Népújság, 1953. február (10-17. szám)

1953-02-26 / 17. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EG YESÜLJETEK § NÉPÚJSÁG AZ MDP HEVESMEGYEI PAHTRIZOTTSAV AlVAK LAPJA X. ÉVFOLYAM, 17. SZÁM. Ára 50 fillér 1953 FEBRUAR 26. A szovjet agrotechnikai módszerek alkalmazása növeli a terméshozamot Rákosi elvtárs országgyűlé­sen elmondott beszédében meg­állapította, hogy fokoznunk kell a növénytermelés hozamát, mert a mezőgazdaság ezen a terü­leten nem teljesítette teljes egé­szében feladatát. A hozam nö­velésének alapvető feltétele, hogy még bátrabban alkalmazzuk az új és jól bevált agrotechnikai módszereket. A most megjelent miniszterta­nácsi határozat rendkívül nagy segítséget ad a termelőszövetke­zetek, egyénileg dolgozó pa­rasztok számára a nagyobb ter- méseredmenyek elérésében. Az egyes növények vetési határide­jének betartásával, az új mód­szerek bevezetésével szinte kor­látlanul növelhetjük termés- eredményeinket. Már az őszi ve­tések során beigazolódott par­tunk és kormányunk útmutatá­sának helyessége, amikor a korai vetésre hívta fel figyel­münkéi. Azok a termelőszövet­kezetek, melyek idejében, elő- hántós kultúrekével végezték el a mélyszántást, máris egy-két mázsává,1 nagyobb termésre számíthatnak. Az a feladat, hogy a legna­gyobb körültekintéssel készül­jünk fel a tavaszi munkára. Azok a termelőszövetkezetek, egyéni gazdák; akik elmaradtak az őszi mélyszántással, még mindig pótolhatják és pótolniok is kell 20—24 centis téli 6zan- «'»•sül. 4 sekély szántás, cse- ke.y termést, a mélyszántás na­gyobb termést biztosít, még ak­kor is, ha késtünk a mélyszán­tás elvégzésével. Helyes, ha a trágya igén y es kapásnövények alá azonnal kihordjuk az ista! ‘ótrágyát és azt késedelem nél­kül leszántjuk. Aki nem tud^ is- tállótrágyáEnij több mázsával növelheti termését, ha szántás előtt 80—100 kiló szuperfoszfá­tot szór ki holdankint alaptrá- gyának. A termelőszövetkezetek tagsá­ga külön szaktanfolyamon, az egyéni gazdák a Szabad Föld Téii Estéken; valamint 58 köz­ségben megtartott különböző elő­adásokon ismerkedtek meg az új agrotechnika módszereivel és eredményeivel, melyet a termelő­szövetkezetek az elmúlt gazda­sági évben elértek. Ezeket az előadásokat több mint 5000 dol­gozó paraszt hallgatta végig, akik aztán egymás között is megvitatták a módszerek he­lyességét. Pély községben 150 dolgozó vitatta meg az új, ba­rázdás öntözést módszert, me'y- lyel még az elmúlt évi 40 má­zsás rizstermésnél is nagyobb eredményt lehet elérni. Megértették, hogy az elméle­ti színvonal állandó emelése, s a tanullak gyakorlati megvalósí­tása^, az új termelési módszerek alkalmazása még könnyebbé te­szi a beadás teljesítését. A tar- nabodi Kossuth termelőszövet­kezetnél az elmúlt esztendőben idegenkedve fogadták a jarovi- zálást, s csak a csépléskor ér tették meg, hogy mennyire igaza volt a járási ffiagronómusnak, — négy mázsával adott több ter­mést a jarovizált vetőmag. Az aíkári Micsurin termelőszövet­kezet keresztsoros búzavetése Í14 mázsát adott, a nem kereszt- sorösan vetett kilenc mázsás át­lagával szemben. Ezért tudta a tarnamérai Alakotmány tsz 430 százalékban teljesíteni beadási’ kötelezettségét,’ ezért mutatott példát az állampolgári köteleit - ség teljesítésében az atkári Mi­csurin tsz is. Az a termelőszövetkezet, mely 100 hold árpát keresztsorosan vet, csak » többletterméssel az arra a területre eső beadási kö­telezettség több mint 60 száza­lékát kapja meg. Ha az egyéni­leg dolgozó paraszt is csak egy holdon vet jarovizált árpát, a többterméssel beadási kötele­zettségének 40—50 százalékát fedezni tudja. A Szovjetuniótól kapott segít­ség nyomán ismertük meg a ve­tőmagvak szellőztetését és elő-, melegítését is. Ha a tavaszi gabonaféléket vetés előtt egy­két héttel mindennap alaposan megforgatjuk, vagy triörön, ros­tán átengedjük, jelentős mérték­ben növekszik csírázási képes* sége, biztosabban és korábban indulnak fejlődésnek. A tavaszi napsütésre, a déli órákban kite­rített gabonavetőmag is 20—30 százalékkal növeli a csírázó­képességet. — melegítés ideje alatt többször kell forgatni. Az ilyen gondosan előkészített, tisztított és csávázott vetőmag már mázsákkal aid több ter­mést. Kapás növényeink közül a napraforgónál és kukoricánál kell még nagyobb területen al­kalmazni a négyzetes ültetést. Ezzel a módszerrel nemcsak je­lentős munkaerőt, hanem a nagy munkák idején, amikor más nö­vények ápolása fontosabb, je­lentős időt is megtakarítunk. Az egyenlően elosztott tenyész- terület, a fészektrágyázás lehe­tősége holdankint 4—5 mázsá­val biztosít nagyobb termést a kukoricánál, egy-két mázsával a napraforgónál. Ezt a módszert a pötbeporzással együtt a ter­melőszövetkezetek mellett az egyénileg dolgozó parasztok is sikerrel alkalmazhatják. Ha megyénkben minden ter­melőszövetkezet, minden egyéni gazda kukorica területének fe­lén négyzetes ültetést és pótbe­porzást végezne, 100.000 mázsá­val teremne több kukorica, mellyel 16.000 sertést lehetne meghizlalni. Ha az egerfarmosi Uj Barázda tsz 300 hold kukori­cáját négyzetesen ülteti, és ide­jében elvégzi a pótbeporzást, az­zal 950 kézimunkaerőt takarít meg és több mint 600 mázsa kukorica többiettermést ér el, melyből 100 sertést tud meghá­lálni, vagy teljesítheti egészévi kukoricabeadását is. Az új agrotechnikai módsze­rek alkalmazásának helyességét az elmúlt évben már megismer­ték termelőszövetkezeteink. Az eredmények elérése azonban szívós és kitartó munkát igé­nyel. A termelőszövetkezet mu­tasson ebben is példát az egyé­nileg gazdálkodóknak. A közsé­gi tanácsok, a mezőgazdasági állandó bizottságok tagjai, de különösen a mezőgazdasági elő­adók segítsék elő ezt a munkát, ők maguk is járjanak élen jó példával. A kommunisták végez­zenek széleskörű agitációt a szovjet agrotechnikai módszerek alkalmazása érdekében. A járási és községi tanácsok; de a ter­melőszövetkezetek is használják ki a járási bemutatók tapaszta­latait, mert ezzel nemcsak nép­gazdaságunk, harem az egyén számára is nagyobb jövedelmet biztosítanak és a beadás telje' sítése után jelentős mennyiségű termény jut a szabad piacra is. Srumpf László megyei íőagronómus Azerbajdzsán SZSZK kolhozaiban már megkezdték az előkészüle. teket a gyapotvetéshez. A kolhoz pa -asztok a bő termés biztosítása érdekében újfajta műtrágyát — humbrint — alkalmaznak. A humbrin, amely a kőolajfeldolgozás mellékterméke, jelentékenyen megjavítja a gyapot termésátlagát. Képünkön a mütrágyaszóró- gépet látjuk a kolhoz földjein. (Foto F. Sevcov) ■TELJES ERŐVEL A FEBRUÁRI TERV TELJESÍTÉSÉÉRT! AZ ELMARADT ÜZEMEK IS SORAKOZZANAK FEL AZ ÉLENJÁRÓK MÖGÉ Közeledik február vége, egyre élesebb a harc üzemeinkben a havi terv teljesítéséért. A rózsaszentmártoni versenykihívás nyomán lett élüzem a gyöngyössolymosi ércbánya, a felhí­váshoz való csatlakozás tette lehetővé, hogy a Recski Ércbánya, ahol hosszú idő óta nincs iga­zolatlan műszakmulasztás, 105.2 százalékban teljesítse február második harmadát. Jó ered­ményről adhat számot a 21/3. Építőipari Vállalat is, melv a téli építkezésre való jó felkészüléssel biztostotta a második harmad 101 százalékos túlteljesítését. Élenjáró üzemeink mellett, azonban jónéhány helyen csak fogadkozás van, teljesítés nincs. A gyöngyösi Xll-es akna, a selypi ce­mentgyár „méltó’* vetélytársa a 61.4 százalékot elérő Útfenntartó Vállalatnak. Ezekben az üze­mekben a szakszervezet, a versenyszervezés helyett, aktatologatással, a pártszervezet politikai, ellenőrző munka helyett, alvással tölti az időt. Ötéves tervünk építésében nincs helye a kényel- meskedésnek, a tétlenkedésnek. Elmaradt üze meink, pártszervezetei, iizemj bizottságai és nem utolsósorban műszaki vezetői panaszkodás és siránkozás helyett, inkább dolgozzanak. Teljesítette napi tervét a Petőíi-altáró és a rozsai IX-es akna ■A Petőfi-altáró bányászai m-egsizívlejték a közelmúltban megtartott üzemj ' értekezletek tapasztalatait. A szállítás és fenntartás jó megszervezé­sével, a bányászok áldo­zatkész munkájának ered menyeképpen február 23-án 102.7 százalékban teljesítette napi tervét.. A rózsái IX-es akna ugyanezen, a napon 109 szá­zalékos eredményt ért el. A dol­gozók közül Baranyai József sztahanovista vájár 102, Dráva Ferenc 104. Tóth Ferenc sztaha­novista vájár 112 százalékban teljesítette napi tervelőirányza­tát. Petők-altár ó 90.9, rózsái IX- es akna 93.7 százalékon áll havi tervében. A műszakiak, a bányá­szok most vállvetve harcolnak a lemaradás behozásáért, évi ter­vük teljesítéséért. Székely János sztahanovista felajánlása Jó munkásnak ismerik Rózsa- szenmártonban Székely János sztahanovista vájárt. Jó hírne­vét most egyéni felajánlással öregbítetle, lelkes munkával ké­szül Rákosi elvtárs születésnap- iára, hazánk felszabadulása év­fordulójának megünneplésére. Ígéretet tett, hogy nyolc fővel vi­szi'az új Trónt mindkét légvája- tát, valamint a légváratok alat­ti és fölölti front biztosiíását. Résztvesz az 1000 órás mozga­lomban, két új csillést tanít be. s jó agitációs munkával bizto­sítja, hogy egész évben égypt­ien hiányzás sem lesz brigád­jában. Takarékoskodnak a szénnel a hatvani vasutasok Hatvan állomás forgalmi dolgozói a január havi terme­lési értekezletek után hatalmas lendület­tel harcolnak ter­veik teljesítéséért — írja többek között Pogonyi Lajos le­velezőnk. Míg janu­árban a muntkás- és személyvonatok me­netrendszerinti köz­lekedésében 80. ad­dig február első de- kádjában már 92 százalékot értek el. A meglévő késéseknek egyik oka az is; hogy a bányászok nem ad­nak jóminőségű sze­net, s így nem egy­szer félórát kell egy-egy állomáson tartózkodni a vo­nalnak, hogy meg­felelő gőzt fejlesz- szen Javult a tehervo­natok menetrendsze­rinti indítása is. A múlt év december hónapjában még csak 18, januárban már 42, február első 10 napjában pedig már 51 százalékai értek el ezen a téren. A menetrendsze­rinti indításért folyó harc mellett nem fe­ledkeznek meg a ta­karékosságról sem a vasút dolgozói. A 2000 tonnás mozga­lom segítségével ja­nuárban 118 száza­lékban teljesítették a túlsúlyos vonatindí­tás tervét. Az eddig lemaradt Ko-ssulh- brigád februárban már 158 százalékos eredményt ért el. Teljesíti fogadalmát A selypi cukorgyár dolgozói is csatlakoztak a rózsászent* bártoniak versenykihívásához, — vállalásukat már 59 száza­lékban teljesítették. Vagner Fe­renc sztahanovista: villanysze­relő, a népköztársaság arany érdemrendjének tulajdonosa egy Villanymotor terven felüli te­kercselését vállalta, már teljesí­a selypi cukorgyár tette. Bihari Pái kazánházi dol­gozó brigádja 124 százalékos teljesítménnyel dolgozik ai vál­lalat 112.5 százaléka helyett. A Verebély kőműves-brigád a Gazda-mozgalom keretében 2400 forint értékű új anyagot takarított meg népgazdaságunk­nak. A gyár dolgozói most tovább harcolnak a 2600 munkaóra, valamint a 10.000 forint értékű új anyag megtakarításáért a felhasznált energia két százalé­kos. az igazolatlan mulasztások 50 százalékos csökkentéséért. Kartik István Nem Javul a termelés az. egercsehi bányában Nem tapasztalható javulás a termelésben az egercsehi bá­nyában. A bánya műszálé veze­tői. de maguk a dolgozók . sem vonták le c!éggé a tanulságot a megiartott értekezletekből. Feb­ruár 2t-én 76.1, február 23-án 5,8.2 százalékban teljesítették csak napi tervüket, e sok géphi­ba, az igazolatlan mulasztások miatt. A 22-es siklóban három­órás kiesés volt a gumiszalag szakadása miatt, majd négy­órás kiesés a kaparó és mégha j.- tómotorjának hibája miatt — a műszakiak nem tesznek meg mindent a megelőző karbantar­tás érdekében. Rendszeresen 20- 30 bányász hiányzik műszakon­ként: 50—60 csille szén a vesz- leség a felelőtlen lógósok miatt. A bányászok fogadalmat tettek, hogy saját maguk vonják fele­lősségre a termelés fékeződ, fe­lelőtlen társaikat. Itt az ideje, hogy fogadalmukat valóra is váltsák. Túlteljesítik felajánlásaikat a dohánygyár dolgozói Az egri Dohánygyárban, mint Lu-ska Péterré levelezőnk írja, a dolgozók 97 százaléka tett ver­senyfelajánlást április 4-re, s már 72-eo telj esi tét fék is válla­lásukat, és újabb felajánlásokat telteik. Cseh Kálmánná szivar- kakészítő vállalta, hogy első ne­gyedévi tervét két nappal a ha­táridő előtt teljesíti, de már feb­ruár 14-én 25-i tervén dolgozott. Kokas Lajosné „Árpád” szivar- kákészitő, az első negyedévi fel­ajánlásában vállalta, hogy he­lyes szabással, hulladékmente­sen 800 szivarkániak való anya­got takarít meg. Jó minőségi, munka mellett eddig 2200 bo­rítékot, 200 bélés-és 200 burok- anyagot takarított meg. Szovjet vendégek ígerkn A magyar-szovjet barátság­hónapja alatt sok kedves ven­dég érkezett hazánkba a hatal­mas Szovjetunióból és a baráti népi demokratikus országokból. A baráti látogatások célja: még jobbam elmélyíteni a szocializ­must—kommunizmust építő né­pek közötti barátságot. Egerbe Valery P. Druzln, « „Zvjezda” (Csillag) folyóirat főszerkesztője a> filológiai tudo­mányok kandidátusa és Szergej Bondarcsuk, a Szovjetunió két­szeres Sztáiin-díjas népművésze látogatott el az elmúlt napok­ban. Dolgozó népünk már ré­gebben ismeri és szeretette! zár­ta szívébe a kiváló népművészt az „Aranycsillag lovagja” és a „Széttört bilincsek” c. film fő­szereplőjét. Sz. Bondarcsuk elv- társat. Városunkban, különösen nagy érdeklődést, tanúsított Bondarcsuk elvtárs a , XVI. szá­zad történelmi nevezetességei iránt. .Meglátogatta a Dobó Ist­ván Múzeumot, ahol hosszabb ideig tanulmányozta egy-egy szűr, régi fegyver kivitelét, for­máját. A múzeum után az egri vár kazamatáit szemlélte meg. ahol részletesen érdeklődött a középkori építészet, Dobó István hősi harca és a nép régi szoká­sai iránt. Távozása előtt egyszerű, ked­ves szavakkal csak annyit mondott: „Oly sok kellemes él­mény maradt bennem, hogy nem is tudom hirtelen elmondani. Különösen nagy hatással volt rám a múzeum és az egri vár történelmi emlékei, melyeknek látása elősegíti azt. hogy a „Ret­tenetes Iván” című film főszere­pébe beleéljem magam." Háronteierforiiüos mr. remény a takarékbetétkönyvek sorsolásán Nagvpál Benedek, a recski „Kékesi Gvopár” termelőszövet­kezet kertésze a legutóbbi nye- reménybetétkönyv sorsoláson há­romezer forintot nyert. Erről számol be levelében: „Valamikor igen nehezen él­tem, keveset kerestem, alig ju­tott pénz élelemre, ruhára. A4a már megtakarított pénzemet be­tétkönyvre helyezem el, ígv ér heteit a<z a nagy öröm, hogy a napokban 3000 forintot nyertem. Eleinte bizony én is húzódoztam a betétkönyvtől. Pénzemet ide- oda rakosgattam és csak most látom, miiven helyesen cseleked­tem akkor, mikor megtakarított pénzemét betétkönyvre helyez­tem el. A recski békebizottságnak vagyok az elnöke. KisgvúTések alkalmával gvakran szóbakerül a takarékosság. Mi már tudjuk, mit jelent takarékoskodni, hiszen ezzel emelhetjük életünk, falunk színvonalát is. A megtakarított fillérek, forintok elváltoznak gyárakká, iskolákká, bölcsődékké, amelyek mind a mi javunkat szolgálják. Váltsa valóra Rákosi elvtársnak adott szavát Egerfarmos Egerfarmos szövetkezeti köz­ség dolgozó parasztsága az el­múlt esztendőben a búza kivéte­lével pontosan teljesítette az ál­lam iránti kötelezettségét. A jó hírnévhez méltóan az idén is lel­kesen készülték, hogv a beadás pontos teljesítésével mutassák meg hűségüket és ragaszkodá­sukat a nép állama iránt. Az új begyűjtési rendelet megjelenése után tanácsülésen vitatták meg a feladatokat, majd párosver- senvre hívták Mczőtárkánv szö­vetkezeti községet. Vállalták, hogv március 9-re, Rákosi elv­társ születésnaoiának tiszteletére beadási kötelezettségüket tolás­ból 102, baromfiból 108, tejből 118 százalékra teljesítik. Az adott szó kötelez. Ldkes szervezőmunka indult meg. hogv a dolgozó parasztok már az év eleien megkezdjék a beadás tel­jesítését. Atozgósítoiták a be­gyűjtési állandó bizottságot, az aktívákat, pontosan^ feltérképez­ték a községet és kiépítették az albizottságokat is. Minden be­adási csoportnak külön albi­zottsága van. amely felelős a beadás teljesítéséért. A begyűj­tést állandó bizottság mun­káját segítik a mezőgazdasági, a pénzügvi állandó bizottság tagjai, az élenjáró gazdák, akik kisgvüléseken beszélik meg a beadási kötelezettséget a dol­gozó parasztokkal. A lelkes előkészítő munka azonban mégsem hozta meg a Ki vánt eredményt, február 20 ári még 29.000 tojással, több mint 10 mázsa baromfival voltak adó sai államunknak az első negyed­évről. A4; az oka, hogy lemaradt a község a tojás- és baromfi- begvüfté?ben? Az új rendelet feldolgozása és ismertetése után megindult, a begyűjtés, s .ezután önelégültség, megnyugvás volt tapasztalható. Jellemző erre, hogv a községi tanács még egy­szer sem számoltatta be végzett munkájukról a begyűjtési állan­dó bizottság taglalt, maga Csör­gő Albert, a tanács, elnöke - sem tudja, hogyan áll a község a ba romfi- és tojásbeadásbam. .Nem támaszkodtak munkájukban a dolgozók széles tömegeire, nem vonták be az agitációba a tö­megszervezeteket, melyek segít­sége nélkül elképzelhetetlen a jó eredmény. Az állami begyűjtés népgazda­ságunk fejlesztéséi, hazánk to­vábbi megerősítését, békénk meg­védését szolgálja. Nem lehet te­hát közömbös a beadási terv teljesítése. A községi tanács, a párt- ét tömegszervezetekre, az élenjáró dolgozó parasztokra támaszkod­va haladéktalanul pótolja a le­maradást. Népszerűsítse azokaí a dolgozó parasztokat, akik pél­dásan teljesítik beadásukat, d* biráiiák meg. s ha szükséges, keménven .vonják felelősségre c mulasztókat is.

Next

/
Thumbnails
Contents