt: Csicsa, Kronavitter, Dobra- wolny, Köhler-Köch, Kitticsán, Tschick, Iväntssevic, Schwitzer, Blaschke, Przemusic, Boxiche- vich, lovag Schwartz Henrik, Spitzka, Vanicsek, Kohu;, Pfiie- gier, Hollerung, Bartungek, An. \ony, Frandsci, Maliauch, Sztoj Mb., stb. A legutolsó ezredtu'aj- ionos: seiner ExceT.entz ritter )on Ziegler tábornok. Ennél az \zrednél osztrák minden, csudán a legénység (az ágyú'.ölte- ék) képviseli a magyar elemet, "ondol nivaló, hogy lelkesedett a nyáj a holomposai iránt! El- elbesergi titkon a baka: „Verje meg az isten a mészáros búrdiát! Minek vagdalta el a kis borjú lábát? Mostan a kis borjú nem tud lábán járni: Szegény katonának hálán kell hordani". Az ezred persze buzgó kiszol- gá ója a Habsburg-ház imperialista érdekeinek. 1859-ben az olaszok ellen hadakozik, akik szeretnék Lombardiát felszabadítani az osztrák iga alól. 1866-ban Königrötznél gyűjti a babért. Klapka ugyanekkor magyar légiói kíván szervezni a \ \ ! I V poroszok á'tal foglyul ejlett ma. gyár katonákból, hogy betörjön Magyarországba. A hatvanas foglyoknak a légióba való beállását azonban megakadályozta a magyar történelmi áruló ősz- tály egyik je es képviselője, Hosszúfa'.usy Gyula Hadapród azzal, hogy a császárnak telt esküjükre figyelmeztette a közkatonákat. Erről a „hőstettéről" a hadapród úrnak, persze, legfőbb helyen is jelentés tétetett. 1878-ban a bosnyákok szabadságharcát segít az ezred lehengerelni. 1915-ben az ezredet KuHen- bergbe helyezték át, hogy kéznél legyen, ha a cseh nép mozgolódni próbál. Viszont a kút- tenbergi cseh ezredet a legfőbb hadvezetés Egerbe dirigálta, ne. hogy a magyarok elhízzák magukat. így aztán róka fogta csukát, csuka a rókát: két veszekedő közt nevet a dinasztia. A világháborúban az ezred zöme az orosz fronton harcol, s amikor a szocialista forradalom felszabadító az orosz népet a cári elnyomás alól, a KUK In- fanterie-regiment No 60. siet Odesszát megszállni, nehogy a vörösök kezére kerüljön. Jövőre lesz húsz éve, hogy ennek az ezrednek Eger polgársága emlékosz.opot állíttatott a színház előtt. Keresztapja az emléknek Szita Mihály tábornok, aki a kommiin alatt szerette volna Egert a csehek kezére játszani, keresztanyja: Subich Károly kanonok. Van ugyan egy másik katonaemlék is Egerben, de az jól el van dugva a Hatvani-temetőben, annak is az árkában. A hivatalos világ sohasem vett erről tudomást. No, mert a Habsburgokra is tekintettel kell ám lenni, a temető árkában pedig „rebellisek" csontjai porladoznak. akik Kápolnánál „érted haltak szent vi'ágszabadságf" Így aztán legfeljebb haladószellemű fiatalok, szervezett munkások rfÉilíiítfl fe^ip|,iaa tátogatták a sírt; az egri szocialista magvető, Vály István március 15-én nem egyszer beszélt a munkássághoz a honvéd, tömegsírnál. Néhányon mindig szereltük volna, hogy a káno nai katona- emlék kerüljön a díszhelyre, s ne az, amelyik Sotferinóra, Ma- gentára. Königgrätzre, Zwor- nikra, Belgrádra, Odesszára, hívja jel a közfigyelmet. De hát azt mi már nem érjük meg hajasán, kopaszán is bajosan! Hiszen — persze, persze — a harmonikus társadalmi együttműködés érdekében ajánlatos tekintettel lenni a mások érzé- genységére is. Elvégre vannak a városban, a megyében szép számmal, akik büszkék, hogy valamikor waffenrockban. rezes csákóban parádézhattok a Főutcán, a korzón. Akik szívesebben hallgatnák ma is a Gotter- haltét, mint a Rákóczit. Akik jobban megörülnének seiner Excellente ritter von Ziegler fel. támadásának, mint például Klapka Györgynek, aki Kassától Komáromig vezette az egri honvédeket a szabadság véres, de dicsőséges országútján. Azért hát pszt! Csend! Ne szólj szám, nem fáj fejem. Kolacskovszky Lajos Emelkedik a Német Demokratikus Köztársaság dolgozóinak életszínvonala Hónapról hónapra javul a Német Demokratikus Köztársaság lakosságának élelmiszerekkel és közszükségleti cikkekkel való ellátása. A Németország Szocialista Egységpártja által javasolt és a Német Demokratikus Köztársaság kormánya részéről elfogadott új irányvonal következetes megvalósítása, valamint a Szovjetunióból és a népi demokratikus országokból származó élelmiszerbehozatal lehetővé tette, hogy a lakosság sokkal több élelmiszerhez jusson. A lakosság 1953 júliusában és augusztusában 14.7 százalékkal több vajat, 25.8 százalékkal több cukrot, 37.6 százalékkal több halat és halkonzervet, 52.4 százalékkal több margarint, 200 százalékkal több olajat vásárolt, mint 1953 második negyedében. Jelentősen javult a dolgozó parasztság helyzete is. Ez egyebek közt az erfurti járásban is tapasztalható. Mint ismeretes, a Német Demokratikus Köztársaság kormányának új irányvonala csökkentette a kötelező mezőgazdasági terménybeadás mértékét, s az erfurti járás parasztsága ennek nyomán 55 millió márka jövedelemtöbblethez jutott. A koreai villamoserómüvek helyreállítása A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság dolgozói az ellenségtől lerombolt és megrongált villamoserőművek mielőbbi helyreállításáért harcolnak. Helyreállítják a legnagyobb ázsiai vízierőművet, a szupuni vízierőművet, amelyet az ellenség többször bombázott. Kim Rin Gu brigádja 180, sőt több százalékra teljesíti napi feladatát. Az erőmű lerombolt szerkezeti részegységeinek helyre- állításához a villanyszerelők kollektívája a helyi készleteket használja fel. A villamoserőmü munkásai augusztus végéig mintegy 300 tonna ócskavasat és színesfémhulladékot gyűjtöttek. Eredményesen folyik az oktatás az erőmű mellett működő elektrotechnikumban. Az idei tanévben kétszerannyi hallgató kezdte meg a tanulást, mint tavaly. Nagy lendülettel folynak a helyreállítási munkálatok az ország többi villamoserőművében is. Az erőművek gyors helyreállításához nagymennyiségű kerámiai és porcelán- gyártmány szükséges. Ezért a csuilei kerámiai gyár és a phenjani porcelángyár helyreállítása különösen gyors ütem» ben folyik. Az analfabétizmus megszüntetése Vietnam felszabadított körzeteiben A francia megszállás időszakában elnyomták és kizsákmányolták Északnyugat-Viet- nam dolgozóit. Ezek a dolgozók szinte kivétel nélkül analfabéták voltak. Egy-egy körzetre rendszerint egy elemi iskola jutott: az iskolában mintegy 40 diák, fűként földbirtokos gyermeke tanult. Északnyugat-Vietnam felszabadítása után minden körzetben több népiskola nyilt meg. Leginkább a nemzetiségi kisebbség által lakott körzetekben. Ma már általában minden ifjú és gyermek jár iskolába. Jelenleg — a kormány nemzeti-kisebbségi politikájának megfelelően — csupán Than Üen körzetben 54 iskola nyilt meg a dolgozók számára. Kao Bang tartományban iskola nyilt a bányavidékek vezető káderei politikai színvonalának emelésére. Hatalmas paraszlmegmozdulások Francia országban Franciaország paraszti tömegei az utóbbi időben egyre elégedetlenebbek a Laniel-kor- mány politikájával. Hatalmas parasztmegmozdulások zajlottak le, jóllehet az Országos Földbirtokosok Szövetsége élén néhány nagybirtokos mindent elkövetett elgáncsolásukra. A kormány is nagy rendőrségi erőket mozgósított ellenük. Ilyen parasztmegmozdulások voltak október 12-én Közép- és Dá'nyugat-Franciaország 17 megyéjében A parasztok a gyűlési határozatok szerint többezer akadályt emeltek a megyék főútvonalain, úgyhogy a forgalom naphosszat szünetelt. A községtanácsok és az elöljáróságok sztrájkokat hirdettek. Puy-de-Dome megye útjain 500 torlaszt emeltek. Creuse és Haute-Vienne megyében több mint 300-at, Deux-Sévres megyében 200-at stb. A parasztok sokhelyütt merészen szembeszálltak a rendőrséggel. Givry-ben (Saone-et- Loire megye), ahol a rendőrség könnygázbombákkal támadott, a parasztok tizenegyszer egymásután fölépítették torlaszukat. Puy-de Dome megyében a parasztoknak sikerült kiszabadítaniuk több letartóztatott tüntetőt. Október 12-én sok helyen volt népgyűlés. Peitiers város környékén több mint 6000 paraszt tartott népgyűlést. A parasztok a következő követeléseket támasztották: szüntessék meg a búsadót, tiltsák meg a mezőgazdasági termékek behozatalát, csökkentsék a közvetítők rendkívül nagy jövedelmét, emeljék a dolgozók vá- sárióképességét, a felvevőpiac kiszélesítése, a mezőgazdasági termékek és az iparcikkek árai közt tátongó, egyre mélyebb szakadék megszüntetése végett. Harc a marokkói imperialista elnyomás ellen A Marokkói Kommunista Párt emlékiratot intézett az ENSZ titkárságához a nemrég lezajlott fontos marokkói eseményekről. A párt az emlékiratban leleplezi a francia hatóságok marokkói terrorját, s megállapítja: „A francia kormány a szultán lemondatása után el akar hárítani minden akadályt a bányák, az ipari és kereskedelmi vállalatok tulajdonosainak érdekeit, a gyarmatosítók érdekeit, a kalandorok, a hűbérurak és mindenféle sötét elemek maroknyi kisebbségének érdekeit szolgáló politika útjából. Ezzel világosan megmutatja, hogy meg akarja gátolni népünket szuve- rénitásának helyreállításában". A Marokkói Kommunista Párt emlékirata kifejti a marokkói nép legsürgősebb követeléseit: „Szüntessék meg Marokkóban a rendőrség terrorját; bocsássák szabadon a politikai foglyokat, engedjék haza Sidi Mahomed Ben Youssefet és mindazokat, akiket az országból kiutasíttottak és száműztek; haladéktalanul biztosítsák a demokratikus szabadságjogokat, nevezetesen a szakszervezeti jogokat, a nemzeti pártok legális működését, a sajtó- szabadságot; vonják vissza mindazokat a rendszabályokat, amelyek csorbítják Marokkó szu-’erénitását; alakítsanak nemzeti kormányt a marokkói nép igazi képviselőiből".