Heves megyei aprónyomtatványok 23/R

zodni. Ilyenkor igazán szabadon szárnyalhat a szellem. Legtalálóöban fantázia- vagy karakterfejeknek nevezhetnénk ezeket, amelyekből ezúttal az alábbiak képviselik alkotójukat: Kucsmás fej (1966), Szürke fej (1967), Fekete fej (1967), Kendős fej (1969), Palóc nő (1969).

Kedvenc témái közé tartozik állatok mintázása és kőbe vésésük is, amelyeken természetszerűleg a játékos kedvnek jut az elsődleges szerep amellett, hogy a kiválasztott állat „jellemét”, sajátságos mozdulatait is igyekszik meglesni. A kiállításon szereplő három állatfiguráját egyébként Egerből és más kiállító termekből számosán ismerhetik. Alkotási sorrendjük az alábbi: Fóka (1960), Kisborjú (1960), Pajti (1965).

Elöljáróban utaltam már arra, hogy Borics Pál oeuvre-jét jelentős számú és minőségben sem lebecsülendő fémplasztika is gazdagítja. Ezek általában ólomba, rézbe vagy bronzba öntve kapják meg „nemes anyag”-ukat. A művészi kvalitás egyik javára sem dől el, mindegyikben egyaránt akadnak remekek. Kettős célzattal készülnek: önálló műként, vagy előtanulmánynak, később kőben is kivitelezett alkotásokhoz. Ez utóbbiak rendeltetése is kétféle: kimondottan kőszobrokhoz készült tanulmánytervek, és autonóm igényű kisplasztikák, amelyek esetleg egy későbbi ötlet folytán íródnak át kőbe. Azonban bármelyik kategóriába tartozzanak is, a vázlatosságnak sehol sincs nyoma, mindegyik önálló életet él és a fémplasztika legnemesebb jegyeit zárja magába. Az áttörések szabad lehetőségei itt a legelegánsabb karcsúságot és a legkomplikáltabb mozdulatok megelevení- tését is lehetővé teszik. Borics él is a kínálkozó alkalmakkal. Az 1960-ból való „Kavicstörő” a lendületes mozgás gazdag kompozicionális lehetőségeit ragadja meg, míg legutóbbi munkásfigurája, a „Kertészlegény (1968) a nyugalom élményét rendezi fegyelmezetten konstruált formába.

Fémből készült kisplasztikáinak együttesében az „Ülő nő” (1960) és az „Olvasó lány” (1962) a tanulmányszerű, előkészítő célzatú munkákból való. Az előbbi a Hevesi Állami Gazdaságban, az utóbbi szülőföldjén, Sírokon áll nagyméretű mészkőbe kivitelezve. A többi — Játszó gyerekek, Kanász, Anya gyerekkel, Vízbenéző (1966), Első lépés, Ikrek (1968) — önálló alkotásoknak tekinthetők még akkor is, ha egyik-másik kőbe átfogalmazott változatát is elkészítette. Valamennyi munkája között — a fém- és kőplasztikákat is ideértve — szinte a robbanás erejével hat az idén mintázott és a maga nemében egyedülálló „Tömeg” bravúrosan szerkesztett kompozíciója. Kis mérete mellett is annyira erőteljes, hogy eleim egy reprezentatív monumentális emlékműbe kívánkozik. A vulkanikus szenvedéllyel kitörő ihlet még a korravonatkoztatottságot sem engedte konkretizálni. A forradalmi lendületű, dörgő Leptű, sodró erejű tömeg a művészi sommázás olyan fokán általánosított, ami a cselekményt nem köti egyetlen történelmi eseményhez sem. Ez a hadsereg „csak” cselekszik, de nem tudni, hogy Budai Nagy Antal erdélyi parasztfelkelői, Dózsa keresztes jobbágyai, Szántó Kovács János bérkövetelő kubikosai mérik-e vihart kavaró lépteiket, vagy éppen az ipari proletariátus vonult az utcára munkát és kenyeret követelni. A kezekben szorongatott néhány munkaszerszám — mint attribútum — talán az utóbbira utal, olyan az atmoszférája és karaktere, ami egyedül évszázadok magyar sorsára, elnyomott népére jellemző. A forma itt a legszigorúbban a tartalom függvénye; a tömeghatás érdekében még az áttörések lehetőségeit is mellőzte, és szinte a kő törvényei alapján szerkesztette meg a kompozíciót.

Különféle fémekbe öntött állatfigurái közül a „Bika” (1966) a gödöllői Agrártudományi- Egyetem, a „Pingvincsalád” (1967) a Lakatoslakótelep nagyméretű kőszobraihoz készített elő