Heves megyei aprónyomtatványok 23/H
A címer eredetileg katonai jelvény, Nyu- gat-Európában a XII. század elejétől jött szokásba a lovagi seregekben. A páncélt, sisakot ölté) hűbérurak színes mértani, leegyszerűsített növényi és állatábrázolásokat tüntettek fel nagy felületéi pajzsaikon, s az ő szimbólumaik átvételével azonosították, illetve különböztették meg egymást az alattvaló fegyveresek is. A jobb láthatóságért az állandósult jelvények rákerültek a zászlókra, a nyeregtakarókra, sisakokra, a középkor végén azután a birtokot vagy pusztán nemességet adományozó oklevelekre is. A címer ezáltal társadalmi értékszimbólummá vált, örökíthető joggá, bár arról már Werbőczy István azt írta, hogy „a nemességnek nem szükséges kelléke, csak ékessége." A címerek mint hadijelvények abban a mértékben veszítettek jelentőségükből, ahogyan a nehézpáncélos lovagi harcmodorral szemben mind nagyobb sikereket ért el az alabárddal, számszeríjjal, később puskával felszerelt gyalogság (először a svájci polgárok és parasztok), majd a mind hatékonyabb ágyúkat felvonultató tüzérség (például az oszmán-törökök Zsigmond király nemzetközi lovagseregével szemben 1396-ban). A címeres pajzsok alakja kezdetben a támadó fegyverzettel együtt öltött mind változatosabb formákat, a reneszánsz idejétől pedig a valóságos pajzsoktól teljesen eltérő címerkontúrok rajzolatai jelentek meg. A XVII-XVIII. századi tűzfegyverekkel szemben a pajzsok végképp hasznavehetetlenné váltak, viszont a mind bonyolultabb - és a barokk ízlésnek megfelelően már túl- díszítetl - címerképeknek megnőtt a rangot, tulajdont jelző funkciója. A lovagi, nemesi famíliák vélt vagy valóságos leszármazottai, s őket követve a nem katonáskodó társadalom tagjai és testületéi elsősorban épületeikre, használati tárgyaikra, pecsétjükre alkalmazták pajzsban ábrázolt szimbólumaikat. A nemesi szokásjogot kiválóan ismerő Werbőczy 1514-ben teljesen megalapozottan vonta kétségbe a címer nemességet igazoló hitelességét, „minthogy sok polgárnak és közrendű embernek van a fejedelemtől nyert címere." A mi területünkön Gyöngyös feltehetően már Károly Róbert 1334-es kiváltságlevele óta használta a jelenkorig változatlan címerképet tartalmazó pecsétet, Eger városi pecsétje pedig a XV. században az egyházmegye védőszentjének, Szent János evangélistának a jelképét, a kiterjesztett szárnyú sast ábrázolta. A XX. századi egri címer hiánytalan motívumkincse azonban csak a török kor elmúltával, a szabad királyi várossá válást megakadályozó Fenesy György püspökkel megkötött egyezmény nyomán formálódott ki.