Heves megyei aprónyomtatványok 20/M
Talán a hatalom annyira vonzza a FIDESZ vezetőit, hogy hajlandók mindenről tárgyalni, egyezkedni, legyen szó külső adósság kezeléséről, az ún. nemzeti külpolitika alapelveiről, a szakszervezetek szétveréséről, akár 1956-os események résztvevőinek felelősségre vonásáról. S vajon mit szólnak a fiatal demokraták ezrei, a radikális ifjúság? Vajon mit szólnak a FIDESZ erkölcsi tisztaságában hívő szavazói mindehhez, s vajon ez-e a kiút? Köthet-e közmegegyezést olyan hat párt, mely nem képviseli a társadalom jelentős rétegeinek érdekeit? Vajon beszélhetnek-e azok nevében, akik őket erre nem hatalmazták fel? A nemzeti egységkormány eszménye illúzió! Mindaddig illúzió, amíg a munkás, a paraszt, a munkájából élő értelmiségi szava nem jut el a Parlamentbe. Ma pedig ez a helyzet. Népellenes politika Mindez annál inkább súlyosan érint bennünket, hiszen aggodalommal látjuk a magyar belpolitika más fejleményeit is. Előretör a konzervatív neohorthysta politika. A cél egyre világosabb: visszaállítani a két világháború közötti viszonyokat, a gazdaságban, a politikában és a gondolkodásban. De nem hunyhatunk szemet afelett, hogy ismét igyekeznek visszahozni a Justitia-tervet. Hogy ismét pártok erejét próbálják ráerőltetni a társadalomra. Nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatalba a POFOSZ-tól küldenek fehér komisszárokat. De szervezkednek és gyarapodnak a szélsőjobboldal erői is, a szélsőséges nacionalistáktól a fasisztákig bezárólag. Egy esztendő elteltével jogos a kérdés: vajon nyertek-e az emberek e fordulattól? Nyerteseik mindannak, amit rendszerváltásnak neveznek? Hiszen sorra- rendre számolják fel az elmúlt 45 év vívmányait. Fokozódik az infláció! Elviselhetetlenné válnak a lakosság terhei. A dolgozó ember ma már nemcsak szegényebben él, de kiszolgáltatottabban is. A munkanélküliség emelkedésével elveszti jövőjét, elveszti létbiztonságát. A munkájukból élő emberek egyre nagyobb része csalódik, kiábrándul, nemcsak a mai kormányból, de mindabból, amit „rendszerváltozásnak” neveznek. Lassanként eltűnnek az illúziók. Egyre többen emlékeznek vissza azokra az évtizedekre, amikor a dolgozók túlnyomó többsége elfogadható életszínvonalon, biztonságban, helyenként gyarapodva tudott élni. Az emberek kezdenek rájönni, hogy a régi rendszer minden hibája ellenére a dolgozókért, értük és értünk volt, még akkor is, ha nem mindig lehettünk közvetlen részesei a hatalomnak. A mai rendszer pedig ellenük és ellenünk van, hisz nem is igényli a dolgozó ember szerepét, bevonását a politikai hatalomba. Kedves Elvtársak! Az elmúlt egy esztendő eseményei azt bizonyítják, hogy a Munkáspárt világos ellenzéki, munkás-paraszt politikájával helyesen reagált az eseményekre. Megnőtt a figyelem a Munkáspárt iránt. Az emberek nagyobb bizalommal fordulnak felénk. Éppen ez zavarja a politikai ellenfeleinket. Éppen ezzel nem akarnak megbékülni. Éppen ezért igyekeznek leszerelni a tömegek elégedetlenségét, és nem válogatnak az eszközökben. Használják a törvényt, a kormánypolitika rangjára emelt nacionalista és baloldalellenes propagandát. De nem félnek attól sem, hogy demagógiával, sőt mi több, szélsőséges magatartással vádolják a Munkáspártot. Törvényeket tisztelve, megalkuvás nélkül Szeretném világosan kijelenteni: a Magyar Szocialista Munkáspárt a törvényeket tiszteletben tartó demokratikus, baloldali párt, és az is marad. Politikai ellenfeleink kirohanásaira mi világos politikával és egyértelmű programmal válaszolunk. A kongresszus előkészítése során igenis bebizonyítjuk, hogy a mai válságból van baloldali/c/'úf/Van olyan kiút, mely a dolgozó ember érdekeit szolgálja! Erre vállalkozik a párt XV. kongresszusa. Azt szeretnénk, hogy programunk a bérből és fizetésből élők érdekeit tartsa szem előtt, az ők érdekei alapján adjon választ a társadalom megannyi problémájára, gondjára. A szocializmust mint távlati, perspektivikus célt nem tagadhatjuk meg, és nem is tagadjuk meg. De egyet tudnunk kell: az út a jövő céljához az elmúlt évtizedek szociális és politikai vívmányainak megőrzésén, a tőkés restauráció fékezésén át vezet. Ha ettől eltérünk, ha gyorsabbak akarunk lenni, mint amit a hazai és a nemzetközi feltételek lehetővé tesznek, akkor elvesztünk. De ha lassabbak leszünk, ha mindenkihez szóló, de senkinek sem tetsző és senkit sem kielégítő piros-fehér-zöld nemzeti programot hirdetünk, akkor azok bizalmát veszítjük el, akikre pedig támaszkodni kívánunk: a munkásra, a dolgozó parasztra, a munkájából élő értelmiségre. A Munkáspárt csak akkor nem szigetelődik el a mai belpolitikai küzdelmekben, ha elveihez szilárdan ragaszkodik, de politikájában rugalmas. Az emberek nem elvtelen megalkuvást, hanem tiszta beszédet akarnak. Politikánk legyen egyértelmű osztálypolitika, szolgálja a 4,5—5 millió bérből és fizetésből élő érdekeit, az ő érdekein keresztül próbáljon kiutat találni másoknak is, mindazoknak, akiket ugyancsak sújt a válság: a fiataloknak és időseknek, vállalkozóknak és kiskereskedőknek, az értelmiség sokszínű rétegeinek egyaránt. Elvtársak! A Munkáspártban nem ügyeletes zsenik zavaros ötleteire van szükség. A dolgozó emberek bizalmát csak tiszta szóval és tisztességes munkával nyerhetjük visz- sza. Munkával az önkormányzatokban, a falvakban és városokban. Hiszen tudnunk kell: a növekvő elégedetlenség, a forró május és június megingathatja a múltba tekintgető hatalmasságokat. És akkor nekünk tudnunk kell, hol állunk. És mi tudjuk is, hol a helyünk: a munkás, a jövőjéért aggódó paraszt, a megélhetéséért küszködő értelmiségi, a bérből és fizetésből és nyugdíjból élő emberek mellett. A Munkáspárt harcra hív Attól pedig ne tartsunk, hogy nem lesznek szövetségeseink. Szövetségeseink lesznek. A válság nehezebb helyzetbe hozza a kisvállalkozót, a nagytőke megjelenése elpusztítja, ellehetetleníti a gomba módra szaporodó kft-ket. De ideje elgondolkozni a katonáknak is, a hivatalnokoknak és a közalkalmazottaknak is: vajon azt kapták-e a rendszerváltástól, amire számítottak? Vajon azt kapták-e, aminek kedvéért odaálltak a polgári pártok mellé? Vajon övéké-e a biztos megélhetés és a társadalmi megbecsülés? De szövetségesünk lehet az is, akit tönkretesz a külföldi tőke benyomulása. Aki tart attól, hogy az ország függetlenségét a transznacionális vállalatok fogják tönkretenni. A Munkáspárt ezért harcra hív! Harcra, tavaszi offenzívára hívjuk a munkást, akinek van mit vesztenie, de még nem késő küzdenie. Küzdelemre szólítjuk a 5